Magyar Szó, 1964. január (21. évfolyam, 2-30. szám)
1964-01-12 / 11. szám
22. oldal Három új film a Bosna vállalatban John Huston hazánkban felvételez A szarajevói Bosna-film vállalat már jó ideje tárgyal Dino de Laurentiis ismert római producerrel, aki hazánkban szeretné forgatni új, nagyszabású filmjének, a Bibliának külső felvételeit. Valószínűleg sikerül megegyezniük, s aláírják majd a szerződést, de előzőleg Laurentiis, John Huston amerikai rendező és még néhány filmszakember társaságában megnézik azokat a helyeket, ■hol az új filmet készítik majd. A felvételezést valószínűleg májusban kezdik, a díszletek építéséhez azonban hamarosan hozzálátnak. Bábel tornyát (a film legnagyobb díszletét) a tengerparton Dubrovnik és Metkovic között emelik. A legendás torony alsó része 70 méter magas, a csúcsát a szomszéd hegy tetejére építik, és egybe fényképezik. A másik nagy méretű díszlet Noé bárkája, 65 méter hosszú lesz, a Ráma folyón készül, s az özönvíz felvételezésekor rövid időre megnyitják a jablanicai gátat, s nagy mennyiségű vizet engednek a folyóba. Egyes jelenetekben tízezer, átlag pedig naponta 500—1000 statiszta lép majd a kamera elé. A Bosna-film saját produkciójában három mű felvételezését tervezi. Egy omnibuszfilm már majdnem teljesen készen van. Három részből áll. Az első kettőt Djemo Krvavac és Gojko Šipovac mér régebben elkészítették. A harmadik jelenetet közösen rendezik. A témát a népfelszabadító háborúból merítették. A kész jeleneteket a Sutjeska vállalattól vásárolta a Bosnafilm. Stole Janković Nušić képviselője alapján írt forgatókönyvéről most tárgyal a vállalat fimtanárja. A nagy vígjátékíró művének filmváltozatát márciusban kezdik felvételezni. Stole Jankovic rendezi. Áprilisban készül a harmadik film. Maria Kapor, Luka Pavlovic, Bora Draskovic és Torna Janjic írják hozzá a forgatókönyvet. Mai tárgyú film lesz, címe Nedves szárnyú angyalok, Torna Janjić rendezi. A szarajevói merénylet felvételezése újra bizonytalanná vált, habár a külföldi producereket érdekli, s állandóan ajánlatokkal ostromolják a vállalatot. Forgatására valószínűleg nem is kerül sor az idén, mert az összes szakembereket, stúdiókat lekötik az előbb felsorolt filmek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondtak a tervről. A forgatókönyv írók már hoszszabb ideje készítik a szcenáriumot. Ingmar Bergman nagy svéd rendező filmtrilógiájának harmadik részét, amelynek címe Csend, már egy évvel ezelőtt befejezte, de csak most vetítik a svéd fővárosban, mégpedig óriási sikerrel. A műbírálók egyöntetűen remekműnek tartják. „A Csendhez hasnoló film még nem készült, Bergman újra bebizonyította, hogy megérdemli trónját a filmkirályságban”. Természetesen a nagy rendező, míg sor került a Csend bemutatására, néhány új komoly tárgyú filmet felvételezett. Legújabb művében azonban újra vissszatért a vígjátékhoz. (Fent: a Csend egyik jelenete). Cenzúra Svédországban Betiltották Sjoemon egyik filmjét A svéd cenzúra, amelyet eddig a legliberálisabbnak tartottak, megtiltotta Vilgot Sjoemon Négyszázkilencvenegy című filmjének vetítését. Sjoemon az ismert svéd rendező, Ingmar Bergman egyik legjobb tanítványa. A cenzorok szerint a film egyes részei „káros és ingerlő” hatással lehetnek a nézőre, s az erkölcstelenség és paráznaság elleni svéd törvényekbe ütköznek. „A fiatal szadista és nihilista hajlamú bűnözők féktélen gyűlöletének ábrázolása, elvadult külsejük és trágár mozdulataik igen rossz hatással lehetnek különösen a fiatalkorú nézőkre” — hangzik a további megindoklás. A forgatókönyv Lars Görling, fiatal svéd írónő regénye nyomán készült. A cím — Négyszázkilencvenegy — a bibliának erre a mondatára vonatkozik, amely azt mondja, hogy felebarátodnak nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer meg kell bocsátannod, amit a szerző így egészített ki: „És ezenfelül még egyszer”. Svédországban 1911-ben vezették be a filmcenzúrát. Mind a mai napig azonban csak három esetbezi alkalmazták. Stoeman filmje a negyedik. Legutóbb például Bergman Csend című filmjét is engedélyezték, amely pedig sokak szerint példátlanul merész jeleneteket is tartál . JEAN MARAIS NEM HAGYJA MAGÁT A még ma is nagy népszerűségnek örvendő Jean Marais újabb, szakmai szempontból jelentős sikert aratott. Ő fogja