Magyar Szó, 1998. március (55. évfolyam, 53-78. szám)

1998-03-01 / 53. szám

KÜLPOLITIKA Törökország Európa ellen M­ennyi minden megakasztható az Európai Unió bővítését - ez a kérdés vetődik fel elsősorban az Euró­pai Konferenciának elkeresztelt, nem egyszerűen értekezletnek, hanem ál­landó fórumnak elképzelt, az EU bő­vítése kérdéseivel foglalkozó testület­nek tíz nap múlva esedékes első ösz­­szjevetelével kapcsolatban. Az előké­születek során elsősorban az EU di­lemmáival foglakoztak,­­azzal, hogy az Unió nehéz helyzetbe került, mert sa­ját gondjai - elsősorban Európa világ­­gazdasági pozícóinak gyengülése - mi­att nem tud olyan segítséget nyújtani a csatlakozni kívánó országoknak, mint annak idején, mondjuk, Portu­gáliának nyújtott, de azt sem engedhe­ti meg magának, hogy ne méltányolja ezeknek az országoknak saját erejük­ből elért eredményeit, mert azzal a romboló erőknek adna segítséget. A fenti alapvető dilemma miatt a bővü­léssel kapcsolatban elsősorban a prob­lémák látszanak. Látszanak­ az EU gondjai, főképp az, hogy nem sikerült megoldani kérdéseit, az intézmények hatékonyabb működésétől a mezőgaz­dasági politika reformjáig. Látszanak a társulni kívánó országok gondjai a fej­lődésben lemaradás problémájától a félelemig, hogy a csatlakozás kataszt­rofális lehet ott, ahol nem bírják a ver­senyt a fejlettebb gazdaságokkal. Mi­előtt az­­nban az Európai Konferencia érdemben megkezdené a foglalkozást ezekkel a sorsdöntő kérdésekkel, az EU-nak már a március 12-ére összehí­vott értekezlet előkészületei során szembe kell néznie azzal, hogy nem tisztázódott Törökország helye és sze­repe a bővülés folyamatában, az sem biztos, hogy Törökország ott lesz az ér­tekezleten, ami nemcsak sajátos fényt vetne a bővítésre, hisz egy régebben Nyugathoz tartozó, több tekintetben a felvételre javasoltak előtt járó országot rekesztenének ki a folyamatból, ha­nem bonyolítaná magát a folyamatot is. Az EU legutóbbi csúcsértekezlete ugyanis Törökországot a tíz éve be­nyújtott felvételi kérelem ellenére még a lassú sávban a felvétel felé haladók közé sem sorolta. A hivatalos indoklás szerint az emberi jogok megsértése és a szomszédokkal való rendezetlen vi­szonyai miatt. Ténylegesen azonban részben a 60 milliós ország óriási mun­kaerő-feleslegétől való félelem, rész­ben Görögország ellenállása miatt An­kara válasz­a erre az lett hogy elmér­gesítette viszonyát az EU-val. Még mi­előtt a jövő héten foglalkoznánk ma­gával a bővítési értekezlettel, szólnunk kell az EU és Törökország viszonyáról, egyrészt mert ennek a viszonynak a megromlása kidomboríja a bővítés egyes vonatkozásait másrészt azért, mert Ciprusnak, a felvételre leginkább megért országnak a felvétele elképzel­­hetetlen a Törökországgal való vi­szony rendezése nélkül. K­itoltak a demokráciával a világ­­politikát újabban annyira foglal­koztató rendszerek, többek között az­zal, hogy a demokráciát próbálják szembeállítani mindazzal, amit a de­mokrácia egy társadalom életében je­lent. Ez kap tragikus színezetet, ami­kor az irakiak 96 százalékos szavazat­­többséggel jóváhagyják azt a rend­szert, és — azt bizonyítva, hogy nincs­­szükség választási csalásra - milliók hajlandóak életüket áldozni azért a rendszerért, amely éhhalálra ítélte a gyerekek millióit, gyógyszerhiány mi­att korai halálra az öregeket. Vagy amikor a szerbek népszavazással jóvá­hagyták nemzeti tragédiájuk minden újabb lépcsőfokát. De bővelkedhet ko­mikus fordulatokban is, például ami­kor az ellenzék tüntetéssel, a külföld növekvő nyomással rá akarja bírni Mi­­losevicet, hogy ne éljen