Magyar Szó, 1988. február (45. évfolyam, 30-44. szám)

1988-02-01 / 30. szám

2 KÜLPOLITIKA M/msüi DÉL-AFRIKA Eredetkutatás Szerveződés etnikai alapon A DÉL-AFRIKAI ESEMÉNYEK sokszor olyan drámához hasonlí­tanak, melyek figyelésébe a kö­zönség csak az első felvonás vé­gén kapcsolódott be. Nem csoda tehát, hogy miközben a cselek­mény folyik a színpadon, a figye­lők közül sokan nem tudják azo­nosítani a­­ szereplőket, cselekede­teik így nehezen magyarázhatók vagy esetleg félreérthetők. Az sem meglepő, hogy a távolból — az „első felvonás” ismerete nélkül — a cselekmény esetleg nem megfe­lelő értelmezést kap. Dél-Afriká­­hoz manapság elég sok felszínes, de széles körben élő feltevés ta­pad. MAGYAMRSZÁG A mintegy 4 millió fehérből 3 millió a főként holland, de rész­ben francia és német eredetű búr. A kifejezés az 1899—1902 között vívott angol—búr háborúból jól ismert. Annak idején a korabeli közvélemény nem kevés szimpá­tiával adózott a telepesek vitéz­ségének. A szó parasztot jelent Dél-Afrikában némi lekicsinylés tapad hozzá. A kései utódok job­ban kedvelik, ha afrikanszként is­merik őket: a búrok 1625-ben ve­tették meg a lábukat a Jóremány­­ség-fokon. (Ezt ismerte el évekkel ezelőtt Kenneth Kaunđa zambiai elnök is, aki egy beszédében ar­ról szólt, hogy vannak „fehér af­rikaiak” is.) A búr társadalom mai képét nagymértékben meghatározzák a népcsoport történelmi hagyomá­nyai. A telepesek életéhez hozzá­tartozott az állandó ellenségeske­dés a fekete törzsekkel. Bizalmat­lanok voltak azonban a fokvárosi kormánnyal szemben is. A foko­­­­zatosan angol befolyás alá kerülő adminisztráció ugyanis keveset törődött az állattenyésztőkkel, és politikájában nemritkán érdekeik­kel homlokegyenest ellentétesen cselekedett. 1828-ban például a kormányzat 50. számú rendeleté­vel megszüntette a szolgák „rög­hözkötöttségét”, felháborodást váltva ki a munkaerőre rászoruló búrokban. A múlt század harmin­cas éveiben aztán megindult a „nagy vándorlás” észak felé. Eköz­ben alakultak ki a búr közösségek jellemzői. A telepesek hozzászok­tak ahhoz, hogy csak magukra számíthatnak, a külvilág számuk­ra nem sok jót tartogat. Nem csoda, hogy ma sem nagyon ér­dekli őket, mit gondolnak felőlük mások. A maguk életét szívesen hasonlították az Ószövetség pátri­árkáihoz, úgy vélték, hogy Isten kiválasztott gyermekei a vadon­ban, azzal a küldetéssel, hogy a birtokukba került földön és an­nak őslakóin uralkodjanak. BÁR AZ ANGOLOK 1852-ben, majd 1854-ben elismerték Trans­vaal és Orange Szabadállam füg­getlenségét, később az arany- és gyémántkincsek felfedezése min­dent megváltoztatott. Az angol— búr háború eseményeinek nagy része ismert. Az azonban kevés­bé, hogy a britek a derekasan küzdő búrokat végső soron csak úgy tudták térdre kényszeríteni, hogy asszonyaikat és gyerekeiket összefogdosták és táborba zárták Ennek a hatása a későbbi generá­ciókra elképzelhető. Nyilvánvaló­an a visszavágás vágya éltette a búrokat. Az alkalom 1948-ban jött el, amikor az apartheid prog­ramjával fellépő Nacionalista Párt megnyerte a választásokat. A győztes telepes-utódok teljesen megtisztították az államigazgatást az angoloktól, és a helyzet azóta is fennmaradt. Az angol hatóságok felfogása az apartheidről a múltban is rugal­masabb volt, mint a búroké. Nem csoda, hogy az átlag búr ma is „puhának” tartja az angol szár­­mazásúakat, akik valószínűleg nem volnának hajlandók „harcol­ni és meghalni”. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy napjainkban már a búr közösség sem egységes. Nem igaz, hogy mindenki erőd­nek tekinti a házát, és heti több­szöri lőgyakorlattal készül a nagy leszámolásra. Többségükre való­színűleg még áll mindez, ott még az idős hölgyek is rendszeresen célba lőnek. Léteznek azonban „felvilágosult” búrok is a jobbol­ - búrok vagy afrikanerek? bali szervezetek mellett. Ők job­ban hajlanak a kompromisszumra, annak felismerésére, hogy a jelen­legi helyzet, a fekete többség jog­­fosztottsága aligha őrizhető meg tartósan. Nem homogén a fekete népes­ség sem. Az összlakosságnak közel 70 százaléka tartozik az úgyneve­zett bantu népcsoporthoz. Ezen belül azonban vannak n­gunik, akik maguk is tovább oszlanak zulukra, xhoszákra, szváziakra és nd­ebelékre. Kisebb etnikai cso­portoknak számítanak ezen kívül a szotok, vendák és tongák. Ezen törzsek természetesen különböző nyelveket beszélnek, a bányákban való együttes munkavállalás elő­segítésére alakult ki egy mester­séges keveréknyelv, a fanagalo. A történelem folyamán a fekete törzsek többször egymás ellen harcoltak, egyikük felemelkedése azt jelentette, hogy uralma alá tudta vonni a többieket. Ez ter­mészetesen a kölcsönös bizalmat­lanság kialakulásához vezetett. Ez­ a magyarázata, hogy sok politikai tömörülés etnikai alapon szerve­ződött. Elvileg az Afrikai Nemze­ti Kongresszus (ANC) lenne a 18 millió fekete törzsi határokon át­lépő képviselője, azonban még ez az egyébként rendkívül tekinté­lyes szervezet sem mondhatja el, hogy minden népcsoportnál egy­formán erős befolyással bír. Az ANC például gyengébb a zuluk között, ahol Kwazulu­banidisztán miniszterelnökének pártja, az Ink­­hata a természetes, törzsi vetély­­társ. Sokak várakozása szerint a közeljövőben az ANC fegyveres fellépéseinek gyakorisága növe­kedni fog, és ennek alapvető oka a kongresszuson belüli helyzet. A fehérek egy része is kész elismer­ni, hogy az évtizedek óta börtön­ben tartott Nelson Mandela (emigrációban tartózkodó társa, Oliver Tam­bo, valamint a nemrég szabadon bocsátott Mbeki) nagy formátumú és hatással bíró poli­tikus. Lényegében mérsékelt né­zeteket vallanak és szabotázs­akciókat csak fontos stratégiai célpontok ellen tartanak indokolt­nak. A fiatal aktivisták egy nö­vekvő része azonban úgy véli, hogy az évtizedes börtönmúlttal rendelkező „történelmi” vezetők már elszakadtak a honi realitá­soktól és stratégiájuk eredmény­telensége bebizonyosodott. A Tam­­bo vezette „politikai” szárny és a földalatti „katonai” ág között így egyre lazább a kapcsolat (vélik némely szakértők), és így várható a katonaiak erőteljes radikalizá­­lódása. EDDIG CSAK A SKÁLA két szélső pontjáról beszéltünk, mi­közben a dél-afrikai társadalom­ban más színes bőrűek is megta­lálhatók. Vannak például olyanok, akik az első fehér telepesek és hottentotta, valamint maláj nők kapcsolatából származnak. Ugyan­akkor a lakosság 3 százaléka in­diai eredetű. A feketékkel össze­hasonlítva a színesek és ázsiaiak népcsoportja ma kétségtelenül előnyöket élvez, bár a politikai részvétel meglehetősen