Magyar Szó, 1902. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1902-10-01 / 231. szám
9231. szám. MAGYAR SZÓ. feszítést fejtik ki, hogy a tárgyalásokat, ma vagy holnap befejezzék s igy valószínűleg a magyar minisztereknek ebben a kérdésben aligha kell többé Bécsbe menni. Tegnap délután 1 órakor a király elnöklésével a Burgban közös értekezlet volt, amelyen a két miniszterelnökön kívül gróf Golubovszky közös külügyminiszter is részt vett. Az értekezlet három óránál tovább tartott, ezután a magyar kormány Bécsben időző, tagjai tartottak tanácskozást. Ugyancsak tegnap a miniszterek majdnem öt óra hosszat tanácskoztak a vámdíjszabásról és néhány fontosabb tételre vonatkozólag ismét megegyezés jött létre. Ma délelőttre újabb, közös miniszteri értekezlet lett kitűzve, melyen ismét a király elnöklete alatt fogják a tanácskozásokat folytatni. A tanácskozásoknak jelzett menete és állandósítása a fokmérője annak az erőfeszítésnek, melyet a magyar és osztrák kormányok, valamint a közös külügyminiszter az utóbbi napokban kifejtettek és állandóan kifejtenek. Az eddigi eredményekről eddig még semmi hír sem szivárgott ki, általában azt hiszik azonban, sőt minden oldalról egybehangzóan meg is erősítik, hogy a tegnapi napon a döntő lépés már megtörtént és ma már csak jelentéktelenebb alaki kérdések képezik a tanácskozások tárgyát. Az utóbbi napokban a tárgyalások már a monarchia érdekeinek, tekintélyének és hatalmi kérdésének jegyében folytak és ez magyarázza meg a közös külügyminiszternek a tárgyalásokba való túl erélyes beavatkozását és uralgó részvételét. Épen ezért, ha a tárgyalások eredményéről biztosat nem is mondhatunk és ezért a czéltalan találgatásoktól tartózkodnunk is kell, nem fojthatjuk el aggályainkat a monarchia érdekeinek a mérlegbe vetése fölött, mert szomorú tapasztalatok szerint az mindig a magyar érdekek föláldozásával jár. A kiegyezési tárgyalások befejezése után Ausztriában megkezdik az osztrák államosutak államosítása kérdésében a tanácskozásokat, amelyeket rövidesen szándékoznak befejezni. Az osztrák birodalmi gyűlés megnyitását az október 8-ikától október 21-ikéig terjedő időre tervezik. A mára kitűzött közös miniszteri tanácskozásról Bécsből a következőket táviratozzák: Széll Kálmán és dr. Körber miniszterelnökök ma délelőtt 10 órakor ismét megjelentek ő felsége előtt, hogy a tegnap ő felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytassák. Mivel e tanácskozás tárgyai ma túlnyomóig pénzügyi természetűek, Lukács László és Böhm-Bawerk lovag pénzügyminisztereket is bevonták a tárgyalásba. A közös külügyminiszter, akinek tározóját a megbeszélés tárgyai nem érintik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, amelyben az összes szakminiszterek is részt szoktak venni, ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg s további intézkedésig a szakelőadók is itt maradnak. Lapunk zártakor vesszük a távirati értesítést, hogy a király elnöklete alatt megtartott tanácskozás délelőtt tíz órától délután háromnegyed két óráig tartott s azt holnap is folytatják, miután a tárgyalásokat ma sem lehetett befejezni, f^j Mándy Lajos utóda. A kereskedelmi miniszter még mindig nem határozott abban, hogy ki lesz Mándy Lajos miniszteri tanácsos utódja. Sokan Neugebauer Győző államvasuti igazgatót szeretnék Mándy örökében látni, mások viszont azt tartják, hogy a volt min. tanácsos ügykörét szétosztják. A legtöbb kilátással azonban Csőke Ferencz min. tanácsos jelöltsége bír, akinek kinevezése mindenfelé megelégedést okozna. Zágrábban minden