Magyar Szó, 1962. április (19. évfolyam, 89-117. szám)
1962-04-18 / 106. szám
Г *. oldal ZENTA KÖZSÉGI NÉPBIZOTTSÁGÁNAK TANÜGYI TANÁCSA pályázatot hirdet a következő tanügyi munkahelyek betöltésére: a Zentai Mesa Pijade Gimnáziumba 1. Igazgató 2. Magyar nyelv szakos előadó 3. Német nyelv szakos előadó 4. Előadó technikai nevelésre 5. Testnevelési tanár a Zentai Közgazdasági Iskolába 6. Közgazdász és könyvelői szakra a Zentai Vegyészeti Technológiai Iskolába 7. Matematika és technikai rajz szakos tanár 8. Fizika és számtan szakos tanár 9. Tanár a szerves vegytan tanítására 10. Tanár az analitikai vegytan előadására a Zentai Petőfi Sándor Elemi Iskolába 11. Angol nyelv szakos előadó 12. Zene szakos tanár, vagy előadó a Zentai Szteván Szrémac Elemi Iskolában 13. Zenei nevelésre előadó, vagy szaktanító 14. Testnevelési előadó, vagy szaktanító a Zentai Dózsa György Elemi Iskola magyar nyelvű tagozatára 15. Zene nevelésre előadó, vagy szaktanító a Zentai Thurzó Lajos Elemi Iskola magyar nyelvű tagozatára 16. Angol, német vagy orosz szakos előadó 17. Szerb szerv szakos előadó 18. Előadó a technikai nevelésre a Felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Elemi Iskola magyar nyelvű tagozatára 19. Szerb, német vagy orosz szakos előadó 20. Biológia és testnevelési előadó 21. Előadó a technikai nevelésre a Tornyos Tömörkény István Elemi Iskolába 22. Nevelő 23. Két tanító a tanyai iskolába 24. Magyar és szerb nyelv szakos előadó 25. Angol, német vagy orosz nyelv szakos előadó 26. Szerb nyelv szakos előadó 27. Számtan és fizika szakos előadó 28. Biológia és vegytan szakos előadó a Zentai Szteván Mokranyac Alsófokú Zeneiskolába 29. Szaktanító hegedűre 30. Ének szakos szaktanító 31. Két harmonika szakos szaktanító a Zentai Papp Pál Ipari Iskolába 32. Szerb nyelv szakos tanár, vagy előadó ., 33. Magasszakképzettségű fémipari munkás 34. Technikus, vagy magasszakképzettségű textilipari munkás 'dο0Ш9 ‹ '1,? ° 35. Szakképzett asztalos FELTÉTELEK: Az 1. pont alatt felsorolt munkahelyre pályázhatnak 10 évi szolgálattal rendelkező tanárok, akik a magyar és a szerb nyelvet tökéletesen beszélik, a 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 25, 26, 27, 28 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, alatti munkahelyekre kötelező a szerb és a magyar nyelv tudása. A 9. és a 10. pont alatt felsorolt munkahelyeken előnyben részesülnek a technológiai egyetemet végzett személyek. A 14. pont alatt felsorolt munkahelyen a női munkaerők részesülnek előnyben. A 31. pont alatt felsorolt munkahelyre pályázhatnak a középfokú zeneiskola elméleti szakát végzett személyek, akiknek melléktantárgyuk a harmonika. A 34. pont alatt felsorolt munkahelyen elsőbbségük a középiskolát végzett személyeknek van. Megjegyzés: A kérvényeket az érdekelt iskolák bizottságainak kell címezni. A pályázat a SZ. N. Hivatalos Közlönyében való közzététel napjától számítva 15 napig érvényes. A kérvényekhez csatolni kell a pályázati szabályzat 23. szakaszában előírt iratokat. A később és a megfelelő iratok nélkül beküldött pályázatokat nem fogadjuk el MAGYAR SZÓ Szerda, 1962. április II. 1 Szlovéniában várnak bennünket kis örömök, kis gondok Kéthetes szlovéniai körutos voltam a szlovén turistaszövetség jóvoltából. Olcsó pénzért vittek engem és velem együtt még 26 — más köztársaságbeli — útitársamat, hogy újságírók és turisztikai ügynökségek képviselői saját szemünkkel lássuk és magunkon tapasztaljuk, mit találhat a turista, nyaraló munkás, vagy külföldi vendég hazánk legszebb vidékén, Szlovéniában. Két hétig utazni azon a vidéken, megtekinteni a legszebb és legnevezetesebb látnivalókat, s mindezt azzal a feladattal, hogy később el is mondjuk vagy leírjuk, nem kis feladat. Azt hiszem, Osmán, a Karavankák keleti nyúlványain rejtőzködő kis telepen mondta az ottani turistaszövetség képviselője: „Ha normálisak vagyunk, akkor már úgy összekevertük a helységeket, hogy Bledet a tengerre képzeljük, Nova Goricáról pedig nem tudjuk pontosan, hogy Verne regényéből ismerjük-e, vagy a világűrutazással kapcsolatban hallottunk-e róla”. Jómagam azt tartom, hogy normális vagyok és alaposan összekevertem a látottakat, megpróbálom mégis rendezni az öszszekuszált gondolatokat, fogalmakat, és leírni az érdemesebb dolgokat hogy más is megkedvelje Szlovéniát, más is lássa, azt, amit előttem mér sokan dicsértek és rajtam kívül még sokan megdicsérnek. „ A LEGKELLEMETLENEBB EMLÉK Tulajdonképpen nem egészen helyes ez a cím, mert kellemetlen emlékben — ezen az egyen kívül — nem is volt részünk. Tehát: a kellemetlen emlék. Ünnepélyesen megfogadtam ugyan magamban is, és szlovéniai vendéglátóim és útitársaim előtt, hogy ezt az esetet, ezt a kellemetlen esetet, elfelejtem, mert az út többi részén annyira jól éreztük magunkat, hogy ezt igazán kihagyhatnám. Kérem, szlovéniai ismerőseim elnézését, hogy megszegem fogadalmaimat, de ha elolvassák, akkor rájönnek, hogy nem rossz szándékból teszem, hogy éppen ezzel az esettel kezdem az esetek sorozatát Április 30-án Nova Goricára érkezett autóbuszunk. (Ha már az autóbuszt említem, felpy el kell mondanom, hogy a két hét alatt kereken kétezer kilométert tettünk meg ezzel az autóbusszal a szlovéniai hegyi utakon, de egyetlen egyszer sem volt vele semmi baj. Sohasem kellett miatta várakoznunk. Igaz, nem egyszer borsódzott a hátam és valamennyiünké a buszban, amikor a kanyargós szerpentineken hirtelen, szembetalálkoztunk más járművel. Azt hittük, no, most itt a vég! Jezse, a sofőr azonban olyan ügyesen vezette a kocsit, hogy kár volt izgulnunk.) Megérkeztünk tehát Nova Goricára, s megálltunk a Park hotel előtt, hogy ott meghaljunk. Útvezetőnk, Thaler Bruno kijelentése szerint ez a hotel Nova Gorica egyik látványossága. Nemrégen épült, s a lehető legmodernebb, úgy számítottuk, hogy itt lesz az egyik legszebb fogadtatás. A hotel igazgatója azonban a legdurvább módon elutasított bennünket. Inkább fizetek, csak minél előbb álljanak tovább! — mondta. Mindezt csak azért említem, hogy némileg megértés sem, milyen kellemetlen helyzetbe hozta ez az igazgató nemcsak átvezetőnket és minket, hanem valamennyi szlovéniai vendéglátót, akik anynyi jó szándékkal iparkodtak n megvovtatni mindent, ami Szlovéniában legszebb, legkedvesebb* Akik ezután ez eset után nem győztek elégszer bocsánatot kérni, hogy felejtsük el az esetet. Ezentúl valahányszor szlovén köztársasági vagy goricai járási turistavezetővel találkoztunk, mind azt állította, hogy ilyen eset még nem volt Szlovéniában és nem is lesz, mert csak egy hoteligazgató van, aki ezt megtette, de az sem lesz az sokáig. A látottak alapján elhiszem állításukat, mert ilyesmit sehol