alacsony szintjén. Számukra is kérdéses, mit hozhat a feketék e­l­leges po­litikai hatalomátvétele. Egy dél-afrikai család (Reuter f­ eletető) Monacóban nemzetközi cirkusz­fesztivál van. Mivel a hercegség­ben semmi sem múlhat el az ural­kodócsalád valamely tagjának je­lenléte nélkül, Caroline hercegnő Andrea nevű legidősebb fiával nézte végig az egyik produkciót. Az arckifejezésükből ítélve a kö­telesség nem mindig jár élvezet nélkül AMIKOR LEGELŐSZÖR TA­LÁLKOZTAM vele, kissé megle­pett, hogy lényegesen nagyobb, tekintélyesebb, mint ahogyan testvéreinél már előzőleg meg­szoktam, meg azután a sokfajta nyílás rajta, a különböző felira­tokkal: fehér, zöld, barna, ve­gyes ... Idővel aztán egészen meg­barátkoztunk mi ketten, és nem­egyszer én is becsúsztattam örök­ké tátott, éhes szájába egy kis harapnivalót. És ezzel hozzájárul­tam a svájci lakosonkénti egy fő­re eső 21,5 kilogrammos átlag nö­veléséhez, ugyanis hivatalos ki­mutatás szerint ennyi üveget ad­nak le kiürítés után a svájci pol­gárok újrafelhasználás céljából. Itteni felfogás­ szerint ugyanis az üveg semmi esetre sem hulladék, hanem nyersanyag, az üveggyártás 75 százalékban üvegtörmeléken alapul, amit főként a régi üvegből nyernek. Újonnan szerzett isme­rősöm is ennek a szolgálatában álló szerkezet: nagy méretű tar­tály, amelybe színek szerint kü­lönválogatva dobják be a polgá­rok felesleges boros- és egyéb fiaskóikat, ezzel is megkönnyítve a további feldolgozásra való szál­lítást. Kisebb helységekben vagy kisebb forgalmú pontokon a ren­des, megszokott szemétgyűjtő tar­tályokra írják rá, hogy melyikbe kérik az üveget, melyikbe a még felhasználható (a háztartási hul­ladékot természetes trágyaként használják fel) és melyikbe az el­égetésre, megsemmisítésre való hulladékot. A VETRO REYM­­LING A. G. cég a vállalatoktól és a községektől átveszi az anya­got, vonattal elszállítja az ország különböző pontjain levő előkészí­tő üzemekbe. Ezek Rumlang, Dag­­masellen, Renens és St. Gallen. Ezután a fehér üveg Bulachba ke­rül, a barna üveget a Wauwillben levő üzem dolgozza fel, a zöld és a kevert üveg végállomása St. Prex. Gyűjtőhely 26 000 községben van, úgyhogy a lakosság kb. 96 százalékának áll módjában ezúton is lendíteni egyet az ország jóso­rán. E beszolgáltatott, azaz ily mó­don összegyűjtött ipari nyers­anyag mennyisége évről évre nő — párhuzamosan az üvegek tar­talmának fogyasztásával. Például 1987-ben így teljes 7 százalékkal több nyersanyaghoz jutott az ér­dekelt iparág, mint 1986-ban. A múlt esztendőben 140 118 tonná­nyi üveget dolgoztak fel újra, az 1986-ban begyűjtött 130 740 tonná­val szemben. AZT IS KISZÁMÍTOTTÁK a pedáns svájci gazdasági szakem­berek, hogy ugyanennyi tonnával kevesebb szemetet kellett a sze­métkihordással foglalkozó ágazat­nak megmozgatnia, ez pedig a közös kasszának valamivel több mint 20 millió frank tiszta megta­karítást jelentett. Nekem ez az, egész nagyon tet­szik, nem tagadom. Csak azt az egyet nem tudom megérteni, hogy ami a biztos alapokon nyugvó it­teni közgazdaságnak h­asznos, ma­gától értetődő, sőt kifizetődő, ugyanaz miért nem valósítható meg a mi vérszegény, majdhogy­nem agonázáló gazdaságunkban? Lehet, hogy szervezés keretese az egész? Ez is, mint annyi más? Egyebként a svájciak