Magyar Szó, 1975. június (32. évfolyam, 148-162. szám)

1975-06-01 / 148. szám

2. oldal Afrikai követelés: Függetlenségei Namíbiának A Dél-afrikai Köztársaság elutasítja a Biztonsági Tanács határozatát Az ENSZ-ből jelenet a­ Tan­jug: A független afrikai ormibiából és tegye lehetővé Na szagaitól, kényszerítsék rá a Dél-afrikai Köztársasá­got, hogy vonuljon ki Naibiából és tegye lehetővé Na­míbia önrendelkezését és igazi függetlenségét. Az afrikai országok képvi­selői pénteken a Biztonsági Tanács ülésén — amelyen a namíbiai helyzetről volt szó — határozottan követelték, hogy többé ne engedjenek a pretoriai fajüldöző rezsim­nek, amely minden igyeke­zetével azon van, hogy biz­tosítsa a fehér kisebbség uralmát. A Biztonsági Tanács egy tavaly december 17-én ho­­zott határozat értelmében ült össze pénteken. Akkor felhívást intéztek a Dél-af­rikai Köztársasághoz, hogy mondjon le a Namíbia fölöt­ti hatalomról, és azt az ENSZ közbenjárásával ru­házza át a namíbiai népre. A határozat legszögezte, hogy a Biztonsági Tanácsnak legkésőbb ez év május 30- áig ismét össze kell ülnie és ki kell vizsgálnia, vajon a Dél-afrikai Köztársaság ele­geit tett-e a felhívásnak, s az Alapokmány értelmében ta­nulmányozza megfelelő intéz­kedések foganatosításának le­hetőségét. Ahelyett, hogy elfogadta volna a határozatot, Vorster dél-afrikai miniszterelnök Windhoekban, Namíbia fővé­rosában kétértelmű beszédet mondott, s pár nap múlva Müller dél-afrikai külü­gymi­niszter levelet intézett Wald­heim főtitkárhoz, amelyben egyebek között az állt, hogy „Délnyugat-Afrika népeinek önállóan kell dönteniük poli­tikai és alkotmányos jövő­jükről”, tehát szabadon, a Dél-afrikai Köztársaság, az ENSZ vagy bármely más ország beavatkozása nélkül kell dönteniük jövőjükről. A dél-afrikai fajüldözők a jól bevált módszert, az „oszd meg és uralkodj” elvet alkal­mazzák a leigázott bennszü­lött törzsekkel szemben. A fajüldözők ez év végéig úgy­nevezett „függetlenségi al­kotmányos konferenciát” akarnak tartani, amelyen részt vennének az összes tör­zsek „képviselői”, pontosab­ban 12 etnikai csoport kül­döttei. E tizenkét törzs fö­derációt alakítana, de oly módon, hogy a százezernyi fehér telepes tartaná kezé­ben a hatalmat a pretoriai kormány felügyelete mellett. Rupiah Banda, az ENSZ Namíbia Tanácsának elnö­ke, akit egyébként nemrég Zambia külügyminiszterévé választottak, a Biztonsági Tanács előtt kifejtette, hogy a Dél-afrikai Köztársaság tu­lajdonképpen elvetette a Biz­tonsági Tanács Namíbia füg­getlenségére vonatkozó hatá­rozatát. Tekintettel az ENSZ Na­míbia Tanácsának szerepére, a Biztonsági Tanács ülésén Rupiah Banda vezetésével öttagú küldöttség vett részt. A küldöttség tagjai között volt Jakša Petric nagykövet, Jugoszlávia képviselője is. Brit vélemény Bővíteni a fejlődőkkel az együttműködést A londoni kormány elégedett a NATO-csúcs­­értekezlet eredményeivel Britannia szerepének növeke­dése az Atlanti Szövetség­ben. Londoni körök rámutat­nak, hogy Wilson miniszter­elnöknek és Callaghan kül­ügyminiszternek sikerült m­eggyőzenie a NATO több tagállamának vezetőit arról, hogy a nyugati gazdasági vál­ságnak bizonyos következmé­nyei voltak a NATO védelmi rendszerére nézve. London ál­láspontjával többé-kevésbé az NSZK és az USA állam­­férfiai is