Magyar Szó, 1971. május (28. évfolyam, 118-147. szám)

1971-05-01 / 118. szám

2. oldal Tajvan a kínaiak ügye - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője Az amerikai külügyminisztérium szóvivője síkra szállt amellett, hogy a Kínai Népköztársaság és Taj­van közvetlen tárgyalásokon oldják meg a sziget szu­verenitásának kérdését. A szóvivő szerint ez az ál­láspont nem jelent fordulatot az amerikai politiká­ban, csupán annak a korábbi véleménynek az ismét­lését, hogy a problémát békés úton kell rendezni. Diplomáciai megfigyelők azonban rámutatnak arra, első ízben történik meg, hogy az amerikai kormány magas rangú képviselője hi­vatalosan javasolja, hogy Csang Kaj-sek rezsimje és a Kínai Népköztársaság kor­mánya maguk oldják meg Tajvan kérdését. A State­ Department szóvi­vőjének nyilatkozatával pár­huzamosan William Rogers külügyminiszter szerdán es­te a londoni televízióban azt mondta, hogy véleménye sze­rint Kína lényegében nem változtatta meg terjeszke­dési politikáját, az Egyesült Államok azonban igen ör­vendetesnek tartja Kína nyi­tását a világ felé. Az ame­rikai asztaliteniszezők kínai látogatásáról azt mondta, hogy az kicsiny, de jelentős lépés volt. A külügyminiszter kizárta annak lehetőségét, hogy Nixon hamarosan a Kínai Népköztársaságba látogasson. Arra a kérdésre, hogy a Kínával való viszony javí­tása a Szovjetunió kárára történik-e, Rogers azt vála­szolta, hogy az USA-nak ez semmi esetre sem célja. .. Washington egyaránt jó vi­szonyt akar Moszkvával és Pekinggel is — állapította meg Rogers. Enyhült a kijárási tilalom Daccában Karachiból jelenti a Reu­ter: Kelet-Pakisztán fővárosá­ban a 12 órás kijárási tilal­mat 6 órára csökkentették. Ugyanakkor a kormány rendelete értelmében halál­lal büntetnek mindenkit, aki utakat, vasútvonalakat, telefon- és rádióberendezé­seket vagy más közvagyont rongál meg. A kormánykoalíció veresége a hollandiai parlamenti választásokon Teljesen bizonytalan az új kormány összetétele A szerdán lezajlott parla­menti választások Hollandi­ában az eddigi koalíciós pár­tok vereségét hozták, s emi­att teljesen bizonytalan az új kormány összetétele. Megfi­gyelők véleménye szerint több hónapig is elhúzódhat az új kormány megalakítása. Az első nem hivatalos eredmények szerint az alsó­ház összesen 150 mandátu­ma közül az eddigi koalíci­ós partnerek, a Katolikus Néppárt, a Liberális Párt és a Kálvinista Párt összesen 74 mandátumot szerzett a korábbi 85-tel szemben. Az ellenzéki Munkáspárt 39 képviselői helyet kapott, az­az néggyel többet mint ko­rábban és most a legtöbb mandátummal rendelkezik a képviselőházban. A választásokkal kapcso­latban meg kell még emlí­teni, hogy 19 év után való­színűleg megválik tisztségé­től Joseph Luns külügymi­niszter, akit a NATO új fő­titkárává jelölnek. MAGYAR SZÓ 1971. ápr. 30., május 1., 2. A világ már megszokta a tűzszünetet Rogers Londonból Párizsba utazott • Rendkívüli biztonsági intézkedések Törökországban Williams Rogers amerikai külügyminiszter csü­törtökön reggel Londonból elutazott Párizsba. Mind­össze néhány órát töltött a francia fővárosban, és Maurice Schumann külügyminiszterrel tárgyalt a kö­zel-keleti helyzetről. Rogers tájékoztatta fran­cia kollégáját az amerikai kormány erőfeszítéseiről a Szuezi-csatorna megnyitása és a közel-keleti konfliktus rendezése érdekében. Ugyan­csak szó volt a Kínával való kapcsolatok javításáról is. Rogers Párizsból Ankará­ba utazott, részt vesz a CENTO-paktum