máshol nem tapasztaltunk és hiszem, hogy más sémi A szlovéniai táj szépségéről imi már elcsépelt dolog. Inkább a vendégmarasztaló — helyesebben a vendégfogadó apróságokat említem, amivel ott marasztalják az idegent a leleményes helybe— Eno tursko prosim! (Feketét kérni megtanultam ezalatt a két hét alatt szlovénül is). Jött a kávé gyorsan. S akár kedves és mosolygó pincérlábig hozta, akár ügyes fiú vagy idős pincér bácsi, a csészealjbam ott virított egy szál ibolya, vagy más illatos és színes virág. Ha gyufát kértem, azt is igy hozták. — Virág nélkül nálunk nincs felszolgálás..-kimondta az egyik pincér, akivel erről néhány szót beszéltem.^ilh' ј*ЈГ Más hasonló esetet is tapasztaltam: Koperba érve egy kis szabad időnk volt, és Majoros Péter rádiós kollégámmal szerettünk volna ellátogatni a Trieszt előtti Skofija határátjáróhoz. Kívánságunkat csak fél füllel hallhatta egy — egyébként vajdasági származású — vendéglátónk, s azonnal felajánlotta, hogy elvisz bennünket kocsiján, mert úgyis megy át Triesztbe. — A határról visszajöhetnek autóbusszal. — Ugyan — vágott közbe egy másik. — Kimegyek én értük fél óra múlva, és hazahozom az én kocsimmal. Útközben benzint vett új ismerősünk A benzinkút előzékeny alkalmazottja pillanatok alatt letörölte a szélvédőt, átnézte a gumikat, megtöltötte a tartályt, "sofőrünk” ki sem szállt a kocsiból, csak az ablakot engedte le és ott fizetett. „ Szerencsés utat, kellemes szórakozást! — búcsúzott tőlünk a benzinkút műnkése. Nem került neki semmibe, hogy szerencsés utat kívánt, mi sem lettünk vele gazdagabbak, legfeljebb egy kellemes élménnyel, amiben bizonyára szívesen részesül bármelyik autóutas. Az általános tisztaság ia hozzátartozik a kedves vendéglátáshoz, de ahol sok a vendég, ott nehéz vigyázni a tisztaságra. Szlovéniában igen sok a vendég, mégis mindenütt minden tiszta. A tisztaságra való vigyázásnak megvan a maga módja, például ez: Lipicán, a híres lipicai lovak több száz éves tenyésztelepén, az istálló előtt kis bemutatót tartottak számunkra. Az ajtó mellett szemeteskosár állt, hogy a gyakori látogatók ne az ajtó elé dobálják az üres ciigarettásdobozokat, papírdarabot, stb. Szarajevói útitársunk, úgy látszik, nem szokta meg az ilyenféle rendet, vagy pedig nem látta a szemeteskosarat, és pont a küszöbre dobott egy üres cigarettásdobozt. — Kérem, mi sokat adunk a tisztaságra, bocsánatot kérek, hogy figyelmeztetem, de legyen szives, dobja a kosárba azt a dobozt — figyelmeztette az igazgató udvariasan a szemetesét. MATUSKA Márton APRÓ KELLEMES MEGLEPETÉSEK Kranyszka Gora Elvarázsolt kagylóT ermészetesen telefonkagyló. Ne haragudjanak, de nem tudom kivárni az írás végét, és már most az elején kikottyintom a tanulságot: NE AKARJ TE TELEFONÁLNI HA NINCS TENEKED HUSZDINÁROSOD. Köszönik igenis a tanulságot, de ha még egyszer ilyen pofátlan közhellyel állok elő akkor... Hát jó. Hallgatok. De csak mondjam nyugodtan. Úgysem olvassák el. Az más. Tehát. Beográdban jártam főleg. Mellékesen megbíztak, hogy intézzek el két apró ügyecskét. Ügyfeleim valamely a valaházamegetti cirillbetűs utcában terültek el. Beográdot úgy ismerem, mint a tenyeremet, melyből csak a három fővonalra emlékezem. Gyalogolni meg hát nincs türelmem. (Az ember megindul az OKTOBER 14., utcán, megy vagy negyvennyolc órát, mendegél, felnéz az utcatáblára, és