Magyar Szó, 1998. november (55. évfolyam, 261-284. szám)
1998-11-01 / 261. szám
1998. novembervasárnap Patikamérlegre téve adagolják a szerb közvéleménynek, hogy a nemzeti politika (ismét) védekező állásba kényszerült. Nem alaptalan a túlzott aggodalom, hiszen Kosovóban emberek estek el, épületek dőltek romba, tízezrek menekültek el otthonukból, s most kiderült, hogy a dolgok bölcsebb hozzáállással - másként is alakulhattak volna. Végső soron valaki feltehetné a kérdést: a realitásokat tükrözte-e a referendum kötelező érvényű eredménye s mindaz, amit a Milošević-Holbrooke-egyezmény aláírásáig a jugoszláv politikai csúcs és a pártok nagy többsége állhatatosan hangoztatott? Az egyértelmű választ a jugoszláv elnök és az amerikai diplomata által megkötött egyezmény, a BT-határozat és nem utolsósorban a kosovói csapatkivonás, illetőleg a kaszárnyákba való visszatérés adja meg. A sokat emlegetett Milošević-Holbrooke-megállapodás részletei mindeddig nem kerültek a nyilvánosság elé. Az amerikai diplomata szerint „a belgrádi hatóságok nem akarják, hogy nyilvánosságra kerüljön a kosovói megállapodás tartalma”, hogy az emberek ne tudják meg, hogy „ott tulajdonképpen mi történik”. Annyit tudni csupán, hogy a tartomány - Szerbia keretében - széles körű autonómiát kap, s ez a forma több lesz az autonómiánál, de kevesebb a köztársasági státusnál. Ismeretes továbbá, hogy a déli tartomány státusáról a jövő hét közepén (november 4-én) kezdődnek meg az érdemi politikai tárgyalások. A feltételek adva vannak: Slobodan Miloševic és Wesley Clark megállapodása után a múlt héten megkezdődött a katonaság és a rendőrség kivonása Kosovóból, és ez a tény arra késztette a NATO-t, hogy elálljon a Jugoszlávia elleni közvetlen fenyegetéstől. A katonai szervezet meghatározatlan időre halasztotta az erőszak alkalmazását lehetővé tevő úgynevezett aktiválási parancsot, ami voltaképpen a nyomásgyakorlás fenntartását, de a közvetlen beavatkozás elejtését jelenti. A NATO nagyköveti tanácsának fenti döntését nemcsak Jugoszlávia lakossága vette megkönnyebbüléssel, hanem a világközösség is. El kell ismerni: a kedvező fordulat mindenekelőtt Belgrádnak köszönhető, hiszen vállalta a korábbi politikai hitvallás megtagadásának következményeit, s eleget tett a BT, a NATO, az EU stb. elvárásainak. Hogy emiatt mennyivel csökkent a hatalmi koalíció és a jugoszláv elnök népszerűsége, nem tudni pontosan, tény viszont, hogy a lármás előzmények után jó adag bátorság is kellett annak a lépésnek a megtételéhez, amelyet a legvérmesebb körök fejcsóválva fogadtak. Kosovóban - Wesley Clarknak, a NATO főparancsnokának közlése szerint - 15 000 katona és 10 000 rendőr maradhat. Ez a létszám az összetűzések előttinek felel meg, és azt sugallja, hogy Belgrád kész az érdemi tárgyalásokra. Az albán táborból ellentmondásos hírek érkeztek a jövő hét közepére előirányzott párbeszéddel kapcsolatban. Eszerint Ibrahim Rugova elvetette a Christopher Hill által felkínált tervet, de elfogadta, hogy a terv legyen a kiindulópontja a tárgyalásoknak. Nem világos, hogy mit ellenez és mivel ért egyet az albán vezető. Nyugati források állítása szerint a kosovói albánok elsősorban azt nehezményezik, hogy a tartomány továbbra is Szerbia keretében marad, valamint azt követelik, hogy a hároméves átmeneti időszak után népszavazáson dönthessenek az önrendelkezési elv érvényesítéséről. Az albánok tehát nem tettek le a kiválás lehetőségéről. Ezt viszont Hill aligha ígérheti meg nekik, hiszen a földkerekségen alig akad egy-két állam, amely támogatná az efféle törekvést. Egyébként is az amerikai terv szerint „Kosovo köztes kategória a területi autonómia és a föderális egység között”. Az elgondolás Jugoszlávia további föderalizálását vetíti előre, s ez keresztezi a podgoricai érdekeket, sőt kérdésessé teheti Montenegro maradását (a majdani háromtagú) szövetségi államban. A jövő héten kezdődő politikai tárgyalásoktól nem kell sokat várni. Legalábbis egyelőre nem. Részint amiatt, mert a kosovói