Magyar Szó, 1997. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1997-06-01 / 127. szám

2 KÜLPOLITIKA Államcsíny Sierra Leonéban Diktátor vagy választott elnök - majdnem mindegy A katonai puccsok, erősza­kos hatalomátvételek gyakori­ságában már régóta nem az egykor ebben élen járó latin­amerikai országok vezetnek, hanem Afrika, annak is a Sza­harától délre fekvő államai. Az Újvilágban a Rio Grande és a Tűzföld között jószerével már nincsenek is katonai diktatú­rák, szinte mindenütt demok­ratikusan választott elnökök kormányoznak. Annál több van viszont belőlük az ún. Fekete Földrészen. Alig néhány nappal a nagy világvisszhangot keltő zaire-i (most már ismét kongói) hata­lomváltás után a nyugat-afrikai Sierra Leonéban kergették el a törvényesen megválasztott el­nököt, Ahmed Tejan Kabba­­hot, és tették meg államfővé a katonák által a börtönből kisza­badított Johnny Paul Koroma őrnagyot. Az események és az ebben vállalt szerepek kísérteti­esen hasonlítanak egymásra, még akkor is, hogy amíg Kon­góban nemzetközi megítélés szerint egy gyűlölt és tarthatat­lan diktatúrát váltottak fel egy demokratikusnak ígérkező kor­mányzattal, addig Sierra Le­onéban, az egykori brit gyar­maton, ennek éppen a fordí­tottja történt. Kinshasában a legújabb ese­­mények már részben rácáfoltak erre az indokolatlanul optimis­ta várakozásra. Igaz ugyan, az elűzött Mobutu magántulajdo­nának sajátította ki az országot, a helyébe (önhatalmúan) lépő új elnök is azzal kezdte, hogy felszámolta az eddig engedélye­zett pártokat is, megkezdte a le­számolást nemcsak saját ellen­lábasaival, hanem a korábbi el­lenzékkel is, a beígért demok­ratikus választásokat pedig leg­korábban két év múlva hajlan­dó megrendezni, ha már vég­bement a nép „átnevelése”. Az Afrikai Egységszervezet és a világ más nemzetközi fóru­mai és országai mégis elismerik az­ új rendszert, amiben az új freetowni hatalomtartók, a Si­erra Leone-i puccsisták egyelő­re m­ég csak nem is reményked­hetnek. A Libéria és Guinea közé ékelődő Sierra Leone (spanyol neve Oroszlánhegyet jelent) a maga 130 dolláros GNP-jével afrikai viszonylatban is a szegé­nyebb országok közé tartozik. Négy és fél milliónyi lakosságá­nak kb. egyharmada eredeti lakhelyén kívül keresett mene­déket vagy erőszakos áttelepí­tés áldozata lett az immár hat éve tartó, igaz a másfél évvel ezelőtti tűzszünet következté­ben hivatalosan szünetelő pol­gárháborúban. Öt év alatt im­már a harmadik katonai állam­csínyt élte át. Ebben az időszak­ban csak múló epizód volt a de­mokratikusan megválasztott Kabbah elnök nem egész más­fél éves kormányzása. A polgárháború okait itt is, akárcsak Afrika számos más or­szágában, a gazdasági elmara­dottságban, az etnikai (törzsi) ellentétekben és a mindenkori kormányok nepotizmussal, kapzsisággal és egyéb elferdü­­lésekkel terhes uralmában kell keresni. Az ilyen állapotok ter­melték ki annak idején Bokas­­sát, az önhatalmú közép-afrikai „imperátort”, Ugandában leli Amint vagy éppenséggel a zai­re-i Mobutut. Ami pedig a gya­kori hatalomváltásokat előidéző etnikai konfliktusokat illeti, jel­lemző és egyben tragikus pél­dája ennek Ruanda, a kölcsö­nös népirtásba torkolló hutu­­tutszi ellentét. Az államcsínyek mozgatóru­góit mégis nem egy esetben Af­rikán kívül, az egykori gyar­mattartók metropolisában és a multinacionális társaságokban kell keresni. Az ideológiai szembenállás (különösen a szovjet befolyás veszélyének időszakában), valamint a gaz­dasági érdekeltség gyakran egymással összefonódva vezé­nyelte kívülről a belső leszámo­lásoknak feltüntetett hatalom­­váltásokat az afrikai államok­ban. Ma már inkább csak az utóbbi hatás érvényesül, és így történhetett meg, hogy a ko­rábbi szövetségesek (pl. Mobu­tu) nemkívánatosakká válnak. Az újonnan jelentkező, oly­kor az ismeretlenség homályá­ból előbukkanó új hadurakról nehéz