Magyar Szó, 1973. május (30. évfolyam, 118-131. szám)
1973-05-01 / 118. szám
2. oldal Nixon és Brandt közös nevezőt keres Washingtonba utazott a nyugatnémet kancellár Boonnból jelenti a Tanjug: Brandt nyugatnémet kancellár Bonnból Washingtonba utazott, hogy kétnapos tárgyalásokat folytasson Nixon amerikai elnökkel. Megbeszéléseik központi témája, hogyan lehet megoldani a nyugati szövetségesek között felhalmozódott kereskedelmi és pénzügyi ellentéteket. Mint ismeretes, a két hónappal ezelőtti pénzügyi válság megbontotta a nyugati egységet és azóta sem találtak megoldást arra az amerikai követelésre, hogy tegyék szabadabbá a világkereskedelmet, hogy az USA egyensúlyba hozhassa kereskedelmi mérlegét. A nyugat-európai országok azt követelik, hogy az USA esetleg áldozatok árán is találjon kölcsönösen elfogadható megoldást. Washington ezzel szemben azzal érvel, hogy a Közös Piac akadályozza az amerikai áru betörését a világpiacra. Nixon és Brandt közös nevezőre próbálják hozni ezeket a nézeteket. Valószínűleg szó lesz Kissingernek arról a javaslatáról is, hogy új alapokra helyezzék az Atlanti Szövetséget. Bonn kezdetben elvben üdvözölte Kissinger javaslatait, az utóbbi napokban azonban álláspontja tartózkodóbbá vált, sőt Herbert Wehner —, aki nemrégiben még Brandt helyettese volt —, elvetette Kissinger javaslatait. Elutazása előtt adott nyilatkozatában Brandt kifejezte meggyőződését, hogy a nyugat-európai közösség túlnő a gazdasági kereteken és tényleges egységes európai piaccá válik. Ugyanakkor azonban hangsúlyozta, hogy „Amerika nélkül nem lehetnek reális tárgyalások az európai biztonságról”. Belgrádba érkezett a japán külügyminiszter Maszajosi Ohira japán külügyminiszter kétnapos hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. Tárgyalásokat folytat majd Miloš Minic külügyi titkárral és több más jugoszláv képviselővel. A japán vendéget a surčini repülőtéren Miloš Minic és mások fogadták. A japán külügyminiszter kíséretében van a külügyminisztérium több megbízottja is. Meghiúsítottak egy izraeli támadást? A Palesztinai hírügynökség azt állítja, hogy a Palesztinai kommandók vasárnapra virradó éjszaka meghiúsították az izraeli csapatok partraszállását egy Palesztinai menekülttábor közelében. A hírügynökség szerint hat izraeli járőrcsónak hét helikopter kíséretében izraeli csapatokat akart partra tenni. Az őrség azonban idejébentüzet nyitott és az izraeliek visszavonultak. Tel Avivban egy katonai szóvivő cáfolta a Palesztinai hírügynökség hírét. Parlamenti küldöttségünk befejezte indonéziai körútját Az Indonéziában tartózkodó jugoszláv parlamenti küldöttség befejezte kétnapos indonéziai körútját és visszaérkezett Dzsakartába. A küldöttséget körútjára elkísérte dr. Damo Pranoto, az indonéz parlament elnöke is. Hanoi cáfolja a Le Duc Thor Kissinger találkozó hírét Párizsból jelenti az UPI. Vasárnap megtartották az amerikai—észak-vietnami tárgyalások második fordulóját. Mint ismeretes a pénteken kezdődő tárgyalásokon Észak-Vietnamot Nguyen Ko Tac külügyminiszter-helyettes, az USA-t pedig William Sullivan államtitkár-helyettes képviseli. Észak-Vietnam ezzel egyidőben azt közölte, hogy semmit sem tud Le Dúc Tho és Kissinger állítólag május közepére tervezett találkozójáról. Ezzel cáfolják, hogy a Párizsban kezdődő megbeszélések a Le Dúc Tho a Kissinger találkozó előkészítését célozzák. MAGYAR SZÓ Jugoszlávok Afrikában Benghaaziből üzenik Jóval virradat előtt indultunk Benghaziból, a tengerparti Berenice-szálló elől Beide, a volt királyi székhely felé, ahol Kadhafi elnök annak idején, Idrisz király távollétében, a líbiai