Magyar Szó, 1947. február (4. évfolyam, 27-49. szám)

1947-02-06 / 31. szám

Buda dolgozó népe mosit épít magának Érdekes társadalmi megmoz­dulás foglalkoztatja Budát. Ma­gyarország felszabadulása óta fá­jó szívvel sétált el minden jó bu­dai lakás az egykori ragyogó Átrium mozi üszkös romjai elül. Az egész jobbparton mindössze néhány kicsi másod- és harmad­­hetes mozi játszott. Az egyelen elsőhetes, szép filmszínház fel­építéséhez semmi remény nem volt. Buda ma egy kicsit önellátás­ra rendezkedett be. Már áll ugyan két híd, de este Pestre át­menni felér egy kis kirándulás­sal. Addig furdalta a mozidolog a budaiak lelkét, míg egy-két ember baráti beszélgetéséből for­radalmi ötlet született: megala­kult a Budai Filmbarátok Tár­sasága. Cél: felépíteni a mozit maguknak a budaiaknak. A filmvállalat természetesen örömmel adta beleegyezését eh­hez a Magyarországon még nem járt úthoz és elkezdődött a szer­vezkedés. Beültek a rommozi pénztárába és elkezdték árulni a jegyeket a több nap múlva meg­tartandó előadásokhoz. Ezeket az utalványokat kétszeres árban váltják majd vissza. „Járulj egy téglával hozzá mozid felépítésé­hez“ — hirdették a táblák s volt olyan eset is, hogy öreg nénike jelent meg, kosarából előszedte az újságpapirosba csomagolt tég­lákat és azokat rakta le az újjá­építéshez. De megvannak az ál­landó vevők is, öreg bácsik, akik minden szombaton pontosan meg­jelennek, hogy megváltsák heti egy jegyüket. A kerületi dolgozók: a Ganz­­gyár munkásai, a Dohánygyár, a Dolgozók iskolája ingyenes ro­hammunkával vesznek részt az újjáépítésben, természetesen a munkabért „lenézik“ majd az új­jáépült moziban. A Budai Filmbarátok Társasá­gának ma már 600 tagja van, téesssamame­táljaik vannak a helyiséggel, mert vasárnap dél­előttönként magas színvonalú iro­dalmi, zenei és művészi előadá­sokat rendeznek. Az isregi Bu­da váréban egyszer jó példát mutatott a demokratikus Ma­gyarország dolgozóinak. Sok min­dent el lehet végezni, ha egy­szer összefog egy sereg­­iszán­­dék­ú ember. (Szabadság, Budapest) Vasnap tudósok, írók és művészek) utaznak külföldre az UNESCO segítségénél Az Egyesült Nemzetek nevelés­ügyi szociális és kulturális szerve­zeié az UNESCO, befejezte párisi ülésszakát. A volt ellenséges álla­mok közül Magyarország küldött Boldizsár Iván személyében hivata­los megfigyelőt a szervezet párisi üléseire. A közgyűlés lezárása után Boldizsár Iván átnyújtotta az UNESCO vezetőségének Magyaror­szág felvételi kérelmét Az UNESCO a kérelmet elfogadta, annak hang­súlyozásával, hogy Magyarország az első és eddig egyetlen volt csat­lósállam, amelynek felvételi kéré­sét kedvezően kezelik. Magyaror­szágot ezután beiktatták *• az UNESCO kulturális és segélyezési munkatervébe­ A szervezet március­ban vagy áprilisban külön szakér­tőt küld Magyarországra és infor­mációs központokat állít fel. Ezek gondoskodnak tudósok, írók, mű­vészek, pedagógusok, újságírók, rá­dió- és filmszakemberek csereutazá­sairól. Szovjet tudós érdekes elmélete a Föld tengelyének vándorlásáról Érdekes felolvasást tartott Mosz­kvában Vaszili Sulejkin tanár a szovjet tudományos akadémia tag­ja „A tenger fizikája“ címmel. Sulejkin, aki