Magyar Szó, 1974. április (31. évfolyam, 89-103. szám)
1974-04-01 / 89. szám
10. oldal lines és Boros nagy sikere Az egyéni tornán 2. és 3. helyet szereztek — Csapatban kettős vereség az NDK-tól Sikerült a visszavágó Jugoszlávia—Olaszország 16:6 — Mugoša és Pavlov küzdelem nélkül győzött — Kitűnt Beneš, Vujković, Ališanović és Milosavljević Eszéken a Zrinjevac nevű új sportcsarnokban 14 év után ismét megmérkőzött egymással Jugoszlávia és Olaszország ökölvívó-válogatottja. Sokáig kellett erre a visszavágóra várni. A sportág történetében Jugoszlávia Olaszországtól szenvedte el a legsúlyosabb vereséget, 20:0 arányban kikapott. A visszavágó sikerült, de ■nem született olyan nagyarányú győzelem. Erre a jelentős sporteseményre megtelt a sportcsarnok, háromezren szorongtak a lelátókon. Az összecsapásokat két jugoszláv (Busic és Draigin) és két olasz (Dicca és Ceki) bíró vezette. Egészében véve nagyszerű mérkőzés volt. A várakozásoknak megfelelően Mariján Beneš váltósúlyú Európabajnok mutatott legtöbbet. A 3. menetben néhányszor megsorozta a kitartó Dudát, klasszikus kiütés volt a láthatáron, de erre nem került sor, mert az olasz edző nagyon okosan bedobta a törülközőt. A jugoszlávok közül Benešen kívül kitűnt még Ališanović, Milosavljević és Vujkovic. Omerovic ragyogóan kezdett, az 1. menetben kétszer is megroggyantotta ellenfelét, később azonban annyira alábbhagyott, hogy csak 2:1-es bírói ítélettel győzött. Petrovic csak időnként volt jó, és a bírók ugyancsak 2:1-es arányban olasz ellenfelét találták jobbnak. Az olasz szorítóbíró megítélése szerint Belic túl mélyen ütött, ezért a 2. menetben leléptette. A közönség hoszszan tiltakozott, hisz a belgrádi ökölvívó a leléptetésig sokkal jobb volt. A legkellemetlenebb meg Az eppelíheumi világbajnokságra készülő jugoszláv férfi és női tekeválogatott szombaton este Weimarban megmérkőzött az NDK válogatottjával. Mint ismeretes, a keletnémetek nem vesznek részt a világbajnokságon, pedigbiztos éremesélyesek lettek volna. Mind a két válogatottunk vereséget szenvedett ezen az első nagy erőpróbán. A férficsapat 5291:5069 arányban, a női 2405:2323 arányban kapott ki. A jugoszláv férfiak eredményei: Biber 861, Mihajlovics 859, Cesen 858, Steržaj 856, Turk 818, Dragaš 817. Óriási meglepetésre válogatottunk két oszlopa, a világbajnok Dragan és az országos bajnok Turk nagyon gyengén dobott. Az újvidéki Mihajlovics ismét megállta a helyét. A hazaiak legjobb versenyzője a volt világcsúcstartó jénai Bräutigsham volt 902 fával. A jugoszláv nők eredményei: Čulić 418, Unic 401, Marinc 400, Ludvik 382, Kristóf 375, Janša 347. Az NDK legjobbja Helga Leuchtmann volt, 425 fát döntött. Tegnap egyéni tornát tartottak, melyen valamennyien dobtak, így szóhoz jutott a tartalékként elutazott újvidéki Boros László is. A két újvidéki fiatal tekéző, Mihajlovics és Boros valóban kitett magáért. Kiválóan dobtak, nagyszerű eredményt értek el, óriási sikert arattak: a világbajnokokkal