azzal az esz­közzel - a választási eredmények bíró­sági felülvizsgálásának lehetőségével -, amit a választások tisztaságának a sza­vatolására kényszerített az ellenzék és a külföld­i térség rendszereire. Török­ország és az EU viszonyát most az teszi bonyolulttá és helyezi sajátos megvilá­gításba az egész viszonyulást a bővítés­hez, hogy az EU ebben az esetben Sz­emben találta magát a demokráciá­nak ezzel a kérdésével. Egyrészt Tö­rökország, amikor visszautasítja az emberi jogok megsértése miatti kriti­kát, azt az eszközt veszi igénybe, ame­lyet a nemzetközi viszonyok demokra­tizálódása adott a népek kezébe - a belügyekbe való be nem avatkozás el­vére hivatkozik. Mintha nem az­ ő ér­dekük lenne, hogy véget vessenek a kurdok elleni háborúnak. Közvetlenül azért, mert nem fejlődhet, még kevés­bé lehet boldog az az ország, amely há­borút folytat polgárainak legalább egy­negyede ellen. Közvetve pedig azért, mert ez a háború­­ a hadseregre köl­tött hatalmas összegtől a menekültek millióin át egész nagy terület tönkre­­tevéséig - sok tekintetben megzavarja az ország fejlődését és gazdasági életét. Vagy mintha nem az ország politikai életét nyomorítaná meg, számos de­formációt szülve, hogy kihallgatás köz­ben nem egyet halálra kínozva 10-12 évi börtönre ítélnek fiatalokat, csak azért, mert részt vettek valamilyen tüntetésen? Amikor ilyen kérdésekben szembeszegülnek Európával, akkor már könnyű csatasorba állítani azokat, akik nem a gazdaság elmaradottságá­nak felszámolásában láják a megol­dást, hanem csak azt látják, hogy a nyi­tás Európa felé problémákat okoz eb­ben az elmaradott gazdaságban, pél­dául az EU-val létrehozott vámunió hatása abban mutatkozott meg, hogy 37,7 százalékkal megugrott a külkeres­kedelmi defcit, mert az EU-ból szár­mazó behozatal 32,5 százalékos növe­kedését a török kivitel képtelen volt fe­dezni. Ebből akkor lesz tragédia, ha ezt a helyzetet azok az erők próbálják kihasználni, a belügyekbe való beavat­kozás körüli vaklármát azok akarják meglovagolni, akik Törökországot kü­lönben is el akarják távolítani Európá­tól És itt van a demokráciával kapcso­latban kialakult furcsa helyzetnek a másik vonatkozása - ezek az erők most a demokrácia nevében, a tömegek képviseletében próbálnak éppen a de­mokratikus eszmények ellen fellépni. Mint ahogy Erbakan, a mohamedán szélsőségek pártjának vezére, amikor pártja betiltása ellen tiltakozott, azzal érvelt, hogyan lehet az emberi jogok­kal összeegyeztetni egyesek kitiltását a politikából csak azért, mert egyes kér­désekben másképp vélekednek, hogy lehet demokrácia, amikor betiltanak egy pártot, amely a szavazatoknak több mint a 20 száz­alékát megkapta. Á­tengedik a sötét erőknek és a ká­­­t­osznak azt az országot, amelyet nem vesznek fel az EU-ba - ez a dilem­ma Törökország esetében talán még világosabban látszik, mint azoknál a kelet-európai országoknál, amelyek­nek az EU bővítésével kapcsolatban azért nem adtak visszautasító választ, mert attól féltek, hogy ezzel azok alá adnák a lovat, akik ezeket az országo­kat különben is távol akarják tartani Európától, hisz nemzeti vagy vallási el­őítélet szintére emelt elmaradottságu­kat féltik és őrzik Európa hatásával szemben. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a már említett és más okok miatt nem mondhattak igent Törökország­nak, közben tudták, hogy ezzel azok­nak az erőknek a befolyását növelik, amelyek iráni vagy szudáni típusú mo­hamedán államot akarnak létrehozni Európában, a demokrácia védnökévé vált NATO-n belül. Mint ismeretes, Törökországban az 1995-ös parlamen­ti választásoktól 1997 júniusáig az or­szág miniszterelnökét az a Jólét Párya adta, amely a világias országgal szem­ben a mohamedán vallás egyedural­mának megteremtését tűzte ki célul. Befolyásának növeléséhez felhasználta a szegények (vannak országrészek, ahol a lakosság 30 százaléka éhezik, és a gazdagok 20 százaléka a nemzeti jö­vedelem 55 százalékát birtokolja), első­sorban a munkanélküliek - az aktív la­kosság 26 százaléka nem talál munkát - elkeseredettségét. Már a hatalom megszerzése előtt azzal, hogy ezer­számra nyitotta az ingyenkonyhákat, utána pedig olyan populista politiká­val, amely gyorsítva növelte az ország máris katasztrofális, 79,7 milliárd - minden lakosra több mint ezer - dol­láros adósságát. Az ország politikai éle­tébe államcsínnyel már háromszor be­leszóló hadsereg közbelépése ezt a pártot kiszorította a hatalomból de nem vitás, hogy valamilyen más for­mában ismét harcba indul, és Török­­ország kimaradása az EU-ból biztosan az ő malmára hajtja a vizet Holott a kurdok kivándorlásának engedélyezé­sével még a mostani, nem mohame­dán beállítottságú kormány is de­monstrálta,­­hogy Törökország mennyi borsot törhet Európa orra alá, így meztelenedik le teljes egészében az­ EU-nak a bővítéssel kapcsolatos di­lemmája - egyes országokat nem vehet fel, de nemet sem mondhat nekik ka­tasztrofális következmények nélkül. BÁLINT István Magyar Szó 1998. március 1., vasárnap VAN MÁS VÁLASZTÁS - POLGÁRI MAGYARORSZÁG A Fidesz jövőképe A magyar gazdaság képes az évi hétszázalékos növekedésre - A jobb közérzet képletei Eléggé egyértelműnek látszik, hogy a májusban megtartandó válasz­tások során győzelemre csak két párt számíthat. Tehát: vagy megtartja ha­talmát a Magyar Szocialista Párt, vagy azt a Fiatal Demokraták Szövetsége ve­szi át. Korábban úgy tűnt, hogy a Füg­­getlen Kisgazdapárt is beleszólhat a versengésbe, tehát hármas előtérben keresendő a megoldás, ám a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok sorra a kisgazdák fokozatos leszakadásáról ta­núskodnak. Vagy ahogyan Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke nyilatkozta a minap: „Külön­ben sincs három egyforma politikai erő, a választójogi rendszer ennek kedvez. A végén mindig ketten ma­radnak, mint a westernfilmekben.” A­iatai demokraták a múlt héten tartották a kilencedik kongresszusu­kat. Ez amolyan választásiprogram-al­­kotó tanácskozás volt, ismételten tud­tára adva mindenkinek, hogy az­ ép­pen tíz éve működő párt ezúttal való­ban komolyan kormányzati szerepre készül. Másokkal is szövetségben: a Fi­desz - mint ismeretes - választási együttműködési megállapodást kötött a Magyar Demokrata Fórummal és a Magyar Kereszténydemokrata Szövet­séggel (ezt nemrégiben a KDNP- ből kilépők alapították), valamint egye­zségre jutott a Magyar Demokrata Néppárttal a választások második for­dulójára vonatkozóan. A Fidesz, ugyanakkor már hetekkel ezelőtt köz­zétette miniszterjelölteinek névsorát, míg Magyarország miniszterelnöke - választási sikerük esetén - termé­szetesen Orbán Viktor lenne. Minden készen áll tehát a rajthoz, s a közvélemény értelemszerűen most arra kíváncsi elsősorban, hogy a­iatai demokraták mit kínálnak, azaz mi rej­lik a Van más választás - Polgári Ma­gyarország jelszó mögött Deutsch Ta­más voltaképpen ennek a nyigára utal, amikor számszerűsíti a statisztikai tényt, miszerint a magyarországi vá­lasztók legnagyobb része a polgári ér­tékrendek közül a polgárit vallja ma­gáénak, hogy az MSZP kommunikáci­ós tartalékai kimerültek, a sikerpropa­ganda elapadt, „az­ emberek erre csak legyintenek, a valóság és a