az akadémia hidro­­fizikai intézetének élén áll, sokévi tanulmányai eredményeként megál­lapította, hogy óriási légtömegek tolódnak el minden évszakban a Föld területén, így télen körülbe­lül 300.000 tonnával több levegő tö­mörül az európai és ázsiai száraz­föld felett, mint nyáron, amikor a légtömegek az óceánok fölé áram­lanak. A nagy légtömegek ilyen eltoló­dásai megváltoztatják a földgolyó középpontjának helyét is és ezzel együtt a Föld tengelye állandó mozgást végez átlagos helyzete kö­rül. Ez a mozgás az északi és a dé­li sark helyének állandó változásá­val jár. Petőfi unokája November 7-én tört ki a forradalom Pétervarott ezt ma már minden gyerek tudja­ Azon a napon­­­ tudta min­den gyerek, minden pétervári gyerek, tudtak Moszkvában, talán Kievben is. De az »Auróra« hajóagyainak dörgése nem hallik messze, a posta a kormány kezében volt és az ország nagy, félelmetesen nagy. Mit tudtak az Uraiban a Kauká­zusban, Omszkban vagy Taskentben? A táviróhvatalban lefutott a szalag, rajta unalomig ismerős a «­vég: »Péter­­várott kisebb tüntetések, itt-ott zavarg?a k. ura a helyzetnek.« Nyolcadikén nem jött hír. A távirta.át­írta az utolsó sürgönyt és beküldte a városba a munkás­tanácsba. »A kormány ura a helyzetnek.« tzi. Nyevjanszkban történt ez, az Ural tí£y ^k^Martii ipartelepén. Vasas vidék volt; bányák, kohók, Marti.»­kemencék, öntök. A hó megszürkült ak° szakmunkások rek a gondtól Huszonötezer munkás 13*1*9­ , v „„.Mi oroszok voltak, a napszámosmunkát , m­i véeezt«? mondták, a »fekete« munkát jórészt hadifog köztük 3500 magyar. c­itek’ hadapródok, a hadapród legény­ lend .*'^1- f**311 *°ltak köztük dunántúliak: vélet­­«Urálba ° huszár#-r*d keveredett ide, messze idegenbe, ? ,Mn,yakba mentek vagy a gyárakba, szuro­solt bar°iUr!Llk°reíeken' ,Este visszamentek a táborba, a zsu. így volt kba. így vol­t ez mér évek óta, nap mint nap. énekelt­ek­,nyocadikan is' Este megették a levest, valaki elaludtak pa P,S9Ze&tek. Ezen összevesztek és áztál tak érv nanofatpak voltak s örültek, hogy megint lenyom- Da 'fém*" ^^y nab°U me|V éppen olvas, mint a többi. rsélyük T títi?J’m­ír hár­om orosz 9 táborba. Volt enge­­ték s a macvm­^^, küldte őket. A magyar barakokat keres- Gézát MeTMiit^tbt4i,aknk£?n egy fiatal hadapródot. Pelikán bosszú amelyik mindenki ismerte. »Az a cffy kis tiibáo^ -o Sándor unokája . . .« Ebben volt földbirtokos csilim!*?" "a"11 volt Petőfi unokája. Bácskai Petries i“ vo!táOrtLS^rmaZ0tJ- S a nagyanyja Oriag­­rátia Mi'v«,»,- ' yrlay Soma pedig tudvalévően Petőfi ba­­s ahhoz enyben- De ennyi már elég a rokonsághoz és felcökttítíur mett'ték Polkán Géza priccsát. Meglelték nácsba « *15,,ön velü-u - »Hová« - »A Ta­üzetésből"hoztm? bolsevikek voltak. Sokat a szibériai szárn­ak ide a gyárba, dolgozni, pótolni a behívott katonákat. Akadtak szép számmal »öregek«, az »ötösbők, már mint az 1905-ös forradalomból is, tapasztalt rókák, akiknek nem volt újság a forradalom. Egy öntő volt a titkár. »No, Pelikán — mondta —, maga kell nekünk. Mert magát ismerjük.« Aztán elmondta szép sorjában, hogy Pé­­tervárott kitört a forradalom, Lenin megbuktatta Keren­­szkit és a kommunisták átvették a hatalmat . . . »Honn­an tudják?