ugyanis, Jean- Claude Brialy helyett, a Fantom 1964 című film főszerepét alakítani. A rendező René Claire helyett Andre Hunebelle lesz, akivel a Párizs rejtelmei című filmben együtt dolgozott, a Púpos szerepét alakítva. STRIPTEASE ÉS TARTALOM Véronique Vendell, mint ismeretes, Richard Burtonnal és Peter O’Toole-lal szerepel a Becket című filmben, amelyet Jean Anouilh kitűnő darabja nyomán készítettek. A filmnek tehát kevés köze van a Vadim felé striptease filmekhez. Mégis, a Becketben is lesz egy szerelmi jelenet, ahol Véronique, aki jól érti a módját és el is van látva a szükséges „kellékekkel”, meztelenül fog megjelenni. MAGYAR SZÓ Tizenegy veterán Egy kis tolvajnimbusz A betyárromantika Robin Hoodot nemzeti hőssé adatta, Rózsa Sándort meg szabadságharcossá. A magaszatos rendeltetésű irodalomtörténet sem vonhatta ki magát a latorélet bűvköréből, mert a haramiák társadalmáról írtak prózát, verset, szatírát, drámát, életrajzot, bohózatot meg operát is. Ben Jonson, Fielding, ■ Schiller, Dickens, Hugo, Brecht meg a többi nagy éppúgy terítékre vitte a fosztogatók céhjének viselt dolgait, mint korunk regénygyártó siserahada. Még Petőfi is megénekelte őket: „Hej zsiványság, derék szép zsiványság! A te véged hatalmas mulatság, Lesz belőled, úgy hord a szerencse, Száraz fának száradó gyümölcse”. Mi több, a pedagógia sem feledkezett meg a címeres gazemberek családfájáról, mert a neveléstudománynak volt is, van is egy akasztófavirág fattyúja, a tolvajiskola. (Szavahihető krónikások szerint az első ilyen intézményt 1585-ben alapította egy Watton nevű londoni kicsmárős. A brit főváros XVIII századi Annual Registere meg ihistroiba szedte a City-beli rablószemináriumokat, s felsorolt egy háromosztályos zsebmetsző tanfolyamot is.) A társadalom ügybuzgó kutatói még osztályrétegeket is felfedtek a gonosztevő-világban. Szakavatottan megkülönböztették a highwaymant, azaz lovas útonállót, a footpadtól, azaz gyalogbetörőtől, a közönséges dohánycsempészt a nagystílű leánykereskedőtől, az alamuszi orvgazdát a dús fantáziájú szélhámostól, a torzonborz bérgyilkost az előkelő hasfelmetszőtől, a pimasz álkoldust a csupaillem váltóhamisítótól. Az „ide a pénzzel!” jelszó híveinek széles országútján tömött sorokban menetelnek századunk kétes egzisztenciájú ponyva- és filmalakjai is, s íme, köztük a „tizenegy veterán” is, a hasonló című tengerentúli film vállalkozó szellemű bajnokai, a számtalan szerelmi kalandjáról, remek játékáról, hatalmas vagyonáról, páratlan énekéről, alvilági kapcsolatairól, „haladó elveiről” ismert Frank Sinatra vezetésével. A világégésben edződött tizenegy veterán, Dean Martin, Sammy Davis, Peter Lawford, meg a többi — érdekes, a mozivásznon kívül, az életben valahány az ún. Sinatra-klán tagja — elhatározza, hogy harci fortélyait és avatottságát dollárszerzésre használja fel. Ilyen illusztris, vitézérmes társaság, a „tucat mínusz egy” bátor hadfi nyilván nem bocsátkozhat holmi hitvány kalandba, nem aljasodhat a póri gengszternép szintjére, haram csak huszárvágásra vállalkozhat, arra, hogy elemelje a Las Vegas-i szerencsebarlangok kasszáinak tartalmát. Még rokonszenvre is számíthatnak, hisz voltaképpen a törvényes fosztogatókat fosztják ki. Mikor aztán megszerzik a milliókat, gáncsot vet nekik az erkölcs-kódex: a Fortuna segedelmével egybehalmozott pénz sem cserélhet erőszakkal gazdát, tehát a tizenegy veterán sem élvezheti ügyes munkája gyümölcsét. Mivel az sem lenne patyolatos igazság, hogy a bankók visszakerüljenek a játékbarlangtulajdonosokhoz, de a s ex machinás megoldás születik: a tizenegy veterán közül az egyik holtan rogy össze, és — minő véletlen — a krematóriumban vele együtt hamvasztják el a koporsójába rejtett bankjegyeket. A tizenegy, azaz most már tíz veterán, az egyébként izgalmasan tálalt események során, millióktól fosztódott meg, ö1 néző azonban csak száz dinártól. Ennyit talán megér neki a kétórás szórakozás, ha immunis az efféle betyárromantikával szemben, mely a kevésbé ellenálló tudat rejtett régióiba könnyen becsempész egy kis tolvajnimbuszt. V. G. Doris Day alakítja a Gyere át, kedves című film női főszerepét. Arról a filmről van szó, amelyben annak idején Marilyn Monroe csak a híres fürdőmedencei jelenetet játszotta, csupán a régi címet — Adni is