Szabad Vajdaság, 1945. április (2. évfolyam, 74-96. szám)
1945-04-01 / 74. szám
ISlOpPs 1 TITO: , »a mi népfelszabaditó harcunk nem lehetett volna olyan kitartó és sikeres,a Jugoszlávia népei nem látták volna lenne a fasizmus feletti győzelmen M,őzeimet a múlt «ráírnák fölött, győzelmet azok fölött, akik elnyomták és továbbra is elnyomni igyekeztek Jugoszlávia, népeit** Panasz (nás azoknak aide kérdéseikre feleletei várnak) levelek érteeaaael. Slessünk és jetestések. Nap-nap után ujabb jelentés, ujabb adat és anyag arról, hogy tulajdonképpen miként is állunk — mi magyarok — ma az uj élettel induló tartományban: a sok ígérettel és gonddal, sok biztató jellel és bajjal teli Vajdaságban. Egyik levél baráttól érkezik, mozgalmi embertől, vagy ha úgy tetszik tollforgatótól, aki a politikai öntudat boldog birtokosának mondhatja magát. Nem, tántorgó és nem vergődő ember, az idő megpróbáltatása nem vette le a lábáról. Szilárdan áll, mert nem hagyta, hogy a múlt egy-két kedves emléke elhazudja előle a jövőt. Tehát nem mondhatjuk azt róla, hogy megrontotta volna az ellenséges propaganda s emiatt nem látja tisztán a mai helyzetet. Tisztán lát, tárgyilagosan ítél és tisztán látja népének jövőjét is, — de ha ma szétnéz közöttük, beszédbe elegyedik velük és sorsuk felől érdeklődik lépten-nyomon panaszokra talál. És ahogy a levelét írja, ezeknek a panaszoknak a nyomán — talán észre sem veszi — is panaszkodik. A másik levél az ismeretlen olvasótól érkezett. Egy faluból jött, nem is a posta hozta, hanem amolyan „háborús futár“, aki tejet jön eladni a városba s ezzel egyidejűleg a levelet is elhozza. A levélben az áll, hogy a községben „két tisztviselőt“ elbocsájtottak állásából, s mrost miindkettő munka nélkül áll az utcasarkon. A tejes ember nemcsak a levelet adja át, hanem a maga mondanivalóját is. Egész életét és szemlél filét rövid ária vallomásban. Csupa nyűg és baj az ember élete manapság — mondja , az ember önmagának is teher, hát miég az öt gyerek . • A harmadik levél hívására kimegyünk a nép közé. Közel a városhoz és közel a szántóföldekhez, a telepesek kertjei közé. Árterületre telepített derék konyhakertészekről van szó, akik a legnehezebb talajjal és a legnagyobb árvízveszedelemmel is megbirkóztak hajdanában, s mar mintha elveszítették volna egyensúlyukat. Kérdezzük: az elemek nagy megpróbáltatásait kiálltátok, s most a történelem próbálta megriaszt benneteket? ... Panaszkodnak és visszahúzódnak, mint csiga a házába. A Duna ott hömpölyög a kertek alatt, hányszor el akarta már nyelni a kerteket? — és a Dunára nem panaszkodnak ,mert azt tudják, hogy néha ki szokott lépni medréből... Most panaszkodnak, mert nem látják, hogy az élet, amelyet úgy szeretnek, változik és írt medret keres magának. Jegyezzük a panaszokat és jegyezzük a maguunk élményeit, minden élet jelét papírra vetünk, akár az árszabályozó mérnökök, mert minden mozzanatot számontartunk .* Feljegyezzük, hogy Kanizsán egy réteg,, amely ma is privilégizáltnak érzi magát fakitermelést végeztet másokkal „harmadából": fa alig marad a kitermelőnek, pedig hetek óta hideg a tűzhelye. Szubotica határában egy hétezer lakosú tanyai alui élés a fölszabadulás óta nem lapott egyetlen újságot: a nagy események rohanásáról mit sem tudnak, sötétben tapogatóznak az emberek. Szenta fiatalszervezőket kér, mert a fiatalság nem érzi magát elég erősnek: nagy a föladat és meghaladja az erőt (?). Titelen olvasnának az emberek, de nincsen könyv és nincsen könyvtár; egy szervezett munkás esténként tanácsért jön hozzánk támogatásért, mert dolgozni szeretne, tanítani és szervezni, de nem tudja, hol is kezdje, mert munkástársai ólomlábakon járnak vagy egyenesen hátat fordítottak a világnak; egy fiatal leány állást keres, siet állást keresni, mert nem tudja mit hoz a holnap ... A kérdések százai, a panaszok ezrei tolakodnak előre, és — ha így megnyílnak a „zsilipek“ — jönnek utána sorba a kétségek, bizonytalanság, tehetetlen fásultság és rideg passzivitás. A rémhírek, a panaszkodók nyűgös környezete rombol: hatása alatt a gyengék számára céltalanná válik az éset. A süllyedőknek így szól az üzenetük: „Vagy vissza a múltat — akármilyen bűnös és terhes is volt — vagy vége mindennek ... De egy tapodtat se tovább . ..