Magyar Szó, 1964. április (21. évfolyam, 91-120. szám)
1964-04-26 / 116. szám
Yhafew Hi, Ш. Sprint Ш Még egy megegyezés Egy hét a világpolitikában A hét eseményei között kétségtelenül a legfontosabb a három nagyhatalom egy új megegyezése , a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia kormányfője nyilatkozatot adott ki a hadicélokat szolgáló nukleáris anyagok termelésének csökkentéséről. Hruscsov szovjet miniszterelnök bejelentése szerint a Szovjetunió rögtön beszünteti két nagy atomreaktorának építését, s a következő néhány év alatt csökkenti a 235-ös uránium termelését. Johnson amerikai elnök ugyanakkor elmondotta, hogy az USA 20 százalékkal csökkenti a plutónium és 40 százalékkal az uránium izotópok termelését. Végül, Home brit miniszterelnök közölte, hogy országa csatlakozik a két nagyhatalom megegyezéséhez, sőt már régebben beszüntette az atomfegyverek gyártásához szükséges uránium termelését és tovább csökkenti plutónium termelését. A kormányfők nyilatkozatukban méltatták az új megállapodás jelentőségét is. Hruscsov annak a reményének adott kifejezést, hogy ez az új lépés folytatása annak a folyamatnak, amely a moszkvai részleges atorotilalmi egyezményből indult ki, és hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhüléséhez, Johnson pedig arra mutatott rá, hogy a nagyhatalmak mindjobban felismerik a világ „Új realitását”, elsősorban azt, hogy a béke megőrzése közös érdek. A megállapodással kapcsolatban megjelent kommentárok is ezeket az elemeket emelik ki. „Ily módon — írta a moszkvai Pravda — megtalálták a reális megegyezés szűkebb területét, amelyen az újabb lépések még nem jelentenek leszerelést, nem változtathatják meg a jelenlegi erőviszonyt, de kétségtelenül hozzájárulnak a fegyverkezési verseny feltartóztatásához”. E döntések jelentősen hozzájárulnak a világfeszültség enyhüléséhez és a „kölcsönös példaadás politikájának” pozitív esetét mutatják. Valójában ez üdvözlésre méltó jele annak, hogy a nagyhatalmak között növekszik a bizalom” — fűzte hozzá a New York Times. „Biztató lépés ez — jegyezte meg a brit Guardian — azon az úton, amelyen a nagyhatalmak akkor indultak el, amikor a kubai válság megmutatta, hogy milyen veszélyek leselkednek az emberiségre” A világközvélemény is így fogadta ezt a lépést: elsősorban a nagyhatalmak közötti bizalom erősödésének jelét látta benne. Mert ez a megállapodás még nem leszerelés. Egyetlen pusztító atombombával sincs kevesebb a raktárak-ban, egyetlen katonát sem szereltek le, sőt a leszerelési bizottság genfi ülései ismét az eredménytelen viták színterévé váltak, már attól kezdtek tartani, hogy a nyári szünetig egyetlenegy konkrét eredményt se tudnak felmutatni. De másrészt viszont kétségtelen, hogy az utóbbi fél év alatt ez már a negyedik lépés a részleges leszerelés felé: először jött a Washington—Moszkva közötti „forródrótra” vonatkozó megállapodás, majd a moszkvai atomtilalmi egyezmény, végül a mostani megállapodás előtt a világűr atommentesítésére vonatkozó egyezmény. Kétségtelen, hogy minden ilyen lépés erősíti azt a reményt, hogy tovább haladhatnak a leszerelés felé, hogy lépésről lépésre csökkenthető a feszültség. Ilyen alapon a nagyhatalmaknak ez az új megállapodása is közvetlenül új lendületet ad az újabb lépések felé irányuló erőfeszítéseknek. A héten már arról is jött hír, hogy az USA hajlandó egyezményt kötni a föld alatti atomkísérletek betiltására is. Mindezen fölül a kommentátorok ebből a megállapodásból még néhány biztató jelt olvastak ki. Először is, arra következtettek belőle, hogy tovább tart a szovjet és amerikai kormányfő közötti üzenetváltás. Ennek a hasznos gyakorlatnak Kennedy halála sem vetett véget. A két kormányfő, minden politikától mentesen, a nyilvánosság teljes kizárásával, még a Washingtonban hagyományos „kiszivárgás” forrásait is betömve, szakadatlanul kapcsolatban áll egymással, hogy latolgassák, milyen újabb lépéseket tehetnek. Egy-egy ilyen levélváltás-sorozat eredményeként jönnek létre az olyan megállapodások, mint ez a jelenlegi. Ezen felül a kommentátorok három mozzanatot emelnek ki, amelyből a legpozitívabb következtetést vonják le. Először is, a legújabb nagyhatalmi megállapodás annak a jele, hogy a nagyhatalmak viszonyában kialakult egy új módszer, megnyílt a közeledés egy új útja — a