Magyar Szó, 1984. április (41. évfolyam, 90-104. szám)
1984-04-01 / 90. szám
1594. április 1„ vasárnap MAGYAR SZÓ ..1 KÜLPOLITIKA — LY EST A VILÁGPOLITIKÁBAN Vádlók és vádlottak Az ENSZ főtitkára által kinevezett nemzetközi vizsgáló bizottság kétséget kizáróan rr.'gál befojtott, hogy az iraki—iráni háborúban használtak vegyi fegyvert, poltasabban mérgesgázokat. Áldozatai iráni katonák voltak, de a diplomatikusan megfogalmazott jelentés egyik felet sem vádolja az „ismeretlen eredetű” tiltott fegyver bevetésével. Annál hevesebben támadják egymást Bagdad és Teherán. A vádak természetesennem egyformán meggyőződik, még akkor sem, ha közismert, hogy a közelmúltban is volt már példa : a háború kiprovokálása, vagy az ellenség lejáratása érdekében elkövetett „önmegtámadásra”. S bár a helyzet ezúttal világosnak tűnik, a vétkes megállapítása mégsem egészen egyszerű. Ha ugyanis a háború elszabadult veszett kutyáját valaki nem hajlandó megfékezni, akkor az éppen olyan felelős a következményekért, mint aki a bestiát a láncról eleresztette, mert, bár nem természetes, de érthető, nem elfogadható, de többször elkönyvelt tény, hogy a végső vereség veszélye esetén a szakadékba zuhanó mindig magával akarja rántani, ha lehet, az egész világot is. Ma a vegyi fegyverek, a semleges tartályihsijók elsüllyesztése, holnap pedig ki tudja. Legújabb hír szerint a szólban forgó háború egyik részvevője atombomba gyártására készül, s az eddigi tapasztalatok tükrében semmi kétség sem fér hozzá, hogy a fanatikusgyűlölet, vagy a vereségtől való félelem arra késztetheti az egymás torkát szorongató ádáz ellenségeket, hogy ... A beláthatatlan következményeket tartva szem előtt, az elbím kötelezettek még egy, az eddiginél is nagyobb méretű békéltető akciórakészülnek: Indira Gandhi asszony, indiai kormányfő, a mozgalom jelenlegi koordinátora (többek között ezért is) egy újabb, a világ valamennyi országát felölelő csúcsértekezlet megtartását javasolja (ismételten). A rosszmájúak erre (ismételten) csak legyintenek, mondván, hogy ez halva született ötlet. Mert hogy lehetne sizánötven-egynéhány államfőt összehívni, ha már éveik óta azt a bizonyos kettőt sem sikerült egy asztalhoz ültetni. Vagy talán az áldatlan, mindenki számára káros, a világpolitikai helyzetre nézve egyenesen a pusztulás veszélyével fenyegető háború megszüntetése hatékonyabb eszközöket igényel? Egyébként, hogy még a négy évtizeddel ezelőtt befejezett, világháború vegyi fegyverei sem veszélytelenek, annak a békés dán és svéd halászok a megmondhatói. Az említettek ugyanis a minap a Balti -tengernek azon a táján halásztak, ahol közvetlenül a háború után (amikor a környezetvédelmen és -szennyezésen nem ugyanazt értették, mint ma) az óvatlan győztesek mintegy HOCOO tonna veszélyes vegyi fegyvert süllyesztettek el annak reményében, hogy ezzel nagyon ügyesen és végérvényesen megoldották a problémát. A halászok , amint most kitűnt, már korábban is kerítettek hálójukba a tőkehalon kívül egy-két gázbombát, de az idő foga most már annyira kikezdte az acélt, hogy a mérgesgáz, a hírhedt yperit lassan felszabadult. A halászok a kórháziba, a halak minden bizonnyal a piacra kerültek, ahol immár az ismert japán radioaktív halak mellett lassan egyre több dán és svéd yperites hal is kapható — mindazzal együtt természetesen, ami