Magyar Szó, 1998. november (55. évfolyam, 261-284. szám)
1998-11-01 / 261. szám
2 KÜLPOLITIKA Népszavazás Clintonról? ma, az USA. Ezen a sajátos helyzeten gondolkodtak el a világ és az emberiség jövőjének kérdéseivel komolyabban foglalkozók nemrégiben Clinton botrányai kapcsán, most pedig annak kapcsán, hogy az USA-ban kedden, november 3-án a jelöltek tízezreinek felvonultatásával nagy választások vannak: nemcsak a 435 tagú képviselőház minden tagját (eddig 228 republikánus, 206 demokrata és 1 független képviselő volt) most választják, hanem meg kell választani 36 kormányzót (a távozók közül 23 republikánus, 12 demokrata és 1 független), 34 szenátort (eddig 16 republikánus és 18 demokrata tartotta ezeket a mandátumokat), de most választják a polgármestereket, ügyészeket, seriffeket stb. is. Voltak évek, amikor az ország politikai életének ez a nagy felfordulása nem keltett nagyobb érdeklődést az USA-n kívül, mivel a külpolitikát az elnök határozza meg, a világ elsősorban, sőt majdnem kizárólag az elnökválasztások iránt érdeklődött Az idén azonban a világlapok nagyobb érdelődést mutatnak, mert a választások reflektorfénybe állítják ezt a világméretű forrongást, alkalmat adnak az elgondolkodásra arról, mit is hozhat a holnap. A világban lejátszódó hatalmas változások ugyanis az USA-nál jobban látszanak, mint bárhol másutt, és nagyobb hatással lesznek a világ többi részére, mint bármilyen más változás. Legelőször a választótestületben már lejátszódott változásokra figyeltek fel. Onnan, hogy a választótestület megöregszik, valamikor a 65 éven felülieket tekintették öregnek, ma a 85 éven aluliakat „fiatalabb öregnek” mondják, és csak a 85 éven felüliek a „korosabb öregek”, hisz 1980 óta már megháromszorozódott a száz évnél idősebbek száma, és a jövő század közepéig 800 ezren lesznek azzal a bizonytalansággal, hogy 2020-ig kimerülnek a társadalombiztosítási alapok és nehéz lesz gondoskodni az idősebbekről. Addig, hogy ma már nem működik az az „olvasztótégely”, amely „amerikaivá” gyúrta a különböző nemzetiségű bevándorlókat: egyetlen nemzedék alatt 74-ről 66 százalékra nsett a fehérek aránya az amerikai gyerekek között, és ma már New Yorkban 10 lakos közül 4 otthon nem angolul beszél, közülük minden második rosszul tud angolul. És ezeket a mélyebb folyamatokat kiegészítik a rohamos változások. A munkahely átalakulása: 1980 óta az USA-ban 44 millió munkahely szűnt meg és 73 millió új létesült, a munkaerő 55 százaléka cserélt állást. A tömeges költözködés: 1990 és 1995 között az ott születettek közül egy-egy millió ember költözött el New Yorkból és Los Angelesből. És még annyi minden, amit számokkal nem is lehet érzékeltetni. Először törhet be a politikába ez a sok változás a mostani választásokon. Az USA-ban ugyanis a politikai élet jobban el volt választva a társadalmi mozgásoktól, mint a világ többi részén, elsősorban mint Európában. A haladó és a konzervatív erők összecsapása sohasem volt olyan heves, mint Európában, és sohasem volt olyan közvetlen - még a rabszolgaság eltörlése körüli harc is államok közti háborúvá lett annak minden következményével. A politikusok külön társadalmi réteggé alakultak, amelynek tagjai a tudománnyá vált reklám korában továbbfejlesztett, de már előbb kialakított mechanizmussal harcolnak egymás ellen, legtöbbször nem koncepciókat, társadalmi programokat mérnek össze. Nem tudni, hogy ők vagy következmény, marad a tény. Amíg az amerikai függetlenség óta eltelt több mint kétszáz év alatt Európa a forradalmak egész sorát vívta meg, addig az USA- ban egyetlen forradalom sem volt. Európa „csendes forradalmai” újabban társadalmi koncepciók választásokon történő összecsapásának formáját öltik olyan látványos fordulatokkal, mint a kommunistákat is