nukleáris anyagok termelésének csökkentésében ugyanis nem valamilyen ünnepélyesen aláírt hivatalos egyezményben állapodtak meg, hanem egyszerűen egyoldalú nyilatkozattal bejelentették, jelezvén, hogy ezzel a módszerrel, az ünnepélyes aktusokat megnehezítő tényezők nélkül is, egész sor új konkrét eredményt lehet elérni. A másik pozitív mozzanat a kommentátorok szerint az, hogy a hivatalos nyilatkozatok egyáltalán nem említik a megállapodások eddigi akadályát, az ellenőrzés kérdését. Mindkét fél egyszerűen tudomásul veszi a másik fél bejelentését, és ezzel meg is elégszik, nem keresi az ellenőrzés módját és lehetőségét. Végül, a kommentátorok egész sereg pozitív következtetést vontak le abból, hogy ez a megállapodás alig hat hónappal az amerikai választások előtt született meg. Fennállt ugyanis az az aggodalom, hogy az amerikai elnökválasztások két szempontból is kedvezőtlenül befolyásolják a világfeszültség enyhülésének megindult folyamatát. Egyrészt attól tartottak, hogy a választási taktikázás bizonyos fokig megváltoztatja az USA külpolitikáját (ennek a változásnak volt is már több jele, elsősorban az, hogy feladták Kennedynek Latin-Amerika felé folytatott politikáját, és új politikába kezdtek, amely közvetlenül bátorítást jelent a jobboldali fordulatok végrehajtására, vagy például, Dél-Vietnamban mind többet emlegetik a hadműveletek kiterjesztését stb.), másrészt attól, hogy a választási csatározás eltereli a figyelmet a külpolitikai kérdésekről, s a belpolitikai problémákat állítja előtérbe. A legújabb megállapodás rácáfolt mindkét aggodalomra. Egyrészt igazolta, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny központi kérdéseiben Johnson folytatni kívánja az eddigi politikát, másrészt megmutatta, hogy a külpolitikai kérdéseket nem halasztják egyszerűen a választások utánra, sőt újabb külpolitikai sikerekkel igyekeznek szavazatokat szerezni az uralmon levő demokrata párt valószínű jelöltjének, Johnsonnak-Mivel ег a legújabb megállapodás ennyi pozitív elemet tartalmaz, egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy szembe helyezkedtek mindazok, akik eddig is igyekeztek akadályozni a nemzetközi feszültség enyhülését. Elsőnek a francia kormány képviselője szólalt meg, bejelentve, hogy Franciaország nem csatlakozik az új megállapodáshoz, sőt nem tulajdonít neki semmilyen gyakorlati jelentőséget, nem lát benne tényleges hozzájárulást a leszerelés kérdésének megoldásához, mivel a két nagyhatalomnak már úgyis elegendő nukleáris anyaga van ahhoz, hogy többszörösen megsemmisítse a világot, éppen ezért nincs semmi gyakorlati jelentősége annak, hogy csökkentik ezeknek a pusztító anyagoknak a további termelését. Párizs tehát ismét azt a taktikát választotta, amelyet a moszkvai atomtilalmi egyezmény ellen is használt — kétségbevonhatatlan igazságokból olyan következtetéseket levonni, amelyek megfelelnek a francia atomhaderő megteremtése nagyhatalmi ábrándjának. Mert hát igaz, hogy a nagyhatalmaknak még mindig elegendő nukleáris anyaguk van ahhoz, hogy többszörösen megsemmisítsék a világot, de ugyanakkor kétségtelen az is, hogy e megsemmisítés veszélyének végleges kiküszöbölése felé hosszú út vezet, s ezt az utat csakis apró gyakorlati lépésekkel lehet megtenni. Ilyen körülmények között a reális lehetőségekkel szembeállított irreális követelések mindig csak azt leplezik, hogy az illető ország nem hajlandó lépéseket tenni az atomfegyverkezési verseny feltartóztatása felé. Párizs érveit azonnal átvették a kínaiak is, legfeljebb azzal egészítették ki, hogy ez egy „újabb atomcsalás”, újabb kísérlet a világ népeinek megtévesztésére, tehát ők is felsorakoztatták mindazokat a képtelenségeket, amelyeket már annak idején a moszkvai atomcsend egyezmény ellen fölhoztak. Ez a kínai álláspont nemcsak azt igazolta, hogy a kínai nagyhatalmi sovinizmus mindenáron fenn akarja tartani a nemzetközi feszültséget, hogy ezzel egyrészt igazolást keressen a kínai hegemonisztikus törekvésekre, másrészt megpróbálja elterelni a kínai nép figyelmét az ország égető belső problémáiról. Ez az álláspont alátámasztotta mindazt, ami e héten Lenin születésének 94. évfordulója alkalmából a kínai politikáról elhangzott, tudniillik, hogy a kínaiak a marxizmustleninizmust maochungizmussal, kispolgári kalandorpolitikával