ezzel jár. A salvadori választási csaláshoz újabban egy bajorországi botrány is párosult. Az utóbbi azért vert fel nagyobb port, mert az előbbit mindenki már előre elkönyvelte. De hogy a precíz bajoroknál is előfordulhat, hogy újra kell számolni a voksokat, az valóban meglepetés. Az történt ugyanis, hogy a március 18-án megtartott községi választásokon (Nürnbergiben) állítólag megmásították a választók óhaját, mégpedig a hatalmon levő CSU (Keresztény Szocialista Unió) jelöltjének javára. Igaz, hogy csak egy egészen kicsit. Annyit, hogy ne az SPD jelöltje kapjon 35 helyet a helyi parlamenben a CSU 34 képviselőjével szemben, hanem fordítva. Most aztán elrendelték a szavazatok újraszámlálását, s feszülten várják az eredményt, bár Franz Josef Strauss pártja, úgy tűnik, ezúttal ismételten máris megméretett. A munkanélküliségtől az életszínvonal csökkenésétől való félelmükben Róma utcáin nemrég tüntetésre kényszerültek az olasz munkások. A terrortól, a bizonytalanságtól Toledo utcáira vonultak ki a spanyol közvélemény reprezentánsai. A bűnözés és az erőszak hullámaitól folyamatosra csipdosott spanyolhonbam nyilván megelégelték a mindennapos rettegést. Békés életet és munkai körülményeket akarunk — követelték nemrég Barcelona és Sevilla kereskedői a mi m mindennapos gyilkosságaikkal egybekötött betörések elleni tehetetlen felháborodásukban. Felipe González szocialista kormánya hadat üzent a bűnözésnek, úgy tűnik azonban, hogy előbb a munkanélküliséggel, a növekvő szociális bizonytalansággal kellene bírókra kelnie. Spanyolországban ugyanis már 2,5 millió munkanélkülit tartanak nyilván a növekvő irányzattal.frika, a világ részvéte mellett a napokban eltemette Ahmed Sékou Touiré guineai elnököt, a fekete kontinens egyik legkimagaslóbb politikusát. Emlékezetünkbe tartósan belevésödött a kép, amint Havannában, az el nem kötelezett országok hatodik csúcsértekezletének záróülésén a mozgalom által Titónak ítélt elismerést ismertette. Hófehér köntösben a sudár termetű politikus, a mozgalom igazi elkötelezettje, tökéletes francia nyelven, választékos szavakkal méltatta az el nem kötelezett eszme atyjának feledhetetlen érdemeit. Kellemes, öblös hangja betöltötte a hatalmas termet, s az álmatlan éjszaka utáni türelmetlen zsibongás elcsitult. A mozgalom őszinte tisztelője őszinte tisztelettel adózott magalapítójainak. Most Afrika a világ részvéte mellett eltemette Ahmed Sékou Tourét. A függetlenségbe, az önállóságba, az igazságosabb világba vetett hit, Sékou Touré, s a fekete kontinens eszményei élnek tovább. ENGLER Lajos A Iráni sebesültek az NSZK-ba érkeznek gyógykezelésre RENDKÍVÜLI VÁLASZTÁSOK IZRAELBEN A politikai és gazdasá gz 1977. évi izraeli parlamenti választások előtt az volt az általános meggyőződés, hogy a Simon Peres vezette Munkáspárt — mint annyiszor a múltban — ismét győzelmet arat, s továbbra is kormányozza az országot. Az egyik Tel Aviv-i közvéleménykutató intézet a választások előestéjén közölte, hogy a polgárok többsége Simon Perest kívánja a miniszterelnöki székben látni. Nem így történt. A majdnem három évtizede, Izrael újbóli államisága óta az elsiemzék legharciasabb vezetője, Menahem Begin került ki győztesként a jobbolldali koalíció, a Likud élén, s a munkáspártiak először kényszerültek ellenzékbe. A hatalomra került koalícióban