Magyar Szó, 1957. július (14. évfolyam, 178-207. szám)

1957-07-01 / 178. szám

7. oldal HAOTAR »K« Hétfő, 1957. VH. 51 Tito elnök nyilatkozata az amerikai rádió- és televíziónak i­első kérdéseinkről és a nemzetközi problémákról (Folytatás az 1. oldalról) •és szövetséggé alakult át az egyesült jugoszláv népek szövetségévé, úgyszólván ha­zánk továbbfejlődésének tömbje 1-et, egyetlen egysé­ges céllal. Magától értetődik, a hogy semmi kilátás sincs,­­hogy holmi más párt is lé­tezhet. Mi a VI. kongresszu­­­son az állam és a Kommu­nista Párt elhalásának irány­zatára tértünk. Ám ez a fo­lyamat elég sokáig tart, mert a belső társadalmi életnek­­új formái keletkeznek, és ná­lunk már meg is sejthetjük őket. Nálunk például megvan­nak a választógyűlések, ame­lyek különféle problémákat ■vitatnak meg, olykor általá­nos jellegűeket is. Mi azért úgy véljük, hogy a Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége, ez az általános egyesülés, a nép megszervezésének új sor ■fiája egy Programm megvaló­sítására. Véleményem­ szerint ez a rendszerünk még nem tökéletes forma, hanem a mindennapi fejlődés és az élet új formákat tesz szüksé­gessé. Közigazgatási felosz­tásunk és a kommunák léte­sítése, sok járás megszünte­tése és a járások számának csökkentése Jugoszláviában, azonkívül a kommunák, mint a belső egységek szerepe — mindez új formát jelent, a­­mellyel már nagy eredménye­­ket értünk el. KÉRDÉS: Korábban azt mon­dotta, hogy ugyanaz a céljuk, mint a Szovjet Szövetségnek, csakhogy mi­ módszereket al­kalmaznak. Duljanyin és Hrus­csov azt mondták, hogy a kom­m­un­izmus lesz úrrá a világon és végüllis diadalmaskodik a kapi­talizmus felett és megjósolták, hogy unokáink szocializmusban fognak élni. Vajon ön is előre­lát valamit ezzel kapcsolatban? VÁLASZ: Nem tudnám ilyen határozottan állítani, hogy unokáik kommuniz­­m­tisít­sba le fognak élni. Ez az amerikai nép ügye, az 5­z ügye, hogy maga találja meg belső rendszerét, vagy pe­dig úgy változtassa meg, ahogy neki megfelel. Ez egy sokkal hosszantartóbb folya­mat ... Ám a mai tapaszta­lat azt bizonyítja, hogy az emberi társadalom új beren­dezési formákat követel. Mert ha nem ifjú lenne, akkor tisztára metafizikai szem­pontból tekintenénk a társa­dalom fejlődésére és nem dialektikus módon. A kapi­talista országokban is van­nak különféle formák, noha van sok közös forma is. A szocialista fejlődésben is az egyes államoknak eltérő bel­ső berendezési formájuk lesz. Nem hiszem, hogy társadal­mi berendezési kaptafát le­het teremteni az egész világ számára. KÉRDÉS: Tehát megegyezik Mao Ce-tunggal abban, hogy kü­lönbségek keletkezhetnek a kom­munista államban, a vezetőség és a nép között? VÁLASZ: Nemrég nyilvá­nosságra hozták Mao Ce­­tung egyik beszédét, amely meglehetősen nagy figyelmet keltett az egész világon. Eb­ben a beszédében sok, úgy­szólván új dolgot említett, amelyek magának Kínának ennek a 600 millió lakosú óriási, de gazdasági szem­pontból eléggé fejletlen or­szágnak belső szükségletei­ből fakadtak. Ki kell jelen­tenem, nagy megelégedéssel tölt el, hogy a problémákról alkotott nézeteink nincse­nek ellentétben azokkal a nézetekkel, amelyeket