ezen a vo­nalon még egy lépést tettek. Ja­nuár hetedike óta a zürichi GLATT bevásárlóközpont előtt egy alum­ínium-hulladékot nyerő automata működik, kísérleti cé­lokból. Körülbelül három héten át figyelik az automata fogadta­tását. A tejitalt, gyümö­lcsned­ve­ket és egyebeket tartalmazó alu­mínium alapanyagú dobozokat és tasakokat kell beledobni, de a fe­­hérbádog is szóba jöhet. A gép különválasztja őket és lemezzé sajtolja, eredeti térfogata tizenket­­ted részének megfelelő nagysá­gúra. A 225 köbcentimétertől 500 köbcentiméterig terjedő méretek „érdeklik”, és körülbelül 2000 da­rab befogadására képes. Az így összegyűjtött nyersanyagot azután a niedergkuti Refonda A. G. ol­vasztja be újból felhasználás cél­jából. A vállalat évi 25 000 tonna drága nyersanyaghoz számít ily módon lényegesen kedvezőbb fel­tételekkel hozzájutni. ILYEN AUTOMATA különben több nyugati országban van már. Így Olaszországban több mint 400 darab működik. Ez a Zürichben felállított automata is Olaszor­szágból érkezett, és a hozzá fű­zött remények a jelek szerint meg is fognak valósulni. Kiszámítot­ták azt is, hogy a beolvasztás energiaszükséglete az eredeti gyártási energiának mindössze 5 százaléka, tehát ez még újabb haszon. Uszodákban, sportpályá­kon és hasonló, tömegesen láto­gatott helyeken tervezik felállíta­ni a gépeket. Svájcban évente több mint 100 millió alumínium­doboz és -tasak kerül forgalomba, a belőlük utólag nyert nagy érté­kű nyersanyag a mindössze 9500 frankba kerülő gépnek lesz kö­szönhető. No, de nemcsak anyagiak vo­nalán gondolkodnak távlatokban az országban. Svájc történelméből tudjuk, hogy a különböző, addig külön-külön kisebb-nagyobb her­cegek és egyéb családok uralma alatt élő városok fokozatosan nagykorúságot szereztek maguk­nak, és a 13. században megala­kult az első olyan szövetség, amely a mai Svájc tulajdonkép­peni alapja lett. Ennek 700. évfor­dulója lesz 1991-ben, és mind ha­tározottabban alakul ki egy orszá­gos ünnepség körvonala. Ezzel egyidejűleg pedig egy aggasztó rekord nyugtalanítja a szép kort megért országot: számítások sze­rint 2010-ben a 65 éven felüli svájci polgárok 20,5 százalékát te­szik majd ki az ország lakosságá­nak, és ezzel Svájc vezető szerep­hez jut Európában. Megelőzi az NSZK-t (20,4 százalék), Svédor­szágot és Ausztriát (17,5 száza­lék), Olaszországot. És felhőssé teszi az ünnepségek-­­re készülő ország hangulatát az erdők mind inkább elhatalmasodó pusztulása is. MÉG 1984-BEN KOMOLY lépé­seket tettek az erdők pusztulásá­nak megakadályozására, eszközö­ket biztosítottak magas szakkép­zettségű erdészek nevelésére, az erdők fiatalítására, ugyanakkor gondot fordítottak arra is, hogy a fakitermelés megfontolt és minél kevesebb­­kárt okozó legyen. En­nek ellenére ma a svájci erdők fáinak 56 százaléka beteg, ami 20 százalékkal több, mint 1985-ben volt. Különösen a lombhullató fák esetében aggasztó a helyzet. A soron következő négy évre ösz­­szesen 240 millió frankot irány­zott elő a szövetségi tanács Svájc erdeinek fokozottabb védelmére. Különösen a Jura hegyvidéke sínylette meg a modern idők szennyezett levegője okozta sérü­léseket, de az Alpok vidéke is látható, észlelhető nyomait viseli a környezet- és levegőszennyező­désnek. És nem elég a beteg