Magyar Szó, 1953. április (10. évfolyam, 90-119. szám)

1953-04-01 / 90. szám

•Htbx j. t . a rAsizmraaA­­­skaba.dsArs a mtépnjbki X. évf. 90. (2579.) sz. Szerda, 1953 április 1. Az angol-jugoszláv megértés jelen­tősen csökkenti a háború veszélyét 200.000 főnyi lelkes tömeg üdvözölte Tito marsall Beográdban Lelkesedés és ünneplésed Vágtáitól — Beográdból jelenti a Tanjug. Tegnap délután pontosan 17 órakor Tito elnök és kísérete megérkezett a beográdi vasútállomásra. Tito elnököt magas­­rangú államvezetők és a diplomáciai kar fogadta a vasútállomás peronján, az állomás előtti téren pedig több mint 200.000 főnyi tömeg várta lelkes hangu­latban. A vonatból kilépve, Tito elnöknek Pavle Jlaksics tábornok, a beográdi helyőrség parancsnoka adta le raportját, majd az elnök a himnusz elhangzása után megszemlélte a felsorakozott díszszázadot. Ezután üdvözölte a jelenlévő magasrangú államférfiakat és a diplomáciai kar tagjait. A fogadtatáson jelen voltak Edvard Kardely és Alekszandar Rankovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökei, Milovan Gyilasz, Mesa Pijade, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács tagjai, továbbá Petar Sztambotics, a szerbiai Végrehajtó Tanács elnöke, Iván Gosnyák tábornok, honvédelmi államtitkár a tábornoki és tengernagyi karral, Szvetiszláv Sztefanovics belügyi államtitkár, Gyúró Szalai, a szakszer­vezeti Szövetség központi bizottságának elnöke, valamint Velgico Zekovics, Dobrivoje Radoszavljevics, Szvetozár Vukmanovics, Milentije Popovics, és szá­mos más közéleti és kulturmunkás. A vasútállomáson megjelent majdnem az egész diplomáciai kar, köztük Ivo Malet, brit nagykövet, Philip Bedet, francia nagykövet, Agah Akszel, török nagykövet, Kapelanidesz, görög nagykövet és mások. Szívélyes kézszorítás után Tito elnök elhagyta a vasútállomást és a 200.000 főnyi tömeg ünneplése közepette a Testvériség-Egység téren felállí­tott szónoki emelvényre lépett és beszédet tartott Beográd lakosságának. Tito elnök beszéde Elvtársak és elvtársnők! Engedjétek meg, hogy min­denekelőtt mindannyiotok­at szívélyesen üdvözöljelek és meg­köszönjem Beográd pol­gárainak ezt a nagyszerű fo­gadtatást. Nagybritanniából tértünk haza és utunkon a brit nép baráti szövetséges jókívánsá­gai kisértek bennünket an­nak a népnek a jókívánsá­gai, amely telj­es elismeréssel adózik hazánk és a háború­ban hozott áldozataink iránt Elvtársak és elvtársnők! Mi a háború óta eltelt any­­ayi év után utaztunk a szö­vetséges Angliába, olyan idő­pontban, amikor az Angliá­val való baráti együttműkö­désünk terén folytatott fára­dozásaink már eredmények­kel jártak. (Viharos helyes­lés, szakadatlan kiáltások: »Hős Tito!« »Hős Tito!« Tito marsal többizben megkísérli folytatni beszédét, de a tö­megből állandóan hangzik az éljenzés: »Hős Tito, Hős Ti­to!«. Amikor a lelkes ünnep­lés kissé alábbhagy, Tito el­nök folytatja­. Nem akarok itt arról be­szélni, elvtársak és elvtárs­nők, amit már mindannyian tudtak. Hogyan töltöttük ott az időt, hogyan fogadtak ben­nünket a nép és a legfőbb államszervek. Szeretnék azon­ban kiemelni egy dolgot, ami­ről már tegnap beszéltem Szplitben: mi ezúttal külföl­dön úgy beszélgettünk, mint egyenrangú fél a másik egyen­rangú féllel. Ez az, ami még nagyobb bizalommal tölt el bennünket önmagunk iránt, és ami végső fokon megmu­tatta, hogy népeink törekvé­se a kis és nagy nemzetek egyenrangúságára­­ már részleges eredményekkel járt. Angliában úgy néznek ha­zánkra, mint szövetséges or­szágra, úgy néznek n­épeink­re, mint olyan népeikre, ame­lyek az angolokkal és a töb­bi szövetségessel együtt a leg­nagyobb áldozatokat hozták a háborúban, amelyek sokat szenvedtek, de szembehelyez­kedtek mind a háború folya­mán, mind a háború után minden olyan kísérlettel, a­­mely népeink függetlensége és szabadsága ellen irányult. Mi ott nagyjából az orszá­gainkat érintő problémákról beszélgettünk, de nemcsak ezekről, hanem a világbéke megszilárdításáról is. Beszél­getésünk első fontos pontja az volt, hogyan és mit kell