Magyar Szó, 1973. március (30. évfolyam, 73-88. szám)
1973-03-23 / 80. szám
Péntek, 1973. márc. 23. Elhanyagoltak a Zenta környéki iskolák Korszerűsítésük elkerülhetetlen Zenta község falusi iskoláinak helyzetét az elmúlt napokban külön szakbizottság mérlegelte. Tagjai: BENKŐ György, Svetozar RADONJIC és FLEISZ Mária ellátogattak az adahatári, a bogarasi, a tornyosi, a Burány-sori, a völgyparti, a kevi és a híressori általános iskolákba, hogy tüzetesen felülvizsgálják, megfelelnek-e az épületek az egészségügyi feltételeknek, az építészeti előírásoknak, vagyis megvan-e minden feltétel az oktató-nevelő munka zavartalan végzésére. A látogatás során a bizottság tagjai lesújtó képet kaptak a falusi, illetve a tanyai iskolaépületek állapotáról. Az épületek többsége nem felel meg a korszerű oktatás-nevelés követelményeinek, sőt még a legelemibb egészségügyi feltételek sincsenek sok helyütt biztosítva. Az iskolák nagy része majd százéves múltra tekint vissza, a tantermek kiesik, világításuk nem megfelelő, az ablakok és ajtók korhadtak, sürgősen ki kellene őket cserélni. A kilenc iskolaépület közül mindössze egy, a bogarasi felel meg valamelyest az előírásoknak. Az épületet igen szépen rendben tartják, és a 47 tanulónak — amennyi ebben az iskolában jár — megvannak a legelemibb feltételeik a tanuláshoz. Sajnos, a diákkonyhát felszerelés híján nem tudják használni. Az iskola környéke ugyancsak elhanyagolt — állapították meg a bizottság tagjai. Udvar egyáltalán nincs a gyermekek nem tudják hol eltölteni az órák közötti szabad időt. Siralmas állapotban van az adóhatári iskola. Az épületbe a megengedettnél több gyerek jár, ezért a községi tanügyi felügyelő javasolta az oktatási közösségnek, hogy mielőbb rendezze ezt a problémát. A tantermek elhanyagoltak, padlózatuk korhadt, sok helyütt téglával foltozták ki az üresen hagyott részeket. A tanteremhiány miatt a szemléltető eszközöknek nincs megfelelő helyiségük, és a szanaszét heverő felszerelések esztétikailag igen rossz benyomást keltenek. Az iskola környéke is elhanyagolt. A kerítés oldala kidőlt, nincs megfelelő illemhely, sem vízvezeték. A Gyenes- és az úgynevezett Szent Imre-iskola épületeiben is hasonló hiányosságokat fedeztek fel a bizottság tagjai. A bizottság ellátogatott a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola épületeibe is. Megállapította, hogy a Domonkos-féle épület, a báránysori, a völgyparti iskolák, ahol leginkább kombinált tagozatokon folyik a tanítás, egy sem felel meg a korszerű oktatási-nevelési követelményeknek. A legtöbb épületben a tanítás délelőtt és délután is folyik, kevés a tanterem, hiányoznak a legelemibb egészségügyi létesítmények. Nincs bevezetve a víz, és az illemhely is az udvarban van elhelyezve. Külön problémát jelentenek a rendezetlen udvarok, ugyanis a nevelőknek nincs holmegszervezniük a testnevelési órákat. Valamelyest jobb a kevi iskola helyzete. Ebben az épületben délelőtt két kombinált tagozat dolgozik, míg délután a negyedik és ötödik osztályosok járnak ide. A legelemibb egészségügyi feltételeknek megfelel az épület, azonban a világítás nincs megoldva. Az általános műszaki nevelés gyakorlati oktatására használt műhely viszont igen rossz állapotban van, a világítás nem megfelelő, és a szellőztetés sincs megoldva. Az oktatási és nevelési feltételek javítása érdekében a közoktatási közösség megkezdte a tornaterem