váltották fel le-t A legújabb eseményekkel Laosz ismét a világ veszélyes tűzfészkei közé került. Souvanna Phoumának, a laoszi koalíciós kormány miniszterelnökének bebörtönzése körüli események csak arra emlékeztetnek, hogy Délkelet-Ázsia az érdekek veszélyes összeütközésének területe. A legújabb események ismét aktivizálták az e tényből fakadó veszélyeket. Laosz éppen azoknak a vidékeknek a problémája, amelyekre legnehezebben tör be a nemzetközi feszültség enyhülésének folyamata, amelyek éppen ezért sokkal érzékenyebbek, mint más vidékek. Világos, hogy ennek oka nemcsak az, hogy ezek a vidékek földrajzilag messze esnek az események „fő központjaitól”, hanem elsősorban az, hogy a két tömb érdekei ezeken a vidékeken közvetlenül kerülnek egymással szembe, földrajzilag érintkeznek. A tömbelentétek tompulása ezeken a vidékeken sokkal lassúbb folyamat, mint a Világ többi részén, és a laoszi válság, amely lappangó állapotban mindig megvolt a második világháború befejezése óta, időnként ismét teljes erővel tör ki. 1962-ben Genfben 14 ország szavatolta Laosz semlegességét a jobboldali, baloldali és semleges erők koalíciós kormányának igazgatása alatt. Souvanna Phouma miniszterelnök lett és a világ politikai szempontból nézve szemtanúja volt egy megoldásnak, amely arról tanúskodott, hogy a tömbök is tudatára ébredtek: a további összeütközések nem hoznának hasznot senkinek. Szemmel látható volt azonban, hogy addig a laoszi helyzet bizonyos értelemben már „kikristályosodott”. Az amerikai segítség a jobboldali fegyveres erőknek arra késztette a Pater Lao erőit, hogy megszilárdítsák katonai helyzetüket, és így nem sikerült végrehajtani a genfi értekezletnek azt a döntését, hogy egységes laoszi hadseregbe kell fokozatosan beolvasztani mind a három frakció csapatait. Ezután elszaporodtak a csatározások, bár minden jel szerint a közvetlen amerikai segítség megszűnt. Megmaradt azonban egyik oldalról a bizalmatlanság erkölcsi és anyagi tényezője, másik oldalról pedig az a törekvés, hogy a meglevő erőket és a meglevő felszerelést katonai előnyök szerzésére használják ki. Kétségtelen, hogy ebből a szempontból nézve a jobboldali erők legújabb vállalkozása kísérlet arra, hogy hadsereggel kényszerítsék ki a laoszi kérdés politikai megoldását. A katonai államcsíny kétségtelenül ilyen kísérlet volt azok után, hogy a hadszíntéren már nem tudtak ilyen megoldást kikényszeríteni. A leszámolás közvetlen sugalmazóit nem sikerült leleplezni. Kétségtelen azonban, hogy ebben az irányban hatott a SEATO paktum minisztertanácsa nemrégi ülésének döntése. A jobboldal beképzelt tábornokai okvetlenül felfigyeltek e döntések „antikommunista” hangnemére és arra, hogy előre támogatást ígértek mindennek, ami ebben az értelemben győzelemhez vezethet. A nem hivatalos, de nyílt hangoztatása annak, hogy szükség van a jobboldali erők, „antikommunisták” szövetségére Thaiföldtől Dél-Vietnamig, mindenképpen serkentés volt a laoszi vállalkozáshoz. Ebből a szempontból nézve, mindenképpen jellemző a nyugati hatalmak reagálása a vientiane-i eseményekre. London, Párizs és Washington elítélte az államcsínyt és támogatta Souvanna Phoumát. Az a diszkrét mód azonban, ahogyan ezt Washington tette nem cáfolja meg eléggé a fenti feltevést a laoszi események hátteréről. Ezzel azonban Nyugat álláspontja nem vesztett jelentőségéből, sőt nyert. Mert amennyire áll a feltevés, hogy Washington azok között van, akik felelősek a laoszi helyzetért, annyiban áll az is, hogy Washington az a tényező, amely a legközvetlenebbül hathat az események Ге _/■ A világhelyzet megengedi a legoptimistább véleményeket is. De a várakozástól a megvalósulásig hosszú az út. Várnunk kell tehát. KUTI László Laosz Lapos sarkú női félcipő borjúbőr felsőrész, lyukacsos talp Praktikus és tartós MAGYAR SZÓ T. oldal A napokban ismét kiéleződött a görög-török viszony. Erre most az adott okot, hogy Törökország kiüldözött az országból néhány görög családot. Ezek a görögök már négy nemzedék óta élnek Törökországban. Most azonban a ciprusi viszály miatt már hónapok óta valóságos hadjárat folyik ellenük Törökországban, bezárták iskoláikat, templomaikat, elvették üzleteiket és százával utasítják ki őket az országból. Képünkön: a törökországi menekültek első csoportja megérkezik az athéni repülőtérre