Mao Ce-tung beszédében kifejtett, hanem ellenkezőleg sokban egybevágnak velük. Azt hi­szem, hogy Mao Ce-tung ezzel a beszéddel kissé eny­hítette a kommunizmustól, mint társadalmi formától való félelmet Nyugaton. KÉRDÉS: Vajon ez azt jelenti, hogy a kommunizmus sokrétűbb nemzeti jelleget ölthet-e? Szélys­ül a lengyelországi események... Vajon az a véleménye, hogy ez Moszkva központi ellenőrzé­i­­nek csökkentését okozhatja-e a délkeletázsiai és az európai or­szágok felett? VÁLASZ: Azt kell mon­danom, igaz, hogy a szo­cializmus, a kommunizmus felé haladó fejlődés nem le­het sablonos, és nem történ­het az egész világon azonos módon. Ám tévedés ezt nemzeti kommunizmusnak nevezni. Az egyes országok belső fejlődése az ország tör­téneti és más sajátos tulaj­donságai szerint történik. Véleményem szerint a len­gyel példa a népnek azt a törekvését hamisítja, hogy sajátos belső feltételei sze­­­rint­t­ fejlődjön és a Sztálin idejében Lengyelország irá­nyában folytatott helytelen politika következményeit mutatja. Lengyelországnak sikerült rendezni belső hely­zetét, a VIII. plénumtól el­telt rövid idő alatt, amikor Gomulka került előtérbe. Azt hiszem ez igen jó hatás­sal van a többi szomszédos ország fejlődésére is.. Ha már Lengyelországról beszélünk, el szeretném mon­dani, mert ez más országo­kat is érint, hiba ha Nyuga­ton azt hiszik, hogy ha bi­zonyos belső változás követ­kezik be egy országban, és az a kívánság nyilvánul meg, hogy saját útján fejlődjön, akkor azt kell követelni, hogy ez a folyamat annyira terjedjen, hogy visszatérjen a régi rendszerre. Teljesen haszontalan dolog ilyet el­várni és még ennél is rosz­­szabb, ha közben külső befo­grásit igyekeznek rákénysze­ríteni. Vegyük például a nyu­gati propagandát és más dol­gokat... Ez csak megnehe­zíti egy ország, a konkrét esetben Lengyelország he­lyes demokratikus fejlődé­sét. KÉRDÉS: A magyarországi eseményekkel kapcsolatban az Egyesült Álla­mok egyes körei­ben az a vélemény alakult ki, illetve azt hitték, hogy amikor levelet tetézett Nagy miniszter­elnökhöz, magatartása bizonyos mértékben kétértelmű volt és emiatt bh­llattal illették az oro­szok és az amerikaiak is. De egyes körök azt hitték, aggaszt­ja, hogy a magyarországi ese­mények ne terjedjenek túl mesz­­szire, és Magyarországon ne le­gyen túl nagy függetlenség, mert ez átterjedhet Jugoszláviára is. VÁLASZ: Ami azt illeti,­­ hogy mi féltünk, holmi füg­getlenségtől vagy szabadság­tól Magyarországon,­ erről szó sincs. Mi éppen ellenke­zőleg láttuk az események a­­lakulását, mert ott mind jobban és jobban a régi idők­ből van elemek, azaz hor­­thysták és mások kaptak lábra, úgyhogy attól tartot­tunk, hogy ne öltsön akkora mértékeket, hogy más álla­mok is beavatkozzanak, mert ez feltétlenül világösszeütkö­zéshez vezetett volna. Mert köztudomású, hogy ott a Var­­sói Egyezmény értelmében a szovjet csapatok állomásoz­­­­ak, és több mint bizonyos, hogy a Szovjet Szövetség semmi esetre sem engedné meg, hogy ott visszaállítsák a régi rezsimet. Saját érde­künkben nem féltünk, mert a mi országunk nemzetileg annyira egységes, és rendsze­rünk annyira szilárd, hogy nem kell