Magyar Szó, 1984. október (41. évfolyam, 271-285. szám)
1984-10-02 / 272. szám
14 BRINDZA KÁROLY Egy írás, mely bejárta a világot (3) Herceg János levelében izgalmas adatokat közöl: „Nem tudom, érdekel-e — írja többek között — ennek a megbízatásnak a története? Pár sorban megírom. A zombori Városi Könyvtár, amelynek vezetője voltam, már 1943- ban a SKOJ bázisa volt. Olyképpen, hogy a fiatalok a kivitt és visszahozott kötetekbe rejtve leveleztek egymással rejtjelesen, így történhetett, hogy — ha jól emlékszem — augusztusvégén két fiatalember jött hozzám. Azt mondták: Mi znamo da ste vi prijatelj našeg pokreta — s akkor megkérdezték, hajlandó lennék-e lefordítani ezt a füzetet — és a kezembe nyomták.” Herceg János levelében nem tartja valószínűnek, hogy a brosúra kiadására január 21-e után került volna sor. A már ismertetett tények, figyelembevételével mi mégis bizonyosra veszszük, hogy A leigázott jugoszláv népek szabadságharca című brosúra kinyomtatására 1945 januárjában, pontosabban: január 21-e után került sor. A továbbiakban ideiktatják Vlado Popovic őrnagynak, a III. hadsereg propagandaosztálya főnökhelyettesének 1945. január 1-jén Herceg Jánoshoz írt dokumentumértékű levelét, mely (a szerző fordításában) így szól: Kedves Elvtársi Megkaptuk az ön fordítását és nagyon megörültünk neki, mert abban a törekvésünkben, hogy magyar nyelven bizonyos mérvű agitációt fejtsünk ki, nagy nehézségekbe ütközünk. Habár sikerült biztosítanunk néhány magyarul kordó elvtárs közreműködését, nem találtunk olyan alkalmas elvtársra, aki oly mértékben bírná a magyar és a szerb nyelvet, hogy nagyobb hibák, stílusbeli fogyatékosságok nélkül elvégezhetné a fordítást. Ezért, szem előtt tartva ígéretét, ismét azzal a kéréssel fordulunk önhöz, hogy végezze el a következő anyagok fordítását is: 1. Az AVNOJ második ülésezésének határozatait — a mellékelt brosúra 10. oldalától a 1 10. oldaláig. 2. Milovan Djilas: Beszámoló az Októberi forradalom 27. évfordulója alkalmából. Mellékelve küldjük ezt a brosúrát is. Tito elvtárs brosúráját az ön fordításában 10 000 példányban fogjuk kinyomtetni, és ebből bizonyos mennyiséget elküldünk önnek Zomborba. Küldünk önnek a nemrég megjelent új brosúrákból is, örülnénk, ha az új brosúrák fordításával és nyomtatásával kapcsolatban javaslatokat adna nekünk. Elvtársi üdvözlettel HALÁL A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A NÉPNEK! A főnök nevében Vlada Popović őrnagy Ezzel tehát — még mielőtt választ kaptunk volna a súlyos heteben fekvő Csuka Zoltántól — tisztázottnak tartjuk a fordító kilétét. Egyben alátámasztottuk a kiadás dátumának megállapítása érdekében végzett eddigi kutatásaink eredményeit is. Pécsi tartózkodásom alatt hozzájutottam A leigázott jugoszláv népek szabadságharca című brosúra egy olyan példányához, amelynek nem a III. hadsereg a kiadója. Arról van szó, hogy a kiadvány borítólapján alul eredetileg ez a szöveg áll: Új Dunántúl, a Kommunista Párt nyomdája. A mi kiadványunkon ez a szöveg fekete nyomással le van fedve, míg alatt új nyomással áll, hogy a kiadó a III. hadsereg propaganda osztálya. Az utolsó (16.) oldalon szintén fekete csík van. Mit fedtek le vele, még feltételezni sem tudjuk, hisz a Pécsről