Szabad Vajdaság, 1945. április (2. évfolyam, 74-96. szám)

1945-04-01 / 74. szám

ISlOpPs 1 TITO: , »a mi népfelszabaditó harcunk nem lehetett volna olyan kitartó és sikeres,­­a Jugoszlávia népei nem látták volna lenne a fasizmus feletti győzelmen M,­őzeimet a múlt «ráírnák fölött, győzel­met azok fölött, akik elnyomták és to­vábbra is elnyomni igyekeztek Jugoszlá­via, népeit** Panasz (n­ás azoknak aide kérdéseikre feleletei várnak) levelek­ érteeaaael. Slessünk és je­­testések. Nap-nap után ujabb jelen­tés, ujabb adat é­s anyag arról, hogy tulaj­d­onképpen miként is állunk — mi magyarok — ma az uj élettel induló tartományban: a sok ígéret­tel és gonddal, sok biztató jellel és bajjal teli Vajdaságban. Egyik levél baráttól érkezik, moz­galmi embertől, vagy ha úgy tetszik tollforgatótól, aki a politikai öntu­dat boldog birtokosának mondhatja magát. Nem, tántorgó és nem vergő­dő ember, az idő megpróbáltatása nem vette le a lábáról. Szilárdan áll, mert nem hagyta, hogy a múlt egy-két kedves emléke elhazudj­a előle a jövőt. Tehát nem mondhat­juk azt róla, hogy megrontotta vol­na az ellenséges propaganda s emiatt nem látja tisztán a mai helyzetet. Tisztán lát, tárgyilagosan ítél és tisz­tán látja népének jövőjét is, — de ha ma szétnéz közöttük, beszédbe elegyedik velük és sorsuk felől ér­deklődik lépten-nyomon panaszokra talál. És ahogy a levelét írja, ezeknek a panaszoknak a nyomán — talán észre sem veszi —­­ is panaszkodik. A másik levél az ismeretlen olva­sótól érkezett. Egy faluból jött, nem is a posta hozta, hanem amolyan „háborús futár“, aki tejet jön eladni a városba s ezzel egyidejűleg a leve­let is elhozza. A levélben az áll, hogy a községben „két tisztviselőt“ elbocsájtottak állásából, s mr­ost miindkettő munka nélkül áll az utca­sarkon. A tejes ember nemcsak a levelet adja át, hanem a maga mon­danivalóját is. Egész életét és szem­­­lél filét rövid ária vallomásban. Csupa nyűg és baj az ember élete manap­ság —­ mondja , az ember önma­gának is teher, hát miég az öt gye­rek . •­ A harmadik levél hívására kime­gyünk a nép közé. Közel a városhoz és közel a szántóföldekhez, a telepe­sek kertjei közé. Árterületre telepí­tett derék konyhakertészekről van szó, akik a legnehezebb talajjal és a legnagyobb árvízveszedelemmel is megbirkóztak hajdanában, s ma­r mintha elveszítették volna egyensú­lyukat. Kérdezzük: az elemek nagy megpróbáltatásait kiálltátok, s most a történelem próbálta megriaszt ben­neteket? ... Panaszkodnak és vissza­húzódnak, mint csiga a házába. A Duna ott hömpölyög a kertek alatt, hányszor el akarta már nyelni a kerteket? — és a Dunára nem­ pa­naszkodnak ,mert azt tudják, hogy néha ki szokott lépni medréből... Most panaszkodnak, mert nem lát­ják, hogy az élet, amelyet úgy sze­retnek, változik és írt medret ke­res magának. Jegyezzük a panaszokat és jegyez­zük a maguunk élményeit, minden élet jelét papírra vetünk, akár az ár­­szabályozó mérnökök, mert min­den mozzanatot számontar­tunk .