Magyar Szó, 1984. október (41. évfolyam, 271-285. szám)

1984-10-04 / 274. szám

12 18. BITEF A Faustról még egyszer Jürgen Fomm, a Politika-díjas NSZK-beli rendező nyilatkozata - összefoglaló a fesztiválról Az idei BITEF olyan volt, ami­lyen lehetett. A két héten át tar­tó nemzetközi színházi fesztivál előadásai közül négyről érdemes „A világ nem maradhat Olyan, amilyen most, meg kell változtat­nunk, de ehhez az instrumentári­­um eltompult. Mindent újból kell beszélni. Érdemes foglalkozni az kezdenünk. A politikusokká kel­l antwerpeni (Belgium) Project 3 társulat A színi őrültségek hatal­ma című előadásával Jan Fahre rendezésében, amely megkapta a BITEF különdíját. (A Nagydíjat, min­t ismeretes, az idén nem osz­tották ki. Feltételezhetően azért, hogy ne devalválják a BITEF-et, amelyre valamikor, még nem is olyan régen, megtiszteltetés volt meghívást kapni. Az első BITEF- ek résztvevői közül kerül­tek ki a Világ színházi avantgarde-jainak eminens képviselői.) Továbbá ér­demes elmélyedni a kölni Schaus­pielhaus Paust, Vineik gondolati struktúráiban. Ezért a rendezésé­ért Jürgen Flimm megkapta a belgrádi Politikai kiadóhoz díját. Beszélni kell még a hazai színját­szás furmányelvének megújításán dolgozó ljubljanai Gledališče Les­ter Scipion Nasice elnevezésű tár­sulat Hinkemann retrográd törté­nés című, valamint a zágrábi Kug­­la glumište Ende oder Wende cí­mű produkciójáról. A Faust. Gondolatilag egységes, tisztán levezetett előadás. Ami hi­ányzik belőle, az az erőteljes szín­padi megfogalmazás, az erőteljes színpadi nyelv. Jürgen Flimm és a színészek az előadás másnapján megtartott ke­­rekasztal-értekezleten elmondták, Faustjuk eretnek előadásnak szá­mít az NSZK-ban. A nézők a szí­nészekkel együtt fönnhar­igan mondják a szöveget, Goethe felül­múlhatatlan, zseniális verssorait. Miért eretnek ez az előad­ás? Eretnek többek között Goethe ere­deti elképzelésével szemben. Mert Jürgen Flimm kiegyenlítette Fa­ust és Mefisztó sorsát. Korunkban Mefisztónak és Faustnak egy a sorsa. „Mindketten outsiderek, kérdéseikre nincs válasz.” Tegye­nek bármit, annak az emberiség sorsára és saját sorsukra sem lehet komolyabb befolyása. Az Úr fent ül valahol az atomfeldő fö­lött és nézi alant csúszó-mászó teremtményeit. Az atomháború, a totális pusztulás veszélye őt nem fenyegeti. Jürgen Flimm nyilatkozta: „A tudomány vívmányai, egészen Ein­steinig jórészt a halál, a megsem­misülés felé taszították az embe­riséget. Ezek a felfedezések nem az életet szolgálják — a népmű­velés pedig a hatalmon levők ke­zében van. Ezekből a tényekből indultunk ki a Faust színpadra ámításánál és a kérdésből, mi az, ami mégis, mindennek ellenére, egybefogja, összetartja a világot.” A kölni Faust tehát politikus Faust a szó nemes értelmében. És pesz­­szimista. Mert sem Faust a tudo­mányok világába zárva föld és ég közötti hatszögletű pulpitusán csúszva-mászva, se Mefisztó a ta­gadás szelleme állta­ vezetve nem oldott meg semmit, lényegében nem tett semit. Jürgen Flimm üzenete, amelyet szűkebb környe­zetében az NSZK-ban tapasztal­tak alapján fogalmazott meg, még­sem