egyetértettek — hangsúlyozzák brit körökben. Londoni kormánykörökben figyelemreméltó körülmény­ként mutatnak rá arra a tényre, hogy a NATO-tagál­­lamok vezetői szinte vala­mennyien felismerték a nyu­gati országok egységes állás­pontja kidolgozásának szük­ségességét az úgynevezett harmadik világhoz tartozó országokkal való együttmű­ködés bővítése tekintetében, s feltehetően megva­n a szán­dék, hogy közösen küzdjék le a nyugati országokat sújtó­­energiaválságot, amely egy­aránt érinti a fejlett iparú és a fejlődő országokat. A világszerte bekövetke­zett­­változások, de mindenek előtt a délkelet-ázsiai, a kö­zel-keleti és a földközi-ten­­geri térségben történt ese­mények következtében a NATO-országoknak fel kell ismerniük és el kell fogadni­uk az új valóságot — hang­súlyozzák londoni körökben —, és törekvéseiket a meg­változott gazdasági, politikai és társadalmi körülmények­hez kell idomítaniuk. Londonból jelenti a Tan­­jug. A NATO kétnapos ülés­szakán elfogadott határozato­kat illetően Nagy-Britanniá­­nak nincs oka elégedetlen­ségre. Londoni politikai kö­rök szerint várható Nagy- Szudán is szorgalmazza Elhalasztják az arab csúcsot? A közel-keleti helyzet alapos előkészületet igényel Kairóból jelenti a Tanjug. Szudán kitart álláspontja mellett s követeli, hogy a legközelebbi­­arab csúcsérte­kezletet halasszák el, és csak az Afrikai Egységszer­vezet júliusi kampalai érte­kezlete után tartsák meg. Az Arab Ligában még nem foglalkoztak Szudán kö­vetelésével, noha az érte­kezlet elhalasztását javasol­ja e regionális­­ szervezet néhány tagállama is. Érte­sülések szerint ezek között van Egyiptom, Szíria, Jor­dánia, Szaúd-Arábia és Ma­rokkó. Egy korábbi megállapodás értelmében a csúcsértekezle­tet június 28-án kellett vol­na megtartani Mogadisció­­ban, Szomália fővárosában. Miután már sikerült megál­lapodni az értekezlet szín­helyében, úgy tűnt, hogy az időpont sem vitás. Most azonban éppen ezzel kapcso­latban történt változás. . A csúcsértekezlet elhalasz­tását Kairóban azzal indo­kolják, hogy az újonnan előállt közel-keleti helyzet miatt jobban elő kell készí­teni az értekezletet. Bejrút Veszélyben a nemzetbiztonság Tamponövezet a szemben álló felek között Bejrútból jelest­ti a Tan- Jug. Az egyre bonyolultabb li­banoni politikai helyzet arról tanúskodik, hogy­ a nemzetbiztonság kérdése itt már az új kormány meg­alakításánál is fontosabb A hírmagyarázók szerint egyre jobban fenyeget a pusztítási hisztéria veszé­lye, s ez végzetes lehet az ország biztonsága szempont­jából.­­Naszrala tábornok, bel­ügyminiszter kijelentette: a biztonsági erők a Paleszti­nát vegyes bizottsággal és más érdekelt felekkel együttműködésben mindent elkövetnek a megnyugvás érdekében. Egyes politikai körök úgy vélekednek, hogy az ember­rablók és a vérengzés nem más, mint a belső bizton­ság elleni szándékos provo­katív tevékenység. A hala­dó erők frontja a Paleszti­nai mozgalmakkal együtt megvádolta a falangistákat, hogy ők állnak az erőszak­hullám mögött. Különösen az keltett felháborodást Li­banonban, hogy­­ megöltek három szíriai keresztény államipolgárt, s holttestüket Bejrút mohamedán negye­débe vitték.