Magyar Szó, 1961. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-23 / 118. szám
Kedđ, 1961. V. 23. MAGYAR SZÓ Tegnap délután 5 órakor a noviszádi rádió nagy stúdiójában ünnepélyes keretek között megnyitották a jugoszláv rádió-televízió- és rádióllomások drámai együttesének szemléjét. Az egybegyűlt külföldi és hazai vendégeket HOROVIC Iván, a noviszádi rádiódráma szerkesztője üdvözölte, majd pedig SZIMIN D. Magda, a rádió szórakoztató osztályának főszerkesztője méltatta ennek az eseménynek a jelentőségét, rámutatott: a Sztérija Játékok gazdagodtak azzal, hogy ezentúl keretében televíziódrámákat és hangjátékokat is bemutatnak. Utána Radomir RADUJKOV, a Sztorija Játékok igazgatóbizottságának alelnöke pár keresetlen szóval beszélt erről a nagyszabású találkozóról. A szemlén a zágrábi, a ljubljanai, a beográdi rádió-televízió, valamint a pristinai, a szkopjei, a szarajevói és a noviszádi rádió drámai együttesei mutatkoznak be. 9. oldal Az élő Nusics A NISI NÉPSZÍNHÁZ ELŐADÁSA Bemutató a VI. Sztérija Játékokon A Sztérija Játékok nyolcadik napján a Nisi Népszínház együttese előadta Nusics önéletrajzát: színpadra alkalmazta BoriszlávMIHAJLOVICS; Rendezte Alekszandar GLOVACKI; fellépett: Györgye VUKOTICS, Milorad GYORGOVICS, Szibolyub IVANOVICS, Ratko SZABICS, Eugen VERBER, Danica SZTOJKOVICS, Jelena SAKOVICS, Jovanka AIJEKSZICS, Bozsidar SZAVICSEVICS, Dusán SZTOJOVICS, Zorica SZTEFANOVICS, Radmila SZAVICSEVICS, Radiszav DIMITRI.TEVICS, Dobroszav VUCSKOVICS és Brana VOJNOVICS. Ismét bebizonyosodott, hogy Nusics a legnagyobb „élő” humoristánk. Persze, nem a szó szerinti értelemben, hisz a nagy nevettető már rég nincs az élők sorában, ám művei olyan közkedveltek, népszerűek, hogy magától adódik a lelkes megállapítás: Nusics elnyűhetetlen, s idáig — tréfacsinálóink minden erőfeszítése ellenére — „verhetetlen” bajnoka a humornak. Legtöbb vígjátéka minden színház kötelező műsorszáma, s ha a falragaszony cégékként az, ő neve jelenik meg, biztosra vehető, hogy még azok is megrohanják a jegypénztárt, akik kerülik Thalia papjainak vérgőzös, drámai párbeszédektől visszhangzó szentélyét, mint ördög a tömjént. Boriszlav Mihajlovicsnak, a népszerű Mihsznek támadt az ötlete, hogy a már számtalanszor játszott komédiák létszámát még egy Nusics opusszal növeli, s színpadra viszi önéletrajzának alakjait is. Munkája közben egyáltalán nem okozott gondot, hogy lesz-e elég érdekes anyag, sokkal nagyobb fejtöréssel járt az, hogy mit hagyjon ki. Végre aztán megszületett az ügyes szövegválogatás, amely a mű savát-borsát felöleli, ám inkább csak nyersanyag, mintsem kész színmű, ötletes beállításra volt hát szükség, hogy a gúnyolódó, csipkelődő, sziporkázó, élcelődő, az élet fonákságait, nevetséges vonásait kiélező színpadi paródia személyei a rivalda törvényeinek megfelelően életre keljenek. Egyébként maga az adaptáló is megjegyezte, hogy pusztán szövegkönyvet adott, s a rendezőre bízza az előadás körvonalazását, az események bonyolításától kezdve a kis részletek beállításáig. Nyilván, hogy a „szabad kéz” engedmény minden rendező számára, örömkeltő vég telen lehetőség, ugyanakkor meg nyomasztó gond. Azt tehetsz, amit akarsz, csak jó legyen — ennek jegyében Alekszandar Glovacki rendező Nusics „állandó szerepeltetésével” igyekezett egységes keretbe foglalni a rövid, de mozgalmas jeleneteket. Legnagyobbrészt sikerült ez neki, a függöny gördüléstől függönyhullásig jelen lévő, másokat magyarázó, önmagát játszó illusztris szerző — Györgye Vukotics, az előadás kimagasló protagonistája, százarcú, minden lében kanál főszereplője — egybefoglalta a kabarészerű, s ugyanakkor kipellengérező