államcsínyt végrehajtotta. Előző este Sasié főkonzul vendégei voltunk a nagykövetségen és prohibíció ide, prohibíció oda — akkor még a diplomáciai képviseletekre nem terjesztették ki — jól a pohár fenekére néztünk az éjfél utánig elnyúló beszélgetés során. A konzul tájékoztatott bennünket arról, hogy évente mintegy hétmillió dollárt küldenek, visznek haza Líbiából a jugoszláv munkások és értelmiségiek. Az utóbbi négy év alatt csupán Benghazi környékén 120 millió dolláros munkát végeztek a jugoszláv vállalatok. Líbiát — az afrikai Texast — nyersolaja teszi nagyon gazdag országgá., Majd hétszer akkora a területe, mint Jugoszláviáé, de csak kétmillió ember él rajta, és az ország hároméves fejlesztési tervére csaknem négymilliárd dollárt fordítanak. Kár, hogy mi, vajdaságiak nem használjuk ki jobban a lehetőségeket — mondta Sasié. Minden túlzás nélkül, még a trágyát is eladhatnánk Líbiában, hiszen az óriási építőhelyeken csupán a homok és a kavics líbiai, minden más építőanyagot Európából, Amerikából importálnak, hogy az élelmiszeripari termékekről és az iparcikkekről ne is beszéljünk. A kishegyesi Csernik házaspárral is a főkonzul révén ismerkedtünk meg. Csernik István, a benyházi villanytelep szakembere és felesége, Magdolna, Cservenkáról mentek már másodízben Líbiába. Csernik István a keresetéről elmondta, hogy 450—500 dolláros havi fizetése van és ingyen lakás, úgy, hogy havonta átlag félmillió régi dinárt tud megtakarítani idegen valutában. Hogy mit ér a munka Líbiában, arról a szerémségi Rakovácon is beszélhetnek a már hazatért kőtörők, vagy azok a vajdasági ácsok, akik a belgrádi Hidrotechnika alkalmazottaiként dolgoznak időről időre Benghazi környékén, meg a Duna—Tisza—Duna Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói, akik Tripoliban a hatalmas szennyvízszűrő rendszert építették — ez volt az első jugoszláv munkavállalás Líbiában — és az a két és fél-háromezer építőmunkás, aki most éppen az épülő benyházi egyetem épületén dolgozik. Líbia az épülő egyetemnek vezető helyet szeretne szerezni az egész arab világban. Ezért a szinte hihetetlen luxus, a csempe és márvány falburkolat és a hatalmas méretek. A könyvtárhoz például a bécsi, a budapesti vagy a zágrábi egyetemi könyvtár mérhető. Műszaki szempontból egyetlen munkavállalásban sem vallottak szégyent dolgozóink Líbiában, üzleti szempontból azonban akad egy-két kifogás. Főleg az, hogy még mindig sántít az itthoni anyavállalatok elképzeléseinek egybehangolása a kinti munkakörülményekkel és követelményekkel. Zoran, a gépkocsivezetőnk, az egyetem megtekintésekor szegődött hozzánk. Kérésünkre, hogy elvinne-e bennünket másnap Cyrenebe, a világhírű ókori romvárosba, készséggel vállalkozott. Az üveg whiskyt, amivel megajándékoztuk, úgy kellett ráerőltetni. Mindenáron fizetni akart érte. Induláskor megkérdezte, hogy kértünk-e a szállóban útravalót. Nem tesz semmit, ha nem — mondta —, száz kilométerre innen az első útszéli motelban kaphatunk főtt tojást. Azt hittük tréfál a 100 kilométerrel. De, amikor 160— 170-re felzavarta a Mercedes sebességmutatóját és csak akkor „kocogtunk” 120 —130-cal, ha levette a lábát a gázpedálról, láttuk, hogy nyugodtan öblíthetjük a torkunkat a becsempészett étvágygerjesztővel, szíverősítővel, a reggeli hamarosan az asztalon lesz. Asztalon?... A szutykos helyiség közepén egy fémdobozban faszén parazsa izzott. Körülálltuk, melengettük rajta a kezünket és úgy állva szürcsöltük a menta illatú mézédes teát (behozatali), ettük a főtt tojást (behozatali) és a csomagolt sajtot (szintén behozatali). Más vendég is érkezett. Egy kissé megereszkedett