Magyar Szó, 1998. március (55. évfolyam, 53-78. szám)
1998-03-01 / 53. szám
KÜLPOLITIKA Törökország Európa ellen Mennyi minden megakasztható az Európai Unió bővítését - ez a kérdés vetődik fel elsősorban az Európai Konferenciának elkeresztelt, nem egyszerűen értekezletnek, hanem állandó fórumnak elképzelt, az EU bővítése kérdéseivel foglalkozó testületnek tíz nap múlva esedékes első öszszjevetelével kapcsolatban. Az előkészületek során elsősorban az EU dilemmáival foglakoztak,azzal, hogy az Unió nehéz helyzetbe került, mert saját gondjai - elsősorban Európa világgazdasági pozícóinak gyengülése - miatt nem tud olyan segítséget nyújtani a csatlakozni kívánó országoknak, mint annak idején, mondjuk, Portugáliának nyújtott, de azt sem engedheti meg magának, hogy ne méltányolja ezeknek az országoknak saját erejükből elért eredményeit, mert azzal a romboló erőknek adna segítséget. A fenti alapvető dilemma miatt a bővüléssel kapcsolatban elsősorban a problémák látszanak. Látszanak az EU gondjai, főképp az, hogy nem sikerült megoldani kérdéseit, az intézmények hatékonyabb működésétől a mezőgazdasági politika reformjáig. Látszanak a társulni kívánó országok gondjai a fejlődésben lemaradás problémájától a félelemig, hogy a csatlakozás katasztrofális lehet ott, ahol nem bírják a versenyt a fejlettebb gazdaságokkal. Mielőtt aznban az Európai Konferencia érdemben megkezdené a foglalkozást ezekkel a sorsdöntő kérdésekkel, az EU-nak már a március 12-ére összehívott értekezlet előkészületei során szembe kell néznie azzal, hogy nem tisztázódott Törökország helye és szerepe a bővülés folyamatában, az sem biztos, hogy Törökország ott lesz az értekezleten, ami nemcsak sajátos fényt vetne a bővítésre, hisz egy régebben Nyugathoz tartozó, több tekintetben a felvételre javasoltak előtt járó országot rekesztenének ki a folyamatból, hanem bonyolítaná magát a folyamatot is. Az EU legutóbbi csúcsértekezlete ugyanis Törökországot a tíz éve benyújtott felvételi kérelem ellenére még a lassú sávban a felvétel felé haladók közé sem sorolta. A hivatalos indoklás szerint az emberi jogok megsértése és a szomszédokkal való rendezetlen viszonyai miatt. Ténylegesen azonban részben a 60 milliós ország óriási munkaerő-feleslegétől való félelem, részben Görögország ellenállása miatt Ankara válasza erre az lett hogy elmérgesítette viszonyát az EU-val. Még mielőtt a jövő héten foglalkoznánk magával a bővítési értekezlettel, szólnunk kell az EU és Törökország viszonyáról, egyrészt mert ennek a viszonynak a megromlása kidomboríja a bővítés egyes vonatkozásait másrészt azért, mert Ciprusnak, a felvételre leginkább megért országnak a felvétele elképzelhetetlen a Törökországgal való viszony rendezése nélkül. Kitoltak a demokráciával a világpolitikát újabban annyira foglalkoztató rendszerek, többek között azzal, hogy a demokráciát próbálják szembeállítani mindazzal, amit a demokrácia egy társadalom életében jelent. Ez kap tragikus színezetet, amikor az irakiak 96 százalékos szavazattöbbséggel jóváhagyják azt a rendszert, és — azt bizonyítva, hogy nincsszükség választási csalásra - milliók hajlandóak életüket áldozni azért a rendszerért, amely éhhalálra ítélte a gyerekek millióit, gyógyszerhiány miatt korai halálra az öregeket. Vagy amikor a szerbek népszavazással jóváhagyták nemzeti tragédiájuk minden újabb lépcsőfokát. De bővelkedhet komikus fordulatokban is, például amikor az ellenzék tüntetéssel, a külföld növekvő nyomással rá akarja bírni Milosevicet, hogy ne éljen azzal az eszközzel - a választási eredmények bírósági felülvizsgálásának lehetőségével -, amit a választások tisztaságának a szavatolására kényszerített az ellenzék és a külföldi térség rendszereire. Törökország és az EU viszonyát most az teszi bonyolulttá és helyezi sajátos megvilágításba az egész viszonyulást a bővítéshez, hogy az EU ebben az esetben Szemben találta magát a demokráciának ezzel a kérdésével. Egyrészt Törökország, amikor visszautasítja az emberi jogok megsértése miatti kritikát, azt az eszközt veszi igénybe, amelyet a nemzetközi viszonyok demokratizálódása adott a népek kezébe - a belügyekbe való be nem avatkozás elvére hivatkozik. Mintha nem az ő érdekük lenne, hogy véget vessenek a kurdok elleni háborúnak. Közvetlenül azért, mert nem fejlődhet, még kevésbé lehet boldog az az ország, amely háborút folytat polgárainak legalább egynegyede ellen. Közvetve pedig azért, mert ez a háború a hadseregre költött hatalmas összegtől a menekültek millióin át egész nagy terület tönkretevéséig - sok tekintetben megzavarja az ország fejlődését és gazdasági életét. Vagy mintha nem az ország politikai életét nyomorítaná meg, számos deformációt szülve, hogy kihallgatás közben nem egyet halálra kínozva 10-12 évi börtönre ítélnek fiatalokat, csak azért, mert részt vettek valamilyen tüntetésen? Amikor ilyen kérdésekben szembeszegülnek Európával, akkor már könnyű csatasorba állítani azokat, akik nem a gazdaság elmaradottságának felszámolásában láják a megoldást, hanem csak azt látják, hogy a nyitás Európa felé problémákat okoz ebben az elmaradott gazdaságban, például az EU-val létrehozott vámunió hatása abban mutatkozott meg, hogy 37,7 százalékkal megugrott a külkereskedelmi defcit, mert az EU-ból származó behozatal 32,5 százalékos növekedését a török kivitel képtelen volt fedezni. Ebből akkor lesz tragédia, ha ezt a helyzetet azok az erők próbálják kihasználni, a belügyekbe való beavatkozás körüli vaklármát azok akarják meglovagolni, akik Törökországot különben is el akarják távolítani Európától És itt van a demokráciával kapcsolatban kialakult furcsa helyzetnek a másik vonatkozása - ezek az erők most a demokrácia nevében, a tömegek képviseletében próbálnak éppen a demokratikus eszmények ellen fellépni. Mint ahogy Erbakan, a mohamedán szélsőségek pártjának vezére, amikor pártja betiltása ellen tiltakozott, azzal érvelt, hogyan lehet az emberi jogokkal összeegyeztetni egyesek kitiltását a politikából csak azért, mert egyes kérdésekben másképp vélekednek, hogy lehet demokrácia, amikor betiltanak egy pártot, amely a szavazatoknak több mint a 20 százalékát megkapta. Átengedik a sötét erőknek és a kátosznak azt az országot, amelyet nem vesznek fel az EU-ba - ez a dilemma Törökország esetében talán még világosabban látszik, mint azoknál a kelet-európai országoknál, amelyeknek az EU bővítésével kapcsolatban azért nem adtak visszautasító választ, mert attól féltek, hogy ezzel azok alá adnák a lovat, akik ezeket az országokat különben is távol akarják tartani Európától, hisz nemzeti vagy vallási előítélet szintére emelt elmaradottságukat féltik és őrzik Európa hatásával szemben. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a már említett és más okok miatt nem mondhattak igent Törökországnak, közben tudták, hogy ezzel azoknak az erőknek a befolyását növelik, amelyek iráni vagy szudáni típusú mohamedán államot akarnak létrehozni Európában, a demokrácia védnökévé vált NATO-n belül. Mint ismeretes, Törökországban az 1995-ös parlamenti választásoktól 1997 júniusáig az ország miniszterelnökét az a Jólét Párya adta, amely a világias országgal szemben a mohamedán vallás egyeduralmának megteremtését tűzte ki célul. Befolyásának növeléséhez felhasználta a szegények (vannak országrészek, ahol a lakosság 30 százaléka éhezik, és a gazdagok 20 százaléka a nemzeti jövedelem 55 százalékát birtokolja), elsősorban a munkanélküliek - az aktív lakosság 26 százaléka nem talál munkát - elkeseredettségét. Már a hatalom megszerzése előtt azzal, hogy ezerszámra nyitotta az ingyenkonyhákat, utána pedig olyan populista politikával, amely gyorsítva növelte az ország máris katasztrofális, 79,7 milliárd - minden lakosra több mint ezer - dolláros adósságát. Az ország politikai életébe államcsínnyel már háromszor beleszóló hadsereg közbelépése ezt a pártot kiszorította a hatalomból de nem vitás, hogy valamilyen más formában ismét harcba indul, és Törökország kimaradása az EU-ból biztosan az ő malmára hajtja a vizet Holott a kurdok kivándorlásának engedélyezésével még a mostani, nem mohamedán beállítottságú kormány is demonstrálta,hogy Törökország mennyi borsot törhet Európa orra alá, így meztelenedik le teljes egészében az EU-nak a bővítéssel kapcsolatos dilemmája - egyes országokat nem vehet fel, de nemet sem mondhat nekik katasztrofális következmények nélkül. BÁLINT István Magyar Szó 1998. március 1., vasárnap VAN MÁS VÁLASZTÁS - POLGÁRI MAGYARORSZÁG A Fidesz jövőképe A magyar gazdaság képes az évi hétszázalékos növekedésre - A jobb közérzet képletei Eléggé egyértelműnek látszik, hogy a májusban megtartandó választások során győzelemre csak két párt számíthat. Tehát: vagy megtartja hatalmát a Magyar Szocialista Párt, vagy azt a Fiatal Demokraták Szövetsége veszi át. Korábban úgy tűnt, hogy a Független Kisgazdapárt is beleszólhat a versengésbe, tehát hármas előtérben keresendő a megoldás, ám a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok sorra a kisgazdák fokozatos leszakadásáról tanúskodnak. Vagy ahogyan Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke nyilatkozta a minap: „Különben sincs három egyforma politikai erő, a választójogi rendszer ennek kedvez. A végén mindig ketten maradnak, mint a westernfilmekben.” Aiatai demokraták a múlt héten tartották a kilencedik kongresszusukat. Ez amolyan választásiprogram-alkotó tanácskozás volt, ismételten tudtára adva mindenkinek, hogy az éppen tíz éve működő párt ezúttal valóban komolyan kormányzati szerepre készül. Másokkal is szövetségben: a Fidesz - mint ismeretes - választási együttműködési megállapodást kötött a Magyar Demokrata Fórummal és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (ezt nemrégiben a KDNP- ből kilépők alapították), valamint egyezségre jutott a Magyar Demokrata Néppárttal a választások második fordulójára vonatkozóan. A Fidesz, ugyanakkor már hetekkel ezelőtt közzétette miniszterjelölteinek névsorát, míg Magyarország miniszterelnöke - választási sikerük esetén - természetesen Orbán Viktor lenne. Minden készen áll tehát a rajthoz, s a közvélemény értelemszerűen most arra kíváncsi elsősorban, hogy aiatai demokraták mit kínálnak, azaz mi rejlik a Van más választás - Polgári Magyarország jelszó mögött Deutsch Tamás voltaképpen ennek a nyigára utal, amikor számszerűsíti a statisztikai tényt, miszerint a magyarországi választók legnagyobb része a polgári értékrendek közül a polgárit vallja magáénak, hogy az MSZP kommunikációs tartalékai kimerültek, a sikerpropaganda elapadt, „az emberek erre csak legyintenek, a valóság és a szocialisták