« Az öntő vállat vont. Tudjuk . . . »Mutassák a sür­gönyt« Az öntő mosolygott és megmutatta a sürgönyt. A kormány ura a helyzetnek ... Mi a fene ... És azt mondja, mégis? Mégis. De honnan tudja? Az öntő megint mosolygott, vonta a vállát. Tudja és punktum. Akar segí­teni?Pelikán? Hogyne akart volna. Tagja volt az illegális Vörös Gárdának . . azaz, hogy most már legális a gárda, ugy­e? »Persze, hogy legális« — mondta az önző. Éppen arról van szó. Még az éjjel át kell venni a városban a ha­talmat. »Bajos« — mondta pelikán »De még milyen bajos« — mondta az öntő. A városban ugyanis nemcsak hadifog­lyok és munkások és illegális vörösgárdisták voltak, hanem rendőrség és csendőrség és ráadásul egy úgynevezett ra­­ha­nteleaij, amit még májusban küldött a hadvezetőség a helyőrség megerősítésére. Ahány gyár, annyi tűzfészek az öreg szent Oroszországban, erő kellett, ami a tüzet elfojtja. Hát erre szolgált a rohamzászlóalj. »Le kell fegyverezni a zászlóaljat — mondta az öntő. — Akarnak a foglyok segíteni?« A foglyok igen — felelte Pelikán. — A foglyok rokonszenveznek . . Az öntő a fe­jét csóválta. »Az nem elég Az semmi. Mit ér most a rokon­­szenv? A foglyoknak kell a csínyt végrehajtani . . . Miért? Mert csak ők jutnak be feltűnés nélkül a laktanyába. Pár fogoly nem­ kelt gyanút, az őrség előtt . . Aztán részle­tesen elmondta a tervet. Nyilvánvaló, foglyok nélkül nehe­zen menne a dolog. Csak utcai harcok árán. De így . . . Keltse föl az embereit. Ne sokat, tizenötöt, húszat. De az megbízható legyen.Olyan, mint maga. Pelikán. Magyarok. Pelikán visszament a táborba. Félkettő volt, miadensei mélyen aludt. Felkeltette a barátait, két huszárt, Somogyit, egy makaszvezetőt, aki vasas volt otthon, meg egy nyom­dászt. »Jöttök?« — »­Megyünk.« A vállalkozás veszélyes — mondta Pelikán. — Az őrség lőni fog . . . »Nem baj — legyintett az egyik huszár. — És nem­ biztos Hátha nem fog lőni?« Ezt Kutasnak hívták, ezt a huszárt és családos ember volt De azért ment. Negyedháromkor érkeztek a laktanya elé. Nagy sötét­ség volt, csak a kapu előtt pislogott egy halvány, szénszálas lámpa. A lámpa alatt az őr. Csendesen és békésen ballag­tak feléje: elő! Pelikán, mert csak 5 tudott oroszul. Bács­kai volt, mondottuk. Odalépett az őrhöz. »Van tüzed?« — »Dohányom nincs« — mondta az őr. »Az van nekem.« Elő­­vette a dobozát és épp a cigarettájukat csavarták, mikor a többiek is odaértek, körülvették az őrt, lefogták, kicsa­varták a kezéből a pulkát és ráfogták: »Csendesen, fel a kezekkel ... Ha megmukkansz, lelövünk!« Az őr meghök­kent, de nem csapott lármát. »Mit akartok?« — »Be aka­runk menni!« — Ez valami hogyis hívják . . . valami poli­tikai dolog?« — »Az — mondta Pelikán. — Nyomd meg a csengőt . . .« Az őr előzékenyen becsöngetett, erre csör­rent a őr és a társa kidugta a fejét. Kutas a nyakánál fogva kirán­totta az utcára és pelikán ráfogta a puska. Az őr, a lámpa alól, rászólt: »Meg se mukkanj! Politikai dolog!« — »Mi­féle dolog?« — »Hallgass, Politika!