félnünk holmi kül­ső befolyástól. Magától ér­tetődik, tévedés lenne, ha azt mondanám, hogy Jugo­szláviában egyáltalán nem voltak olyan elemek, ame­lyek azt kívánták, hogy Ma­gyarországon visszatérjenek a régire. Ám ezek annyira jelentéktelenek, számukat és erejüket tekintve egyaránt, hogy számunkra nem jelen­tenek semmilyen veszélyt. Éppen Magyarországgal kap­csolatban szeretnék valamit­­mondani, ami nemcsak Ma­gyarországot, hanem a töb­bi keleti országot és magát Jugoszláviát is érinti. Azt akarom mondani, hogy a nyugati országok vezetői, és általában a nyugati embe­rek nagyon leegyszerűsített módon becsülik fel a belső erőket, és semmiképpen sem tudják elbírálni mi reális és mi nem. — úgyhogy ebből a tévedésből gyakran több kár, mint haszon származik magukra a nyugati országok­ra. KÉRDÉS: Véleménye szerint támogatja-e Kádárt a magyar nép ma a magyar közvélemény? VÁLASZ: Azt hiszem, hogy mind jobban és jobban támogatja a nép és a mun­kásosztály is. KÉRDÉS: Elnök úr, mi volt a legnehezebb katonai és politikai határozata, amit meg kellett hoznia? VÁLASZ: Katonai, például a IV. offenzívában. Meg kel­lett menteni a sebesülteket és nem voltunk bizonyosak, hogy a sebesültek miatt nem esik-e el ugyanannyi egészséges harcos. Körül voltunk fogva és jól tudtam, hogy gondoskodásunk a se­besültekről nagy horderejű erkölcsi tényező egész had­seregünk, egész mozgalmunk szempontjából. A határozat így hangzott: megmenteni a sebesülteket mindenáron. Ilyen rendkívül súlyos ha­tározatokat többször kellett hoznunk a háború alatt.­­KÉRDÉS: És mi volt a leg­nehezebb politikai határozata? VÁLASZ: Több elég nehéz politikai határozat is volt. Véleményem szerint nehéz volt 1948-ban elhatározni, hogy elszánt ellenállást ta­núsítunk Sztálinnal szemben. Jól fel kellett mérni minden következményt, amivel ez járhatott és a legrosszabbra is gondolni kellett. Tekintet nélkül arra, hogy nagyon csekély kilátásunk volt si­kerre, más utunk nem volt, úgy kellett határoznunk, hogy ellenállást tanúsítunk. Akkor kevés kilátásunk volt. KÉRDÉS: Térjünk vissza egy pillanatra a háborúdlötti Jugo­szláviára. Akkor külföldre szál­lított élelmiszert, most pedig hiánya van. Kíván-e kitérni a mezőgazdaság helyzetére? VÁLASZ: Erre nem nehéz válaszolni. Jugoszlávia a há­ború­­előtt külföldre szállí­tott kenyeret, búzát és kuko­ricát. Ez igaz. De meg kell mondanom, hogy Jugoszlá­viának a háború előtt vala­mivel több mint 15 millió lakosa volt, most pedig 18 millió van, ez 3 millióval több. Másodszor meg kell mondanom azt is, hogy ab­ban az időben, amikor a régi Jugoszlávia kukoricát szállított külföldre, a lakos­ságnak több mint kétharma­da nem fehér kenyeret, ha­nem kukoricakenyeret vagy fekete kenyeret evett És nemcsak, hogy kukorica­­kenyeret ettek, hanem volt elég sok vidék, például Felső-Dalmáciában és Likó­­ban, Makedóniában, Herce­govinában és az ország más részeiben, ahol gyakori volt az éhinség. Ezenfelül a múlt háború is szörnyű követ­kezményekkel járt A hábo­rú alatt megsemmisült még az a kevés mezőgazdasági gép is, ami volt Az emlí­tett példákkal nem­ akarom megindokolni némi ingado­zásunkat a mezőgazdaság gyorsabb