hozott füzet utolsó oldalas szövegének megfelelője a Matica srpska példányán is rajta van, méghozzá — méret szerint — ugyanazon a helyen, ugyanolyan nyomással. Marad tehát a tény, hogy a szöveg és a fordítás, valamint a kiállítás és méret azonosságának ellenére két különböző kiadvánnyal van dolgunk. A III. hadsereg kiadványáról el kell még mondanunk, hogy a Forum Könyvkiadó a füzet létezéséről Csáki S. Piroska Tito művei magyarul a Vajdaságban 1945—1979 címmel a Híd 1980. májusi számában megjelent bibliográfiai összeállításából értesült. E füzet eddig egyetlen fellelhető példányát a Matica srpska könyvtárban őrzik, így került hát a becses kiadvány kézről kézre járva végül is méltó helyre, a Matica srpska könyvtárának állagába. A szerbhorvát eredetije és a nemzetiségek nyelvén kiadott példányok előbb azonban, hirdetve a nemzeteink és nemzetiségeink szabadságharcáról szóló igazságot, eljutottak a frontokon harcoló fiainkhoz, a felszabadult területeken, vagy a megszállás alatt élő lakossághoz — példát mutatva és lelkesítve bejárta az egész világot. S végül itt van a nevezetes brossura teljes szövege: A leigázott jugoszláv népek szabadságharca. Ha azt akarjuk, hogy a világ közvéleménye, amelyet különböző helyekről annyiszor félrevezettek, végre tiszta képet nyerjen Jugoszlávia igazi helyzetéről, röviden át kell tekintenünk az ország történetét a megszállás előtti időktől a mai napig. Churchill angol miniszterelnök egyik parlamenti beszédében kijelentette, hogy Jugoszláviában a kommunistáknak jutott az a megtiszteltetés, hogy elsőnek indítsanak harcot a megszállók ellen. Ebben a rövid mondatban kifejezésre jutott egy olyan tény, amellyel nemcsak a jugoszláv kommunisták, hanem az ország minden népének számos hazaszerető fia is büszkélkedik. A kommunisták már jóval Jugoszlávia megtámadása előtt, az illegalitás nehéz helyzetében, de különösen Ausztria megszállása után, szüntelenül figyelmeztettek arra a veszélyre, amely oly sötéten fenyegette Jugoszlávia népeit a hódító német fasizmus részéről. A kommunisták minden munkája és törekvése — a hatalom üldözése és kemény büntetése ellenére is — odairányult, hogy összpontosítsa az ország hazafias erőit Jugoszlávia megtámadása esetére. Ezek az erőfeszítések nem maradtak eredmény nélkül. A jugoszláv fiatalság — különösen a belgrádi egyetemi ifjúság, a középiskolások, az ifjúmunkások — a Kommunista Párt vezetése alatt készültek fel arra a nehéz pillanatra, amikor Hitler hordái elözönlik földünket. Milyen állapotok uralkodtak Jugoszlávia országvezetésében? Úgy katonai, mint politikai téren Jugoszláviát általános zűrzavar jellemezte. A vezérkar legmagasabb helyein Nédicshez hasonló árulók ültek, akik német szolgálatban állottak. Jugoszláviát elárasztották a német „turisták”, akik a valóságban kémek voltak. A korrupció mindent elöntött, de különösen a hadügyminisztériumot. Az országnak évi tizenkét milliárd dináros költségvetéséből négymilliárd esett a hadügyi tárcára, a jugoszláv hadsereg azonban ennek ellenére is készületlen és rosszul felszerelt maradt. A nemzetiségi helyzet, főképpen a horvát kérdés, egyre jobban kiéleződött. Az a bizonyos kiegyezés, illetve megállapodás Macsek és Cvetkovics között csupán