cselekednünk, hogy biztosít­suk a békét a világban, hogy Európában még inkább meg­szilárdítsuk a biztonság érzé­sét és lehetetlenné tegyünk minden agressziót. Én és társaim különösen annak örültünk, hogy a fenti kérdésekben elfoglalt állás­pontjaink ott teljes megér­tésre találtak. És­pedig a lokális és általános háború kérdésében, ami számos em­berünket kínozott és mint problémát vitatták nemzet­közi körökben a sajtó révén is, és mindenféle találgatá­sok tárgya volt. Nagybritanniában a leg­főbb államférfiaktól olyan ki­jelentéseket kaptunk hogy lokális háború nem létezhet, maga Churchill pedig az egyik vacsorán pohárköszön­­tőjében ilyen kijelentést tett: »Mi az Önök szövetségesei vagyunk, ha pedig a mi szö­vetségesünk­et, Jugoszláviát megtámadják, mi Önökkel együtt fogunk menni a ha­lálba«. (Viharos helyeslés.) Számomra és mindannyi­unk számára ez nagy ünne­­pélyes eskü volt és ez nekünk elég, nincs szükségünk aláírt szerződésre. (Hosszantartó he­lyeslés és kiáltások: »Hős Tito, Hős Tito!«) . Természetesen ha­mar el­jutunk addig a pontig, hogy két ország — egy olyan nagy állam, mint Anglia és egy ba­tor népű, kicsiny Jugoszlávia — között ilyen kölcsönös ki­jelentésekre és ilyen megér­tésre került sor, akkor a há­ború kérdését sokkal mesz­­szebbre toltuk ki, akkor a háború veszélye jelentős mér­té­kben csökkent. Boldogok volnánk, ha az emberiség ma elvetné mindazokat a külön­böző apróságokat, amelyek naponként súrlódásokat okoz­nak az egyes népek között, ha mindenki egy irányvona­lat venne, megőrizni a békét és ha ebben a kérdésben min­denki szilárdan eltökélt vol­na, és minden fenntartás nél­kül mondaná: szükségünk van a békére, ellenzőnk min­den agressziót, békés együtt­működést akarunk, elvérez­tünk az elmúlt háborúban, békésen akarjuk felépíteni azt, ami romokban hever, és ezenkívül sok más újat is, és ebben a kérdésben együtt haladunk, a többit pedig majd békés módon megold­juk. Ez szerencse volna az em­beriségre nézve (helyeslés). Márpedig elmondhatom itt, hogy Nagybritannia felelős államférfiaival folytatott meg­beszéléseink még szilárdabb meggyőződéssel telítettek ben­nünket, azzal a meggyőződés­sel, hogy folytatnunk kell külpolitikánkban a béke meg­szilárdításán való munkálko­dás irányát, a kitartó harcot, az együttműködést minden or­szággal, amely a békét óhajt­ja, amely ellenzi az agresz­­sziót. Ez a londoni utunk még egy nagy lépés előre, és mi tovább haladunk ezen az úton. Lelkes ünneplés közepette Tito elnök feleségével, Jovanka Brozzal otthonába gépkocsizik. — Tito érti esik !—agPMSaiBM Nem történt semilyen kü­A Magyar Jzo MUNKATÁRSÁNAK TELEFONRIPORTJA. lönösebb szervezés, semilyen különösebb előkészület. Mind- ^ °SS2e a Szocialista Szövetség M­­édiái is^° 111 i n hirdette ki falragaszokon Tito ■* elnök érkezésének időpontját. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy több mint 200.000 em­ber gyűljön össze a Testvériség-Egység terén, a beográdi vasútállomás előtt. A gyárak, a vállalatok, az iskolák sebtében feliratokat készítettek: „Éljen Jos­ip Broz Tito elnök!" „örülünk, hogy ismét látunk!" „Szeretettel kö­szöntünk drága Tito elvtárs!“ „Harcoljunk a világhéttér­ért!" Zászlórengeteg, nemzeti lobogók és vörös zászlók dí­szítik az épületeket, minden ablakon fej fej mellett a lelkes, kiváncsi közönség. Néhány perccel 17 óra előtt a beográdi vasútállomás peronján már felsorakoztak a Tito elnököt üdvözlő ál­­lamvezetők és diplomaták. A címeres különvonat hatal­mas mozdonya megjelent az első vágányon. Az ablak­­ban Tito elvtárs néz ki derűs, napsütött arccal. Dörög az éden hárson a dal, a zenekar indulót játszik. Tito elvtárs előbb feleségét, Jovanka Brozt üdvözli, azután Kardéig elvtársat és Mesa Pijade elvtársat. Kö­vetkezik a városparancsnok Jaksics tábornok raportja, azután a díszszemle, meleg kézszorítások a réglátott c­i­társakkal, államvezetőinkkel, majd a beográdi angol jövettel és a többi diplomatával. Mármikor Tito elvtárs megjelent a vasutállomás kapu­­(Uircolt* főnyi tömeg