csendes. Zágrábból táviratozzák, hogy a városi tanács ismét megszüntette a kávéházak és vendéglők korai bezárására vonatkozó rendőri intézkedéseket, amelyeket a legutóbbi zavargás miatt életbeléptettek. Oktiber 1 Oratio pro exstirpatione hiaeresiiiu. — A pápa bűnbocsánat mellett elrendelte az eretnekek kiirtásáért való imádkozást. — Tudjátok-e ti, magyarok, hogy mit jelentenek ezek a szavak? A római pápa őszentsége irta ezeket ide nagy Magyarországba a halász-gyürü pecsétje alatt ez év julius 28-ikán,*) intézvén levelét, *) Azonban csak szept. 26-án lett közhírré téve. Dr. T. I. illetőleg «brévéjét» Sándor püspök által, aki nem más, mint Dessewffy, a Temesvárott székelő Csanádi püspök, — mindazokhoz, akik «hivő keresztények», felhiván őket, hogy imádkozzanak, könyörögjenek az eretnekek kiirtásáért ott a temesvárgyárvárosi uj templomban, amit ha ájtatos lélekkel megtesznek: bűneik teljes bocsánatát nyerik egész hét esztendeig. Azt jelentik tehát a «szentséges atya» által irt szavak: «imádkozzatok ti hivő keresztények az eretnekek kiirtásáért!» Nem tudom, hogy azok a hivő, jámbor és ájtatos lelkek, akik a pápa utasítása szerint ott Temesváron imádkozni fognak abban az uj templomban, valóban ezért s így fognak-e imádkozni. Nem tudhatom, mert az imádság a léleknek mélyéről fakadó sóhajtás tartozik lenni, amelynek igazságban, őszinteségben kell tündököltetnie az imádkozónak érzelmeit, amelyeket én nem tudok megbírálni, mert ez csak a szivek és vesék vizsgálójának, az Istennek áll hatalmában. Azt azonban tudom s tudnia kell minden nemes érzésű, minden becsületes gondolkozásu, minden emelkedett felfogású embernek, hogy imádkozni úgy, amint a pápa parancsolja: istentelenség. Az eretnekek kiirtásáért imádkozzatok!.... Imádkozzatok ti hivő, ti jámbor, ti ájtatos lelkek ott a temesvári gyárvárosi templomban, azért, hogy széles e föld kerekségén pusztuljon, veszszen az eretnek, — hogy itt e magyar hazában átok verje, Isten veretlen ne hagyja az eretnekeket, a protestánsokat, akiket vér- és köny-patakok özöne borítson el, — akikre áradjon ki minden vészi, minden romlás, minden szerencsétlenség, hogy apa és fiú, anya és leány, ősök és unokák, testvér és testvér, barát és barát egymás vérét ontsák s egymást az élettől megfosszák, hogy igy kiirtassanak az eretnekek! Hét évre szóló engedély mellett teljes bünbocsánatot nyerve fognak Temes Újból karjára akasztotta a kosarat s lassú erőtlen lépésekkel kibiczegett a kapun. Csak annyit tudtam róla, hogy Mátyásnénak hívják. De, hogy micsoda Mátyásnénak, azt már nem. Többször láttam gyermekkoromban atyám aratói és szénatakarói közt. Vig asszony volt. Különösen velem tréfált sokat, szerette mindig a menyasszonyt. Megkérdeztem édesanyámtól, hogy kicsoda hát voltaképpen? Ő beszélte el a múltját. — Vas Zsuzsi a neve. Apja nagyapád zsellére volt s ott nőtt fel nála. Emlékszem rá, hogy milyen czifra, gangos leány volt, nem igen akadt párja a faluban. A legények ugyancsak körülvették s egy-egy vasárnapi tánczon tíznek sem volt annyi tánczosa, mint neki. Az ötvenes években, mindjárt a forradalom után, számos község megtagadta az adófizetést, így történt nálunk is. Hiába küldözgették az intőczédulákat, a megyei adópénztár csak nem akart megtelni. Nosza, becsőditettek egy csomó idegen katonát s azokat szétosztották századonként a renitens községekben. A mi falunkba egy escadron dragonyos került. Csupa cseh ember, kik egy kukkot sem tudtak nyelvünkön s ha enni kértek, kézzel-lábbal kapálóztak, hogy megértethessék magukat. A lovasszázad parancsnoka