Magyar Szó, 1903. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1903-07-01 / 154. szám

Előfizetési ár: Egész évre_28 kor. — EŰ. Fél évre.........14 ., — „ Negyedévre... 7 , — ,, Egy hónapra 2 ,, 40 „ Egyes szám ... — 8 fillér. Vidéken... — ... 10 „ Budapest, 1903. NEGYEDIK ÉVFOLYAM 154. szám. Szerkesztőség: VI. Andrássy-út 48.MAGYA Felelős szerkesztő: Dr. PÁLFI EDE. Politikai napilap. Apt’S íVetísek ára í. Egy sió _ _ _ 4 fillér Vastagabb betűvel— fi fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy út 48. Szerda, július 1. Diadal. Budapest, június 30. A mai nap meghozta a nemzet forró vágyainak diadalát: a függetlenségi párt zömének hangulata a bán mai beköszöntő beszédének hatása alatt teljesen megváltozott és a további harcz folytatásának biztos reménységét vetette fölszínre. Hazafiúi örömmel jelentjük ezt az egész országnak, mert a magunk igazságának a győzelmét és a függetlenségi párt szunnyadó erejébe vetett tántoríthatatlan bizodalmunk teljesülését látjuk a mai nap eseményében. Érthetetlennek mondtuk a függetlenségi párt magatartását, mert nem találtuk a kellő magyarázatát annak a gyors leszerelésnek, amely az országot oly fájdalmas csalódásnak tette ki. Valami láthatatlan lidérc-szellem ült a pártra és homályosította el tiszta, lelkes érzését. Mi jól láttuk, hogy a párt eltévedt, félrevezettetett. Épp azért emeltük fel buzdító, serkentő, bíráló, dorgáló szavunkat, hogy a pártot a végzetes lépés szerencsétlen következményeire figyelmeztessük. Kíméletlenek, talán túlerősek is voltunk, de a toll a kezünkben a sebész műtödése volt, amellyel a hazafiak szeméről azt a hályogot akartuk lemetszeni, amelyet a lidérczfény rajta előidézett kíméletlenségünket némelyek talán félreértették ; de ma, hogy lehullt a hályog a szemekről és a jobb, hazafias belátás győzött a sziveken, tartózkodás nélkül kell mindenkinek elismernie, hogy lapunk és tollunk némely helyen futólagos fájdalmat okozva bár, csak a jó, a nemes, a hazafias szent ügy igaz szolgálatához való gyors visszatérést okozta. Jóleső, benső érzéssel regisztráljuk tehát ezt a diadalt és akik ellenséget kerestek bennünk, most láhatják, hogy csak barát és mindig csak barát voltunk. Barát, aki a körülmények minden változatai közepette is nyíltan és őszintén megmondja a véleményét, még ha kellemetlenül is hat; barát, aki nem a hizelkedés, az örökös dicsérgetés és a vak elfogultság kenyerére áhítozott, hanem aki a barátot a veszélyre figyelmezteti, a ballépésektől óvja és gyakran bizony a saját érdekeit is elhanyagolva csak a baráti szempontnak szolgált. A függetlenségi pártban mi a nemzeti küzdelem barátait láttuk és e nagy küzdelemnek voltunk mi a barátai. A Magyar Szó nem tesz egyebet soha, mint ezt a nagy, nemzeti ügyet szolgálja, azokkal együtt, kik szintén hívei. Szolgálja népszerűségre való vágyakozás és önző előnyök hajhászása nélkül, tisztán és becsületesen. És mint a mai nap is mutatja, a legválságosabb pillanatokban mily sikerrel és mily eredménnyel. Mikor az ország elé tárjuk ezt a nagy diadalt, kivesszük belőle a magunk részét, nem tömjénezés és nem öntetszelgés végett, hanem csakis a magunk igaz, helyes és egyedül nemzeti álláspontunk igazolása végett. Akik nem értettek, most láthatják, hogy jól végeztük dolgunkat. A legszigorúbbak voltunk a bírálatban, a leglelkesebbek leszünk az elismerésben. * Hogy történt e nagy fordulat, szinte bajos volna elmondani. Tulajdonképpen nem is volt közvetlen, pozitív oka. Rendes körülmények között a bán tehetetlen, dadogó, ügyefogyott beszédét legfeljebb kikaczagták volna. De ma felháborodtak rajta. Sőt, és épp az a jellemző, felháborodtak már akkor, mielőtt még beszélni kezdett volna. A lelkeket a függetlenségi párton megütte valami kimondhatatlan érzés. Senki sem tudta megmondani, hogy mi. Csak azt érezte mindenki, hogy ahogy történt, nem jól történt, és mindent vissza kell fordítani, amíg nem késő. Ebben a