és világicsúcstartókkal tarkított mezőnyben Mihajlovics Ferenc második lett, Boros László pedig harmadik. Broutighamnak új pályacsúcsra volt szüksége ahhoz, hogy első legyen. EREDMÉNYEK: Férfiak: Broutigham 945, Mihajlovics 933, Boros 915. Roppant érdekesen alakul a bajnokság a vajdasági tekeligában. Tegnap az egész idény legnagyobb meglepetését keltette a zrenjanini Kristal. Zomborban legyőzte a Poletot! Senki sem emlékszik már arra, hogy mikor kapott ki utoljára saját pályáján a Polet. Most is kiváló eredményt ért el, mind a hat versenyzője megütötte a 900 fát. De ez nem volt elegendő a győzelemhez, minden trenjanini versenyző ragyogóan dobott, különösen Kovács Pál, aki 1034 fás új pályacsúcsot állított fel. A Kristal összteljesítménye az 5696 fa is új csapatcsúcs a Poletpályán. Ezzel a cukorgyári csapat nagyot lépett a bajnoki cím felé. A többi mérkőzésen a várakozásnak megfelelően a hazai csapatok behajtották a pontokat. A Radnicki—Petrovaradin találkozót elhalasztották. ZOMBOR: Polet—Kristal 5631:5696 POLET: Kerepesi 957, Zuljevié 900, Tasié 949, Dujcsik 908, Konjovié 939, Kirsner 978. KRISTAL: Fehér 908, Bugarski 939, Kovács 1034, Grujin 938, Jäger 931, Kazi 946. ÜJVIDÉK: Novi Sad—2AK 5622:5453 NÖVI SAD: Domaéina 914, Kaszper 919, Boros J. 959, Varga 903, Krstié 937, Canković 990. ZAK: Subašić 887, Jovetié 886, Obušković 945, Kelié 911, Poljak 971, Kosanovié 853. DEBELYAGSA: Spartacus—Vatrogasac 4841:4791 SPARTACUS: Horti 825, Bodó 776, Bán 820, Takács 780, Qara 802, Szénási 838. VATROGALAC: Tóth 792, Krakovszki 771, Tótadonyi 794, Márkus 781, Németh 854, Szerencse 799. PANCSOVA: Zeleznicar—Dinamo 5562,5370 ZELEZNICAR: Belié II. 914, Tomic 942, Brankovic 859, Vujic 942, Belié I. 934, Moldován 971. DINAMO: Sabovljev 919, Ga licki 871, Giovanelli 924, Vujié 952, Rašković 872, Forrai 932. A TÁBLÁZAT: A következő forduló: Novi Sad —Radnički, 2AK—Spartacus, Vat rogasac—Železničar, Dinamo—Po let, Kristal—Petrovaradin. Bánáti liga KIKINDA: Radniéki—Proleter 4803:4572 RADNICKI: Détári 755, Csonti 770, Zee 834, Kovács 865, Török 757, Tóth 822. PROLETER: Barta 748, Oláh 783, Micsik 836, Harcsa 765, Tóth 688, Kalmár 752. TÖRÖKBECSE: Jedinstvo—Banat 4842,4541 JEDINSTVO: Mihályfi 827, Popov 794, Csordás 803, Becsei 800, Jáger 829, Szűcs és Baranyi 789. BANAT: Gulyás 744, Milatovic 763, Pólyák 785, Mrkšić 695, Imbronjin 804, Milošev 770. A TÁBLÁZAT: A következő forduló: Proleter —Toza Markovic, Trgovacki—Zanatlija, Banat—Lehel, Radnicki— Jedinstvo. Bácskai liga SZABADKA: Matica—Zorka 5420,5147 MATICA: Oroszlámos 873, Stipic 874, Rideg IH. 861, Rideg L 940, Guganovic 953, Kunszt 919. ZORKA: Szíjártó 914, Matijevic 815, Druzsek 836, Luncz 826, Urbán 885, Tóth 871. BÁCSFÖLDVAR: Zidar—Kordun 4638,4412 ZIDAR: Horváth 839, Szabó 715, Vukosavljević III. 712, Krkljuš 777, Krémer 761, Vukosavljević II. 826, "Beyer 896, Turk 892, stb. Cesen 870-et, Steržarj 860-at ütött. Nők: Uhle 450, Leudhtmann 