Magyar Szó, 1903. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1903-08-01 / 181. szám

Augusztus­i­­ a­thatatlanságával fordulunk minden a nemzeti ügyért lelkesülő magyarhoz, hogy egyesülten küzdjön a nemze­tet mételyező osztrák korrupczió ellen, szálljon síkra az osztrák önzés és kap­zsiság ellen, mely romboló erkölcsi kórt küld reánk, hogy bennünket anyagilag és hatalmilag kifoszthasson! MAGYAR SZÜ­­ lünk pedig most nem kiván más áldozatot a haza,­­ csak annyit, hogy ott legyünk mindig mindnyájan a törvényhozásban, hittel, lelkesedéssel az ügy iránt, melyet diadalra akarunk juttatni. Az erős akara­tot és a rendületlen kitartást oly rettenetes fegy­vereknek tudom a népek életében, melyek előtt min­den a­kadály megsemmisül. Budapest, 1903. julius 30-án. Csávolszky Lajos.» 181. szám, 3 Budapest, Julius 31. Egy őszinte szó elvtársaimhoz. A har­coló képviselők tegnap este összejöttek a «Fehér ]<5»-szállodába afelett tanácskozni, hogy megállapít­sák azokat a követelményeket, amelyek teljesítése fejében a harczot­ hajlandók volnának beszüntetni. Ebből az alkalomból Csávolszky Lajos ország­gyűlési képviselő a következő őszinte szót intézte elvtársaihoz. Itt adjuk teljes szövegében: Egy őszinte szó elvtársaimhoz. «Nem tagadom, hogyha a magyar vezényszó, a nemzeti zászló, a nemzeti jelvények és a magyar katonai oktatás be lesz hozva és a katonai igazság­szolgáltatás nyelve Magyarországon magyar lesz, — mely feltételeket mint minimumot állapították meg a harczoló képviselők — ez tittott megelége­dést fog kelteni, a nemzet önérzetén ejtett durva sértegetéseknek némi tekintetben gátat vet és a jelenlegi törvényen kívüli állapotból lehetővé teszi a kibontakozást. De azt a nagy czélt, melynek elérésére mindnyá­jan törekszünk, hogy itt bizonyos állandóságot te­remtsünk, adjuk meg a nemzetnek az állandó békét és nyugalmat, melyre elkerülhetetlen szüksége van, hogy minden erejét a belső kulturális és anyagi jólét előmozdítására fordíthassa, ezt a nagy czélt nem fogjuk elérni. Rövid időre szóló fegyverszünet lesz ez, de nem lesz állandó béke. Rettenetesen zilált politikai és szocziális viszonyaink között pedig ennek az or­szágnak — a nemzeti konszolidáczió megteremthe­­tése végett — állandó békére van szüksége minden­áron. Erre az állandó békére nemcsak a nemzetnek van szüksége, hanem még nagyobb szüksége van az uralkodóháznak, hogy két birodalma közül legalább az egyik legyen oly helyzetben, hogy arra biztosan lehessen számítania a veszély minden idején. De hát hogyan és miképen érhetjük el ezt az állandó békét? Ha a nemzet jogos aspiráczióit kielé­gítjük, az eszméket, melyekkel telve vannak a szí­vek, megvalósítjuk, a jogtalanságokat, melyek el­keserítik a polgárok életét, megszüntetjük. Vagyis: ha az önálló magyar nemzeti hadsereget életbe lép­tetjük, gazdasági életünk önálló berendezésére a külön vámterületet felállítjuk és a parlamenti re­form nagy munkáját az általános választói jog be­hozatalával megkezdjük. Igaz, a katonai javaslatok képezték hosszú küz­delmünk tárgyát, a hadsereg körében életbelépte­tendő nemzeti reformokra vonatkoztak követeléseink, de akik figyelemmel kísérték felszólalásainkat, lát­hatták, hogy az összes felszólalások hátterében min­denütt kiemelkedett, mint legfőbb bajaink kutfor­­rása: Magyarország nemzeti és állami szuverenitá­­sának teljes hiánya, a magyar nép egyre növe­kedő szegényedése, pusztulása és a jogaiktól meg­fosztott polgárok millióinak elégedetlensége. Ezeket orvosolni kell. Ezeket csak úgy orvo­solhatjuk, ha helyreállítjuk a magyar hadsereget, megcsináljuk az önálló vámterületet és komolyan hozzálátunk a parlament reformálásához. Ezeknek meg kell történni. Előbb vagy utóbb, de meg kell történni. Mert ezek Magyarország állami konszo­­lidácziójának nélkülözhetetlen feltételei. Ha már ke­zünkben a kard, vívjuk