Szabad Vajdaság, 1945. július (2. évfolyam, 148-174. szám)

1945-07-01 / 148. szám

b oldal Iddig Ji Mmek. A világszerte­­ ismert horvát esszimista költő és színműíró, Krlezsa Miroszláv, akinek a megszállás évei alatt többször is halálhírét költötték el és Zágrábban van.­­A most alakult »Horvátországi Írók Egyesülete« választmányába választotta. ’Ás egyesület ismertebb nevű tagjai: Per­­kovics Laka, ír és iró, Bar­ete Antun és Lovrak Máié. Díszelnökké Naz­or Vla­dimírt választottták.. A kilencvenkilenc éves kazakisztáni költő, a Sztálin-díjjal jutalmazott Dzsa­­mul Dzsabajev néhány nappal eze­lőtt meghalt. Ebben az évben kétszázezer moszkvai lakos kapott veteményes kertet. Az új kertészeket idejekorán ellátták gazdasá­gi felszereléssel és a kertészeti kérdé­sekről sorozatos előadásokat tartottak a szovjet fővárosban. Az elmúlt vasárnap volt az első nagy munkanap. Ezen a na­pon a külvárosi vonatok több mint öt­százezer kertészkedő munkást és hiva­talnokot szállítottak ki Moszkvából.­­ Ez év nyarán a szovjet gyerekek az eddiginél is nagyobb számban üdülhet­nek a pionír szervezetek táboraiban. A szanatóriumi táborozás negyven napig, az általános táborozás három hétig fog tartani összesen 1.675.000 gyerek vesz részt a nyári táborozásokon, elsősorban a frontharcosok gyermekei. Ebben az év­ben nyitnak meg először a litván lett, és észt pionirtáborok. A legalkalmasabb nyaralókat és a legkényelmesebb háza­kat­ foglalták le a gyerekek számára. Érdekes köriratot intézett Karácsonyi Ferenc szegedi főispán valamennyi városi és állami hivatalhoz, az intézmények és testületek vezetőihez. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az egyes magyar hatósá­gok által­­ kibocsátott kérdőíveken, tár­gyalási jegyzőkönyveken, stb. még most, is szerepel a vallás kérdése. Mivel a val­lás kérdése teljesen az egyén szabad meggyőződésén alapszik és abból, hogy bár milyen vallást követ, senkinek sem­miféle előnye, vagy hátránya nem szár­­mazhatik — a főispán teljesen felesleges­nek és a mai demokratikus kor szelle­mével össze nem férőnek tartja, hogy bárkitől vallása, validsi meggyőződése felől érdeklődjenek, miért is ennek mel­lőzését kéri. ★ ★ ★ Kononyenko Jelena: A­SSZONY Az öreg orvos körüljárta már a szobá­kat, most odaáll­ Davidov ágya elé és elégedetten babrálta ősz szakáll­át. — Gratulálok, fiam. Holnap kiírjuk magát. Szinte hihetetlen, de mégis igaz. Maga is gratulálhat nekem, fiatalember. Most már elmúlt, őszintén beszélhetek, nem hittem, hogy így végződik a dolog. A maga testén nem volt egy egészséges darab. Tizenegy operáció, igazán nem ki­csiség Az orvos arca ragyogott az elégedett­ségtől. — Köszönöm, doktor — mondta keserű mosollyal Davidov, — nagyon hálás va­gyok mindenért . . . De . . . " Elhallgatott. A melléből feltört valami. Az orvos csodálkozva kérdezte: ~ Mit jelent ez a »de«, fiatalember? — És egyszercsak látja, hogy Davidov eltakarja könnyekkel bontott szemeit.­— De maga megbolondult ... — sut­togja az öregember, a pilóta ágya fölé hajolva. — Mi történt magával? Hát nem örül, hogy? feltámadt a biztos halálból? Hát nem örül annak, hogy meggyógyult? Csak egyetlen szóval feleljen. Nem? Davidov lenyelte könnyeit és­ csak a fejével intett. A szemeit becsukta és a­­'könnyek­­ végigfolytak összekaszabolt, sebhelyes arcán. — Kinek kellek én még . . így sut­togta, mint egy síró gyerek, aki szégyen­­.it könnyeit, Davidov­­ . hagyja abba.!' Ezek csak az idegek, higgye e! . . .. Ezek sza­márságok, kis igazságtalanság Idehall­gasson, Davidov főhadnagy. Menjen azonnal a szobámba,. Várom ■ magát. . .. . 