Magyar Szó, 1900. április (1. évfolyam, 52-77. szám)
1900-04-01 / 52. (53.) szám
£ 58. szám MAGYAR SZÓ Április 1. eszméje mérő ostobaság, amolyan fából csinált vaskarika. Vagy talán olyan korlátoltaknak képzelik egyéneiben és egészében a magyar protestantizmust, hogy az nem volna képes megérteni, hogy egy protestáns politikai párt a protestantizmusnak árthatna a legtöbbet e hazában ! ? Mert ugyan miféle megbomlott elme gondolhatna olyat Magyarországon, hogy a protestáns érdekek megvédésére s talán terjesztésére kéne protestáns politikai pártot alapítani ? Hiszen egy politikai párt csak akkor prosperálhat, ha kilátása lehet a numerikus terjeszkedésre s végül a túlsúly elnyerésére. Már pedig azt még csak álmodni sem lehet, hogy a 3 millió lelket számláló protestantizmus egyoldalú felekezeti érdekeiért harcoló párt nyerje ezt el 15 millió más vallású polgár feletti Hiszen ha a protestánsoknak hazafias szívök nem súgná, felekezeti érdekeik követelnék tőlük, hogy a felekezeti kérdéseket kerülve, azokhoz a pártokhoz csatlakozzanak, melyek a szabadelvűség tanait vallva és követve, minden felekezetnek — és így nekik is — békés fejlődést biztosítanak. A fanatizmus elveszi a szemek tiszta látását — mondhatják erre a túloldalon. Nos, ha a protestantizmus a múltban meg tudta óvni magát a vallásos rajongásnak attól a mértékétől, mellyel a másik táborból országokat borítottak lángba és egész nemzeteket degeneráltak, akkor ma már nincs az a furor theologians, vagy politikus, mely a protestánsok ép eszét ennyire elvehetné. A protestantizmus önmagát tagadná meg azzal. Mert a protestantizmus szülő anyja, éltető eleme, jövőjének kulcsa a szabadelvű gondolkozás. Ha akár politikai magatartásában, akár benső, egyházi tevékenységében,, ennek útjáról letér, s a reakció felé hajlik, megtagadja múltját, létalapját és ezzel lemond a jövőjéről. És mert ezt minden számottevő prot. ember tudja, azért ne tessék prot. néppártról beszélni, amikor vezérembereik csak a vitorláikat bontják, evezőiket szedik elő, hogy útjukon gyorsabban haladhassanak. Ne tessék nekik a néppártot emlegetni, mert a néppárt a klerikalizmus szépséges virága, a reakció hajtása. És ha a protestánsok a visszafejlődés eszközét és jelét látják egy felekezeti alapokon mozgó politikai pártbán, a hegyen túl, annak tekintenék azt a hegyen innen is és felekezeti érdekeik cégére alatt maguk megmérgeztetni, s a hazát lángba bontani nem engednék. Hanem jó lesz azért, ha még az eddiginél is óvatosabbak lesznek protestáns polgártársaink s méltóságos objektivitásukból semmiféle inzultussal sem engedik magukat kizavartatni. Ismerhetik ezeknek az uraknak a fegyvereit, s a mai napok eseményeiből is sok tanulságot levonhatnak. Egy oldalon minden előtt szemet hunynak, a másikon a ráerőszakolt védelmet is támadásnak kiabálják. Higgadt elmével, jól megfontolt defenzivásokkal igyekezzenek megőrizni azt a megérdemelt elismerést az elfogulatlan más vallású hazafiak részéről, amely eddig is fő erősségük volt a hazában, így, az igazi, szabadelvűséggel közös zászló alatt maradva, sok diadal vár még reájuk. A német invázió. Budapest, március 31. Berlinben aláírták, az igazságügyi bizottság elfogadta, majd a képviselőház is tárgyalja s törvény válik a Németországgal kötött írói tulajdont védő szerződésből. Megcsinálták anélkül, hogy az érdekelt körök s üzletágak véleményét kikérték volna, nem okulva az elsőben Francia- és Olaszország, utóbb Angliával kötött szerződések okozta veszteségen, melyek megbénították a fellendült könyv- és zeneműkiadást s majdnem teljesen elnyomták a virágzásnak indult nemzeti zeneirodalmunkat. Tizenkét év előtt francia s olasz szerzők müvei szabadon fordíthatók, utátnyomhatók s előadhatók voltak. Onnét nem hoztunk be évente 1000 forint áru zenemüvet, tantiemet egy garast sem fizettünk. Megkötötték a szerződést s sok százezret fizettünk zenemüvekért s tantiemekban olasz s francia cia szerzőknek. Mascagni, Leoncavallo egyenként több tantemet szerzett be Magyarországról, mint valamennyi magyar operaszerző valamennyi operái után együttvéve ezideig, így Angliából eddig alig jött be évente 5—600 forint értékű zenemű, a szerződés megkötése után özönével jöttek az angol operettek, couplék, táncok. Cak a „Gésák“ szerzője több mint 100.000 forintot szerzett be tőlünk tantiémek s zeneművek árában s igy tovább, úgy, hogy ma az egész zeneműkereskedelmet, a színházakat, zenekarokat az angolok uralják. Mindenütt van angol zene , színházak, katonabandák, cigányok, még a verklisek is azt csavarják. Rengeteg pénz megy ki igy külföldre s a hazai termés nem kell senkinek s hazai szerző szóhoz nem juthat. A kölcsönösség üres frázis, mert sem Francia s Olaszország, sem Anglia tőlünk semmit át nem vesz, mig mi oda zeneművekért s tandémekban évente 2—2 és fél milliót fizetünk ki. Adtak