megállapítani, hogy ki­nek az érdekeit képviselve ke­rülnek a hatalom birtokába. Az már biztos, hogy Kabila, az új kongói elnök helyet foglal majd az Afrikai Egységszervezet hét­főn Hararében összeülő csúcs­­értekezletén, az viszont kétsé­ges, hogy ki képviseli Sierra Le­onét, mert Koromát erre sem­miképpen sem tartják méltó­nak és alkalmasnak. Pedig Kinshasában és Freetownbant is önjelölt elnök lépett hivatalba. MADARÁSZ Árpád A NASA közelmúltbeli köz­leménye, hogy a Clementine katonai űrszonda radarja a Hold felületét vizsgálva vízi jég jelenlétére utaló nyomokra bukkant, tudományos szenzációként hatott. A Holdon ugyanis ez ideig már hat expe­díció járt, de az asztronauták csak száraz, köves felszínt lát­tak, a víznek nyomát sem talál­ták. Mi több, a Holdról hozott kőzetminták vizsgálatakor még utalást sem találtak arra, hogy a Holdon esetleg víz lehet. Ezért a kétségtelenül nagy je­lentőségű felfedezés igazolásá­ra most egy új szondát indíta­nak, amely az eddigieknél nemcsak több, hanem ponto­sabb adatokat szolgáltat a 12 km mély és 2500 km széles, kö­rülbelül 20 000 négyzetkilomé­ternyi kráterről, amelyben fel­tehetően egy kisebb tó víz­­mennyiségének megfelelő jég­mező van... A szeptember 3-án induló automata űrszondát a modern technológia csúcsteljesítménye­ként értékelik. A többi között olyan neutronspektrométerrel is rendelkezik, amely még a molekuláris mennyiségű vizet is ki tudja mutatni, tehát pon­tos választ adhat a kérdésre: Valóban van-e víz a Holdon? Az űrszonda orbitális pályán haladva elsősorban a Hold déli sarkának régióját fogja vizsgál­ni, vagyis azt a területet, ahol a Clementine radarja vizet jel­zett... Egy holdbázis építésének tervezésekor a víz jelenléte kulcsfontosságú tényezőként szerepelhet. Túlmenően azon, hogy a víz lehetővé tehetné ál­landóan lakott települések léte­sítését, oxigénre és hidrogénre bontva rakétaüzemanyagot is biztosítana a további űrutazá­sokhoz... Az eddigi ismeretek szerint a Hold a Naprendszerben az egyetlen égitest, ahol az ember állandó jellegű lakótelepeket létesíthetne anélkül, hogy az égitesten­­való tartózkodása a szervezetére visszafordíthatat­lan károsodással járna. A Hol­don ugyanis még a szaporodás­nak sem lenne akadálya, vi­szont más éiíitesten ez kiszámít­hatatlan következményekkel járhatna. A világűrben, a súlytalanság állapotában, az alacsonyabb rendű emlősökön végzett eddi­gi kísérletek azt mutatták, hogy a szaporodási folyamatot a ne­hézségi erő irányítja, és ennek hiányában mutációk fordulnak elő. Néhány generáció után pe­­dig meg is változik a fajta jelle­ge. Noha a Holdon a nehézségi gyorsulás a földinek csak a 16,6%-a, ez mégis elegendő a szaporodási folyamat vezérlésé­hez... A rövidesen induló űrszon­da a Hold felszínétől mindössze 100 km magasan fog haladni, és egy teljes esztendőn keresz­tül a rendkívül precíz műszere­ivel analizálja majd az égitest talajösszetételét, megállapítja hány százalékban tartalmaznak vasat, ként, aranyat, tóriumot és urániumot a holdkőzetek, vagyis milyen ásványi kincsek bányászására nyílik majd lehe­tőség. A holdkutató szonda részle­tes térképet is készít az égitest­ről, amelyen majd pontosan ki­jelölik a tudományos támasz­pont építésének, valamint a nemzetközi obszervatórium fel­állításának helyét. Hogy kik lesznek az első holdlakók, arról egyelőre még nem döntöttek. Az amerikaiak szerint a holdbázisnak eleinte mindössze 7 lakója lesz, ha pe­dig teljesen kiépül, 30-100 szakember fog dolgozni az űr­telepen. Nemrég a japánok is érdekes tervet ismertettek, amely szerint 2010-ben fogják létesíteni a holdtámaszpontot. Mind az amerikaiak, mind a ja­pánok programjában fontos helyet kapot a nemzetközi együttműködés, ugyanis egyik fél sem hajlandó egymaga fi­nanszírozni az ilyen nagyszabá­sú vállalkozást, amelynek költ­ségei - egyesek szerint - még