'Parancsolom! Az öreg sebész kimegy, szinte kirepül a betegszobából Megrendülve, lesújtva, összetörve. Fejét vállal közé ,hozta, úgy ment saroktól a sarokig, amíg a szobájá­ba ért. Ez a főhadnagy, akinek olyan szorgalmasan foltozta, össze tömérdek se­bét, akinek összeállította széjjel tan csontjait, ez az ember, akit a biztos ha­láltól mentett meg, aki az ő teremtő aka­ratának nagy diadala volt . . . És i­áté, épen ez mondja most, hogy­­mindez feles­leges, hogy mindez nem kellett neki . . . Kopogó mankói segítségével. ■ megérke­zett Davidov is: ’ — Megsértettem, doktor. — mondja csöndesen. ( A doktor vállat vont, aranykeretes szemüvege csillogott. , — Engem? Szamár fia. Önmagát sér­tette­­meg. Még, hogy kinek kell igy . . . És még mentsél meg egy ilyen élhetet­lent! Hogy kinek kell? A hazájának, a családjának, amiért vérét hullatta Hiszen­­maga a szovjetföld védelmezője­­volt! Davidov, hiszen maga az ördög tudja hány Messerschmidtet lőtt le! Persze, repülni nem fog eztán ... De van még más lehetőség is a harchoz. Talán azt hiszi, hogy majd nem találnak a maga számára helyet? Maga pálya! Elragadó volt dühében a­ kis doktor. Odaszaladt az ablakhoz, amely mögött orgona bokor virágzott és idegesen kopo­gott az üvegen, ősz szakálla remegett és csak­ úgy reszketett a­ fény a­ szemüve­gén, I­s. Davidov elmosolyodott. Most, hogy sz­őre­g megszidta, valahogy könnyebb volt neki. Felemelkedett és odament ,a doktor* is«: ( — Doktor, ~~ «K­idta ,neki és átlát aaz öreg vállához támasztotta, — maga na­gyon jó ember. Sohasem hagynám’ el­ ma­gát. És köszönöm. Persze, pólya vagyok és ez nem valami szép. Igyekszem le­szokni róla, doktor. Majd mmnk találok valami helyet .a® életben. Pár pilatintik mindketten ■ hallgatva bámultak ki az­ ablakon. Úgy álltak egy­más mellett, mint apa és fie. — Milyen szép az orgona! ■— mondta csöndesen­ az öreg — és milyen szép ma az ég­ is . . . Ez mind a magáé,­ Davidov. Mindezt én ajánlotta fel­ magának.. Nem csúnya, mi? Néhány nap múlva meglátja a feleségét is. . . Davidov fájdalmasára elmosolyodik, majd Biankóival rajta a heverőhöz biceg, szemeit lecsukja. Mi­gam már megint? Mit talált ki megint, főhadnagy? — kérdezi szigorú­an az orvos. " Szégyenkezve feleli Davidov. — Fiatal feleségem­ vm,­­ doktor . . . szép, fiatal asszony . . . — És aztán? — kiáltja a sebész mér­gesen. — Ahogy én tudom, él egészséges és a levélhordó alig bírta a kórházig ci­pelni azt a sok levelet, amit küldött ma­gának. _ — Igaz . . . Masa gyönyörűen ir . . . Olyanok az írásai, mint az élet. És vár rám. Nagyon szerettük egymást, doktor, j 0 • • . nem irtaira, meg neki ezeket . . . Es Davidov ideges ujjal végigfutottak ö­sszekaszabolt arcán, az orrára, melynek háromnegyed része hiányaik? — Net» tudtam megírni neki . . . Nem bírtam súgja fájdalmasára. —■ Ugyan, — mondja a doktor, —'mit nem hirt megírni? Hogy a doktor meg­operálta­? A maga sebhelyei dicsőséges sebhelyeit Tisgatreasébé kmm ezek a hegek, fia gyerekek jönnek magával­­ szemben az utcán­, leveszik sapka inkái, A felesége büszke lesz, ha karöltve me­het magával végig a városon, — Doktor, maga ismét életet önt be­lém, -V- mondja boldog nevetéssel Davi­dov. Bocsásson meg, hogy annyiszor el­kezdem. Éjszakákon át nem aludtam. Néha arra gondoltam, hogy , jobb lenne elmenni a. xRokkarate:Otthonba, ahová a szomszédom is elment, Vaszja Kurocskin Maga ismeri Kurocskint . . . A­ felesége elhagyta. És rokonai sincsenek. — Nem asszony az ilyen! És ne ter­­helje a fejét ostoba, gondolatokkal nem azért ragasztottam össze. És most, men­jen szépe®­ a szobájába. . . . Bizony nem volt könnyű az utolsó kórházi éjszakán nem gondolkozni. Davi­dov hánykolódott tapogatta