és öltöző építését, és egy váróterem is készül az utazó diákok részére. Ez felettébb fontos, mivel az épületben 83 diák tanul, közülük sokan a környező tanyákról naponta utaznak. A híressori iskolában mindössze 20 diák tanul. Oktatásuk osztatlan tagozaton folyik. A tantermek elhanyagoltak, és a legelemibb követelményeknek sem felelnek meg. Emellett az iskolaudvar is igen rendezetlen. A bizottság tagjainak véleményeszerint a híres sori iskolát az épület elhanyagoltsága és a kevés számú diák miatt be kellene zárni. Emellett szól az a tény is, hogy az épület Zenta és Tornyos között fekszik, tehát a diákok utazása a környező iskolákba nem ütközne nagyobb nehézségbe. A felsorolt hibák és hiányosságok kiküszöbölése és a minőségibb oktató-nevelői munka jobb megszervezése végett feltétlenül korszerűsíteni kell az említett iskolaépületeket. V. K. M. A tornyosi Tömörkény iskola is részt vesz a versenyen Nemrég a Szakszervezeti Szövetség zentai bizottságának kezdeményezésére verseny indult az iskolák és környékük szépítésére. A versenyben a tornyosi Tömörkény István (központi épület), a felsőhegyi Csokonai Mihály bogarasi (külső) épülete és a zentai Emlékiskola vesz részt. Ez az akció nagyobb mértékben mozgósítja a tanügyi intézményeik dolgozóit, és a tanulókra is nevelően hat. A cél egyben az anyagi javak megőrzése is. Sajnos, komolyabb anyagi támogatásra egyik iskola sem számíthat. Esetleg a község területén működő társadalmi-politikai és gazdasági szervezetek, a helyi közösségek, a szülők nyújthatnának segítséget. A versenyt a községi bizottság szervezi, ennek tagjai: Iván Márta, Benkó György, Miloš Kovačev, dr. Sőregi Zoltán, Gordán László, Svetozar Radonjic, Farkas Géza, Velinka Vukmirovic, Stanko Pecarski, dr. Kókai- Boros Mária, dr. Dévai Lajos, Milorad Djurovic, Svetislav Zivkov, Takács István és Fleisz Márta. B. V. s. TISZAVIDÉK Választógyűlések a kanizsai községben A Szocialista Szövetség tagozataiban a hét végén tartják a választógyűléseket. Megvitatásra kerül a község idei társadalmi, gazdaságfejlesztési, valamint költségvetési terve. Helységenként a következő napokon tartják a polgárok összejöveteleit. Kanizsán ma este 6 órakor az I., III. és a IV. kerületben kerül megvitatásra a társadalmi és gazdaságfejlesztési, valamint a költségvetési terv. A zimonnéiak vasárnap, 25-én, 15 órakor, Kanizsán pedig a II. és az V. kerület polgárai 26-án este 6 órakor tűzik napirendre a község fejlesztési tervét. Horgos választói vasárnap ismerkednek meg a község fejlesztési programjával és a költségvetéssel. Délelőtt 9 órakor az I. és a II. kerület polgárai a KSZ helyi szervezetének otthonában tartják összejövetelüket, a III. és a IV. kerületiek szintén 9 órakor a Sárkány-féle vendéglőben. Ürvjáráson vasárnap délután 2 órakor tartják a választógyűlést. A martonosiak ma este 6 órakor tűzik napirendre a község idei társadalmi, gazdaságfejlesztési és költségvetési tervét. Az I. kerületben lakók a Kaszinó vendéglőben, a II. és a III. kerületbeliek pedig aSzocialista Szövetség otthonában gyűlnek össze. A kishomokiak a választógyűlést vasárnap délután 2 órakor tartják az iskola épületében. Kispiac polgárai vasárnap délelőtt 9 órakor a tűzoltóotthonban, a szalatornyaiaik pedig az iskola épületében szintén vasárnap 15 órakor tartják a választók értekezletét. Orom választói vasárnap délelőtt 9 órakor a szövetkezet otthonában