Magyar Szó, 1997. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1997-06-01 / 127. szám
2 KÜLPOLITIKA Államcsíny Sierra Leonéban Diktátor vagy választott elnök - majdnem mindegy A katonai puccsok, erőszakos hatalomátvételek gyakoriságában már régóta nem az egykor ebben élen járó latinamerikai országok vezetnek, hanem Afrika, annak is a Szaharától délre fekvő államai. Az Újvilágban a Rio Grande és a Tűzföld között jószerével már nincsenek is katonai diktatúrák, szinte mindenütt demokratikusan választott elnökök kormányoznak. Annál több van viszont belőlük az ún. Fekete Földrészen. Alig néhány nappal a nagy világvisszhangot keltő zaire-i (most már ismét kongói) hatalomváltás után a nyugat-afrikai Sierra Leonéban kergették el a törvényesen megválasztott elnököt, Ahmed Tejan Kabbahot, és tették meg államfővé a katonák által a börtönből kiszabadított Johnny Paul Koroma őrnagyot. Az események és az ebben vállalt szerepek kísértetiesen hasonlítanak egymásra, még akkor is, hogy amíg Kongóban nemzetközi megítélés szerint egy gyűlölt és tarthatatlan diktatúrát váltottak fel egy demokratikusnak ígérkező kormányzattal, addig Sierra Leonéban, az egykori brit gyarmaton, ennek éppen a fordítottja történt. Kinshasában a legújabb események már részben rácáfoltak erre az indokolatlanul optimista várakozásra. Igaz ugyan, az elűzött Mobutu magántulajdonának sajátította ki az országot, a helyébe (önhatalmúan) lépő új elnök is azzal kezdte, hogy felszámolta az eddig engedélyezett pártokat is, megkezdte a leszámolást nemcsak saját ellenlábasaival, hanem a korábbi ellenzékkel is, a beígért demokratikus választásokat pedig legkorábban két év múlva hajlandó megrendezni, ha már végbement a nép „átnevelése”. Az Afrikai Egységszervezet és a világ más nemzetközi fórumai és országai mégis elismerik az új rendszert, amiben az új freetowni hatalomtartók, a Sierra Leone-i puccsisták egyelőre még csak nem is reménykedhetnek. A Libéria és Guinea közé ékelődő Sierra Leone (spanyol neve Oroszlánhegyet jelent) a maga 130 dolláros GNP-jével afrikai viszonylatban is a szegényebb országok közé tartozik. Négy és fél milliónyi lakosságának kb. egyharmada eredeti lakhelyén kívül keresett menedéket vagy erőszakos áttelepítés áldozata lett az immár hat éve tartó, igaz a másfél évvel ezelőtti tűzszünet következtében hivatalosan szünetelő polgárháborúban. Öt év alatt immár a harmadik katonai államcsínyt élte át. Ebben az időszakban csak múló epizód volt a demokratikusan megválasztott Kabbah elnök nem egész másfél éves kormányzása. A polgárháború okait itt is, akárcsak Afrika számos más országában, a gazdasági elmaradottságban, az etnikai (törzsi) ellentétekben és a mindenkori kormányok nepotizmussal, kapzsisággal és egyéb elferdülésekkel terhes uralmában kell keresni. Az ilyen állapotok termelték ki annak idején Bokassát, az önhatalmú közép-afrikai „imperátort”, Ugandában leli Amint vagy éppenséggel a zaire-i Mobutut. Ami pedig a gyakori hatalomváltásokat előidéző etnikai konfliktusokat illeti, jellemző és egyben tragikus példája ennek Ruanda, a kölcsönös népirtásba torkolló hutututszi ellentét. Az államcsínyek mozgatórugóit mégis nem egy esetben Afrikán kívül, az egykori gyarmattartók metropolisában és a multinacionális társaságokban kell keresni. Az ideológiai szembenállás (különösen a szovjet befolyás veszélyének időszakában), valamint a gazdasági érdekeltség gyakran egymással összefonódva vezényelte kívülről a belső leszámolásoknak feltüntetett hatalomváltásokat az afrikai államokban. Ma már inkább csak az utóbbi hatás érvényesül, és így történhetett meg, hogy a korábbi szövetségesek (pl. Mobutu) nemkívánatosakká válnak. Az újonnan jelentkező, olykor az ismeretlenség homályából előbukkanó új hadurakról nehéz megállapítani, hogy