Magyar Szó, 1902. március (3. évfolyam, 53-77. szám)
1902-03-02 / 53. szám
fs6 53. számok MAGTÁR: Szfe zoleum örökíti meg emlékét. Ott, a mauzóleum mellett terül el a falu, tót népével, s e faluban nincsen népiskola. Találhatnak-e vajjon nyugalmat Kazinczy hamvai, ha a fennen hangoztatott magyar haladás, műveltség még annyira se tudta vinni, hogy Széphalmon magyar népiskola nyíljék? De minek idézzünk fel még több ily képet. Tudja mindenki, hogy milyen állapotban van az ország. Tudja mindenki, hogy harminczötmilliót nem költhetünk egy épületre, s elismerte ezt maga Széll Kálmán miniszterelnök is, a Barthának adott válaszban. Ámde most már késő. Az új országházat már fölépítettük. S még többet kell rá költenünk, mert töméntelen a belső hibája, amelyet ki kell javítani, így igazat adván Bartha Miklós felszólalásának abban, hogy az épület drága és nem szép: — mégis csodálatunkat kell kifejeznünk, hogy Bartha Miklós mindezt csak most fejti ki a képviselőházban, s kifejti oly czélzattal, amelyben személyeskedő vonatkozás rejlik. S egyben megrójja a képviselőházat, hogy tétlen szemlélte annyi éven át a visszásságokat. Hát hiszen Bartha Miklós is tagja volt ennek a Háznak, s így ,ő reá is esik az a vád, amelyet most hallat. Eső után köpönyeg — Bartha felszólalása. S nincs is más politikai czélja, mint visszamenőleg gyanúsítani embereket. Ám rójjuk meg a múltban elkövetett hibákat, — de nem azért, hogy botrányt idézzünk elő, hanem azért, hogy a jövőben hasonló hibáktól óvakodjunk. Ne használjuk fel klerikális czélokra még az ily ügyeket is, amelyek az ország gazdaságának s művészetének ügyei. Ne vigyük a vitába azt a rut vonást, mely a múlt rendszereit ostorozza, — de mihelyt alkalom kínálkozik, hasonlók elkövetésére hajlandó, hogy aztán anya, aki pólyás csecsemője arcra telé hajolva, túláradó gyönyörrel mélyed a picziny teremtés vonásaiba , azt hiszem, a legszebb, legkiérdemeltebb boldogság osztályosa. Az anya, akinek karja között hal meg az imádott gyermek , a legszánandóbb lény mindenek között. Ezért dicsőség, és ezért átok az anyai szeretet. Vannak azonban anyák, akik nem óhajtják kivenni részüket ebből a dicsőségből. Nem bántja őket a dicsvágy , szerényen visszahúzódnak az anyai érzelmek gyönyörei elől. Olyan anyák, akik gyermekük betegágya mellől mennek bálba, nem tartoznak éppen a ritkaságok közé. Ferenczy miniszteri tanácsosoknak csinos, úri lakásuk volt Budán, a Dunaparton. Most, vasárnap délután, gyermekeiknek — két fiatal leánynak — kedvéért éppen több lány és fiatalember ösmerős gyűlt volt össze a háznál, s a fiatalok a szalonban vidám zongoraszó mellett töltötték az időt. A tanácsos úr, a vén szarvas, nem volt odahaza; a szarvasok rendes találkozóhelyén volt, a kaszinóban. Az asszony éppen valamelyik ifjú úrral nyájaskodott, természetesen önzetlenül, a nagyobbik lánya érdekében, mert — mint egy ízben, szűk családi körben megjegyeztem— vejének szerette volna ezt a fiatalembert, tudniillik, mert jó állása volt valami banknál. — Trés jolie — mondotta valamire éppen Ferenczyné, akire franczia nevelőnői minőségtólag ismét az erkölcsbiró szerepére vállalkozzék. Bartha Miklósnak, mint képviselőnek és mint hírlapírónak magának