külügymi­nisztereinek tanácskozásán, majd közel-keleti körútja során ellátogat Szaúd-Ará­­biába, Jordániába, Libanon­ba, Egyiptomba, és Izrael­be. Londoni sajtónyilatkoza­tában Rogers kijelentette, hogy van remény a közel­­keleti békeszerződés megkö­tésére, s jó hogy a világ már megszokta a tűzszünetet, amin­ek első jele az idegen­­forgalom felélénkítése ebben a térségben. Az UPI hírügynökség an­karai tudósítója jelentette, hogy a török fővárosban rendkívüli biztonsági intéz­kedéseket foganatosítottak Rogers érkezése előtt. Töb­bek között titokban tartják az amerikai külügyminiszter érkezésének időpontját, és a város utcáin még legfonto­sabb pontjain katonai já­rőrök ügyelnek a rendre, hogy elejét vegyék minden tüntetésnek vagy rendbon­tásnak. Kairóban az Al Ahram cí­mű újság csütörtöki számá­ban közölte, hogy Rogersot Sisco külügyminiszter-he­lyettes és Robert McCloskey, a State Department szóvivő­je is elkíséri. Az amerikai diplomácia főnökének küszöbönálló kö­zel-keleti körútjával kap­csolatban Abu Ijad, a Pa­lesztinai felszabadítási moz­galom második számú em­bere kijelentette, hogy a Pa­lesztinai mozgalom nincs ér­dekelve semmiféle amerikai kezdeményezésben, és to­vább folytatja a harcot. A mozgalom és a jordáni­­ai kormány viszonyáról szól­va közölte: közös bizottság alakul, hogy kijelölje a Pa­lesztinai kommandók tábo­rainak helyét Jordánia terü­letén. Abu Ijad bejelentette még, hogy a palesztinai fel­szabadítási mozgalom kül­döttsége hamarosan Kínába látogat. Végül nyilatkozatában nagy megelégedését fejezte ki az arab államszövetség megalakítása felett. Törökországi helyzetkép a disznókat sem tartanák ilyen barakkokban... Beszélgetés a jugoszláv munkások életkörülményeiről Walter Bross nyugatnémet szakszervezeti vezetővel A német sajtó napokig cikkezett kilenc jugoszláv munkás lakáskörülményeiről, akiket a „bőkezű” bon­ni munkaadó egy lebontásra váró barakkban szállá­solt el. Az újságokban Kurt H.-nak nevezett építke­zési vállalkozó Maarstrasse 23. alatti barakkjában a munkások ágyába csörgött az eső, s ez volt az egye­düli víz az épületben, amelynek a faláról hullik a va­kolat, az ablakban nincs üveg és a W. C.-t vizes desz­kákból tákolták össze az udvaron. A munkaadó 2000 márkát kér a munkásoktól, hogy minden helyiségbe bevezesse a villanyt. Amikor a munkaügyi és építke­zési felügyelő meglepte, azt állította, hogy épp most akarta megfelelő helyre költöztetni munkásait. Az újságírók véleményt kértek Walter Brasst­ól, a né­met szakszervezet bonni kép­viselőjétől is. — Az a hatvanezer föld­műves, aki két héttel ezelőtt tüntetett Bonnban, a diszma­­it sem tartaná ilyen barakk­ban! — mondta. Walter Brasst valóságos hősnek tartják bonni népjó­léti és szakszervezeti munká­saink, mert személyesen részt vesz az ellenőrzés és a vizsgálat lefolytatásában, s amikor a munkaadó nem volt hajlandó intézkedni, oda csődítette az újságírókat és megh­atott velük mindent. A következmény: szállodát fi­zet a munkaadó kilenc mun­kásnak, a német kormány azonnal jelentést kért a kül­földi munkások lakásviszo­nyairól, és gyorsított eljárás­sal törvényt hozott, amely szerint ez év április elsejé­től a munkaadó köteles fe­­jenkét nyolc négyzetméter lakóterületet biztosítani a kül­földi munkásoknak és egy szobában nem tarthat négy munkásnál többet. Április el­seje előtt csak négy négyzet­méter illette meg a dolgozó­kat és hat munkást is bele­­kényszerített egy szobába. Walter Brass harmincöt