Magyar Szó, 1994. március (51. évfolyam, 49-60. szám)

1994-03-03 / 49. szám

2 KÜLPOLITIKA Külföldi rádióállomások ki­emelt helyen jelentettek arról, hogy amerikai segédlettel és köz­vetítéssel létrejött a boszniai horvá­­tok és a muzulmánok föderációjá­ról szóló egyezmény. A Deutsche Welle közölte, hogy ezt megelőzően a belgrádi kormány világosan értésre adta: nem ért egyet a boszniai muzulmá­nok és a horvátok szövetségi álla­máról alkotott elképzeléssel. A BBC angol rádió egyik kö­zép-boszniai tudósítója úgy fogla­­maz, roppant nehéz lesz majd meggyőzni azokat az embereket a horvát-muzulmán föderáció szük­ségéről, akik azokon a területeken élnek, ahol ádáz harcok dúltak és leplezetlen gyűlölet uralkodott. Az egyik legnagyobb kihívás Mostar városa, amelynek nyugati kerüle­teit a horvátok szinte teljesen „megtisztították” a muzulmánok­tól. Hozzáteszi azonban, hogy te­kintet nélkül a nemzetiségi hova­tartozásra, lassan mindenki torkig van a háborúval. A boszniai muzulmán és horvát föderációs megállapodás aláírásá­nak híre későn érkezett az euró­pai, így a brit lapokba is ahhoz, hogy a reggeli újságok első kiadá­sába bekerüljön, de számos lap foglalkozik a legutóbbi orosz és amerikai diplomáciai lépések le­hetséges hatásaival. A brit The Independent szerint a két ország befolyásért vetélkedik Bosznia-Hecegovinában. A két nagyhatalom diplomáciai kezde­ményezései nyugati, illetve orosz érdekszférákra oszthatják a köz­társaságot. Egyes katonai szakértők véle­ményét idézve a The Times meg­állapítja, hogy az újabb orosz sze­repvállalás Boszniában a szerbek malmára hajtja a vizet, akik Moszkvát hagyományos szövetsé­gesüknek tekintik. Sok brit lap kiemelt helyen fog­lalkozik egy magas beosztású orosz hadiipari illetékes letartóztatásá­val, akit azzal vádolnak, hogy Nagy-Britannia javára folytatott kémtevékenységet. A The Daily Telegraph szerint az oroszok visszavágni igyekeznek azokra az amerikai vádaskodásokra, hogy kettős ügynökök washingtoni al­kalmazásával Moszkva megszegte a hidegháború utáni játékszabá­lyokat. A már említett The Guar­dian úgy látja, hogy Oroszország az ügyet agresszívebb külpolitiká­jának igazolására használja fel. A The Glasgow Herald úgy véli, hogy a legutóbbi fejlemények fo­kozzák a bizonytalanságot Orosz­ország nemzetközi szerepét illető­en, s egyben azt is jelzik, hogy az oroszok ismét készek erőszakosab­ban fellépni. Pártos Gábor, a BBC angol rá­dió munkatársa kommentárban foglalkozik a boszniai szerbek hely­zetével. Bevezetőben megállapítja: A közelmúltban még úgy tűnt, hogy a boszniai szerbeknek sikerül megvalósítaniuk legfőbb céljaikat. A nemzetközi közvetítők ennek tükrében igyekeztek rávenni a sza­rajevói muzulmán befolyás alatt ál­ló kormányt, egyezzen bele a köz­társaság felosztásába. Eközben a két ősellenség, Horvátország és a szerb befolyás alatt álló maradék Jugoszlávia megállapodott, hogy alacsonyabb szinten felújítják dip­lomáciai kapcsolataikat. Az utóbbi hetekben azonban a boszniai szerbeket jó néhány csa­pás érte. A NATO ultimátuma ér­telmében, mint emlékezetes, vissza kellett vonniuk nehéztüzérségüket a Szarajevót övező hegyekből. E­zek a fegyverek voltak a „nyoma­ték” a kezükben, ezekkel szerették volna rávenni a bosznia-hercegovi­­nai kormányt a köztársaság felosz­tására. A másik csapás hétfőn a reggeli órákban érte őket, amikor a NATO lelőtte négy repülőgépü­ket. Meglehet ugyan, hogy a bosz­niai szerbek légiereje nem valami jelentős, ám ahhoz képest, hogy a szarajevói kormány egyáltalán nem rendelkezik