felölelő francia baloldal győzelme Mitterrand-nal és olyan szinte észrevétlen fordulatokkal, mint az, hogy most egy „posztkommunista” miniszterelnök lehet Olaszországban. Az USA-ban négy elnökgyilkosság jelezte, hogy a mélyben nagyobb összecsapások vannak, de még az elnökválasztások is ritkán váltak társadalmi koncepciók összecsapásává. Mint akkor, amikor Lincoln a rabszolgaság felszámolásának programjával győzött, vagy amikor a kommunistának kikiáltott Roosevelt diadalra vitte az állami beavatkozást jelentő New Dealt, részben még akkor is, amikor Clinton egy társadalmi programmal győzni tudott a hidegháborút megnyerő Bushsal szemben. A legutóbbi elnökválasztásokon azonban a szélsőséges konzervatív erőkkel a Republikánus Párton belül csaptak össze, amikor Dole lett az elnökjelölt a szélsőségesen konzervatívokkal szemben. Most kedden az amerikai választások azonban közvetlenül társadalmi koncepciók öszszecsapásává válhatnának, ha a választásokon Clinton mellett vagy Clinton ellen kellene dönteni. A tényleges helyzet ugyanis az, hogy Clintont a konzervatív erők felsorakoztatásának, a felfogások megváltozásának útjába állított utolsó erőd védelmének, az 1968-as nemzedékkel szembeni visszavágásnak szánt kampányban szorongatják. Valóságos összeesküvéssel, Havel cseh elnök által szovjet titkosszolgálatinak mondott módszerekkel, lehallgatással, telefonbeszélgetések törvényellenesen magnószalagra rögzítésével, a legkonzervatívabb körök dollármillióinak felhasználásával, egy olyan ügyésznek az irányításával, aki a cigarettázást és a káromkodást is megengedhetetlen bűnnek tekintő ultrakonzervatív családból származik, közben a cél érdekében hazugságoktól, nyilvánvaló pornográfiától sem riad vissza. Ugyanakkor a közvélemény mindvégig 60-70 százalékban Clinton mellett volt. Ebben a helyzetben, ha Clinton támogatását választási eredménnyé lehetne átalakítani, az már önmagában a társadalmi élet meg a politika közötti eddigi válaszfal áttörését jelentené. A választások pedig a haladó és konzervatív koncepciók közötti összecsapások tömkelegévé válhatnának, egy társadalmi koncepció győzelmének lehetőségét teremthetnék meg. A politika továbbra sem tükrözi ILX, azonban a társadalmi mozgásokat. Ezért a keddi választás nem lesz népszavazás Clinton ellen vagy mellett, sőt kevés az olyan jelölt, aki közvetlenül azzal akar győzni: válasszatok meg, én Clinton mellett vagyok; még olyan is, aki azzal érvel: válasszatok meg engem, mert akkor a képviselőházban nem lesz többség Clinton leváltásának ajánlásához, a szenátusban nem lesz kétharmados többség a leváltás megszavazásához. Sokkal jobban hatnak ugyanis azok a tényezők, amelyek a politikát jobban elválasztják a társadalmi élettől, megakadályozzák, hogy a politika közvetlenül tükrözze a társadalmi kérdések körüli összecsapást, a társadalmi koncepciók ütközését Az USA-ban ugyanis még most, hogy az elnök kérdése így vetődik fel, még most sem olyan közvetlenek ezek az áttételek, mint Európában. Legelőször is nem olyan éles a határ a haladó és a konzervatív erők között. A mostani nagy viták napjaiban derült például ki, hogy ugyanannak a szélsőségesen konzervatív vallásnak - a déli baptista egyháznak (amelyből nemrég szakadt ki egy liberálisabb szárny, amikor az egyház álláspontává tették, hogy a feleségnek alá kell vetnie magát a férj akaratának) - tagja az elnök, az alelnök, a szenátusi többség vezetője, a képviselőházi többség és kisebbség vezetője egyaránt. Így aztán az abortusz kérdésében mutatott liberalizmusa és a nők melletti fellépése miatt az amerikai nők támogatását élvező Clinton meg tud maradni abban az egyházban, amely azokat a „fundamentalistákat” is adja, akik az abortusz elleni harcban az orvosok megfélemlítésétől, nőgyógyászati