Magyar Szó, 1965. április (22. évfolyam, 89-118. szám)
1965-04-25 / 113. szám
Vasárnap, 1965. április 25. MAGYAR SZÓ áprilisi tréfák kit hogyan ültettek fel április elsején „Ismét embert küldenek a világűrbe! április elsején hajnalban Helsinkiben kerül rá sor: Lenart Wickman, a finn hadsereg ezredese kész a Holdra utazni egy rakétában, amelyet a városi kikötőben úszó jégtábláról lőnek fel, rossz idő esetén a városi parkból”. A finnek elhitték. Hatalmas tömeg gyűlt össze a megjelölt íéven. Egy helsinki lap ültette fel a hiszékenyeket. A BBC angol rádió- és televízió-hálózat március 31- én közölte hallgatóival és nézőivel, hogy a londoni királyi egyetem egy profeszszorának sikerült megoldania az illatátvitel problémáját. Közvetlenül ezután az egyetem rendes tanára, aki hajlandó volt közreműködni, előadást tartott a TV-felvételezőgépek előtt az illatátvitelről rádióhullámok segítségével. Bonyolult szerkezeteket is bemutatott a nézőknek. Ezután figyelmeztette a közönséget, hogy a BBC kávé- és hagymaillatot fog közvetíteni, mivel azonban az általa készített szerkezet még nem tökéletes, a tv-nézők 1 méter 80 centiméterre közelítsék meg orrukkal a képernyőt és kitartóan szaglásszanak ... A Politiken című koppenhágai lap nagyon ügyes áprilisi tréfát sütött el: a közúti forgalomról szóló parlamenti vitáról tudósítást hozott, amelyben közölte Hans Haekkerup dán belügyminiszter „javaslatát”. „Az új közútforgalmi szabályzat egyik rendelkezése kiváltotta a konzervatív parlamenti képviselők tiltakozását” — írta a lap. „A konzervatív képviselők támadták ezt a rendelkezést, mert véleményük szerint azzal a veszélylyel jár, hogy túlságosan közel jutunk a szocializmushoz és az egyenlőséghez. A rendelkezés szerint minden fekete kutyát fehérre kell festeni: a fekete kutyákat ugyanis, mint ismeretes, nem lehet sötétben látni, ezért sok közlekedési szerencsétlenség történik min:__....” Bonnban sem rerovaeztek meg az áprilisi tréfáról: körülbelül négyszáz étterem- és söröző-tulajdonos idézést kapott a városházáról, hogy jelentkezzen a „kereskedők becsületességét ellenőrző bizottságnál”. Minden beidézett köteles volt magával vinni néhány poharat és kancsót az étterméből. A Kurier című bécsi lap két legyet ütött egy csapásra. Először is értesítette olvasóit, hogy az Austria labdarúgó csapatnak sikerült ,,megvásárolnia” az első számú brazil futballistát, Pelét, aki április elsején játssza első edzőmérkőzését a bécsi városi stadionban. A stadion felé megindult a szurkolók áradata. A másik jól sikerült tréfa: a lap közölte, hogy a városi közlekedési vállalat új típusú villamoskocsikat állít forgalomba „fekhelynek is használható puha ülésekkel”. A Kurier még képet is közölt az új villamoskocsiról, azzal a megjegyzéssel, hogy ezeket a hajnali és éjjeli órákban állítják forgalomba, amikor az utasok általában álmosak. Április elsejének hajnalán a kíváncsiak hatalmas tömege várakozott az új típusú villamoskocsikra... (Unita) A véletlen incidensek veszélyei Egy véletlen incidens majdnem a legválságosabb pontig kiélezte Washington és Peking viszonyát. Az incidens emlékeztet egy amerikai filmre, amelyben egy félreértés miatt atombombákkal megrakott amerikai repülőgépek indulnak Moszkva felé. Néhány héttel ezelőtt az amerikai légierő egy F—105 típusú gépe Okinawáról Tajvan felé tartva váratlanul megváltoztatta útirányát. Ismeretlen okokból (az oxigénadagoló készülék hibája, vagy szívroham miatt) a hangnál sebesebb sugárhajtású bombázógép pilótája elvesztette eszméletét. A repülőgép 90 fokos fordulatot tett, és Kína, illetve Peking irányában folytatta útját. Az amerikaiaknak fogalmuk sem volt róla, mi történt. Az