Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)

1991-06-18 / 165. szám

1991. június 18., kedd Miroslav Holló emlékére A költő halálának ötödik évfordulójáról Újvidéken és Mokrinban is gazdag programmal emlékeznek meg Miroslav Antié öt évvel ezelőtt, június 24-én hunyt el. Az idén a szokásosnál gazdagabb programmal emlékeznek meg az évfordulóról — hallottuk a Vajdasági Közművelő­dési Közösségben tegnap megtar­tott sajtótájékoztatón. Újvidéken hétfőn 11 órakor vi­rágot helyeznek Miroslav Antic sírjára, délben a Most (Híd) ga­lériában kép-, rajz- és illusztráció­kiállítás nyílik Antié emlékére. Könyvbemutató is lesz. A szara­jevói Oslobodenje Kiadóház gon­dozásában Miroslav Antié váloga­tott műveinek második sorozatából az addig megjelenő köteteket mu­tatják be, a Vajdaság, Szerémség, Kikinda poémákat és az Egy sző­ke haj­tincs legújabb kiadását. Az idén először lát majd napvilágot Antié Szent Iscél című, az 50-es években írt regénye, valamint vá­logatás az Általában pénteken cím­mel a Dnevnikben megjelent An­­tié-riportokról, és A félelem lép­csőfokai című ifjúsági regény. Mokrinban, Antié szülőhelyén e hó 24-én 19 órai kezdettel szintén könyvbemutató lesz, majd 20 óra­kor a Művelődési Otthonban több ismert alkotó Antiénak szentelt műveiből nyílik kiállítás. Este 9 órakor Mokrin főterén irodalmi es­tet szerveznek, ismert jugoszláv művészek közreműködésével. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az év végéig Újvidéken, a Duna utcában elhelyezik Miroslav Antié mellszobrát. Az idén két nagylemez megjelentetését is ter­vezik, az egyiken ismert művészek adják elő Antié műveit, a mási­kon a költő hangját örökítik meg. Folytatódik a költő portréinak le­velezőlapon való megjelentetése is. Előreláthatólag videoszalagon megjelenik majd Antié két játék­filmje és 13 dokumentumfilmje. A szabadkai gyermekszínház gyer­mekmusicalt készít Antiénak egy csak magyar nyelvű fordításban megmaradt szövege nyomán m. k. A JÁTÉK ÖRÖME B. Kasza Éva szabadkai színművésznő ma esti telepi bemutatkozása elé Felszabadultan, kötöttség nélkül, elragadóan játszik. A közönség csendben, szinte áhítattal lesi min­den szavát S vele együtt nevet, sír, majd ismét kacag, újfent sír . . Pedig a nézőtéren nemcsak „fel­nőtt” nézők foglalnak helyet, ha­nem középiskolás, sőt általános is­kolás gyerekek is. B. Kasza Éva szabadkai szí­nésznő Willy Russel­ Én, Shirley című monodrámáját akkora átélés­sel adja elő, hogy a márciusi be­mutató óta állandóan telt ház, az utolsó helyig megtelt nézőtér várja újabb vendégszereplésein. A pangó­szabadkai színházi életben, űrpótló­nak is beillő előadás, amelyet a Népkör szervezésében és Baráczius Zoltán szakavatott rendezésében ál­lítottak színpadra, a művésznő szá­mára komoly, de egyben hálás fel­adatot jelent­ az ismert „új” vi­szonyok között ő sem kapott je­lentősebb szerepet 1985 óta . — Kihívást jelentett számomra ez a monodráma — mondja a művész­nő — Azt hiszem, minden színész­nek újra és újra bizonyítania kell tudását önmaga és a közönség előtt. Ha erre nem kap alkalmat, akkor elveszíti az önbizalmát. Nos, én ezért vállalkoztam erre a feladat­ra, s úgy érzem, megérte Az Én,Shirley című monodráma egy 42 éves nő dilemmáiról, aggódást tükröző kételyeiről, kiábrándult­ságáról szól. A közelmúltban fil­men is láthattuk Russel­l művét. Lényege, hogy az ötödik évtizedé­be lépett háziasszony, aki felne­velte két gyermekét, férjével olyan „tessék-lássék” a Sz­ürke hétközna­poknak megfelelő kapcsolatot tart fenn, elhatározza, hogy véget vet a monotóniának kiszabadul abból a börtönből amelybe az élet ker­gette S elutazik Görögországba .. A változatos, fordulatokban gaz­dag előadást eddig 10 alkalommal adta elő Kasza Éva Szabadkán, Kishegyesen és Feketicsen. A ma este kilenc órakor Újvidéken, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­letben sorra kerülő előadás min­denképpen jó szórakozást és szép élményt ígér a közönségnek. K. F. B. Kasza Éva az Én, Shirley című monodrámában Rendezvény a Művészklubban Ma este 21 órakor az Újvidéki Színház Művészklubjában a Batyu népzenei együttes vendégszerepei. Belépődíj 30 dinár SZABADKAI SZÍNHÁZ UBORKASZEZON? A szabadkai színház szervező­irodája a héten valamennyi be­tervezett vidéki vendégjátékát le­mondta. Szabadkán is mindössze két előadást hirdetnek. Szerdán — zsinagóga. 