Magyar Szó, 1995. december (52. évfolyam, 279-303. szám)
1995-12-03 / 281. szám
1995. december 3., vasárnap Az Istrának nem lesz gondja Minőség, árak és a leszállítási feltételek szempontjából kevés vállalat versenyképes a külföldi piacon A zárlat felfüggesztése első lépés, most a belső blokádot is le kell küzdeni, állítja dr. Romoda György, a kulai Istra vezérigazgatója A zárlat felfüggesztését követően különböző vélemények, nyilatkozatok hangzanak el. Az állami televízió műsoraiból az derül ki, hogy most minden gondunk megoldódik, fellendül a termelés, a kivitel, egyszóval mindenki nagyon boldog lesz. Egyes tájékoztatási eszközök azonban olyan emberek véleményét is kikérik, akik másként tekintenek a dolgokra, és a problémákra is utalnak. Dr. Romoda György, a kulai Istra vezérigazgatója azon ritka gazdasági szakemberek közé tartozik, akik az elmúlt időszakban és most is reálisan mérik fel a helyzetet. Vajon a szankciók felfüggesztése után minden fenékig tejfel lesz, mint ahogyan egyesek hangoztatják - tettük fel beszélgetésünk kezdetén a kérdést. - Nem éppen így van és nem is lesz olyan gyorsan jó, ahogyan mondják. Kétségtelen, hogy a kilátások sokkal jobbak, mint a zárlat ideje alatt, ilyen értelemben természetesen örülök. A kapcsolatokat eddig is fenntartottuk, dolgoztunk, a könnyítés annyiból áll majd, hogy külföldre nem kell Macedónián keresztül exportálni az árut, ami jóval több papirológiát, időt és pénzt igényelt. A zárlatot minden országnak is külön rendelettel fel kell oldania. Felmerül azonban másik kérdés is. Mi van a pénzforgalommal, hova fog fizetni a külföldi partner. A tévében nagyon optimisták azt mondják, hogy nincs semmi gond, hogy a vállalatok normálisan dolgozhatnak, úgy mint 1991-ben. Türelmesnek kell lenni és kivárni ennek az egésznek a végét. MESSZE VAGYUNK MÉG A NYUGATTÓL ■ Ön szerint beindulhat-e a kivitel? - Szerintem a fémipari vállalatok tíz százaléka se képes arra, hogy bármit is kiszállítson. Több mint felét rögtön fel kellene számolni. Az Avramovic-féle második programot is szem előtt kell tartani. Amennyiben valóban teljesen liberalizálnák a behozatalt, az esetben a vállalatoknak nem 50, hanem 70 százalékát be kellene csukni. Személy szerint azt hiszem, hogy az Istrának nem lesz gondja. Kiváló együttműködésünk van német, olasz, dél-afrikai, kanadai, magyarországi, lengyel partnerekkel. Mi most sem győzzük a munkát, késünk a leszállítással. A megfizettetés nem gond, mert egyelőre még más utakon megy az egész. Az lenne a jó, ha én direkt számláznák a külföldi partnernek, az pedig fizetne. Erre azonban még várnunk kell. Ha minden jól alakul, beleértve azt is, hogy visszakerülünk a nemzetközi pénzintézetekbe, a legkorábban egy év múlva számíthatunk arra, hogy olyan feltételek közepette gazdálkodunk, mint régen. A zárlat felfüggesztése minden bizonnyal jelentős lépés, most már nem hátrafelé haladunk, hanem megálltunk, vagy egy kicsit előre indulunk. Messze vagyunk azonban mi még a Nyugattól, amit például olyan banális dolgok bizonyítanak, hogy még telefonálni sem tudunk. Hogy magyarázzam én ezt meg egy külföldinek? Ahhoz, hogy elutazzak Németországba, vagy az ottani partner eljöjjön, vízumot kell beszerezni, így nehezen lehet dolgozni. A zárlat felfüggesztése sokat jelent, mindez jól hangzik, de azért egy kicsit nagyobb mértékű