Magyar Szó, 1902. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1902-10-01 / 231. szám

Október I. MAGYAR SZÓ. 231. szám. 3 várt a gyárvárosi templomban az ájtatos lelkek imádkozni azért, hogy az eretnekeknek még a fajtája is kiirtassék itt e magyar földön! Ám álljon elő az a liberális ember, aki ezt menteni tudja! És álljon elő az az ultramontán, aki az imádságba ezt az istentelenséget bele tudja, mint természetes dolgot magyarázni! Ám mentse hát a liberális gondolkozás, az, amely ma uralkodik, mint lucue a non lucendo, hogy ez csak némely herczkáplánok dolga, holott ime, teljes bűnbocsánat mellett kell imádkozniok a hívőknek azért, hogy vesszenek az eretnekek! Azoknak a hívőknek, akik közé tartoznak különben a liberális mágnások valamennyien, a liberális dzsentrik nemkülönben! És ám mondja az ultramontán, hogy ez dogma, amely előtt meg kell hajolni: ott is, itt is az az igazság tartozik érvényesülni, hogy ilyen elvek mellett, ilyen utasítások kiadásával és ilyen istentelenség kívánásával békének, szeretetnek, türelemnek a hirdetéséről a pápizsmus részéről szó sem lehet, ha pedig van, az nem egyéb, mint világcsalás, ámítás és porhintés minden ember szemébe. Épen jókor adta ki a pápa őszentsége a bűnbocsánat nyerése mellett az utasítást: imádkozzatok az eretnekek kiirtásáért! Jókor, amikor a protestáns világ nyakra-főre a türelmet emlegeti, unos-untalan a felekezetiesség ellen buzdítanak a vezetők. A pápa nem tagadta meg magát. Ott nincs pardon, ott nincs kegyelem! Te pedig jó bolond magyar protestáns, add meg magadat, tagadd meg azt, hogy a vérrel kivívott elismerésnek föltételéül szolgáló hitelvek igazak volnának. Te jó magyar protestáns ember, szót se szólj, hanem vágass a hátadon fát, amely az eretnekek kiirtásáért imádkozók által talán a máglyához fog felhasználtatni, amelyet olyan régen nem engedett felgyujtatni a világ, de most immár talán meg fogja engedni, hiszen a türelem végtelen tartozik lenni azokkal szemben, akik a türelmet kitörölték a keresztyén erények sorából! ugye, bizony immár világos lehet e hazában ezzel is mindenki előtt az, hogy a felekezetieskedést mi íizzük, protestánsok, akiknek egyike, például e sorok írója, az ultramontánok ellen, nem az ultramontanizmus ellen kérlelhetlen harczot folytatok?! Mi, buzdítjuk a mi embereinket, a mi hitfeleinket arra, hogy a pápátok kiirtásáért esedezzenek?! Szomorú bizonyságot szolgáltat XIII. Leó mi mellettünk! Ezt a bizonyságtételt senki sem tagadhatja, senki sem vonhatja kétségbe___ Mi pedig, protestánsok, imádkozzunk azért, hogy világosítsa meg az Úr az ő lelköket, akik azért imádkoznak, hogy mi elveszszünk. A magyar nép lelke is világosodjék meg s a temesvári gyárvárosi uj templomban ne imádkozzék úgy senki sem, amint a pápa parancsolja ! Dr. Tüdős István, Zala Emil. Budapest, szeptember 30. A hires franczia mester, a nagy természetimádó immár holtan fekszik. Munkás keze, mely mindig a természet istenségének tömjénezett, megnyugodott örökre. A természet hű szövetségesének, az ép testű, friss szellemű, a hatalmas teremtő erejű írónak organizmusát orvul támadta meg a sorvasztó gáz. Aki metafizice kutatta az emberi törekvések, erények, bűnök legrejtettebb, legbensőbb mozgatóit, aki műveiben a legfenségesebb emberi eszmét, az Igazságot és csakis az Igazságot követte lépten-nyomon s aki maga is a megtestesült igazság volt, azt maga a természet rontotta meg, azt maguk a szövetségesek hálózták be mérges pókhálóikkal, azért a chemia küldte el gyilkos szolgáját, a szénoxidot, hogy teljesüljön az örök törvény, hogy «porból lettél és porrá leszesz.» A naturalizmus főmestere sírba szállt. És követői aligha lesznek. Mert