torkából viharos éljenzés uircor/i ' ^ar°k lendültek a magasba, zsebkendőkkel, bt/ermol,’ ?apkíjan! integettek szeretett elnökük felé, kis­­akit j­ót keltek a magasba, hadd lássák ők is azt, mindannyian úgy szeretünk. (Folytatás a 3. oldalon) Pom­­piáé, A sót,H Szak­szervezeti Szövetség Központi Tanácsa ülése Beográdb­an tegnap dél­előtt Gyúró Szál­aj el­nökletével ülést tartott a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa, amelyen megbeszélték a szociális biztosítás önigazgatása fej­lődésének egyes kérdéseit és a szakszervezetek fel­adatét ezzel kapcsolatban. Az ülésen résztvett Szve­­tozár Vukmanovics, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács gazdasági bizottságá­nak alelnöke és Borivo­­je Ra­do­sz­avl­j évi­c­s elvtárs is. Mi lesz ha preventív háborúra kéri­ sor Elmondhatom itt, hogy más kérdésekben is, például a pre­ventív háború kérdésében, — amely népeink számára szintén igen fontos probléma, mert felvetődött a kérdés mi lesz ha egy nap preventív há­borúra kerül sor, amely ál­talános háborúvá terjedhet ki,­­ egyetértésre találtunk a felelős brit államférfiaknál. Ugyanis az ő nézetük is az, hogy egy preventív háború az általános világháború tényleges veszedelmét rejti magában és hogy óvakodni kell ettől a lépéstől, külön­féle más hathatós eszközök­höz kell folyamodni, hogy megőrizzük a békét, és meg­oldhatjuk a még mindig meg­oldatlan nemzetközi kérdé­seket. Az emberiség meg tud­ja oldani ezeket a problémá­kat és egy napon azok is, akik ma úgy gondolják, hogy fegyverek nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, meggyőződnek majd hogy el­jött az idő, amikor az egyes­­ országok között fennálló kér­déseket békés módon kezdik rendezni. Elvtársak és elvtársnők, a­­mikor itt arról az egyetértés­ről beszélek, amellyel ott ta­lálkoztunk, álláspontunk o­­lyan teljes megértéséről a­­zokkal a kérdésekkel kapcso­latban, mint amilyen például az Atlanti egyezmény kérdé­se stb., hangsúlyozni szeret­ném, hogy mindenkinek, aki­vel tárgyaltunk — mind a katonai és állami vezetők­nek, mind pedig a többiek­nek is — ugyanaz az állás­pontjuk mint nekünk. Tudni­illik, hogy nem szükséges be­lépnünk az Atlanti szövetség­be ahhoz, hogy hathatósan együttműködhessünk a védel­mi rendszabályok kérdésében, továbbá hogy az a fő, hogy egyetértünk az ide vonatko­zó elvi kérdésekről és azok­ról az intézkedésekről, ame­lyeket agresszió kísérlete el­len kell foganatosítani. Vita a szövet­kezetekről hím­ni­­egper­­szüneti javaslata Piaci fal­a ni és izé sem volt semmiféle nyomásról Jugoszlávia ma teljes len­dületében van, a belső bur­jánzó életnek és a szocialista építésnek, és külföldi megér­téssel viseltetnek azon külön­féle nehézségek iránt, ame­lyekkel találkozunk. Elmond­hatom itt, hogy csalódtak a­­zok, akik azt jósolgatták, — hazánkban inkább, mint kül­földön, szocialista életünk kisszámú ellenfelei — hogy Angliában majd valamilyen nyomást gyakorolnak elle­nünk, és majd akkor meg kell tennünk­­ ezt vagy azt. Nem volt ott semilyen nyo­más (taps). Ha pedig ők va­lamilyen nyomást várnak, előbb mind kipusztulnak, a­­míg az bekövetkezne. Az em­berek, az államvezetők és a nép is, felfogják az alapvető dolgot: egy olyan országban, ahol a nép ennyire egyönte­tűen tömörült hatóságai kö­zül és ilyen egységesen jut­tatja kifejezésre álláspontját a legfontosabb nemzetközi problémákról, nem lehet szó arról, hogy az ilyen egység különböző aláásóinak meg­engedik, hogy járjanak-kel­­jenek és csináljanak, amit akarnak, mert a népek nem­zetközi közönségének, amely óhajtja a békét, erős és egy­séges, nem pedig belülről nemzeti vagy más kérdések­kel felőrölt Jugoszláviára van szükséged Helyeslés). És ez legyen tanulság mindazok számára hazánkban, akik azt remélik, hogy valami ij jön. (Taps és ütemezés: „Mi Ti­tóé vagyunk — Tito a miénk“). (Folytatás ( 8­3 oldalon) Igld ily i­iz_____' Bánáti kiadás 7 Zombori kiadás 6 -ra Horvátországi k. 5 ^ Szuboticai,Topk.4 ^ Noviszedi kiad 3 Becsei kiadás 2 Zenied kiadás 1 ^ JSBH ij

Next