szocialisták által sugallt kép közötti távolság egyre nagyobb". Az ellenfél persze nem lebe­csülendő, éppen ezért a kettejük kö­zötti különbséget igyekeznek minél szemléletesebbé tenni, ám minden vagdalkozást mellőző fokozott óvatos­sággal, nem elriasztva a még bizonyta­lan választókat vagy a szocialisták tábo­rából várható potenciális átpártolókat. A Demokrata c. hetilap kérdéseire vá­laszolva Varga Mihály, a Gazai demok­raták frakcióvezető-helyettese például így hangsúlyosít: „Tudatosítani kell, hogy a Fidesz nem egy radikális párt, nem akarja fenekestül felforgatni a gazdaságot. A nagytőke eddig kialakí­tott pozícióinak a megváltoztatását kö­vetelni irreális dolog volna, erre tehát mi nem törekedhetünk. A tőke na­gyon érzékeny a politikai változásokra, nem lenne jó, ha tömegével menne Magyarországról más országokba.” Kifejezett céljuk viszont­­ ez egyben a Fidesz programjának egyik sarkalatos tétele­­ sokkal jobb feltételeket terem­teni a kis- és középvállalkozások szá­mára. Úgy vélik ugyanakkor, hogy a magyar gazdaságban a mai növekedés mértékénél lényegesen nagyobb lehe­tőség van, ám előzőleg véget kell vetni a restrikciós politikának, hasonlókép­pen csökkentésre szorulnak az adóter­hek, s ezek által megvalósíthatóvá vál­na az évi hétszázalékos tartós növeke-­­­dés, melynek folytán Magyarország, mintegy huszonöt esztendő elteltével, a vásárlóerő átlagának tekintetében beérné az­ Európai Unió államait. Közérzetjavító szempontból a Fi­desz politikusai általában a közbizton­ság javítását szorgalmazzák, a demok­rácia intézményeinek stabilitását, a gazdasági életben a tisztességet. S egy­fajta válságkezelést, mivel számos jel arra utal, hogy egyre fogy azok szám­a, akik úgy vélik, az 1990-ben kialakított berendezkedés alkalmas arra, hogy életük megjavításában segítségükre le­gyen. Ehhez kell megfelelő jövőképet megalkotni. Orbán Viktor a Népsza­badságnak adott interjújában a követ­kezőképpen összegez: „Az az út, ame­lyen a Fidesz, a polgári Magyarország jár, világosan különbözik a mostani kormánykoalícióétól. Úgy látom, két erő képes a maga kultúráját, jövőké­pét érthetően megfogalmazni. Ez a mostani kormánykoalíció, amely egy­fajta szocialista Magyarország felé ha­lad, és a másik, a Fidesz, amelyik a pol­gári felé.” SINKOVItS Péter Orbán Viktor -----'-- —-4, , ' IS­O 25 30­­81» 18 a IC ....................................... ....................... A közvélemény-kutatás eredménye: a Fidesz és a szocialisták fej-ág mel­lett Megfeneklett reformpolitika (Kolozsvári tudósítónktól) R­omániának 1998-ra még nincs parlament által jóváhagyott költ­ségvetése. A Nemzetközi Valutaalp küldöttsége, Paul Thomson vezetésé­vel, két hete tárgyal Bukarestben arról a 86 millió dolláros kölcsönről, amely­nek folyósítását a nemzetközi pénzin­tézet lényegében a reformok, a priva­tizáció, a szerkezetátalakítás felgyorsí­tásától teszi függővé, de amire nem lát biztosítékot sem, mert a román poli­tikusok önmagukkal és egymással van­nak elfoglalva. Miközben a gazdaság tovább őrli önmagát Ma már mindenki számára nyil­vánvaló, hogy a Ciorbea-kormány nem tudja teljesíteni a választóknak tett ígéretét Nemcsak a gazdasági stagnálást nem volt képes megszüntet­ni, de átgondolatlan, tétova és sokszori hibás intézkedéseivel a további rom­lást, a visszaesést gyorsította. A kezdeti lendület - amikor a ráfizetéses bányá­kat lezárták - még reménykeltő volt, annál inkább, mivel nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy a berzenkedő Zsil­­völgyieket (néhány évvel előbb méd­­nem szétverte Bukarestet a három bá­­nyászzás