Magyar Szó, 1902. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1902-10-01 / 231. szám

9­231. szám. MAGYAR SZÓ. feszítést fejtik ki, hogy a tárgyalásokat, ma vagy holnap befejezzék s igy valószínűleg a magyar minisztereknek ebben a kérdésben aligha kell többé Bécsbe menni. Tegnap délután 1 órakor a király elnök­lésével a Burgban közös értekezlet volt, amelyen a két miniszterelnökön kívül gróf Golub­ovs­zk­y közös külügyminiszter is részt vett. Az értekezlet három óránál tovább tartott, ezután a magyar kormány Bécsben időző, tagjai tartottak tanácskozást. Ugyancsak tegnap a miniszterek majdnem öt óra hosszat tanácskoztak a vámdíjszabásról és néhány fontosabb tételre vonatkozólag ismét megegyezés jött létre. Ma délelőttre újabb, kö­zös miniszteri értekezlet lett kitűzve, melyen ismét a király elnöklete alatt fog­ják a tanácskozásokat folytatni. A tanácskozásoknak jelzett menete és állan­dósítása a fokmérője annak az erőfeszítésnek, melyet a magyar és osztrák kormányok, vala­mint a közös külügyminiszter az utóbbi napok­ban kifejtettek és állandóan kifejtenek. Az eddigi eredményekről eddig még semmi hír sem szivárgott ki, általában azt hiszik azon­ban, sőt minden oldalról egybehangzóan meg is erősítik, hogy a tegnapi napon a döntő lépés már megtörtént és ma már csak jelentéktelenebb alaki kérdések képezik a ta­nácskozások tárgyát. Az utóbbi napokban a tárgyalások már a monarchia érdekeinek, tekintélyének és hatalmi kérdésének jegyében folytak és ez magyarázza meg a közös külügyminiszternek a tárgyalá­sokba való túl erélyes beavatkozását és uralgó részvételét. Épen ezért, ha a tárgyalások eredményéről biztosat nem is mondhatunk és ezért a czéltalan találgatásoktól tartózkod­nunk is kell, nem fojthatjuk el aggályainkat a monarchia érdekeinek a mérlegbe vetése fölött, mert szomorú tapasztalatok sze­rint az mindig a magyar érdekek föláldozá­­sával jár. A kiegyezési tárgyalások befejezése után Ausztriában megkezdik az osztrák ál­­l­am­osutak államosít­ása kérdésé­ben a tanácskozásokat, amelyeket rövidesen szándékoznak befejezni. Az osztrák birodalmi gyűlés megnyitását az október 8-ikától október 21-ikéig terjedő időre tervezik. A mára kitűzött közös miniszteri tanácsko­zásról Bécsből a következőket táviratozzák: Széll Kálmán és dr. K­örb­er minisz­terelnökök ma délelőtt 10 órakor ismét megje­lentek ő felsége előtt, hogy a tegnap ő felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytas­sák. Mivel e tanácskozás tárgyai ma túl­nyomóig pénzügyi természetűek, Lukács László és B­ö­h­m-B­a­w­e­r­k lovag pénzügy­­minisztereket is bevonták a tárgyalásba. A közös külügyminiszter, akinek tározóját a meg­beszélés tárgyai nem érintik, nem is volt je­len. Formális koronatanács, amelyben az összes szakminiszterek is részt szoktak venni, ez al­kalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem­ határozható meg s további intézke­désig a szakelőadók is itt maradnak. Lapunk zártakor ves­szük a távirati értesí­tést, hogy a király elnöklete alatt megtartott tanácskozás délelőtt tíz órától délután három­negyed két óráig tartott s azt holnap is foly­tatják, miután a tárgyalásokat ma sem lehetett befejezni, f^j Mándy Lajos utóda. A kereskedelmi miniszter még mindig nem határozott abban, hogy ki lesz M­á­n­d­y Lajos miniszteri tanácsos utódja. Sokan Neugebauer Győző államvasuti igazgatót sze­retnék Mándy örökében látni, mások viszont azt tartják, hogy a volt min. tanácsos ügykörét szét­osztják. A legtöbb kilátással azonban Csőke Ferencz min. tanácsos jelöltsége bír, akinek kineve­zése mindenfelé megelégedést okozna. Zág­rábban