­­ A belügyminiszter beje­lentette, a fővárosban tam­ponövezetet hoznak létra, hogy a szemben álló feleket szétválasszák. A semleges övezetre a libanoni bizton­sági erők fognak felügyel­ni. MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1975. június 1 Hatalom és tehetetlenség P­erón halálával, úgy lát­szik, a béke és n­yuga­lom is sírba szállt Ar­gentínában. A „nemzet aty­ja” alig három héttel halála előtt — talán a közelgő vé­get érezve — mondta a kö­vetkezőket: — Mindenki ar­ról beszél, hogy­­ az ország külső és belső ellenségei akarnak akadályokat gördí­teni a határozatok megvaló­sítása elé. Én viszont azt mondom: kevés az úl.Van em­ber Argentínában, aki az or­szág igazi ügyét szolgálja. Nem az ellenzék a ludas, nem őrá gondolok, hanem el­sősorban híveinkre, akik édeskeveset tesznek a kedé­lyek lecsillapításáért és min azért, amiért az igazi argen­tinoknak ezekben a sorsdön­tő órákban a legnagyobb erő­feszítéseket kellene tenniük. Az idős Perón — s ezt az utóbbi hetek, hónapok argen­tínai fejleményei, az esemé­nyek mélyen gyökerező okai is bizonyítják — helyesen mutatott rá „a nemzet igaz hívei” legfőbb, gondjának for­rására. Zavaros színkép Amikor Perón hosszú szám­űzetés után visszatért az or­szágba, s a perónizmus, a leg­tömegesebb argentin mozga­lom. 18 év után ismét az or­szág politikai hangadójává lett, joggal reménykedett mindenki a nemzet megbéké­lésében, abban, hogy az egyébként nagyon heterogén erőket egybefogó perónisták megtalálják a módját a tö­megekben ta­pasztalható fe­szültség levezetésének. Ez azonban mind a mai napig nem sikerült a perónisták­nak. Nem vitás, hogy Perón­nak igaza volt, de ahhoz sem fér kétség, hogy az általa ala­kított mozgalom nem tudott ..a béke, a nemzeti egység és a munka” Isabel Perón ál­tal meghirdetett célkitűzésé­nek fő koordinálója lenni. A perónista mozgalomban nyugtalanság, megosztottság és a munkásság elégedetlen­sége tapasztalható, s a peró­nisták hatalma és befolyása fokozatosan csökken. Elég emlékeztetnünk arra, hogy 1973 márciusában az általá­nos választásokon Hector Campora még a szavazatok felét megszerezte. De a múlt hónapi választások előtti csa­­­tározásokban Misiones tarto­mányban a „hivatalos peró­nisták”, tehát a­ kormány támogatói, a szavazatoknak már a felét sem kapták meg. Természetesen senki sem vi­tatja el, hogy még ma is az elhunyt elnök örökébe lépő Isabel Perón vezette mozga­lom a legtömegesebb Argen­tínában, ennél fogva az or­szág politikájában is az ő sze­repe a legnagyobb. Az or­szág belpolitikai spektrumá­ban azonban a perónizmus 1973. május 25-e, tehát Hec­tor Campora beiktatása óta zavarosabb színképet mutat, mint azt kezdetben a legbo­rúlátóbbak is gondolni mer­ték. Az okok sokfélék, de ere­dejük már annál világosabb. A társadalmi egyezmény kudarca Ha az argentin társadalmi nyugtalanság okait vizsgál­juk, két egymástól elválaszt­ható, de nem kimondottan elkülönülő jelenségre figyel­hetünk föl. Az egyik az or­szág gazdasági helyzetével kapcsolatos. A néhai Perón elnök politikájának gyújtó­pontjában egy olyan társadal­mi egyezmény nyélbe ütése állott, amely a perónisták visszatérése után — megva­lósítása esetén­ — egy időre biztosíthatja a tömegek nyu­galmát. Tulajdonképpen a munkaadók, a szakszerveze­tek és a kormány megállapo­dásáról volt szó, amely egy­részt a szakszervezetek bér­harcának, másrészt az ellen-, őrizetlen áremelésnek az el-, kerülését