megcsonkult lábait, a forradásokat az arcán, majd tü­körhöz nyúlt és figyelmesen szemlélte az ar­cát. — A szemeim nem változtak meg —­ gondolta, talán csak azért, hogy bátorítsa önmagát. — Ugyanazok a szemeim . . . Masa meg fogja ismerni őket... Sze­rette a szemeimet ... Vasárnap érkezett haza Davidov. Non, sürgönyözött Masának és­, igy senki sem várta. Pirosarcú, vöröske­reszteskislány vezette ki az állomás elé és ott végig­nézett a hossza, zöld fákkal szegélyez itt.A után, melyet a kora reggeli napfény ön­tözött. Virágoktól, levelektől illatozott minden. Ott, nem messze volt a­ Kultur­­otthon, ahol Masával megismerkedett.. Masa! Valami leírhatatlan örömet ér­zett Davidov. Látni fogta az 5 Masáját ma. Rosszkedve eltűnt Mindent elfelej­­ tett. Elmosolyodott, Meggyorsította lép­teit, energikusan dobálva előre mankóit Egyszercsak összecsuklik és megáll " “ Nem,­ így mégsem mehetek Masai©® SMDVAMIK Lidia Szejfulina: LENIN­ ­Lenin neve úgy lépett be életembe, mint fény az éjszakába, mint a friss le­vegő a fojtó homályba. E mondás őszinte igazságát csak az érti meg, aki tudja, hogyan éltünk mi, faluni néptanítók a cári Oroszországban. Könyvtárosnő voltam egy faluban a Volga mentén. Kétszáz versztnyire volt innen a legközelebbi vasútállomás, száz­ötven verszt a járási székhelyig. A kora tavaszi hóviharok és a tavaszi olvadás járhatatlanná tették az utat. Ma ezen a környéken feltárták a föld gazdag mé­­hét, hatalmas gyárak emelkednek, ame­lyeket vasutak kötnek össze a szibériai fővonallal de akkor még más volt az élet: csak messze a fővárosba­n és a nagyvárosokban éltek művelt emberek, írók, költők, gondolkodók, tudósok. Mi nagyon messze estünk tőlük és mun­kánkban úgy éreztük, hogy egyedül va­gyunk. Lenin volt az, aki munkát lelkesített bennünket és megtanított arra, hogy igyjunk munkánk termékenységében .A Szovjet Köztársaság még szegény volt bizalmatlansággal körülvéve, sok fron­ton harcolt ellenségei ellen s a szovjet államnak e nehéz helyzetében mégis ösz­­szehivták az ossz or­osz kongresszust az iskolánkivilli népmű­velődés tárgyában Az isten háta mögötti kis falakból Mosz­kvába hívtak bennünket és a szovjet­­kormány feje személyesen beszélt ne­künk féről, hogy milyen fontos a­ mi munkánk a Szovjetállam számára. Azóta már több mint húsz év malt el, de még ma is ,hálásan emlékszem­ Lenin egyszerűségében is fenkölt alakjára s azokra a szavakra, amelyeket nekünk akkor mondott javában folyt a Kongresszus, éppen Kolóniás Alexandra beszélt. Kiváló szó­nok s a Kongresszus résztvevői nagy fi­gyelemmel hallgatták. Még mielőtt be­fejezte volna beszédét, elterjedt a hír, hogy Lenin megérkezett. Izgatott sutto­gás kezdődött a teremben, halk moraj hangzott a padsorokból, mely folytonos egyhangú zajával olyanná vált mint a tenger mormolása. Kolóniás sietett, befe­jezni a beszédet és lement a tribünről A teremben megjeleni Lenin alacsony, zömök, erőteljes alakja Gyors könnyű léptekkel ment fel a tribünre. A hallga­tóság izgatottsága mennydörgő tapsvi­harrá vált Lenin egy gyors p­antást vetett a teremre, kissé temette halke­lét, jelentőségteljesem órájára pillantott és ismét komolyan, szinte szigorúan né­zett a Kongresszus tapsoló résztvevőire. S a tapsolás azonnal megszűnt. Lenin pillantása, arckifejezése szigorú paran­csot adott: ne pazaroljátok a drága időt erre az üdvözlő tapsolásra. Nekem úgy tetszett, hogy Leninnek átható, éles csil­logó-fekete szeme van. Lenin a­ szokásos bevezető frázisok nélkül azonnal rátért beszéde lényegére. Egyszerű, keresetlen szavakkal vázolta hatalmas népnevelő feladatunkat, oly élénken ecsetelte annak alkotó szüksé­gét a mi sokmilliós, de műveltségben el­maradott népünk , számára, hogy ezt hallva, valóban lelkes izgalom töltötte be valamennyiünk szívét. Mér nem rémített többé bennünket a távoli kis falu, az úttalan utak é­s az, hogy a kultúrától oly messze kell él­nünk. Amikor visszatértünk távoli fal­­vainkba, más szemmel néztük azt a né­pet, melyet szolgáltunk. Ekkor mér a legtávolabbi kis községben is jól ismer­ték Lenin nevét. Gyönyörű népmeséket, regéket, legendákat meséltek róla.