minden csendes. Zágrábból távira­tozzák, hogy a városi tanács ismét megszüntette a kávéházak és vendéglők korai bezárására vonatkozó rendőri intézkedéseket, amelyeket a legutóbbi za­vargás miatt életbeléptettek. Ok­ti­­ber 1 Oratio pro exstirpatione hiaeresiiiu. — A pápa bűnbocsánat mellett elrendelte az eretnekek kiirtásáért való imádkozást. — Tudjátok-e ti, magyarok, hogy mit jelentenek ezek a szavak? A római pápa ő­szentsége irta ezeket ide nagy Magyarországba a halász-gyürü pecsétje alatt ez év julius 28-ikán,*) intézvén levelét, *) Azonban csak szept. 26-án lett közhírré téve. Dr. T. I. illetőleg «brévéjét» Sándor püspök által, aki nem más, mint Dessewffy, a Temesvárott székelő Csanádi püspök, — mindazokhoz, akik «h­i­v­ő k­e­r­e­s­z­t­é­n­y­e­k», f­elhiván őket, hogy imádkozzanak, könyörögjenek az eretnekek kiirtásáért ott a temesvár­­gyárvárosi uj templomban, amit ha ájtatos lé­lekkel megtesznek: bűneik t­e­l­j­e­s bocsá­natát nyerik egész hét esztendeig. Azt jelentik tehát a «szentséges atya» által irt szavak: «imádkozzatok ti hivő ke­resztények az eretnekek kiirtá­sáért!» Nem tudom, hogy azok a hivő, jámbor és ájtatos lelkek, akik a pápa utasítása szerint ott Temesváron imádkozni fognak abban az uj templomban, valóban ezért s így fognak-e imádkozni. Nem tudhatom, mert az imádság a léleknek mélyéről fakadó sóhajtás tartozik lenni, amelynek igazságban, őszinteségben kell tündököltetnie az imádkozónak érzelmeit, ame­lyeket én nem tudok megbírálni, mert ez csak a szivek és vesék vizsgálójának, az Istennek áll hatalmában. Azt azonban tudom s tudnia kell minden ne­mes érzésű, minden becsületes gondolkozásu, minden emelkedett felfogású embernek, hogy imádkozni úgy, amint a pápa paran­csolja: istentelenség. Az eretnekek kiirtásáért imádkozzatok!.... Imádkozzatok ti hivő, ti jámbor, ti ájtatos lel­kek ott a temesvári gyárvárosi templomban, azért, hogy széles e föld kerekségén pusztuljon, veszszen az eretnek, — hogy itt e magyar hazá­ban átok verje, Isten veretlen ne hagyja az eretnekeket, a protestánsokat, akiket vér- és köny-patakok özöne borítson el, — akikre áradjon ki minden vészi, minden romlás, minden szerencsétlenség, hogy apa és fiú, anya és leány, ősök és unokák, testvér és testvér, barát és barát egymás vérét ontsák s egymást az élettől megfos­szák, hogy igy k­i­i­r­t­a­s­s­a­n­a­k az eretnekek! Hét évre szóló engedély mellett teljes bünbocsá­natot nyerve fognak Temes­ Újból karjára akasztotta a kosarat s lassú erőtlen lépésekkel kibiczegett a kapun. Csak annyit tudtam róla, hogy Mátyásnénak hívják. De, hogy micsoda Mátyásnénak, azt már nem. Többször láttam gyermekkoromban atyám aratói és szénatakarói közt. Vig as­­­szony volt. Különösen velem tréfált sokat, szerette mindig a menyasszonyt. Megkérdez­tem édes­anyámtól, hogy kicsoda hát volta­képpen? Ő beszélte el a múltját. — Vas Zsuzsi a neve. Apja nagyapád zsel­lére volt s ott nőtt fel nála. Emlékszem rá, hogy milyen czifra, gangos leány volt, nem igen akadt párja a faluban. A legények ugyancsak körülvették s egy-egy vasárnapi tánczon tíznek sem volt annyi tánczosa, mint neki. Az ötvenes években, mindjárt a forra­dalom után, számos község megtagadta az adófizetést, így történt nálunk is. Hiába kül­dözgették az intőczédulákat, a megyei adópénz­­tár csak nem akart megtelni. Nosza, becsődi­­tettek egy csomó idegen katonát s azokat szétosztották századonként a renitens közsé­gekben. A mi falunkba egy escadron drago­nyos került. Csupa cseh ember, kik egy kuk­kot sem tudtak nyelvünkön s ha enni kértek, kézzel-lábbal kapálóztak, hogy megértethessék magukat. A lovasszázad