realitásra lenne szükség. Négy év alatt annyi minden történt. A különbség nagy volt valamikor is, mi négy évvel ezelőtt is lemaradtunk a Nyugat mögött. Jó, fogadjuk el, amit mondanak, hogy most olyanok a feltételek, mint 1991-ben voltak, de időközben ők már 2050-ben vannak. Képletesen mondva a modern autópiacon nem tudok fiákért árulni. Egykét fiákért ugyan el tudnák adni, de 200 000-et már nehezen. A hazai minőség is leromlott, vegyük például a textilipart, a bútorgyártást, amiről valamikor híresek voltunk. ■ Melyek azok az ágazatok, melyek megállnák helyüket a külföldi piacon? - Egyes fémipari vállalatok, merem állítani, hogy köztük mi is. Termékeink jó része kielégíti azt az alacsony európai szintet, el lehet adni. Vannak azonban olyan vállalatok, melyeknek termékeit Nyugaton senki sem vásárolná meg. Ha ingyen adnák, még akkor sem kellene nekik. A Zastava 101- es gépkocsit, aminek itt sokan megörülnének Nyugaton akkor sem lehetne eladni, ha mindegyik autó ülésére mondjuk 5000 márkát tennénk. A márkát elvennék, de az autót otthagynák. Vagy vegyük a textilipart, a bőripart. Lehet ebben a cipőben járni, amit itt készítenek? A szövetek is olyan minőségűek, hogy kár a varratásért. Külföldön el lehet adni a búzát, a kukoricát, de már az élelmiszeripari termékeinket vajon ki venné meg? VIZSGATÉTEL ELŐTT ■ Időközben a nyugati piacra a kelet-európai országok is betörtek. Igen, és rajtuk kívül a távol-keleti országok is, melyek vállalatai sokkal jobb minőséget és árat tudnak felkínálni, mint mi. A szóban forgó országokban nemcsak hogy jobb és olcsóbb árut tudnak felkínálni, hanem a gazdálkodási feltételek is stabilak. Nem hiszem, hogy bármely nyugati cég az elkövetkező négy-öt évben kizárólag jugoszláv vállalatra merné alapozni a beszerzést. Előbb kivárják, hogy itt hogy alakulnak a dolgok. Kezdetben csak kis töredéket kapunk, és majd vizsgázunk árakban, minőségben a beszállítási határidőben. És akkor odajutunk, hogy még azt a 10 százalékot is eltúloztam, amennyi vállalat pillanatnyilag erre képes. Rengeteg még a teendő, beleértve a privatizációt. ■ Egyes vélemények szerint most a belső blokádot kell leküzdeni.Szerintem nagyobb a belső zárlat, mint a külső volt, mert aki akart, az dolgozhatott idáig is. Az országban nagyon sok minden megoldatlan, meg kell teremteni a biztonságot, rendezni a belső viszonyokat és meggyőzni a külföldi partnereket is, mert fontos, hogy higgyenek nekünk. Az életképes vállalatokat, vállalkozókat, ágazatokat kell támogatni, nem a feneketlen zsákokat. Ki kell józanodni: a vállalatok fele semmit sem ér, oda egy dinárt sem kell többé befektetni. Ha rendeződik a helyzet, a külföldit nemigen érdekli, hogy milyen itt a belső berendezés. ■ Ezek szerint most optimista? - Az vagyok azért, mert nem félek attól, hogy rosszabbak leszünk az átlagos jugoszláv vállalatnál. Persze, még mindig nem biztos, hogy valamit jelenteni fogunk a világpiacon is. Mindenesetre személy szerint örülök a zárlat felfüggesztése miatt, ezt vártam már négy éve, de azért most ne csak beszéljünk, hanem intézkedjünk is. Ahhoz, hogy az ember elérjen valahova, meg kell tenni az első lépést, enélkül semmit sem tehet az életben. Én annak számítom az egészet, első lépésnek - mondta végezetül dr. Romoda György. OROSZ Klára Dr. Romoda György Magyar Szó „Eljött az én időm” Ilija