kinek az érdekeit képviselve kerülnek a hatalom birtokába. Az már biztos, hogy Kabila, az új kongói elnök helyet foglal majd az Afrikai Egységszervezet hétfőn Hararében összeülő csúcsértekezletén, az viszont kétséges, hogy ki képviseli Sierra Leonét, mert Koromát erre semmiképpen sem tartják méltónak és alkalmasnak. Pedig Kinshasában és Freetownbant is önjelölt elnök lépett hivatalba. MADARÁSZ Árpád A NASA közelmúltbeli közleménye, hogy a Clementine katonai űrszonda radarja a Hold felületét vizsgálva vízi jég jelenlétére utaló nyomokra bukkant, tudományos szenzációként hatott. A Holdon ugyanis ez ideig már hat expedíció járt, de az asztronauták csak száraz, köves felszínt láttak, a víznek nyomát sem találták. Mi több, a Holdról hozott kőzetminták vizsgálatakor még utalást sem találtak arra, hogy a Holdon esetleg víz lehet. Ezért a kétségtelenül nagy jelentőségű felfedezés igazolására most egy új szondát indítanak, amely az eddigieknél nemcsak több, hanem pontosabb adatokat szolgáltat a 12 km mély és 2500 km széles, körülbelül 20 000 négyzetkilométernyi kráterről, amelyben feltehetően egy kisebb tó vízmennyiségének megfelelő jégmező van... A szeptember 3-án induló automata űrszondát a modern technológia csúcsteljesítményeként értékelik. A többi között olyan neutronspektrométerrel is rendelkezik, amely még a molekuláris mennyiségű vizet is ki tudja mutatni, tehát pontos választ adhat a kérdésre: Valóban van-e víz a Holdon? Az űrszonda orbitális pályán haladva elsősorban a Hold déli sarkának régióját fogja vizsgálni, vagyis azt a területet, ahol a Clementine radarja vizet jelzett... Egy holdbázis építésének tervezésekor a víz jelenléte kulcsfontosságú tényezőként szerepelhet. Túlmenően azon, hogy a víz lehetővé tehetné állandóan lakott települések létesítését, oxigénre és hidrogénre bontva rakétaüzemanyagot is biztosítana a további űrutazásokhoz... Az eddigi ismeretek szerint a Hold a Naprendszerben az egyetlen égitest, ahol az ember állandó jellegű lakótelepeket létesíthetne anélkül, hogy az égitestenvaló tartózkodása a szervezetére visszafordíthatatlan károsodással járna. A Holdon ugyanis még a szaporodásnak sem lenne akadálya, viszont más éiíitesten ez kiszámíthatatlan következményekkel járhatna. A világűrben, a súlytalanság állapotában, az alacsonyabb rendű emlősökön végzett eddigi kísérletek azt mutatták, hogy a szaporodási folyamatot a nehézségi erő irányítja, és ennek hiányában mutációk fordulnak elő. Néhány generáció után pedig meg is változik a fajta jellege. Noha a Holdon a nehézségi gyorsulás a földinek csak a 16,6%-a, ez mégis elegendő a szaporodási folyamat vezérléséhez... A rövidesen induló űrszonda a Hold felszínétől mindössze 100 km magasan fog haladni, és egy teljes esztendőn keresztül a rendkívül precíz műszereivel analizálja majd az égitest talajösszetételét, megállapítja hány százalékban tartalmaznak vasat, ként, aranyat, tóriumot és urániumot a holdkőzetek, vagyis milyen ásványi kincsek bányászására nyílik majd lehetőség. A holdkutató szonda részletes térképet is készít az égitestről, amelyen majd pontosan kijelölik a tudományos támaszpont építésének, valamint a nemzetközi obszervatórium felállításának helyét. Hogy kik lesznek az első holdlakók, arról egyelőre még nem döntöttek. Az amerikaiak szerint a holdbázisnak eleinte mindössze 7 lakója lesz, ha pedig teljesen kiépül, 30-100 szakember fog dolgozni az űrtelepen. Nemrég a japánok is érdekes tervet ismertettek, amely szerint 2010-ben fogják létesíteni a holdtámaszpontot. Mind az amerikaiak, mind a japánok programjában fontos helyet kapot a nemzetközi együttműködés, ugyanis egyik fél sem hajlandó egymaga finanszírozni az ilyen nagyszabású vállalkozást, amelynek költségei - egyesek szerint - még az 500 