nagyapádnál volt elszállásolva. Finom, művelt, úri ember, egy német báró ügy kordában tartotta katonáit, hogy legkisebb kihágás sem történt. Pedig másutt — úgy beszélték — számos tolvajlás, rablás, sőt gyilkosság is esett. A kapitánynak volt egy fiatal lovásza: szemrevaló, csinos legény. A cselédséggel hamarosan összebarátkozott s jókedvű, tréfás természetéért ezek is megkedvelték. Mindenben segített nekik, ahol csak szükség volt. Abban az esztendőben nagyapádnak a szokottnál több búzája termett; ott volt a csűröskertben asztagokba rakva. Ennyi gabona elcséplése sok időbe került, mert akkor még nem ismerték a cséplőgépeket s kabaréval kellett kiverni a buzaszemet a kalász mögül. Kóczik Mátyás is — igy hittük a lovászt ■— a cséplők közé állt s fáradhatatlanul dolgozott egész nap. Ügyes tréfáin, nyakatekert magyar beszédén nagyokat nevettek. Cséplés után következett a szórás és rostálás. Ilyenkor fehérnépek is vegyültek a férfiak közé. Vas Zsuzsi is ott forgatta serény kezében a rostát. Az idegen katona folyton körülötte settenkedett s hiába szólogatták a többiek, nem akart mellőle tágítani. A leány alig beszélt hozzá; ha kérdezett valamit, csak vállait vonogatta s egy-egy tréfás mondással ütötte el a választ. Egy hét múlva azonban nagyot változott a szép Zsuzsi. Minduntalan akadt valami dolga az udvaron, vagy a kertben és rendesen ép olyankor, mikor Mátyás vitéznek is volt ott keresni valója. E véletlen találkozásokról egyik fiatal béres, Bálint Mihály azt híresztelte, hogy az asztagláb mellett Zsuzsi a katona ölébe ül, megöleli nyakát, meg is csókolja s úgy turbékolnak, mint egy pár galamb. Volt is mit hallania Zsuzsinak! Hogy nem szégyenli ilyen jött-ment katonával összeadni magát, ahelyett, hogy valamelyik becsületes falubeli legényhez menne. Mióta kéri Bálint Mihály is! Igaz, hogy nem gazdag, de józan életű, munkás ember, kivel a jég hátán is megélhetne. Aztán őt sem veti fel a pénz. Mit válogat hát annyit? De bizony hiába beszéltek neki, mert ő hűséges maradt Mátyásához; még akkor sem volt rábírható, hogy máshoz menjen feleségül, mikor szerelmese már messze járt, másuvá küldötte a szigorú parancs. Elválásukkor azt fogadta, hogy visszajő érte száz mérföldről is. Hogyne várna hát igaz hittel rá! És csakugyan vissza is jött fél esztendő múlva. Egy reggel beállított nagyapádhoz, arra kérte, hogy fogadja fel zsellérnek s adjon neki egy kis házikót, hol feleségestül meghúzódhassák. Az alku megtörtént. Másnap már mindenki tudta, hogy a cseh dragonyos és Vas Zsuzsika három hét múlva esküszik. A kis zsellérházba nagy boldogság vonult be az uj párral. A boldogság azonban nem tartott soká. Vas Zsuzsikának a menyasszonyi koszorút gyászruhával kelle fölcserélnie, mert urát az atyhai hajlásnál holtan találta meg a csordapásztor. Fejéből három tág nyíláson folyt a vér. Agyonütötte valaki. De kicsoda, mikor még a légynek sem vétett? Bálint Mihályra terelődött a gyanú, rabságra is került, de — mert senki sem látta a bűnét — sohase derült ki az igazság. A legény hazakerült . . . Járt Zsuzsi után, de az keserű szívvel fordult el tőle. Meggyőződéssel vágta oda neki: — Gyilkos!* — De Bálint Mihály azt mondta: gombház ... és feleségül vette a Zsuzsi testvérét. .. Telt-múlt az idő. Koczik Mátyásné végig özvegy maradt. Fiatalon csak szívesen szánták szépségéért, de már öregségében Bálint Mihály fiának a kegyelmére szorult szegény Mátyásné ... Most a száztíz forintokat várja . . , hogy ne szoruljon senkire a világon. Mert hiába! Manapság a gazdagság minden . . . minden..,