Szabad Vajdaság, 1945. július (2. évfolyam, 148-174. szám)
1945-07-01 / 148. szám
b oldal Iddig Ji Mmek. A világszerte ismert horvát esszimista költő és színműíró, Krlezsa Miroszláv, akinek a megszállás évei alatt többször is halálhírét költötték el és Zágrábban van.A most alakult »Horvátországi Írók Egyesülete« választmányába választotta. ’Ás egyesület ismertebb nevű tagjai: Perkovics Laka, ír és iró, Barete Antun és Lovrak Máié. Díszelnökké Nazor Vladimírt választottták.. A kilencvenkilenc éves kazakisztáni költő, a Sztálin-díjjal jutalmazott Dzsamul Dzsabajev néhány nappal ezelőtt meghalt. Ebben az évben kétszázezer moszkvai lakos kapott veteményes kertet. Az új kertészeket idejekorán ellátták gazdasági felszereléssel és a kertészeti kérdésekről sorozatos előadásokat tartottak a szovjet fővárosban. Az elmúlt vasárnap volt az első nagy munkanap. Ezen a napon a külvárosi vonatok több mint ötszázezer kertészkedő munkást és hivatalnokot szállítottak ki Moszkvából. Ez év nyarán a szovjet gyerekek az eddiginél is nagyobb számban üdülhetnek a pionír szervezetek táboraiban. A szanatóriumi táborozás negyven napig, az általános táborozás három hétig fog tartani összesen 1.675.000 gyerek vesz részt a nyári táborozásokon, elsősorban a frontharcosok gyermekei. Ebben az évben nyitnak meg először a litván lett, és észt pionirtáborok. A legalkalmasabb nyaralókat és a legkényelmesebb házakat foglalták le a gyerekek számára. Érdekes köriratot intézett Karácsonyi Ferenc szegedi főispán valamennyi városi és állami hivatalhoz, az intézmények és testületek vezetőihez. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az egyes magyar hatóságok által kibocsátott kérdőíveken, tárgyalási jegyzőkönyveken, stb. még most, is szerepel a vallás kérdése. Mivel a vallás kérdése teljesen az egyén szabad meggyőződésén alapszik és abból, hogy bár milyen vallást követ, senkinek semmiféle előnye, vagy hátránya nem származhatik — a főispán teljesen feleslegesnek és a mai demokratikus kor szellemével össze nem férőnek tartja, hogy bárkitől vallása, validsi meggyőződése felől érdeklődjenek, miért is ennek mellőzését kéri. ★ ★ ★ Kononyenko Jelena: ASSZONY Az öreg orvos körüljárta már a szobákat, most odaáll Davidov ágya elé és elégedetten babrálta ősz szakállát. — Gratulálok, fiam. Holnap kiírjuk magát. Szinte hihetetlen, de mégis igaz. Maga is gratulálhat nekem, fiatalember. Most már elmúlt, őszintén beszélhetek, nem hittem, hogy így végződik a dolog. A maga testén nem volt egy egészséges darab. Tizenegy operáció, igazán nem kicsiség Az orvos arca ragyogott az elégedettségtől. — Köszönöm, doktor — mondta keserű mosollyal Davidov, — nagyon hálás vagyok mindenért . . . De . . . " Elhallgatott. A melléből feltört valami. Az orvos csodálkozva kérdezte: ~ Mit jelent ez a »de«, fiatalember? — És egyszercsak látja, hogy Davidov eltakarja könnyekkel bontott szemeit.— De maga megbolondult ... — suttogja az öregember, a pilóta ágya fölé hajolva. — Mi történt magával? Hát nem örül, hogy? feltámadt a biztos halálból? Hát nem örül annak, hogy meggyógyult? Csak egyetlen szóval feleljen. Nem? Davidov lenyelte könnyeit és csak a fejével intett. A szemeit becsukta és a'könnyek végigfolytak összekaszabolt, sebhelyes arcán. — Kinek kellek én még . . így suttogta, mint egy síró gyerek, aki szégyen.it könnyeit, Davidov . hagyja abba.!' Ezek csak az idegek, higgye e! . . .. Ezek szamárságok, kis igazságtalanság Idehallgasson, Davidov főhadnagy. Menjen azonnal a szobámba,. Várom ■ magát. . .. . 