ismerkednek meg a község fejlesztési és költségvetési tervével. Völgyesen 9 órakor az ifjúsági otthonban találkoznak a polgárok. Oromhegyesen és Tóthfalubam vasárnap tartják a gyűléseket. Az oromhegyesiek délelőtt 10 órakor a moziteremben, a tóthfalusiak délután 2 órakor a tűzoltóotthonban találkoznak. Velebiten és Adorjánon ma kerül sor a választógyűlésekre. Velebit polgárai este 6 órakor a művelődési házban, az adorjániak pedig a Szocialista Szövetség otthonában vitatják meg a község fejlesztési és költségvetési tervét. V. K. M. 5. oldal JrM tttttiM’ ai aWIMÉA A Vojvodinaturist elkészítené a kirándulások programját és költségvetését Bár az iskolaév vége még messze van, az iskolák többségében a tanulók már szorgalmasan gyűjtik a pénzt az évvégi közös osztálykirándulásokra. A Vojvodinaturist zentai kirendeltsége, hogy segítségükre legyen, már kidolgozta a kirándulások programját, és költségeit is meghatározta. A tanároknak, a tanítóknak is segítségükre lesznek ezzel, mert a kirándulások szervezését magukra vállalják. Akik rövidebb kirándulásra akarnak menni, azoknak három kétnapos kirándulást ajánl a Vojvodina turist. Az egyik kirándulás útvonala Zenta—Belgrád—Mladenovac—Cuprija—Parácvi és Niš. A proram előirányozza az említett helységek nevezetességeinek a megtekintését. Az éjszakát Nišben töltik. Ez a kirándulás személyenként a szállítással, az éjszakai szállással, az étkezésekkel és a szervezéssel együtt 199 dinárba kerül. A másik kétnapos kirándulást a Vaskapuhoz (a Derdapra) tervezték. A történelmi emlékek, a környék nevezetességeinek megtekintése mellett a kirándulók filmbemutatót láthatnak a hatalmas vízierőmű építéséről is. A kirándulás személyenként 237 dinárba kerül. Még egy kétnapos kirándulást ajánlanak a szervezők, ez kerül a legkevesebbe, személyenként mindössze 138 dinárba. Az útirány: Zenta—Kragujevac—Paraéin —Smederevo—Belgrád és Zenta. Paraéinban megtekintik az ismert üveggyárat, majd az éjszakát Kragujevacon töltik. A kirándulás második napján felkeresik Kragujevac nevezetességeit, köztük az emlékparkot és az emlékiskolát is. A háromnaposra tervezett kirándulás végső úticélja a plitvicei tavak és azok környékének a felkeresése és megtekintése. Parlovacon és Zágrábon utaznak át a kirándulók, itt rövid szünetet tartanak, és megismerkednek a város nevezetességeivel. A kirándulás ára személyenként 270 dinár. Több napos kirándulásokra is állítottak össze programot a , Vojvodinaturist szakemberei, amelyekről a következő számainkban számolunk be az olvasóknak. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak a Vojvodinaturist zentai kirendeltségében (Telefon: 80-350). (-a, -a) Kanizsa: Tanulási verseny az iskolákban Az ISZ tartományi választmánya az idén akciót indított Nincs gyenge osztályzat címmel, amelynek a célja a tanulmányi eredmények javítása, mert ez a probléma nemcsak a kanizsai községben, hanem Vajdaság egész területén jelen van. Az ISZ tartományi választmánya az idén akciót indított Nincs gyenge osztályzat címmel amelynek a célja a tanulmányi eredmények javítása, mert ez a probléma nemcsak a kanizsai községben, hanem Vajdaság egész területén jelen van. A tanulási verseny célja, hogy versenyszellemet alakítson ki a diákok körében, és ennek segítségével javítsuk az osztályzatok átlagát — mondotta DOBOS István, a szakosztály elnöke. — Az akcióval kapcsolatban megbeszélést