Magyar Szó, 1998. január (55. évfolyam, 4-28. szám)

1998-01-07 / 7. szám

1998. január 7., szerda Elégedetlenség A TORIBOS projektum nyolcadik közvélemény-kutatásának adatai A Szabadegyetem TORIBOS elne­vezésű közvélemény-kutatási projek­tuma túljutott a negyedévenként esz­közölt nyolcadik felmérésen, amely­nek keretében közéleti és politikai kér­désekről nyilatkoznak a község lakói. Összesen 106 000 polgár közül min­den kétszázadikat, azaz 505- öt szólal­tattak meg, s 32,23 százalékuk magyar, 19,22 szerb, 15,34 bunyevác, 13,79 százalék horvát nemzetiségűnek, 14,95 százalék jugoszlávnak vallotta magát stb. A kutatás szervezői szerint nincse­nek megbízható adatok a lakosság nemzetiségi arányáról, mert a legutób­bi - az 1991-es - népszámlálás óta bi­zonyára megváltozott az összetétel. Jellemző azonban, hogy nem a leg­utóbbi adatokkal operálnak, hanem következetesen egy maguk által felállí­tott, vélhető (?) arányokat használnak, melyek szerint a magyarság arányszá­ma tíz százalékkal esett, ami mintegy 25 százalékos létszámcsökkenést je­lenti? Kissé sok, akárcsak az ugyancsak veszélyeztetettséget érző horvátok- bu­­nyevácok arányszámának növelése. A szervezők szerint ez nincs lényeges ha­tással a szociális kérdésekről alkotott közvéleményre. Ezt bizonyos fenntar­tásokkal talán elfogadhatjuk, azt azon­ban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikai témákról igencsak el­térő lehet a különféle társadalmi hely­zetben levő lakosság véleménye. Nos, a fenti feltételek között lebo­nyolított véleménynyilvánítás során a megkérdezettek többsége nem tudja mit kezdjen a privatizálás alkalmával kapott részvényekkel. Mindössze mintegy 20 százalékuk ellenzi a horvát avagy bunyevác tannyelvű tagozatok bevezetését, 38,83 százaléknak pedig nincs erről véleménye. A kutatást vég­ző csoport szerint örvendetes, hogy egyre többen egyetértenek az említett tagozatok bevezetésével. A megkérdezettek nagy hányada, háromnegyed része nem zárkózik el az elől, hogy más nemzetiségű legyen polgártársa, szomszédja, felettese, ba­rátja vagy házastársa, ami magas fokú toleranciára vall. A közvélemény-kuta­tással felölelt polgárok nagyjából elé­gedettek a kommunális szolgáltatások­kal. 44,47 százalékuk helyesli, hogy az önkormányzatban felosztották a hatal­mat a VMSZ, az SZSZP és az SZDSZ között. Minden más tekintetben nem­leges választ adott a megkérdezettek többsége, azaz elégedetlen a szociális helyzetével, kénytelen a háttérgazda­ságban való tevékenységgel tengetni életét. Ezt példázza, hogy 38 százalé­kuknak időszerű lenne a lakás felújítá­sa avagy háztartási felszerelés vásárlá­sa, 29 százalékuknak pedig a ruhavá­sárlás, de nem volt rá pénzük. A vá­lasztások alkalmával 60 százalékuk nem tudja kire szavazna, azaz a polgá­rok egyharmada adná voksát valame­lyik pártra, egyharmada az utolsó pil­lanatban döntene, hogy voksoljon-e, egyharmada pedig szilárdan elhatá­rozta, hogy nem szavaz. A megkérdezett szabadkaiak több­ségének, (69 százalékának) továbbra sincs bizalma a szövetségi és köztársa­sági, 67,38 százalékának pedig a helyi politikusok iránt. Az előbbiek közül Milošević vezet a ranglistán, a meg­kérdezettek 10,49 százalékának élvezi a bizalmát (szeptemberben még 15,28 százalékáét). Helyi szinten legtöbb bi­­­­zalmat (23,88 százalék) Kasza József él­vezi, s népszerűségi ranglistán Kern