'Parancsolom! Az öreg sebész kimegy, szinte kirepül a betegszobából Megrendülve, lesújtva, összetörve. Fejét vállal közé ,hozta, úgy ment saroktól a sarokig, amíg a szobájába ért. Ez a főhadnagy, akinek olyan szorgalmasan foltozta, össze tömérdek sebét, akinek összeállította széjjel tan csontjait, ez az ember, akit a biztos haláltól mentett meg, aki az ő teremtő akaratának nagy diadala volt . . . És iáté, épen ez mondja most, hogymindez felesleges, hogy mindez nem kellett neki . . . Kopogó mankói segítségével. ■ megérkezett Davidov is: ’ — Megsértettem, doktor. — mondja csöndesen. ( A doktor vállat vont, aranykeretes szemüvege csillogott. , — Engem? Szamár fia. Önmagát sértettemeg. Még, hogy kinek kell igy . . . És még mentsél meg egy ilyen élhetetlent! Hogy kinek kell? A hazájának, a családjának, amiért vérét hullatta Hiszenmaga a szovjetföld védelmezőjevolt! Davidov, hiszen maga az ördög tudja hány Messerschmidtet lőtt le! Persze, repülni nem fog eztán ... De van még más lehetőség is a harchoz. Talán azt hiszi, hogy majd nem találnak a maga számára helyet? Maga pálya! Elragadó volt dühében a kis doktor. Odaszaladt az ablakhoz, amely mögött orgona bokor virágzott és idegesen kopogott az üvegen, ősz szakálla remegett és csak úgy reszketett a fény a szemüvegén, Is. Davidov elmosolyodott. Most, hogy szőreg megszidta, valahogy könnyebb volt neki. Felemelkedett és odament ,a doktor* is«: ( — Doktor, ~~ «Kidta ,neki és átlát aaz öreg vállához támasztotta, — maga nagyon jó ember. Sohasem hagynám’ el magát. És köszönöm. Persze, pólya vagyok és ez nem valami szép. Igyekszem leszokni róla, doktor. Majd mmnk találok valami helyet .a® életben. Pár pilatintik mindketten ■ hallgatva bámultak ki az ablakon. Úgy álltak egymás mellett, mint apa és fie. — Milyen szép az orgona! ■— mondta csöndesen az öreg — és milyen szép ma az ég is . . . Ez mind a magáé, Davidov. Mindezt én ajánlotta fel magának.. Nem csúnya, mi? Néhány nap múlva meglátja a feleségét is. . . Davidov fájdalmasára elmosolyodik, majd Biankóival rajta a heverőhöz biceg, szemeit lecsukja. Migam már megint? Mit talált ki megint, főhadnagy? — kérdezi szigorúan az orvos. " Szégyenkezve feleli Davidov. — Fiatal feleségem vm, doktor . . . szép, fiatal asszony . . . — És aztán? — kiáltja a sebész mérgesen. — Ahogy én tudom, él egészséges és a levélhordó alig bírta a kórházig cipelni azt a sok levelet, amit küldött magának. _ — Igaz . . . Masa gyönyörűen ir . . . Olyanok az írásai, mint az élet. És vár rám. Nagyon szerettük egymást, doktor, j 0 • • . nem irtaira, meg neki ezeket . . . Es Davidov ideges ujjal végigfutottak összekaszabolt arcán, az orrára, melynek háromnegyed része hiányaik? — Net» tudtam megírni neki . . . Nem bírtam súgja fájdalmasára. —■ Ugyan, — mondja a doktor, —'mit nem hirt megírni? Hogy a doktor megoperálta? A maga sebhelyei dicsőséges sebhelyeit Tisgatreasébé kmm ezek a hegek, fia gyerekek jönnek magával szemben az utcán, leveszik sapka inkái, A felesége büszke lesz, ha karöltve mehet magával végig a városon, — Doktor, maga ismét életet önt belém, -V- mondja boldog nevetéssel Davidov. Bocsásson meg, hogy annyiszor elkezdem. Éjszakákon át nem aludtam. Néha arra gondoltam, hogy , jobb lenne elmenni a. xRokkarate:Otthonba, ahová a szomszédom is elment, Vaszja Kurocskin Maga ismeri Kurocskint . . . A felesége elhagyta. És rokonai sincsenek. — Nem asszony az ilyen! És ne terhelje a fejét ostoba, gondolatokkal nem azért ragasztottam össze. És most, menjen szépe® a szobájába. . . . Bizony nem volt könnyű az utolsó kórházi éjszakán nem gondolkozni. Davidov hánykolódott tapogatta megcsonkult