Magyar Szó, 1995. december (52. évfolyam, 279-303. szám)

1995-12-03 / 281. szám

1995. december 3., vasárnap Az Istrának nem lesz gondja Minőség, árak és a leszállítási feltételek szempontjából kevés vállalat versenyképes a külföldi piacon­­ A zárlat felfüggesztése első lépés, most a belső blokádot is le kell küzdeni, állítja dr. Romoda György, a kulai Istra vezérigazgatója A zárlat felfüggesztését követően különböző vélemények, nyilatkozatok hangzanak el. Az állami televízió mű­soraiból az derül ki, hogy most min­den gondunk megoldódik, fellendül a termelés, a kivitel, egyszóval mindenki nagyon boldog lesz. Egyes tájékoztatá­si eszközök azonban olyan emberek véleményét is kikérik, akik másként te­kintenek a dolgokra, és a problémákra is utalnak. Dr. Romoda György, a ku­lai Istra vezérigazgatója azon ritka gazdasági szakemberek közé tartozik, akik az elmúlt időszakban és most is reálisan mérik fel a helyzetet. Vajon a szankciók felfüggesztése után minden fenékig tejfel lesz, mint ahogyan egye­sek hangoztatják - tettük fel beszélge­tésünk kezdetén a kérdést. - Nem éppen így van és nem is lesz olyan gyorsan jó, ahogyan mondják. Kétségtelen, hogy a kilátások sokkal jobbak, mint a zárlat ideje alatt, ilyen értelemben természetesen örülök. A kapcsolatokat eddig is fenntartottuk, dolgoztunk, a könnyítés annyiból áll majd, hogy külföldre nem kell Mace­dónián keresztül exportálni az árut, ami jóval több papirológiát, időt és pénzt igényelt. A zárlatot minden or­szágnak is külön rendelettel fel kell ol­dania. Felmerül azonban másik kérdés is. Mi van a pénzforgalommal, hova fog fizetni a külföldi partner. A tévé­ben nagyon optimisták azt mondják, hogy nincs semmi gond, hogy a válla­latok normálisan dolgozhatnak, úgy mint 1991-ben. Türelmesnek kell len­ni és kivárni ennek az egésznek a vé­gét. MESSZE VAGYUNK MÉG A NYUGATTÓL ■ Ön szerint beindulhat-e a kivi­tel? - Szerintem a fémipari vállalatok tíz százaléka se képes arra, hogy bár­mit is kiszállítson. Több mint felét rög­tön fel kellene számolni. Az Avramo­­vic-féle második programot is szem előtt kell tartani. Amennyiben valóban teljesen liberalizálnák a behozatalt, az esetben a vállalatoknak nem 50, ha­nem 70 százalékát be kellene csukni. Személy szerint azt hiszem, hogy az Istrának nem lesz gondja. Kiváló együttműködésünk van német, olasz, dél-afrikai, kanadai, magyarországi, lengyel partnerekkel. Mi most sem győzzük a munkát, késünk a leszállí­tással. A megfizettetés nem gond, mert egyelőre még más utakon megy az egész. Az lenne a jó, ha én direkt szám­láznák a külföldi partnernek, az pedig fizetne. Erre azonban még várnunk kell. Ha minden jól alakul, beleértve azt is, hogy visszakerülünk a nemzet­közi pénzintézetekbe, a legkorábban egy év múlva számíthatunk arra, hogy olyan feltételek közepette gazdálko­dunk, mint régen. A zárlat felfüggesz­tése minden bizonnyal jelentős lépés, most már nem hátrafelé haladunk, ha­nem megálltunk, vagy egy kicsit előre indulunk. Messze vagyunk azonban mi még a Nyugattól, amit például olyan banális dolgok bizonyítanak, hogy még telefonálni sem tudunk. Hogy magyarázzam én ezt meg egy külföldinek? Ahhoz, hogy elutazzak Németországba, vagy az ottani part­ner eljöjjön, vízumot kell beszerezni, így nehezen lehet dolgozni. A zárlat felfüggesztése sokat jelent, mindez jól hangzik, de azért egy kicsit nagyobb mértékű realitásra