Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)

1904-05-07 / 109. szám

10 109. szám. MAG-TAR S­Z 0 ■ Jókai költészete a haza határain túl is hódí­tott s terjesztette a magyar név becsületét Európa minden népe között. Legtöbb műve németre van lefordítva; de olvasnak tőle angol, franczia, hol­landi, dán, svéd, lengyel, orosz, finn, olasz, cseh, román, spanyol, szerb, tót, horvát és török nyelven is. A külföldi kritika a legnagyobb elismeréssel szól humoráról, a magyar népéletet és társadalmat festő alkotásairól. Maga Jókai általánosságban három korszakra osztja írói működését, amit valóban el is fogadha­tunk. Az első korszak 1843—60-ig tart, s e szerinte Petőfi és a franczia romantikusok befolyása jellemzi. Tényleg e korban Jókai működése a széppróza terén párhuzamos azzal a népies és nemzeti irán­nyal, melyet Petőfi és Arany képviselnek a költészetben, s később Jókai sohasem népies és magyaros ennyire. A második korszak 1861-től az újabb alkotmányos korszakig; ebbe a korszakba esnek többek közt költeményei is. A harmadik korszak 1880-tól folyt. Regényei. Regényei időrendben a következők:­­ 1846: Hétköznapok. 2 k. 1852: Erdély arany­kora. 2 k. Török világ­ Magyarországon. 2 k. 1853:­­Egy magyar nabob. 4 k. — 1854: Kárpáthy Zoltán. 4 k. — Török mozgalmak 1733-ban. 2 k. — Jani­csárok végnapjai. 3 k. 1856: A régi jó táblabirák. 4 k. — Szomorú napok. 2 k. 1858: Az elátkozott család. 2 k. 1860: Szegény gazdagok. 4 k. 1863: Az uj földesur. 3 k. 1864: Politikai­ divatok. 4 k. 1865: Mire megvénülünk. 4 k. 1869: A szerelem bolondjai. ■ 4 k. — A kőszívű ember fiai. 6 k. 1870: Fekete gyé­mántok. 5 k. 1872: 4 k. Eppur si mnuove. Mégis mo­zog a föld. 6 k. 1872—74: A jövő század regénye. 9 k. (Az örök harcz. 5 k. — Az örök béke. 4 k.) 182­3: Az arany ember. 5 k. 1874.: Egy ember, aki mindent tud. 1 k. 1875: Enyém, tied, övé. 6 k. 1876: Az élet komédiásai. 7 k. — Egész az északi­ pólusig.­­2 k. 1877: A névtelen vár. 3 k. — A szép Mikhál. 3 k. — Egy az Isten. 6 k. 1878: Egy asszonyi hajszál. 1 k. 1879: Eg­y hírhedt kalandor a XVII. századból. 8 k. — Szabadság a hó alatt. 4 k. — Rab Ráby 3 k. .1881: Páter Péter. 1 k. — Akik kétszer halnak meg. 4 k. 1882: A ma. 3 k. — Egy játékos, aki nyer. 2 k. — Szeretve mind a vérpadig. 5 k. 1883: A Da­­mokosok. 2 k. — Bálványosvár. 1 k. 1885: A cii­­gánybáró. 1­ k. — A lőcsei fehér asszony 5 k. — Minden poklokon keresztül. 2 k. 1886: A kis [UNK] kirá­lyok. 5 k. 1887: A három márványfej. 3 k. 1888: Xenczi fráter. 1 k. 1889: A lélekidomár. 5 k. 1890 :­­A tengerszemét hölgy. 3 k. — Aki a­ szivét a homlo­kán hordja. 1 ív. 1891: Nincsen ördög. 2 k. — Asz­­­szonyt kisér. Istent kisért. 1 k. 1892: A fekete vér. 2 k. — Rákóczi fia. 3 k. 1893: Sárga rózsa. 1 k. — Kráter György. 5 k. — Kráó. 5 k. — A két Trekk. 3 k. 1894: Tégy jót. — Magneta. 1895: Trenk Fri­­gyes. 1896: De kár megvénülni! 1897: A barátfalvi levita 1898: Öreg ember nem vén ember. 