Magyar Szó, 1922. december (1. évfolyam, 251-274. szám)
1922-12-07 / 256. szám
If?a 10 KC80MA EGER * (922. DECEMBER M<?1V ELSŐ ÉVFOLYAM *256* SZAM CSÜTÖRTÖK A Hevessisgyei Földmives-Szövetség hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egri Nyomda R.-t. (Eger, Gimnázium u. 3. szám.) POLITIKAI NAPILAP LFIPVEZÉR: MAYER IfÁNOS ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy hónapra 200 norma, negyedévre 560 kor az esetleges pótdíjak felszámíthatása fenntartásával. Egyes számára vasár- és ünnepnapon is 10 korona Kevesebb szó, több tett. Szüntelen, untalan születnek uj zengetes szavak. Ha szavakból ítélhetnénk, azt kellene mondanunk: sohasem volt nemesebb szivü, magyarabb, hazafiasabb, lelkesebb, kereztényibb, szociálisabb, demokratikusbb gondolkodású társadalma őrs utunknak, mint ma Ha szavakból ítélhetnénk, azt kellene mondanunk, hogy meg van mentve a haza, feltámadt Magyarország és magyar itt, keresztény itt, ház fi itt minden ember. Ha szavakból ítélhetnénk, akkor fölébredt Áp d hős nemzete, erős, bátor, elszánt, hogy megvédje ezeréves jussát, hogy kiszabadíta mgát a környező kis hítalmak nagy zsarnoksága alól. Annyi szó, annyi szavalás, annyi fogadalom hangott itt el az utbbi id* ben, hogy ha a összegyűlt benénk csak a hangokat, jetik* i fa ak lerombolása kis miska volna ah a k pest, amit mi e hangok erejével ellenségeink várfalai ellen művelni tudnánk. Csak egy baj van, még pedig az a m ggar komor dá?, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Bizony. Szünteen, untalan születnek uj zengzeus szavak. Szüntelen, untalan uj eszmét kapunk fel. Kis port vetünk föl. Azotán vége. Akkorra támad más senzíció a savak vagy újdonsült eszmék birodalmában. Azok a szegény maradi emberek, mint mi is, azok még a szónak tartalmat is tu ajtíonnak, persze nem bírják ezt az e effelé való nyargaló ’1 és val.hogy úgy vannak vele, hogy jól van, nem bánnánk már mi akmmeyiket hoz.k a sok jó eszme közl, de aljunk már meg valahol. Hrom év óta folyton nyargaunk. Blefogunk ebbe is, abba is. De végezzünk már be legalább egyet is, valósítsunk már meg legalább egyet is a sok szép programm közül. Hisz ha mindig cak mondunk, mondunk és nem csináunk, mi lesz benünk? Állapodjunk már meg egyszer valami jóban véglegesen, de azt azután ne hagyjuk el, hanem valósisuk meg véglegesen. Kevesebbet beszéljünk már egyszer és próbáljunk többet tenni. Kevesebbet szidjuk egymást és jobban, igzább szívvel közeledjünk egymáshoz. Ne annyira szavakban, külsőségekben, mint inkább belül, tettekben és szívben vagy lélekben Kgy, link magyarok és keresztények. Legyen szavunk halkabb, a szívünk szeretőbb, a karunk erősebb. Si nemzetgyűlés A közidók kezeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. — Gaál Gaszton felszólalása. Budapest, 1922. december 6. A mai nemzetgyűlés ülését fél 11 óra után nyitotta meg Szertovszky Béla elnök. Neubauer Ferenc a drágulási bizottság előadója beterjeszti a bizottág jelentését a lisetellátás tárgyában. Ezután az indemnitási és az interpellációs könyvet olvasták fel. Húsznál több interpelláció van jegyezve, amelyre 1 órakor térnek át. Rakovitky Iván b mutatja a közrend fokozottabb biztosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet előzetes tárgyalás és jelentésétel végett kiadnak a közgazdasági és pénzügyi bizotságnak. Fizikó Lajos kereskedelemügyi miniszter bemutatja a közúti egyesített városi villamos vasutak jobb vizonyának rendezéséről szóló törvényjaaslatot. A törvényjavaslatot előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadják az igazságügyi, pénzügyi bizottságnak. Ugyancsak beterjeszti az ipar és kereskedelem szükségessé vált rendeésről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot kiadják az illetékes bizottságnak. A tisztességtelen versengésről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban fogadja el a Ház. Ugyancsak a szeszadóról szóló némely törvényes rendességének a módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló trvényjavaslatot elfogadják harmadszori olvasásban is. Ezután következett a közadó kezeléséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalása. Eörsi Imre a bizottság előadója ismerteti a javaslatot és kéri, hogy a korona és fillér tételeknél a koronára való kikerekítést mondják ki. Kéri a javaslat általános és