paródia-mozaikokat. Semmilyen túlkapás sem lökte a jeleneteket a bohózat „szabad vizeire”, észrevételünk csupán az, hogy a humoros elem néhol kissé csípősebb lehetne, a groteszk mellett tágabb teret kaphatna a szatíra, a maróbb gúny. De ez már felfogás dolga, tény ugyanis, hogy eddig egy előadás sem kapott ekkora vastapsot. A viharos lelkesedés nemcsak az előadás színvonalának fokmérője volt, hanem ugyanakkor a maga módján jelezte, hogy a sok drámai kirobbanás, a szenvedélyek vasúti szerencsétlenséghez hasonló összeütközése után, milyen lelki manna, testet is üdítő friss szellemi zuhany az ilyen ritkaságszámba menő, érdekes, fordulatos, tanulságos és nevettető bemutató, olyannyira, hogy a néző szívesen elnézi a színészek kisebb szövegmondási hibáit is. V. G. Három kivételes alkotás A tartalom válsága és a forma csillogása Jegyzetek a cannes-i fesztiválról ANNES, ez az inkább is nagydobra vert mintsem csodaszép Azúrparti fürdőváros minden tavasszal rövid időre átvedlik a nemzetközi filmélet metropolisává. Május első hetei a hetedik művészet jegyében múlnak el, minden alá van rendelve a világhírű és legnagyobb tekintélynek örvendő seregszemlének, amely hivatalosan a cannes-i nemzetközi filmfesztivál néven ismert. Találkát adnak itt egymásnak a művészet és az üzlet; a filmnek ez a két elválaszthatatlan, gyakran összeférhetetlen összetevő része megköveteli a maga jussát. Cannes a mondén élet, a sztár kultusz színhelye is, a nagytőkének minden megnyilvánulásra erős befolyása van, de mégis mindig megtalálja az utat az értékekig, nagysága éppen abban van, hogy az útvesztők ellenére is érvényesíteni tudja a művészi szempontokat. Igaz, nem mentes a kompromisszumoktól, mint azt a zsűri idei döntése is olyan ékesen bizonyította, ám ez — noha alapjaiban ingatta meg a bizalmat a fesztivál komolyságában — bizonyos mértékben érthető is, hisz a franciák célja, hogy a fesztivált megőrizzék a mai összetételben, hogy a jövőben is biztosítsák a nyugati és keleti félteke országainak részvételét és ezáltal növeljék súlyát. Ezek a körülmények természetesen sokszor jogos bizalmatlanságot keltenek, ám Cannes-tól mégsem lehet elvitatni a komolyságot, a bizonyos fokú objektivitást. Az, ami itt minden tavasszal látható, az többé-kevésbé hű képe a filmművészet mai helyzetének, betekintést ad abba, hogy egyes országok mit értek el, meddig jutottak, merre tartanak. Ha ebből a nézőpontból tekintünk a 29 ország idén bemutatott 31 válogatott filmjére, akkor egy általános következtetés azonnal adódik. A cannes-i filmpalotában bemutatott filmek alapján készített gyorsfénykép azt mutatja, hogy a tartalom — néhány tiszteletreméltó kivétellel — válságban van, nincs igazán időszerű és bátor mondanivaló, viszont a forma a legtöbb esetben csillogó, állandóan fejlődik, a lehető legmagasabb színvonalra emelkedett. Ezen a téren úgy látszik szüntelenül tart az útkeresés, mégpedig abban az irányban, hogy a közölnivalót minél egyszerűbb eszközökkel fejezzék ki. Ebből a szempontból I mesteri alkotás Henri Colpi francia rendező Hosszú távol I lét után című filmje, amely I ennek a fiatal művésznek voltaképpen az első alkotása. I Ide sorolhatjuk Julia Szol- Iceva szovjet rendezőnő Lángoló évek története című mo- I numentális filmjét is. Nagy vállalkozás, de hiányzik belőle a közvetlen emberi hang, távolról sem közelíti meg a Negyvenegyedik, a Szállnak a darvak, a Ballada a katonáról értékét, amelyek éppen Cannes-ban annyi elismerést hoztak a szovjet filmgyártásnak. A forma egyszerűsödésének jele az is, hogy a filmek zöme a klasszikus fekete-fehér technikában készült. Igazán élmény volt látni, hogy a remek