légierővel, még­iscsak előnyről van szó. A NATO F-16-osainak hétfői akciója után mindennemű hasonló kísérletezés a szerbek részéről könnyelműség lenne. A harmadik probléma: úgy tűnik, hogy Franjo Tudman hor­vát elnök feladta eddigi politikáját és úgy döntött, hogy felújítja a horvát-muzulmán szövetséget mind magában Boszniában, mind pedig Bosznia és Horvátország kö­zött. A boszniai szerbek ezekre a szá­mukra kedvezőtlen fejleményekre azzal válaszoltak, hogy mindenütt harcba lendültek, ah­ol viszonylag kisebb kockázattal végezhették harci cselekményeiket. Emögött a részükről a szándék is meghúzó­dott, hogy további területeket hó­dítsanak meg még azt megelőző­en, hogy másodszor is létrejött a muzulmán-horvát szövetség, és ennek eredményeként a terepen az e két fél közötti katonai együtt­működés. Mindez azonban korántsem je­lenti azt, hogy a boszniai szerb hadsereget veri a sors. Az orosz alakulatok szarajevói bevonulása lelket öntött beléjük, és igencsak megnövelte a hadsereg morálját. Egyrészt igen pozitív jelként értel­mezik a nagy szövetséges bevonu­lását, másrészt, s ami egyáltalán nem mellékes: az orosz katonai kontingens jelenléte szinte kizárja azt, hogy a NATO szerb állásokat bombázzon. Moszkva tehát egyre tevékenyebb szerepet vállal a bosz­niai békefolyamatban, és az em­bernek az az érzése, hogy egyértel­műen kész támogatni a szerbeket. (D­) NEMZETKÖZI FIGYELŐ Torkig a háborúval Nagyhatalmi diplomáciai erőfeszítések a boszniai béke megteremtésére Kenyeret! Munkát! Egyre bizonytalanabb a helyzet Macedóniában Kenyeret! Munkát! - ez volt a legszembetűnőbb jelszó abban a me­netben, amelyet a csődbejutott ma­cedón vállalatok munka,­lletve ke­reset nélkül maradt dolgozói vittek Szopje központjában, miközben a szobrányé, a parlament felé tartot­tak. A felvonulók szerint hétezren, a hivatalos becslés szerint háromezren vonultak fel annak a 60 000 csőd miatt kereset nélkül maradt dolgo­zónak a nevében, akik közül már csak kilencezren kapnak munkanél­küli-segélyt, mert az új törvény ér­telmében nem 30 hónapig, hanem csak 24 hónapig jár ilyen juttatás. Új vállalatok, új munkahelyek megnyi­tásával 17 ezren kaptak ismét mun­kát, a 48 ezer azonban az utcára ke­rült, mert vállalatuk már két éve la­kat alatt van. A bíróságról érkező hí­rek szerint azonban rövidesen még 18 ezer dolgozó vállalatában indíta­nak csődeljárást és bejön a vízözön. Nagy rengések ezek a mintegy 460 ezer embert foglalkoztató kis országban, ahol a politikai és gazda­sági rendszerváltást egy tollvonás­sal, papíron akarják megvalósítani. A munkásokkal tárgyaló miniszte­rek demagógiával, szocialista öni­gazgatási gyakorlat követelésével vádolják a munkásokat, miközben új gazdasági rendszer van, és a piac­­gazdaság elvei diktálják az esemé­nyeket. Sem a szakszervezet, sem a munkások nem fogadják el az in­doklást, mert - mint mondják - ők önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe és a Macedónia és a mace­dón nép érdekeit is figyelembe kell venniük a macedón politikusoknak. Ellenkező esetben azt hihetik, hogy a XIX. századi legkeményebb kapi­talizmust akarják visszahozni, ahol a polgárok öt százaléka jólétben dő­zsöl, a többi meg éhezik. Ezért - mondják a sértettek -, aki nem ké­pes arra, hogy a nép jólétéért te­­­­gyen valamit, az vonuljon le a poli­tikai színtérről. Azt is hozzátették, hogy ők is a piacgazdaság hívei, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, és ők is szeretnének már a kerese­tükből tisztességesen megélni, erre (Szkopjei