F–105 nem vitt magával atombombát, de fennállt a veszély, hogy a kínaiak bombázástól tartva rögtön ellenintézkedéseket tesznek. Először történt meg ugyanis, hogy egy ilyen típusú repülőgép, amilyet csak atomháborúban vetnek be, megindult Kína fővárosa felé. Amerikai politikai körök most azzal foglalkoznak, mit tegyenek, hogy a jövőben elkerüljék az ehhez hasonló incidenseket. Kína és az USA között ugyanis nincs semmilyen diplomáciai kapcsolat, csak Varsóban ül össze időről időre a kínai és amerikai nagykövet. A Wall Street Journal című lap szerint a jövőben Washingtonnak rádió útján kellene figyelmeztetnie Pekinget, ha ilyen incidensre kerül sor. (France Soir) Kínai tervek Kasmírban Abdullah sejk veszélyes kapcsolatai Állandó tudósítónk levele Új-Delhi, április A Mekkába való zarándoklás komoly bonyodalmakkal járhat, különösen ha a vallás valami mással, mondjuk politikával párosul. A Kasmírral, valamint Abdullah sejk és Csou En-laj legutóbbi találkozójával kapcsolatos eseményeknek ez az utólagos tanulsága. Az izgalom akkor kezdődött, amikor Abdullah Kairóban, Londonban és Párizsban indiai vélemények szerint India-ellenes nyilatkozatokat adott. Tetőfokára hágott, amikor a sejk Algírban váratlanul találkozott Csou En-laj kínai miniszterelnökkel. Egyesek szerint ez az izgalom megkésett, és valószínűleg fölösleges is volt. Mások, például Sakshmi Pandit szerint eltúlozták a dolgot, túlbecsülik Abdullah jelentőségét. Még ha Kínába, sőt a világűrbe megy is, miért változtatná meg ezért India a Kasmír iránti politikáját. Az izgalom két irányban is érezhető volt. Az ellenzék és több kongresszusi képviselő a Shastri-kormány munkamódszerét bírálta, különösen pedig Singh külügyminisztert. Mint mondják, Abdullah vagy adminisztratív tévedésből vagy politikai meggondolás alapján kapott útlevelet. Az első esetben veszélyes közigazgatási fogyatékosságról lehetne beszélni, a másodikban pedig megengedhetetlen politikai rövidlátásról. A kormányt a legnagyobb diplomáciai melléfogással, rövidlátással vádolják. Ehhez jön még a pénzügyi kérdés: miért kapott a sejk kíséretével együtt a mekkai zarándokútra a szükségesnél négyszer több valutát, azaz India miért fizetett India-ellenes propagandát, méghozzá az anynyira szükséges külföldi valutában. A sejk azt mondta, hogy Londonban meg akarja látogatni fiait, de egyik fia alig egy hónappal ezelőtt utazott Nagy-Britanniába, a látogatás tehát nem mutatkozott sürgősnek. Másik fia már hosszabb ideje jól kereső orvosként dolgozik Londonban, tehát nem lenne számára nagy anyagi megterheAbdullah sejk egy évvel ezelőtti szabadlábra helyezése óta kasmíri vonatkozásban három jelentős folyamat játszódott le. Az első Nehru haláláig tartott. Az elhunyt miniszterelnök valószínűleg számított Abdullahra a kasmíri kérdés végleges rendezésében. Halála előtt Új-Delhiben több bizalmas megbeszélést folytatott a sejkkel. A második a kölcsönös várakozás időszakára esik. Shastri feltételezte, hogy Abdullah megváltoztatja álláspontját, és együttműködik Indiával. A sejk arra számított, hogy az új indiai miniszterelnök feladja a kormány korábbi tervét a teljes integrációra. A várakozás elhúzódott, semmit sem tettek, a derűlátás lassan eltűnt. A harmadik folyamat a végleges szakítás közvetlen előjátéka volt. Abdullah mindig kevesebbet beszélt a kasmíri kérdés konkrét rendezéséről, mint az ezzel kapcsolatos procedúráról. Úgy vélte, India, Pakisztán és ő, mint Kasmír képviselője, egy kerekasztal-értekezleten megállás, hogy Kasmírba látogasson szüleihez. A kormánynak volt egy nyomós ellenérve. Ha megtagadták volna az útlevelet Abdullah sejktől, megszegték volna a polgári jogokat és