felvételezők mennyi árnyalatot tudtak képeikben kifejezni a fekete és a fehér szín között, milyen rátermettséggel tudták a vásznon megteremteni a légies könnyedséget, a sötét tónusokat. Megemlítjük azt is, hogy a széles vászon alkalmazásában is egészen újszerű megoldásokat láttunk, teljesen megdől az a tévhit, hogy a széles vászon nagy felülete alkalmatlan a meghitt légkör megteremtésére, a film lélektani rezdülések ábrázolásához. Csak egészen kevés számú filmről mondhatjuk el, hogy sikerült a tartalom és a forma egységét megteremtenie. Meglehetősen szigorú mérce alapján ebbe a csoportba csak három filmet sorolunk: Jerzy Kawalerowicz Joanna nővér, Louis Bunuel Viridiana és René Clement öröm az élet című alkotása. Az első a filmművészet klasszikus módszereivel a dogmatizmus tűrhetetlenségéről az emberi méltóságot lealázó jellegéről mondott bírálatot, a második ugyancsak kristálytiszta filmnyelven a túlhaladott keresztény erkölcsi normákat zúzta izzó-porrá szinte brutális erővel, de mindig a művésziesség határain belül, a harmadik pedig egy rendkívül szellemes paródia egy korról, amelynek emberei komoly dolgokkal az emberiség létével, a társadalmi rendszerekkel játszadoznak anélkül, hogy tudatában lennének ezek jelentőségével. Három igazán nagy filmet hozott tehát az idei cannesi fesztivál. Ennél többet igazán nem is lehetett elvárni. KALAPIS Zoltán! Díjazott középiskolások A vajdasági tanügyi tanács pályázata az Ifjúság napja tiszteletére A tartományi tanügyi tanács a múlt év végén az Ifjúság napja alkalmából pályázatot írt ki a középiskolák, a gimnáziumok, a szakiskolák és a tanító- és, óvónőképző tanulói számára. A pályázaton eredeti irodalmi és tudományos munkával lehetet részt venni. Külön pályázatot hirdettek a diákújságok számára. Az írásokat előbb egy iskolai bizottság nézte át és a legjobbakat beküldte a tartományi tanácsnak. A határidőig, április 25-éig összesen 33 pályamű érkezett be. A bíráló bizottság átnézte őket, és így döntött: • Tízezer dináros első díjat kapott: Káldi Katalin és Alekszandar Jovankin, a szombori gimnázium, Györgye Krsztics, a bélaczkvai gimnázium, Marko Nedics, a verbászi Zsarko Zrenyanin gimnázium és Nebojsa Micsics a rumai Sztevan Puzics gimnázium tanulója. • Egyenként hétezer dináros második díjat kapott: Predrag Vuleta, Szlobodan Kocsiics és Vladimir Pavelics, a rumai Sztevan Puzics gimnázium, Sztojan Berber, Jovan Vukanics, Burza Elza és Lyiljana Oreskovics, a zombori gimnázium, Radiszlav Kovacsics, Tóth Bagi János, a szuboticai Mosa Pijade gimnázium és Keresztes Árpád a szuboticai tanítóképző tanulója. • Az ötezer csináros harmadik díjat a következők kapták: Nenad Misics, Szlobodanka Szredojevics, a zombori közgazdasági középiskola, Vera Kojicsics és Barát András, a szuboticai tanítóképző, Sztevan Galovics, a zombori gimnázium és Szlobodan Vukajlovics, a karlócai Branko Radicsevics gimnázium tanulója. • Továbbá 10—10 000 dináros jutalmat kapott: a zombori közgazdasági iskola és a rumai Sztevan Puzics gimnázium diáklapja. A könyvbusz Péterrévén és Becsén A noviszádi Fórum Lap- és Könyvkiadó Vállalat könyvbusza ma és holnap, május 23-án és 24-én Péterrévén, május 25-én és 26-án pedig Becsén rendez eladással egybekötött könyvkiállítást. A könyvbusz számos könyvújdonságot visz magával. A kerekeken gördülő könyvkereskedés a múlt héten Bánátban járt: Tordán 300, Muzslyán pedig 100 könyvet adott el. A péterrévei és a becsei út után a könyvbusz tíznapos szlovéniai útra indul és Muravidék magyarlakta helységeibe látogat. Ezt a körutat a muravidéki kultúrtanács kezdeményezte. Alain Delon és Barbara Lass az Öröm az élet című filmben