tudósítónktól) azonban lehetőséget kell kapniuk. Tehát a vagyonhoz és munkához ju­tás azonos eséllyel szerepeljen a te­endők között. Az ellenzékben levő pártok is a munkások mellé álltak, és arra az ál­láspontra helyezkedtek, hogy az át­meneti időszakra való tekintettel a munkához jutáskor mégis előnyt kell adni azoknak, akik csődeljárás miatt kereset nélkül maradtak. Igen sok nyugdíj előtt álló, valamint többgyermekes szülő van köztük, és ez alkalommal nem dühösen, nem asztalveregető módon tárgyaltak a kormány tagjaival, hanem érvekkel alátámasztva. Még szomorúbb az egész ügyben, hogy az eddigi szoká­soktól eltérően az idősebbeket nem is nyugdíjazhatják, mert Macedóni­ában napjainkban 1,5 dolgozó tart el egy nyugdíjast. Ez a dolog való­színűleg nem csitul el gyorsan, és félő, hogy az imitt-amott repedező szociális védőháló drámai módon szétszakad. A görög blokád egyébként na­gyon nehéz helyzetbe hozta Mace­dóniát. Megkérdőjelezi a stabilizáci­ós programot, a nehézipar kényte­len lesz leállni, mert nyersanyaga és termékei is csak vasúton szállítha­tók. Görögország továbbra is politi­kai okokra vezeti vissza a gazdasági embargót, de a nemzetközi politika irányítói mind azt mondják, hogy ez bizony nem igazolható ilyen érvek­kel. Az Európa Tanács határozatban ítélte el az embargót és a térség be­láthatatlan következményű destabi­­lizációját látják benne. Időközben az Európai Unió jogi bizottsága is dön­teni fog Görögország írásbeli indok­lása napján, hogy foganatosít-e büntetőintézkedést az éppen elnök­lő tagországa ellen. A bizottság tag­jai ugyanis úgy vélik, hogy politikai okokkal nem indokolható a Kis-Ma­­cedónia elleni intézkedés. Szkopjéban nem hagyták szó nél­kül Zorán Liliének, JSZK államfőjé­nek nyilatkozatát arról, hogy az új­ságírók kérdésére, mely szerint mi­ért nem rendezik a JSZK és a Mace­dón Köztársaság viszonyát, kitérő válaszként azt felelte, hogy jobb, ha erről megkérdezik Kiro Gligorovot. Időközben a jugoszláv légtérből az illeték nem fizetése miatt kitiltották a macedón repülőgépeket, erre itt azt mondják, hogy kifogásnak jó, de a gyakorlatban ez másképpen fest, mert mások is repülnek a térségben, akik nem fizettek, és eddig nem a letiltás volt a szokás, hanem a fel­szólítással való megfizettetés. SZEGEDI Mária V Magyar Szó 1994. március 3., csütörtök BEMUTATJUK A MAGYAR PÁRTOKAT Az MSZP kormányzásra készül A Magyar Szocialista Párt hétvé­gén tartott kongresszusa elfogadta a párt választási és koalíciós program­ját, országos választási listáját. - Nem mi sírjuk vissza a múltat, nem mi emlegetünk leszámolást, politi­kai pereket - mondta Horn Gyula, a párt elnöke. És a pártnak sikerült jövőbe mutató programot megfo­galmaznia. Kiindulópontja, hogy a fordulatot és a tartós javulást csak egy számottevő többséggel rendel­kező kormány szavatolhatja. Egy ilyen kormány létrehozására hajlan­dóak összefogni mindenkivel, létre­hozni egy olyan szociális-liberális koalíciót, amely nyitott a keresz­ténydemokraták felé is, de elfogad­nak olyan megoldást is, amely a leg­rátermettebbeket juttatja kormány­ra azzal, hogy a miniszterek akár ne is legyenek pártokhoz kötődő politi­kusok. Az ilyen összefogáshoz a szo­cialisták programjukat, elképzelése­iket kínálják fel. Legelőször is annak tudatosítását, hogy a nehézségek át­vészelésére új szociális paktumra, társadalmi áldozatokat vállaló össze­fogásra van szükség. Ennek a pak­tumnak az elképzelése, kimunkálása és megvalósítása a legfontosabb ré­sze a nyolc pontból álló program­nak, amely emellett