bizonytalan formájú, de határozott czélú hangulatban lép a terembe a bán . . . utána a Széll Kálmán árnyéka öt régi miniszter személyében, aztán a famulus : Tomasics és a generális : Kolossváry. Dörög a zsivó, zug az abczug és a padokat veri az egész ellenzék. A bán és a kormány tagjai elhelyezkednek, perczek múlnak, de a vihar nem áll el. Mi történt? A lelkek megszabadultak a láthatatlan nyomástól, megérezték a granicsár kezében a korbácsot, látták a szuronyok erdejét és a türelemnek, az opportunus, higgadt, bölcs, czélszerű gondolkodásnak vége volt. A magyar vér nemes szenvedélye dúlt az erekben , és a bán csatája veszve volt. Pedig még el se kezdődött. Hát mikor belefogott a beszédébe. Félórát állt a helyén, anélkül, hogy szólhatott volna. Erre még nem volt példa a magyar parlamentben. Nem akarták meghallgatni a programmját. Senki sem akarta. Csak az a kiáltás harsogott egyre: pusztuljon, menjen innen, vissza a Tomasicsok közé. Végre beszélt. A magyar szív elszorult, hallván e beszédet. Szentséges isten, hát lehetséges ez! Magyar miniszterelnök, aki nem tud magyarul! ? És mennyire nem tud! Papírról olvassa a beszédet, mint a fejedelmek. És nem tudja leolvasni, mert talán az írást sem ismeri jól. Idegen kiejtéssel, tört, szakgatott szavakkal beszél. Ha egy-egy pillanatra felkapja fejét és' nem olvas,', nyomban elveszti a fonalat és oly zagyvaságokat mond, mint egy iskolás gyerek. Egyetlen közbeszólásra sem reagál. Sápadtan, izgatottan áll helyén. Lehet, hogy már a jövő terveit fontolgatja és már látja a szuronyokat, amelyek e lármázó csoport ellen felvonulnak . .. Kísérteties álom . . . A függetlenségi pártból kitör az ellenszenv, az ellenállás érzete és megy, rohan a bánnak oly kíméletlenséggel, mint aminőt csak a legkeseredettebb küzdelmek idején láttunk. Az igazság győzött, és a bán megkapta az útlevelét. . . . * Programmjának két pontját kell csak külön kiemelni. Mind a kettő a függetlenségi párt rút becsapását jelenti. Barabás és Polónyi ezt a Ház nyílt ülésén nyomban ki is jelentették. Mikor a katonai javaslatokra került a sor, mindenki várta a kijelentést, hogy a javaslatokat visszavonja. Nem történt meg. Hanem azt mondta, hogy az alkotmányos állapotok helyreállítása végett czélszerűségi okokból egyelőre felfüggeszti a javaslatok tárgyalását. Vagy egy félóráig zúgott a vihar, amit ez a szószegő, csalfa • nyilatkozat előidézett. A bánt körülfogták a korifeusok, kapacitálták, nógatták. Végre kinyögött még egynéhány szót, hogy ne folytattassék a javaslatok tárgyalása az új véderőtörvény beterjesztéséig. De ez sem volt elég. Nem ilyen a visszavonulás és nem ez a legyőzött, engedékeny ellenfél szava. A perfid, intrikákra és csalafintaságokra kész politikai kalandor vakmerősége ez, amely nem maradhat megtorlatlanul. Majd az 1899. XXX. t.-cz. módosításának bejelentése következett. Még a kormánypárt is feszengett, mikor ezt a pontot magyarázta a bán. Ki tudja, mikor lesz kiegyezés, mikor lesz vámtarifa ? Ugyan urak, ne várjunk addig! Adjatok felhatalmazást, hogy vámtarifa nélkül is tárgyalhassak a kereskedelmi szerződésekről. Csak ennyit! A még megmaradt egyetlen garancziáját az önálló vámterületnek, adjuk vissza Bécsnek. Ez volna a vívmány, amit a bán akar Bécsnek adni, ha már ő nem hozott onnan semmit. Érezte mindenki, hogy választásokra gondol a horvát. Különösen amikor a közigazgatási tisztviselőkről beszélt és jutalmakat helyezett kilátásba a számukra. Tisztában voltak vele, hogy a szolgabirákhoz szól, édes madzagot adva a szájukba, csak nagyon engedelmesek legyenek. Man merkt die Absicht, und wird verstimmt! * Érdekes volt a kormánypárt. Hideg mint a jég — kezdetben. Aztán a vihar melege olvasztani kezdte a jeget, és a párt három darabra olvadt. Léniával lehetett volna meghúzni a vonalat meddig terjed az egyik frakczió, és hol kezdődik a másik. Szélről ülök Tiszáék az ószabadelvűekkel, középen a grófok, bal-