lenne szükség. Négy év alatt annyi minden történt. A különbség nagy volt valamikor is, mi négy évvel ezelőtt is lemaradtunk a Nyugat mögött. Jó, fogadjuk el, amit mondanak, hogy most olyanok a felté­telek, mint 1991-ben voltak, de idő­közben ők már 2050-ben vannak. Képletesen mondva a modern autópi­acon nem tudok fiákért árulni. Egy­két fiákért ugyan el tudnák adni, de 200 000-et már nehezen. A hazai mi­nőség is leromlott, vegyük például a textilipart, a bútorgyártást, amiről va­lamikor híresek voltunk. ■ Melyek azok az ágazatok, me­lyek megállnák helyüket a külföldi piacon? - Egyes fémipari vállalatok, merem állítani, hogy köztük mi is. Terméke­ink jó része kielégíti azt az alacsony eu­rópai szintet, el lehet adni. Vannak azonban olyan vállalatok, melyeknek termékeit Nyugaton senki sem vásá­rolná meg. Ha ingyen adnák, még ak­kor sem kellene nekik. A Zastava 101- es gépkocsit, aminek itt sokan meg­örülnének Nyugaton akkor sem lehet­ne eladni, ha mindegyik autó ülésére mondjuk 5000 márkát tennénk. A márkát elvennék, de az autót otthagy­nák. Vagy vegyük a textilipart, a bőr­ipart. Lehet ebben a cipőben járni, amit itt készítenek? A szövetek is olyan minőségűek, hogy kár a varratásért. Külföldön el lehet adni a búzát, a ku­koricát, de már az élelmiszeripari ter­mékeinket vajon ki venné meg? VIZSGATÉTEL ELŐTT ■ Időközben a nyugati piacra a ke­let-európai országok is betörtek.­­ Igen, és rajtuk kívül a távol-keleti országok is, melyek vállalatai sokkal jobb minőséget és árat tudnak felkí­nálni, mint mi. A szóban forgó orszá­gokban nemcsak hogy jobb és olcsóbb árut tudnak felkínálni, hanem a gaz­dálkodási feltételek is stabilak. Nem hiszem, hogy bármely nyugati cég az elkövetkező négy-öt évben kizárólag jugoszláv vállalatra merné alapozni a beszerzést. Előbb kivárják, hogy itt hogy alakulnak a dolgok. Kezdetben csak kis töredéket kapunk, és majd vizsgázunk árakban, minőségben a be­­szállítási határidőben. És akkor odaju­tunk, hogy még azt a 10 százalékot is eltúloztam, amennyi vállalat pillanat­nyilag erre képes. Rengeteg még a te­endő, beleértve a privatizációt. ■ Egyes vélemények szerint most a belső blokádot kell leküzdeni.­­Szerintem nagyobb a belső zárlat, mint a külső volt, mert aki akart, az dolgozhatott idáig is. Az országban na­gyon sok minden megoldatlan, meg kell teremteni a biztonságot, rendezni a belső viszonyokat és meggyőzni a külföldi partnereket is, mert fontos, hogy higgyenek nekünk. Az életképes vállalatokat, vállalkozókat, ágazatokat kell támogatni, nem a feneketlen zsá­kokat. Ki kell józanodni: a vállalatok fele semmit sem ér, oda egy dinárt sem kell többé befektetni. Ha rende­ződik a helyzet, a külföldit nemigen érdekli, hogy milyen itt a belső beren­dezés. ■ Ezek szerint most optimista? - Az vagyok azért, mert nem félek attól, hogy rosszabbak leszünk az átla­­gos jugoszláv vállalatnál. Persze, még mindig nem biztos, hogy valamit je­lenteni fogunk a világpiacon is. Min­den­esetre személy szerint örülök a zárlat felfüggesztése miatt, ezt vártam már négy éve, de azért most ne csak beszéljünk, hanem intézkedjünk is. Ahhoz, hogy az ember elérjen valaho­va, meg kell tenni az első lépést, enél­­kül semmit sem tehet az életben. Én annak számítom az egészet, első lépés­nek - mondta végezetül dr. Romoda György. OROSZ Klára Dr. Romoda György Magyar Szó „Eljött az én időm” Ilija Raduzs