Magyar Szó, 1903. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1903-08-01 / 181. szám

2­­81. szám­­ jának eredménye tényleg az lesz, amit az ország óhajt: az igazság kiderítése — és nem lesz ehelyett az, amitől ret­tegünk! az igazság temetése! Budapest, július 31. Harcz a bán ellen. Az ellenzéket az indemni­­tási vita sem fogja készületlenül találni, bárha a felhatalmazási javaslat tárgyalása egyelőre ad grae­­cas kalendas tolódott ki. A «be nem nyújtott» in­­demnitási javaslat ellen a következők iratkoztak fölNessi Pál, Barabás Béla, Polányi Géza, R­á­t­k­a­y László, Holló Lajos, V­á­z­s­o­n­y­i Vil­mos, Mezőssy Béla, Mukics Simon, Eitner Zsigmond, Hellebronth Géza, Bedőházy Já­nos, Bakonyi Samu, Vertan Endre, K­u­b­i­k Béla, Benedek János, Hock János, Szatmári Mór és Papp Zoltán. Mukics Simon üdvözlése. Mukics Simon a Papokban nagy beszédet mondott a képviselőházban,­­mely alkalommal a következő üdvözlő-táviratot in­tézte hozzá a zombori függetlenségi párt: Magyar szívünk teljes melegével üdvözöljük Nagyságodat tegnapi, beszéde alkalmából, így a nemzeti követelésekért harczoló társait. Kíván­juk, hogy a magyarok Istene diadalra vigye azt a zászlót, melyet önök a magyar nemzet érde­m­ében lobogtatnak. A függetlenségi párt szer­vező bizottsága nevében: Mérő Ignácz,­­elnök. MAGYAR szó. Augusztus 11 A korripczió. Budapest, július 31. A korrupczió — van-e ki e nevet nem ismeri ? — nos a korrupczió itt van Magyarországon. E sorok írója ki­mondja a szót, hogy Magyarországon mérhetetlen korrupc­ió van. Merészség kell ennek kimondására, nem mintha talán élne itt oly halandó, aki e bor­zasztó tény igaz voltában kételkednék, hanem azért kell hozzá merészség, mert közismert tényt, mindenki által tudott, kétségbe nem vont, föltétlen igazságot fölfedezni, ahhoz kétségtelenül irői bá­torság kell. Mint,­ha uj Kolumbusként odaállanának s azt mondanók : Fedezzük fel Amerikát. Nos, amitől eredetiségre törekvő iró leginkább borzad, legyünk banálisak, jár­junk a legeltaposottabb nyomon, fedez­zük fel a korrupcziók Amerikáját. Járjuk végig gondolatban szerencsétlen nemze­tünk történetét, hogy igazán lássuk, való­jában felfogjuk, hogy itt csakugyan nagy, kietlen, vigasztalan korrupczió van. S meg is mondjuk mindjárt, mióta van. Négyszáz éves itt a korrupczió, vagy még régibb. Kezdődik a nemzet erkölcseinek megrontása és megmételye­­zése, az urak megvásárlása és megvesz­tegetése nyomban a mohácsi veszede­lem után. Azaz még régebben. Kezdődik ott, ahol idegen hatalom pártos urakat toborzott itt magának. Kezdődik ott, a­hol ingatag és hűtlen magyar urak kül­földi uralkodó zászlaja alá sereglettek a mi tulajdon vérünkből, törzsünkből szár­mazó uralkodó ellen. A mohácsi vész után ott ült diadalt a korrupczió Pozsonyban, midőn néhány megvesztegetett főur magát országgyűlés­nek nevezve ki s a külföldi hatalom eszkö­zévé sülyedt. Ott található a korrupczió hi leírása Karádi névtelenjének «B­a­­l­a­s­s­i á­r­u­lt­a­t­á­s­a» cz. szatírájában, amely a mohácsi vész utáni siralmas idő­­­szakot írja le, méltóképp jellemezve a hit­­telen, önző és kapzsi rabló­ lovagot, aki a magyar táborból az idegen táborba pártol pénzért, kegyért, várakért és földekért. Kettős fegyverrel dolgoznak itt év­századok óta: a karhatalommal és a korrupczióval. Az előbbivel ugyan nem boldogultak volna soha az utóbbi nélkül. Mert a fegyveres hatalom ellen erős volt nemzetünk s ha feltámadt, le birta magá­ról rázni az idegen uralmat. Hát a fegy­veres hatalom mellé társul adták a kor­­rupcziót. E korrupczió hozta be a fent jelzett időben a jezsuitákat, hogy szolga­ságba térítsék vissza Magyarországot. A korrupczió bírta rá az urakat, hogy job­bágyaikkal együtt Bécs és Róma táborába menjenek. A korrupczió, az osztrák rész­ről szervezett korrupczió adott a hűtlen uraknak czimet, diszt, méltóságot, nagy­birtokot és helyi hatalmat, — a korrupczió juttatta nekik azt a sok kincset, javat, amelyet a Zrínyiektől, Frangepánoktól, Rákócziaktól s más honukhoz hű ma­gyaroktól elvett. A korrupczió teremtett itt független és önérzetes magyarok he­lyett udvari lakásokat. A korrupcziót os­torozták és sújtották a legjelesebb és legtisztább magyarok, így pld. Zrínyi a költő is, a «török áfium elleni» művében, amelyben sújtó erővel csap le az udvari kegyben sütkérező, elsatnyult és elpuhult nemzedékre. A korrupczió átkát kesergik a régi dalok, feddő, kesergő énekek, a nemzet sülyedt állapotát panaszló protes­táns művek és hazafias költemények. A korrupczió vitte lépésről-lépésre, fokről-fokra alább a nemzetet a jogfel­adásban és jogról való lemondásban. A korrupczió működött a nagy Rákóczi idejében, labanczokat nyervén a pártos magyarok sorsiban, a korrupczió műkö­dött a nagy Kossuth idejében, muszka­­vezetőket majd utóbb Bach-huszárokat toborozván a magyarok közül. S még élénk emlékezetben van, amit Albrecht főherczeg mondott, hogy Magyarországot csak korrupczióval lehet kormányozni. Az egész kiegyezési korszak alatt is, 1867-től kezdve, folyvást korrupczióről szól a panaszos ének. Folyvást ismét­lődik a húsos fazékekról, az osztrák zsoldban álló emberekről, a közromlott­ságon épülő rendszerről, a zsíros kon­­czokról stb.