437, Kristóf 407 stb. ICuilić 397, Sivka 387, Janisa 386, Ludvig 384 fát ütött KORDUN: Miščević 688, Milanovié 730, Zivković I. 725, Bolja nié 752, Kosanovié 771, Zivkovié II. 746. Kerülő úton megtudtuk, hogy a Staparac a saját pályáján 67 fával kikapott a Sloventól. Sajnos részletes eredményeket nem tudtunk beszerezni, így a táblázatba sem számíthattuk be ezt az eredményt. A Jadran—FIK és az Egység —Vojvodina mérkőzést elhalasztották. Ezt az utóbbi meccset szerdán és csütörtökön játsszák le, mindkét nap 4 órai kezdettel. Szabadkai liga MARTONOS: Jedinstvo—Vasas 2255,2046 JEDINSTVO: Danics 375, Dani 404, Fátyol 382, Börcsök 360, Dancsó 398, TornaiN. 354. VASAS: Becak 326, Szabadi 333, Erdei 382, Urinovic 335, Ónodi 349, Staric 321. SZABADKA: Matica II.—Obilic 2384,2453 MATICA II.: Király 379, Raffai 418, Kollár 387, A. Prčić 425, Nagyhegyesi 390, Lőrincz 376. ОВИЛС: Tátié 399, Simonyi 401, Detári 422, Janjatov 406, Trolié 450, Miákov 375. SZABADKA: Spartacus—Kafka 2532:2254 SPARTACUS: Andrijevié 446, Benjak 397, Andjelkovic 406, Savkovic 411, Juhász 428, Gál 444. BACKA: Szabó 318, Adamov 361, Vukojevic 393, Vukelic 422, Barta 379, Ottó 381. SZABADKA: Solid—Népkör 2446:2395 SOLID: Vidakovic 419, Szabó 935, Ludányi 417, Mészáros 421, Kanalas 406, Kucsov 388. NÉPKÖR: Vetrák 396, Zatkó 435, Szpaszovszki 409, Mészáros 379, Szabó 398, Masa 378. TÁBLÁZAT: A következő forduló párosítása: Népkör—Spartacus, Backa— Jedinstvo, Vasas—Vatrogasac, Március 8.—Matica II, Obilic— Vajdasági liga A Kristal győzött Zomborban lepetést Zoran Jovanović Európa-bajnoki ezüstérmes keltette. Megérdemelten vesztett a közepes képességű Meluzzótól. A kétszeres Európabajnok és olimpiai bajnok félnehézsúlyú Pavlovnak és a kisváltósúlyú Mugosának nem volt ellenfele. Részletes eredmények — papír: Alisanovic—Medici 2:0; lég: Petrovic—Menciasi 0:2; harmat: Milosavljevic— Conti 2:0; pehely: Jovanovic —Meluzzo 0:2; könnyű: Omerovic—Provenzano 2:0; lesváltósúlyban Mugoša ellenfél nélkül győzött, 2:0; váltó: Beneš—Duda 2:0 (feladás a 3. menetben); nagy váltó: Belic—Serbini 0:2 (leléptetés a 2. menetben), közép: Vujkovic—Pelegrino 2:0; félnehézsúlyban Pavlov ellenfél nélkül győzött, 2:0; nehéz: Matejic—Righetti 2:0. 1. Kristal 2. ZAK 3. Spartacus 4. Novi Sad 5. Železničar 6. Dinamo 7. Polet 8. Petrovaradin 9. Radnicki 10. Vatrogasac 12 8 0 12 7 0 12 7 0 11 7 0 12 6 0 11 6 0 12 5 0 11 5 0 11 5 0 12 2 0 4 63214 16 5 61351 14 5 60605 14 4 58769 14 6 62944 12 5 61235 12 7 60100 10 6 59588 10 6 56965 10 60397 4 1. Lehel 8 5 0 3 39950 10 2. Jedinstvo 8 5 0 3 38623 10 3. Radniéki 8 5 0 3 37558 10 4. Toza Markovié 8 5 0 3 35131 10 5. Trgovački 8 4 0 4 38076 8 6. Proleter 8 4 0 4 37213 8 7. Banat 8 2 0 6 36476 4 8. Zanatlija 8 2 0 6 35%88 4 1. Spartacus 11 10 0 1 27715 20 2. Solid 11 10 0 1 27035 20 3. Obilié 11 9 0 2 26366 18 4. Jedinstvo 11 6 0 5 25344 12 5. Március 8. 