parancsnoka nagy­apádnál volt elszállásolva. Finom, művelt, úri em­ber, egy német báró­ ügy kordában tar­totta katonáit, hogy legkisebb kihágás sem történt. Pedig másutt — úgy beszélték — számos tolvajlás, rablás, sőt gyilkosság is esett. A kapitánynak volt egy fiatal lovásza: szemrevaló, csinos legény. A cselédséggel ha­marosan összebarátkozott s jókedvű, tréfás természetéért ezek is megkedvelték. Minden­ben segített nekik, ahol csak szükség volt. Abban az esztendőben nagyapádnak a szokott­nál több búzája termett; ott volt a csűrös­­kertben asztagokba rakva. Ennyi gabona el­­cséplése sok időbe került, mert akkor még nem ismerték a cséplőgépeket s kabaréval kellett kiverni a buzaszemet a kalász mögül. Kóczik Mátyás is —­ igy hittük a lovászt ■— a cséplők közé állt s fáradhatatlanul dolgo­zott egész nap. Ügyes tréfáin, nyakatekert magyar beszédén nagyokat nevettek. Cséplés után következett a szórás és rostálás. Ilyenkor fehérnépek is vegyültek a férfiak közé. Vas Zsuzsi is ott forgatta serény kezében a rostát. Az idegen katona folyton körülötte setten­kedett s hiába szólogatták a többiek, nem­­ akart mellőle tágítani. A leány alig beszélt hozzá; ha kérdezett valamit, csak vállait vo­­nogatta s egy-egy tréfás mondással ütötte el a választ. Egy hét múlva azonban nagyot vál­tozott a szép Zsuzsi. Minduntalan akadt valami dolga az udvaron, vagy a kertben és rendesen ép olyankor, mikor Mátyás vitéznek is volt ott keresni valója. E véletlen találkozások­ról egyik fiatal béres, Bálint Mihály azt hí­­resztelte, hogy az asztagláb mellett Zsuzsi a katona ölébe ül, megöleli nyakát, meg is csókolja s úgy turbékolnak, mint egy pár galamb. Volt is mit hallania Zsuzsinak! Hogy nem szégyenli ilyen jött-ment katonával össze­adni magát, ahelyett, hogy valamelyik becsü­letes falubeli legényhez menne. Mióta kéri Bálint Mihály is! Igaz, hogy nem gazdag, de józan életű, munkás ember, kivel a jég hátán is megélhetne. Aztán őt sem veti fel a pénz. Mit válogat hát annyit? De bizony hiába be­széltek neki, mert ő hűséges maradt Mátyá­sához; még akkor sem volt rábírható, hogy máshoz menjen feleségül, mikor szerelm­ese már messze járt, másuvá küldötte a szigorú parancs. Elválásukkor azt fogadta, hogy vis­­­szajő érte száz mérföldről is. Hogyne várna hát igaz hittel rá! És csakugyan vissza is jött fél esztendő múlva. Egy reggel beállí­tott nagyapádhoz, arra kérte, hogy fogadja fel zsellérnek s adjon neki egy kis házikót, hol feleségestül meghúzódhassák. Az alku megtörtént. Másnap már mindenki tudta, hogy a cseh dragonyos és Vas Zsuzsika há­rom hét múlva esküszik. A kis zsellér­házba nagy boldogság vonult be az uj párral. A bol­dogság azonban nem tartott soká. Vas Zsuzsi­kának a menyasszonyi­ koszorút gyászruhával kelle fölcserélnie, mert urát az atyhai hajlásnál holtan találta meg a csordapásztor. Fejéből három tág nyíláson folyt a vér. Agyonütötte valaki. De kicsoda, mikor még a légynek sem vétett? Bálint Mihályra terelődött a gyanú, rabságra is került, de — mert senki sem látta a bűnét — sohase derült ki az igazság. A legény hazakerült . . . Járt Zsuzsi után, de az keserű szívvel fordult el tőle. Meg­győződéssel vágta oda neki:­­ — Gyilkos!* — De Bálint Mihály azt mondta: gomb­­ház ... és feleségül vette a Zsuzsi test­­vérét. .. Telt-múlt az idő. Koczik Mátyásné végig özvegy maradt. Fiatalon csak szívesen szánták szépségéért, de már öregségében Bálint Mihály fiának a kegyelmére szorult szegény Má­tyásné ... Most a száztíz forintokat várja . . , hogy ne szoruljon senkire a világon. Mert hiába! Manapság a gazdagság minden . . . minden..,

Next