ki most­­ mindazt, ami a nemzet életfeltétele. Tegyük ezeket követeléseink tárgyává! Miért újból és újból felvenni a harczot? Miért újból és újból megakasztani a parlamentáris élet rendes menetét? Aztán mi a függetlenségi programm alapján állunk. Szívesen veszünk ugyan és készséggel tá­mogatunk minden törekvést, mely programmunk megvalósításához közelebb visz, de küzdelmeinkben kell, hogy a fő szempont mindig az önálló független állami élet megvalósítása legyen. Iszonyúan meg van nehezítve helyzetünk az ál­tal, hogy sorainkból sokan letették a fegyvert s távolról nézik hazafias küzeelmünket. De ez le ne lohas­sza lelkesedésünket. Nincs veszve, aki el nem csüggedett. Szólítsuk fel csatlakozásra újból azon képviselőtársainkat, kik eddig félreállottak a küz­delemtől. Ha fölvesszük követeléseink közé azo­kat, amiket elősoroltam, Magyarország társadalmai­ból újabb nagy rétegeket nyerünk meg, kiknek lel­kesedése és támogatása roppant jótékony hatással lesz küzdelmeink sikerére. Küzdjünk együttes erővel. Időt, m­unkát, fá­radságot ne kiméljünk. Ennyit elvárhat tőlünk a nemzet, mely jogai védelmét reánk bízta. Nagy dol­gokat csak nagy­ áldozatok árán lehet elérni. M.M- Egyesülés a bán ellen. — Az obstruáló ellenzék értekezlete. — Budapest, július 31. Azok az országgyűlési képviselők, akik elha­tározták, hogy a bán ellen a végletekig folytat­ják az obstrukcziót, tegnap este népes értekezle­tet tartottak a Fehér ló-szálló éttermében. Az ér­tekezleten ott voltak a Kossuth-párt tagjai közül: Tóth Já­nos, Ur­ay Lajos, Barab­ás Béla, Po­l­ó­ny­i Géza, Rátkay László, Kubik Béla, Fáy István, Len­gyel Zoltán, Mezőssy Béla, Sebess Dénes, Endrey Gyula, Bedőházy János, Gáli Sán­dor, Rákosi Viktor, Kecskeméthy Ferencz, L­u­b­y Béla,­ Kovács Gyula, N­e­s­s­i Pál, B­a­­k­o­n­y­i Samu, V­i­s­o­n­t­a­i Soma, Horváth Gyula, Mukits Simon, Pozsgay Miklós, Chernel Gyula, U­r­a­y Imre, R­á­t­h Endre, P­a­p­p Zoltán, Szatmári Mór, Bakó József, Kállay Leopold, S­t­u­r­m­a­n György, L­e­s­z­k­a­y Gyula, V­e­r­t­á­n Endre, L­u­b­y Géza. A Szederkényi Nándor elnöklete alatt levő pártból: Szederkényi Nándor, Holló Lajos, Lovászy Márton, Okolicsányi László, Eitner Zsigmond, Hellebronth Géza, S­z­l­u­h­a István. A néppártból: báró K­a­a­s Ivor, Dará­nyi Ferencz. A nemzetiségiek közül: Kollár Márton. A pártonkivüliek közül: Vázsonyi Vilmos, Ugrón Gábor, Vészi József, Várady Károly, Lendl Adolf, Bartha Miklós. Az értekezletről szóló tudósításunk itt követ­kezik: ©lay Lajos indítványozza, hogy az obstruáló ellenzék feliratot intézzen a királyhoz,­ amelyben összegezze követeléseit. A feliatban, amelyet Rátkay László, Bakonyi Samu és Bartha Miklós szö­­vegeztek meg, a következőkben vannak összegezve az ellenzék katonai követelései: 1. A magyar vezényszó behozatala. 2. Magyar zászló és czimer. 3. A magyar ezredeknek magyar tisztekkel való ellátása. 4. Magyar katonatiszti oktatás. 5. Magyar katonai igazságszolgáltatás. 6. Általában az 1867 évi XII. törvényczikk vég­rehajtása. Ugrón Gábor a szövegezés tömöritését kéri, hogy az a nemzethez intézendő kiáltvány alakjá­ban is nyilvánosságra hozathassék, ha — miként valószínű — a többség nem fogadja el a fölirat­nak a királyhoz leendő fölterjesztését. Vértan Endre hangsúlyozni kívánja a föl­iratban, hogy a hadsereg nyelvének megállapítása nem felségjog. Rátkay László kijelenti, hogy a függetlenségi párt sokkal többet követel, mint ami a feliratban van s követeléseit fenn is tartja. Ami a feliratban foglaltatik, az csak a harczban egyesültek ideigle­nes követelése. Bakó József a «Felséges Urunk!» megszólítás helyett a «Felséges Urunk ! Apostoli királyunk !» megszólítást javasolja, hogy amidőn az ellenzék a törvény végrehajtását követeli, egyúttal a királyi tekintélyt is emelni igyekezzék. Vázsonyi Vilmos egy nappal az értekezlet előtt még híve