Zola nem csak költő volt. A tér és idő viszonyát jól ismerte, főeszméit az igazság vezérelte és segítségül vette a természettudományokat. Alakjai kórtani tanulmányok, létező, igaz, lélektani monstrumok. Alkotásaiban csodálatosan következetes, amit a rendkívüli tapasztalat s a jelenségek végokának jól megértett, jól felfogott lényege magyaráz meg. S efelett költő. Ami a mindennapi életben szemeink előtt lefolyik, amit látunk, elitélünk vagy magasztalunk, azt foglalta ő oknyomozó, élvezetes, költői mű keretébe. Költői vonásokat vitt bele a chemiába, a pathológiába; költői nyelvével élvezhetővé tette az elvont igazságokat. A sexuális élet eltévelyedéseit, a párisi demi monde posványait, az aranyborjú körüli őrült haláltánczot, a világot mozgató szerelem alkotó erejét, senki sem rajzolta oly megkapóan, olyan és igaz vonatkozásokban, mint Zola Emil. És minden műve felett glóriával övezve áll a morál, az igaz ut, a «via, veritas et vita», melyen át a boldogsághoz juthatunk. Erre való eszközei talán nagyon erősek, talán durvák, talán visszatetszők, de előtte mindig egy czél lebegett: «az igaz ut a boldoguláshoz». Megmutatta műveiben, igaz emberi példákkal, melyek hitelességét a tudomány igazolja, hogy milyenek ne legyünk, megmutatja hibáinkat, hogy megjavulhassunk, vagy, hogy őrizkedjünk a sártól, a züllés mocsarától. Ez Zola művészetének apotheozisa. Zola Emil megrendítő halála részleteiről következőkben számolunk be: Zola Emil tegnap nyaralásából visszatért párisi lakására. Minthogy az utóbbi időben erősen meg volt hűlve és Parisban hűvös idő járt, elrendelte, hogy fűtsenek be lakásán. Ez meg is történt, mire Zola nejével együtt eltávozott hazulról, hogy az estét néhány barátja társaságában töltse el. Zola a legjobb hangulatban volt egész este a jókedvű társaságban és társalgás közben megemlítette, hogy a télen Olaszországba szándékozik utazni új regényéhez való anyaggyűjtésért. Aztán hazatért és mivel az volt a szándéka, hogy korán fölkel, korán is lefeküdt. Reggel a cselédek meglepődve tapasztalták, hogy gazdájuk, jóllehet már kilencz óra elmúlt, még mindig nem kelt föl. Valami nyugtalanító érzéstől ösztökélve, benyitottak a szobába s megrémülve álltak meg a küszöbön. A költőt az ágy mellett a földön hanyattfekve, holtan találták. Zoláné az ágyban kissé keresztbe feküdt eszméletlenül. A szolgák, amikor a szobába beléptek, semmiféle gyanús szagot nem éreztek, mindazonáltal azonnal kinyitották az ablakot és egyikük fölemelte Zolát és a pamlagra fektette. A kapus neje azonnal orvosért futott és csakhamar egy dr. Beerman nevű orosz orvossal tért vissza, aki a szomszédságban lakott. Ez az orvos arról, hogy ő Zolát milyen állapotban találta, következőket beszélt: — Én átmentem az utczán, amikor Zolához hívtak azzal, hogy szerencsétlenség történt. Amikor beléptem a hálószobába, Zola teste a pamlagon feküdt, olyan állapotban, melyről azonnal láttam, hogy itt aligha lehet már segíteni. Zoláné, aki az ágyban feküdt, még adott némi életjelt. Megmondtam a cselédeknek, hogy mit tegyenek, hogy Zolánét életre keltsék és aztán egész figyelmemet Zolára fordítottam. Reggel kilencz órától fél tizenkettőig megtettem mindent, amire az orvosi tudomány tanít, hogy ilyen esetekben az életet a testbe visszaszólítsa. Közben még több más orvos érkezett, kiket vagy hívtak, vagy pedig hallottak a szerencsétlenségről és ezek velem együtt fáradoztak. Hiába fáradoztunk, Zolát nem lehetett többé életre ébreszteni. A szerencsétlenség úgy történt, hogy Zola, aki szerette a meleg hálószobát, vasárnap elrendelte, hogy gyújtsanak be a kandallóba, daczára annak, hogy a kandalló Rossz volt és már kijavítását is elrendelték. A