a hatalom megfosztását jelentette, de semmiképpen a horvát nemzetiségi kérdés megoldását. Sztojadinovics kormányra jutása óta (1935-től az összeomlásig) a hatalom bitorlói mindinkább a tengely államaival kötötték össze az ország sorsát, s elhagyták régi szövetségeseiket, a Kisantantot, Franciaországot és más baráti államokat. Teljes gőzzel folyt a munka, hogy Jugoszlávia minél gyengébb, minél elhagyatottabb legyen, de érett ahhoz, hogy zsákmányul essék a német hódítók markába. (Folytatjuk) MOLDOVA GYÖRGY A Puskás-ügy (4) — Mogyorósi Karcsi keres telefonon. Az órára néztem, már tizenegy is elmúlt, mit akarhat ilyenkor? — Kérlek szépen, a meccs után tartottak egy fogadást, most is itt vagyok, egy beszélgetés közben kiderült, hogy Hámori Tibor megírta a könyvét Puskásról. Elhűltem. " — De Karcsi, Puskás Öcsi előttem tiltotta meg neki! Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Halmai Jóskát vagy Egresi Csöpit, ők is ott voltak akkor a Hotel Aeróban. — Tudom, már beszéltem öcsivel, ő is feln van háborodva, arra kérek, hogy holnap menj be a Szerzői Jogvédő Hivatalba, és kérdezd meg, hogy lehetne leállítani ezt a könyvet. Már úgy jártam a Jogvédőbe, mintha csak hazamentem volna, megint megkerestem az ismerősömet. — Joga van valakinek könyvet írni egy olyan emberről, aki ezt nem akarja? — Igen, a törvények ezt megengedik, aztán persze a megjelent könyv minden sorával, minden adatával lehet vitatkozni, ha az illető sérelmesnek találja. Találkoztunk Mogyorósival, elmeséltem, hogy mit végeztem a Jogvédőben. Karcsi arra kért, hogy hívjam fel Puskást Madridban, és személyesen mondjam el neki, hogy áll a helyzet Mit meg nem tesz az ember a barátaiért — lásd postai díjszabás nemzetközi beszélgetésekre. Puskás felesége vette fel a kagylót. — Mindjárt adom Öcsit, épp fürdik. — Jó, várok. Közben elképzeltem, hogy hullanak le a vízcseppek a madridi fürdőszobában és a százforintosok nálam, végre beleszólt a kagylóba az egykori legendás csatár. — Mi van? Neki is elmeséltem a helyzetet, hogy hatalmi szóval nem lehet leállítani Hámori könyvét. — Ebben az esetben arra kérlek, hogy fordulj panasszal az írók Nemzetközi Egyesületéhez. — Tudod mit, Öcsi?! Fordulj te panasszal az Edzők Nemzetközi Egyesületéhez, ott vannak közel egymáshoz a Nemzetközi Sóhivatal két oldalán. — Rendben van, majd jelentkezni fogok. Persze hogy nem jelentkezett. Ezentúl én sokáig másodkézből, barátok és ismerősök közvetítéséből követtem az eseményeket. Nyilvánvalónak látszott: illetékes helyen úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha ezt a könyvet nem én írom meg, zöld utat nyitottak Hámorinak. Ő, mint sok vízben megmártózott ember, élt a lehetőséggel, nyilván sarokba szorította Puskást, közölte vele, hogy a könyvet akkor is megírja, ha Öcsi elzárkózik a személyes nyilatkozattól. Öcsi, ezt csak feltételezem, megijedt, hogy végleg kimarad a buliból, és megingott. Van abban valami elképesztő, hogy az az ember, aki a fudballpályán a valaha élt legdörzsöltebb, legfifikásabb egyéniségek közé tartozott, milyen védtelennek és ügyetlennek mutatkozott az üzleti és általában a hivatalos életben. Abból a mérhetetlen vagyonból, amit összefocizott, alig valami maradt meg a