Raduzs újvidéki magánvállalkozó nyilatkozik lapunknak a gazdasági programról, a benzinkereskedelemről és a mezőgazdaság helyzetéről - A benzinkutaimon lesz a legtöbb és a legolcsóbb az üzemanyag - nyilatkozta a zárlat feloldásának hallatán lapunknak Híja Radun, az újvidéki Univerzal vegyesvállalat igazgatója, aki többéves visszavonultság után először hallat magáról. Emlékeztetőül: az újvidéki magánvállalkozó arról vált ismertté, hogy Ante Markovic korában megnyitotta az akkori Jugoszlávia területén az első töltőállomást. Milan Panic letűnése után Ilija Radun is letűnt nemcsak a politikai, hanem az üzleti szintéről is. Nem sokkal visszavonulása után megszületett az a törvény, miszerint magánszemély nem bitorolhat benzinkutat. De a Radun-féle töltőállomásokon már korábban sem lehetett üzemanyagot vásárolni. A benzinüzérkedésben ugyanis nem volt hajlandó részt venni. 1991-ben 130 000 tonna kőolajszármazékot forgalmazott, és 2,5 százalékos haszonkulccsal árulta, a világpiacinál is olcsóbban. A háború kezdetével azonban a haszonkulcs túlságosan megugrott. Az üzletember időközben alkalmazkodott az új követelményekhez, megalapította a külföldi tőkéből létesült korporációját, amelynek keretében négy vállalat működik. Az Univerzal mindenekelőtt mezőgazdasági termékek előállításával és forgalmazásával, valamint élelmiszergyártással foglalkozik. A nyáron Ilija Radun üzembe helyezte sörgyárát is, s mint mondta, a zárlat alatt Vajdaságban ez volt a legnagyobb beruházás, méghozzá saját erejéből, bankhitel nélkül fejlesztette föl vállalatát. A következő lépés a tejgyár beindítása. A BENZIN ÁRA A DINÁR ÁRFOLYAMÁTÓL FÜGG Egy rövid időnek kell eltelnie, mire megjelenik a Radun-féle töltőállomásokon az üzemanyag, mert a szomszédos országokkal, elsősorban Magyarországgal folytat tárgyalást. A benzin reális ára, az igazgató szerint, a dinár árfolyamától függ, s attól, hogy a dinár konvertibilis valuta lesz-e. Ez alatt azt érti, hogy a vállalatok a bankokon keresztül szabadon vásárolhatnak-e devizát, átutalhatják-e a pénzt a külföldi ügyfélnek. Ebben az esetben az üzemanyag 3,5 dinárnál is olcsóbb lehet. A legkedvezőbb változat szerinte az lenne, ha az ország kőolajszármazékot importálna, s a mi kőolaj-finomítóink dolgoznák fel. A csúcsvezetőségnek nem kell attól tartania, hogy a vállalatok szétkapkodják a devizatartalékot, mert nincs dinár. A kivitel mégis beindul, és a változás, a fejlődés hordozói a rugalmas kisvállalatok lesznek. Mégsem kell csodára számítani, még jelentősebb változás sem lesz, mert egy Zastava bizonyára most sem éled föl. Avramovic professzor piacközpontú programja azonban a kivitelt serkenti, megszűnnek a különféle akadályok, s aki érdekeltséget talál, az szabadon exportálhat, de ha jobban megfelel, akkor a hazai piacon is értékesítheti az árut, így pedig helyrebillen a kereskedelmi mérleg. Radun úr szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a létfontosságú termékekből, mint amilyen a búza, a liszt, és az étolaj, hiány lesz. Az a lényeg, hogy az ár módosuljon, s a termelő gazdasági érdekeltséget leljen a termék értékesítésében. Az árutartalékok fontos szerepet játszik, mert reális áron kell majd felvásárolnia az árut. A program által a piacon megteremtődik a rend, helyreáll az árak közötti eltolódás, és megszűnik a monopolvállalatok kivételezett