albánok nehezen hajlanak a kompromisszumra, kitartanak a maximalista követelések mellett, részint viszont amiatt, mert a szerb közvéleményben sem érlelődött meg az a tudat, hogy a déli tartományban nagy többséget alkotó albánoknak autonómiát kell adni, hogy Kosovóban változásokra van szükség. Nem lesz egyszerű egyeztetni a (túlhaladott) történelmi jogot az önrendelkezésre vonatkozó elvvel. Ez egyébként egykoron Magyarországnak sem sikerült, sem Erdély, sem a Délvidék, sem a Felvidék esetében. Marad tehát a megállapítás: a belgrádi engedményekkel párhuzamosan a kosovói albánoknak is engedményeket kell tenniük a béke és a haladás érdekében. A jugoszláv engedmények albán részről történő aláaknázása elsősorban Rugováéknak ártana, de a provokációk és az incidensek próbára tennék a NATO türelmét is. A nyugati katonai szövetség - legalábbis így szól a megnyugtató magyarázat - megtett mindent a fegyvertelen ellenőrök biztonságának szavatolására. Madeleine Albright amerikai államtitkár minapi bejelentése szerint a NATO - valószínűleg macedóniai székhelyű - gyorsreagálású alakulatot állít föl, s ennek az lesz a feladata, hogy szükség esetén kimentse az EBESZ- misszió tagjait Kosovóból. Ekörül még folyik a vita, mert egyes országok úgy vélik, hogy a NATO-nak ehhez is fölhatalmazást kell nyernie. Közben megérkezett az ellenőrök első csoportja, s indul a légi ellenőrzés is. A Kosovóval kapcsolatos olvadékonyabb hivatalos belgrádi álláspont azonban nem elég a boldoguláshoz. A nemzetközi megítélés szerint a kosovói kérdés sikeres megoldásának záloga Szerbia demokratizálódása. Enélkül az ország nem csatlakozhat Európához. Az Európai Bizottság legújabb javaslata értelmében Belgrád továbbra sem számíthat az EU kereskedelmi kedvezményeire és a keleteurópai rendszerváltás elősegítésére létesített PHARE programra sem. Az Európai Bizottság jelentésében meglehetősen sötét képet festett a Szerbiában uralkodó állapotokról. Nyilvánvaló: nem lesz egyszerű sem a kosovói kérdés megoldása, sem a megálmodott visszatérés Európába. HORVÁTH András DÉLSZLÁV VÁLSÁG Olvadékonyabb légkörben mint. _____ Léphaft Pál rajza Budapest, október 31. Minden akadály elhárult, hogy az új szlovák kormányzat - amelyben a magyarok is helyet kaptak - hozzálásson a mecanizmus időszakában felhalmozódott romok eltakarításához. Az ország a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyeduralmának végére már nagybeteggé vált, erre ráérezvén a szavazópolgárok a szeptember 25-én és 26-án megtartott parlamenti választásokon rekordszámban jelentek meg az urnák előtt. Az induló 17 pártból 6-nak sikerült átlépnie az ötszázalékos küszöböt, a volt ellenzékiek közül négynek a legfelsőbb törvényhozásban összesen 93 mandátumot szerezve a 150 közül. Ez egyértelműen a volt teljhatalmú miniszterelnök, Vladimír Meciar távozását jelentette. Egy hónap állt rendelkezésre, hogy a győztesek - a Szlovák Demokratikus Koalíció, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Magyar Koalíció Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja - egymás között is rendezzék a belső arányokat, valamint a közös kormányzás feltételeit és mércéit. Kemény, feszültségekkel terhes, hosszú- hosszú órákat igénybe vevő tárgyalások nyomán a héten megszületett a korrekt koalíciós szerződés, így aztán menetrendszerűen megtarthatta alakuló közgyűlését a parlament, s hivatalába lépett az új kabinet, annak munkájába az MKP hét tagja kapcsolódik be. Csáky Pál lesz a kormány egyik alelnöke (aki az emberi és kisebbségi kérdéseket is felügyeli), az építésügyi minisztérium élére Harna István, a környezetvédelmi tárca élére pedig Miklós László kerül. A szlovákiai magyarok pártja ugyanakkor négy másik igen fontos tárca esetében (pénzügy, szociális- és munkaügy, oktatásügy és mezőgazdaság) államtitkári szinten képviselteti magát. (Tervük mést hozzá Buvár Béla, az Pozsonyi remények Szlovákok és magyarok közös felelősségével egy ország visszatérhet Európába (Tudósítónktól a MKP elnöke a pozsonyi