év körüli fiatalember. Nagyon komolynak, nagyon szigorú­nak látják. Alighogy rátér­tünk a kilenc jugoszláv mun­kás esetére, haragosan mond­ta: — A gettóban sem volt rosszabb! Padláson, pincé­­­ben, folyosóban és más nyo­mortamnyákon helyezik el őket! Mindent megteszünk, hogy ennek vége szakadjon! Megjegyezte még, hogy a bonni városi tanácsnak nem tetszett az akció, a város­atyák a szemére vetették, hogy miért nem ismertette az újságírókkal a jugoszláv munkásokról való példás gon­doskodás eseteit is. — A német szakszervezetet — mondta Brass —, nem a pozitívumok érdeklik, hanem az, hogy hol kell még segí­teni a munkáson, javítani az életkörülményein. — Sok gondja van a ju­goszláv munkásokkal? — kér­deztük. — Főként az elhelyezéssel van baj, mert a munkaadó ott rövidíti meg őket, ahol csak teheti. A jugoszlávok nem tudnak németül s nem élhetnek jogaikkal. Anyagi­lag is károsulnak, mert nem számolják el nekik a heti 40 órán felüli 25 százalékos bér­többletet, és például annak, aki a kompresszorral dolgo­zik, nem adnak 50 pfeniggel többet, pedig ez a törvény. A tőkés természetesen szíve­sen elhallgatja az ilyesmit, s mi is csak nehezen buk­kanunk rá a szabálysérté­sekre. — Mennyivel károsulnak munkásaink? — Bérük legalább 30 szá­zalékával. Ha többen irat­koztak volna be a német szakszervezetbe, jobban vé­delmezhetnénk érdekeiket. Sajnos, a 113 000 jugoszláv építőipari munkás közül, ahá­nyan Nyugat-Németország­­ban dolgoznak (belőlük van legtöbb), mindössze 10 000—s 12 000 tagja a német szak­­szervezetnek. Azért nem lép­nek be, mert sokallják a 14 márkát (56 dináros) havi tag­ságdíjat, pedig nyilvánvaló, hogy a szakszervezet sokat tehet értük. A német szakszervezetek tekintélyéről személyesen megbizonyosodtunk, amikor Walter Brassal ellátogattunk a bonni metró központi ál­lomásának építkezéséhez. A munkavezetők, mérnökök a legnagyobb tisztelettel fogad­ták a szakszervezeti funkcio­náriust. Csak az ő szavai voltak hallhatók, meg az épí­tővállalat szakemberei rövid válaszai. Előkerültek a ju­goszláv munkások is, akik ott dolgoznak. A munkások azt mondják, hogy nagy elbocsátások kez­dődtek — mondtuk Brass­­nak — s mivel a földalatti vasút hamarosan elkészül, ezrével kerülnek az utcára. Némely üzem csődbe jutott, s mások, amelyek szintén a tönk felé sodródnak, elsőnek a jugoszláv munkásokat bo­csátják el. — Az­t nem állítanám, hogy a jugoszláv munkások az el­sők — válaszolta a szakszer­vezeti vezető —, hanem azok a külföldiek, akiknek nincse­nek irataik, illegálisan vál­laltak munkát. A törökök közül legalább 40 000-nek nin­csenek rendben az iratai. Azok az üzemek, vállalatok viszont, amelyeknek nincs munkájuk, először az idős és munkakerülő munkásoknak mondanak fel. Az egyik üzem 19­­jugoszláv munkást bocsátott el a múlt héten, de helyettük azonnal húszat felvett, úgyszintén jugoszlá­­vot. Walter Brass elmondta még, hogy a földalatti vasút befejezésével sem maradnak munka nélkül az építőipari munkások. Bonnban 7731 munkahely nyílt meg az épít­kezéseknél áprilisban, s leg­alább öt évig nem csökken a munkások szám­a. Egyedü­li probléma az elszállásolás, amely a munkaadó köteles­sége. Miután szívélyes búcsút vett tőlünk, megnyugtatott bennünket, hogy Nyugat- Németországban van, aki gon­doskodik munkásainkról. POLYVAS József Walter Brass | DIEN BIEN PHU ÁRNYAI | Д^цдмаваанNoиит«ј?