klinikák felgyújtásától, felrobbantásától sem riadnak vissza. Továbbá ezeknek a dilemmáknak a közvetlen felvetését megnehezíti, hogy az USA-ban nem olyan egyértelmű: a demokraták haladóbbak, mint a republikánusok. Mert amikor a képviselőházban 31 demokrata is a Clinton elleni vizsgálat megindítására szavazott, akkor nemcsak arról volt szó, hogy nem mernek szembeszállni az általános hangulattal, hanem arról is, hogy a déli demokraták sok tekintetben konzervatívabbak, mint az USA egyes részeinek republikánusai. Mindezeknek tompító hatásával a keddi választások az eddigieknél jobban tükrözik a társadalmi kérdések betörését a politikába. Általában azzal, hogy Clinton jövőjének kérdése ilyen fontos választási tét lett. Konkrétan pedig azzal, hogy minden egyes jelöltnek el kellett döntenie: jobban számít-e a Clintont támogató rétegekre, a nagyvárosok szegényeire, az elővárosok tehetősebb lakóira, a színesekre, újabb bevándorlókra stb. BÁLINT István ■ ■ J°gi A PINOCHET-ÜGY KAPCSÁN // csűrés-csavaras Az igazságtétel, a büntetőjogi felelősségre vonás alighanem ezúttal is elmarad. A jogszabályok csűrése-csavarása, amely jócskán párosul politikai megfontolásokkal is, előbb-utóbb azt eredményezi, hogy Augusto Pinochet tábornokot, az egyik legvéresebb kezű latinamerikai diktátort sem Chilében, sem Angliában, sem Spanyolországban nem fogják bíróság elé állítani. Amikor e sorok íródnak, a brit fővárosban őrizetbe vett Pinochet ügye valahol a Londoni Felsőbíróság és a Lordok Háza között „lebeg”. Az előbbi törvénytelennek minősítette a chilei katonapolitikus ideiglenes őrizetbe vételét, és úgy ítélte meg, hogy a chilei szenátus örökös tagjaként mentességet élvez mint egykori államfő, így a spanyol kiadatási kérelem várhatóan átkerül a Lordok Házába, amely a legfelsőbb bírói hatalom Nagy- Britanniában. A legújabb brit politikai megnyilatkozások (Margaret Thatcher „közbenjárása” stb.) nyomán nagyon valószínű, hogy Pinochet tábornokot hazaengedik Chilébe. Az emberiség ellen elkövetett bűntényekkel vádolható szélsőjobboldali katonatisztet tettei elkövetésének színhelyén, magában Chilében kellett volna bíróság elé állítani mindazért, amit tizenhét évi uralma alatt, de különösen az 1973. évi puccs végrehajtásakor véghezvitt. Ott azonban az államfői tisztségből való távozása után a megtartott hadseregfőparancsnoki tisztségnek és az ajándékba kapott örökös szenátora hivatalnak köszönhetően megmenekült ettől. Státusának ellentmondásos nemzetközi jogi értelmezése, a diplomáciai immunitás megléte vagy hiánya körüli viták nagyobb teret és súlyt kaptak, mint az elkövetett bűnök elévülhetetlenségének jogi szankcionálása. Az újabb kori történelem számos példát szolgáltatott arra, hogy a legnagyobb háborús bűnösök sorsa leginkább a nemzetközi hozzáállástól függött. A hitleri Németország összeomlása után a képlet egyszerű volt. Azokat a náci vezéreket, akik nem lettek öngyilkosok vagy nem menekültek el többnyire Dél-Amerikába, az emlékezetes nürnbergi perben halálbüntetéssel vagy hosszan tartó fegyházzal sújtották. A szövetségesek nemzetközi bírósága ítélkezett fölöttük. Sokan csak később kerültek az igazságszolgáltatás kezébe. Adolf Eichmannt, a koncentrációs táborok főszervezőjét például csak 1960-ban kerítették kézre (az izraeli titkosszolgálat rabolta el dél- amerikai rejtekhelyéről), és az ítélethirdetés után szintén kivégezték. Később is születtek hasonló ítéletek, de ahogy múlt az idő, nem egyszer előfordult, hogy az elévülhetetlenség tézisének elmaradhatatlan hangoztatása ellenére bizonyos fenntartások is felmerültek. A zágrábi Artukovic-perben (az ún. Független Horvát Állam hóhér politikusát szintén Argentína szolgáltatta ki Jugoszláviának) az akkori államhatalom (a titói Jugoszláviáról