újvidéki magánvállalkozó nyilatkozik lapunknak a gazdasági programról, a benzinkereskedelemről és a mezőgazdaság helyzetéről - A benzinkutaimon lesz a legtöbb és a legolcsóbb az üzemanyag - nyilat­kozta a zárlat feloldásának hallatán la­punknak Híja Radun, az újvidéki Uni­­verzal vegyesvállalat igazgatója, aki többéves visszavonultság után először hallat magáról. Emlékeztetőül: az újvidéki magán­­vállalkozó arról vált ismertté, hogy An­te Markovic korában megnyitotta az akkori Jugoszlávia területén az első töltőállomást. Milan Panic letűnése után Ilija Radun is letűnt nemcsak a politikai, hanem az üzleti szintéről is. Nem sokkal visszavonulása után meg­született az a törvény, miszerint ma­gánszemély nem bitorolhat benzinku­tat. De a Radun-féle töltőállomásokon már korábban sem lehetett üzemanya­got vásárolni. A benzinüzérkedésben ugyanis nem volt hajlandó részt venni. 1991-ben 130 000 tonna kőolajszár­mazékot forgalmazott, és 2,5 százalé­kos haszonkulccsal árulta, a világpiaci­nál is olcsóbban. A háború kezdetével azonban a haszonkulcs túlságosan megugrott. Az üzletember időközben alkal­mazkodott az új követelményekhez, megalapította a külföldi tőkéből léte­sült korporációját, amelynek kereté­ben négy vállalat működik. Az Univer­­zal mindenekelőtt mezőgazdasági ter­mékek előállításával és forgalmazásá­val, valamint élelmiszergyártással fog­lalkozik. A nyáron Ilija Radun üzembe helyezte sörgyárát is, s mint mondta, a zárlat alatt Vajdaságban ez volt a leg­nagyobb beruházás, méghozzá saját erejéből, bankhitel nélkül fejlesztette föl vállalatát. A következő lépés a tej­gyár beindítása. A BENZIN ÁRA A DINÁR ÁRFOLYAMÁTÓL FÜGG Egy rövid időnek kell eltelnie, mire megjelenik a Radun-féle töltőállomá­sokon az üzemanyag, mert a szomszé­dos országokkal, elsősorban Magyar­­országgal folytat tárgyalást. A benzin reális ára, az igazgató szerint, a dinár árfolyamától függ, s attól, hogy a dinár konvertibilis valuta lesz-e. Ez alatt azt érti, hogy a vállalatok a bankokon ke­resztül szabadon vásárolhatnak-e devi­zát, átutalhatják-e a pénzt a külföldi ügyfélnek. Ebben az esetben az üzem­anyag 3,5 dinárnál is olcsóbb lehet. A legkedvezőbb változat szerinte az len­ne, ha az ország kőolajszármazékot importálna, s a mi kőolaj-finomítóink dolgoznák fel.­­ A csúcsvezetőségnek nem kell at­tól tartania, hogy a vállalatok szétkap­kodják a devizatartalékot, mert nincs dinár. A kivitel mégis beindul, és a vál­tozás, a fejlődés hordozói a rugalmas kisvállalatok lesznek. Mégsem kell cso­dára számítani, még jelentősebb válto­zás sem lesz, mert egy Zastava bizonyá­ra most sem éled föl. Avramovic pro­fesszor piacközpontú programja azon­ban a kivitelt serkenti, megszűnnek a különféle akadályok, s aki érdekeltsé­get talál, az szabadon exportálhat, de ha jobban megfelel, akkor a hazai pia­con is értékesítheti az árut, így pedig helyrebillen a kereskedelmi mérleg. Radun úr szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a létfontosságú termé­kekből, mint amilyen a búza, a liszt, és az étolaj, hiány lesz. Az a lényeg, hogy az ár módosuljon, s a termelő gazda­sági érdekeltséget leljen a termék ér­tékesítésében. Az árutartalékok fontos szerepet játszik, mert reális áron kell majd felvásárolnia az árut. A program által a piacon megteremtődik a rend, helyreáll az árak közötti eltolódás, és megszűnik a monopolvállalatok