Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)

1904-05-07 / 109. szám

1904. máj­us 7. MAGYAR SZÓ 1­09. szám. ------- ......... ■ , ----------■" 9 Egy évvel később, kecskeméti diák korában kezdte írni a Hétköznapokat. Petőfi már akkor szí­nész volt. A társulat szintén Kecskeméten játszott. S a színész és a diák minden nap együtt volt is­­mét, mint ahogy két szentjánosbogár is egymáshoz húzódik s világit egymásnak. Micsoda fény lesz ebből a két kis földönjáró csillagból! Azután évekig nem látták egymást. Petőfi fölkerült Pestre és a költeményeivel or­szágos hírűvé tette magát. Jókai csak 1846-ban követte őt. Tagja lesz mindjárt a tizek társaságának. Együtt lakik Petőfivel. Egymást buzdítják, egymást lel­kesítik. Petőfi költeményeinek az időből való része s Jókainak fenséges páthosza feltűnővé teszi mennyire hatott egymásra a két fiatal zseni. Petőfi lázas hévvel írja a legragyogóbb költe­ményeit. Jókai bűbájos novellákat ír. Aztán jönnek a márcziusi napok. A szabadság hajnalsugarai megvilágítják az első nagy forrongó tömeget s annak élén Petőfit és Jókait. Akkor már szerkesztőtársak is voltak. Az Élet­­képeket szerkesztették. És itt a két fényes lélek szétkülönbözik egy költemény fölött, amelynek a refrainje: „Nem én téptem le homlokodról Magad tépted le a babért!“ Jókai szereti Vörösmartyt. Petőfi jobban sze­reti az elveit. Petőfi ekkor megválik a laptól s a két ragyogó üstökös pályája eltér egymástól. Nem is találkoztak többé. Petőfi a segesvári harczban eltűnt. Jókai egye­dül maradt. Szigetrenditő volt ezelőtt néhány évvel egy, Petőfiről írt tárczájának az a záradéka, amelyben azt mondja, hogy annyi év után az ég felé emeli baráti jobbját és hittel hiszi, hogy Petőfi is lenyujtja a magáét a másvilágról. Valóban Jókai mindvégig sajnálta ezt a szét­válást. Szeretettel emlékezett mindig Petőfiről s •■Alá beszélt legszívesebben. Irodalmi működése. A „Magyar Tudós Társaság“ közgyűlésén, 1848. október 7-én, a titkári jelentésből megtudta a közönség, hogy a 100 aranyos drámai jutalmat Obernyik Károly a „Főur és pór“ czimü darabja nyerte meg; tiszteletdíjra érdemesítették Szigligeti Eduard „Gerő“ czimü szomorujátékát, a „Zrínyi“, „Csák végnapjai“ és „Zsidó fiú“ czimü drámákat pedig dicsérettel tüntették ki. Az utóbbinak írója egy 18 éves ifjú volt, ki akkor Kecskeméten a jog­tudományokat tanulta. A neve: Jókai Móricz. Ezzel megkezdődött Jókai irodalmi működése. Tizennyolcz éves korában írta első regényét, a „Hétköznapok“-at is. Ebből adott mutatványt a Pesti Divatlap 1845. 19. számában ily czim alatt: „Az ingovány váza. Mutatvány Hétköznapok cz. hu­­morisztikus regényből.“ Ezt az első közlemén­yt le­­vették mások is ugyanazon lapban és az Életképek­ben. Közben már 1845—46-ban, több novellája je­lent meg ugyancsak az említett folyóiratokban. Az első volt Nepean szigete : utána jött Szokolyi Ger­gely, majd Marcze Záré, A nyomorék naplója, Az egyptusi rózsa s még több, melyeket egyre növe­kedő bámulattal olvastak. Maga a „Hétköznapok“ teljesen (2 kötet) 1846-ban jelent meg Hartleben kiadásában. írói dija, akkor nagy összeg: 360 írt volt. Első tiz novellája 1848-ban jelent meg össze­gyűjtve 2 kötetben „Vadon virágai“ czim alatt. 1846-ban Frankenburg lapjánál vállalt foglal­­kozást, vezetvén a színházi rovatot, nemsokára azonban Helmeczy Jelenkoránál az újdonságok rova­tának vezetését vette át, s itt működött három hó­napig. 