demokratikus elveket. Shastri parlamenti képviselők előtt megjegyezte, hogy annak idején még a brit gyarmati hatóságok is adtak útlevelet legtevékenyebb ellenfeleiknek is például Gandhinak és Nehrunak adást találnak. Elmaradt azonban az erre vonatkozó javaslat előfeltétele. Sokan ugyanis arra számítottak, hogy Shastri hatalomra jutása után Pakisztán enyhíti India iránti politikáját. Ez a remény nem vált valóra, a kapcsolatok nem javultak. Másrészt az új indiai vezetőség úgy határozott, hogy felhagy a lassú és sokoldalú puhatolózással, és megkezdi Jammu és Kasmír, állam gyors integrálását. Abdullah és Mirza Afzal már úton volt, amikor a kasmíri kormány elrendelte Abdullah 160 legtevékenyebb támogatójának letartóztatását a rendszer veszélyeztetése miatt. A legnehezebb döntés Az Indiából érkező vádakra Abdullah azt válaszolta, hogy külföldön nem mondott semmit, amit már Indiában nem hangoztatott volna. Az is igaz azonban, hogy igyekezett minél jobban internacionalizálni a kasmíri problémát, amit India a leghatározottabban ellenez. Tagadja, hogy külföldi útján a pakisztáni nagykövetségek fizették fogadásait, de kétségtelen, hogy Pakisztán jóval elégedettebb a sejk viselkedésével, mint India. A sejk már nem vár semmit Indiától, sem a nyugati hatalmaktól és nem bízik e világszervezetben évek óta húzódó vita sikerében. Ezért a rá jellemző kockázatvállalással és megfontolt számítással új utat keres, ami abból állna, hogy Kínát is bevonják a játékba. Abdullah céljai megvalósítására az afroázsiai közösséget használná fel, legjelentősebb támasznak pedig a legtekintélyesebb muzulmán országokat. Valószínűleg ezért is látogatott Kairóba és Algírba. Az indiai kormányt elsősorban az a kérdés foglalkoztatja, hogy mit akar Peking Kasmírral. A sejk iránt megnyilvánuló kínai előzékenységet összefüggésbe hozzák a kínai—pakisztáni barátsággal. Kína ezenkívül úgy véli, hogy ezzel is erősíti szövetségese helyzetét. Ez azonban nem minden. A pekingi diplomácia úgy véli, hogy ezzel Ázsiában és Afrikában az önrendelkezési jog bajnokaként lép fel, miközben fokozza az India elleni nyomást. Még ez sem minden. Kínának már hosszabb ideje területi igényei vannak Kasmírral szemben. Indiai állítások szerint Kína eddig Ladakban 12 000 négyzetmérföld kasmíri területet szállt meg, a kínai térképen feltüntetett igények mintegy 50 000 négyzetmérföldre terjednek ki. A kínaiak katonai szempontból igen fontos ladaki területen, Akszai Csinben egy stratégiai és gazdasági szempontból nagy jelentőségű utat építettek Nyugat-Tibet és Szinkiang közt. 1956-ban, amikor az akkori pakisztáni miniszterelnök Pekingben járt, olyan hírek terjedtek el, hogy a két fél megegyezett Pakisztán három részre osztásában: a kasmíri völgy Pakisztáné lesz, Jammu Indiáé, Ládák pedig Kínáé. Az Ázsia szívében négy nagy ország közt elterülő Kasmír, ez a csodálatos völgy" stratégiai szempontból igen jelentős, ezért természetesen fölkeltette Peking érdeklődését befolyása kiterjesztésének távlati terveiben. A sejk ezt mindenképpen érzi. Azt is tudja, hogy a kasmíri völgybe való kínai behatolás az ő tervei végét jelentenék. Elfogadta a pekingi meghívást, de az időpontot nem határozták meg. Abdullah sejk kellemetlen helyzetbe hozta az indiai kormányt, amely viszonzásul még súlyosabb h°lyzetbe hozta a sejket. Új-Delhiben úgy határoztak, hogy a sejk útlevele csak a zarándokútra, Mekkáig érvényes. Shastri ezzel nehéz válaszút elé állította a sejket, akinek rövid idő alatt hosszú és viharos politikai pályafutása egyik legnehezebb döntését kell meghoznia. Dr. RADENKOVIC Hiábavaló várakozás Abdullah sejk Találkozás az Elbán Torgau, a történelmi esemény színhelye