kivé­telezett szerepe, egyes vállalatok igaz­gatói nem lehetnek a politikai vezető­ség befolyása alatt. KI TETTE TÖNKRE A MEZŐGAZDASÁGOT­ ­ A mezőgazdaságot a monopol­helyzetben levő feldolgozóipar juttatta koldusbotra. A feldolgozóipar 20-30 százalékos kapacitással üzemel, s jól él, amíg a mezőgazdasági termelők teljes erővel dolgoznak, mégis a tartalékai­kat emésztik föl. Az ilyen helyzet ár­aránytalanságot idézett elő. Példaként megemlíteném, hogy a Bambi gyár fél kilós keksze 10 dinárba kerül. Ahhoz, hogy a paraszt egy doboz kekszet meg­vegyen 20 kiló búzát kell eladnia. A keksz árának a 80 százalékát pedig a liszt képezi. Vagy egy másik eset: a verbászi cukorgyár egy liter dízelért 40-45 kiló cukorrépát kért el. No, most eljött az én, a mi időnk, amikor Avramovic professzor programja mindezeket az igazságtalanságokat megszünteti. Félő azonban, figyelmeztetett Ilija Radun, hogy a bankok ezt a progra­mot is alá akarják ásni. A bankok saját vállalataikban nagy mennyiségű tőkét halmoztak fel, a hiteleszközöket oda irányították át, s emiatt szándékosan idéztek elő hiányt a számláikon. A program megbukik, ha a bankok a sa­ját vállalataikba fektetett pénzt nem mozgósítják, vagy, ha a vezetőség az állítólag pénz nélküli bankokat nem juttatja csődbe. Fontos kérdés a priva­tizáció is, ami politikai döntésen mú­lik. A magánosítás azonban könnyen és gyorsan lebonyolítható. Az állam­nak kell eldöntenie, mi marad a tulaj­donában, a többit pedig árverés útján kell privatizálni. A programban érin­­tetlen maradt az adórendszer módosí­tása is, s Radun úr szerint, reális adó­terheket kell megszabni, hogy a válla­latok ne a kibúvókat keressék. Az adót a vámon vagy a gyár kapuján kellene megfizettetni. Ez igaz, terhet jelent, mert így az adót előre kell kifizetni, de ez a rendszer igazságosabb. E­lenged­­hetetlenül fontos az egészséges alapo­kon működő adórendszer kidolgozá­sa, mert anélkül az állam sem lehet működőképes. Erős, de a fegyelemre kiépült állam nélkül a gazdaság sem erősödhet meg. G. KÁNTOR Csilla Albérlők sem lehetnek A vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény nem vonatkozik mindenkire?­­ A bezdáni Duna mente szövetkezet viszontagságairól Nemrégiben kénytelen volt kiköltözni a saját épületéből, a szövetkezeti otthonból a bezdáni Duna mente földműves­­szövetkezet, mivel annyira megemelték számára a bérleti díjat, hogy úgy tartották az ott dolgozók, jobb, ha távoznak, mert az újabb költségeket már képtelenek lennének elvisel­ni. Mindeddig hiába követelték vissza vagyonukat, többek között az otthont is, a vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény rájuk mintha nem vonatkozna, a bíróság ugyanis még mindig nem zárta le az ügyet, nem hozott ítéletet. Évekig albérlőként használták az épületet, bérleti díjat fi­zettek a konkurens vállalatnak, a bezdáni Bezdán földmű­ves-szövetkezetnek, de most már oda jutottak, hogy a ha­talmas bér miatt albérlők sem lehetnek, ezért átköltöztek a kooperáció, vagyis az állatorvosi állomás épületébe. A hatvanas években épült az otthon, a falu lakosságának, a szövetkezeti dolgozóknak meg a termelőknek az összefo­gásával, majd ’67-ben leégett az épület, és utána megint a földműves-szövetkezet lépett akcióba, és hitelekből, saját eszközökből, a fizetések jelentős csökkenése mellett is, nagy lemondandásokkal sikerült befejezni az új épületet. Miután