“ Mondjuk ki nyíltan, minden kertelés nélkül: becsületes magyar népünk egy része megtántorodott s úgy tűnik, elvesztette a helyét. Nem bízik és nem hisz, mert a múlt propagandája és „tanítása“ elvette jövőbe vetett hitét. Mi ez? Valóság vagy csak látszat? Ez a fasiszta métely, amelyet évtizedeken keresztül könyvek, újságok, iskolák, filmek, színházak, szónoklatok, egyházi beszédek, tanítások és a nevelés legrejtettebb eszközei loptak be a telkekbe. Egy magyarnak hazudott német világ tanítása és propagandája ez, amelynek az volt az egyetlen célja, hogy Európa és a „világ ura“ legyen a német és a Duna mellett élő kis népek soha ki ne béküljenek egymással. De célját nem érhette el, mertereje megtört a, »kis népek,nagy smlandságszeretetien; s ma text minéffen eresztékében recseg-ropog a nagy fasiszta kolosszus, összeomlás előtt áll a német hadigépezet, még egy lépés és a szabadságot építő élet eltapossa. Ma óriási tétben megy a játék, mert csodálatosan nagy történelmi napokat élünk. Boldogok lehetnek mindazok, akik e nagy korszak eljövetelét megérték, amely most úgy jön felénk 1945 tavaszán, mint a világtörténelem egyik legszebb kikelete. Aki most tétovázik, sas lemarad, elmarad a rohanó történelem mögött és majd később kullog az események után. önmagát kizárja a nagy munkából, mert nem lesz alkotója, építője az új életnek, hanem csak nézője, kintrekedt bámuló,fa. Előttünk óriási események zajlanak, nagyságukat fölmérni egykönynyen nem i® lehet. Előbb még panaszról ist az Írógépünk, most az új világ rohamos közeledéséről érkezett hírt kopogja. Milyen parányi a panasz és milyen hatalmas a történelem. És érezzük, hogy nagy történelmi művek fogják eltüntetni az apró panaszokat, mert ha rengeteg vér és áldozat árán is, de elhozzák magukkal a jövőt. Azt a jövőt, a Scoter az elnyomott szegény emberek örök álma volt, amikor nem lesz éhes gyerek, nem lesz száraz kenyér, munkanélküliség, tűzifahiány, könyvhiány és tanácstalan szervezett munkás. Az emberek egyformán élnek majd és megtanulnak panasz nélkül dolgozni. És a városszéli telepen élő kertészek is megértik majd, hogy nemcsak a Duna, hanem az élet is kilép néha a medréből és ha új medret talál, akkor szépen, nyugodtan folyik tovább... úgy ahogy feel] és ahogy rendjén való. L. E. Március 21-én beköszöntött a tavasz. Ez az első tavaszi nap volt az utolsó, melyet a német-fasiszta bandák a právai fád főállástf&dnn töltöttek. Tizenhat napon át —* sz&gos veszteségeik ellenére —, tartották a fmdféálést, végül is a szabadság hadserege ismét bebizonyította, hogy ind és akar harcolni a népért és a szabadságért. Nagy szerepet vállalt ezekben a harcokéban a Jugoszláv Hadseregen kívül — a szövetséges, legyőzhetetlen Vörös Hadsereg, gyalogosaival, tankjaival és erős repülő osztagaival. A Jugoszláv Hadsereg kötelékében harcolt a mi fiatal magyar ezredünk is, a »Petőfi-brigád«. Ebben a harcban bebizonyították a mi katonáink is, hogy tudnak harcolni, azok ellen, akik a népet rabláncra akarják fűzni, azok ellen, akik a nép jogai ellen harcolnak. Megküzdve minden akadálylyal, az időjárással és az ellenséges erőfeszítésekkel, a Petőfi-ezred harcosai kitartottak, mert tudták, mit jelent az, amikor német csizma gázol szabad földön és amikor vérszomjas dühvel rabolják el a nép vagyonát és szabadságát. Minden harc áldozatot kíván és áldozattal jár. Ezekben a harcokban is elesett néhány hős elvtársunk, federatív hazánkért és szabadságáért. Elesett néhány bátor bombás-gépfegyveres elvtársunk, elesett az 1. zászlóalj parancsnoka és felejthetetlen hősünk, ezredparancsnokunk is. Elvesztettük a Petőfi-ezred tanítómesterét, aki horat&t tanított bennlünket és fegyelemre. A mi kapitányunk sohasem félt, sohasem riadt vissza a vérszomjas fasisztáktól. Ő volt legelőt, ha rohamra indult az ezred és