lábait, a forradásokat az arcán, majd tükörhöz nyúlt és figyelmesen szemlélte az arcát. — A szemeim nem változtak meg — gondolta, talán csak azért, hogy bátorítsa önmagát. — Ugyanazok a szemeim . . . Masa meg fogja ismerni őket... Szerette a szemeimet ... Vasárnap érkezett haza Davidov. Non, sürgönyözött Masának és, igy senki sem várta. Pirosarcú, vöröskereszteskislány vezette ki az állomás elé és ott végignézett a hossza, zöld fákkal szegélyez itt.A után, melyet a kora reggeli napfény öntözött. Virágoktól, levelektől illatozott minden. Ott, nem messze volt a Kulturotthon, ahol Masával megismerkedett.. Masa! Valami leírhatatlan örömet érzett Davidov. Látni fogta az 5 Masáját ma. Rosszkedve eltűnt Mindent elfelej tett. Elmosolyodott, Meggyorsította lépteit, energikusan dobálva előre mankóit Egyszercsak összecsuklik és megáll " “ Nem, így mégsem mehetek Masai©® SMDVAMIK Lidia Szejfulina: LENIN Lenin neve úgy lépett be életembe, mint fény az éjszakába, mint a friss levegő a fojtó homályba. E mondás őszinte igazságát csak az érti meg, aki tudja, hogyan éltünk mi, faluni néptanítók a cári Oroszországban. Könyvtárosnő voltam egy faluban a Volga mentén. Kétszáz versztnyire volt innen a legközelebbi vasútállomás, százötven verszt a járási székhelyig. A kora tavaszi hóviharok és a tavaszi olvadás járhatatlanná tették az utat. Ma ezen a környéken feltárták a föld gazdag méhét, hatalmas gyárak emelkednek, amelyeket vasutak kötnek össze a szibériai fővonallal de akkor még más volt az élet: csak messze a fővárosban és a nagyvárosokban éltek művelt emberek, írók, költők, gondolkodók, tudósok. Mi nagyon messze estünk tőlük és munkánkban úgy éreztük, hogy egyedül vagyunk. Lenin volt az, aki munkát lelkesített bennünket és megtanított arra, hogy igyjunk munkánk termékenységében .A Szovjet Köztársaság még szegény volt bizalmatlansággal körülvéve, sok fronton harcolt ellenségei ellen s a szovjet államnak e nehéz helyzetében mégis öszszehivták az ossz orosz kongresszust az iskolánkivilli népművelődés tárgyában Az isten háta mögötti kis falakból Moszkvába hívtak bennünket és a szovjetkormány feje személyesen beszélt nekünk féről, hogy milyen fontos a mi munkánk a Szovjetállam számára. Azóta már több mint húsz év malt el, de még ma is ,hálásan emlékszem Lenin egyszerűségében is fenkölt alakjára s azokra a szavakra, amelyeket nekünk akkor mondott javában folyt a Kongresszus, éppen Kolóniás Alexandra beszélt. Kiváló szónok s a Kongresszus résztvevői nagy figyelemmel hallgatták. Még mielőtt befejezte volna beszédét, elterjedt a hír, hogy Lenin megérkezett. Izgatott suttogás kezdődött a teremben, halk moraj hangzott a padsorokból, mely folytonos egyhangú zajával olyanná vált mint a tenger mormolása. Kolóniás sietett, befejezni a beszédet és lement a tribünről A teremben megjeleni Lenin alacsony, zömök, erőteljes alakja Gyors könnyű léptekkel ment fel a tribünre. A hallgatóság izgatottsága mennydörgő tapsviharrá vált Lenin egy gyors pantást vetett a teremre, kissé temette halkelét, jelentőségteljesem órájára pillantott és ismét komolyan, szinte szigorúan nézett a Kongresszus tapsoló résztvevőire. S a tapsolás azonnal megszűnt. Lenin pillantása, arckifejezése szigorú parancsot adott: ne pazaroljátok a drága időt erre az üdvözlő tapsolásra. Nekem úgy tetszett, hogy Leninnek átható, éles csillogó-fekete szeme van. Lenin a szokásos bevezető frázisok nélkül azonnal rátért beszéde lényegére. Egyszerű, keresetlen szavakkal vázolta hatalmas népnevelő feladatunkat, oly élénken ecsetelte annak alkotó szükségét a mi sokmilliós, de