által sugallt kép közötti távolság egyre nagyobb". Az ellenfél persze nem lebecsülendő, éppen ezért a kettejük közötti különbséget igyekeznek minél szemléletesebbé tenni, ám minden vagdalkozást mellőző fokozott óvatossággal, nem elriasztva a még bizonytalan választókat vagy a szocialisták táborából várható potenciális átpártolókat. A Demokrata c. hetilap kérdéseire válaszolva Varga Mihály, a Gazai demokraták frakcióvezető-helyettese például így hangsúlyosít: „Tudatosítani kell, hogy a Fidesz nem egy radikális párt, nem akarja fenekestül felforgatni a gazdaságot. A nagytőke eddig kialakított pozícióinak a megváltoztatását követelni irreális dolog volna, erre tehát mi nem törekedhetünk. A tőke nagyon érzékeny a politikai változásokra, nem lenne jó, ha tömegével menne Magyarországról más országokba.” Kifejezett céljuk viszont ez egyben a Fidesz programjának egyik sarkalatos tétele sokkal jobb feltételeket teremteni a kis- és középvállalkozások számára. Úgy vélik ugyanakkor, hogy a magyar gazdaságban a mai növekedés mértékénél lényegesen nagyobb lehetőség van, ám előzőleg véget kell vetni a restrikciós politikának, hasonlóképpen csökkentésre szorulnak az adóterhek, s ezek által megvalósíthatóvá válna az évi hétszázalékos tartós növeke-dés, melynek folytán Magyarország, mintegy huszonöt esztendő elteltével, a vásárlóerő átlagának tekintetében beérné az Európai Unió államait. Közérzetjavító szempontból a Fidesz politikusai általában a közbiztonság javítását szorgalmazzák, a demokrácia intézményeinek stabilitását, a gazdasági életben a tisztességet. S egyfajta válságkezelést, mivel számos jel arra utal, hogy egyre fogy azok száma, akik úgy vélik, az 1990-ben kialakított berendezkedés alkalmas arra, hogy életük megjavításában segítségükre legyen. Ehhez kell megfelelő jövőképet megalkotni. Orbán Viktor a Népszabadságnak adott interjújában a következőképpen összegez: „Az az út, amelyen a Fidesz, a polgári Magyarország jár, világosan különbözik a mostani kormánykoalícióétól. Úgy látom, két erő képes a maga kultúráját, jövőképét érthetően megfogalmazni. Ez a mostani kormánykoalíció, amely egyfajta szocialista Magyarország felé halad, és a másik, a Fidesz, amelyik a polgári felé.” SINKOVItS Péter Orbán Viktor -----'-- —-4, , ' ISO 25 3081» 18 a IC ....................................... ....................... A közvélemény-kutatás eredménye: a Fidesz és a szocialisták fej-ág mellett Megfeneklett reformpolitika (Kolozsvári tudósítónktól) Romániának 1998-ra még nincs parlament által jóváhagyott költségvetése. A Nemzetközi Valutaalp küldöttsége, Paul Thomson vezetésével, két hete tárgyal Bukarestben arról a 86 millió dolláros kölcsönről, amelynek folyósítását a nemzetközi pénzintézet lényegében a reformok, a privatizáció, a szerkezetátalakítás felgyorsításától teszi függővé, de amire nem lát biztosítékot sem, mert a román politikusok önmagukkal és egymással vannak elfoglalva. Miközben a gazdaság tovább őrli önmagát Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Ciorbea-kormány nem tudja teljesíteni a választóknak tett ígéretét Nemcsak a gazdasági stagnálást nem volt képes megszüntetni, de átgondolatlan, tétova és sokszori hibás intézkedéseivel a további romlást, a visszaesést gyorsította. A kezdeti lendület - amikor a ráfizetéses bányákat lezárták - még reménykeltő volt, annál inkább, mivel nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy a berzenkedő Zsilvölgyieket (néhány évvel előbb médnem szétverte Bukarestet a három bányászzás