erdők okozta gond, itt van még az idei tél is. Tavaly a Jura legmagasabb csúcsain­­41 Celsius-fokos hide­get mértek január első napjaiban. Az idén viszont +1 fokot. Teljes 42 fok a két hőmérséklet közötti különbség. A téli örömökre épülő ip­arágazat, a svájci síparadicso­mok hiában várják a vendégeket, hiszen hó nincs. És éppen ezért vendég sincs, tehát jövedelem sem. Megszoktuk a lassan minden­napossá váló merényletek hírét. Svájc ebben is tud valami külö­nöset nyújtani. Az elmúlt vasár­nap hajnalán ekrazitos merénylet áldozata lett az egyik szökőkutat díszítő Jupiter-szobor. Az égen és földön szigorú rendet tartó görög —római isten pozdorjává tört. Mind a mai napig egyik terror­szervezet sem vállalta a merény­letért a felelősséget. HA MÁR A MERÉNYLETEK­NÉL tartunk, ejtsünk egy pár szót a közbiztonságról. A polgárok ha­tékonyabb védelmet, szigorúbb törvényeket követelnek, mert a sok betöréses lopás, postarablás mellett, a taxisok is kedvelt cél­pontjai a bűnözőknek. Főleg ká­bítószer-élvezők soraiból kerülnek ki a tettesek, akik néha 100—200 frankért is mindenre képesek. A Dichtichonban történt gyilkossá­got gyors egymásutánban még né­hány más is követte. Emma Meier luzerni bérkocsivezető ugyan élve megúszta azt a támadást, amit egy Meggenbe igyekvő utasa kö­vetett el ellene. Két pisztolylövés­sel lőtte őt vállon, és 600 frank zsákmánnyal távozott. Emma Meier azóta munkaképtelen, még csak ruháit sem tudja egyedül magára venni. Alfredo Ferrera genfi bérkocsivezetőt egy teljesen ártalmatlannak látszó utas késel­­te meg hátulról. Az alig 2 centi­méterre a szívtől ejtett mellszúrás miatt hat hónapig kórházi keze­lésre szorult Alfredo. Mikor a kórházból kijött, a merénylő már teljes három hónapja újra sza­bad ember volt. Ezeknek a me­rényleteknek a lelki, testi és anyagi következményei felmérhe­­tetlenek, a megtorlás viszont sem­miképpen sem elriasztó. Sőt. A megelőzés, a védekezés lehe­tőségeit, módozatait keresik. Min­denesetre érdekes és figyelemre méltó a párizsi taxisofőrök gya­korlata. Bérkosijukba „villamos székeket” szereltettek be. Támadás esetén egyetlen pillanat alatt 52 000 voltos áramütés éri a tá­­­adót, s ez egy rövid ideig tartó bénultságot vált ki, minden ké­sőbbi következmény nélkül. A svájci illetékes szervek komolyan latolgatják ilyenfajta „székek” be­építésének lehetőségét. Arról, hogy egyes városokban, körzetekben hogyan és miként szervezték meg a védekezést, rész­letes tájékoztatással sem a ha­tóságok, sem a bérkocsisok hiva­talos szervezete nem nyilatkozott. Érthető. A biztonság — még ha annyira bizonytalan is — mégis­csak előbbrevaló. ÉS A TÖRVÉNYEK LOGIKÁT­LANSÁGAIT is majd csak sike­rül kiküszöbölniük előbb-utóbb. V. LIPPAY Etelka SVÁJCI LEVELEK Üvegekről és egyebekről Takarékosság, környezetvédelem, közbiztonság 1988. február 1., hétfő (Reuter telefotó) Izgalmas akciófilmet forgatnak Izraelben. A történet röviden egy közel-keleti országról szól, amely atomfegyvert gyárt, és a szovjet és amerikai fegyveres erők közös támadását vonja magára Mivel a film bővelkedik veszélyes jelene­tekben, nagyszámú kaszkadőrt is alkalmaztak. Acélsas­­, a címe, a képen pedig egy kaszkadőr lát­ható, aki valamelyik színész he­lyett vásárra — tűzbe — vitte a bőrét...

Next