is része van abban, hogy hiba történt. Szólalt volna fel mindenkor oly eréllyel és oly bőbeszédűséggel, mint most, állta volna útját a pénzfecsérlésnek s ha évek hiábavaló harcza után most újból felszólalna, szavának jelentősége lenne. De ma ráillik beszédére: «Man merkt die Absicht und wird verstimmt». Már hiába, ez a mai kétlelkű és kétszínű írók hibája, hogy akkor is elárulják lelkük sötét indulatát, amikor helyes ügyet kellene védelmezniük. Márczius 2ü. a Jajveszékelés. A figyelmes szemlélő előtt sokat jelentő mozzanatokat tár fel a magyarországi római katolikus autonómiai tanácskozás. Mert semmiképpen sem jelentéktelen jelenség az, hogy Ugron Gábor szembeszáll az egri érsekkel, — gróf Apponyi Albert, a kuruczkodást hirdető, a békeközvetítő szerepet játssza és semmiképpen sem érdektelen, sőt egész határozottan feltűnő jelenség egy római kat. tanácskozáson az, hogy a klérus és a idős az úgynevezett jogok biztosítása terén ellentétes véleményben van, mégpedig a klérus az, amely kevesebbet látszik követelni, s a laikusok azok, akik gróf Zichy Nándor vezetése alatt mindent akarnak egyszerre! Szinte elszédül az embernek a feje, e látványos jeleneteket figyelemmel kísérve, amelyekben az egyháziak lesznek alkalmazkodók, kevéssel beérők s a világiak lesznek követelődzők, az egyháznak mind többet megnyerni akarók. És ebből az ellentétes állapotokat tartalmazó, egymásnak már princzipiumaik szerint is ellentmondó jelenségekből, szinte kiismerhetően mozzanatokból most a jajveszékelés hangjait hangoztatják azok, akik ultramontánabbak a klérusnál, akik túl akarnak tenni magán a pápán is! Érdemes ezzel a jajveszékeléssel behatóbban is foglalkozni, mert a fajok között ott van a leplezetlen igazság, amelynek megvalósítását tűzték ki a római katolikus autonómiai mozgalmakkal. Miért is jajveszékelnek Ugronék s gróf Zichy Nándorék ? géből maradt rá a franczia szavak előkelő belevegyitése a beszédbe, — amikor belép a szobalány s jelenti, hogy egy fiatalember keresi a méltóságos asszonyt. — Kicsoda? — kérdezi Ferenczyné. — Nem tudom, méltóságos asszony. Szalonkabátban van. Amikor kinyitottam neki az ajtót, először azt kérdezte, hogy itthon van-e a méltóságos úr ? — Bizonyosan valami protekcziót keres, — dünnyögte hozzá ő méltósága, s még egyszer kiküldte a cselédet, kérdezze meg, nem az urát keresi-e? Mert akkor jöjjön holnap. — A méltóságos asszonyt kéreti nagyon szépen az a fiatal úr. Azt mondja, csak nagyon rövid időre óhajtja tiszteletét tenni. — No, hát vezesd be az ebédlőbe, —szólott az asszony, s jelezve, hogy valaki keresi, kiment a szalonból. Amint benyit az ebédlő ajtaján, a fiú, aki már bent volt a szobában, sírva fakad : — Anyám ! Ferenczyné, mint akit a vipera mart meg, visszahőkölt: — Mi... mit mond? Egy pillanatra, lehet, talán megdobbant benne valami. De ezt a dobbanást nyomban, még ugyanabban a pillanatban, elnémította egy rettentő rémület, hogy mi történik, ha most egyszerre egész múlt életéről lehull a fátyol az ura, a családja, sőt talán az egész világ előtt is. Azért, mert az autonómiai kongresszus bizonyos tekintetben azt határozta, hogy az alapok és alapítványok nem adandók ki az autonómiának ! Tehát a vagyon, a