10 G 0 4 23866 12 6. Vasas 11 4 0 — 2íN?9 8 7. Vatrogasac 10 4 0 6 22599 8 8. Matica II. II 2 0 9 24835 4 9. Népkör 11 2 0 9 24645 4 10. Backa 11 1 0 10 21448 2 Pataki Antal Érdemes sportmunkást vesztett el Topolya, Pataki Antal 72 éves korában elhunyt. Azok közé a ritka egyéniségek közé tartozott, akik töretlen lendülettel, nagy akarással munkálkodtak a testnevelési mozgalom fejlesztésén, népszerűsítésén. Noha ifjú korában a labdarúgásnak hódolt — aktív labdarúgó volt —, legnagyobb érdemeket a tekesport meghonosításában és fejlesztésében szerzett. A régi Jugoszláviában egyik alapítója volt Topolyán az első tekeszakosztálynak. Hosszú évtizedeken keresztül aktívan tekézett, s nagy része volt abban, hogy az akkori csapat számtalan serleget nyert, amelyeket ma is őriznek a topolyai Vatrogasac vitrinjeiben. A felszabadulás után is lankadatlan erővel népszerűsítette a tekesportot, s egyik alapító tagja volt a felszabadulás utáni első tekeklubnak. Később — a tömegességnek köszönhetően — a klub két részre szakadt, így jött létre a mai Egység és Vatrogasac tekeklub. Ö a Vatrogasac mellett tartott ki, élete utolsó napjaiban is tevékeny munkát végzett, ő volt a klub pénztárosa, de munkája nem csak a pénzügyekre terjedt ki, szervezett, agitált, tanácsokat adott, bírált, dicsért. Mindig klubtársai példaképe volt. Halálával a topolyai Vatrogalacot, az egész város tekesportját, és egyetemes sportmozgalmunkat is nagy veszteség érte. SPORTVIlÁG Kiszenvedett Dujmovics Zoltán Lapzártakor érkezett a szomorú hír, hogy az újvidéki kórházban kiszenvedett az egy héttel ezelőtt súlyosan megsérült DUJMOVICS Zoltán tekéző. A múlt vasárnap a zombori meccsről hazafelé menet Cservenka közelében lerepült az útról és fának ütközött a Rasnički öt versenyzőjét szállító személygépkocsi. Wengring József a helyszínen meghalt. Dujmovics Zoltán volt a Radnicki legjobb versenyzője, Újvidék és a tartomány egyik legtehetségesebb játékosa. A 27 éves fiatalember halála nagy veszteség a tekesport, de még nagyobb családja, felesége és kétéves kislánya számára. Nemzetközi ökölvívómérkőzés NOVI PAZAR: Mladost—New Jersey 13:5 A jugoszláv portyán levő amerikai ökölvívócsapat elszenvedte második vereségét. Novi Pazarban, 8000 néző lelőtt két belgrádi ökölvívóval, Sekularaccal és Radoje- Ivictyal felerősítve a helybeli Mladost súlyos vereséget mért rá. Obadov ezüstérmes szambózásban Két újvidéki cselgáncsozó és , szambózómester, Slavko Obadov és Pavle Bajčetić ismét nagy nemzetközi sikert könyvelt el. Bakuban, a nagyszabású szambóversenyen a 82 kgosok csoportjában Obadov ezüstérmet szerzett. Csak a szovjet Geraszimovtól kapott ki. A 90 kg-osok között Bajčetić 3. lett. Klubtársuk, Konsztantinidisz a 74 kg-osok csoportjában indult, és a 9. helyen végzett. A temerini Bratstvo rajtolt legjobban Megkezdődött a küzdelem a vajdasági karateligában Megkezdődött a második bajnoki idény a vajdasági karateligában. Az első fordulót Zomborban tartották a Mosztonga sportcsarnokban, mintegy 200 néző előtt. EREDMÉNYEK: Bratstvo (Temerin)—Žeksničar (Inđija) 11:1 Becej—Dinamo (Pameova) 3:7 Partizán (Kikinda—Vojvodina (Üjvidék) 3:9 Stražilovo (Karlóca)—Agrosavez (Zombor) 6:6 Zren janin—Mladost (N. Paz»va) 7:5 Az első forduló legnagyobb meglepetését a Stražkovo keltette, döntetlent ért el a sokkal esélyesebbnek vélt Agrosalvez ellen. Az összecsapások többnyire hevesek voltak. Az idén sok az új játékos, mind több fiatal kedveli meg ezt a sportágat. A legnagyobb összecsapás a zrenjanini Obradovié és a pazovai Marišević között folyt félnehézsúlyban. A Mladost versenyzője győzött. B. K. Hétfő, 1974. április 1 Ilie és Pastyik tűnt ki az apatini ifjúsági versenyen Szombaton és vasárnap Apatinban megtartották a kezdő ökölvívók Vajdaságbajnokságát, valamint a második ifjúsági selejtező versenyt. A kezdők bajnokságára nem került sor, mert mindössze négyen neveztek be. Így besorolták őket is az ifjúságiak közé. A šabad Mačva, a Kikinda, a zrenjanin Banat, a pancsevaci Dinamo, a kulai Josip Kramer, a szabadkai Spartacus, a Becej és az apatini Mladost 45 fiatal ökölvívója küzdött. A zsűri a torna legjobbjának a kikindai Dragutin ILICET kiáltotta ki, a legfiatalabb győztes pedig a 15 éves kulai PASTYIK Mihály volt. A küzdelmekre a művelődési otthonban került sor 300 néző előtt. Bírók: Lutkic és Kosanovic (Újvidék), Janjanin és Vukovic (Apatin) és Nikolic (Zombor). A döntő eredményei: Krstinić (B)—Kruščica (Be) 0:2, Mitrović (M)—Pomorišac (B) 0:2, Pastyik (JK)—Bányász (D) 2:0, Krstic (M)—Savic (Ml) 2:0, Simić (M)—Dagec (D) 0:2 (feladás a 2. menetben), Runjacic (Ml)—Kuzmanović (D), 2:0, Stikić (B)— Djikas (D) 2:0, Okanovic (M) —Körösi (Sp) 2:0 (feladás az 1. menetben), Bojić (D)—Pósa (Sp) 0:2, Mijatovic (Ml) —Perkov (D) 2:0 (feladás az 1. menetben), Ilic (K)—Kéri (Sp) 2:0, Lőcsei (D)—Stepanović (K) 0:2 (leléptetés a 3. menetben), Lazarevic (Be) —Similjanovic (D) 0:2 (k. n.), Djokić (K)—Polic (D) 2:0, Djurković (D)—Ratio (D) 2:0 (feladás a 2. menetben). Sz. A. II. ökölvívóliga — nyugati csoport SZARAJEVÓ: Partizan— Lokomotiva 9:11 SPLiT: Split—Cačak 8:12 A Maribor—Metalac mérkőzést lapzárta után fejezték be, a Radnicki—Vojvodina találkozót április 7-ére halasztották. II. birkózóliga — keleti csoport A Vojvodina újabb győzelme újvidék: VOJVODINA—OMLADINAC 14:6 Brankovo4 kolo ifjúsági otthon, 150 néző, bíró: Aleksic (Zombor). Részletes eredmények — papír: Vasic—Beim 0:2 (tus a 2. menetben); lepke: Bende—Ostojic 2:0 (tus az 1. menetben); lég: Radojevic—Bogdanov 0:2 (tus az 1. menetben); pehely: Ristic— Rádió 2:0 (tus a 2. menetben); könnyű: Dubovszki—Terzin 2:0; váltó: Pljuco—Martinov 0:2 (k. n.); közép: Birli—Subotički 2:0 (tus az 1. menetben); félnehéz: Popovic—Zeljski 2:0; nehéz: R. Trkulja—Palanacki 2:0 (tus az 1. menetben); szupernehéz: Memišević—Šupica 2:0 (tus az 1. menetben). A jelek szerint a keleti csoportban az újvidéki Vojvodina áll legközelebb a bajnoki címhez. Eddig fölényesen vette az akadályokat. A volt