parlament egyik alelnöke lesz.) Egészében véve az új szlovák kormányba az SZDK kilenc, a DBP hat, az MKP három, a PKP pedig két politikust delegálhat, ami nagyjából megfelel a választásokon elért eredményeknek. A számarányokon túlmenően azonban elsődlegesen az a fontos, hogy a magyarok valóban bekerültek a most rajtoló kormányzatba, ennek felelősségét és kockázatát pedig a másik három szlovák párt is vállalta. Egyébként is, mintha oldódás lenne tapasztalható a magyarok és a szlovákok együttélésében, az eltelt négy esztendő bőséges mérgezései ellenére, sőt az utóbbi hetekben a következetes és szélsőségektől mentes magatartást felmutató magyar politikusok iránt egyre növekvő szimpátia nyilvánult meg a szlovákság részéről. Voltak engedmények, s lesz ennek ára? Joggal tekinthetjük úgy, hogy az MKP rugalmas, ám célravezető taktikát alkalmazott. Elkerülték ugyan a beneši dekrétumok perújrafelvételét, az autonómia kérdésének feszegetését, viszont a most már egységes álláspont szerint például a lehető leggyorsabban törvényben kell rendezni a kisebbségek nyelvhasználati jogát, az eddig állami támogatást nélkülöző magyar tannyelvű városi egyetemeknek (Komárom, Királyhelmec) juttatnak a központi költségvetésből, szlovák egyetemeken új magyar karok nyílnak stb. A helyzet realitását felmérő Magyar Koalíció Pártja tehát jobbára elforralható tézisekkel ült a tártavalóasztalhoz, politikusai ezért most méltán állíthatják, hogy elképzeléseik 90-95 százaléka bekerült a közös dokumentumba. Hasonló arányú kompromisszumra egyébként képes volt a másik három párt is, tudván, mit sem ér a közös választási győzelem, ha a továbbiakban nem egységesek az ellenzékbe szorult Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal és a Szlovák Nemzeti Párttal szemben. A jelek szerint a Mikulas Dzurinda által vezetett új kabinet szinte azonnal javítani szeretne a szomszédokkal való (igencsak megromlott) kapcsolatokon, főként Budapest és Prága irányában, s kilátásba helyezték az ezt célzó találkozók mielőbbi létrejöttét. Úgyszintén: a Szlovákia új koalíciós kormányát alkotó pártok elnökei a minap levelet intéztek Jaques Santerhez, az Európai Bizottság elnökéhez és Javier Solanához, a NATO főtitkárához, hangsúlyozván, hogy a most hivatalba lépett kabinet egyik elsődleges feladatának tekinti az integrációs feltételek teljesítését A megfogalmazás szerint az a cél, hogy Szlovákiát minél előbb visszasorolják az Európai Unióba lépő országok első körébe. Vissza Európába! - így sommázható tehát röviden a külpolitikai irányultság, szemben Meciarék Moszkvabarátságával. A meredek irányváltás nyilván jóval összetettebb lesz belpolitikai téren, ahol a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom „aktivistái” a gazdaságban és a bankvilágban kezükben tartják a legfontosabb pozíciókat, másfelől a volt vezetés (részben tudatosan) olyan csődtömeget varrt „hagyatékként” a most induló kormányzat nyakába, hogy attól valóban nehéz lesz szabadulni. Dzurindáék nyilvánvalóan egy kemény stabilizációs program megvalósításának elkezdésére kényszerülnek, amely szakítópróbája lehet a koalíciónak, s az életszínvonal-lecsúszás után a jobb sorsban bízó tömegek tűrőképességének egyaránt. Nem lesz könnyű menetelés a visszahagyott aknákon, de a vargabetűket leíró, s a legutóbbi négy esztendőre jellemző nemzetieskedő, konok, egyeduralmat kiépítő, s az újgazdag oligarchiák szabad rablását lehetővé tevő politizálásból kiábránduló polgárok most a változásokban reménykednek. Mert a történelmi pillanat mégis kedvező, s most valódi az esély, hogy a szlovák társadalom a térképen megtalálja a helyét s rátaláljon önmagára. STNKOVITS Péter , Mikulaš Dzurinda Magyar Szó KÜLPOLITIKA 3 Piros + zöld - közép Hivatalba lépett az új német kormány Hát megvan. A német piros-zöld kormány, ezúttal szövetségi szinten, ami országos, európai, sőt globális felelősségtudatot követel. És ezt vitatták el nem is olyan kevesen a kormányzástól elszokott - 16 év nagy idő! - szociáldemokratáktól