* Feljegyezzük, hogy Kanizsán egy réteg,, amely ma is privilégizáltnak érzi magát fakitermelést végeztet másokkal „harmadából": fa alig ma­rad a kitermelőnek, pedig hetek óta hideg a tűzhelye. Szubotica határá­ban egy hétezer lakosú tanyai alui él­és a fölszabadulás óta nem lapott egyetlen újságot: a nagy események rohanásáról mit sem tudnak, sötét­ben tapogatóznak az emberek. Szen­ta fiatal­­szervezőket kér, mert a fia­­talság nem érzi magát elég erősnek: nagy a föladat és meghaladja az erőt (?). Titelen olvasnának az em­berek, de nincsen könyv és nincsen könyvtár; egy szervezett munkás esténként tanácsért jön hozzánk tá­mogatásért, mert dolgozni szeretne, tanítani és szervezni,­ de nem tudja, hol is kezdje, mert munkástársai ólomlábakon járnak vagy egyenesen hátat fordítottak a világnak; egy fiatal leány állást keres, siet állást keresni, mert nem tudja mit hoz a holnap ... A kérdések százai, a panaszok ezrei tolakodnak előre, és — ha így megnyílnak a „zsilipek“ — jönnek utána sorba a kétségek, bizonytalanság, tehetetlen fásultság és rideg passzivitás. A rémhírek, a panaszkodók nyűgös környezete rombol: hatása alatt a gyengék szá­mára céltalanná válik az éset. A süllyedőknek így szól az üzenetük: „Vagy vissza a múltat — akármilyen bűnös és terhes is volt — vagy vé­ge mindennek ... De egy tapodtat se tovább . ..“ Mondjuk ki nyíltan, minden ker­telés nélkül: becsületes magyar né­pünk egy része megtántorodott s úgy tűnik, elvesztette a helyét. Nem bízik és nem hisz, mert a múlt pro­pagandája és „tanítása“ elvette jö­vőbe vetett hitét. Mi ez? Valóság vagy csak látszat? Ez a fasiszta métely, ame­lyet évtizedeken keresztül könyvek, újságok, iskolák, filmek, színházak, szónoklatok, egyházi beszédek, taní­tások és a nevelés legrejtettebb esz­közei loptak be a telkekbe. Egy magyarnak hazudott német világ ta­nítása és propagandája ez, amelynek az volt az egyetlen célja, hogy Euró­pa és a „világ ura“ legyen a német és a Duna mellett élő kis népek so­ha ki ne béküljenek egymással.­­ De célját nem érhette el, mert­­ereje megtört a, »kis népek,nagy sm­­land­ságszeretetien; s ma te­xt minéffen eresztékében recseg-ropog a nagy fa­siszta kolosszus, összeomlás előtt áll a német hadi­­gépezet, még egy lépés és a szabad­ságot építő élet eltapossa. Ma óriási tétben megy a játék, mert csodála­tosan nagy történelmi napokat élünk. Boldogok lehetnek mindazok, akik e nagy korszak eljövetelét megérték, amely most­ úgy jön fe­lénk 1945 tavaszán, mint a világ­történelem egyik legszebb kikelete. Aki most tétovázik, sas lemarad, el­marad a rohanó történelem mögött és majd később kullog az esemé­nyek után. önmagát kizárja a nagy munkából, mert nem lesz alkotója, építője az új életnek, hanem csak nézője, kintrekedt bámuló,fa. Előttünk óriási események zajla­nak, nagyságukat fölmérni egyköny­­nyen nem i® lehet. Előbb még pa­naszról ist az Írógépünk, most az új világ rohamos közeledéséről érke­zett hírt kopogja. Milyen parányi a panasz és milyen hatalmas a történelem. És érezzük, hogy nagy történelmi művek fogják eltüntetni az apró panaszokat, mert ha renge­teg vér és áldozat árán is, de elhoz­zák magukkal a jövőt. Azt a jövőt, a