testtartású, gépkocsin közlekedő modern nomád arab 5—6 éves kisfiával. A bejáratnál veszteglő kocsiban letakart arccal várt rájuk, a férfiakra, az aszszony, a kisfiú anyja. Mire indultunk, már pirkadt a szaharai hajnal és egyre többet láttunk a tájból, az útból, amelyen harminc évvel előttünk Rommel fasiszta Afrika-hadtestre haladt Tobruk és azon túl, a már egyiptomi területen levő El-Alamein felé, ahol 1942 végén sikerült az angol áttörés. Beidában több kilométer hosszú, két méter magas fal övezi az egykori királyi palotát. Kocsival kétszer is megkerüljük, de kapui mind csukva vannak, úgyhogy fogalmunk sincs róla, mi van a falak mögött. A mohamedán papnevelde mellett ottfelejtett jugoszláv daruerdő. Valamilyen felbontott szerződés, félbehagyott munka után nyilván nem fizetődött ki leszerelni és elszállítani a darukat Hazai szokás? • Jó, hogy nem próbáltuk lefényképezni. Cyrene közvetlen közelében, Észak-Afrika legnagyobb mellkassebészeti kórházában dr. Jelena Djukic igazgatófőorvos és a többi jugoszláv orvos magyarázza, hogy a rendőrség akár inni, akár fényképezni, filmezni lát valakit nemcsak a gépet, vagy az italt kobozza el, hanem le is tartóztatja a tettest és hiába a külföldi útlevél, napokig, hetekig, sőt hónapokig is eltarthat a szabadonbocsátást megelőző magyarázkodás. Néha segít a baksis, de az ember kockáztatja, hogy esetleg még nagyobb kára származik belőle. Ez is nyilván Kadhafi elnök harmadik elméletéből fakad. Líbia nem tőkésország, nem is a tudományos szocializmus (marxizmus) harcosa, hanem Koránra épülő szocialista társadalmi rendszer az ideálja. Ha az egész világ magáévá tenné a Koránt — mondja Kadhafi — megoldódna az emberiség minden problémája. Érdekes azonban, hogy az Unió létrehozása óta az összehasonlíthatatlanul jobb kereseti lehetőséget nyújtó Líbiába áramló egyiptomiak (már több mint háromszázezren vannak) — a szállodákba be-bekukkantó egyiptomi lányok mini-mini szoknyájából és más jelekből is ítélve — bizony a Koránból is mást olvashatnak ki. A hatalmas méreteivel lenyűgöző Cyrene kikötővárosában, Apollóniában, Kleopátra medencéjéből merítettünk egy maréknyi vizet és locskoltuk vele arcunkat. Délután már megint a mieinkkel, az egyetem építőmunkásaival voltunk a barakk-étteremben. Az építőmunkások, bárhol is vannak, rendszerint mindenütt barakkokban élnek. Benghaziban mozi is van az étterem mellett, szerbhorvát tannyelvű négyosztályos általános iskola a gyerekek számára és pótoktatás a felső négy osztályra, a dolgozók szakszervezetbe tömörülnek, az étteremben még mindig hat-hét év előtti árakon szolgálják fel az ételt, a különbözetet a vállalat közfogyasztási alapjából fedezik. De élhet jugoszláv építőmunkás ital nélkül? Mindent meg lehet szokni, de ezt a legnehezebben mondják. Időről időre kis üstöket fabrikálnak és titkon pálinkát főznek. Ha leleplezik őket, ha a rendőrség elkobozza az üstöt, egy idő múlva máris kutathat az újabb után. Mert biztosra veheti, hogy közben elkészítették és üzemeltetik is már az újat is. Nagyjából minden jó, minden elviselhető, mindent meg lehet szokni — üzenik Bengháziból, csak ha a ghibli, a száraz sivatagi szél ne fújna olykor-olykor és ha egy kis itóka volna. BENCZE Lajos BÖRTÖNÖK, FOGOLYTÁBOROK (5) Ha valaki a törzslapján katolikusnak vagy protestánsnak vallotta magát, a kedvezményeken kívül természetesen jó néhány — elsősorban vallási jellegű — kötelezettséget vállal magára. Mindenekelőtt a vasárnapi istentiszteleteken való részvételt. De egyéb vallási kötelezettségeik is vannak a foglyoknak, így például a katolikusoknak kötelező minden hónap első