teljes egészében pesszimista­ volnunk. Első pillantásra értel­metlennek tűnik ráülni a sínek­re, amelyeken fegyverrel megra­kott tehervonat robog. Pillanat­nyilag ennek tényleg nincs értel­me, mert az, hogy az emberek le­ülnek a rakétabázisok elé és tün­tetnek, semmit meg nem változ­tat. Ezekről a kérdésekről vala­hol fönn az „égben döntenek, a Kremlben vagy Washingtonban. Mégis van remény. Azonban ha meg sem próbáljuk megváltoztat­ni a világot, akkor eleve halálra vagyunk ítélve”, mondta Jürgen Flimm, aki a kölni Schauspielhaus igazgatója. Filozófiai rétegét tekintve a fel­sorolt többi előadás is a Faustba sűrített kérdések valamelyikével foglalkozik, az agresszivitással, a manipulációval, a kegyetlenséggel, a félelemmel, az elidegenedéssel stb. Csak más, maibb, agresszí­vebb, töredékesebb formanyelven. Adósak vagyunk még a közön­ségdíjas előadás ismertetésével. Mint ismeretes, a belgrádi Sonja Vukičević-Popović Elsötétítések cí­mű, balett-, pantomim- és dráma­elemeket is magába foglaló kol­lázsa nyerte el a közönség tetszé­sét a legjobban. Az Elsötétítések különben az idei zimonyi mono­dráma- és pantomimfesztivál győz­tese is. A mozaik Mbretóját Vera Kos­tie prímabalerina írta, a koreo­gráfia és a zeneválogatás is az ő munkája. Az előadás megkísérli szintetizálni a klasszikus balettet a pantomimmel és a mai korsze­rű színjátszás formanyelvével. Az Elsötétítések szilárdam felépített mozdulatrendszerekből áll. Fontos összetevője ennek ember érzés­­világát kutató, és visszatükröző mozaiknak a zene (Oscar Petter­­sohn, Michael Jacksohn, Wagner, Bartók, héber dalok stb.), amely­­lyel hol rímelnek, hol pedig szán­dékolt diszharmóniába kerülnek a balerina mozdulatai. BARTUC Gabriella — Nagyon rosszul esett példá­ul, hogy a becses tollforgatók a könyvtár helyett a Művelődési CPF-m­ban tömörülnek, de tehetet­lenek vagyunk. A könyvtár jelen­legi helyiségeiben nincs hely a legelemibb összejövetelre sem. A legtragikusabb az, hogy már évek óta változatlan a helyzet. A könyv­tártanács, az érdekközösség köz­gyűlése a közművelődési közösség vezetősége egyaránt megállapítja a tényeket, de mindenki tehetetlen. Nemrégiben ugyan az iskolák át­­re­rg­­ésével megüresedett a Mom­cilo Baranovic Szakmunkásképző Iskola nagy épülete, kilincseltünk is érte, de mégsem mi kaptuk, hanem egy általános iskola. Az­ I1-8,’ -ét tantárgyak 10 15—20 I Után kértünk egy másik helyisé­­szazalékat szakkepzetten pedagó- i­get is de azt sem mi kaptuk meg. Musok tanítják. Olyan tanítók és­­ Péter révén már évek óta félig üresen áll egy régi iskolaépület Jelenet a wroclawi (Lengyelország) Teatr Wspólczeny társu­lat Természetes szaporulat című Tideusz Rózewicz-darabjából, amely nagyon hiányzott a BITEF-ről. A társulatot két előadással is meg­hívták és az utolsó pillanatig várták. A katalógusba is bekerü­ltek az előadások felvételei, amelyekből ítélve komoly színházi élmény­től fosztotta meg a BITEF közönségét a társulat. A Tea,­ Wspel­­czcsny azért nem jöhetett Belgrádiba, mert több kulcsfontosságú színész otthagyta a társulatot, s emiatt felbomlott mindkét elő­adás. * ♦. .JL* $ MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ 1984. október 4., csütörtök OKTATÁSÜGY! JEGYZET Aki nem zenéi, dobol? Avagy: jó-e, ha mindenki minden tanít? Terepi példákból tudom, hogy, iskoláinkban, ki-ki legalább két ilyenkor tanév elején, legtöbbször szakmára készülne fel, úgyneve­­alapos gondban vannak a 300 e­­zett „á” és „bé” alatt jegyzett 400-as diáklétszámú kisebb isko­lák. Gondbain vannak, mert a nyáron meghirdetett pályázatok ellenére sem tudnak minden egyes tantárgy oktatására kellő szakképzettségű osztálytanítót vagy tanárt találni. Főképp a ki­sebb óraszámú — a biológiát, vegytant, testnevelést, történelmet, földrajzot, környezetnyelvet, a marxizmust és a művészeti tan­tárgyakat tanító­­ pedagógusok hiányzanak. Nemrég, Telecskán járva is azt tapasztaltam, hogy az egyik, még képzettség nélküli (diploma nél­küli) osztálytanító néhány hónap­ig történelmet tanított, aztán meg, amikor már úgy-ahogy belejött a munkába, kénytelen-kelletlen át­tették a testnevelésre, amire szin­tén nem volt képesítése. De hányszor van az másutt is, hogy ki-ki épp azt tanít, amire rá­kényszerül, vagy amire rákény­szerítik a körülmények, függetle­nül attól, hogy ahhoz sem kellő tudása, sem vonzalma nincs. Az ilyen és hasonló példáknak se szeri, se száma. S mindez azért van, mert egyik-másik tantárgy­ból nincs annyi óra egy-egy is­kolában (főképp falun), hogy ab­ból valamelyik szaktanár nyugod­tan megéljen, vagyis teljesítse egész évi munkafeladatát. Más­részt, meg abból ered ez a gond, hogy mostanában pedagógusaink java része az iskola és oktatási programok sokszor meggondolat­lan reformja miatt, csupán egy tantárgy tanítására szerzett képe­sítést. Például anyanyelv és iro­dalom tanítására, a történelem vagy földrajz oktatására, testne­velés szakra, zenei nevelésre stb. — ahelyett, hogy ha már ilyen a helyzet a falvainkban, kisebb tantárgyak oktatására képezné ki magát. Tudjuk, valamikor, az ötvenes évek elején, így volt. S tudjuk azt is, hogy az utóbbi egy-két év­ben, fakultatív módon, ismét le­hetővé tették a kétszakos főis­kolai és egyetemi tanulmányok folytatását. A megoldás persze az volna, ha az egyetemi hall­gatók nemcsak választhatnának, hanem okvetlenül legalább két (netán három) tantárgyat tanul­nának. Hiszen ezáltal nemcsak leendő pedagógusaink gondj­a lenne kisebb, hanem a kis- és törpe iskoláké is. Amíg nem gondolkodunk el ezen komolyan, felelősségteljesen, addig aligha remélhetjük, hogy 150—180 óráért bárki is jelentke­zik az egyik vagy másik pályá­zatra. Mert tudjuk, teljes mun­kaidő nélkül, teljes óraszám és biztos állás nélkül, senki sem vág neki a „kalandnak”, létbi­zonytalanságnak. És közismert je­lenség az is, hogy ha városon két­ vagy akár három iskolában dolgoznak pedagógusaink, csak­hogy­ ki legyen a normájuk — kis, falusi iskolák esetében elképzel­hetetlen, hogy valaki úgy tanít­son (bár erre is van példa), hogy két-három szomszéd faluban ku­­porgassa össze a tantervel és programmal előírt szükséges óra­számot. Utazó tanítókkal, tanárokkal (bár sok ilyen példát és jó pél­dát ismerünk) aligha