1847. közepén Frankenburg az udvari kanczel­­láriánál kapván hivatalt, Bécsbe költözött. Lapját biztos kezekbe tette: Jókainak adta át a szerkesz­tést, ki akkor 22 éves volt. 1848-ban az Életképek szinte politikai lappá alakulnak. A nemzeti politikát őzikékkel a „Chari­vari“ rovatban zseniális elmésséggel támogatja. Ju­lius elejétől Petőfivel együtt Szerkeszti a lapot, amelynek mottója ezentúl Szabadság, Egyenlőség Testvériség. Ebben az izgalmas időben Jókai alig foglal­kozott szépirodalommal. Az Életképekben megkez­dette második regényének, a „Szomorú napok“-nak közlését. Az esemény színhelye Felső-Magyarország, s nevezetes része van benne a pánszláv izgatásnak. Arra a hírre, hogy tótjaink lelkesednek a haza ügyéért, nem akarván irántuk igazságtalan lenni, abban hagyta a közlést. Az egész regény csak 1856-ban jelent­ meg. Egyébként az Életképek ezzel az évvel befejezte pályafutását. Munkatársai szét­szóródtak s nem verssel és nem novellával szol­gálták a hazát: maga a szerkesztő­társ is a had­seregbe lépett. A közönség megfogyatkozott; az or­szág sorsán kívül semmi sem érdekelt senkit sem. Jókai tehát készséggel fogadta Länderer és Heke­­nast meghívását, hogy újévkor a kormányhivatalba lépő Csengery helyett a Pesti Hírlap szerkesztését elvállalja. A Közlönyben megjelent czikkel, Jókai vallo­másai szerint, azoknak a férfiaknak politikáját tol­mácsolták, akik Magyarország jövőjét csak a leg­végső szükségben bízzák a fegyveres­ döntésre. Ezen „alkotmányos“ irány független képvise­letére alapította Jókai a debreczeni „Esti Lapok“-at, melynek első száma 1849. február 22-én jelent meg. A lap kifejezett czélja : védeni a parlament tekin­télyét, védeni a megtámadott hazát, fentartani a 48-iki törvényeket — ellenség és túlzók ellen. Tudjuk, hogy a mérsékeltebb hazafiak óvatos­sága sikertelen volt; Ausztria lehetetlenné tett min­den kiegyenlítést. Ápril 14-én az országgyűlés egy­hangúlag mondotta ki a deironizálást. Jókai is radi­kálissá lett. Már az Esti Lapok ápril 3-iki számában a respublica mellett nyilatkozik, és ehhez híven folytatja hírlapirói működését mindvégig. A magyar fegyvereknek ápril hóban nyert diadalai az ellenséget Budapest kiürítésére kénysze­­rítették. Amint honvédeink bevonultak a fővárosba, Jókai is haza sietett, s azonnal megindította a Pesti Hírlapot. Az Esti Lapok tovább is Debreczenben jelentek meg egész május 31-éig; junius 4-étől fogva pedig Pesten. Jókai ez időbeli élményeit, „Életem legszo­­morubb napjai“ czím alatt részletesen elmondja. A forradalom lezajlása után írta első törté­neti regényét is: „Erdély aranykorát“. Az ország helyzete utalta őt arra, hogy a jelent s a közelmúltat kerülve, a régibb történetekben, a török világban , keressen tárgyat. Mintegy folytatása ennek az 1853- ban megjelent „Török világ Magyarországban“, mely nem kisebb tetszésben részesült. 1853- ban főmunkatársa volt a Festetich Leo gróftól szerkesztett „Délibáb“ czimü nemzeti, szín­házi lapnak, melyet a magyar népvilágból vett több novellán kívül „A janicsárok végnapjaiéval gazda­gított. Leleményességét, sokoldalúságát, elbeszélésé­nek báját mindenki bámulta. Fokozták még e bá­mulatot gyorsan egymásra következő nagy társa­dalmi regényei: „Egy magyar nábob“ és „Kárpáthy Zoltán“. (1853—54). 1854- től fogva Jókai tevékenységét jó részben az akkor megindult Vasárnapi Újságnak szentelte. A lap eszméje Jókaié volt, s neki kellett volna szer­kesztőnek is lennie, de neve még rosszul hangzott a hatóság fülében, így csak munkatársa lett, szer­kesztője pedig Pákh Albert, az egykori Pesti Hírlap szellemes újdonság írója, ki a forradalom alatt Gráfenbergben volt betegen. Jókai számos novellá­val gazdagította e derék lap évfolyamait; 1855-ben Pákh helyett, ki ismét Gráfenbergben gyógyíltatá magát, a szerkesztést is végezte, 1856-ban kezdte meg Kakas Márton színházi leveleit s egész 1863-ig a lap legvonzóbb közleményei közé ezek a szelle­mes, humortól szikrázó levelek tartoztak. Alig 10 év alatt 60 kötet , regényt és novellát rt. 1858-tól fogva Jókai a lap főmunkatársa volt addig, mig (1862) Hajnik Károlytól a Magyar Sajtó czimü politikai lap szerkesztését át nem vette. Addig azonban, mig a Vasárnapi Újságnak dolgozott, más irányban is nagy­ tevékenységet fej­tett ki. Kiadott n­éhány nagyobb regényt­ (R­égi jó táblabirák, Szomorú napok); megállapította 1856- ban a Nagy Tükröt, majd az Üstököst. A Nagy Tükör­öt hetenkinti füzetekben jelent meg. Tar­talmát kisebb-nagyobb humorisztikus dolgozatok, anekdoták stb. tették képekkel. A füzetek