fölépült, csupán 1976-ig volt a földműves-szövetkezet tulaj­donában, mivel akkor átszervezésre került sor, és a szövet­kezetieknek egyesülniük kellett a növénytermesztési rész­leggel. Az átszervezés pedig azzal járt, hogy a szövetkezettől elvették az épületet, a földeket, a gépeket, és egyszerű mun­kaegységgé, kooperációvá degradálták. Amikor 1989-ben újra megalakult a földműves-szövetkezet, ezúttal Duna mente néven, már bérletet volt kénytelen fizetni az otthon használatáért. Nem voltak azonban restek, már 1991-ben átadták a bíróságnak a vagyonuk visszaszármaztatására vo­natkozó követelésüket, bízva abban, hogy belátható időn belül visszakapják mindazt, ami megilleti őket. Ebből azon­ban mindeddig semmi sem lett. Három esztendővel ezelőtt a növénytermesztési részleg cselhez folyamodott, és hamarosan „átvedlett” Bezdán föld­műves-szövetkezetté, mégpedig abból a megfontolásból, hogy a vagyont ne kelljen visszaadni! Mint Horváth Gyula, a Duna mente igazgatója elmondta, 1993-ban volt a leg­utóbbi bírósági tárgyalás. Öt bíró is foglalkozott eddig az üggyel, de semmilyen döntés nem született Lássuk azon­ban, mit is követelnek vissza!­­ Visszaköveteljük a Bezdán földműves-szövetkezettől az otthont, amelyben a közelmúltig albérlők voltunk, mi­közben az épület minket illet meg. Visszakövetelünk to­vábbá 1000 hektár földet, de egyéb vagyontól is megfosz­tott bennünket annak idején a társadalmi szektor. Meg­alázónak tartjuk, hogy a mázsa használatáért fizetnünk kell, holott a miénk volt valamikor, de a malmot is a régi szövetkezet építette föl, most viszont a három éve műkö­dő szövetkezet tulajdonát képezi - közölte velünk a Duna mente igazgatója. A másik szövetkezet igazgatója, Momo Pivac úgy nyilat­kozott, semmi kifogásuk nincs az ellen, hogy lemondjanak az ezer hektár földről, mondván, hogy nekik van elég ter­mőföldjük, és ezzel csak tehermentesítenék magukat. Ezt már két esztendővel ezelőtt megtették volna, azzal a felté­tellel, ha a Duna mente átvesz tőlük száz munkást. A lehető legjobb megoldásnak azonban azt tartotta, és azt tartja ma is, ha társulna a két szövetkezet, és ezzel Bezdánban lenne a legerősebb szövetkezet Vajdaságban, legalábbis az ő véle­ménye szerint. Ennyi munkás átvételéről azonban termé­szetesen szó sem lehet, hiszen a meglevőket sem könnyű foglalkoztatni a Duna mentében. Ha sor kerülne az integrációra, természetesen azonnal megszűnne mindenféle követelés a vagyon visszaszármaz­tatására vonatkozóan, tehát önként lemondana vagyonáról a Duna mente. A termelők továbbá nem lennének ezentúl abban a helyzetben, mint most, hogy válogathatnak, azok­kal működnek együtt, azzal a szövetkezettel, amelyik ked­vezőbb feltételeket kínál nekik, hanem ki lesznek téve egyetlen szövetkezet kénye-kedvének. Horváth Gyula egyébként kijelentette, ha a bezdáni termelők úgy véleked­nek, társulnia kell a két szövetkezetnek, neki, mint igazga­tónak, semmilyen ellenvetése nem lesz. A Duna mente föld­műves-szövetkezet elé terjeszti a kérdést még az idén, ha­marosan eldől tehát, lesz-e társulás, vagy továbbra is két szövetkezet fog működni Bezdánban. Ez utóbbi esetben minden bizonnyal folytatódik majd a vagyon visszaszármaz­tatására vonatkozó bírósági eljárás. Az is megtörténhet, mondják a Duna mentében, hogy egyszer megint a szövet­kezeti otthonban lesznek, de nem albérlőként. HAJNAL Árpád INTERJÚ 7

Next