a legfontosabb szerepet Begin pártja, a Herát töltötte be, de fennmaradása a kisebb csoportosulásoktól, közöttük az arab országokból kivándorolt ortodox zsidók érdekeit képviselő kis párt, a Tárni támogatásától függött. A 120 tagú parlamentben a Tárni mindössze 3 képviselőt küldhetett, ám ezzel a koalíció 62 szavazatra számíthatott. Mivel a Tárni elfordult a kormánytól, s a parlamentben együtt szavazott az ellenzékkel, Shamir miniszterelnöknek nem maradt más választása, mint hogy egy évvel a rendes választások előtt kikérjék a választók véleményét. A választások idejét már kitűzték, s a korteshadjárat teljes lendületet vett. Bármelyik politikai csoportosulás is kerül az ország élére, rendkívül súlyos helyzetet örököl. A legfrissebb statisztikai adatok szerint Izraeli 4,2 millió lakosa közül félmillió életszínvonala válságos szintre süllyedt. Az e csoportba tartozók egy része nyugdíjas, be kell érniük a létminimummal. Mindez egyrészt annak a következménye, hogy a koalíció hét éve tartó kormányzása óta egyre tévesebb gazdaságpolitikát folytatott. Amióta Begin hatalomra került, az állam állandóan többet költött, mint amennyit megkeresett. A bevétel és a kiadás közötti különbséget bankó nyomásával fedezték. Ezenkívül a kabinet a koalíciós partnerek nyomására más kiadásokra is rákényszerült, s ez még inkább szította az inflációt. A kormány képtelennek bizonyult megbirkózni a költségvetési hiánnyal, s egy időben Aridor akkori pénzügyminiszter azt javasolta, hogy a nemzeti valluta helyett az elszámolást dollárban fejezzék ki. A sékel dollarizálásának politikája miatt le kellett köszönnie, s az akkori 200 százalékos infláció újabban eléri a 300, más adatok szerint a 400 százalékot, s nem zárható ki, hogy az év végéig meghaladja az 500 százalékot is. A befolyásos szakszervezetek még a függetlenség elnyerése utáni években kiharcolták, hogy a béreket automatikusan növelik a létfenntartási költségek emelkedésével arányosan, s ez nem okozott nagyobb gondot, amíg a nemzeti valuta szilárdan tartotta magát. A mostani pénzromlás óta azonban állandó a bérek és az árak szédületes versenyfutása, s ez rontja a közhangulatot. Az elkeseredés, a kiábrándultság miatt állandósultak a sztrájkok, még a létfontosságú ágazatokban is: nem elszigetelt jelenség, hogy az orvosok csak a legsürgősebb esetekben fogadják a pácienseket, szünetel az oktatás, leáll a közlekedés. Több ezer üzlet bezárt, s jó néhány bejelentette csődjét. Mind nagyobb méretű a munkanélküliség, hivatalosan 40 000 munkanélkülit tartanak számon, de valószínűleg ennél többen vannak. A katasztrofális gazdasági helyzet okai közé sorolható, hogy Izrael — számos fejlődő ország,hoz hasonlóan — nagy árat fizet a nyersolajért, alapanyagokért, az ipari áruért, a technológiáért, mezőgazdasági termékeinek exportjával pedig mind kevesebb bevételhez jut. Mindehhez hozzá kiéll fűzni a libanoni invázió kudarcát. Begin kormányzata annak idején azzal a céllal indította meg a hadműveletet,, hogy végleges vereséget mér a PFSZ-re, kiűzi a palesztin fegyvereseket Libanonból, Bejrútban Izraellel kapcsolatba lépő kormányt segít hatalomra, s mint Egyiptommal, békét köt vele. A rövid időre tervezett hadjárat azonban elhúzódott, érzékeny vérveszteséget okozott, a megszállás költségei tetemesek, nem is szólva a nemzetközi