Imre követi 4,27 százalékkal. A politi­kusokba vetett bizalom egyébként minden szinten csökkent. Végül meg kell említeni, hogy a megkérdezett szabadkaiak nem nagy bizalmat táplálnak a rendszer intézmé­nyei iránt, negyed részük pedig sem­milyen bizalommal sem viseltetik irán­tuk, s jobban hisznek a helyi mint a köztársasági intézményeknek. V. I. SZOMBATON A nők elleni erőszakról Szombaton délben dr. Zorica Mrse­vic jogász, kriminológus lesz a Női Stú­diumok vendége. A nők jogairól és a nők elleni erőszakról tart előadást a Đuro Đaković utca 23. szám alatt (a köz­­gazdasági középiskola melletti épület). BÁCSSZŐLŐSÖN A honfoglaló magyarokról Bácsszőlősön, a helyi közösség ta­nácstermében szombaton délután 4 órakor dr. Horváth Mátyás nyugalma­zott egyetemi tanár tart előadást A honfoglaló magyarok címmel. Január 15-éig lehet fegyvert legalizálni A Belügyi Titkárság értesíti a lakos­ságot, hogy a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel ez év január 15-éig hosszabbítják meg a polgárok tulajdo­nában lévő fegyverek legalizálásának és átadásának határidejét, ami a fegy­verlapok kiadásáról, illetve a fegyver­birtoklás jóváhagyásáról szóló rendelet első és második szakasza értelmében történik. Eddig adhatják át tehát a pol­gárok kérvényüket a fegyverlap kiadá­sára, a vadászfegyver tartásának jóvá­hagyására, ezenkívül kérvényezhetik a szabálytalanul beszerzett és tartott fegyver átadását a rendőrségnek. A szabadkai Belügyi Titkárság ille­tékességi területén eddig kiváló vissz­hangra lelt a fegyverek legalizálására vonatkozó felhívás. Ez a tény, valamint a kérvények gyors és hatékony elbírá­lása azt igazolja, hogy indokolatlanok voltak a lakosság egy részének fenn­tartásai az akció elején. A fegyverlegalizálás sikeres folyta­tása és befejezése érdekében a szabad­kai titkárság ezúton is felhívja a fent ismertetett fegyvereket birtokló polgá­rokat, hogy január 15-éig a következ­ményektől való legcsekélyebb félelem nélkül kérvényezzék a fegyverlap ki­adását, illetve adják át fegyverüket. Részletesebb felvilágosítást mind­ezzel kapcsolatban a fegyvertulajdono­sok személyesen is kaphatnak a a sza­badkai Belügyi Titkárságon, a topolyai Belügyi Osztályon, valamint a kishe­­gyesi rendőrállomáson - áll a szabad­kai Belügyi Titkárság közeleményé­­ben. Magyar Szó VASÁRNAP A Népkör közgyűlése Vasárnap délelőtt 10 órakor rende­zik meg a Népkörben a művelődési egyesület közgyűlését. A meghívó szö­vege szerint várják a tagságot, a párto­lókat, vagyis mindenkit, aki a magyar művelődés és kultúra fejlődéséért, ki­egyensúlyozott jövőjéért felelősséget érez. Szabadkán ma FILM ZVEZDA: Vulkán amerikai (17, 19, 21) MUNKÁS: Herkules és Sherlock amerikai-francia (16, 18) * Tudom, mit csináltál múlt nyáron, amerikai horror (20, 22) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat) tel.: 94 vagy 551-373; járóbeteg- szolgálat: a Zmaj Jova utcai rendelőben * Gyermekgyógyászati rendelő: Đuro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Iskolai rendelő, tel.: 553- 627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 552-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499 KIÁLLÍTÁS VÁROSHÁZA ELŐCSARNOKA: A LUSA karácsonyi tárlata VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiál­lítás; VÁROSI KÖNYVTÁR: Gyermek­­könyv-múzeum című kiállítás GIMNÁZIUM: Boros György