milliárd dollárt is meghaladnák, vagyis többe kerülne, mint egy Mars-utazás. (legközelebb: Egy robbanás emléke) UMER Miklós ŰRKUTATÁS A Tld kapujában (1.) A Clementine amerikai űrszonda által készített felvétel a Hold felszínéről Magyar Szó 1997. június 1., vasárnap Történelminek minősítve Göncz Árpád romániai látogatásáról (Kolozsvári tudósításunk) A magyar köztársasági elnök romániai látogatását több alkalommal is történelmi jelentőségűnek minősítette. Göncz Árpád előbb Bukarestben folytatott tárgyalásokat Emil Constantinescu román elnökkel és Victor Ciorbea kormányfővel, találkozott a román parlament két házának elnökével, Petre Románnal és Ion Diaconescuval, illetve Ion Iliescu volt államfővel, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, és beszédet mondott a bukaresti képviselőház és a szenátus együttes ülésén. Göncz és Constantinescu ezt követően Kolozsvárra és Marosvásárhelyre látogatott. Nem csoda, hogy erre a látogatásra hét évet kellett várni. Legalábbis ez derült ki a Göncz-Iliescu-találkozóról kiszivárgott részletekből. Hiszen a megbeszélések során Ion Iliescu a Ceausescu-időkre emlékeztető retorikával próbálta a magyar államfőnek bebizonyítani, hogy a romániai magyarság elsősorban román állampolgár, sorsának rendezése pedig kizárólag a román hatalomra tartozik. Iliescu kifejtette, hogy Göncz Árpád korábban is jöhetett volna Romániába, abban az időszakban, amikor ő volt az ország első számú embere. Ezt a találkozót leszámítva, a magyar elnök romániai látogatása látványos sikerrel zárult. Szimbólum értékű gesztus volt a román hatalom részéről a Bukarest melletti Snagovon, Nagy Imre egykori romániai fogságának színhelyén emelt emlékoszlop felavatása. Az eseményre Budapestről különgéppel leutazott az ’56-osok egy csoportja, élén Vásárhelyi Miklóssal, Nagy Imre snagovi fogolytársával. A bukaresti parlamentben mondott beszédében Göncz Árpád rámutatott, hogy a magyar-román államközi kapcsolatok az elmúlt időszakban jelentősen javultak, s a korábban évekig feszült viszonyban beállt változást az egész világon megelégedéssel fogadták. Az elnök szerint a két ország viszonyát rendező alapszerződés aláírását és parlamenti ratifikálását követően ezen dokumentum életbe ültetésének az időszaka érkezett el, amelynek során konkrét stratégiai partnerség megvalósítása a közös cél. A magyar államfő elismeréssel szólt a romániai demokratikus folyamatokról. Megelégedéssel nyugtázta, hogy a román parlamentben a kisebbségek képviselve vannak, s a romániai magyarság érdekeit védelmező szervezet szerepet kaphatott a bukaresti kormányban. Ugyanakkor kifejtette, fontos, hogy a nemzeti kisebbségek törvényes biztosítékokat kapjanak jogaik érvényesítéséhez. Göncz Árpád kijelentette, hogy Magyarországnak elsőrendű érdeke Románia euroatlanti integrációja. A látogatás idején Bukarestben tartózkodó Tom Lantos amerikai képviselő a magyar és a román elnöknek átadta Bill Clinton hozzájuk intézett levelét, amelyben az amerikai elnök a kétoldalú kapcsolatok javulásáért elismerését fejezte ki. Ugyancsak üdvözölte a magyar-román együttműködést az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének bukaresti ülésére érkezett Jeni Fisher, a testület elnöke és Daniel Tarcys, az ET főtitkára, Göncz Árpád és felesége hétfőn este érkezett Kolozsvárra, ahol a magas rangú vendégeket - Gheorghe Funar polgármester minden erőfeszítése ellenére - a város magyar és román lakói meleg fogadtatásban részesítették. Több ezer ember üdvözölte a magyar államfőt a kolozsvári Állami Magyar Színház épülete előtt, ahol az elnök a román biztonsági erők meglepetésére átlépte a kordont, és néhány percre elvegyült az őt ünneplő tömegben. A jelen lévő románok a két nép barátságát éltető jelszavakat kiabáltak. A meghatódott