célozta, infláció­ellenes harcot hirdetett a gazdasági helyzet megszilár­dítása érdekében. Perón el­képzelése szerint ez lett vol­na a heterogén perónista mozgalom és a pártok közti együttműködés kiindulópont­ja. Az egyezményhez fűzött remények azonban nem vál­tak valóra. Ezért az egyez­ményt­ rövid­ időn belül mó­dosítani kellett, és ennek ér­telmében tavaly április else­jétől ez év május 31-éig a bérek 13 százalékos emelke­dését helyezték kilátásba. E „józan” béremelési keretet azonban szétfeszítették az in­gadozó árviszonyok. Igaz ugyan, hogy az árak részbe­ni rögzítése — mi több: egyes termékek árának csökkentése — fékezően ha­tott az inflációra, viszont né­hány termék hiánycikké vált, illetve a nagy kereslet miatt a feketézők zsebét tömte vagy — rosszabbik esetben —, ha az önköltség meghaladta az eladási árat, termelésüket leállították. Az inflációellenes intézkedések sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az inflá­ció üteme havonta átlag 10 százalékos, más szóval éven­te több mint száz százalék­kal növekszik az infláció, és ezáltal Argentína az inflációs világranglista élmezőnyébe került. Ez az érem egyik ol­dala. A katonaság szerepe Az érem másik oldala még nyugtalanítóbb. Elsősorban azért, mert a politikai szín­kép szélső árnyalatait kép­viselő terrorista, szubverziós és más csoportokat a gazda­sági helyzet kiéleződése szél­sőséges akciókra öztönözte. Az ideológiai és politikai né­zetkülönbségek serkentőleg hatnak a gerillák és terro­rista szervezetek mozgolódá­sára. Tehát a gazdasági hely­zet kiéleződése politikai té­ren általában, de leginkább a perónista mozgalom meg­oszlásában is megmutatko­zik. Ami a kormányt illeti, elég, ha arra emlékeztetünk, hogy­ a perónisták visszaté­rése óta négy miniszterel­nök cserélődött, és a két év­vel ezelőtt megalakított pe­­rónieta kormánynak ma már csak két minisztere van régi posztján. Aggasztó méreteket öltöttek a politikai gyilkossá­gok, pokolgépes merényle­tek, a gazdasági szubverziók. A gerillák elleni harc való­ságos háborúvá változott. A helyzet ismerői joggal tar­tanak attól, hogy az argentí­nai fejlemények polgárhábo­rúba sodorják az országot. Mindjobban kirajzolódik a perónista mozgalom két áramlata közötti ellentét is. Az elkülönülés — bár Isabel Perón elnök kormánya min­dent megtesz ennek áthida­lására — napról napra szem­­beötlőbb. A mozgalom két áramlata, a „hivatalos” és az „autentikus” mozgalom kö­zötti viszony kiéleződésével a katonatisztek is állásfoglalás­ra „kényszerülnek”. A moz­galom hivatalos szárnya Isa­bel Perón köré tömörül, és a jelek szerint eddig ezt a szárnyat támogatták a kato­natisztek is, akik kétségtele­nül Argentína politikai éle­tének egyik fontos tényezője, bár a perónisták visszatéré­se után a katonatisztek úgy­mond „lemondtak a politizá­lásról”. A katonatisztek sze­repével a fejlemények továb­bi alakulásában azonban nyil­vánvalóan számolni kell. An­nál is inkább, mert Isabel Perón kormányának politi­kájában a tehetetlenség jelei eg­yre inkább megmutakoz­­na­k. VARGA István Húszéves a belgrádi nyilatkozat (3) A világ szemmel láthatóan még nem értette meg, milyen mélyre nyúlnak az öt évvel azelőtt kezdődött változások a ju­goszláv társadalomban, a hazánk legne­hezebb korszakában kezdődött változások. Akkor