gra­fikáinak kiállítása KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKO­ZÓ: A szabadkai képzőművészek kö­zös kiállítása,és A képregényiskola növendékeinek kiállítása BUCKA-GÁNYÓ GALÉRIA: Giga Juragic Dile­kovilji festő kiállítása ART CAFFE: Válogatás a Q cso­port alkotásaiból LEONARDO GALÉRIA: Mité Vuksanovic olajfestményeinek kiállí-SZABADEGYETEM ELŐCSAR­NOKA: Ognjen Radošević: Bili smo deca című fotókiállítása ALFA STÚDIÓ: Gyurkovics Hu­nor alkotásainak állandó kiállítása CINEMA GALÉRIA: Turzai Sán­dor festményeinek kiállítása A Magyar Szó szabadkai oldala minden nap olvasható a Tipp-Topp BBS rendszerén az 552-552-es szá­mon. SZABADKA 9 AZ EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET SZERINT Egyelőre nem fenyeget bennünket nagyobb járványveszély Az Egészségvédelmi Intézet legújabb adatai szerint járványügyben nem leselkedik ránk nagyobb veszély. A december 29-e és január ötödike között jegyzett megbetegedések az ilyenkor szokásos méretekben jelentkeztek. Dr. Nebojša Brcan az intézet járványügyi osztályának vezető orvosa szerint egyetlen esetben, illetve családban sem regisztráltak tömegesebb megbete­gedést. A körzeti orvosoktól, illetve gyermekgyógyászoktól kapott adatok alap­ján az említett időszakban egy szalmonellafertőzésről van tudomásuk, fer­tőző torokgyulladással összesen 19-en keresték fel orvosukat, négy esetben észleltek sarlackot, bárányhimlő ötven gyereknél jelentkezett, herpeszt és rühöt egy-egy esetben jegyeztek, ugyancsak egy esetben regisztráltak fer­tőző agyhártyagyulladást. Fertőző sárgasággal pedig négy beteget vittek kórházba. A jelek szerint egyelőre elkerül bennünket a náthaláz, mint azt dr. Brcan doktor kiemelte, noha számos vírusos fertőzés hasonló tünetekkel jár (hő­emelkedés, kínzó köhögés, fejfájás stb.) a belgrádi Toriak intézetben mind a mai napig nem különítették el a m­áthaláz vírusát. ská ÜNNEPI STATISZTIKA Legtöbben vágott sebbel kerültek kórházba Kész csoda,­ hogy a megszámlálha­tatlan petárdarobbantásnak az elmúlt ünnepekben nem lett súlyosabb követ­kezménye. A kórház sürgősségi felvé­teli osztályán szilveszter éjszakáján je­­lenkezett ugyan két személy égési se­bekkel, de nem derült ki, hogy mi okozta azt Híradásokból tudjuk, hogy a petárdarobbantások cseppet sem ve­szélytelenek, Magyarországon például az ünnepek alatt egy ember megvakult ennek következtében, de hallhattunk egyéb balesetekről, égési sérülésekről is. Petárdadurrogtatás pedig volt bő­ven, ha nem is történt szerencsénkre súlyosabb baleset, a frászt hozta az em­berre ha a sarkában robbant a szerke­zeti A kórházi osztályon kapott infor­máció szerint karácsonytól január má­­sodikáig összesen 159 balesetet szen­vedettnek nyújtottak segítséget. Mint megtudtuk, karácsony böjtjén nagyon sokan kerültek válságos lelkiállapotba, többen öngyilkossági kísérlet után ke­rültek kórházba. Ezzel szemben szil­veszter éjszakáján - amikor összesen negyven esetben kellett beavatkozniuk - legtöbb beteget vágott sebbel hoztak be az osztályra. Volt közöttük fejsérü­lés, kéz és lábtörést szenvedett is. *** A Petőfi Sándor utcai mentőállo­más ügyeletesei szerint nem akadt túlságosan sok munkájuk a legvidá­mabb éjszakán, nyugodtabbnak bizo­nyult az előző éveknél. A december 31-étől január negyedikéig tartó ün­nepek alatt az állomás rendelőjét összesen 150-en keresték fel. Az ügye­letes mentőorvost rajtuk kívül 90 eset­ben riasztották. Elsősorban szívpana­szok, a magas vérnyomás okozta rosszullét miatt kerestek orvosi segít­séget, de volt közlekedési balesetben sérült segélykérő is szép számmal. S. K.