21 órakor — az ér­deklődők megnézhetik Ljub­ša Ris­­tić Sz. J. Élet és idő című össze­állítását, az előadás Sziveri Já­nos emlékének adózik. Ljubiša Ristić a rendező. Szereplők: Jónás Gabriella, Ana Kosztovszka, B. Kasza Éva, Tallós Zsuzsanna, Szi­­ráczki Katalin, Kákonyi Tibor, Luka Piljagié, Ljiljana Inkáié és mások. A múlt héten „műszaki okok” miatt elmaradt A boldog­ság fegyverei című dráma bemu­tató előadása. Megvan a remény, hogy az előadást, vagyis Howard Benton angol szerző művét a sza­badkaiak csütörtökön mégis meg­nézhetik. A rendezés munkáját az angliai Alister Woods vállalta. Szereplők: Vladimir Kacanski, Aleksandar Pleskonjić, Ratko Ra­­divojević, Đorđe Rusić, Ana Kosz­­tovszka, Milan Maradic, Nebojša Colic, Ljupcso Breszlinszki és má­sok. Az előadás a Bled utcában 21 órakor kezdődik. Hogy lesz-e nyári műsor , még mindig nem dőlt el. B. Z. Mucanói MŰVELŐDÉS A Szellem és a Test arisztokratája volt Széchenyi István-emlékkiállítás a Budai Várban SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLE­TÉSÉNEK KETTŐSZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁT ünnepelve az ebből az alkalomból megalakított emlékbizottság Emlékévvé nyilvá­nította az 1991. esztendőt. S mert a szellemében és szándékaiban „legnagyobb magyarra” a nemzet, a magyarság egésze emlékezik, füzetnyi vastagságúvá nőtt a ren­dezvények puszta felsorolása is. Gazdag tehát az Emlékév prog­ramja, mint ahogyan gazdag Szé­chenyi emlékezete is. A reform­kor alakjában ugyanis a magyar történelemnek talán a legfénye­sebb korszaka van jelen, egy egész történelem, történelmünknek minden olyan pillanata, amikor a legtisztább emberi okossággal néz­tünk a jövőnk felé, amikor mél­tók voltunk európai elhivatottsá­gunkhoz, s amikor szellemi gaz­dagságunk a csillagos ég maga­sába emelt bennünket. A nemzet hite soha olyan tiszta nem volt, mint amikor Széchenyi István és társai — Kemény Zsigmond, Arany János, Eötvös József, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály és Te­leki László — fogalmazták meg gondjait, és kiáltották el remé­nyeit. Hogy kellett ehhez Kossuth és Petőfi is? Igen, a nemzeti fel­­egyenesedéshez az ő szavukra és cselekedetükre is szükség volt. Mert kell a Magasság ismerete ahhoz, hogy az egyén és a közös­ség megismerje a zuhanás félel­mét. A reformkor nagyjai tudták a legjobban, hogy a zuhanás félel­me meg is tarthat a magasban. SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉ­KEZETÉVEL is naggyá teheti gondjainkat és reményeinket egy­aránt. Rá emlékezni ma egyet je­lent a tisztaság megidézésével, egyet jelent emberi gondjaink tisztességes újrafogalmazásával. Kell-e felemelőbb szépség a nagy­ság élményénél? A reformkor nagyjai egy egész nemzet gondol­kodását tették korszerűvé, korsze­rűségében örök érvényűvé. Ők a mindenséget teljes szabadságában megélő polgárról beszéltek, a fel­szabadult egyénről, aki önmegva­lósítása révén a társadalmi rend megalkotója lesz, s mint ilyen, hí­ve lesz az emberi méltóság min­denkori megőrzésének. Ők arról a polgárról szóltak, aki gondolkodik és alkot, aki tervez és épít, aki messzi tájakon vándorol, elmegy otthonról, hogy megtanulja, mit je­lent hazatérni. SZÉCHENYI ISTVÁN EGÉSZ ÉLETE a cselekvés arisztokrati­kus vágyának a szellemében ala­kult. Nagyratörő gondolkodó volt, kivételes szellemi erő lakozott benne, mintha a szép emlékű reneszánsz felejtette volna