ígéri a privati­záció - nem a költségvetési hiány fe­dezésére, hanem a gazdaság élénkí­tésére fordítandó - befejezését, a mezőgazdaság talpra állítását, az or­szág hanyatlásának két éven belüli megállítását stb. A TISZTA LELKIISMERET PÁRTJA Egész Kelet-Európa számára nagy csapás, hogy ügyeinek intézé­sében túl sok a lelkiismeret-furdalá­­sos ember. Még legkevesebb vizet zavarnak a tényleges bűnösök - ne­kik van legkevésbé lelkiismeret- fur­­dalásuk -, hiszen azokat egyszerűen félretették. A lelkiismeret-furdalás azoknak a kisembereknek a problé­mája, akik élték mindennapi életü­ket és­­ mivel a hétköznapok még a legdemokratikusabb rendszerben is sok megalkuvást követelnek, a párt­állam rendszere pedig hatványozta e megalkuvásokat - mindegy, hogy miért, valami díjért, egy egyetemi tanszékért vagy csak egy állásért vál­laltak egy csomó megalkuvást. Mivel a rendszer letűnése mindenki szá­mára meglepően gyors volt, most ezek az emberek teszik fel a kérdést: ha ez a rendszer ilyen könnyen megdönthető volt, akkor miért vál­laltam én azokat a megalkuvásokat. A mai lármás nacionalisták, hirtelen túlbuzgóvá vált vallásosak mind­egyike háborgó lelkiismeretét akarja elhallgattatni, ha ugyan nincs vala­mi komolyabb elfeledni valója, ami­re szintén van példa, hiszen kide­rült, hogy a különféle KGB-k nem a „csendes többséggel”, hanem a zsiri­­novszkijokkal manipuláltak a legszí­vesebben. Ezekben a háborgó lelkiismeretű társadalmakban az MSZP a tszta lel­kiismeret pártja tudott lenni. Mert leszámolt a múlttal, még új nevének felvételekor kimondta, „elhatárolja magát a bűnöktől, a tévesnek, hibás­nak bizonyult elvektől és módsze­rektől”. Mert akkor vállalta a refor­mok kockázatát, amikor a mai lár­mások még bölcsen hallgattak. Mert elkerülte a kelet-európai uralkodó pártok mindkét csapdáját, azt is, hogy görcsösen - a nacionalizmussal szövetkezve - ragaszkodnak a hata­lomhoz, vagy belepusztulnak, hogy nem tudják megtartani a hatalmat. Mert azóta sem megismételt leckét adott a demokráciából, hogyan kell a hatalmat békésen átadni, hiszen­ Kelet- Európának azóta sincs olyan pártja, amely felbomlás nélkül meg­élte volna, hogy a demokrácia sza­bályai szerint átadja a hatalmat. Ez is beleépült abba, hogy az MSZP- nek ma már könnyű dolga van: si­került elejét venni annak is, hogy utódpárttá alakuljon át, és ma kép­viselőjelöltjeinek többsége 30-40 év közötti, vagyis 1956 táján született. Tehát már a múlt minden nyűge nélkül nézhet a jövőbe, és ráadásul neki van fedezete azt állítani: félre­állnak, ha nem sikerül megvalósíta­ni programjukat. AKI TUDJA, CSINÁLJA Az MSZP most - a közvélemény­kutatás szerint — a FIDESZ-szel áll versenyben az első helyért. Még a FIDESZ vezet, de az általános véle­mény és az utóbbi pótválasztások ta­núsága szerint az MSZP-nek sokkal több lehetősége - főleg megszilár­dult, erejének tudatára ébredt párt­­szervezete - van arra, hogy a nép­szerűséget szavazatokra és képvise­lői mandátumokra váltsa, mint a FI­­DESZ-nek. Ebből ered, hogy a má­jusi választásokon vagy ő lesz az első párt - és akkor ő keresi a szövetsé­geseket -, vagy olyan erős lesz, hogy a kormánykoalíció összeállításánál számolni kell vele. Ezért kellett a pártnak a választási kampány elején tisztáznia, hogy vállalhatja-e a kor­mányzás terhét. Mert két dolog is el­lene szólt. Az egyik: a magyar lapok szerint Németh Miklós, a rendszervál­tás most nemzetközi bankügyekre át­­álló egykori miniszterelnöke azt taná­csolta a szocialistáknak, hogy ne sies­senek kormányra kerülni, mert