alapoztuk meg a munkástanácso­kat és egy új, a világban addig soha nem ismert közvetlen demokráciát. Benne egye­sült Marx tétele — a gyárat a munká­soknak —, Lenin eszméje a munkásoknak az igazgatásban való közvetlen részvételé­ről és Tito eltökéltsége, hogy az elméletet alkotó módon alkalmazza a mi gyakorla­tunkban, hogy új megoldásokkal gazda­gítsa, mert nem dogmát látott benne, ha­nem örökké élő forrást. Ez a Jugoszlávia nem akarta megvál­toztatni és nem is változtathatta meg füg­getlen politikáját. Még a különféle helye­ken kinyilvánított óhajok és gyanakvások ellenére sem. Különösen azután kezdtek terjedni a különféle találgatások, hogy megjelent a hír: legmagasabb szintű szov­jet küldöttség látogat el Belgrádba.­ Hruscsov levele A látogatást hosszasan és gondosan ké­szítették elő. Egy évvel korábban Tito és a JKSZ vezetősége levelet kapott az SZKP KB-től.. Nyikita Hruscsov írta alá. Hruscsov Sztá­lin idejében a párthierarchia alsó fokain állt. Sztálin halálakor a mosz­kva városi pártszervezet első titkára és az állami te­metési bizottság elnöke volt. A Sztálin utáni korszakban azonban gyorsan emel­kedett fölfelé. Az 1953 szeptemberében tar­tott pártplénumon megválasztották az SZKP KB első­ titkárának, és fokozato­san megszilárdította helyét a pártvezető­ségben, amelyben még ott ültek „Sztálin utódai”, ahogy egy poémában Jevtusenko nevezte őket. Ott ültek még Molotov, Ma­­ljenkov, Kaganovics és a­ többiek. Hrus­csov aláírása 4 levél alján azt jelentette, hogy időközben megtették az SZKP első számú emberének. Hruscsov felismerte, hogy a Jugoszláviá­val való viszony rendezése rendkívül nagy jelentőségű a desztalinizálás megindult fo­lyamata szempontjából a Szovjetunióban, de a hidegháború politikájának felszámo­lása szempontjából is. Ezért merész lépés­re szánta rá magát: ellátogat Belgrádba és Jugoszlávia földjén simítja el azt a vi­szályt, amelyet Sztálin váltott ki, és amely a múlt súlyos örökségét képezte. A még megmaradt sztáliniszta erők heves ellen­állása dacára megszerezte a pártvezetőség beleegyezését ■ ahhoz, hogy legmagasabb szintű szovjet küldöttség utazzon Jugoszlá­viába. Erről Belgrádban nyíltan kijelen­tette: — Nagy kockázatot vállaltunk a jugo­szláviai látogatással. Még a lányom — aki Komszomol-tag — sem értette meg, ho­gyan lehetséges az, hogy Jugoszláviába megyünk... Amikor hazánkban a győzelem jubilá­ns évfordulójának megünneplésére készül­tünk,­­május 13-án megjelent a közlemény, hogy a hónap végén Belgrádban a legma­gasabb szinten szovjet—jugoszláv találko­zót tartanak. (Folytatjuk) Ceausesi Izraelbe látogat Jeruzsálemből jelenti az AFP­ Ceausescu román államfő és Macovescu külügyminisz­ter a közeljövőben hivatalos látogatásra Izraelbe utazik — közölték szombaton Jeru­zsálem­ diplomáciai körök­ben. Az izraeli rádió munkatár­sa szerint — aki Yigal Allón izraeli külügyminiszter kísé­retében volt legutóbbi hiva­talos romániai látogatásán , valamint az izraeli újsá­gok különtudósítói szerint Ceausescu és Macovescu iz­­rae­l­i látogatásáról „a Yigal Alonnal folytatott négyórás megbeszélés végén született döntés”. A Ceausescuval és Maco­­vescuval való találkozó után egyébként Allan kijelentette, hogy azok a legélénkebb megbeszélések voltak, ame­lyeket valaha is folytatott.

Next