siserahada) megfékezzék. Ezt követte volna a ráfizetéses mamutvállalatok leállítása. Több száz ilyen veszteséggyárról készült felmérés. Ezek a monstrumok hatalmas energiákat (villany, víz, gáz, nyersanyag) fogyasztottak, amelyekért éveken át képtelenek voltak fizetni, s így mind gyarapodó adósságállománnyal terhelték a költségvetést. Nos, amikor a leállításra szánt vállalatok névsorát közzétették, nyomban elkezdődött a tipikusan balkáni ügyeskedés, a korrumpálás, a machináció: ha valakinek volt valahol egy valamije, akkor azt megmozgatta, hogy megfelelő helyen ejtsen egy jó szót a gyár érdekében... Mire a listáról kiderült, hogy pontatlan, mert ez a gyár nem is veszteséges, az a kombinát is életképes — ezzel aztán szinte teljesen megfeneklett a gazdasági szerkezetátalakítás. A privatizáció „kalap alatt” folyik, a sétó hatalmas csúszópénzeket sejt az Állami Vagyonalap tranzakciói mögött, a disznóságokat azonban ügyesen elkenik; mintha ma már senki sem emlékezne arra, hogy tavaly novemberben az akkor még friss államelnök könyörtelen harcot hirdetett a korrupció ellen. Azóta sem ítéltek el senkit korrupció vádjával.. Immár hosszú idő a legsúlyosabb gond az infláció, amely tavaly 151,4 százalékos volt, az idén pedig a kormánykörökből származó derűlátó jóslatok 78-84 százalékot ígérnek. Ez azt jelzi, hogy a román gazdaságban még nem alakultak ki a piacgazdaságra jellemző egyensúlyi feltételek. Tavaly a fizetések (1996-hoz viszonyítva) 97,8 százalékkal nőttek, miközben - mint mondottam -az infláció 151,4 százalékos volt Ennek a következménye, hogy ebben az időszakban 29 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi áruforgalom - tehát ennyivel rosszabbul éltünk. Az utóbbi hónapokban hozott stabilzációs intézkedések eredménytelenek voltak, az egyensúlyromlás és a termeléscsökkenés - a politikai labilitás mellett - állandósult. Az országon átsöpört az első idei sztrájkhullám: az egészségügyi dolgozók két héten át követeltek 100 százalékos béremelést. Amire a kormány 25 százalékot ajánlott fel. Két hét után -úgy tűnik - megszületett a kompromisszum, erre azonban a tanügyiek is figyelmeztető sztrájkba kezdtek. És a nagy szakszervezeti tömörülések - amelyek egyébként támogatták a Ciorbae-kormány meghirdetett reformpolitikáját - újabb bérkövetelési akciókat helyeztek kilátásba. Tözben a kormány haláltusája tovolvább tart. A hét közepén lemondott Valentin Ionescu privatizációügyi miniszter, s indokként csak ennyit mondott: gazdasági téren semmi sem történik. Másnap a lemondását visszavonta. Úgy hírült azonban, hogy hasonló lépésre - lemondásra - készül Daniel Deianu pénzügyminiszter. A kulisszák mögött pedig késztik be a megkésett évi költségvetés parlamenti elfogadtatását. Ami ugyancsak nem lesz könnyű. A nacionalista elenzék máris azt harsogja, hogy az országra „megalázó feltételeket” kényszerít rá a Nemzetközi Valutaalap, a kormány pedig hajbókol a külföldi tőke eőtt. Ez pedig sérti a román nép önérzetét. A nem túl önérzetes és gátlásos demokraták, akik nemrég váltak ki a kormányból, mert a miniszterelnök felszólításukra nem akart lemondani, most azt latolgaták: megbuktassuk-e Ciorbeát? A miniszterelnök menesztésére eredetileg általuk megadott határidő (március 1.) ma lejár. A megbuktatáshoz pedig csak annyi kell, hogy a demokraták a nyilvánvalóan nemet mondó ellenzékkel együtt nem szavazzák meg a költségvetést De pont most jó-e ujjat húzni a koalícióval?... Az érdekek, esélyek latolgatása, a politikai kuforkodás tovább tart. ORBÁN Ferenc