szerepe, egyes vállalatok igazgatói nem lehetnek a politikai vezetőség befolyása alatt. KI TETTE TÖNKRE A MEZŐGAZDASÁGOT A mezőgazdaságot a monopolhelyzetben levő feldolgozóipar juttatta koldusbotra. A feldolgozóipar 20-30 százalékos kapacitással üzemel, s jól él, amíg a mezőgazdasági termelők teljes erővel dolgoznak, mégis a tartalékaikat emésztik föl. Az ilyen helyzet áraránytalanságot idézett elő. Példaként megemlíteném, hogy a Bambi gyár fél kilós keksze 10 dinárba kerül. Ahhoz, hogy a paraszt egy doboz kekszet megvegyen 20 kiló búzát kell eladnia. A keksz árának a 80 százalékát pedig a liszt képezi. Vagy egy másik eset: a verbászi cukorgyár egy liter dízelért 40-45 kiló cukorrépát kért el. No, most eljött az én, a mi időnk, amikor Avramovic professzor programja mindezeket az igazságtalanságokat megszünteti. Félő azonban, figyelmeztetett Ilija Radun, hogy a bankok ezt a programot is alá akarják ásni. A bankok saját vállalataikban nagy mennyiségű tőkét halmoztak fel, a hiteleszközöket oda irányították át, s emiatt szándékosan idéztek elő hiányt a számláikon. A program megbukik, ha a bankok a saját vállalataikba fektetett pénzt nem mozgósítják, vagy, ha a vezetőség az állítólag pénz nélküli bankokat nem juttatja csődbe. Fontos kérdés a privatizáció is, ami politikai döntésen múlik. A magánosítás azonban könnyen és gyorsan lebonyolítható. Az államnak kell eldöntenie, mi marad a tulajdonában, a többit pedig árverés útján kell privatizálni. A programban érintetlen maradt az adórendszer módosítása is, s Radun úr szerint, reális adóterheket kell megszabni, hogy a vállalatok ne a kibúvókat keressék. Az adót a vámon vagy a gyár kapuján kellene megfizettetni. Ez igaz, terhet jelent, mert így az adót előre kell kifizetni, de ez a rendszer igazságosabb. Elengedhetetlenül fontos az egészséges alapokon működő adórendszer kidolgozása, mert anélkül az állam sem lehet működőképes. Erős, de a fegyelemre kiépült állam nélkül a gazdaság sem erősödhet meg. G. KÁNTOR Csilla Albérlők sem lehetnek A vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény nem vonatkozik mindenkire? A bezdáni Duna mente szövetkezet viszontagságairól Nemrégiben kénytelen volt kiköltözni a saját épületéből, a szövetkezeti otthonból a bezdáni Duna mente földművesszövetkezet, mivel annyira megemelték számára a bérleti díjat, hogy úgy tartották az ott dolgozók, jobb, ha távoznak, mert az újabb költségeket már képtelenek lennének elviselni. Mindeddig hiába követelték vissza vagyonukat, többek között az otthont is, a vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény rájuk mintha nem vonatkozna, a bíróság ugyanis még mindig nem zárta le az ügyet, nem hozott ítéletet. Évekig albérlőként használták az épületet, bérleti díjat fizettek a konkurens vállalatnak, a bezdáni Bezdán földműves-szövetkezetnek, de most már oda jutottak, hogy a hatalmas bér miatt albérlők sem lehetnek, ezért átköltöztek a kooperáció, vagyis az állatorvosi állomás épületébe. A hatvanas években épült az otthon, a falu lakosságának, a szövetkezeti dolgozóknak meg a termelőknek az összefogásával, majd ’67-ben leégett az épület, és utána megint a földműves-szövetkezet lépett akcióba, és hitelekből, saját eszközökből, a fizetések jelentős csökkenése mellett is, nagy lemondandásokkal sikerült befejezni az új épületet. Miután