itt, Pannónia feudális mélységeiben, hogy hírmondója legyen rég el­hagyott ígéreteknek. Otthonról csalódást és kiábrándultságot ho­zott magával — apja, aki a Nem­zeti Múzeum­ot és a Nemzeti Könyvtárat alapította, a francia forradalom erőszakát és a konzer­vatív reakciót láv­va teljesen visz­­szavonult a közélettől, a szellemi cselekedetek embere lett, önmaga belső rendjét építve fel mindab­ból, amit akkoriban hitéből meg­menthetett. Természetes, hogy II. József feltétlen híve léte, s termé­szetes, hogy ezt fia is is­ekörte. A BUDAI VÁRBAN ft.MEGREN­­DEZETT Széchenyi István­-emlék­­kiállítás tehát azt a gondolkodót és politikust mutatja be, aki a szellemi felemelkedésben lábfej a magyar társadalom reformjának és megújulásának lehetőségét. 1815­­és 1825 között beutazta Európát, Franciaországban és Angliában há­rom ízben is járt — 1815-ben, 1822-ben és 1825-ben —, ahol a „polgárok biztos szabadságát” cso­dálta, s tanulmányozta a szabad­ságot biztosító intézmények mű­ködését. Harmadik útjáról haza­térve keserűen kiáltott fel: „Ma­gyarország egy nagy parlag!” Min­den bizonnyal keserűsége is haj­totta őt az 1825-ös Országgyűlé­sen elmondott híres beszéde meg­fogalmazásakor, melyben lelkesen szólt a nemzeti felemelkedés lehe­tőségeiről, s oly reménykedve be­szélt Magyarország jövőjéről. Meg­alapította a Tudományos Akadé­mia elődjét­, a Magyar Tudós Tár­saságot, majd a Nemzeti Casinót megépítette a Lánchidat, utakat épített, megtervezte a vasútháló­zatot, szabályozta, s hajózhatóvá tette a Dunát és a Tiszát, köz­ben könyvekben írta meg a jog­rend és a gazdasági élet meg­újításáról szóló terveit. 1830-ban jelent meg Hitel című műve, mely szinte az egész feudális rendet bí­rálja, s így méltán tekinthető a magyar reformkor nyitányának. Széchenyi István ekkor állt pá­lyája magaslatán, kortársai sze­mében ő volt a megújult szellemi megtestesítője. Naplója azonban elárulja, lelke mélyén rettenetes háborút vívott, elcsendesíthetetlen kételyek gyötörték. Kereste a pró­batételeket, amelyektől mindun­talan félt. S amikor a radikálisok vezérében, Kossuth Lajosban vita­partnerére lelt, végre elmondhat­ta kétségeit a forradalmi válto­zás lehetőségeit illetően. Reálpoli­tikusként tisztán látta, az euró­pai nagyhatalmi politika számít az Ausztria nyújtotta egyensúlyra, s mindent megtesz az egyensúly megtartása érdekében. Magyaror­szág számára eleve reménytelen a Béccsel vívott esetleges háború. A felemelkedésnek tehát egyetlen járható útja van: a társadalmi, a gazdasági és a politikai reform. ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI könyvtárban bemutatott emlékkiállítás hiteles képet nyújt a reformkori gondolkodó írói, po­litikusi pályafutásáról, működésé­ről, s a.c.ról , a korról, mely szel­lemi óriásiakat követelt, s meg is teremtette ,a maga nagyságait. A bemutatott dokumentumok nem hagynak kétséget afelől: ma is ígéret mindaz, amit Széchenyi Ist­ván és társai elképzeltek és cél­ként megfogalmaztak. Ma is ígéret a polgári szabadság, s a szabad­ságában önmaga szellemi és er­kölcsi függetlenségét megvalósító, szellemi tettekben élő, felszaba­dult ember. MÁVI Ferenc A Cservena rúzsa harmincadszor Június 21-e és 23-a között ren­dezik meg Bácskeresztúron a ju­goszláviai ruszinok és ukránok jubileumi, XXX. fesztiválját, a Csarvena rúzsát. Harminc évvel ezelőtt, 1962-ben ez a rendezvény azzal a céllal indult, hogy gazdagítsa a fiatalok művelődési életét. Pár évvel ké­sőbb már új színekkel gyarapo­dott, nem csupán folklórfesztivál, hanem az irodalmi-alkotói tevé­kenység szemléje lett. A vajda­sági részvevőkön kívül csatla­koztak a ruszin és ukrán művelő­dési egyesületek az ország más részéből is, ezenkívül a Cservena rúzsa a Barátság-esztrád elneve­zésű manifesztáció keretében ven­dégül látta az ország más műve­lődési egyesületeit és külföldi egyesületeket is. A jubileumi rendezvény