oldhatjuk meg ezt a meglehetősen fogas kér­dést. Tervszerű hozzáállásra van szükség, a pedagógusjelöltek ész­szerűbb iskoláztatásra, vagyis a két- vagy több tantárgyas peda­gógusképzés halaszthatatlan visz­­szaállítására, s persze, arra is, vagy képzőművészetét tanú, a nelyze­­teg furcsa vesev-епкерр, акког a legjobb szám­ok ellenére is: a hozzá nem értés és az összevisz­­szaság uralkodik el iskolainkban. Más szóval, az a maris kiser­ő, jelenség, hogy mindenki minden tanít­­, акког is, ha nem ért hozzá, és megbocsáthatatlan kárt okoz. Mert mégsem humorizál­hatjuk el azért az egészet jópo­­fáskodva, mint a viccben, hogy aki nem zenél, az majd dobol. Itt, az iskolában a dobosnak is zenei hatással kell rendelkez­nie. Mert azt a képletes vagy igazi dobot, mégsem lehet csak úgy összevissza buffogtatni. Pedig egyes adatok szerint is­koláinkban, még a nagyobbak­­is, a tanárok, akiknek a „beosztás” szerint kapott „póttantárgyakra” semmilyen képesítésük sincs. A helyzet javítása érdekében min­denképpen cselekedni kell. Bár semmiképp sem úgy, hogy „sebaj, akkor majd összevonjuk és meg­szüntetjük a kisebb falusi isko­lákat”. Mert a kis- és törpe is­kolák megszüntetésével még na­gyobb kárt okoznánk a falusi kör­nyezetnek, gazdasági és művelő­dési életnek. Éppen azt szüntet­nénk meg ugyanis, aminek egy nép, kisebb közösség életében mindig is érezhető lüktetése, ki­sugárzása van. SZŰCS Imre Évek óta helyiséghiánnyal küszködik a becsei községi könyvtár Mosi Petőfi Sándor könyvtári rész­leg helyzete se sokkal jobb. A Nagy István Otthonban a legki­sebb szoba jutott neki. Bezzeg a büfé és a diszkóklub helyiségei jóval tágasabbak. A község töb­bi helységében — Bácsföldvár ki­vételével, ahol a tavaszi tűzvész ugyan megrongálta a tetőzetet, de azóta már felújították , sem jobb a helyzet. Péter révén már több mint egy évtizede egy régi üzlet­­helyiségben van a könyvtár. Olyan szűk a hely, hogy azt szok­tuk mondani, ha három olvasó bejön, akkor a két könyvtárosnak ki kell mennie. Az idén Radičevi­­cen is egy szűkebb helyiségbe köl­töztettek bennünket, mert az ed­digi tágas helyiségre a helyi kö­zösség tartott igényt. Megjegyzem, ennek több mint felét már meg ebben a kis faluban, tekintettel is vettük. Habár a könyvek egy­re drágábbak, mégis inkább a helyiséghiány okoz gondot. A köz­ségi könyvtárban úgyszólván mo­zogni sem lehet a könyvektől, a két fiókintézetben még rosszabb a helyzet. Az újfalusi Samu Mi­hály részleget még 1980-ban ki­költöztették a Tica fivérek otthon­ból, mert akkor oda ideiglenesen az érdeklődésre, ezzel a helyi­séggel is elégedettek lehetünk. A többi településen, és magában a városban is tarthatatlan a hely­zet — ecseteli a becsei községi könyvtár egyik legnagyobb prob­lémáját FIRÁNYI Mária könyv­tárigazgató. A községi könyvtárnak jelenleg 71 535 kötete van, azaz minden la­az aggok otthonának lakóit he-­j kosra mintegy másfél könyv a­ente­lyezték. Azóta az öregek már ki- , költöztek, de a könyvtár helyi-­­­ségproblémája továbbra is meg-t­oldatlan. A 2500 könyv a közpon­ti könyvtár egyik zugában pené­­szedik becsomagolva. Az