fejlesztése szem­pontjából, de meg kell ma­gyaráznom, hogy miért nem tehettük meg ezt előbb. A háború után teljesen romok­ban heverő országot talál­tunk. Ipar nem volt, a me­zőgazdaság igen gyenge volt. (Folytatása a 3. oldalon) Brian­-szigetén Még melegebb idő A BELGRÁDI METEORO­LÓGIAI INTÉZET JELENTI A nyugat- és déleurópai meleg időjárás kiterjedt ha­zánkra is, és Makedón tö meg Dél-Szerbia kivételével mindenütt derült meleg idő volt. A hőmérsélet 13 óra­kor 27—31, Makedóniában és Dél-Szerbiában 22—26 fok. Várható időjárás mára. De­rült és nagyon meleg idő. Gyenge változékony szél, a hőmérséklet egy kissé még emelkedik. s Brioni, július 1. Több mint húszmillió ame­rikai férfi, nő és gyermek nézte és hallgatta az Atlanti óceán és a Csendes óceán között Jugoszlávia elnökének nagy f­igyelmet keltő nyilatko­zatát. Tito elnök megjelenése a televíziós készülékek ernyő­jén és nyilatkozata még he­tekig fog­lalkoztatja a sok­milliós Amerika népét, de a világ közvéleményét is. Ismé­telten megerősítést kapott a közvetlen nemzetközi kapcso­latok jelentősége, amelyért hazánk nemcsak szavakban, hanem tettekben is síkra száll. Ugyanakkor bebizonyo­sodott, hogy a tömegek ér­deklődnek a felelős szemé­lyek véleménye iránt, még akkor is, ha a legtávolabbi országokból érkeznek és el­térnek az ő véleményüktől. Ismét bebizonyosodott, hogy a televízió az emberiség kö­zeledésének jelentős eszköze. Amerika népét érdekli a Jugoszláv Népköztársaság el­nökének beszéde, de bennün­ket is érdekel, hogy milyen benyomást szereztek az ame­rikai átlagemberek első — mondhatnánk közvetlen — találkozásukon Tito elnök­kel. A soron következő napok erről majd többet monda­nak. Milyen volt azonban jó interjút készítő újságírónak a benyomása? Feltétlenül je­lent­ős Edvard Murownak, a Columbia rádió és televíziós társaság főszerkesztőjének véleménye, mert Amerika e­­g­yik legjelentősebb hírma­gyarázója, és jól ismeri az USA közvéleményét. Edvard Murow sok ismert államfér­fitől kapott nyilatkozatot. Köztük Csu En-laj, Nehru indiai és U Nu burmai mi­niszterelnöktől is. Ed Murow arcát jól isme­rik az amerikai televízió hall­gatói. Milliók várják esti po­litikai hírmagyarázatait, mert a­ tipikus amerikai nyel­ven arról beszél, ami Ameri­ka lakóit érdekli.­Neve különösen akkor vált ismertté, amikor „egyéni har­cot“ indított a maccarthiz­­mus ellen. Murous élesen tá­madta MacCarthy szenátort, de alkalmat nyújtott neki, hogy felléphessen a televízió­ban. MacCarthy elfogadta az ajánlatot és ez a „fair“ já­ték felébresztette az ameri­kai közvélemény figyelmét. Jóllehet Ed Muron kihívta MacCarthy vizsgálóbizottsá­gának rosszulását, mert vé­delmébe vette sok áldozatát, mégsem indítottak ellene eljárást. Legutolsó ilyen irá­nyú fellépésében Pauling tu­dóst vette védelembe „az A­­merika ellenes tevékenység­gel“ vádolták, mert elsőnek írta alá az atomrobbantási kísérletek betiltását követelő kiáltványt, így aztán Ed Murow meg­jelent Brioni szigetén, hogy üzembe állítsa teherautó-ra­kományának szerkezeteit, fel­merült bennünk a gondolat, hogy egy pillanatra cserél­jünk szerepet és a felvétele­zés után neki tegyünk fel