kereté­ben több versenyt tartanak. A Cservena rúzsa a legszebb hangú női és férfi énekesek, valamint zenei előadók és dalszerzők ve­télkedője. A szív húrjai irodal­mi vetélkedő és komolyzenei ren­dezvény, a Piros bimbó játékos­zenés vetélkedő gyerekeknek. A síkság hangjai a ruzsin és ukrán kultúra szemléje. A XXX. Cser­vena rúzsa gálarendezvényén a legjobb ruszin és­ ukrán együtte­sek, valamint más nemzetiségi együttesek lépnek fel hazánkból és külföldről. Ö­nkéntes adományokra támaszkodva A moravicai Ady Endre Művelődési Egyesület gondjairól — Munkahelyet kell nyitni ahhoz, hogy több pénzt kapjunk? — kérdezi Nemes Károly művészeti vezető immár több mint huszonöt éve annak, hogy a moravicai Ady Endre Művelődési Egyesület maga köré tömörítette a falu különféle egyesületeiben tevékenykedő ama­tőröket. Az egyesület folytatta a csaknem Százéves amatőrmozga­lom hagyományait, de már meg­alakulásakor szakított az amatőr színjátszás kizárólagosságával. A megújulást is jelentő egyesületben létrehozták a népi tánccsoportot, a szavalókórust és más szakkörö­ket. Tagadhatatlan, hogy többször is hullámvölgybe került az egye­sület, de mindig sikerült ismét megszervezni a munkát. Az egye­sület mostani munkájáról csak el­ismerően szólnak, és ez szembe­tűnő volt a tavasz folyamán meg­tartott szemléken is. A szakmai elismerés ellenére azonban sú­lyos gondokkal küszködik az egyesület, olyannyira, hogy eset­leg ismét hullámvölgybe kerülhet. Ezúttal nem a szakvezetéssel, nem is a tagsággal van baj, a pénzhiány gátolja a munkát. A tavasz folyamán fennállt annak a veszélye, hogy teljesen megbé­nul az egyesület tevékenysége. A korábbi években az önigazga­tási érdekközösségtől és a helyi vállalatoktól kaptak támogatást, de ez a pénzforrás csaknem telje­sen kiapadt, csak néha csurrant­­cseppent valamennyi pénz, de abból még a rendszeres próbákra sem tellett. A községi művelődési alap létrehozásával sem javult semmi a helybeli vállalatok anya­gi helyzete pedig még a korábbi támogatást sem tette lehetővé.­­ Nemcsak hogy kevesebb pénz jut a művelődésre és egyéb tár­sadalmi szervezet munkájára, de a megváltozott gazdasági viszo­nyok közepette az sem egyértel­mű, hogy ki fedezi a színházte­­rem költségeit. A fűtés, a vilá­gítás és az egyéb költségeken kí­vül az utazási költségek is maga­sak. Ezenkívül többéves tervünk a népviseleti csizmák és cipők felújítása, de erre eddig éppen a pénzhiány miatt nem kerülhetett sor — mondja Nemes Károly, az egyesület művészeti vezetője. — Végső megoldásként a tagság­hoz fordultunk, havi százdináros tagsági díjat fizetnek. A közel­múltban néhány helybeli magán­­vállalat is segített rajtunk. Az Agroimpex, a Délibáb, az Aqua­­pol, valamint az Ipartestület és a Fácán Vadászegyesület segítsé­gével oldották meg a csizmavá­sárlást. Jóleső érzés, hogy a mo­­ravicaiaknak nem közömbös az egyesület sorsa. , Az egyesületek a községi alap­tól várják a pénzt. Az alap ter­vének az összeállításakor viszont elhangzott, egyáltalán nem biz­tos, hogy a gazdaságtól megkap­ják a tervezett összeget. Azonban nemcsak a pénz előteremtése akadozik.­­ Az egyesületek munkájára fordítható kevéske pénzt sem jól osztják el. Azokban az amatőr egyesületekben, amelyekben mun­kahelyeket is nyitottak, három­­szor-négyszer több pénzt ka­pnak az alaptól, mint például a mora­vicai. Ebből az következik, hogy itt is munkahelyet kell nyitni? Azt hiszem, nem ez lenne a meg­oldás. Véleményem szerint a köz­ségi alap magukra hagyta az egyesületeket a pénzgondok meg­oldásában. A jelentősebb fellépé­sekre vagy a nemzetközi kapcso­latokra a tartományi alaptól is kaphatnánk támogatást, de ezzel a községi alap nem foglalkozik — mondja Nemes Károly. A pénztelenségben azonban nem marad magára az egyesület, sőt gazdag tervet állítottak össze. A nyár folyamán több hazai és külföldi fellépésre kerül majd sor.

Next