veszteségről, arról, hogy Izrael még inkább elszigetelődött. Olyan mélyen elmerült a hibsimond sárban, hogy csak bátor, gyökeres fordulattal juthat ki. Nem vitás, hogy az óriási gondok miatt késhegyre menő választási harc várható. A jobboldal egykönnyen nem mond le a hatalomról a Munkáspárt javára, amely az ellenzékbe kerülése óta eltelt 7 év alatt még mindig nem rendezte sorait. Vezetői, elsősorban Peres és Rabin egykori vezérkari főnök és volt miniszterelnök között hatalmi harc folyik, s egyik sem hajlandó átadni a pártvezetői helyet Navon volt köztársasági elnöknek, akit Izrael egyik legnépszerűbb politikusának tartanak. A legutóbbi választások előtt Begin megsemmisítő csapást mért a bagdadi atomerőműre, s ezzel „elszánt” vezető látszatát keltette, s maga mellé állította az ingadozókat. Félő, hogy utódja, Shamir is hasonlóra szánja el magát. FISCHER Jenő Sem két tű, szétt REFORMOK A MUNKÁSOK ELLEN — a gazdasági válság erre a sorsra kárhoztatja Dél-Európa szocialista kormányait. Kormányozhatnak egyedül, mint Spanyolországban, vagy állhatnak kis pártként egy koalíció élén, mint Olaszországban, szövetkezhetnek a kommunistákkal, mint Franciaországban vagy a jobboldali szociáldemokratákkal, mint Portugáliában, egy a sorsuk. A gazdasági válság ugyanis minden országban olyan strukturális változásokat tesz szükségessé, amelyek bizonyos nem kifizetődő iparágak leépítésével — tehát a munkanélküliség növekedésével , és még fájdalmasabban, a reálbérek leszorításával járnak, sis Nyugat-Európa országai között csak abban van különbség, hogy a sajátságok és az erőviszonyok miatt a választók többsége úgy mérte-e fel, hogy ezek végrehajtására a konzervatívok alkalmasabbak, mert bennük megvan a kellő erély ahhoz, hogy ne törődjenek a dolgozók érdekeivel, vagy a szocialisták, mert többékevésbé élvezik a dolgozók bizalmát, tehát fájdalommentesebben foganatosíthatnak olyan intézkedéseket, amelyek különben nagyobb ellenállásba ütköznének. Portugáliában ez fokozottabban érvényes, már azért is, mert a nehézségek súlyosabbak, mint az országok zömében. Ebben a nem egész 10 milliós országban három év alatt a külső adósság megkétszereződött és ma 14 milliárd dollár, ez a bruttó nemzeti össztermék 55 százaléka. A kilátások is sötétek, mert a fizetési mérleg hiánya továbbra is évi kb. 3,5 milliárd dollár. FURCSA KOALÍCIÓ POLITIKÁJA LETT ebben a helyzetben a gazdasági válság diktálta kényszerintézkedések programja. Már azért is, mert ezek a nehézségek kezdetben előbb a baloldal, majd később a jobboldal ellen dolgoztak. A pirosszegfűs forradalom, a haladó katonatisztek vállalkozása után ugyanis ezek a gazdasági bajok — a koncepcióhiánnyal, a nyugat-európai típusú parlamenti demokrácia, vagy valami új dilemmájával párosulva — lefogták a forradalmi lendületet, oda vezettek, hogy a forradalom kifulladt, fokozatosan visszaszorult, hogy végül a parlamenti demokráciának adja át a helyét. Ez a folyamat először relatív, majd abszolút parlamenti többséghez juttatta a jobboldalt, de azzal, hogy most már ők is szembe találták magukat azzal, hogy nem tudnak megbirkózni a gazdasági problémákkal és a mérleg nyelve most már balra lendült. Az ily módon kialakult furcsa egyensúlyhelyzetnek lett az eredménye, hogy most Portugáliában az egykori baloldali és az egykori jobboldali