kell valamit — változtatták meg. Doris Day nem meztelenül, hanem fügefalevél kosztümben játszik. „Cuki öltözék — mondotta. De azért felvételezés közben nagyon féltem, hátha meglát valami kígyó... mint Évát”. A levélöltözék valóban csinos, szeles időben azonban nem éppen ajánlatos. Hochhut híres darabja, a Helytartó filmen Rolf Hochhut híres színműve, a Helytartó, amely XII. Pius pápának a hitlerizmussal és a zsidók kiirtásával szemben tanúsított magatartását tárgyalja a háború folyamán, mint ismeretes, rendkívüli módon felizgatta a kedélyeket egész Európában, s parázs vitára, sőt mint a párizsi bemutatón, tömeges verekedésre is adott okot. Georges de Beauregard producer, most azzal a terv vel foglalkozik, hogy elkészíti a darab filmváltozatát. A rendezést Jean Pierre Melville-re szeretné bízni. Pacelli pápa szerepét Henry Fonda alakítaná, a helytartó, illetve a jezsuita Fontana atya szerepét pedig Alain Delon. Egyelőre azonban nem tudni, megvalósul-e a terv, mert eddig sem Fonda, sem Delon nem döntött, elfogadják-e a producer ajánlatát. asárnap, 1964. január 22. LÁTTUK A HÉT RETTENTHETETLEN Arra már volt példa, nem is kevés, hogy egy filmnek évek múltán is elkészítették a változatát — s legtöbbször gyengébben —, de arra alig, hogy valamelyik régi alkotás nyomán, új, eredeti mű szülessen. Pedig időnként úgy látszik ez is megesik. Legalábbis A hét rettenthetetlen ezt igazolja. William Roberts forgatókönyv írót és John Sturges rendezőt a japán Kurosawa 1953-ban forgatott rendkívüli kifejező erejű filmje, a Hét szamuráj ihlette alkotásra. Irodalomban, festészetben, zenében stb. az ilyesmit rendszerint elmarasztalják, mondván, hogy az új termék alantas, utánérzésből fakad — e filmmel azonban sajátos módon egészen más a helyzet. Más, mert a forgatókönyvíró és a rendező is csupán az alapgondolatot, a művészi közlés hőfokát vette kölcsön, s ezt is csak azért, hogy mintegy ebből kiindulva és ebbe beágyazva erőteljesebben, nagyobb drámai és művészi erővel valljon az emberekről; megrázóbban szóljon a védtelenek kizsákmányolásásról, a zsarnokságról, az egyént és a közösséget felemelő szabadság gondolatának szükségszerű kivívásáról. Robert és Sturges alkotói magatartása már abból is kitűnik, hogy az idegen fogantatású történet megváltoztatásával a helyzeteket, a belőlük felszínre törő ok és okozati kapcsolatokat is megmásították. A környezet, no meg a két gonosznak jóra, két kiváló emberré való átváltásával így voltaképpen egy egészen új film született, halvány lenyomat helyett eredeti alkotás: vadnyugati film. De nem akármilyen, hanem vadnyugati film a javából, melyben ha lövöldöznek, gyilkolnak is az emberek humánus érdek, humánus gesztus nélkül, pusztán a nézők szórakoztatására (mint a szabvány filmekben) sosem. Legalábbis nem azok, akik az érdeklődés, a mondanivaló középpontjában vannak, mivel bátor tettüket nem az esztelen fenegyerekeskedés tüze, hanem az igazságtevés, s a bajba juttottakon való őszinte megsegítés szép gondolata világítja be. Meséje szerint a film egyébként a tenyérnyi földjüket védelmezni megtanult mexikói parasztoknak állít emléket, azoknak, kiknek kevés vagyonkáját időről időre egy önkényeskedő kóborló banda dézsmálja. A mű konfliktusát a fegyverektől megfélemlített hegyi falucska parasztjainak puhány behódolás és lázadás közti ingadozása adja. Hogy miért és miképp, nem tartjuk szükségesnek részletezni. A lényeg: amikor a megalkuvók mármár takarodót fújnak egy háromtagú küldöttség panaszára hét ember, hét mindenre elszánt városi ember élete kockára vetésével védelmükre kel a parasztoknak. A hét bátor ember tettei nyomán aztán a parasztok is felbátorodnak, lázadókká, sőt éppen büszke lázadókká érlelődnek. Ez az átváltozás természetesen korántsem egyenesívű, magában hordja a nehézség és a megtorpanás konglomerátumát is. A változás azonban mégiscsak végbemegy, s az egykor rettegés bőrén vergődő emberek a banda felszámolása után a film utolsó jelenetében immár szabadon vonják meg az új barázdákat földjükön. John Sturges rendező alkotása természetesen nemcsak az eszmeiségért, hanem a közlés művészi kidolgozottságáért és a színészek (Yul Brynner, Eli Wallach, Steve McQueen, Horst Buchholz), nagyszerű alakításáért is figyelmet érdemel. Érdemes megnézni. (Szűcs)