kérdéseket. A többórás felvételezés u­­tán verejtékben fürdő arc­cal jelentette ki: „Kl vagyok ragadtatva“. Ezután arról be­szélt, hogy az elnök nem­csak türelmesen állta a fény­szórók melegét, és megértés­sel fogadta a zűrzavart és nyugalmának megzavarását, hanem a közvetlen magatartá­sával olyan légkört terem­tett, hogy tíz perc után szer­te meg is feledkeztek arról, hogy tulajdonképpen felvéte­lezés folyik. -Nem az a feladatom, hogy helyeseljek­ vagy bíráljak — mondotta mindjárt az elején diplomáciai tapintattal — ha­nem az, hogy tárgyilagosan közvetítsem, Tito elnök nyi­latkozatát az amerikai köz­véleménynek“. Murow nyil­vánvalóan jól tudja, hogy a televíziónak adott interjúnál nem várhatják, hogy az ál­lamfők valami olyan szenzá­ciót közölnek, amit a hivata­los nyilatkozatok még nem érintettek. „Ha valamiyen új politi­kai irányvonalat akarnak közzétenni, biztos, hogy nem ezt az utat választanák. Egy ilyen interjútól nem várha­tó vita sem, amit pedig az amerikai közönség nagyon szeret. Mert magától értető­dik, hogy az államfőknek az újságíró nem tehet fel ke­­resztkérdéseket. De kielégíti az amerikai közönség kíván­ságát, aki szereti látni a so­kat emlegetett államférfia­kat. Eszerint tehát a tárgyi­lagos átlag amerikainak nem is az a fontos, hogy mit mond, hanem hogyan mond­ja el nyilatkozom a meg­kérdezett államférfi, milye­nek személyi tulajdonságai, szokásai és hogyan érintke­zik közvetlen környezetével. Ebben pedig — mondja Ed Murow gazdag tapasztalatá­ra hivatkozva — Tito elnök utolérhetetlen volt. Ez ter­mészetesen azt jelenti, hogy nem bírálják majd az elnök beszédét. Egyes politikai kö­rök valószínűleg­­nem vona­kodnak vitába szállni nyi­latkozatával, már csak azért sem, mert meggyőződésem szerint az interjú rendkívül pozitív hatással lesz a széles tömegekre. Ez azonban az önök számára valószínűleg nem lesz újság, a legfonto­sabb az, hogy az amerikai közvélemény elsősében kap hű képet az elnökről. Meg­győződésem, hogy ez sikerül­ni fog és ez nagy megelége­déssel tör el“ — mondotta Ed Murats. Egyes válaszok azonban meglepték a rádiókommentá­tort. Feltette például elnö­künknek azt a kérdést, hogy melyik elhatározása volt leg­nehezebb az életében. Azt várta, hogy az 1948 évre fog hivatkozni. Az elnök azon­­ban elmondotta, hogy a IV. offenzíva alatt élte át a leg­nehezebb pillanatokat, ami­kor arról kellett határozni, hogy megmentsék-e a sebe­sülteket, mert ezzel sokezer körülzárt harcos életét tették kockára. Végül elhatározták, hogy a sebesülteket minden­áron meg kell menteni és meg is mentették őket. Ez a kijelentés mély benyomást gyakorol majd az amerikai közvéleményre, valamint az is, hogy az elnök tárgyilago­san beszélt a Jugoszlávia előtt álló nehézségekről. Mindez nagymértékben el­tér attól, amit az USA-ban rendszerint „a kommunista felfogásról“ vélnek. Edward Murow véleménye szerint az interjú sokmillió amerikainak bemutatja majd Jugoszlávia természeti szép­ségeit is. Mindent összevet­ve Amerika teljes képet kap a B­onnban készített inter­júból , láthatja Jugoszlávia földjét, népét és Títot. BELLÁK Mikida Köztársaság! elnökünk az amerikai televízióban

Next