elnököt a város legszebb hagyományait őrző, nemzeti viseletbe öltözött hóstátiak csoportja köszöntötte, s felkérték, hogy az ősi hagyomány szerint, kössön szalagot az 1586-ban alakult Kalandos Társaságok zászlajára, ami a legnagyobb megtiszteltetésnek számít. A színház bejáratánál Göncz Árpádot Tompa Gábor rendező-igazgató és Simon Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója üdvözölték. A színház termében összegyűlt közönség hosszú perceken át tapsolva ünnepelt. A magyar államfő Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát tekintette meg. Az előadás végén a szűnni nem akaró taps közepette az elnök rövid beszédben mondott köszönetet a meleg fogadtatásért, és Isten áldását kérte a művészekre és a közönségre. Másnap reggel Göncz Árpád az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel reggelizett. A találkozóról kijövet Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és királyhágómelléki református püspök, újságíróknak nyilatkozva kijelentette, korai a látogatásra vonatkoztatott történelmi jelző használata. Tőkés szerint a magyar államfő túlságosan is alkalmazkodó magatartást tanúsított, s nem képviselte „az echte magyar” álláspontot. A püspök kifejtette, hogy az egyházfőkkel folytatott beszélgetésben „megbújt a véleménykülönbség”, bár a vitát egyik fél sem kívánta kiélezni. Ezt követően az államfő meglátogatta a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot, a Farkas utcai református templomot és az ortodox katedrálist. Emil Constantinescu elnökkel a Kolozs megyei prefektusi hivatalban találkozott ismét Göncz Árpád. A két elnök megkoszorúzta a volt Biasini-fogadó falán elhelyezett Petőfi-emléktáblát és az 1892-es román nemzeti harcosok, a memorandisták tiszteletére emelt emlékművet, majd megtekintették az épülő görög katolikus templomot. Kolozsvárról Marosvásárhelyre utazott a két elnök, ahol a zuhogó eső ellenére, a város főterén tízezres tömeg várta a vendégeket. Hatalmas ünnep volt Marosvásárhelyen, ahol hét évvel ezelőtt Kelet-Európa első véres etnikumközi konfliktusa robbant ki. A Városháza előtti téren elhangzott a magyar és a román himnusz, majd Emil Constantinescu és Göncz Árpád történelmi jelentőségű beszédet mondott. A szemmel láthatóan megilletődött magyar elnök kifejezte azt a reményét, hogy az 1990-es eseményekhez hasonló véres konfliktus soha többé nem ismétlődik meg, hiszen mindkét országnak integrálódnia kell Európába és a NATO-ba, s ezért sorsuk párhuzamosan haladhat. Beszédében Emil Constantinescu elnök a csúcstalálkozót szintén történelminek nevezte. Az elnök szerint a közös erdélyi látogatás a két nép közötti megbékélést és jó viszonyt hivatott biztosítani. A román államfő megdicsérte Marosvásárhely magyar és román lakosait, akik az ezelőtt hét évvel történt háromnapos „tévelygés” után, megtalálták magukban a békés együttéléshez szükséges erőt, s a városból és Erdélyből nem lett Bosznia előtt Bosznia típusú konfrontáció, hanem a józan ész győzött. A látványos ünneplés ellenére, a romániai és magyarországi lapok igencsak kételkedve kommentálták a magyar-román viszony legújabb fejleményeit. Hiszen mindaddig, amíg a két ország egyformán esélyes az első hullámban történő NATO-felvételre, nem lesznek újabb feszültségek. Ám úgy tűnik, hogy az amerikai kormány csupán Magyarország, Csehország és Lengyelország idei meghívását támogatja. Romániában ugyanakkor a gazdasági reform erősen próbára teszi a lakosság tűrőképességét. Nagy a várakozás tehát, ám ha Románia nem lesz az első hullámban meghívott országok között, annál nagyobb lehet a csalódás. Márpedig egyik oka a kormány és az elnök által szorgalmazott magyar-román megbékélésnek éppen a NATO-bővítési érdek volt. S ha ez nem sikerül... TIBORI SZABÓ Zoltán Göncz és Constantinescu