I. ligás zrenjanini Omladinac elleni mecscse mindössze 35 percig tartott. A vendégek a könnyebb súlycsoportokban még ellenálltak, de a legnehezebbekben már nem. BELGRÁD: ZelezniCaradinamo 12:8 Nagy küzdelemben maradt alul a fiatal pancsovai csapat. Súlycsoportonként a következő eredmények születtek: papírsúlyban a pancsovai Bogdanovnak nem volt ellenfele, 0:2. Gojic— Novakov 2:0, Baskin—Zivojinovic 0:2 (tus a 2. percben), pehelysúlyban Venić (D) ellenfél nélkül győzött, 0:2, Martinovic— Csontos 2:0 (tus a 3. percben), Djurán—Terzic 2:0 (tus a 2. percben), Rankovic—Krstic 0:2 (leléptetés a 2. menetben), Ivančević—Ivanović 2:0 (tus), Batričević—Miklós 2:0 (tus az 5. percben), Petkovic—Kosanovic 2:0 (leléptetés). Az összecsapásokat Tóth Béla verseci bíró vezette. VERSEC: LOKOMOTIVA—RADNICKI (7) 16:4 A gyenge zombori csapat legyőzése nem állította különösebb feladat elé a Lokomotivát. A mérkőzéseket 200 néző előtt a zrenjanini Terzic kitűnően vezette. Részletes eredmények — 48 kg: Stefanovszki—Marcikic 2:0 (tus a 3. percben); 52 kg: Dragosavljevic—Beretic 2:0 (tus az 1. percben); 57 kg: Blagojevic— Pavic 2:0 (tus a 4. percben); 62 kg: Zelenkov—Šljukić 2:0; 68 kg: Igracki—Barta 0:2 (tus a 4. percben); 74 kg: Ilkic—Basaric 2:0 (tus a 7. percben); 82 kg: Han— Knapic 0:2 (tus a 8. percben); 90 kg: Zrnić (L) ellenfél nélkül győzött, 2:0; 100 kg: Tóth—Ivanovic—Zulavic 2:0 (tus a 7. percben). M. S. A Radnički (K)—Mladi Radnik mérkőzés eredményét nem kaptuk meg, a Zeljeznicar (Sz)— Mladenovac találkozót elhalasztották, a Backa szabad volt. A TÁBLÁZAT: A következő forduló: Mladi Radnik—Vojvodina, Dinamo—Rad nički (K), Radniéki (Z)—Zelezničar (B), Mladenovac—Lokomotiva, Baéka Zeljezniéar (Sz), az Omladinac szabad. A zágrábi Metalac a nyugati csoport bajnoka Mint ismeretes, a 2. birkózóliga nyugati csoportjában két csoportra osztották a csapatokat. A csoportelsőséget zágrábi csapatok, a Metalac és a Lokomotiva szerezte meg. Tegnap a Metalac csarnokában 150 néző előtt, a zágrábi Borsic bíró vezetésével a két csapat megküzdött a nyugati csoport bajnoka címért, mely egyben a szövetségi ligába jutásért folyó selejtezőn való részvételt is jelenti. Roppant érdekes mérkőzés volt, végül 10:10 arányú döntetlennel végződött. A szabályok értelmében döntetlen esetén a tusgyőzelmek száma dönti el, ki jut tovább. A tusgyőzelem is egyforma volt, 3:3. Ekkor azt nézték meg, hogy kinek a versenyzői fektették rövidebb idő alatt két vállra ellenfeleiket. Ez a számadás a Metalac javára billentette a mérleget, így a volt I. ligás „vasasok” ismét megkísérelnek bejutni a legjobbak társaságába. 4 1. Vojvodina 5 5 0 0 66:32 10 2. Zeljezn. (Sz) 5 4 0 1 55:41 8 3. Mladenovac 4 3 1 0 47:31 7 4. Dinamo 6 2 1 3 62:52 5 5. Zeljezn. (B) 5 2 1 2 48:50 5 6. Lokomotiva 6 2 1 3 57:63 5 7. Mladi Radnik 5 2 1 2 46:54 5 8. Radnički (K) 4 2 0 2 42:38 4 9. Omladinac 6 1 2 3 55:63 4 10. Baéka 5 1 1 3 44:54 3 11. Radniéki (Z) 5 0 0 5 24:70 0