Magyar Szó, 1953. november (10. évfolyam, 301-329. szám)
1953-11-01 / 301. szám
GYŰLÉSEZŐK Mi lesz a pénzzel, ami kijut az üzemből — Ismét a többpárt rendszer - Ki jelöl Nyugaton? — Sok-sok lakás kell — Keresetünk felét megesszük — Nem Trieszt, hanem kenyér kell az olasz proletárnak.. Vasárnapi választási riportunk Fújt a szél, már vagy ötödik napja orkánszerű szél fúj Noviszádon, az emberek munkáról jöttek maszatosan és fáradtan persze, azonkívül a »Pionír« gépkocsiforgalmi vállalat udvara sem ünnepségek céljaira készült: rideg és barátságtalan, végül pedig egy ilyen választási gyűlés sem érdekes mindig, (erről meggyőződhettünk ebben a választási kampányban is, némely szónok ugyanis nem törte össze magát abbeli fáradozásaiban, hogy érdekes, szemléltető és épületes előadást tartson ezeknek a szélben munkáról jött s igy talán nem is éppen csevegnivaló kedvű munkásoknak, vagy parasztoknak — így hát, mondom, ez a csütörtöki noviszádi értekezlet is melehetősen fázósan kezdődött. Később azonban, lassanként és fokozatosan a jelenlévők és jómagam is elfeledkeztünk a fentiekről. Hogy miért, azt majd látni fogják az olvasók. Kezdjük. IGEN, KI HATÁROZZON annak a pénzösszegnek sorsa felől, amely kijut az üzemből? Mert tudni való — mondotta Dusán Szekics, a szakszervezeti tanács tartományi elnöke, ő beszélt ezen a csütörtöki választási gyűlésen —, hogy az üzemben maradt javak dolgában a munkástanács, maguk a munkások döntenek. De egy része a jövedelemnek elhagyja az üzemet! S nyilván nem lenne helyes, hogy ha erről a pénzről nem azok határoznának, akik munkájukkal megteremtették. Nos hát, egyebek között, ezért is kell a termelők tanácsa, melyben maguk a termelők foglalnak helyet. Ami a munkástanács a gyárban, az a termelők tanácsa a városban, járásban, a köztársaságban, stb. Új testület ez a munkás önigazgatás továbbfejlesztésére, amely révén szorosabbá válik az együttműködés az üzemek, gyárak, mezőgazdasági termelők stb. és a népbizottságok, szkupstinák között. A munkások és a termelők általában ugyanis nem csak az üzemet és a maguk munkáját igazgatják. De azonkívül is még menynyíre beleszólásuk van, hogy mire fordítsák azt a pénzt, melyet az üzem, akkumuláció, adó vagy másként a társadalom egyetemesebb céljainak juttatott. Ezért, mint azt múlt pénteki számunkban röviden megírtuk ezzel a gyűléssel kapcsolatban, olyan embereket is kell beválasztataniuk az üzemeknek, falvaknak stb. a temetők tanácsába, akik majd elmerik és el tudják mondani választóik véleményét és nézetét, szabadon és értelmesen. Többpártrendszer. Csaknem minden választásnk előtt előszedték ezt a kérdést Nyugaton és kifogásolják, javasolgatják, miért nem vezetjük be a többpártrendszert, mondva, hogy ez az igazi demokrácia. Számunkra ez most már kezd nevetségessé válni — mondotta többek között a szakszervezetek tartományi elnöke. Más a helyzet ugyanis Nyugaton egy széteső, rétegeződött társadalomban, ahol minden osztálynak többé-kevésbbé megvan a maga pártja. De hol van nálunk, Jugoszláviában ez a tagozódás, ez a széteső társadalom. Mi felszámoltuk az osztálykülönbségeket. Kérdem én: kell-e nekünk munkásoknak hát több párt? Amikor is egységes érdek, egységes cél fűz öszsze bennünket? Kérdem: milyen volna az a