-ről szóló közvád. Mindig a régi dal a régi korrupczióról. Mindig arról van szó, hogy Magyarország, ha nem lehet szuronynyal, hát korrupczió­val tartassák gyarmati helyzetében, s Ausztria szabadon szipolyozhassa. Bár az iró mindig újat, eredetit szeretne írni, fájdalom nem irhattunk újat, csak ismételhettük azt, ami oly na­gyon régi. S most ime felzúg az egész ország­ban : Itt a korrupczió ! Persze hogy itt van, négyszáz év óta állandóan, s csak egy-egy pillanatra szűnt átmenetileg, ak­kor, midőn valamely tiszta, vagy ha magyar vezérlete alatt a nemzet romlat­lan igaz törzse, a tiszta magyarság föl­­ocsúdott. Mi tehát, mialatt lelkünk mé­lyében fölháborodást és undort érezünk a korrupczió iránt, sehogysem értjük, hogy e négyszázados korrupcziót most mint valamely sohasem látott, ismeretlen tünetet meglepetve nézzük. Mintha most látnók először, mintha most lopódzna először házunkba ! Hiszen mióta tollunkat forgatjuk, ugyanezen korrupc­ió ellen küzdünk, — mind, a­ki e hazában most, a közelmúltban a nemzeti ügyért önzet­lenül küzd, ugyanezt a négyszázados rendszert támadja és ostorozza. A közös­ügyes rendszer a maga elfaragatásában sem más, mint az osztrák hatalom állandó korrumpáló hatása. S m­ár számtalanszor irtuk ki s irta ki minden hazafias ma­gyar lap, hogy egész alkotmányunk ko­média, hogy itt Ausztria helytartói kor­mányoznak, hogy csak látszat, cselfogás önállásunk, hogy államiságunk Jaijus­­arcz, amely befelé önállóságot mutat, kifelé szolgaságot, hogy a hadsereg oszt­rák, hogy gazdasági létünk gyarmati jel­legű, hogy kezünk-lábunk le van kötve, szemünk be van kötözve, — s hogy mindezt csak a korrupczió tartja fenn addig, amig végre a nemzet föl nem éb­red, nagy, dicső, önzetlen és magasröptű vezér nem áll élére s a világtörténelem nagy fordulatainak közepette nem szár­nyal ismét magasba a nemzet szelleme. Ah, ezt mindnyájan tudjuk. S mégis meglepetve kiáltjuk, hogy ismeretlen té­nyező gyanánt bécsi korrupczió működik itt. Barátaim, írók, politikusok, s ti mind,, akik hazánk sorsát szigeteken viselitek, ismerjétek fel a régi több száz éves té­nyezőt. Ne áltassuk magunkat, ne mutas­sunk meglepetést. Magunk se hiszszük s, nekünk se hiszi el senki ez országban, hogy uj motívumról van szó. A régi osztrák korrupczió meg se szűnt évszá­zadok óta s csak folytatódik. De épp ez a mi népünk dicsősége, kiválósága, ereje, hogy sem hatalom, sem korrupczió nem tudta ledönteni. S minél régibb e korrupczió, annál nagyobb a dicsőségünk, hogy ez a régi baj sem vitt sírba. A nemzet érdeke, hogy tisztán lásson s a régi önzetlenséggel és haza­­fissággal védekezhessék e régi ellenség­gel szemben. Itt mulékony orvosság, kenőcs, flastrom avagy szépítő szer nem segít. Itt csak a kórság igaz, becsületes föl­ismerése a gyógyulás egyetlen módja. Mint a hajdani római államférfi, szünet nélkül és folyvást Karthágóra, úgy kell nekünk állandóan Bécsre mutatnunk. Ott van a kórság oka. Onnan terjed a mé­tely. S ha itthon egyenkint és összesen kiirtunk és kipusztitunk mindent, ami inflcziálva van s ha minden egyes fel­merülő alkalommal bármily gyógymódot használunk is, vajmi keveset segítünk, mert mint századok óta, úgy ismét újabb infekczió ér Ausztria részéről. Lenne kor­don köztünk és Ausztria közt, úgy nem terjedhetne ide a gyilkos kórság. Ez a politikai közegészséget védő kordon, ez a határt biztosító és a nem­zeti önállóságot infekczió ellen védő in­tézményes falazat véd meg bennünket a korrupcziótól; — más nem. Ezért küzd­­jünk tántoríthatlanul, ez a mi egyetlen mentőnk. De jaj nekünk, ha ezt elfe­lejtjük és csupán csak bensőleg, csopor­tokban, pártokban, tömegekben, szóval, ha csak mi magunkban keressük a ra­gály okát s ha azt hitetjük el magunk­kal, hogy elegendő az önmagunkban és önmagunkkal való viaskodás ! Ezért hazafias szívünk tisztaságával, a­ nemzeti ügyért való lelkesedés tánto-

Next