siserahada) megfékezzék. Ezt követte volna a ráfizetéses mamut­­vállalatok leállítása. Több száz ilyen veszteséggyárról készült felmérés. E­zek a monstrumok hatalmas energi­ákat (villany, víz, gáz, nyersanyag) fo­gyasztottak, amelyekért éveken át kép­telenek voltak fizetni, s így mind gya­rapodó adósságállománnyal terhelték a költségvetést. Nos, amikor a leállítás­ra szánt vállalatok névsorát közzétet­ték, nyomban elkezdődött a tipikusan balkáni ügyeskedés, a korrumpálás, a machináció: ha valakinek volt valahol egy valamije, akkor azt megmozgatta, hogy megfelelő helyen ejtsen egy jó szót a gyár érdekében... Mire a listáról kiderült, hogy pontatlan, mert ez a gyár nem is veszteséges, az a kombinát is életképes — ezzel aztán szinte telje­sen megfeneklett a gazdasági szerke­zetátalakítás. A privatizáció „kalap alatt” folyik, a sétó hatalmas csúszó­pénzeket sejt az Állami Vagyonalap t­­­ranzakciói mögött, a disznóságokat azonban ügyesen elkenik; minth­a ma már senki sem emlékezne arra, hogy tavaly novemberben az akkor még friss államelnök könyörtelen harcot hirdetett a korrupció ellen. Azóta sem ítéltek el senkit korrupció vádjával.. Immár hosszú idő a legsúlyosabb gond az infláció, amely tavaly 151,4 százalékos volt, az idén pedig a kor­mánykörökből származó derűlátó jós­latok 78-84 százalékot ígérnek. Ez azt jelzi, hogy a román gazdaságban még nem alakultak ki a piacgazdaságra jel­lemző egyensúlyi feltételek. Tavaly a fizetések (1996-hoz viszonyítva) 97,8 százalékkal nőttek, miközben - mint mondottam -az infláció 151,4 százalé­kos volt Ennek a következménye, hogy ebben az időszakban 29 százalék­­kal csökkent a kiskereskedelmi árufor­galom - tehát ennyivel rosszabbul él­tünk. Az utóbbi hónapokban hozott stabilzációs intézkedések eredmény­telenek voltak, az egyensúlyromlás és a termeléscsökkenés - a politikai labi­litás mellett - állandósult. Az országon átsöpört az első idei sztrájkhullám: az egészségügyi dolgo­zók két héten át követeltek 100 száza­lékos béremelést. Amire a kormány 25 százalékot ajánlott fel. Két hét után -úgy tűnik - megszületett a kompro­misszum, erre azonban a tanügyiek is figyelmeztető sztrájkba kezdtek. És a nagy szakszervezeti tömörülések - amelyek egyébként támogatták a Cior­­bae-kormány meghirdetett reformpo­litikáját - újabb bérkövetelési akciókat helyeztek kilátásba. T­özben a kormány haláltusája tov­olvább tart. A hét közepén lemondott Valentin Ionescu privatizációügyi mi­niszter, s indokként csak ennyit mon­dott: gazdasági téren semmi sem törté­nik. Másnap a lemondását visszavonta. Úgy hírült azonban, hogy hasonló lé­pésre - lemondásra - készül Daniel De­­ianu pénzügyminiszter. A kulisszák mö­gött pedig késztik be a megkésett évi költségvetés parlamenti elfogadtatását. Ami ugyancsak nem lesz könnyű. A na­­cionalista elenzék máris azt harsogja, hogy az országra „megalázó feltétele­ket” kényszerít rá a Nemzetközi Valu­taalap, a kormány pedig hajbókol a kül­földi tőke eőtt. Ez pedig sérti a román nép önérzetét. A nem túl önérzetes és gátlásos demokraták, akik nemrég vál­tak ki a kormányból, mert a miniszter­­elnök felszólításukra nem akart lemon­dani, most azt latolgaták: megbuktas­suk-e Ciorbeát? A miniszterelnök me­nesztésére eredetileg általuk megadott határidő (március 1.) ma lejár. A meg­buktatáshoz pedig csak annyi kell, hogy a demokraták a nyilvánvalóan nemet mondó ellenzékkel együtt nem szavaz­zák meg a költségvetést De pont most jó-e ujjat húzni a koalícióval?... Az érdekek, esélyek latolgatása, a politikai kuforkodás tovább tart. ORBÁN Ferenc

Next