Scote­r az elnyomott szegény embe­rek örök álma volt, amikor nem lesz éhes gyerek, nem lesz száraz kenyér, munkanélküliség, tűzifa­­hiány, könyvhiány és tanácstalan szervezett munkás. Az emberek egyformán élnek majd és megtanulnak panasz nélkül dol­gozni. És a városszéli telepen élő kertészek is megértik majd, hogy nemcsak a Duna, hanem az élet is kilép néha a medréből és ha ú­j medret talál, akkor szépen, nyu­godtan folyik tovább... úgy ahogy feel] és ahogy rendjén való. L. E. Március 21-én beköszöntött a tavasz. Ez az első tavaszi nap volt az utolsó, melyet a német­-fasiszta bandák a prá­­vai fád főállá­stf&dnn töltöttek. Tizenhat napon át —* sz&gos veszteségeik elle­nére —, tartották a fmdféálést, végül is a szabadság hadserege ismét bebizonyí­totta, hogy ind és akar harcolni a né­pért és a szabadságért. Nagy szerepet vállalt ezekben a harcokéban a Jugoszláv Hadseregen kívül — a szövetséges, le­győzhetetlen Vörös Hadsereg, gyalogo­saival, tankjaival és erős repülő oszta­gaival. A Jugoszláv Hadsereg kötelékében harcolt a mi fiatal magyar ezredünk is, a »Petőfi-brigád«. Ebben a harcban bebizonyították a mi katonáink is, hogy tudnak harcolni, azok ellen, akik a népet rabláncra akarják fűzni, azok ellen, akik a nép jogai ellen harcolnak. Megküzdve minden akadály­­lyal, az időjárással és az ellenséges erőfeszítésekkel, a Petőfi-ezred harcosai kitartottak, mert tudták, mit jelent az, amikor német csizma gázol szabad föl­dön és amikor vérszomjas dühvel ra­bolják el a nép vagyonát és szabad­sá­gát. Minden harc áldozatot kíván és áldo­zattal jár. Ezekben a harcokban is el­esett néhány hős elvtársunk, federatív hazánkért és szabadságáért. Elesett né­hány bátor bombás-gépfegyveres elvtár­sunk, elesett az 1. zászlóalj parancs­noka és felejthetetlen hősünk, ezredpa­rancsnokunk is. Elvesztettük a Petőfi-ezred tanítómes­terét, aki horat&t tanított bennlünket és fegyelemre. A mi kapitányunk sohasem félt, sohasem riadt vissza a vérszomjas fasisztáktól. Ő volt legelőt, ha rohamra indult az ezred és pélanévn mutatta meg elfogárstt­rkna­k, hogyan kell har­­colnii. Ő volt az, aki a népfelszabadító harcodé kezdetén helyet harcolt ki a ma­gyar kisebbség számára is. Még Szla­vóniában et a szabadságszerető ma­gyarok élére és körültekintő, hősies mor­­gat óriásáért megszerezte a kapitányi rangot, a vízességi érmet és a partizán csillag HI. osztályát. Felejthetetlen ka­pitányainkat Lőcs községben temettük el. "A temetés délután három órakor kezdődött az ezred parancsnokság udva­rában. Utolsó útjára elkísérték a falu lakosai is, akik sok-sok koszorút vittek a sírra. A zászlóalj nevében szuronyos szabadhorcosok kisönték a koporsót. A sírbatétel előtt felzúgtak a harangok. Mintha megüzenték volna a fasiszták­nak, hogy ha el is esett néhány szabad­­ságiharo is, helyükre újabb ezrek állnak Tito hősei mm, akik­ megbosszulják a halottakat .A simát, melyet a templom­­udvarban helyeztek el, a falu papja —­­egyébként a hősi halált halt parancsnok személyes ismerő­se —­ búcsúztatta el a hőst a falu népe előtt Megköszönte a Petőfi-ezred­es