fölépült, csupán 1976-ig volt a földműves-szövetkezet tulajdonában, mivel akkor átszervezésre került sor, és a szövetkezetieknek egyesülniük kellett a növénytermesztési részleggel. Az átszervezés pedig azzal járt, hogy a szövetkezettől elvették az épületet, a földeket, a gépeket, és egyszerű munkaegységgé, kooperációvá degradálták. Amikor 1989-ben újra megalakult a földműves-szövetkezet, ezúttal Duna mente néven, már bérletet volt kénytelen fizetni az otthon használatáért. Nem voltak azonban restek, már 1991-ben átadták a bíróságnak a vagyonuk visszaszármaztatására vonatkozó követelésüket, bízva abban, hogy belátható időn belül visszakapják mindazt, ami megilleti őket. Ebből azonban mindeddig semmi sem lett. Három esztendővel ezelőtt a növénytermesztési részleg cselhez folyamodott, és hamarosan „átvedlett” Bezdán földműves-szövetkezetté, mégpedig abból a megfontolásból, hogy a vagyont ne kelljen visszaadni! Mint Horváth Gyula, a Duna mente igazgatója elmondta, 1993-ban volt a legutóbbi bírósági tárgyalás. Öt bíró is foglalkozott eddig az üggyel, de semmilyen döntés nem született Lássuk azonban, mit is követelnek vissza! Visszaköveteljük a Bezdán földműves-szövetkezettől az otthont, amelyben a közelmúltig albérlők voltunk, miközben az épület minket illet meg. Visszakövetelünk továbbá 1000 hektár földet, de egyéb vagyontól is megfosztott bennünket annak idején a társadalmi szektor. Megalázónak tartjuk, hogy a mázsa használatáért fizetnünk kell, holott a miénk volt valamikor, de a malmot is a régi szövetkezet építette föl, most viszont a három éve működő szövetkezet tulajdonát képezi - közölte velünk a Duna mente igazgatója. A másik szövetkezet igazgatója, Momo Pivac úgy nyilatkozott, semmi kifogásuk nincs az ellen, hogy lemondjanak az ezer hektár földről, mondván, hogy nekik van elég termőföldjük, és ezzel csak tehermentesítenék magukat. Ezt már két esztendővel ezelőtt megtették volna, azzal a feltétellel, ha a Duna mente átvesz tőlük száz munkást. A lehető legjobb megoldásnak azonban azt tartotta, és azt tartja ma is, ha társulna a két szövetkezet, és ezzel Bezdánban lenne a legerősebb szövetkezet Vajdaságban, legalábbis az ő véleménye szerint. Ennyi munkás átvételéről azonban természetesen szó sem lehet, hiszen a meglevőket sem könnyű foglalkoztatni a Duna mentében. Ha sor kerülne az integrációra, természetesen azonnal megszűnne mindenféle követelés a vagyon visszaszármaztatására vonatkozóan, tehát önként lemondana vagyonáról a Duna mente. A termelők továbbá nem lennének ezentúl abban a helyzetben, mint most, hogy válogathatnak, azokkal működnek együtt, azzal a szövetkezettel, amelyik kedvezőbb feltételeket kínál nekik, hanem ki lesznek téve egyetlen szövetkezet kénye-kedvének. Horváth Gyula egyébként kijelentette, ha a bezdáni termelők úgy vélekednek, társulnia kell a két szövetkezetnek, neki, mint igazgatónak, semmilyen ellenvetése nem lesz. A Duna mente földműves-szövetkezet elé terjeszti a kérdést még az idén, hamarosan eldől tehát, lesz-e társulás, vagy továbbra is két szövetkezet fog működni Bezdánban. Ez utóbbi esetben minden bizonnyal folytatódik majd a vagyon visszaszármaztatására vonatkozó bírósági eljárás. Az is megtörténhet, mondják a Duna mentében, hogy egyszer megint a szövetkezeti otthonban lesznek, de nem albérlőként. HAJNAL Árpád INTERJÚ 7