elő külföldön valamikor egy magyar operát, operettet, vagy színművet, tudtunk csak egyetlen egy táncszerzeményünkkel külföldön tért hódítani ? Kapott magyar szerző nálunk megjelent műve után egy garast is külföldről? — Nem! Nem volt elég, hogy az utóbbi 12 év alatt, mióta szerződések vannak, milliókkal subventionáltuk a francia, olasz és angol szerzőket saját szerzőink rovására s kiadó-kereskedelmünk kárára, most még Németországot is ránkszabaditják, hogy nyelve révén úgyis oly közelálló, kultúrájával egészen agyonüsse irodalmunkat, zeneművészetünket, könyv- és zeneműkereskedelmünket. Mondják, Vilmos császár egy elejtett szava adta meg a lökést e szerződéshez. Absolon, írta: Szőllösi Zsigmond. Hölgyeim, szeretnék elmondani, ha megengedik, egy történetet kegyeteknek, hogy kikérjem a szíves véleményüket. A hölgyek azt tették, aminek rendszerint az ellenkezőjét szokták cselekedni. Egyszerre elhallgatott mind a három. Mert hárman voltak az asszonyok. Egy testvér mind a három, nagyon szán mind a három, szőke és kékszemű mind a három. Csak a helyzetük volt különböző. A legfiatalabb még mézeshetes menyecske volt, a másik ifiár két esztendős asszony, a harmadik a fiatal özvegyek szomorú gyászruháját viselte. A férfi inkább volt vörös, mint szőke, de viszont inkább kopasz, mint vörös. Olyan született agglegény, aki minden lányba szerelmes, tehát egyet se vesz feleségül. Tömérdek rosszat tudott mondani az asszonyokról, ezért bíztak benne, sőt szívesen meghallgatták, ha beszélni akart. — Halljuk! — mondták az asszonyok, a kopasz pedig rákezdte. , Hl Volt nekem egy barátom, akit — miután nem igy hívták — Absolonnak fogok nevezni. Ez az Absolon nagyon derék fiú volt. Nem ölt, nem rabolt, nem lopott, nem kártyázott, nem lumpolt, szójátékokat nem csinált és tavaszi költeményeket nem irt. Szóval tisztességes, jómodoru fiú volt. Szegény, de csinos, jónövésű és szemrevaló. ■ -Jogot végzett. Az alapvizsgákat gyönyörűen lerakta, a második és harmadik szigorlat között pedig beleszeretett egy fűszerkereskedő leányába, akit a stílszerűség kedvéért nevezzünk Szulamitnak. Ha Absolon szerette Szulamitot, Szulamit egyenesen imádta Absolont. A Szép fiatal leány halálosan beleszeretett az ifjúba és mert Szulamit szerette Absolont és Absolon szerette Szulamitot, a leány édesapjának semmi kifogása se volt ellene, hogy egymáséi legyenek, mihelyt Absolon megszerzi a doktorátust és leteszi az ügyvédi vizsgát. A Szulamit papája nem volt előkelő betlehemi polgár, szegény budapesti szatócs volt, de sok jó ember ■ megfér egy háromszobás udvari lakásban és ahol ötnek főznek, a hatodik se marad éhen. Absolon odaköltözött Szulamitékhoz, kapott lakást, kosztot, mosást ■ és vizsgadíjat. Nyugodtan tanulhatott és maradt egy pár órája az úgynevezett világ számára is. A világ szívesen látta a csinos és jómodoru Absolon doktort, aki keveset beszélt, de sokat táncolt és akinek igen mély fekete szemei voltak, így ismerkedett meg Absolon doktor egy nagyon szép és nagyon gazdag leánnyal, akit az előzmények után ha akarnék se nevezhetnék másnak, mint Abigailnak. A szép és gazdag Abigail, akit én nagyon jól ismertem, ugyanazt tette, amit a szegény Szulamit. Lángoló szerelemre gyuladt a mély szemű Absolon iránt és Absolon szintén következetes maradt magához ; — nem idegenkedett a szép és gazdag Abigailtól. Ő így okoskodott: — Én szegény vagyok, Szulamit is szegény. Ha a két szegénységet eggyé tesszük, lesz belőle egy szegénység. Kezdhetem a nyomorúságot még keservesebben, mint ahol elhagytam. Kínlódni fogunk mind a ketten, a boldogságra nem lesz érkezésünk, a szerelemre nem lesz kedvünk. Ellenben Abigail gazdag és ha elveszem, gazdag leszek én is. Szulamit csinos, de Abigail is csinos és nekem módomban lesz ki is egyenlíteni a számlámat Szulamitéknál. Egy pár ezer pengő mindnyájukat boldoggá tesz, én magam talán a Szulamit boldogságát se biztosíthatnám. A magam igazolására ki kell jelentenem, hogy nekem ez időben Szulamit létezéséről sejtelmem sem volt, Absolon ebben a dologban egyáltalában nem volt közlékeny. Én csak annyit tudtam, hogy egy tisztességes, de szegény fiú szerelmes egy tisztességes, de gazdag leányba és én a világ legnemesebb feladatát teljesítem, ha egymáshoz segítem őket. Dicsekedni nem akarok, de nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy elefánt több rizst talán igen, de több gesztenyepürét semmiesetre sem evett mint én, amig minden akadály elhárult és Absolou feleségül véve Abigailt. n. A Szulamitéknál lejátszódott jelenetekről csak később értesültem. A leány nem csinált nagy scénát. A legviharosabb kitörések a papa és a mama ajkairól fakadtak. A leány csak fehér lett mint a fal és súgva mondotta, hogy rosszul érzi magát. Feküdt is , egy néhány napig. De azután felkelt. Csak fehér és szótalan maradt továbbra is. Nem tudom, el-