van szó) valósággal megkönnyebbült, hogy a már súlyosan beteg vádlottat nem kellett kivégeznie, hanem Artukovic természetes halállal halt meg fogvatartása idején. A nemzetközi (az ENSZ által is szentesített), valamint a helyi jogszabályok tiszteletben tartása kellő szigorral alkalmazva sem engedte meg a túlkapásokat. Olykor azonban ilyen esetek is előfordultak. A Kárpátok géniuszát, Nicolae Ceausescut és feleségét, Elenát 1989 karácsonyán, a romániai hatalomváltás zűrzavarában egy olyan rögtönítélő bíróság küldte a halálba, amelynek ítélkezése és eljárási módja semmiképpen sem felel meg a modern jogi követelményeknek. A Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökben illetékes hágai nemzetközi törvényszék jóval megfontoltabban dolgozik, de sokak szerint túlságosan körülményesen és lassan. Valójában eddig nem is teljesíthette a rábízott munka fontosabbik részét, mert az igazi főbűnösök (Karadžić, Mladić stb.) még mindig szabadlábon vannak. Az iménti példák vázlatszerű felemlítésével csupán azt kívántuk szemléltetni, hogy a genocídiumnak minősíthető bűntények miatti ítélkezés menynyire függ helytől és időtől. Pinochet tábornok londoni őrizetbe vétele és most már egészen valószínű szabadon engedése végül is elszalasztott alkalom marad egy a cselekményeihez illő felelősségre vonásra. MADARÁSZ Árpád Augusto Pinochet hatalmának tetőfokán Magyar Szó „BELHARCOK" HORVÁTORSZÁGBAN Kiáll a Horvátországban az utóbbi időben egymást érik a hatalom csúcsát érintő politikai botrányok. Néhány hete három magas rangú állami tisztségviselő lemondásra kényszerült, miután alulmaradtak a HDK-n belüli harcban, és a hatalmi párt keményvonalasait a titkosszolgálatok kisajátításával vádolták meg. Ezt követte a „Miss-botrány”, amely, a külügyminiszter bevallása szerint nagy kárt okozott az ország nemzetközi tekintélyének. Még mielőtt megszületett volna a kompromisszumos megoldás (a muzulmán Lejla Šehović az idén, a katolikus Ivana Petkovic pedig jövőre vesz részt a világszépe-választáson), kirobbant az államelnök felesége bankbetétjeinek ügye, a minap pedig a Globus hetilap azt írta, a NATO novemberi, szlovéniai hadgyakorlatainak a „témája” a horvátországi belpolitikai helyzet esetleges kiéleződése. A PÉNZ SZAGA Ankica Lepes banktisztviselőt mármár hőssé avatta a kormány által nem ellenőrzött horvát média, miután a nyugdíjaztatás előtt álló asszony nyilvánosságra hozta, hogy az egyik hazai bankban Tuđman elnök felesége egyik számláján 210 000 német márkát, a másikon pedig 15 000 amerikai dollárt kötött le. Az államfő „személyes törvényalkotójának” számító Smiljko Sokol úgy próbálta védeni az elnököt, hogy az nem vétett a vagyonnyilatkozat szabályai ellen, mivel csak megbízatásának lejárta után lenne köteles beszámolni a családi vagyonról. Ennél képtelenebb magyarázatot is adott, mondván, hogy a készpénz mennyisége állandóan változik, ezért a vagyonbevalláskor nem számít sem ingatlannak, sem ingóságnak, tehát Tudmannak nem is kell elszámolni vele a botrányok Maga Anklia Tuđman viszont a legkényesebb kérdést, a pénz eredetét firtatót, igyekezett megválaszolni. Szavai szerint a 210 000 márka férje szerzői tiszteletdíjaiból gyűlt össze. Ez azért érdekes, mert a vagyonnyilatkozatban már szerepel egy 214 000 márkás írói honorárium, amelyet Franjo Tudman, az ilyen ügyleteket megtiltó törvény meghozatala előtti utolsó napon, '92. június 3-án, egy zágrábi villa (jóval áron aluli) megvételére költött el. A sajtó ezek után kiderítette, hogy Tuđman történelmi fejtegetései nemigen kelendőek a hazai könyvpiacon, így az állami intézmények számára szinte kötelezőnek számító felvásárlás önmagában valószínűleg nem fedheti a majd félmillió márkányi összeget. Leközölték azt is, hogy a horvát First Lady