1899: Kathlanet, Jókai első kiadói. A szabadságharcz után Jókai is bujdokolt és álnév alatt írta már akkor is közkedveltségű regé­nyeit. Az ötvenes évek elején a ,,Sajó” álnév mö­gött rejtőzött Jókai­, nehogy a cs. kir. rendőrség nyomába jusson. Ekkor jelent meg az „Egy bujdosó naplója“ és Csataképek“­ Gerbel Ármin kiadásában. Az ol­vasóközönség felismerte ,,Sajóban“ Jókait és nagy mohósággal leste műveit. Csak a cs. kir. rendőrség nem sejtette ez álnév alatt az „Esti Lapok“ szer­kesztőjét, mert különben nem hagyta volna szabad­lábon. Néhány év múlva, amikor az üldözések véget értek, bujdosó íróink ismét saját nevükkel léptek a nyilvánosság elé. Jókai is levetette akkor a „Sajó“ nevet. Ez időtájt látott napvilágot a „Törökvilág Magyarországon.“ A mű elkészülvén, a költő kiadót keresett, de minden fáradozása sikertelen maradt, mert az öreg Hartleben könyvárus, aki 1847-ben a Hétköznapok­ért 300 forint tiszteletdíjat adott, már ekkor hal­lani nem akart a magyar irodalomról. Bécs felé ka­csintgatott, Emich Gusztáv pedig politikai okokból félt összeköttetésbe lépni Jókaival. Heckenast Gusztáv, Jósika Miklós báró művei­nek kiadója, szintén nem vállalkozott Jókai regé­nyeinek kiadására. A többi könyvárusok: Edelmanné, később Lauft­er és Stolp. Eggenberger stb leginkább külföl­dön megjelent tiltott könyvek behozatalára gondol­tak, ami ez időtájt biztos jövedelem volt, míg az­ új művek kiadása, még a legjobb nevű íróéi is, mindig kockáztatással járt. Jókai toltál ezeknél is sikerte­lenül kopogtatott. Még egy könyvárus volt akkor a szervitatér és kiskorona-utcza szögletén, Müller Gyula. .. akinek 1 naptára nagy népszerűségnek örvendett akkor táj­ban. Müller Gyula a nagy naptáron kívül kiadója volt Beöthy László, Dobsa Lajos és Hegre Alajos müveinek s egyike a legkevésbbé önző kiadóknak. Valami fényes tiszteletdíjat ő nem fizetett ugyan az íróknak, de sohasem fordult hozzá egyikük sem hiába, ha müveik kiadásáról, sőt még ha elő­legezésről volt is szó. Mi volt tehát természetesebb ily körülmények között, mint az, hogy Jókai is a fiatalabb írók ki­adójához, Müller Gyulához fordult. Nemsokára ezután megjelent a „Törökvilág Magyarországon“, még­pedig elég csinos kiállítás­ban az akkori viszonyokhoz képest. Nem is volt többször baja Jókainak kiadó­­keresés­sel Jubileuma. A mag­yar közélet, irodalom és társadalom meg­újuló ovácziókkal ünnepelte a költőnek az 50-ik és 60-ik születésnapját, de különösen nagyszerű ará­nyokban, az egész nemzet lelkes részvételével ünne­pelték meg 50 éves írói jubileumát 1894. január 6. József főherczeg védnöksége alatt alakult meg az ünnepet rendező bizottság. J­ókait ez alkalommal a kitüntetések egész özönével halmozták el. Ő felsége a király elismerését és jókivá­natát miniszteri ellen­­jegyzéssel a hivatalos lap közölte. A’ királynő, Stefá­nia özv. trónörökösné, József főherczeg, a bolgár fe­jedelem üdvözlő­ leveleket intéztek hozzá.A szerb ki­rály a Szent Száva-rend nagykeresztjét küldte meg. A városok, Budapest székes­­fővárossal élükön dísz­polgárukká választották; az irodalmi, tudományos, közművelődési és egyéb testületek, kormány, tör­vényhatóságok és városok díszoklevelekkel és üdvözlő iratokkal tüntették ki. Magyar hölgyek,, művészek, különféle társulatok értékes ajándékokkal, albumok­kal árasztották el Az ünnep maradandó emlékéül lé­­tesí­tették összes műveinek nemzeti díszkiadását, mely magában foglalja a jubileum időpontjáig meg­jelent összes szépirodalmi munkáit 100 nagy kötet­ben. A nagyszabású vállalat, melyre 200 forintjával hirdettek előfizetést, a Révai Testvérek kiadásában a legjobb sikerrel járt, a feltételezett 1000 előfize­tőnél jóval több gyűlt össze, úgy, hogy a rendező­bizottság a jubileum napján átadhatta a költőnek az előfizetési összeg felét, 100,000 forintot, mint nem­zeti tisztelet­díjat. 