rendkívüli sikere bírta arra Jókait, hogy egy mozgékonyabb, változatosabb közlönyt alapítson, és megindította 1858. aug. 2srén az „Üstökös“ czimü „illusztrál szatirikus“ hetilapot, az q­ s5 ily lapot hazánkban. Külön tanulmányt kíván Jókainak mint humo­ristának és­­ szatirairónak méltatása. Az ő „politikus Csizmadiája“, Kakas Mártona, Tallórosi Zebulonja, halhatatlan alakok, s azokat, az érdemeket, melye­ket Jókai a magyar néphamor adatainak összegyűj­tésével és szatíráival, — különösen az 1859-iki for­­­dulat után szerzett, az idő nem fogja eltörölni. Amint az „összbirodalom“ nagy kudarczai után a magyar nemzet ismét felszólalhatott eltiport jogaiért, 1863-ban maga alapított „A hon“ czim alatt egy nagy politikai napilapot, mely Tisza Kál­mán és barátai elveit volt képviselendő. A „Hont­ 1882-ig szerkesztette, amikor lapja meg Csernátoni Ellenőrre összeolvadtak, s belőlök „Nemzet“ czimen uj kormánypárti lap lett. Ennek Jókai kezdettől fogva főszerkesztője. Még 1867-ben alapította az „Igazmondó“ cz. politikai néplapot, melyet 1879-ig szerkesztett. Az Üstököstől 1880-ban vonult vissza. Tevékenységét a szépirodalomban a politikai harczok nemcsak nem csökkentették, sőt fokozták. Neki a politika életszükség volt, költészetének egyik forrása is a politika. Fényes bizonyságai ennek az ő politikai humoros és szatirikus költeményei a 60-as évekből; bizonysága egyebek közt az „Uj földesür“ czimü regényei melyet méltán tartanak egyik legkitűnőbb alkotásának. A regény 1863-ban jelent meg, s azt az érdekes lélektani problémát fejti meg rendkívül hatásos történetek fonalán : ho­gyan lesz egy idegen, még­pedig osztrák katona, aki ellenünk harczolt, magyarrá és hazafivá. Az utolsó 40 év költői termékeit e helyen el­sorolni is szinte lehetetlen. Novelláinak, rajzainak, életképeinek stb. száma számtalan. És e roppant tömegben mily tarkaság, mily üdeség, mennyi szellem! És közöttük hány mestermüve a stílusnak, compositiónak és jellem­zésnek ! 1852-ben irta „Dalma“ czimü szomorujátékát Vard­oniták czimü elbeszélése után. A darab tet­szett különösen költői nyelvéért, pathetikus előadá­sáért és azért, hogy az őskori mesébe ügyesen van­nak beleszőve a jelenkor hazafias eszméi. Utána „Manlius Sinister“ következett, majd „Könyves Kál­mán“, mely a Tömöri Anasztáz-féle 100 arany ju­talmon Berényi Antal „Vak Bélá“-jával osztozott. Először általános tetszés közt 1855-ben adták elő. Utána jött „Dózsa György“ és 1860-ban „A sziget­vári vértanuk“. Az utóbbi négy darab a „Murány hölgye“ cz. végjátékkal együtt 1860-ban jelent meg. Dalma prózában, Murány hölgye spanyolos tro­­chaeusokban, a többi jambusban van irva. A Szigetvári vértanuknak volt Jókai minden színműve között legnagyobb és legtartósabb sikere. Tizenhat évi szünet­ után irta „Milton“-t, majd néhány le­gényéből dolgozott drámákat. Ezek „Szép Mikhál“ (1877), „Arany ember“ (1884) s a követ­kező évben „A fekete gyémántok“. Köztük nagy sikere, volt az „Arany embernek“, melynek még most is megvan a vonzó ereje. „A kőszívű ember fiai“-ból készült „Keresd a szived“ nem került elő­adásra. Irt még néhány szép ünnepi alkalmi darabot. Mellőzve Jókainak a magyar nép és ifjúság számára irt dolgozatait, még csak néhány művét említjük. Ilyen „A magyar nemzet története regé­nyes rajzokban“, mely 1854-ben jelent meg s azóta több kiadásban annyira elterjedt, mint regényei kö­zül is kevés. Irt több szellemes útirajzot. Önállóan jelent meg 1888-ban fényes illusztrált kiadásban „Utazás egy sirdomb körül“. Az a sirdomb felejt­hetetlen nejéé volt, akit 1886-ban vesztett el. Eny­hülést Olaszországban keresett, s ez útját örökítette meg a nevezett munkában. „Emlékeim“, „Életem­ből“, „Forradalom alatt irt művei“ czimü gyűjte­ményei rendkívül érdekesek, saját életéről tett fel­jegyzései a biographusra, történetíróra és a közön­ségre nézve egyaránt n­agybecsőek­. Jeles munkája még 1887-ból Utói llenyovszky Móricz életrajza. Saját emlékiratai és utlemásai 2 kötet.

Next