tartottunk az iskolai ifjúsági alapszervezetek elnökeivel, valamint az alapszervezetek munkájának követésével és segítségével megbízott tanárokkal is. A megbeszélésen meghatároztuk a verseny lebonyolításának módját és szabályait. A szabályok alapján az iskolák minden hónap 10- éig elküldik az előző hónapban elért eredményekről az osztályok átlagáról és magukról a tanulókról szóló jelentést is. Erre azért van szükség, hogy ha év végén több azonos átlageredmény lesz, akkor a hónapok eredményei alapján határozzuk meg a végső helyezéseket. A legjobb eredményt elérőiket az iskola, , az Ifjúsági Szövetség és az oktatási közösség jutalomban részesíti. — A feladatok, a munka nem a pedagógusokra hárul, hanem magukra a tanulókra. Ezzel többek között az is volt a célunk, hogy a diákok ismerjék a jegyeiket, állandóan figyelemmel kísérjék azok alakulását, és azután a hónap végén együttesen számíthassák ki az átlageredményt. Az iskolákban elfogadták a javaslatokat a verseny megindítására, legtöbb helyen akciónk nagy megértésre talált a diákok és az előadók körében egyaránt. Az elsőjelentések már érkeznek is a szakosztály címére. Eddig egyedül az Ady Endre iskola nem kapcsolódott be tevékenyen az akcióba, de reméljük, hogy hamarosan ők is csatlakoznak a többi iskolához. (-a, -a) lja Adán: Bánffy György előadóestje Ma (23-án) a szabadkai Kultúra Székházának a szervezétében Adán vendégszerepei BÁNFFY György magyarországi érdemes művész. Előadóestjének címe: Ékesérdes anyanyelvünk — a. Halotti Beszédtől a tolvajnyelvig, avagy: Nyelvében él a nemzet. A műsor este 7 óraikor kezdődik a színházteremben. Jegyek elővételben a PTSZ irodáján kaphatók 7 dináros áron. (-a, -a) imus I I 11II rin I fima fizus leveleznap Talán túlzásnak tűnik, de az utóbbi évek zenében leggazdagabb víkendje volt az elmúlt hétvége a Tisza mentén. Az eseménysorozatot a kanizsaiak hagyományos Kodály-estje nyitotta meg. A Kodály halálának évfordulójáról minden évben hangversennyel megemlékező kanizsai zeneegyesület az idén minden eddiginél színvonalasabb műsorral örvendeztette meg közönségét. A zeneegyesület zenekara, mely lassan komplett szimfonikus együttessé terebélyesedik, RÁCZ-SZABÓ Annamária vezényletével Kodály Kállai kettősével kezdte a hangversenyt. Az eredetileg vegyes karra és népi zenekarra komponált mű zenekari megszólaltatása merésznek tűnik, de — sokak véleménye alapján — sikeres megvalósítás volt. Kodály egyik ifjúkori zongoradabjának, a Zongoraramuzsika Valsettjének Telmányi-féle hegedű—zongora feldolgozását RADÁCS Mihály és BIMBÓ Magdolna szólaltatta meg, mintegy ízelítőt adva a zeneszerző első alkotókorszakából, mely érezhetően a Debussy zenéjével való megismerkedés élményét tükrözi. A szabadkai fúvós trió — LÉVAI Mátyás, SZABÓ Ede és OLÁH György — Kodály háromszólamú műveinek irigylésre méltó szintű megszólaltatásával nyerte el a közönség osztatlan tetszését. Az estet a kecskeméti Városi Művelődési Központ női kamarakórusa tette még élménydúsabbá. A SIPOS Károly vezette kórus mintegy félórás műsorában a kórusmuzsika minden szépségét felvonultatta, az egyszólamú népdalok bájos, naiv egyszerűségétől, az életet játszó játékot élő gyermekdalok pajkos vidámságán keresztül, a kodályi vokális műzene komoly felkészültséget igénylő, megrázó erejű interpretációjáig. A hangverseny sikerét KONCZ István végtelenül egyszerű, finom, de rendkívül