1904. május 7. Apróságok. Emlékkő. A török-orosz háború idején, midőn a távíró meghozta azt a hírt, hogy Plevna sánczainál negy­venezer muszka esett el, az egyetemi fiatalság fák­lyás zenét akart rendezni a török konzulnak, de a rendőrség megtiltotta. Ekkor az orosz konzult akar­ták megtisztelni macskazenével, amit a rendőrség még inkább meghiúsított. Végre nem maradt más hátra, mint Jókai Mór ellen tüntetni,, mert ő is a rendőrség pártján volt lapjában. Jókai a Stáczió­ utczában (a m­ai Baross-utczá­­ban) lakott, a saját házában s mikor a zendülő fia­talság már verdesni kezdte az ablakait, kijött szé­pen az íróasztalától s a kapuban egy székre állván melegen, vibráló, rokonszenves bariton hangján be­szélni kezdett a viharral. — Ifjú barátaim — kezdte hősi nyugodtság­gal — az utczán nem lehet külpolitikát elvégezni. Jókai tudta, hogy az összes kaszárnyákban kon­szignált katonaság éles töltényeket kapott s ha az ifjúság ki nem tombolja magát, akkor vér fog még ma este folyni. Addig beszélt tehát, amig a tigriseket tökéle­tesen fölingerelte s mikor lelépett a szószékről s be­tette maga után az ajtót, sorra betörték az ablakait. Mikor vége volt a forradalomnak, Jókai föl­vett egy követ a szalonja szőnyegéről és igy fohász­­­kodott: — Ezt a követ el teszem emlékül! Ő tudta legjobban, hogy az a drága kő hány fiatal ember vére ontását hiúsította meg azon a ve­szedelmes estén. Jókai, a szer­ecsen. Egy öreg táblabiró mesélte a következő kis történetkét: Köztudomású, hogy mikor Jókai nevét Mór­nak irta, egyszerre megszűnt Magyarországon a Móricz név s derüre-borura mindenki Mór-nak ne­vezte magát. Nem tetszett ez azonban néhai S... Móricz temesvári ügyvédnek, ki abban az időben a Temesvarer IntelligenzblufL-ot szerkesztette s egész komolyan azt a javaslatot tette Jókai-hoz irott ma­gánlevelében, hogy mivel a Mór szó nem magyar s a mórokat nyelvünkön általánosan bevett szokás sze­rint szerecseneknek nevezzük, — tegye le ő is a Mór nevet s írja keresztnevét magyar szokás szerint Sze­­recsennek. —„Szépen festene az Írói gárda, — vágta vissza Jókai, — ha egyszerre felmerülne egy csapat Szerecsen, Jókai Szerecsen, Ballagi Szeressen, Siegfi Szerecsen, stb. Jókait tehát nem sikerült Szerecsen­ né feketíteni. Mór és Lőr. Az öreg Tóthi Lőrincz, aki a negyvenes évek­ben híres fiatal poéta és nevezetes világfi volt, leve­let irt Jók­ai-nak, amelyen ez a divatos czim ékes­kedett. Tele. Jókai Mór urnak. Jókait akkor még nagyon fölbosz­an­totta ez a levél, s rögtön felelt Tóth Lőrincznek, megírván, hogy régi magyar nemes ember ő, nem pedig szere­csen, senki őt Mór­nak ne titulázza. „Ne sajnáld tőlem azt az —ic­­ ot a nevem végén!