alsóvá-Ez az arány sokkal jobb, ha be­számítjuk az iskolai, továbbá az üzemi könyvtárak állományát is. Az iskolai könyvtárak kihasznált­sága elég jó. Az általános és kö­zépiskolákban is egyaránt a kö­telező olvasmányok találhatók meg a legnagyobb számban, to­vábbá egyes kézikönyvek, amelye­ket többnyire a tanárok vesznek igénybe. Az üzemi könyvtárak közül egyedül az agráripari kom­binát könyveiről vezet szakszerű nyilvántartást a községi könyvtár. A többi munkaszervezet csak rit­kán vásárol könyvet. Többnyire szakirodalmat, de ezeket a köny­veket nemigen tartják nyilván. A község könyvtárainak az idén összesen 3868 tagja van, nyolcszáz­zal kevesebb a tervezettnél. Az olvasók távolmaradását is a he­lyiséghiánnyal magyarázzák.­­ Legnépesebben az általános iskolások vannak képviselve: ösz­­szesen 2394 gyermekolvasónk van. A középiskolások közül pedig 190- en tagjai a könyvtárnak. A tagok között szerepel 526 munkás is, de csak papíron. Nagyon sokan kö­zülük ránk sem nyitották az aj­tót. A beiratkozás ugyanis kol­lektívan történt. A földműves ol­vasóink száma mindössze 33, ők szorgalmasan látogatják a könyv­tárainkat — mondotta a könyvtár vezetője. Habár az olvasók száma a ter­vezett szint alatt van, a kiolva­sott könyvek száma valószínűleg túlszárnyalja a tervet. Az idén vagy a kis iskolák se várják ölbe 104 kötet kölcsönzését irá­, ,,­nyozták elő, és a fél év alatt lett kézzel sorsuk rendezesel, már 60 000 kötetet adtak ki ki_ Mert hátha valaki, éppen a kő­­vasásra A becseiek tehát szeret­­tükből, az átképzést, tovább umu-­­ nek olvasni, de a könyvtárakat iást is vallluja, önerejéből vagy sajnos csak puszta könyvcserére Közösségi támogatással­ használhatják A helyiséghiány aulencen, na a drologus törté­ miatt nen­ vehetik fénybe azom­­­emiec, a mntenssz fizikai vagy i­vasétermeket nincs lehetőség az iró-olvasó találkozók megszervezé­­sére. Már hónapok óta kérjük az ille­tékeseket, bocsássák rendelkezé­sünkre, de egyelőre senki sem hallgat ránk. Ilyen körülmények között nagyon nehéz dolgozni. Nem akarjuk elhinni, hogy ebben a nagyközségben az írott szó, a könyv terjesztésének ügye csak ránk, könyvtárosokra hárul. Ter­mészetes, hogy nekünk kell az­­ élen járni, akciókat szervezni,­­ mozgósítani, de hogyan, amikor a legelemibb problémáink megoldá­sához sem kapunk semmilyen se­gítséget — állapította meg FIRÁ­NYI Mária, a becsei községi könyvtár igazgató.* LAJ­BER György Míg a tartomány könyvtárai nagyrészt arra panaszkodnak, hogy kevés pénzzel rendelkeznek, Be­csén egészen más az oka, hogy nem növekszik arányosan az ál­lomány. Egyszerűen nincs hova helyezni az új köteteket. A könyv­tárak olyan zsúfoltak, hogy inkább raktárra hasonlítanak, olvasóter­mekről pedig még a legnagyobb jóakarattal sem lehet beszélni, mert minden talpalatnyi helyet elfoglalnak a polcok.­­ Az idén a tagdíjból, a műve­lődési érdekközösségtől kapott céleszközökből, továbbá a Becse Agráripari Kombináttal kötött ön­­igazgatási megegyezés alapján mintegy 500 000 dinárt költhetnénk könyvvásárlásra, összesen 1500 kö­tet megvételét terveztük. Eddig kölni Faust

Next