hatásos díszlete tette teljessé. Szombaton a Tisza túlsó partján, Törökkanizsán csendültek fel az ősi és új dallamok; a kecskeméti kórus adott itt is két hangversenyt. Délelőtt a gimnázium tanulói vettek részt képzeletbeli társasutazáson „A barokkól Bartókig”. Öt évszázad kórusmuzsikájából nyújtottak ízelítőt a vendégek — minden zenei kar, zenei stílus egy-egy megállót jelentett —, végigtallózva így az olasz, németalföldi, francia, német barokk, a klasszicizmus és romantika évszázadait, elvezetve a fiatal, lelkes hallgatóságot korunk zenéjéig. A kecskeméti kamarakórus szombat esti hangversenyét a kortársak zenéjének szentelte. Bartók, Kodály, Kalmár László és Karai József kórusműveinek közvetlen megszólaltatásával a vendégek magukkal ragadták a közönséget, melynek első találkozása lehetett ez a modern magyar kórusmuzsikával. És — úgy tűnik — ez a huszonöt lány, asszony fáradhatatlan: vasárnap reggel, búcsúzóul a kanizsai gyógyfürdő — mint utóbb kiderült: rendkívül jó akusztikájú — előcsarnokában Regnard madrigáljával köszöntek el vendéglátóiktól. Vasárnap este Adán találkoztak a muzsika barátai a Bartók Béla Városi Zenekar hangversenyén. A műsor első részében barokk, klasszikus és romantikus szerzők szóló- és kamaradarabjait játszották a helybeli és a kanizsai zeneegyesület szólistái és kamaraegyüttesei. Nagy kár, hogy a színpad elég szerencsétlen akusztikai feltételei megfosztották ezek előadását a kamarazenére annyira jellemző intimitástól, közvetlenségtől, mely egyúttal nélkülözhetetlen is ahhoz, hogy egy kamaramű élménnyé teljesülhessen. A műsor második része a hazaiak zenekaráé volt. A megfiatalított együttes — melyen nagyon érzik a basszusvonósok hiánya — JAKOBOVICS Andor vezetésével rendkívül megnyerő műsort mutatott be. Kiemelkedő teljesítmény volt Vivaldi B-dúr hegedűversenye. A szólista, BIRKÁS János sikerrel oldotta meg a súlyos kettősséget: mély átéléssel vinni szólamát, de közben nem elszakadni a zenekartól sem. És befejezésül néhány számadat: a négy hangversenynek mintegy 750 hallgatója, több mint hatvan részvevője volt (nem számítom ide a kecskeméti kamarakórust). Úgy tűnik, a zene reneszánsza kezdődik a Tisza mentén... Szavalóverseny Csókán A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület megkezdte a községi szavalóverseny megszervezését. Erre a nagyszabású versenyre különösen általános iskolások jelentkeztek, mintegy 35 tanuló, így március 17-én selejtezőt tartottak, tizenkét tanuló jutott tovább. Jóleső érzés tudni, hogy ilyen nagy az érdeklődés az irodalom iránt, s különösen, hogy a diákok már ilyen fiatalon szeretik a verset, s a költő érzelmeit megfelelően tolmácsolni is képesek. Említésre méltó, hogy a selejtezőn egy harmadikos kisdiák is részt vett, méghozzá színvonalas teljesítménnyel. A községi szavalóversenyt március 24-én, 16 órai kezdettel tartják meg az Ifjúsági Otthonban. Ezen a továbbjutott általános iskolások mellett idősebbek is részt vesznek. L. M. Jelentkezzenek a szobavirág-kedvelők! A Fórum Hobby Klub és a zentai Művelődési Ház szervezésében szobavirág-kiállítást rendeznek Zentán a Művelődési Ház kiállítási termében. A szervezők kérik a szobavirág-kedvelőket és -tulajdonosokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a kiállításon. Jelentkezni a Művelődési Ház irodájában lehet. A kiállításra kerülő virágokat március 30-án gyűjtik öszsze. (-a, -a)