párt, amely, mondjuk, nem a munkásönigazgatásért harcolna, hanem, teszem fel, azért, hogy visszaadják az üzemeket a kapitalistáknak. Ki szavazna nálunk, közülünk az ilyen pártra? Senki. Aki a munkásosztály és általában a dolgozók egysége ellen munkálkodott, azokat mi már a harc során felszámoltuk. Nem jelenti ez azt, hogy itt nem lehetnek köztünk véleménykülönbségek. De mennyire lehetnek. Hogyan építsünk, hogyan lenne jobb, erről vitázunk is sokat. De persze nem arról, hogy kell-e ez az építés, kell-e a szocializmus vagy sem. Nekünk csak ártana a többpártrendszer. S végeredményben ez nincs is betiltva. A republikánus pártnak megjelenő lapja is van. Csak szervezete, tagjai nincsenek. Nem tud külön, a Szocialista Szövetség programmjától eltérő programmal elérni valamit. Annál kevésbbé, mert a Szocialista Szövetség maga is olyan párt, amely sokféle, de egy célú embert, sokféle nézettel magába gyűjt. AMI PEDIG a demokratikusságát illeti a dolognak, az ilyen jelölés, az ilyen választás, mint amilyen, demoratikusabb a többpárt rendszerű választásoknál. A nyugati országokban ugyanis ki jelöl? Nem a választók, hanem a politikai pántok központjai, ők állítják össze a listát. A választó csak szavazhat. Nálunk a jelölés joga is a választóé. Ezért van, hogy még a Szocialista Szövetségnek sincs joga a jelölésre. Sem neki, sem a Kommunisták Szövetségének. A választók gyűlésén maguk a választók ejtik meg itt a jelöléseket. Tehát nemcsak választanak, jelölnek is. Ezért is demokratikusabbak a mi választásaink. S ezért sem kell nekünk a többpártrendszer . . . NEM VOLT érdektelen annak a kérdésnek felvetése sem ezen az értekeleten, hogy milyen feladatok várnak azokra az emberekre, akiket most, ma választanak a járási és városi termelők tanácsába. S általában milyen munkát kell elvégezniük a munkások szempontjából, elsősorban az új szkupetináknak. Itt van például gazdasági rendszerünk továbbfejlesztése. A jövedelem megadóztatásának bevezetése az akkumulációs százalékok helyett stb. Mi — mondotta az elnök — sok minden kényszereszközt megszüntettünk: a jegyeket, a direkciókat, teljesen szabad a ki- és belépés a szövetkezetekbe, s általában mindent eltöröltünk, ami csak gátolta a gazdasági törvények szabad hatását. De nem állhatunk meg az utón. Még mindig sok mindent intéz az államgépezet. A termelők tanácsának létesítése már egy lépés tovább. Aztán tisztázni kell a kifizetődés kérdését. Hogy tisztán lehessen látni, mit keresett az üzem munkája és mit esetleges spekuláció révén. S amit munkájával keresett, abba nincs beleszólása senkinek, miután lefektettük a gazdálkodás alapelveit. Rendezni kell a munkaviszony számos kérdését is. Sok-sok lakást kell építenünk. S ezen a téren is olyan helyzetet kell teremteni, amely serkenti az építkezések kezdeményezését. Van aki társulva építene. De nincs még tisztázva a telek, a kölcsön kérdése stb. A fizetési alap kérdésében is törvénetesítenünk kell a dolgot. Valószínűleg az üzem biztosít majd egy fizetési minimumot, a a szakszervezetek tartoményi elnöke a noviszádi munkások gyűlésén többletről pedig majd a munkaközösség határoz, mennyi jusson kifizetésre s mennyi másra.Nem emelkedhetett jelentősebb mértékben az életszínvonal az utóbbi évek során, az elkövetkező években azonban erre is sor kerül. Jórészt befejeztük ugyanis a nagy, kulcsjellegű építkezéseiket, amire sok pénz kellett, azonkívül jobban előtérbe kerül a könnyűipar, amely tudvalévően közszükségleti cikkeket termel, amiből pedig — ez szintén közismert tény — ha több lesz, olcsóbb lesz. Nemrég 800 család életszínvonalát elemezték a statisztikusok és a következőikre jöttek rá: Fizetésünk, keresetünk 48%-át költjük élelemre. Ez egyedülálló a világon. S azért van így, mert mezőgazdasági termelésünk primitív, drága és kevés. Csak kenyérre és lisztre 11%-át költjük keresetünknek. Lakásra 10—13%-ot költünk. Ez is egyedülálló a világon, mert a nyugati országokban a lakbérek a kereset mintegy 30%-át veszik igénybe. S ezt a leszorított lakbéreket a jelek szerint nem is lehet megtartani, mert így nem kifizetődő sem építeni, sem javítani. Ezenkívül pedig sok helyütt nincsenek eléggé kihasználva a lakások. Miután olcsó, nem törődnek vele, hogy esetleg nagy. Ruhára cipőre 20—21%ot költünk. Dohányra italra 5,7%-ot. Egyébre 7,7—11% jut. A fentiekből látható, hogy ha összehasonlítást végzünk a fejlettebb államokkal, ott a munkás nem adja keresetének felét élelemre, mert haladottabb a mezőgazdaság, ennélfogva olcsóbb az élelmiszer. Ezért fejlesztenünk kell a mezőgazdaságot. Ezenkívül persze nem is esznek annyit mint mi. Kerékpárt, motorokat, villamos borotvát mutogattak nekünk is, amikor kint jártunk — mesélte az elnök — viszont mi jóval vastagabb karaj kenyereket szegünk. Másrészt fejlettebb a könnyűiparuk, több közszükségleti cikk kerül piacra és ennélfogva olcsóbban. Ugyanakkor ezt a külföldi statisztikusok mutatták ki: ott a munkás keresetének 20%-át is elkölti orvosra, sok helyütt nincs ilyen társadalombiztosítás és nyugdíjazás, valamint, mint már szó volt róla, keresetének egyharmada megy lakásra. S EZZEL, az életszínvonallal függ össze védelmi kérdésünk is. Sokat költöttünk a hadseregre és ezt talán most látjuk legjobban, mennyire szükség volt erre! Ha mi gyengék volnánk, már régen végrehajtották volna azt az igazságtalan trieszti határozatot, így meg konferenciáznak, kínlódnak. Miután kivonultunk a határra, az olaszok máris megijedtek. Azt javasolják vonuljunk vissza mindketten. * Mert milyen hadsereg az övéké! Éhes, szegény proletár jórésze, aki nem Triesztet akar, hanem nagyobb darab kenyeret, azt szeretné, amit mi építünk és mesélik is, akik onnan jönnek, hogy megadja az mind magát ahogyan elkezdődne a küzdelem. Azt mondják: csak szóljunk előbb, ne lőjjüink mindjárt, hogy tudják, nehogy még meghaljon közülük valaki .. . Kivéve persze a fascisztákat. Ezért a hadseregre ezután is sokat kell költenünk. Nagyjából az elmondott dolgokról beszélt a minap a noviszádi munkások egyik csoportjának választási gyűlésén Dusán Szekics, a tartományi szakszervezeti tanács elnöke. Amikor is őt és érdekes előadását hallgatva elfelejtettük, hogy fúj a szél, hogy egy félnap munkát hagytunk már magunk mögött aznap, s hogy barátságtalan és rideg a »Pionir« gépkocsiforgalmi vételalat tágas udvara. V. L. N Képünk a noviszádi »Pionír« gépkocsiforgalmi vállalat udvarán készült azon a gyűlésen, amelyről ez a riport szól... Dusán Szekics. ICcutduc Matti ez valami ppee ) FAUVT LESZ ! JÁ