az 500 milliárd dollárt is megha­ladnák, vagyis többe kerülne, mint egy Mars-utazás. (legközelebb: Egy robbanás emléke) UMER Miklós ŰRKUTATÁS A T­­ld kapujában (1.) A Clementine amerikai űrszonda által készített felvétel a Hold felszínéről Magyar Szó 1997. június 1., vasárnap Történelminek minősítve Göncz Árpád romániai látogatásáról (Kolozsvári tudósításunk) A magyar köztársasági elnök romániai láto­gatását több alkalommal is történelmi je­lentőségűnek minősítette. Göncz Árpád előbb Bukarestben folytatott tárgyalásokat Emil Constantinescu román elnökkel és Victor Ciorbea kormányfővel, találkozott a román parlament két házának elnökével, Petre Románnal és Ion Diaconescuval, il­letve Ion Iliescu volt államfővel, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, és beszédet mondott a bukaresti képviselőház és a szenátus együttes ülésén. Göncz és Constantinescu ezt követően Kolozsvárra és Marosvásárhelyre látogatott. Nem csoda, hogy­ erre a látogatásra hét évet kellett várni. Legalábbis ez derült ki a Göncz-Iliescu-találkozóról kiszivárgott részle­tekből. Hiszen a megbeszélések során Ion Ili­escu a Ceausescu-időkre emlékeztető retori­kával próbálta a magyar államfőnek bebizo­nyítani, hogy a romániai magyarság elsősor­ban román állampolgár, sorsának rendezése pedig kizárólag a román hatalomra tartozik. Iliescu kifejtette, hogy Göncz Árpád koráb­ban is jöhetett volna Romániába, abban az időszakban, amikor ő volt az ország első szá­mú embere. Ezt a találkozót leszámítva, a ma­gyar elnök romániai látogatása látványos si­kerrel zárult. Szimbólum értékű gesztus volt a román hatalom részéről a Bukarest melletti Snago­­von, Nagy Imre egykori romániai fogságának színhelyén emelt emlékoszlop felavatása. Az eseményre Budapestről különgéppel leuta­zott az ’56-osok egy csoportja, élén Vásárhe­lyi Miklóssal, Nagy Imre snagovi fogolytársá­val. A bukaresti parlamentben mondott beszé­dében Göncz Árpád rámutatott, hogy a ma­gyar-román államközi kapcsolatok az elmúlt időszakban jelentősen javultak, s a korábban évekig feszült viszonyban beállt változást az egész világon megelégedéssel fogadták. Az el­nök szerint a két ország viszonyát rendező alapszerződés aláírását és parlamenti ratifiká­lását követően ezen dokumentum életbe ülte­tésének az időszaka érkezett el, amelynek so­rán konkrét stratégiai partnerség megvalósí­tása a közös cél. A magyar államfő elismerés­sel szólt a romániai demokratikus folyama­tokról. Megelégedéssel nyugtázta, hogy a ro­mán parlamentben a kisebbségek képviselve vannak, s a romániai magyarság érdekeit vé­delmező szervezet szerepet kaphatott a buka­resti kormányban. Ugyanakkor kifejtette, fontos, hogy a nemzeti kisebbségek törvényes biztosítékokat kapjanak jogaik érvényesítésé­hez. Göncz Árpád kijelentette, hogy Magyar­­országnak elsőrendű érdeke Románia euro­­atlanti integrációja. A látogatás idején Bukarestben tartózkodó Tom Lantos amerikai képviselő a magyar és a román elnöknek átadta Bill Clinton hozzá­juk intézett levelét, amelyben az amerikai el­nök a kétoldalú kapcsolatok javulásáért elis­merését fejezte ki. Ugyancsak üdvözölte a magyar-román együttműködést az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének bukaresti ülésére érkezett Jeni Fisher, a testület elnöke­­ és Daniel Tarc­ys, az ET főtitkára,­­ Göncz Ár­pád és felesége hétfőn este érke­zett Kolozsvárra, ahol a magas rangú vendé­geket - Gheorghe Funar polgármester min­den erőfeszítése ellenére - a város magyar és román lakói meleg fogadtatásban részesítet­ték. Több ezer ember üdvözölte a magyar ál­lamfőt a kolozsvári Állami Magyar Színház épülete előtt, ahol az elnök a román biztonsá­gi erők meglepetésére átlépte a kordont, és néhány percre elvegyült az őt ünneplő tö­megben. A jelen lévő románok a két nép ba­rátságát éltető jelszavakat kiabáltak. A meghatódott