részleteiben való elfogadását, minthogy az előnyös, többek között az adminisztráció szempontjából is. Ezután Gaál Giszton szólal fel. Különféle adónemek labirintusában nehéz kiigazodni. Szükséges a sokszor nehéz alakú adminisztrációk egyszerűsítése. Épen ezért általánosságban el is fogadja a javaslatot. Nem ismeri a javaslat részleteit és így nem tudja, hogy annak rendelkezései milyen hatással lesznek a falusi lakosságra. Az állami javadalmak behajtásánál nem szabad túlmenni a legszűkebb mértéknél. A behajtási költség a lehajtott összeget nem emésztheti fel Az egyes adók jogorvoslását ki kell venni a közigazgatási hatóságok hatalma alól és bírósági eljárás alá kell helyezni. Kifogásolja a javaslat 4. szakaszának első bekezdését, mely szerint a pénzügyi bizottságnak jogában van a feleket megidézni. A városokban is vekszatóriusok ilyen rendelkezések, de nem jelen aztenek súlyos anyagi sérelmet, de falun már nagy sérelmet és anyagi kárt jelent, ha valakit a pénzügy igazgatósághoz idéznek, mert ott nincs villanyi. Mise után Majthényi Viktor magasan szárnyaló beszédben méltatta a honvédség jelentőségét, az ezredét, mely nagy feladatokra hivaott. A csonka ország reménységgel nézi azt a háromszinü zászlót, a szimbólumot, melyet derék hovédeink tartanak kezükben. Majd fölhangzott Kolozsváry László őrnagy harsány vezényszava és nyílegyenes sorokban, katonásan, büszkén von utak fel a honvédek Puy tábornok, Zalán Antal ezredparancsnok és a vendégek e ott. Meg dobbalt a föld a diszmenetben lépkedő honvédek lába alatt kiny csillant meg a nézők szemebre és a léptek után dobogtak a szivek fájó tudattal, de édesen ü dő reménnyel . Este 9 órakor su ezred tiszti étkezdjben bajtársa? össejövetel fejezte be az impozáns ünnepséget. Ezreink három éves évfordulóján Magyar honvédek ünnepe — Reménytől dobbantak meg a szivek. Eger, 1922. december 6. Fényes, katonai pompájában nagyszerű ünnepség keretében ünnepelte meg szedán, december 6 án a 14 ik honvédgyalogezred fennállásának három éves évfordulóját. Minden magyar ember szive büszkén dobogott és reménységgel telt meg, mikor a délcegen, fegyelmezeten felvonuló jó honvéd két látta, akik a haza első szavára életüket készek áldozni megtépett, megalázott országunkért. Bizalmmal, reménységgel telt meg minden magyar ember szive. Reggel 9 órakor díszes közönség g ült össze a vármegyei laktanya udvarán. Ott volt a város összes egyházi és polgári előkelősége. A vármegye képviseletében Hevesi Gusztáv másodfőjegyző, a pénzügy igazgatóságtól Magyary Pál h. pénzügyigazgató, Werner Adéf dr. főgimnáziumi és Habin Mihály főreális» ólai igazgatók. Képviseltette magát a törvényszék, a minorita, a ferencrendü, irgalmasrendű rendház és ott voltak az alárendelt katonai alakulatok küldöttségei díszöltözetben. A laktanya udvarán tábori oltáron Majthényi Viktor tábori lelkész mondott ünnepies szentmisét és a diszszázad a mise megfelelő szakaszaiban háromszoros disztüzet adott. A Kormányzó névnapján. Tzenötezer d>leég férfias lelkű magyar diák dörgő léptekkel masírozott fel tegnap este a budai várba lobogó fáklyafény estéjén a magyarok szelet. Mikés kormányzóját köszöntötte igy hódolattal az egyetemi ifuság. A várőrség fegyvrbe lépve tisztelgett a jövő Nagymagy árország rémésgének, az egyetemi ifjúságnak. A fáklyák H. M. betűket képeztek A tanár az ifjúságnak, mint a magyar hut fmatikus katonak nevében üdvözöte a Kormányzót, ki szívből köszönte meg a forró ünneplést az erkélyről, mely a att magyar testőrök sastollas herceg coponja állott. A kisgazdapárt földművelésügyi bizottságának ülése. A — Saját tudósítónk jelentése. — kormánypárt fődművelsügyi bizottsága kedden déután Qraefl Jnő elnöklésével ülést tartott, melyen Bethlen gróf miniszterelnk, nagyatádi Szabó földműveésügyi miniszter, Daruváry igazságügy miniszter és Mayer János pártelnök is részt vettek. Gömbös Gyula is mrtette Szijj Bálnt javaslatát a földreform meggyorsítására. Az egyes képviselők részletesen kifejtették nézeteiket. Mayer János teljes mértékben csatlakozik Szijj Bálint indítványához. A miniszterelnök pedig kijelentette, hogy a kormánynak leginkább érdeke a reform gyors keresztülvitele. JW* Szerkesztőség, igazsatóság, kisdóhzvaM és nyomda, hová az előfizetési pénzek, hirdetések és közlemények küldendők: Eger, Ginnázráma, 1 sz,•C