kezében, legalább háromszor fosztották ki őt fondorlatos üzlettársak. Most is reménytelen helyzetbe került, és hogy mentse, a veszett fejsze nyelét, belement ebbe a beszélgetésbe, vendégül látta Port Saidban Hámorit, és nyilatkozott neki. Az anyaggyűjtésből és beszélgetésből született könyv azóta már közkézen forog, gondolom, nincs semmi szükség rá, hogy elmondjam a véleményemet róla. Közben egymás után jelentkeztek nálam az újságírók, kérdezgették, hogy történt az ügy. Szepesi György is felhívott, közölte: ő nem tudott arról, hogy én is foglalkozom ezzel a témával, azért vállalta el, hogy a Hámorikönyv szakértője legyen. Nem vitatkoztam vele, ott van neki Végh Antal. Egyedül Mogyorósi Karcsi nem adta fel a tervét, hogy nekem meg kell írnom Puskás életrajzát, azt bizonygatta, hogy Hámori könyve nem merítette ki ezt a hatalmas anyagot. Én bólintottam rá, de még a korábbiaknál is kevesebb kedvem volt ehhez az egész témához, úgy éreztem magam, mint egy gazda, aki aratásra készült, és amikor nekivág a munkának, akkor látja meg, hogy valamiféle kóbor vadállatok lerágták a termés színét. Megint eltelt egy fél év, 1982 januárjában Mogyorósi újra eljött hozzánk. — Kérlek szépen, sikerült szereznem egy háromszobás lakást Spanyolországban a világbajnokság idejére. Gyere ki, nézzünk meg egypár meccset, és végre komolyabban tudnánk beszélgetni Öcsivel is. — Kösz, de annyira ismersz, hogy én nem megyek a feleségem nélkül. — Tudod, mit? Hozzad. Bejön az asszony, mondom neki. — És te elmennél a gyerekek nélkül? Mogyorósihoz fordultam: — Úgy kell értenem a meghívást, hogy a két lányom is jöhet? Karcsi merően nézett vissza rám: — Anyád nem ér rá? — Hát éppen ráérne, de ő már nehezen mozog, szegény. — Ha akarod, gyertek négyen. Van három szoba, elférünk. Nyáron ki is utaztunk. Spanyolországi tartózkodásunk harmadik vagy negyedik napján elindultunk Alicantéba az argentin—magyar meccsre, úgy gondoltuk, útközben megállunk Benidormban — itt van Puskásnak egy bungalója. Megállunk Benidormban a portán, Karcsi magyarázgat, hogy ez a városka a nyugatnémet maffia központja, ezerötszáz magánszálló rendelkezik saját uszodával, nyáridőben néha elfogy a víz. Én közben körbeforgatom a fejem, egy utcai telefonkészüléknél egy kopasz, közékorú ember áll, aki rendkívüli módon hasonlít Cigányra, az egyik magyar napilap sportrovatának vezetőjére. Mondom Karcsinak, ő is ránéz. — Tudod, miért hasonlít annyira? Mert ő az. Odamegyünk, Cigány ránéz Karcsi Mercedes kocsijára: — Mikor lesz már annyi pénzed, hogy kicseréld végre egy 1200-as Ladára? , — Már el is van döntve, hogy mikor, a jövő héten valamelyik vasárnap. Nem tudod, Öcsi itthon van? — Nincs, találkoztam vele, felment Madridba, csak holnap jön vissza a meccsre a tévésekkel. — Kár. Elköszöntünk, Karcsi felmutatott a hegyre. — Gyerünk, nézzük meg Österreicher szállodáját. Österreicher Emil, mint bizonyára emlékeznek rá, a legendás Honvéd vezetője volt, 1956 után kint maradt Puskásékkal, sokáig „egyházi átok” alatt állt, de a spanyolországi világbajnokságon újra igénybe vettük a szolgálatait — gyakorlatilag ő volt itt a magyar labdarúgó-válogatott menedzsere. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ 1984. október 2., kedd