volt a királyi felirat eszméjének, most már nem az. Eddig még volt értelme a béke­föltételeknek, ma már nincs. Ezzel a kormán­nyal nem lehet alkudozni, ez ellen személyes harczot kell folytatni Egy ily felirat ma már veszedelem lehet, mert megerősíti Bécsben a bán állását s meg­akadályozza azt, hogy egy más, jobb kormány jöjjön teljesíteni a nemzeti követeléseket. Most azt kell hangsúlyozni, hogy minden kormán­nyal könnyeb­ben egyezkednek, mint a mostanival. Polónyi Géza szerint a bánnal már erkölcsi okokból sem lehet tárgyalni. Vészi József közli az értekezlettel gróf Szá­­páry László lemondását a fiumei kormányzói ál­lásról. Polónyi szerint ez az eset csak fokozza szük­ségét annak, hogy feliratot intézzenek a királyhoz, egyúttal azonban ki kell jelenteni, hogy ezt a kor­mányt sem politikai, sem erkölcsi okokból nem tartják méltónak és alkalmasnak Magyarország kor­mányzására. (Zajos helyeslés és taps.) Vészi József a vesztegetési ügyben Dienesen és Szápáryn keresztül a bánig kívánja vezetni a vizsgálat fonalát. Barabás Béla a legközelebbi napok teendőire hívja fel az ellenzék figyelmét. Ez a legfontosabb. A napirend megállapítása törvénytelen, tehát a pénteki ülésen nem szabad megengedni a jegyző­könyv hitelesítését. Az indemnity tárgyalását sem szabad megengedni. A feliratot erősebben akarja kidomborítani. Holló Lajos elfogadja a feliratot, a harcz módozatainak megállapítását pedig a vitarendező­bizottságra kell bízni. Bakonyi Samu felszólalása után Páy István felolvassa Pap Elek békepárti táviratát, amelyben ez az obstrukczióhoz csatlakozik. Még Bartha Miklós szól, majd Haas Ivor kijelenti, hogy egyetért a felirattal, de pártköteléke miatt nem írhatja alá. Helyesli a technikai obstruk­cziót. A megvesztegetési ügy által teremtett hely­zetet ki kell aknázni, ki kell mondani, hogy a jegy­zőkönyv s az abban foglalt határozat törvénytelen. Mindezt a vitarendező-bizottságra kell bízni. Az értekezlet végül kimondta, hogy e teendők­kel a vitarendező-bizottságot bizza meg. Budapest, julius 31. Az raj h­elyzet. Kossuth Ferencz mai föllépése folytán, amely nyíltan és határozot­tan állást foglalt Khuen-Héderváry ellen és őt visszalépésre szólította fel: — új helyzet állott elő. A nemzeti ügyért harczolók tábora Kossuth Ferencz ezen föllépése nyomán ismét teljesen egységessé lett s mint egy hatalmas, tömör szervezet áll a bécsi hatalommal és Khuen személyével szemben. Ez a fordulat a hazafiak­ szívében nagy és általános örömet idéz elő. Még hozzájárul a küzdő tábor megerősítéséhez az a tény, hogy a klerikális néppárt mind erő­sebben és mind bevallottabban Khuent támo­gatja és így a helyzet a szabadelvűség szem­pontjából is tisztul, és erős tömörülésre bírja a nemzeti ügy táborát. Sőt kétségtelen jelek mutatkoznak aziránt is, hogy immár a szabad­elvű pártból is erős áramlat közeleg a 48-as tábor erősítésére. A nemzeti ügy minden ba­rátja tehát bizalommal van eltelve a harcz ki­menetele iránt. De most ismét egy sötét pont tűnik fel a láthatáron. A kaszinóból ugyanis az a hír kelt szárnyra, hogy ha Khuen vasárnap lemond, maga helyett Apponyit ajánlja utódul. Ha csakugyan Apponyit ajánlaná, végleg megerő­sítené azt a felfogást, hogy a klerikalizmus úttörője volt. Az ember halála előtt őszinte s igy midőn Khuen távozásakor klerikális gyó­nást tenne és Apponyit tenné meg a klerikális politika örökösévé, csak tényleges beigazolást nyerne az ő klerikálizmusa. — Apponyi tehát a sötét pont, amely most a láthatáron fel­tűnik. De mi his­szük, hogy hiába. Mert a kle­rikális jezsuita rendszer győzelme ellen itt áll a nemzet minden hű fia, minden szabadelvi és minden protestáns magyar. A «Magyar Szó» mint eddig, úgy ezután is megtenná kötelességét s hogy nem eredmény nélkül, az — reméljük — ezután is bizonyítani fogják a fejlemények. E hazában — a gondviselés se

Next