аршитс«в9'^^ —............................................................... ___________BÖNGÉSZÉS A VILÁGSAJTÓ VIETNAMRA VONATKOZÓ CIKKEIBEN »||шшиммм1шшш1111||||||||тт«иаи8мив88тиив8и»ибмтм1т1иотпишш1н11пшшцшишиим1шшшш A Le Monde cikke William egyik leg­utóbbi nyilatkozatából indul ki, amely­ben a külügyminiszter kijelentette, hogy a Dél-Vietnamban felfedezett kőolaj fel­tárása „semmivel sem befolyásolja az Egyesült Államok Indokínával szembeni politikáját” A Le Monde cikkírója felfi­gyel rá: „első ízben történt, hogy egy amerikai vezető nyilvánosan említést tesz az indokínai kőolajról”. S noha a Rogers­­nyilatkozat a továbbiakban hozzáteszi, hogy „az Egyesült Államok a legutóbbi időkig semmit sem tudott erről”, a Le Monde leszögezi, hogy ezzel szemben az amerikai kőolajvállalatok már régen igen jó információkkal rendelkeznek a kér­désben, amit szaksajtójuk számos cikke is sárul a helyzet alakulására, a Newsweek mutat. A Le Monde a továbbiakban bőven fog­lalkozik a szóban forgó sajtóban megje­lent utalásokkal. „Ezen a téren, először beszélve az indokínai petróleum befolyó­­érdekes megállapítást tesz arról a zavar­ról, amelyben az amerikai petróleum-kö­rök vannak. Mint most már ismeretes, tárgyalások folynak néhány japán válla­lat és a Gulf Corporation között, amelyek egyesíthetnék érdekeltségeiket a vietnami petróleum kapcsán. A Gulf eleinte ta­gadta a tényeket, amelyeket először a to­kiói sajtó hozott nyilvánosságra. Az ame­rikai hetilap idézi a saigoni amerikai kö­vetség egyik diplomatáját, aki kijelentet­te: „ Nekünk sokkal könnyebb lenne katasztrófa nélkül elmenni (Vietnamból), akkor, ha ők (a saigoniak) eladhatnák petróleumukat.” Az ügy tehát egyidőben politikai és gazdasági vonatkozású. A Forbes című kéthavonként megjelenő amerikai folyó­irat március 15-i száma is közölt egy je­lentős cikket a témáról A Forbes — jegyzi meg a Le Monde — csaknem 600 ezer példányban jelenik meg, és az Egye­sült Államok üzleti köreiben igen olva­sott lap, majd a továbbiakban azt írja, hogy a petróleum „mindig a politikai ta­laj kincse is” volt. Tanulmányozva a be­ruházás lehetőségeit, a vietnami kőolaj­­forrásokba, az idézett, New Yorkban meg­jelenő lap azt írja: „Az ügy politikai ve­lejárói nyilvánvalóan óriásiak. De ha van nyersolaj, vagy ha csak annak a valószí­nűsége forog fenn, hogy lehet találni, a kérdés, hogy tudjuk, ki vezet Saigonban, már több, mint politikai jelentőségű.” A Forbes megjegyzi, hogy tavaly David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank el­nöke, kijelentette: 1980-ig az olajipar 36 milliárd dollárt ruházhatna be a Csendes­óceán ázsiai partvidékén.­ Ezek a szavak késztették a Petroleum Engineer című ki­adványt, hogy a következőket írja: „Úgy látszik, a Csendes-óceán lesz az a zóna, ahol a következő nemzetközi boom létre­jön.” A maga részéről a Forbes a követ­kező kérdéseket teszi fel: 1. Egy ilyen fel­fedezés (olajforrások feltárása Vietnam­ban) meglassítaná-e az amerikai csapatok visszavonulását? 2. Az ásványolaj-kiter­melésre, a Thieu-Ky rezsimmel létreho­zott egyezmények, még jobban lekötelez­­nék-e az Egyesült Államokat ennek a na­gyon is vitatott kormánynak az oldalán? 3. Ha az indokínai katonai helyzet soha­sem oldódik meg, a petróleumtársaságok megkockáztatnák, hogy mindazért, ami ott rosszul megy, ők legyenek a bűnba­kok?, 4. Feltétlenül szükséges-e Saigon­ban „baráti” rezsim ahhoz, hogy az ame­rikaiak hozzáférjenek az olajforrásokhoz? Végeredményben számos arab ország „no­ha a Nyugat esküdt ellensége”, eladja ne­ki kőolaját” (Folytatjuk)

Next