Á. HALLÓ NÉPSZÍNHÁZ Készül a Sztárcsinálók Valamennyi előadás addig marad műsoron, míg lesz nézője, mondja Kovács Frigyes, a színház új művészeti vezetője Új vezetővel, új koncepcióval kezdi/kezdte az új eszten­dőt a szabadkai Népszínház, de bizonyos „hagyományok” nem szakadnak meg (fontosak persze a jövőépítő törekvések is). Januárra a szervezőiroda több érdekes, színvonalas elő­adást kínál s lesznek végre ven­dégjátékok is. Kapunyitás janu­ár 10-én Kincses Elemér Ég a nap Seneca felett című darabjá­val. ■ Mikor „indul” a Színész­­képző Stúdió, kérdezzük Ko­vács Frigyestől, a Népszínház magyar társulatának újonnan megválasztott művészeti vezető­jétől? - Az első képességvizsga sike­resnek mondható, mert öt lányt azonnal felvehettünk. A fiúk - sajnos - nagyon kis számban je­lentkeztek és nélkülük február elsején nem tudjuk megkezdeni a tanítást A létszám akkor lesz teljes, ha sikerül legalább három tehetséges fiút találni. Ennek ér­dekében január végén újabb au­­díciót hirdetünk meg. A feltéte­lek változatlanok. ■ Milyen sorsot szánnak a tavaly bemutatott és többször megismételt előadásoknak? - Valamennyi előadás addig marad műsoron, amíg játszható. Csúnya szóval: „eladható”. Esz­telen dolog lenne radikális vál­tozásokkal felrúgni mindazt, ami a múltban sikeresnek bizonyult. A színház, az alkotó­­művészek pénzt, energiát fektettek be ezekbe az előadások­ba. Ennek az évnek azonban az a feladata, hogy a társulatot újjáformáljuk, ki kell elégítenünk a különböző közönségré­tegek igényeit, tanulnunk kell az új helyzetet, nemcsak a színház technikáját, hanem új igé­nyeket teremtő adottságait. ■ Újabb bemutató előadást mi­kor hirdetnek? - Újvidéken már január 15-én megkezdődnek a próbák Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor Sztárcsiná­­lók című rockmusicaljéből, Nagy Viktor rendező és Bakó Gábor ko­reográfus közreműködésével. Ez közös produkció. Bemutató Újvi­déken, majd néhány napra rá Sza­badkán, február közepén vagy vé­gén. A próbák színhelye az Újvidé­ki Színház nagyterme. Szereplők: Szloboda Tibor, Puskás Zoltán, Balázs Áron, Kalmár Zsuzsanna, Figura Terézia, Krizsán Szilvia, Cserik Árpád, Giricz Attila, Mess Attila, Mezei Kinga, Nagypál Gá­bor, Szorcsik Krisztina, Erős Ervin és mások. ■ A következő darab? - A Sztárcsinálók után bemutat­juk Alfonso Sastre Szájkosár című drámáját. Nagyon­ reméljük, hogy a magyarországi Ács János eleget tesz a meghívásunknak és elvállalja a darab rendezését ■ Mi újság a Kosztolányi Szín­házban? - Péter Ferenc vezetésével foly­nak a próbák Dejan Dukovszki, macedón szerző Lőporos hordó (Bure baruta) című művéből. Az elő­adás minőségétől függ, hogy a produkciót felvesszük-e a Népszínház rendes műsorára. A próbákat Zentán tartják. B. Z. (HEVÉR Miklós felvétele) Kovács Frigyes *Áramszünet Bácsszőlősön Az Elektrovojvodina szabadkai áramelosztója értesíti a fogyasztókat, hogy a hálózaton végzett javítások mi­att holnap és holnapután 9 és 13.30 óra között nem lesz áram a Belgrádi utca egy részében, mégpedig a Horgo­­si utcától az E-5-ös úti szakaszán. Rossz idő esetén a munkálatokat elhalaszt­ják.

Next