« Ebben, ugy látszik, megegyeztek, a másik őr sem szólt semmit, a kapu orítva volt s a húsz magyarból tizennyolc lábujjhegyen bement a sötét kapu alá. Kettő kint maradt az őrök mellett és a meg­beszélt terv szerint megadta a jelt. Egy kis égő papircnóva repült a levegőbe s erre a felfegyverzett nyevjánsz­ki mun­kások hangtalanul körülvették a laktanyát . . . Odabent egy szusszanás se hallatszott. A busz magyar meglelte az őrség szobáját és szó nélkül összeszedte a pus­kákat. Félhomály volt, azok a régi szénszálas lámpák alig izottak. Nagy horkolás van itt, mert mindenki aludt. A magyarok — most már nekibútorozva és felfegyverkezve — sorra járták a laktanyát, szobáról-szobára és hordták le a puskákat a kapu alá. Pelikán 66 Kutas az étkezde fel­mentek, a folyosón hirtelen szembejött a nap»«­ttott. Álmos arcán megdöbbenés. Nem értette, mit kernégek itt felfegy­verzett foglyok éjnek idején . . . »Hát maga mit csinál itt. pán?. Mert akkoriban pánnak, úrnak hívták a foglyokat. »Járkálunk — mondta neki Pelikán. — Adja ide a puskát. Porucsik volt, egy hadnagy. Végre megértette, miről van szó. »Riadói: — ordította, de már késő volt. Nem volt ott már senkinek fegyvere, csak a magyaroknak- Neki se volt már. Még a revolvert is kiemelték az oldaláról. »Adja meg magát.« — »Nem« — mondta a hadnagy. Kutas vállat vont. Hát mit csináljunk, ha nem? Karvafyta és bezárta egy szobába. Míg meg nem adja magét. phenjan­ szegény. Kész, nincs tovább. Még hajnalban átmentek a ma­gyarok a milíciára, a csendőrség is megadta magát. A­ rend­őrségre el se mentek. Minek? Kár bíbelődni az aprajával, mikor nagy dolgok születnek. Nagy dolgok születtek; né­hány hónap múlva százezer magyar, volt hadifoglyok, har­coltak az oroszok forradalmáért. Akkorra már Pelikán Géza hadapród is nagy ember lett: a 3. Vörös Hadserep komisszárja. Sokan megismerték a nevét, ő volt a nemzet­­közi csapatok parancsnoka. De a magyarok mindig hozzá­tették, makacsul: A Petőfi Sándor unokája ... Ezt nem le­hetett kiverni a fejükből. b­acthaar látván Egy szál ingbe és mezítláb szaladgáltam valaha. — Bőrkabátba’, lakkcipőbe' járt az uraság fia. Múlt az idő, nem változott, én csak rongyos maradtam. Tizedekér’ tíz holdakat éhen, szomjan arattam. Kukoricát kapálhattam, ha kellett az ötödös. Kaptunk egy kis élelmet is, szép szalonnát, de büdöst. Vágtam a fát az erdőben, kerek három hónapot. Azt már talán ne is mondjam, a favágó mit kapott. Én még akkor nem értettem, miért jártam mezítláb. S mért vált akkor az uraknak napsugaras délibáb. L. K. ------------------------­ MEGJELENT A GLASNIK LEGÚJABB SZÁMA A vajdasági iparkamara kiadásá­ban megjelenő GLASNIK, a vajda­sági iparosság lapjának legújabb száma megjelent. A lap közli Plav­sics Lazar cikkét „Az üzemek álla­mosítása és a dolgozó magánszek­tor“ címmel. A lap érdekes cikke­ket közöl az ipari termékek átnor­­malizásáról, az iparosság áruellá­tásáról, az iparos hiitel kérdéséről, az új adókról valamint számos idő­szerű problémáról. A kettős szám ízléses kiállításban bő ismertetést nyújt, egyes szám ára 10 dinár, előfizetés fél évre 60 dinár. Meg­rendelhető a Gazdasági Bank novi­­szádi fiókjánál? 