kapitányuk, hősiességét, amellyel megmentették a falut a barbár fasiszták puszításait­ól. Utána az ezred politikai biztosának helyettese beszélt, aki­ megemlékezett azokról a hőstettek­ről, mellyet kapi­rtyink vezetése alatt vivett ki ezredünk. Hatásos beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: *Te szeretted harcosaidat, felszaba­dító harcunkat ! Te, aki tagja vekés a Kommunista Pártnak, amely népfelsza­­badító harcunkat elindította és irányítja nemcsak harcosainknak, de a pártnak is pótolhatatlan veszteséget okoztál halá­­lóddal«. Dicsőség azoknak, akik a szabadsá­gért haltak meg] Kis Ferenc 1905. augusztus 1-én, Nova* Buk­ovi cám­, a podravszka-szlatinai járás­ban született. Szülei szegél­ysorsú mun­­kásemberek voltak és fiúk az elemi is­kola elvégzése után tan­ónénak állt­­be és kitanulta a borbély-mesterséget. Mint segéd Jugoszlávia több városo­­ban is dolgozott, legtöbbet Zagrebben később megnősült és önálló iparos let Gabonán. Házasságából egy gyermek származott. Mindig antifasiszta volt és a felvilá­gosult, demokratikus érzelmű iparosság­hoz tartozott. 1941-ben, amikor Horvátországban az usztasák kerültek uralom­ra, szabadhar­cos lett és az első napoktól támogatta a Népfelszabadító Mozgalmat. 1942 szeptember 30-án elhagyta feleségét és műhelyét és a­ partizánokhoz csatlako­zott. Rövid ideig a votyitii rohamcsapatnál majd a II. osztagnál harcolt. Később ugyancsak rövid ideig a XVII. brigádnál gazdasági tiszt volt. Ebben a m­ínőség­ben a XII. divizónál is téliesített szol­gálatot. 1943. augusztus 15-ig, amikor megalakult a magyar Petőfi-zászlóalj. Mint a zászlóalj parancsnoka­, az­­ ön­álló harcokat is folytató zászlóalj élén harcolt és együttműködött a poétával őszijeid, di­ljei, bilogorai osztagokkal valamint a bródi XXV. és XVIII. brigá­dokkal és a XVI. ifjúsági brigáddal Szla­vónia területén. Az ő vezetése mellett a magyar­­ zászlóalj igazi, katonás és har­cos egységgé­­fejlődött. A szlatinai ak­ciók, Dobrovicánál, Pakracnál, Pozsegá­nál, Nasicenél, Gorj­an­inál, Siroko-Folje­­nél, Ó kutyám’ mellett, Trnova-Smrtiémé és a ■ pozsegai ■ völgyben a cserkeszekké, vivőit harcok mind­ a magyar zászlóalj­nak és parancsnokának hősiességéről be­szélnek. Bátorságáért és vezetői tehet­ségéért kapitánnyá nevezték ki, majd a vitézségi éremmel és a Partizán Csillár M. osztályával tüntették ki 1945. január 1-én a­ magyar Petőfi brigád parancsnokává lett. J­nteki tu­dásával sokban hozzájárult a brigád ki­építéséhez. 1945­ .március 21én Malszka Megya melletti harcokban hősiesen­­fel­­áldozta életét népének szabadságáért. A Petőfi-brigád parancsnokságénak nevében: Rudolf őrnagy, politika! Mmm A Petőfi brigád hősi halottja: Kiss Ferenc ők Az őrszem éles szemmel figyeli az ellenség mozdulatait mnnstá 3. odal Csata jók a védelmezett Népjog csatája volt, Melyet szent eskü, szent kőré* Epen zsarnok tiport ** Köblökben a köz érdekek Szerelme lángok. Karnokba tiszta honotűz Szafolyája válsoga. Vad kényt, zsarnok parancsokat, Láncot nem történek S Szabadság, te szép ég! Érted vérzettetek,

Next