elnököt a város legszebb hagyományait őrző, nemzeti viseletbe öltözött hóstátiak csoportja köszöntötte, s felkérték, hogy az ősi hagyomány szerint, kössön szala­got az 1586-ban alakult Kalandos Társaságok zászlajára, ami a legnagyobb megtiszteltetés­nek számít. A színház bejáratánál Göncz Ár­pádot Tompa Gábor rendező-igazgató és Si­mon Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Ope­ra igazgatója üdvözölték. A színház termében összegyűlt közönség hosszú perceken át tap­solva ünnepelt. A magyar államfő Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát tekintet­te meg. Az előadás végén a szűnni nem akaró taps közepette az elnök rövid beszédben mondott köszönetet a meleg fogadtatásért, és Isten áldását kérte a művészekre és a közön­ségre. Másnap reggel Göncz Árpád az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel reg­gelizett. A találkozóról kijövet Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és királyhágó­­melléki református püspök, újságíróknak nyilatkozva kijelentette, korai a látogatásra vonatkoztatott történelmi jelző használata. Tőkés szerint a magyar államfő túlságosan is alkalmazkodó magatartást tanúsított, s nem képviselte „az echte magyar” álláspontot. A püspök kifejtette, hogy az egyházfőkkel foly­tatott beszélgetésben „megbújt a vélemény­­különbség”, bár a vitát egyik fél sem kívánta kiélezni. Ezt követően az államfő meglátogatta a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot, a Farkas utcai református templomot és az ortodox katedrálist. Emil Constantinescu el­nökkel a Kolozs megyei prefektusi hivatalban találkozott ismét Göncz Árpád. A két elnök megkoszorúzta a volt Biasini-fogadó falán el­helyezett Petőfi-emléktáblát és az 1892-es ro­mán nemzeti harcosok, a memorandisták tiszteletére emelt emlékművet, majd megte­kintették az épülő görög katolikus templo­mot. Kolozsvárról Marosvásárhelyre utazott a két elnök, ahol a zuhogó eső ellenére, a város főterén tízezres tömeg várta a vendégeket. Hatalmas ünnep volt Marosvásárhelyen, ahol hét évvel ezelőtt Kelet-E­urópa első véres etni­kumközi konfliktusa robbant ki. A Városháza előtti téren elhangzott a magyar és a román himnusz, majd Emil Constantinescu és Göncz Árpád történelmi jelentőségű beszédet mon­dott. A szemmel láthatóan megilletődött ma­gyar elnök kifejezte azt a reményét, hogy az 1990-es eseményekhez hasonló véres konflik­­tus soha többé nem ismétlődik meg, hiszen mindkét országnak integrálódnia kell Euró­pába és a NATO-ba, s ezért sorsuk párhuza­mosan haladhat. Beszédében Emil Constantinescu eln­ök a csúcstalálkozót szintén történelminek nevez­te. Az elnök szerint a közös erdélyi látogatás a két nép közötti megbékélést és jó viszonyt hi­vatott biztosítani. A román államfő megdi­csérte Marosvásárhely magyar és román lako­sait, akik az ezelőtt hét évvel történt három­napos „tévelygés” után, megtalálták maguk­ban a békés együttéléshez szükséges erőt, s a városból és Erdélyből nem lett Bosznia előtt Bosznia típusú konfrontáció, hanem a józan ész győzött. A látványos ünneplés ellenére, a romániai és magyarországi lapok igencsak kételkedve kommentálták a magyar-román viszony leg­újabb fejleményeit. Hiszen mindaddig, amíg a két ország egyformán esélyes az első hul­lámban történő NATO-felvételre, nem lesz­nek újabb feszültségek. Ám úgy tűnik, hogy az amerikai kormány csupán Magyarország, Csehország és Lengyelország idei meghívását támogatja. Romániában ugyanakkor a gazda­sági reform erősen próbára teszi a lakosság tűrőképességét. Nagy a várakozás tehát, ám ha Románia nem lesz az első hullámban meg­hívott országok között, annál nagyobb lehet a csalódás. Márpedig egyik oka a kormány és az elnök által szorgalmazott magyar-román megbékélésnek éppen a NATO-bővítési ér­dek volt. S ha ez nem sikerül... TIBORI SZABÓ Zoltán Göncz és Constantinescu

Next