és a Zöldektől, akik olyan erőként tűntek fel, amely minden ellen volt, s csak valamivel később a környezetért. Új korszak kezdődött tehát, amely kissé piros lesz, kissé zöld, de leginkább közép, amely „jobban figyelembe veszi a realitásokat”, mármint a bevándorolt és ottmaradt külföldieket, amely lépésenként igyekszik majd javítani a szociális helyzeten, a keleti és a nyugati országrészek egybeolvadásán és az aggasztó munkanélküliségen... Sorolhatnánk tovább is, mert a keresztény-liberális elődök súlyos örökséget hagytak hátra. Az új kormány még csak kedden tette le a hivatali esküt, előzőleg pedig három hét állt a Szociáldemokrata Párt és a Szövetség 90/Zöldek rendelkezésére, hogy a koalíciós tárgyalásokon egyeztessék elképzeléseiket és ugyanakkor felvegyék a kapcsolatot elsősorban az EU-beli szövetségesekkel, mégis máris teljes gőzzel dolgoznak. Gerhard Schröder kancellár a múlt hétvégén az ausztriai Pörtschachban bemutatkozott az EU kormányfőinek, akik között egyébként még egy újonc volt, D’Alema olasz miniszterelnök, és a start jónak bizonyult. Még agilisabb azonban Joschka Fischer, a Zöldek egykori fenegyereke, aki külügyminiszterhez illő olasz öltönyt, mellényt, nyakkendőt öltött - már a párt múlt vasárnapi rendkívüli kongresszusára is! - és körbefutott fél Európán. Első útja Párizsba vezetett, ahol „nagyon pozitív” megbeszélést folytatott francia kollégájával, Hubert Védrine-nel. Megállapodtak abban, hogy a november végén Potsdamban esedékes német-francia csúcs előtt „egy napra” összeülnek és alaposan megtárgyalnak mindent. Fischer még aznap este Londonban vacsorázott Robin Cook külügyminiszterrel, akivel megállapították, hogy új korszak kezdődik a német-brit kapcsolatokban. Cook segítséget ígért a német külügynek az Európai Unió jövőre esedékes soros elnöki tisztjének betöltéséhez, egyébként minden témában óriási volt az egyetértés. Már ezeken a tárgyalásokon bebizonyosodott, hogy a német külpolitika megígért folytonossága meg is valósul. A kosovói válság békés megoldására irányuló erőfeszítések, az EU-n belüli együttműködés fokozása, különös tekintettel az égető környezetvédelmi problémákra, nemzetközi segítségnyújtás Oroszországnak, hogy kilábaljon a gazdasági, politikai válságból. Németország továbbra is az európai integráció fő hajtóereje és a kelet-közép-európai új demokráciák legaktívabb támogatója marad. Ezért is érdekes Geremek lengyel külügyminiszter reagálása, aki Fischer varsói - ez volt harmadik útja a héten - látogatása előtt tartózkodóan nyilatkozott, mondván: a korábbi német vezetést ismerte és tudta, mit várhat tőle, ám a szociáldemokratákkal ez most másképpen van. A lengyeleket valószínűleg Fischer reális hozzáállása zavarja, figyelmeztetett ugyanis, hogy a három tagjelölt ország felvétele az EU-ba aligha valósul meg 2000-ben - amely reményeket Kohl kancellár táplálta -, és Lengyelországnak a szabad munkaerő-áramlás tekintetében minden bizonnyal hosszabb átmeneti időszakkal kell majd számolnia. „Semmi értelme sincs az illuzórikus menetrendeknek, amelyeket utóbb nem lehet betartani, és csak arra jók, hogy csalódást okozzanak.” Gerhard Schröder is hasonló utakon jár, mint a külügyminiszteré. Ő nem sokkal a választási győzelem után látogatott Párizsba Chirac elnök meghívására, november 5-én pedig Varsóba várják. Már csak ezért sem kellene fenntartásokkal fogadni az új német kormányt Németországban stabil a demokrácia, szilárdan be van ágyazva az euroatlanti szövetségbe, és jobban is illik bele, mint jobboldali elődje, hiszen az EU tizenöt tagállama közül tizenháromban az utóbbi két évben szociáldemokrata vagy szocialista pártok kerültek kormányra. A velük való szoros együttműködéstől reméli Schröder olyan közös munkaerőpiaci politika kidolgozását, amely belátható időn belül csökkentené a munkanélküliek 18 milliós európai (és négymilliós német) seregét. Ez a kulcskérdés, és ettől függ a piros-zöld kormány jövője. PATICS Márta Schröder és Fischer emeli poharát a koalíció sikerére