gazdagság kérdése a fordulópont Hincilláé lacrimae ! S ha valaki kételkedik állításunk igaz voltában, azt utaljuk a gróf Zichy Nándor beszédére s utaljuk mindenekfölött a Magyar Államnak ama czikkére, amelyben egészen őszintén s leplezetlenül nyilatkozik meg a magyar római katolikusoknak minden autonómiai vágya s óhaja. Nyíltan és őszintén, határozottan és leplezetlenül kimondja a Magyar Állam ez évi 47-ik számában, hogy erősséget a katolikus autonómiának csak a nagy katolikus alapok kezelése (természetesen önkormányzati) adhat. E sarktételen nyugszik az egész szervezet életképessége és jogosultsága ... A katolikus autonómiának czéljaihoz anyagi eszközök kellenek .. . Nagy terheket vesz magára majdan az autonómia az iskolákkal, s már előre is aggodalommal kell elébe néznünk a reánk váró nagy feladatoknak. Honnét vegye a pénzt az autonómia ? Adókivetéssel nem kezdheti mégsem munkáját? Nem gondolnám, hogy valaki félreértené e mondásnak vagy nyilatkozatnak a jelentőségét, sőt vallom, hogy mindenki, aki elolvassa s gondolkozik fölötte, ezt olvassa ki belőle : íme, a vagyon biztosítása a római katolikus autonómia egyetlen és fő célja! És ezt tudva , már most egész határozottsággal, — látva immáron azt, hogy tulajdonképpen minő érdeket akarnak szolgálni római katolikus honfitársaink , egész nyíltan kérdezzük : hát a vagyonkezelés az a nagy szellemi s erkölcsi érdek, amelynek biztosítását akarják a r. kat. autonómia által elérni a r. katolikusok is, meg azok is, akik mint Bartha Miklós, a liberalizmust gúny és nevetség tárgyává téve, tüzeskednek ezért az ügyét? Jajveszékelésük tehát nem más miatt van, mint a vagyonkezelésnek, a vagyonbirtoklásnak be nem következése miatt ? Bizony nem egyéb ez, mint az az állapot, amelyben nagy szellemi, erkölcsi javak és czélok felett siránkoznak, hogy nem érvényesülnek, holott pedig a mosochnak való áldozást nem végezhetvén, azért hullanak a könyek. Nekünk, magyaroknak, általában sokat jelent e jajveszékelés ! Jelenti az igazságnak napfényre derülését, amely ime, vagyonban mutatja be az autonómiát ott a klérus körében ; jelenti azt a hamisságot,amelybe burkolták hosszú időn át az autonómiai Rögtön tisztába jött tehát vele, hogy ezt az embert innen el kell űzni, minden áron, akármicsoda áron. Tehát ridegen rivallt rá a fiúra : — Mit mond, kérem? Az mereven, szinte megüvegesedő szemmel, hosszan ránézett az asszonyra. Aztán zavartan hebegett valamit, és rémült tekintetével, mint egy Meduza-főre, folyton az anyjára tapadva, hátrálva kiment a szobából. Az asszony utána nézett, s aztán megkönnyebbült sóhajjal visszament a szalonba, a csevegő fiatalság közé. — Ki volt itt, mama ? — kérdezte ifjabbik leánya, hozzája simulva. Ferenczyné félrehúzta a száját: — Egy koldus. A fiú pedig, mint az őrült, rohant le a lépcsőn. A kapuban ott volt nevelőapja. — Nos, nos ? — kérdezte ez aggódó részvéttel, gyöngéden megfogva a karját. A fiú halotthalványan hebegte : — Kitagadott ! Az anyám kitagadott ! S kétségbeesett mozdulattal ki akarta rántani magát a jó ember karjából : — Eresszen, megyek a Dunának ! Nevelőapja rémülten kiáltott rá : — De fiam ! Édes fiam ! Aztán mind a ketten, ott az utczán, sírva fakadtak.