péntekén meggyónni. Természetesen mondani sem kell, hogy mindezek az intézkedések a börtönpolitika jegyében történnek. A gyónás alkalmával például a „hívőket” arra szólítják fel, hogy gyónjanak meg minden gyanúsnak vélt mozzanatot börtöntársaik magatartásáról, viselkedéséről, beszélgetéseiről stb. Hogy a gyónás és az áldozás után a „hívők” fejenként 50 grammal több húst kapnak ebédre — az ünnep jele! — egy cseppet sem idegesíti az egyházatyákat, ugyanis első péntek lévén — tudvalevőleg a péntek böjti nap — senkit sem zavar, hogy éppen zsírosabb ételt szolgálnak fel, mint máskor. De hisz ennyi áldozatra az anyaszentegyház is kész! Azok, akik nem hajlandók vállalni a vallási szertartásokon való részvételt — mert ilyenek is vannak — számos kellemetlenségnek vannak kitéve. Az alábbiakban elmondunk néhány esetet. Nguyen Hoang Quan, 3991-es számú hadifogoly a GCGD börtönszámú 3 F negyed FG szektor 6. számú cellájából 1972. szeptember 6-án részt vett a protestánsok számára tartott istentiszteleten. Az istentisztelet kezdete után azonban tüntetőleg kivonult az imaháznak berendezett teremből. Amikor emiatt felelősségre vonták, kijelentette, megunta a sok értelmetlen zagyvaságot, amit a lelkész prédikált az istentisztelet alatt. Kijelentésére az ügyeletes „önigazgató szerv” agybalőbe verte, s másnap elszállították a központi főhadiszállásra, hogy kivizsgálják ügyét. Akit vallásellenesnek pecsételnek meg Chi Hoá-ban, azt olyan börtönbe viszik, ahol a házirend sokkal szigorúbb, mint itt. Valószínűleg ez történhetett Nguyen Hoang Quannal is, mert börtöntársai az eset után többé nem találkoztak vele. Nem járt sokkal jobban egyik börtöntársa sem, aki szintén szembeszegült „legjobb barátjával”, az istennel. Ngo Dong Thairól van szó, az 1296. számú hadifogolyról, aki szintén a GCGD börtönszárnyban raboskodott, a 2 B 2 negyed BC szektorában. 1972. szeptember tizenkettedikén elrendelték a szektor foglyainak, hogy vegyenek részt Tran Van Thong szerzetes első miséjén. Ngo Dong Thai az istentisztelet befejezése előtt viszszavonult cellájába. Alig, hogy megérkezett, a fogdmegek máris nyomában voltak, s vissza akarták vezetni az imaházba. Amikor ezt megtagadta — mondván, hogy fáj a feje a hangos szertartástól — kegyetlenül megverték, s erőszakkal viszszacipelték a templomba. Másnap Ngo Dong Thai-t is a központi főhadiszállásra idézték, ahonnan többé sohasem tért vissza egykori cellatársaihoz. Meg kell jegyezni, hogy nem csak az úgynevezett „önigazgató szerveknek” és a hivatalos állami börtönfelügyelőknek van joguk bántalmazni a fegyenceket és a hadifoglyokat, hanem mindenkinek, aki nem fegyenci vagy hadifogoly minőségben tartózkodik a Chi Hoa börtönben. Senki sem vonja felelősségre például a börtön kertészét, ha szerszámával hátbavágja a fegyencet. De nem ritka eset, hogy éppen a lelkészek verik meg a börtön lakóit. Túlságosan rózsaszínűnek festenénk le a börtönéletet, ha azt állítanánk, hogy a verés az egyetlen fenyítőeszköz. (Folytatjuk) 1973. IV. 30., V. 1., 2. Cyrenei részlet — római fürdő Száztízmillió dolláros szerződés Líbiával A belgrádi Energoprojekt vállalat vasárnap 110 millió dollár értékű szerződést kötött a líbiai mezőgazdaságfejlesztési minisztériummal. A szerződést Medzsid Gaud mezőgazdasági fejlesztési miniszter és Boža Mitrović, az Energoprojekt vezérigazgató-helyettese írta alá ünnepélyes keretek között. Ez eddig a jugoszláv vállalatok legnagyobb ügylete Líbiával. Lemondos az ugandai külügyminiszter Amin ugandai elnök közölte, hogy Wanume Kibedi külügyminiszter benyújtja lemondását. Ezt a lépést az elnök tanácsolta neki.