704.501 cserékszá­­ma alatt. ------------□-------—­ CIGÁNYSZÍNHÁZ A SZOVJETUNIÓBAN „A boldogság felé“ című darabot most mutatta be a Szovjetunióban működő „Romen“ cigányszinház. A darab írója is cigány: Iván Rom- Lebedev. A „Romen“ az egyetlen ci­­gányszínház az egész világon. A tár­sulat száz tagból áll, közülük 99 ci­gány. A társulat tagjainak jelenté­keny része még nem régen vándor életet élt. A színház fennállásának 16 éve alatt a cigánykultúra központ­jává vált. Sok száz hangversenyt és előadást rendezett cigány táborok­ban és kollektív gazdaságokban. A színháznál kialakult irodalmi társa­ság cigány költőket és írókat ne­velt ki. A kishegyes­ pionírok Örömes megérkezett a pionír újság! Nagy az öröm pionírjainknál! Megjelent a „Pionírujság“ feb­ruári száma éspedig olyan nagy példányszámot kaptunk, hogy azok is hozzájuthattak, akik nem jelentkeztek előfizetőnek. (300 előfizetőnk van.) A vasárnap délutánt a „Pionírujság“-nak szenteljük. Annyi kérdezősködést nem lehet csak úgy, a tanítási órák között kielégíteni. Nagyon tetszenek a versek, különösen a pionírok­ csinálta versek. Hát még a mesék! Alig lehet lecsil­lapítani, megnyugtatni őket. Mind egyszerre beszél, simogatja az újságot, elteszi, meg előveszi! Ennyi öröm két dinárért! De mi is írunk — ugye tanítónéni! Az is benne lesz az újságban! Majd azt is olvassák a többi pionírok! D. G. Kishegyes ­ A zentai tanyavilágban is folyik az Írástudatlanok oktatása A kert és tornyosi Népfront bi­zottsága felkarolta és megszervezte az írástudatlanság elleni harcot. A Népi Ifjúsági Szervezet segítségével az írástudatlanok összeírása meg­történt. A Népfront bizottságok ko­molyan fogták fel ez irányban fel­adatukat s megkeresve a kapcsola­tot az ottani tanítókkal, megindult az írástudatlanok oktatása. Az írás­tudatlanok nagyobbrészt földmun­kások, akik nagy kedvvel kezdték meg a tanulást. Az oktatások megindulása előtt konferenciát tartottak az írástudat­lanokkal. A tanfolyamok megszer­vezése nagy nehézségbe átfon­ott, mert az irástudatlank nétsport ta­nyákon laknak. A tornyosi iskola igazgatója, Pintér Mihály megszer­vezett egy tanfolyamot, amely meg is kezdte munkáját, azonban a töb­bi Írástudatlanokat egyéni oktatás­sal tanítják. Keviben két nagy­obb létszámú tan­folyam működik. Ezeket Tóth Pé­ter, az ottani elemi iskolai igazga­tó, valamint az iskola többi tanítói szervezték meg és ők is vezetik a tanítást. A többi ik­etudatkot egyé­nenként vagy egész kis csoportok­ban oktatják. Gyermekkorom Irta: Rapp József Pestkörnyéki nyomortanyák csenevésze voltam, évi háromszázhatvanöt böjti napot fogtam. Sós-paprikás kenyeret és néha krumplit ettem, „bőség“ miatt majd elszálltam, olyan könnyű lettem A csemegeüzleteket órákhosszat néztem, párolt sonkát, ementálit jól eszembe véstem. Nekem nem volt Mikulásom, hintalovam soha, pedig hittel imádkoztam s mégsem történt csoda. Szegény, özvegy, jó anyámnak csekély volt a bére, Koplalt értem és arcából kiszökött a vére. Hogyha tél volt, iskolába elvétve sem jártam, rideg, nyirkos, kis szobánkban könnyeztem és f­áztató. Deszka volt a szalmazsákom, rongykabát a dunyhám, édesanyám minden este könnyezve borult rám. Gyermekkorom ezért soha vissza nem kívánom, a mi gyermekinknek jobb lesz ezen a világon.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék