Magyar Szó, 1953. november (10. évfolyam, 301-329. szám)

1953-11-01 / 301. szám

ÚJ FORMÁK A történelem folyamán minden nagy eszme, minden nagy mozgalom vereséget szenvedett, ha nem találta meg a maga sajátos konkrét életútját. Ezeknek az eszméknek és mozgalmaknak voltaképpen a megjelenési formái nem álltak összhangban a tömegek igazi szükségleteivel és öntudatával. Túlságosam régi igazság ez. És — mint minden régi igazság — kissé unalmas és szomorú. A régi igazságoknak azonban javarészt megvan az az előnyük, hogy ránk kényszerítik magukat, ellenállhatatlanul követelik, hogy őket újszerű módon leellenőrizzük, újból még mélyebben bizonyítsuk őket. Milyenek a mi életformáink? Milyen formákban élhet és virágozhat a szocializmus és a demokrácia? Melyik hát a konkrét, a sajátos * 16 Ira: MILOVAN GYILASZ életútja ezeknek? A válasz erre fontosabbnak tűnik, mint arra a kérdésre, hogy mi a szocializmus és a demokrácia. Ennek a válasznak fel kellene tárnia , hogyan, mivel élhetnek és győzedelmeskedhetnek nálunk a szocializmussal és demokráciával meghatározott tartalmak. Nem a fegyverről, hanem a fegyver felhasználásáról van szó. Mert a fegyver már megvan: aracionalizált ipar, a munkástanácsok, a szervezett hatalom a rendszer megvédésére a törvénytelen kísérletektől, egyre demokratikusabb társadalmi szervezetek, mindennek ellenére kedvező nemzeti helyzet, bizonyos fokú öntudat és kultúra és — ami a legfontosabb — a közgazdaság fellendülése, amelyre többé nem lehet azt állítani, hogy félgyarmati közgazdaság. Ha pedig megvan a fegyver, akkor a felhasználás a legfontosabb. Az ágyú, amelyik nem dörög, a kard, amelyik nem suhint, csak bizonyos formával rendelkező tárgy, de nem igazi ágyú, és nem igazi kard, nem az, aminek az ember szánta. Sem ilyen válasz nem tárhatja fel az új formákat. A jó válasz hozzásegít, de munkával, harccal kell ezeket a formákat felkutatni. Egy bizonyos: az új formáknak jönniök kell, fel kell őket tárni a demokrácia és a szocializmus győzelméért vívott küzdelemben. A szocializmus nyilván győzni fog. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ma győzedelmeskedjék. Mert ma vereséget is szenvedhet. Az emberi öntudat, ha átlátja az adott társadalmi valóságot és ha szervezetileg, anyagi erőben megtestesül, azzal az eredménnyel jár, hogy a társadalomban bizonyos irányzat jut túlsúlyba. Ez esetben az öntudat anyagi társadalmi erő, sőt döntő erő, amely a stikla megfékezhetetlenségével hat, így segíti az öntudat a legcselekvőbb erőket, hogy kiláboljanak a pillanatnyi bénultságból, amelyre minden új valóság juttatta és mindig is juttatni fogja őket. Nálunk számos forma és fogalom már elhal, úgyszólván önmagától. Az egyenetlenség tulajdonképpen abban rejlik, hogy nem pótolták őket új formák és új fogalmak, hanem helyükbe egészen régiek, forradalom előttiek jelentkeznek. És ez sok embert megzavar. Felszínre törnek, a történelem eldugott sarkaiból, a feudális és burzsoá vidékek régi nacionalista, misztikus felfogásai. Múló dolog ez, de a harcot követel meg. Épp úgy, mint a bürokrácia ellen. Mert a társadalomban eddig semmi sem halt el és semmi sem keletkezett harc nélkül. De csupán ezzel a harccal még nem merül ki az egész probléma, mert a véleményeltérések, az eltérő javaslatok és álláspontok a különböző kérdésekben még a szocialista erőkön belül is jelentkeznek. Ezek már nem a régi veszekedések a burzsoáziával. Nem, ezek »veszekedések« a szocializmuson belül, a szocializmus talaján. És ez természetes is. Amint megszűnt az egész társadalmi élet központi irányítása, — ami a háborúban és közvetlenül a háborúk után hasznos és szükséges volt — a véleményeltérések elkerülhetetlenek. Ezek magából a gazdasági rendszerből erednek. A szabad szocialista közgazdaság megköveteli a megfelelő formát is — a szocialista demokráciát. Az, v °,S5p *'s h°syan használja el az anyagi eszközöket, többé nemcsak ennek vagy annak az intézménynek, testületnek stb. az ügye és nem is lehet az, de még egy politikai mozgalomnak sem, hanem azok képviselőinek, akik ezeket az eszközöket előállítják. Itt pedig elkerülhetetlenek a viták és a véleményeltérések. Ezzel együtt keletkezik a többi véleményeltérés is — a költekezés ütemét illetően, egyik vagy másik dolog építését illetően stb. Tehát a véleményeltérések, noha teljes az egység a függetlenség megvédésében, a szocialista (társadalmi) tulajdon erősítésében, a testvériség és egység (a forradalom vívmányai) megszilárdításában stb. Felfogásbeli különbségekkel a különböző kérdésekben, csaknem minden konkrét kérdésben, lépten-nyomon találkozunk. Minden bizottság, szervezet, vállalat, minden folyóirat és újság gyakorlatában már jelentkeznek. Mi ez most egyszeriben? — vetik fel önmaguk előtt a kérdést, azok, akik megszokták a munka és a viszonyok régi formáit. Nincsen ebben semmi rossz. Hiszen éppen ez az, amit szocialista demokráciának neveznek. Szabad, nyílt vita a szocialista erőkön belül. Várjon csoportokat, frakciókat stb. jelent-e ez ezeken az erőkön belül? Nem lenne szabad és nem kellene így lennie, mert ez bennünket viszszavetne, a burzsoáziát és a bürokratizmust segítené. A szocialista erőknek feltétlenül és mindenképpen egységeseknek kellene lenniök az ilyen kísérletekkel szemben. De egységeseknek kell lenniük azokban a törekvésekben is, hogy minden — szocialista, demokratikus — felfogás kifejezésre jusson. Igen ám, mondják majd, de az adott helyzetben csak egy vélemény lehet szocialista, demokratikus. Feltétlenül. De erre az egy véleményre ma csakis szabad vitával juthatunk. Szélesebb és szilárdabb egység a véleménykülönbségek révén, — ez a demokratikus út, ez a szocializmus, ennélfogva tehát a szocialista erők öntudatos célkitűzése is. Trieszt fényes példája az ilyen egységnek. De nem az egyetlen és nem is marad az egyetlen példa. _ A szocialista véleményeltérések nem a régi veszekedés és verekedés a burzsoáziával és sem a vita módszerei sem formái nem lehetnek többé olyanok, mint vele szemben. Minden vita, amely bármilyen vonatkozásban is ezekre a régi formákra bűzlött (szitkozódás, a dolgok felfújása, gyanúsítgatás, szőrszálhasogatás, fölösleges hevesség, személyes sértődöttség, stb.) kínos benyomást keltett, tekintet nélkül tartalmára. És valóban a demokratizálás egyik nagy vívmányának kell tekinteni azt, hogy oly fontosságot tulajdonítanak épp annak, hogy hogyan folyik a vita. Csak az ilyen szocializmuson belüli szabadság, elvszerűség, nyíltság, elvtársiasság, stb. a véleményeltérések ellenére — csak az ilyen formák kovácsolhatják a szocialista erőket egységessé és hatékonnyá a régi ellen — a burzsoázia és a bürokratizmus ellen folytatott harcban. Ez az egyetlen út, ez az egyetlen forma, amelyen át a demokrácia megvalósulhat, anélkül, hogy a forradalom és a szocializmus vívmányait veszélyeztetnék. Ez a legfontosabb forma az adott pillanatban. De nem ez az egyetlen. Tulajdonképpen a köztevékenység minden formájának újnak kell lennie. De újak nem lehetnek vita nélkül, a különböző vélemények kinyilvánítása nélkül. Meg kell tehát tanulnunk és meg kell szoknunk, hogy tiszteljük más véleményét, még ha ostobának és konzervatívnak (szocialista értelemben konzervatívnak) is látszik. Meg kell szoknunk azt is, hogy álláspontunkkal kisebbségben maradunk, még ha igazunk van is, és közben ne higgyük azt hogy a szocializmusnak a forradalmi vívmányoknak atb. e miatt tönkre kell menniök. Mert a szocializmus, a forradalom vívmányai, a dolgozó nép hatalma ma valóság, tekintet nélkül arra, hogy bárki is, még mi is, mit gondolunk róla. Egy fasiszta pap körmönfont akciója ,„Kezét csaloomi és „kérek egy halasbabát“ Kishegyesi „panaszos“ levelek Két évvel ezelőtt három csomag érkezett Kishegyesre Ausztriából. A három csomag egyikét Lőrinc Ferenc iskolaszolga kapta. Ruhanemű volt a csomagban és levél, amelyben Mihályfi János közli az iskolaszolgával, hogy küldene még hasonló csomagokat, csak adjon neki címeket. Mindenekelőtt talán néhány szót Mihályfi Jánosról, aki a megszállás alatt Kishegyes plébánosa volt. Köztudomásúan fasiszta szónoknak ismerték nemcsak a szószéken, hanem a megszállók nyilvános népgyűlésein is. Fegyveres ellenállásra szólította fel Kishegyes lakosságát a partizánok ellen még 1944 októberében is. Ma Salzburgban él. Lőrinc Ferenc eleget tett a felhívásnak és elkezdte küldeni az íveket. A csomagok pedig jöttek. Később már nem is volt szükség névsorra, mert a csomagot kapók barátaiknak, rokonaiknak megadták a salzburgi címet. És mentek a panaszos levelek Salzburgba Mihelyt valaki panaszkodott az életkörülményekre, leírta a »nincstelenséget«, a »nyomort« és »éhezést«, ami »jellemző« a kishegyesi életkörülményekre, az elegendő volt arra, hogy csomagot kapjanak a volt plébánostól. Undorító levelek voltak ezek, amit nem hiszem hogy valaki a levélírók közül hangosan fel merne olvasni. Hazugságok tömkelege zsúfolódott össze ezekben a panaszos levelekben Vagy nem hazugság például az, amikor az egyik levélíró — akinek multheti lakodalmán úgy mondják a fél falu ott volt — azt írja hogy az apjának van egy lovacskája (kettő van neki) és olyan nehéz körülmények között élnek, hogy nem tud térkabátot venni Sokat jár a termálomba és ott hideg van, ezért téli’kabátnak valót kér?! Jegyezzük még meg, hogy az apjának kilenc hold földje van Vagy Giszinger Györgyné, akinek öt hold földje van (kettőt nemrégen vett) elégnek tekinti a csomagért esedező levélben megjegyezni, hogy vele rab. Azt nem írta meg persze, hogy miért rab (Lopásért). Vannak azonban »mélyebben szántó« gondolatok _ is ezekben a levelekben Szőke Fábián, — mint a mellékelt eredeti levélen is látható —* Megjegyzi, hogy Kishegyes nem az ami volt nagyon megváltoztak benne az emberek írhogy rájött erre) Szőke Floián kifejezi azonban regényét, hogy »látni fogja ezt egy plébános úr is, ha vizontlátják egymást« Ha nem ,hisszük hogy Szőke ezt mi gondolja, de mindezt miugja? Egy nagy labdáért és egy hajasbabáért. Ezért esedezik! Maronka János erős, egészséges fiatalember, négy hold földet kapott a földosztáskor. Hogy súlya legyen kérelmének, a következőket írja Tisztelendő atyám, én önt személyesen ismerem és nem is fogom elfelejteni, amíg élek. , mert aki önt 1944 október 6- án hallotta beszélni, és hisz a mindenható intenben, az önt elfeledni nem fogja.. ! Hát nem fogja elfelejteni. Éppen ezért nem jön mégegyszer Kishegyesre Mihályfi János, mert abban a bizonyos beszédében legjobban kimutttatta fogafehérjét. Mert Mihályfi plébános úr nagyobb politikus volt, nagyobb fasiszta volt, mint pap. Mentek a levelek, teli könynyel, teli panasszal. Giszinger Györgyné leírta még, s hogy elvették a földjét (tagotsították és adtak helyette I másikat). Kovács Illés azzal fejezi be levelét, hogy reméli, megéri még, hogy a kishegyesi templom zeng Mihályfi szén hangjától ! És mindezt — ismétlem — ímért? Egy-két apróságért. Várjon Kurnyák Pálnak két pár gyermekharisnyát, egy 32-es cipőt, inget és két alsónadrágot Salzburgból kell kérnie? Az adóvallomása alapján csak a fuvarozással az idén mintegy 150.000 dinárt keresett? Kezét csókolommal fejezi be levelét Komáromi Ferenc, és sötét ruháért esedezik, panaszkodva a rossz termésre, de hogy mégis nyomosabb legyen a levél, megjegyzi, hogy fia 1956-ig felmentést kapott a katonaságtól, mert főiskolás, de az első év után mégis elvittek katonának (azt nem írja meg, hogy fia nem vizsgázott, azért szűnt meg a felmentése.) Győri Béláné az egész magyarság nevében beszél (amikor így írta alá nevét, már külön élt férjétől, mégis férje nevét használta). Bizonyára kellemetlen lenne egy másik ületőnek, ha levelét közétennénk, aki hogy közelebbi legyen levele, emlékeztet leánykori nevére, megjegyzi, hogy azóta már sok év telt el, férjhez ment és zárójelben írja, hogy pedig akkoriban apáca szeretett volna lenni. A plébános urnak bizonyára tetszett a levél és elküldte a kért dolgokat. Mellesleg az illető kitűnő körülmények között él férjével, mindketten jól keresnek, havi fizetésük van stb. Az igények különbözők. Az egyik például sötétszínű bandát vagy kabátot kér, erős, derék nő részére (feleségének) és babakelengyét. A levelet februárban írta, de babakelengyére előreláthatólag fél éven belül sem lesz szükség. Lehet, hogy azután sem. Fabó Hajnalka postatisztviselő közli a plébános úrral, hogy a postán dolgozik, látja, hogy menyi csomag jön, ezért bátorkodik ő is kérni — mások részére — de a végén a maga részére is kér. Ígéri a plébános úrnak, hogy ő majd ügyel arra, hogy a csomagot pontosan megkapják a címzettek. Szatmári Lajosnénak tanítónő lánya van, de egyébként sem állnak rosszul anyagilag, mégis elsírja »nincstelenségét«, Süli Elek hat holdas is »megfagy« ha nem jut neki valami a salzburgi csomagból. Azt mondják a határban nem volt olyan dohánytermés mint Cékus Illésnek és általában jó termése volt többi földjén is, mégsem tudja felöltöztetni a gyerekeket. Szőke Józsefnénak tanítóképzős fia(azóta már végzett) írja a 14 soros kis levelecskét. Sipos Ferenc tizenhároméves kislányával íratja a levelet, hogy meghatóbb legyen. Naigebauer János kislánya kifogásolja, hogy a plébános úr a tehetőseknek is küld szeretetcsomagot. És terjedt az akció, eljutottak a címek vidékre is. Persze hangjukat hallatták azok is, akik tudták, hogy körülbelül milyen célt szolgálhat ez az akció, milyen alapból (nemzetközi fasiszta szervezet) küldheti az ajándékokat. Diner Róberték nem állnak rosszul. Nyugdíjat kap, 16 hold földet használ, a választási beszélgetések során mégis azt mondja, hogy akkor lesznek igaziak a választások, ha arra is szavazhatnak, akit ők jelölnek. Dinerék Varmuzsa Simon részére Topolyára küldették a csomagot. Eljutottak a címek Topolyára, Péterrévére, néhányan Szrbobránból is írtak már. Bencsár Lajos Szrbobránból (Dózsa György utca 27) a levél végén »megígéri a nagyságos plébános urnak, hogy nem lesz zaklatásnak kitéve mások részéről abból a helységből.« Szóval nem adja tovább a címet, csak neki küldjön. Mert csábító volt az a tény, hogy ruháscsomagot kaphatnak, 2—3000 dinárért, amit befizettek az akciót szervező iskolaszolgának, aki azután a pénzt eljuttatta a szuboticai püspökséghez. Megfeledkeztek azonban ezek az emberek arról, hogy mit is jelenthetnek a fasiszta pap számára írt panaszlevelek Jugoszláviaellenes munkájában. És ami a legsajnálatosabb, mindez legálisan, nyilvánosan ment, mintha azt a nemzetközi vöröskereszt küldte volna. Még a népbizottság elnökének is jutott csomag. Megfeledkeztek arról, hogy milyen szolidaritást, közösséget vállalnak a fasiszta pappal. (Folytatása afj * 1. oldalon) Íme néhány sor a postatisztviselőnő leveléből, amelyben ígéri, hogy minden kötelezettséget vállal. Lehet, hogy anyagiakra gondolt, mert talán nem számított arra, hogy az igazi ellenszolgáltatás Mihályfi plébános úrnak maga a levél. Szőke Fábián levelének eleje, amelyben írja, hogy bizony Kishegyes nem az, ami volt. Nagyon megváltoztak benne az emberek. Reméli, hogy viszontlátják még egymást... És mindezt egy hajasbabáért és egy labdáért írja.