a kö­vetkező két évben még rossz lesz a helyzet, tehát bárki lesz kormányon, csak elégedetlenséggel találja magát szemben. A másik: a párt legfőbb szö­vetségese, a szakszervezet nyilvánva­lóan gyorsabb eredményt akar, tehát ebben a két évben is az elégedetlenség hordozója lesz. Mégis úgy döntöttek, hogy mindezt vállalják. E döntésnek és ennek alapján a választási program­nak három kiindulópontját fogal­mazták meg. Az egyik: ma a helyzet rosszabb, mint 1989-ben volt, ami­kor a mostani kormány az országot átvette, hiszen három év alatt a bruttó nemzeti termék 22 százalék­kal, sőt az ipari termelés 41, a me­zőgazdaságé 45 százalékkal csök­kent. A másik: a szocialisták nem ígérnek csodákat, mint Békési Lász­ló, a gazdasági program kidolgozója fogalmaz: „1996-tól szerény értékű gazdasági növekedés indulhat meg.” A harmadik: a magyar társa­dalomnak, így a szakszervezeteknek sem mindegy, hogy a nehéz évek­ben ki áll az ország élén, mert a mostani kormány intézkedésének egész sora - Horn Gyula pártelnök szavaival - „már nem egyszerűen pi­maszság, hanem otrombaság” volt. Főleg nem mindegy, hogy szavatol­ni tudja-e, amit a szocialista prog­ram a konkrét intézkedések egész sorának előirányozásával szavatol — szintén Békési szavaival -: „az álta­lános életszínvonal-emelkedés felté­telei csak a ciklus végére, esetleg az ezredfordulóra teremthetők meg”. BÁLINT István Nem menthető meg Kudarcba fulladt a rendteremtés - Távoznak az amerikaiak Szomáliából (New York-i tudósítás) Indulásra készen állnak az ame­rikai csapatok, Szomáliából visszain­dulnak otthonukba. Legtöbben már elhagyták a kelet-afrikai országot, az utolsók még csomagolnak, tisztítják a tankokat és helikoptereket, szabad idejükben pedig kártyáznak vagy zenét hallgatnak. Várhatólag öt nappal a kitűzött határidő, március 31-e előtt szállnak repülőre. Hazaérkezésüket korántsem öve­zi olyan dicsfény, mint az 1992. évi decemberi leszállásukat a Szomáliai fővárosba, az eredetileg karitatív jel­legű katonai misszió csak növelte az anarchiát. Mohammad Farah Aidid tábornok csapatai több ízben megtá­madták az élelmiszer-szállítmányo­kat védelmező ENSZ-, illetve ameri­kai katonákat. A múlt év október 3- ai incidens után, melynek során 18 amerikai vesztette életét, Washing­ton utasítást adott, hogy szüntessék be a Szomáliai bandavezér felkutatá­sára irányuló akciókat, s bejelentet­te, hogy ez év március 31-éig kivon­ja csapatait a térségből. Az amerikai hadügyminisztérium jelentése sze­rint 25-e után már csak 50 tengerész marad Szomáliai földön az amerikai nagykövetség védelmére, Thomas Morgomery tábornok, az akció pa­rancsnoka pedig a hónap utolsó napjáig egy hadihajó fedélzetéről vagy a szomszédos Kenyából figyeli majd a fejleményeket. Az indulásra váró katonák egyike újságíróknak elmondta: helyteleníti, hogy leállították az Aidid elleni „va­dászatot”. „Elértük, hogy államférfi lett egy közönséges bűnözőből. Ez olyan, mintha Los Angeles vagy Chicago egyik gengszterét kong­resszusi képviselőnek neveznénk ki.” Egy másik katona elmondta, hogy nem sikerült semmilyen kap­csolatba kerülniük a helyi lakosság­gal. Most naponta látják, amint egyesek az amerikaiak által hátraha­gyott szemétben turkálnak, csak­hogy valamit hazavihessenek. „Nin­csenek barátaink, akiknek ajándé­kot hagyhatnánk. Majd egy zacskó­ban itt hagyunk néhány tornacipőt, öreg trikót a táboron kívül. Hadd örüljenek.” Egy harmadik úgy véli: „Nem lehet megmenteni egy orszá­got, amelyik nem akarja önmagát megmenteni”. GERÉB László

Next