A Tanjug tudósítójának levele Torgau, április Torgau, ez a húszezer lakosú kelet-németországi város semmiben sem különbözik a világ többi kisvárosától. Torgau Drezda és Magdeburg között, az Elba partján fekszik. Minden negyedik polgára új házban lakik. Sok épület, és utca mégis a múltra emlékezteti az idegent. A város azelőtt a kisiparból és a katonaságból élt. Nyergesek, cipészek, asztalosok, szabók dolgoztak a hadseregnek. A második világháborúig, az akkor még 12 000 lakosú városban 4000 katona teljesített szolgálatot. A háború előtt Torgau volt Németország egyik legnagyobb helyőrsége. Torgau azonban nemcsak helyőrségéről volt ismeretes: börtöne is hírhedt volt. Sok német antifasiszta sínylődött celláiban, majd a háború forgatagában elmenekült, vagy a keleti fronton szerzett dicsőséget elvetnek. A büntető egységekből átálltak az ukrán partizánokhoz, s velük együtt harcoltak. Ezek között volt Ivan Ivanovics Smenkel is, akit a háború után a Szovjetunió hősévé avattak. A torgaui börtöncellákban raboskodtak Hitler merénylői is. A háború éveiben ők is nagyszerű tetteket hajtottak végre. Torgauban most már nincsenek kazamaták. A város teljesen megváltozott. Csak a régi utcák, a kis kézműves műhelyek emlékeztetnek a múltra. Azelőtt az iparosok egyedül dolgozó mesterek voltak, manapság 30 iparosszövetkezet működik a városban. A város már nemcsak az iparból él. A háború után gyárakat is építettek. A népi hány évvel ezelőtt épült nagy üveggyárban 1400 munkás dolgozik. A munkások javarészt fiatalok. Az igazgató például 28, a kereskedelmi igazgató pedig 31 éves. A torgaui öregek mesélik, hogy az üzletnegyedben mindig hangosak voltak az utcák, a ház£ok előtt unatkozó asszonyok pletykáztak. Az asszonyok ma már nem unatkoznak: a gyárakban dolgoznak, vagy üzletekben, iskolákban tanítanak. Torgau azonban mindebben még nem különbözik a többi német várostól, ahol katonák éltek és hírhedt börtön volt. Hírnévre ezelőtt húsz évvel tett szert, közvetlenül a második világháború befejezése előtt. Az esemény kitörölhetetlenül fennmaradt a hitleri Németország ellen vívott háború történetében. 1945. április 25-én Torgauban találkoztak a szovjet és az amerikai katonák. Ezen a napon, hajnali fél négykor óriási robbanás rázkódtatta meg az alvó várost. A visszavonuló német hadsereg levegőbe röpítette az Elba két partját összekötő hidat. Ezzel akarták meggátolni a szövetségesek előrenyomulását. Tervük azonban nem valósult meg, a szovjet és az amerikai hadsereg egységei már a közelben voltak. Délelőtt tíz óra előtt tíz perccel hat amerikai felderítő óvatosan megközelítette a lerombolt hidat. Az ellenség beavatkozását várták. A golyózápor helyett azonban kucsmás katonák tűntek fel a túlsó oldalon. A kucsmájukon vörös csillag. Az amerikai katonákat már várták a Vörös Hadsereg járőrei. A krónikás feljegyzése szerint délben már a fehér és vörös csillagos katonák egymást ölelgették, együtt örültek a győzelemnek. Találkozásuk a háború befejezését jelképezte. A krónikás azt is feljegyezte, hogy nem sokkal az első összeölelkezés után a torgaui városházán a szovjet és az amerikai katonák megígérték egymásnak, hogy közösen fognak harcolni a győzelemért, a militarista és náci szellemmel áthatott Németország megsemmisítéséig. E történelmi pillanat emlékére az Elba partján emlékművet emeltek, amelyet szovjet és amerikai zászlók díszítenek. Április 25-én a torgaui városházán ünnepélyesen megemlékeznek a szovjet és az amerikai katonák fogadalmáról. Nincs kizárva, hogy az ünnepségeken részt vesznek majd azok az amerikai katonák is, akik húsz évvel ezelőtt itt találkoztak szovjet bajtársaikkal. Fadil ŠILJAK Torgau 9. oldal