pélanévn mutatta meg elfogársttrknak, hogyan kell harcolnii. Ő volt az, aki a népfelszabadító harcodé kezdetén helyet harcolt ki a magyar kisebbség számára is. Még Szlavóniában et a szabadságszerető magyarok élére és körültekintő, hősies morgat óriásáért megszerezte a kapitányi rangot, a vízességi érmet és a partizán csillag HI. osztályát. Felejthetetlen kapitányainkat Lőcs községben temettük el. "A temetés délután három órakor kezdődött az ezred parancsnokság udvarában. Utolsó útjára elkísérték a falu lakosai is, akik sok-sok koszorút vittek a sírra. A zászlóalj nevében szuronyos szabadhorcosok kisönték a koporsót. A sírbatétel előtt felzúgtak a harangok. Mintha megüzenték volna a fasisztáknak, hogy ha el is esett néhány szabadságiharo is, helyükre újabb ezrek állnak Tito hősei mm, akik megbosszulják a halottakat .A simát, melyet a templomudvarban helyeztek el, a falu papja —egyébként a hősi halált halt parancsnok személyes ismerőse — búcsúztatta el a hőst a falu népe előtt Megköszönte a Petőfi-ezredes kapitányuk, hősiességét, amellyel megmentették a falut a barbár fasiszták puszításaitól. Utána az ezred politikai biztosának helyettese beszélt, aki megemlékezett azokról a hőstettekről, mellyet kapirtyink vezetése alatt vivett ki ezredünk. Hatásos beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: *Te szeretted harcosaidat, felszabadító harcunkat ! Te, aki tagja vekés a Kommunista Pártnak, amely népfelszabadító harcunkat elindította és irányítja nemcsak harcosainknak, de a pártnak is pótolhatatlan veszteséget okoztál halálóddal«. Dicsőség azoknak, akik a szabadságért haltak meg] Kis Ferenc 1905. augusztus 1-én, Nova* Bukovi cám, a podravszka-szlatinai járásban született. Szülei szegélysorsú munkásemberek voltak és fiúk az elemi iskola elvégzése után tanónénak álltbe és kitanulta a borbély-mesterséget. Mint segéd Jugoszlávia több városoban is dolgozott, legtöbbet Zagrebben később megnősült és önálló iparos let Gabonán. Házasságából egy gyermek származott. Mindig antifasiszta volt és a felvilágosult, demokratikus érzelmű iparossághoz tartozott. 1941-ben, amikor Horvátországban az usztasák kerültek uralomra, szabadharcos lett és az első napoktól támogatta a Népfelszabadító Mozgalmat. 1942 szeptember 30-án elhagyta feleségét és műhelyét és a partizánokhoz csatlakozott. Rövid ideig a votyitii rohamcsapatnál majd a II. osztagnál harcolt. Később ugyancsak rövid ideig a XVII. brigádnál gazdasági tiszt volt. Ebben a mínőségben a XII. divizónál is téliesített szolgálatot. 1943. augusztus 15-ig, amikor megalakult a magyar Petőfi-zászlóalj. Mint a zászlóalj parancsnoka, az önálló harcokat is folytató zászlóalj élén harcolt és együttműködött a poétával őszijeid, diljei, bilogorai osztagokkal valamint a bródi XXV. és XVIII. brigádokkal és a XVI. ifjúsági brigáddal Szlavónia területén. Az ő vezetése mellett a magyar zászlóalj igazi, katonás és harcos egységgéfejlődött. A szlatinai akciók, Dobrovicánál, Pakracnál, Pozsegánál, Nasicenél, Gorjaninál, Siroko-Foljenél, Ó kutyám’ mellett, Trnova-Smrtiémé és a ■ pozsegai ■ völgyben a cserkeszekké, vivőit harcok mind a magyar zászlóaljnak és parancsnokának hősiességéről beszélnek. Bátorságáért és vezetői tehetségéért kapitánnyá nevezték ki, majd a vitézségi éremmel és a Partizán Csillár M. osztályával tüntették ki 1945. január 1-én a magyar Petőfi brigád parancsnokává lett. Jnteki tudásával sokban hozzájárult a brigád kiépítéséhez. 1945 .március 21én Malszka Megya melletti harcokban hősiesenfeláldozta életét népének szabadságáért. A Petőfi-brigád parancsnokságénak nevében: Rudolf őrnagy, politika! Mmm A Petőfi brigád hősi halottja: Kiss Ferenc ők Az őrszem éles szemmel figyeli az ellenség mozdulatait mnnstá 3. odal Csata jók a védelmezett Népjog csatája volt, Melyet szent eskü, szent kőré* Epen zsarnok tiport ** Köblökben a köz érdekek Szerelme lángok. Karnokba tiszta honotűz Szafolyája válsoga. Vad kényt, zsarnok parancsokat, Láncot nem történek S Szabadság, te szép ég! Érted vérzettetek,