nahát még mindig 14-e van!) Nem és ezerszer nem. Elvégre Mister Bell volt olyan szíves és feltalálta a telefont... Én meg majd szépen feltalálok egy húszdinárost. Igen. Igen? Kiforgatom a zsebeimet. Húszdinárost akkorát sem találok, mint két tízdináros. Na jó. Tudnivaló dolog. Az lett volna furcsa, ha találok. Ha nem tessék idenézni. Ezért a százasért veszek Magyar Szót és visszakapok... Visszakapok egy ötvenest és három tízest. * Hát nem lök ki velem, újságárus bácsi. Veszek még egy NIN-t is. Az ötvenesből éppen húsz jár vissza. De négyszer öt is húsz. Na jó. Nem erőltetjük az újságárusnál. Elő egy másik százast. Veszünk a boltban bonbont hatvanért. Megüt a guta, ha ott tudom meg, hogy a Nemzeti Bank időközben negyvendináros pénzegységet hozott forgalomba. Nem. Ilyenről szó sincs. Takarosan csomagolt egydinárosokat kapok. Az utolsó százasomon kenőmájast veszek. Sajnos: „lehet-e — több — öt — dekával — az — pont — száz...’*, és nem kaptam vissza semmit. Villamosra szállok. Itt már ötszázast kell elővennem. De már a következő állomáson letessékelnek mert három nyelven is kiírták. APRÓPÉNZT TESSÉK ELŐKÉSZÍTENI!. Megreggeliztem, úgy kerekítettem fel a borravalót, hogy húsz dinár járjon vissza. Sajnos nem fogadtak el borravalót, és aprójuk sem volt visszajáró, így kaptam tízet. Vettem a feleségemnek vázát. Magamnak mandzsettagombot rövidujjú Inghez. Semmi. A második ötezrest már fel sem akarta váltani a tyúkszemvágó. Mereven nézett a szemembe: — Aprója nincs? — Nincs! — hazudtam szemérmetlenül. Pedig ha akkor beolvasztanak, össztérfogatomnak csak egy százaléka lett volna nem fém. Sóhajtottam. Már amennyire az ötdinárosok engedték a mellényzsebben. Káromkodva adott vissza egy csomó pénzt. Elhülve bámult utánam, hogy minden lépésnél úgy csilingelek, mint egy trojka. Vettem a sarki bazárban jó erős botot. Arra támaszkodva vonszoltam magam. Ekkor megcsillant előttem a megváltás reménye. A Pénzváltó Intézet. Ha! Bemegyek. Váltsanak be húszasokba tízeseket Kiderült, hogy dinárt dinárba nem lehet beváltani. Rendőrt akartak hívni. Olyan szomorúságos állapotban voltam, (a kenőmájas is olvadozott már a zsebemben), hogy nyugodtan kiállhattam az állomás elé. »I. „Uram,-.i a kórházból jövök... Sírom napja nem... telei... Izé ettem... ha volna egy húszdinárosa... És csakhamar két valóságos piszkot húszdináros ragyogott a tenyeremen Rohantam a telefonfülkéhez. Bedobom a pénzt. Tárcsázok. Ezt csak nem teszik meg velem?! Nem veszik fel a kagylót! Pedig nem veszik. De mennyire nem veszik. Fricskázom a telefont. Kérem, könyörgöm, adja vissza a húszasomat... Van magának fogalma ... Hát tehetek én róla, hogy az illető még alszik, avagy közhelyen ül... Legyen szíves ... De igazán, hogy lehet ily kegyetlen !... Sóhajtok. Bedobom a másik húszast. Remegő ujjakkal tárcsázok. Foglalt. Sebaj. Akkor vissza a pénzt. Kitt-katt... Lenyelte!! Hé! A húszasom! Hiszen most nem tetszett kapcsolni. Adja vissza! Adide! Ütögetem a dobozt. Pofozom. Püfölöm. Harapom. Üvöltök a kagylóba ... húszasom! Vissza! Please! Prego!... Nem? Majd én megmutatom. Te! Te...! — Rúgok. Tépem a zsinórt. Öklözöm a számokat. Kint egy tágra nyílt szemű öregúr borzadozik. Látom, hogy rohanna a mellettem levő fülkébe, hogy feltárcsázza a 04- et a Mentőket. Csakhogy... he-he! Húszasa neki sínes. KOPECZKY László