két éve 865 000 (ismeretlen eredetű) kunát (1 márka , kb. 3,6 kuna) kötött le, és hogy még kilenc deviza takarékkönyve van. Habár Ankha Tuđman korábban azt állította, alig tud megélni 1000 kunás nyugdíjából, a külföldi sajtó szerint a családapa, felesége, két fia, lánya és két unokája vagyonának összértéke 700 millió dollár. A spliti Feral Tribune három oldalon részletezte a HDK hatalomra kerülése óta, nyolc év alatt, összegyűlt családi ingatlanokat és ingóságokat. A SZÜRKE EMINENCIA Az elnöki család „lemeztelenítésének” lehetséges hátteréről elsőként a horvát újságírás enfant terrible-ének számító Feral írt. A hetilap újságírójának „Lopakodó államcsíny” cím alatt megjelent feltételezése értelmében az állam és a HDK elnöke, a bankbetétek nyilvánosságra hozatalával figyelmeztetést kapott a párt radikális szárnyától, nehogy megpróbáljon a Šariiti-Gregurić-Hebrang nevekkel fémjelzett mérsékelt frakcióval történt leszámolás után, jobb felé csapni. Állításának alátámasztásaként a kommentátor azt hozta fel, hogy Lepej asszony felfedezése abban a napilapban jelent meg, amely már jó ideje népszerűsíteni igyekszik Ivic Pašalićot, a HDK keményvonalasainak vezérét, majd pedig a banktisztviselőnő egy, az uralkodó párthoz közel álló cégben kapott munkát. A jobboldali frakció „lefejezésének” állítólagos szándékáról a rijekai Novi List napilap, majd a Nációnál hetilap írt, mond mögötte ván, az a szóbeszéd látja, hogy az elnök meneszteni akarja Pašalićot a belpolitikai tanácsadó posztjáról, helyére pedig az államfő boszniai politikája miatt '94-ben a HDK-ból, Stipe Mestétyel együtt, távozó Josip Manolic egykori biztonsági főnök kerülne. A keményvonalasokkal való leszámolásnak azonban egyelőre semmi jele. Más elemzők viszont úgy vélik, Tudman már nem is válthatná le Pašalićot, mivel az átvette a pártgépezet irányítását, saját embereit állítva a kulcsfontosságú posztokra. Ez elsősorban a belügyi, (Hebrang menesztése után) a védelmi, a pénzügyi és privatizációs tárca meg a négy titkosszolgálat közül a két fontosabb ellenőrzését jelenti, de „a hálózat” magába foglalja a legfelső bíróságot, a hazai bankok zömét, a sajtó egy részét és az állami hírügynökséget is. Sarinic eltávolítása következtében Pašalić állítólag közvetlenül tudja befolyásolni Tudmant. A HDK vezetőségéből állítólag kiszivárgott információk értelmében az elnök tisztában van azzal, hogy az ősz eleji „belháborúban” aratott győzelmével Pašalić mekkora hatalomhoz jutott, és ezért, a HDK jobbszárnyának gyengítése céljából, titokban szövetséget ajánlott Budiša szociálliberálisainak (HSLS). A Tomnic vezette Parasztpárt (HSS) viszont lényegében a nyivánosság előtt kapott koalíciós ajánlatot Tuđman embereitől. Mindkét ellenzéki párt határozottan elutasította a felkínálást, ami várható is volt, hiszen a dolgok jelenlegi állása szerint a HDK szinte biztosan vereséget szenved a 2000 elejéig megtartandó törvényhozási választásokon. A NATO csütörtökön cáfolta, hogy a Békepartnerség program keretében két hét múlva Szlovéniában kezdődő hadgyakorlat a szomszédos Horvátország ellen irányulna, de azt a sajtóinformációt már nem, hogy a forgatókönyv szerint a katonai szövetség egy elképzelt helyzetben arra reagál, hogy „egy, Szlovéniától délkeletre fekvő országban az uralkodó párt radikális elemei nem ismerik el választási vereségüket, és puccsot hajtanak végre”. Šarinić nemrég adott lapinterjújában kizárta egy ilyen puccs lehetőségét, de figyelmeztetett: a Pašalić körüli csoport a demokratikus társadalomban össze nem egyeztethető módon átszőtte a politikai és gazdasági életet, és emiatt a párt várható ellenzékbe kerülése után is ez a csoportosulás gyakorlatilag megtartja majd a hatalmat... MÁRTON Attila Ivić Pašalić 1998. novembervasárnap