műveltségben elmaradott népünk , számára, hogy ezt hallva, valóban lelkes izgalom töltötte be valamennyiünk szívét. Mér nem rémített többé bennünket a távoli kis falu, az úttalan utak és az, hogy a kultúrától oly messze kell élnünk. Amikor visszatértünk távoli falvainkba, más szemmel néztük azt a népet, melyet szolgáltunk. Ekkor mér a legtávolabbi kis községben is jól ismerték Lenin nevét. Gyönyörű népmeséket, regéket, legendákat meséltek róla. Amikor másodszor láttam Lenint, annak is több mint húsz éve. Nem láthattam meg újból kedves, jóságos, emberi szemét, mert ezen a napon zárta le örökre. Kegyetlen, fagyos hideg volt akkor. Moszkva utcáin hatalmas máglyákat raktak, hogy az elhunyt Lenintől búcsúzó emberek hosszú-hosszú sora megmelegedhessék a várakozás közben. E máglyák fénye és tüze jelképezi mindazt, amit Lenin adott az én nagy szovjet hazámnak. ” wm mm ! Akinek egy Mécs László s — hat Fetop, Petőfi összes költeményeit hatvan dináros árban árulja a »cuduátlost« könyvkereskedés Noviszádon, Mécs László összes verseiért 360.— dinárt kér egy másik könyvkereskedő. Nem valószínű, hogy Mécs László hatszorta annyit érne, mint a magyarság és talán Európa egyik legnagyobb lírikusa. Igaz, a fehérruhás papköltő akkor járta végig az országot hatásos költeményeivel, amikor Petőfit a legjobb esetben is valamelyik Dachau nyerte volna el — de az is igaz, hogy e körülmény nem teszi értékesebbé Mécs Lászlót Petőfivel szemben. Azt hinnénk, a tiszteletreméltó költeménykereskedő úgy gondolja: »kinek a pap, kinek Petőfi«, ha pedig pap, akkor fizessen is érte. De még csak így sem gondolja. A könyvkereskedő magyarázata így hangzik: Mécs László költeményeinek 36 pengő volt az ára. Egy pengő tíz dinár, tehát 36 pengő — 360 új, föderatív dinár. A könyvkereskedő aligha olvasta Petőfit, Mécs Lászlót sem. Ez az ő szempontjából még nem lenne baj, úgy látszik azonban, hogy újságot sem olvasott, a rendeletekről sem tud és arról sincsen fogalma, hogy milyen arányban váltották be Jugoszláviában a pengőt. És ez már baj az ő szempontjából is. »Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, hogy csirában megöljék, miújra él, mozog . . — írta épen az a Mécs László, aki hatszor többet ér Petőfinél. Ennek a kis könyvkereskedőbe oltott" pénzügyi lángésznek itt szeretnénk megüzenni: nem lehet megölni azt, ami újra él és mozog. És tizennyolcat sem lehet összetéveszteni negyvennéggyel — még pengő—dinár viszonylatban sem. g. I. Szovjet Unió sakkbajnoki versenye Moszkvában most kezdődött meg a Szovjetunió H4k sakkbajnoki versenye, amelyen 19 versenyző vesz részt, az elődöntők győztesei, amelyek Leningrádban, Kijevben, Bakuban és Moszkvában voltak. A mostani bajnoki verseny résztvevői közül sokan ki lettek tüntetve a nagy önvédelmi háború folyamán. Így Kotov nagymester, aki mérnök, a Leninrendet kapta meg, valamint a »Moszkva védelméért« kitüntetést. Az önvédelmi háború rendet, a »Vörös csillag* és a *Leningrad védelméért« rendet Goldberg sakkmester kapta meg. Botwinik nagymester, a Szovjetunió sokszoros bajnoka a „Becsület jelvényét” kapta meg. Ezideig hat fordulót játszottak le és Botwinik nagymester vezető és fél ponttal, összes partijaiban rendkívüli formát mutatott és nyert sok konkurense ellen, köztük Ehler és Smislov ellen. Jó formát árultak el eddig Kotov és Boleslavski ukrán bajnok, míg Ehler,, Smislov és L’Kienthal gyengén startoltak. A verseny állása a 6 ik forduló után: Botvinik 5 és fél, Kotov 4 (St. Bondarevski 4, Konstantinopoljskij 3 és fél, Alatorzev 3 0), Rogozin 3, Boleslaski 2 és fél 0), Smislov 2 és fél ft) stb .