koalíció két vezető pártja, a szocialisták és szociáldemokraták alakítottak kormányt. Előzőleg mindketten néhány más kombinációval kísérleteztek. A szocialisták a kommunistákkal együtt végig, a szociáldemokraták pedig csak a legelején támogatták a forradalmi tisztek különféle pártonkívüli kormányát. Utána a szocialisták egyedül, sőt a konzervatív kereszténydemokratákkal ingatag koalícióban alakítottak kormányt, a szociáldemoraták pedig a kereszténydemokratákkal, sőt a monarchistákkal koalícióban próbáltak kormányt alakítani. E sok próbálkozás után alakult ki a két párt mai furcsa szövetsége, amely biztos parlamenti többségű kormányt ad, és amelynek alapja a kényszerintézkedések programja. Így lett az új kormány első intézkedése a portugál pénz 12 százalékos leértékelése, és a szigorú takarékosság, amelynek keretében megszüntették a legfontosabb cikkek — a kenyér és általában a gabona, a tej, cukor stb. — szubvencióját. Ennek keretébe tartozik az is, hogy ismét a magántőkének engedték át a pirosszegfűs forradalom által államosított fontos ágazatokat. NEM MEGY HARC NÉLKÜL ennek a programnak a végrehajtása. A Portugál EP kezdettől fogva a kormány ellen foglalt állást, azóta pedig szakadatlanul hadakozik a kormány ellen azzal az érveléssel, hogy „annak álláspontja és stratégiája kétértelmű és sem a bel-, sem a külpolitikában nincs világos és önálló nézete”. A kényszerintézkedések azonban szembe találták magukat a munkásosztály ellenállásával is. Az egész országot elárasztották a sztrájkok, a márciusban rendezett „harci napokon” félmillió munkás tüntetett azzal a jelszóval: „jobb életért, új politikáért és új kormányért”. Újabban pedig már mind hevesebben támadják a kormányt jobboldalról is. Nemcsak a kis tőkések riadtak meg a fenyegető csődtől, hanem azok a rétegek is, amelyek nagyobb szociális megrázkódtatástól félnek, és azok is, akik a demokráciát féltik a bajoktól. Mindenki 1885-től vár megoldást ebben a helyzetben. Abban az évben ugyanis elnökválasztások lesznek Portugáliában, és Eanes elnök már nem indulhat. Ez két dolgot is jelenthet. Egyrészt azt, hogy Soares mostani miniszterelnök jelöltetni szándékozik magát, sőt biztosra veszi, hogy győz is, mert két dologra számít. Egyrészt arra, hogy vele szemben senki sem állíthat tekintélyes és esélyes ellenjelöltet, másrészt arra, hogy a kormány mostani népszerűtlen intézkedései addig meghozzák első eredményeiket, és ő már a javuló gazdasággal, a háta mögött indulhat csatába az elnöki palota meghódításáért. Ettől az évtől ugyanakkor sokat várnak a kommunisták is. Újabban ugyanis mind többet emlegetik, hogy Eanes elnök pártot kíván alakítani, hogy tömörítse a pirosszegfűs forradalom megmaradt híveit éppúgy, mint az eddigi politikai pártokban csalódó rétegeket. Most már biztosra veszik, hogy ez a pártalapítás bekövetkezik, mihelyt Banes mandátuma lejár, s a mostani elnök kénytelen lesz pártvezérként visszatérni a politikai porondra. Az új párt jelentkezése viszont már önmagában is elindítja az erőviszonyok átrendezését. A kommunisták, akik Soaresszel szemben is Eanest támogatták, mindezen felül még abban is bíznak, hogy az új párt megalakítása lehetővé teszi egy „nemzetmentő” kormány létrejöttét, amelyben vagy közvetlen részvevőként, vagy külső támogatóként ők is szerephez jutnak. BÁLINT István