­­ Amikor másodszor láttam Lenint, an­nak is több mint húsz éve. Nem láthat­tam meg újból kedves, jóságos, emberi szemét, mert ezen a napon zárta le örökre. Kegyetlen, fagyos hideg volt akkor. Moszkva utcáin hatalmas máglyákat raktak, hogy az elhunyt Lenintől búcsúzó emberek hosszú-hosszú sora megmele­gedhessék a várakozás közben. E mág­lyák fénye és tüze jelképezi mindazt, amit Lenin adott az én nagy szovjet hazámnak. ” wm mm ! Akinek egy Mécs László s — hat Fetop, Petőfi összes költeményeit hatvan di­náros árban árulja a­ »cuduátlost« könyv­­kereskedés Noviszádon, Mécs László összes verseiért 360.­— dinárt kér egy másik könyvkereskedő. Nem valószínű, hogy Mécs László hatszorta annyit ér­ne, mint a magyarság és talán Európa egyik legnagyobb lírikusa. Igaz, a fehér­­ruhás papköltő akkor járta végig az or­szágot hatásos költeményeivel, amikor Petőfit a legjobb esetben is valamelyik Dachau nyerte volna el — de­ az is igaz, hogy e körülmény nem teszi értékesebbé Mécs Lászlót Petőfivel szemben. Azt hinnénk, a tiszteletreméltó költe­ménykereskedő úgy gondolja: »kinek a pap, kinek Petőfi«,­­ ha pedig pap, ak­kor fizessen is érte. De még csak így sem gondolja. A könyvkereskedő magya­rázata így hangzik: Mécs László költeményeinek 36 pengő volt az ára. Egy pengő tíz dinár, tehát 36 pengő — 360 új, föderatív dinár. A könyvkereskedő aligha olvasta Pető­fit, Mécs Lászlót sem. Ez az ő szem­pontjából még nem lenne baj, úgy lát­szik azonban, hogy újságot sem olvasott, a rendeletekről sem tud és arról sincsen fogalma, hogy milyen arányban váltották be Jugoszláviában a pengőt. És ez már baj az ő szempontjából is. »Most konferenciáznak a nagy szélhá­mosok, hogy csirában megöljék, mi­­újra él, mozog . . — írta épen az a Mécs László, aki hatszor többet ér Petőfinél. Ennek a kis könyvkereskedőbe oltott" pénzügyi lángésznek itt szeretnénk meg­üzenni: nem lehet megölni azt, ami újra él és mozog. És tizennyolcat sem lehet összetéveszteni negyvennéggyel — még pengő—dinár viszonylatban sem. g. I. Szovjet Unió sakkbajnoki versenye Moszkvában most kezdődött meg a Szovjetunió H4k sakkbajnoki versenye, amelyen 19 versenyző vesz részt, az elő­döntők győztesei, amelyek Leningrád­ban, Kijevben, Bakuban és Moszkvában voltak. A mostani bajnoki verseny részt­vevői közül sokan ki lettek tüntetve a nagy önvédelmi háború folyamán. Így Kotov nagymester, aki mérnök, a Lenin­­rendet kapta meg, valamint a »Moszkva véd­elméért« kitüntetést. Az önvédelmi há­ború rendet, a »Vörös csillag* és a *Le­ningrad védelméért« rendet Goldberg sakkmester kapta meg. Botwinik nagy­mester, a Szovjetunió sokszoros bajnoka a „Becsület jelvényét” kapta meg. Ezideig hat fordulót játszottak le és Botwinik nagymester vezető és fél pont­tal, összes partijaiban rendkívüli formát mutatott és nyert sok konkurense ellen, köztük Ehler és Smislov ellen. Jó for­mát árultak el eddig Kotov és Boleslav­­ski ukrán bajnok, míg Ehler,, Smislov és L’Kienthal gyengén startoltak. A verseny állása a 6 ik forduló után: Bot­vinik 5 és fél, Kotov 4 (­St. Bondarevski 4, Konstan­­tinopoljskij 3 és fél, Alatorzev 3 0), Ro­gozin 3, Boleslaski 2 és fél 0), Smislov 2 és fél ft) stb .

Next