kandalló huzata rossz volt és ennek következtében a kandallóban kifejlődött kőszéngáz nem húzódhatott ki a kéményen, hanem a hálószobában terjedt el. Zola, minthogy a kőszéngáztól nehéz lett a lélekzete, valószínűleg fölébredt éjjel és leszállt az ágyról. Ez volt a veszte, mert elesett és így a szoba padlóján egybegyűlt széngázrétegbe jutott és megfulladt. Zoláné, aki az ágyban maradt, csak a szoba középső rétegében levő levegőt szívta be, mely nem volt annyira telítve szénoxiddal. Zoláné is elvesztette az eszméletét és állapota veszélyes, de az orvosok reménykednek, hogy megmenthetik. Zola halála úgy Párisban, mint az egész világon óriási részvétet kelt. Ezerszámra érkeznek a táviratok a világ minden részéből, melyek a haláleset felől tudakozódnak. A halottról számos fényképfelvételt készítettek s a halottas házat az irodalmi, politikai és más társadalmi előkelőségek serege látogatja. Parisból táviratozzák. A vizsgálóbíró elrendelte, hogy Zola hálószobájának kandallóját szétszedjék, annak konstatálja végett, hogy a szénoxidgáz kiömlése okozta-e halálát Még nem tudják, várjon a temetés, amely valószínűleg szerdán lesz, egyházi szertartással, vagy anélkül fog-e végbemenni. Ez elsősorban attól függ, hogy Zola végrendeletében rendelkezett-e erre nézve. Girard vegyész Zola és neje vérében szénoxidot konstatált és ebből azt következteti, hogy Zola halálát fuladás okozta. Zoláné felgyógyulása, az orvosok véleménye szerint, két hetet fog igénybe venni. A lapok, amelyek irányuk szerint különféleképen ítélik meg Zola erkölcsi és esztétikai értékét, mind egyetértenek nagy jelentőségének elismerésében. A republikánus lapok Zolát mint nagypolgárt és kiváló írót egyaránt magasztalják. A naczionalista lapok itt-ott keserű szavakkal ítélik el az utolsó évek politikájába való beavatkozását. KÜLFÖLD. Kínzások az orosz börtönökben. Az odesszai börtönben ismét kegyetlenül megkínozták a politikai foglyokat. Odessza város főnöke, gróf Schuwalow már ebben az esztendőben őszkor kitűnt véres hőstetteivel. Szaporodtak azok az esetek, amelyeknél politikai vádlottakkal kegyetlenül bántak és házkutatásoknál ártatlan embereket is megkínoztak. Ámde az, amiket Schuwalow most megcselekedett, előbbi gaztetteit mindenben fölülmúlja. A borzalmas eset azzal vette kezdetét, hogy az odesszai politikai foglyok éhségsztrájkot kezdeményeztek. Ezzel az éhezéssel a felsőbb hatóságot kényszeríteni akarták arra, hogy egy Kotsarjan nevű fogolytársukat, aki súlyosan megbetegedett, úgy, hogy műtétet kellett volna rajta végezni, a kórházba szállítsa. Egy erre vonatkozó kérvényét a betegnek az odesszai rendőrhatóság visszautasította. Nem maradt tehát más hátra, minthogy ilyen együttes tiltakozást rendezzenek a többi foglyok. A börtönorvos kijelentette, hogy a piszkos fogolycellában az esetleges műtét halálos eredménnyel járna. E kijelentés alapján 150 férfi és 20 női fogoly a rendőrfőnökhöz közös kérvényt nyújtott be, amelyben a betegnek a kórházba való szállítását követelték. A rendőrfőnök azt válaszolta, hogy a kérvényt csak akkor veszi figyelembe, ha a foglyok nem követelni, hanem könyörögni fognak. Erre a válaszra a foglyok kimondták, hogy nem esznek, nem isznak, inkább meghalnak beteg fogolytársukkal, semhogy a czári hóhérokkal szemben megalázkodjanak. Ez volt az a pillanat, amelyben gróf Schuwalow és társai, Starkow titkos tanácsos és Pollan rendőrfőnök kitehettek magukért. Elhatározták, hogy a foglyokat mindenáron megtörik. Az éhezés tizenkettedik napján, augusztus 21-én éjjel, a börtönudvarba hat kocsi hajtott be. Ezekben a kocsikban az éhségsztrájk vélt előidézőit a különböző városi börtönökbe elszállították. A most kö-