“ — mondta, a borítékra pedig szép kalligráfiával ezt a czimet irta föl: Tek. Tóth Lőr urnak, Jókai szerkesztő definicziója. Jókai, aki különben az esztergályosságot ta­nulta s nem egyszer dicsekedve mondta a feleségé­nek, hogy ha szó nem volna, a keze munkájával is el bírná tartani a családját, mint nagy politikai vál­lalatok névleges szerkesztője gyakran érezte a fele­lősség töviseit. Jókai egyszer a maga szerkesztői definíczióját körülbelül így fogalmazta meg munkatársai előtt: — Annyi közöm van nékem ti hozzátok, mint, a fűszeres bolt elé czimerül pin­gélt vadembernek: hozzá tartozik ugyan a bolthoz aa is, de se a bolt nem az övé, se ő a­ boltban nincsen soha. Szobor és szivar. Egy másik alkalomkor azt újságolta valaki a képviselőházi folyosón, hogy Zichy Jenő gróf egy szobrot ajándékozott a városnak, a Huszár Adolf utolsó művét s dicsérte Zichy Jenőt. A nagy dicséretekbe beleszól egy hírlapíró. — No ugyan nagy dolog is az. Aránylag ép­pen olyan, mintha én egy britannika-szivart adtam volna a városnak. Nem igaz Móricz bácsi­­é — Olyan, fiacskám — szólt Jókai elgondol­kozva — de hát adtál-e már te valamikor a városnak egy britannika-szivart ? Jókai és a hadsereg. 1868-ban a védelmi törvényjavaslatok tárgya­lásakor mondott beszédét így fejezte be Jókai: — A hadseregnek szüksége van tizenötezer lovasra, ezeket nem lehet leszállítani, mert a lónál a lelkesedés nem pótolja a betanítást. (Nagy derült­ség). Nemzetőrséggel csatákat vívni, — én megval­lom — nem szeretnék; a csupa családapákból össze­állított és rendezetlen tömeggé alakított seressel el­lenség-vadászatra menni én bizonyára nem óhajta­nék, mert ott az első puskaszóra — ágyúról nem is beszélek — elszaladnánk. Madarász tisztelt barátom legelői, én pedig mindjárt utána. (Általános, nagy derültség.) A gyermektelen vám­irnö porontyai, A­ Poklokon keresztül czimű­ regény valami tíz év előtt a Regény-Világban jelent meg. Jókai meg­magyarázna röviden a piktornak, hogy a buzguzkodó várurat rajzolja meg. A dilic­ó elkészült, de sehogy­­sem­ talál a szöveghez. Hiszen a várur azért megy a szent földre, hogy áldás érje virágtalan családfáját. Már pedig a piktor úgy rajzolta a várurnő, hogy egész sereg poronty kapaszkodik a szoknyái­ba. A kiadó két­ségbe volt esve. Ebből nagy irodalmi bot­rány lesz. Végre Jókai mentegetni kezdé a piktort, akinek nem­ magyarázott meg mindent elég résle­­tesen s megírja a következő néhány sort toldalék­­képen : — „Pedig a várurnő olyan végtelenül szerette a gyermekeket, hogy összeszedte a béresek, gazda­tisztek porontyait, s reggeltől estig játszott velük, beczézgette és a karjain hordozta őket.“ Jókai nemzetiségi képviselő. — Jókai utoljára az oraviczai kerületet képvi­selte. — Jókai is csak nemzetiségi­ kerülethez tudott jutni! — mondták a képviselőházban, ami Jókait kihozta sodrából, feliratkozott s akkor mondotta azon emlékezetes szavakat, hogy: — Rossz szolgálatot tesznek azok hazájuknak akik Magyarország vidékeit nemzetiségek szer­int osztá­lyozzák. Jókai babérjai: A pénzügyminiszteri költségvetés tárgyalását belekiáltotta valaki Jókai beszédébe: — Komédia! Erre Jókai igy replikázott: — Nekem ezen a színpadon éppen annyi vesz­tem­ valóm van, mint a képviselő urnak; ez a házi

Next