Magyar Szó, 2001. június (58. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-08 / 131. szám
8 UJVIDEK/VAJDASAGON AT Magyar Sió Gyermekparalízis-veszély Kishegyesen plakátokkal hívják fel rá a roma lakosság figyelmét Áprilisban Bulgáriában gyermekparalízises fertőzést találtak két, eddig nem vakcinált gyermeknél. Mivel fertőző betegségről van szó, a hazai járványügyi intézetek felszólították a vakcinációért felelős egészségügyi szolgálatokat a gyermekek vakcinálós dokumentációjának felülvizsgálására. Dr. Majláth Norbert kishegyesi gyermekgyógyász elmondta, hogy a gyermekbénulás olyan, vírus okozta fertőző betegség, mely egyes esetekben kiterjedhet az agyhártyára és az idegszövetre is. Ennek következtében bénulások jöhetnek létre, sokszor egy életre szóló rokkantságot eredményez. Ám a kötelező védőoltásokkal a betegség megelőzhető. Mivel Kishegyesen a roma lakosság nem oltatja be rendszeresen a gyermekeit, számukra a gyermekparalízis megjelenése komoly problémát jelenthet - mondja Majláth doktor. - Jártunk a cigánytelepen, és figyelmeztettük őket a járványról. Plakátokat szegeztünk ki, és megígértettük a romákkal, hogy elhozzák a gyerekeket a kötelező védőoltásokra. Veszélyforrást jelentenek még az ország minden részéről idetelepült, semmilyen nyilvántartásban nem szereplő lakosok, ugyanis nincs vakcinációs dokumentumuk, de a hatóságoknak, és az egészségügyi szerveknek sincs tudomásuk a hollétükről. D.A. Évzáró rendezvények és iratkozás A becsei Lábúd Pejovic óvodában az idén előreláthatólag 1350 gyermeket íratnak be - Ősztől Becsén felújított épület várja a kis óvodásokat A becsei Lábúd Pejovic óvodában javában folynak az évzáró rendezvények, és ugyanakkor június 15-éig tart a beiratkozás is. A tervek szerint őszre a község valamennyi helységének óvodáiban 900 óvodásra számítanak. A napközis tagozatokban Becsén, a belvárosi épületben, továbbá az Újfaluban, valamint Bácsföldváron 340 kis-Ш ,гтекге számítanak, míg a becsei csődében 100 növendéket várnak. Az óvodában úgy tervezik, hogy az 5-6 éves gyerekek 95 százalékát beíratják az óvodába. Ezt az arányt már évek óta sikerül tartani. Ehhez igyekeznek megfelelő helyiségeket és kádereket biztosítani. Az óvoda végzős növendékeinek évzárói éppen most vannak tartanak, és ugyancsak most szervezik meg a különböző szemléket, akciókat, amelyekben a kisóvodások igen tömegesen vesznek részt. A Májusi Játékok keretében lebonyolított kis óvodásszínjátszók seregszemléjén a becsei intézmény két csoportja vett részt. Rabóckai Gyöngyi óvónő vezetésével a Vásár, Leposava Ivié óvónő vezetésével pedig A három lepke cmű színpadi játékot mutatták be. A becsei óvodások közül 12-en részt vettek az Erdőtelepítők Kulán megszervezett köztársasági találkozón is. Az Ökológiai világnap alkalmából valamennyi helységben felvonulást és aszfaltrajzolási versenyt szerveztek. A kis óvodások a héten és a jövő héten több kiránduláson vesznek részt. Felkeresik a környék nevezetességeit, kirándulóhelyeit. Ellátogatnak a Jezero kastélyszállóhoz a Zobnatica birtokra, a Fruska Gorára, Újvidékre, Belgrádba, Palicsra stb. Az elmúlt időszakban a becses intézmény a menekültek idetelepedése és egy objektumnak általuk történő elfoglalása miatt helyiséggondokkal küzdött Ez most megszűnőben van. Az olaszországi GVC civilszervezet és Olaszország belgrádi nagykövetsége segítségével ugyanis a Marche körzet hathatós támogatásával és némi községi segítséggel mintegy 110 000 DM értékű befektetéssel a Lenin utca 23. szám alatti három termes, ebédlős, korszerűen felszerelt épületet újítottak fel, és rendeztek be, ahol a jövőben két váltásban 5 óvodai tagozat számára lesz hely. Az épülethez szükséges utómunkálatok elvégzésénél a község gazdaságának segítségére is számítanak. Az épületadás előreláthatólag június 22- én lesz. Hasonló összefogással a becsei Samu Mihály Általános Iskolával és a helyi közösséggel karöltve őszig rendbehozzák a pecesori óvodai és iskolai tagozat közös épületét is. igy- Előadás a vallási felekezetekről Az Ismerd meg Újvidéket, hogy szerethesd és vigyázd! program keretében, ma az ökumenikus és humanitárius egyesület termében, az Olga Petrov utca 10. szám alatt, dr. Béres Károly tart előadást Vallási felekezetek Újvidéken címmel. Az előadás 18 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel várnak. Ö.E. FILM ARÉNA (nagyterem): Natasa, hazai, fsz.: Tijana Konaic, Nikola Buricko (16. 18, 20. 22) ARENA (kisterem): Az igazság, a szeretet és a szabadság földje (Zemlja istine, ljubavi i slobode), hazai (16.30, 18.45, 20.30, 22.30) JADRAN: Bíbor folyók, francia bűnügyi, fsz.: Jean Reno (16.30, 18.30, 20.30, 22.30Ј MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: A portugál filmrevü keretében Amalia művészete (19) VOJVODINA (Sportközpont amfiteátruma): 101 Kiskutya, amerikai rajzfilm (17, 19) * A part (The Beach), amerikai, fez.: Leonardo DiCaprio (21) SZÍNHÁZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: A 48. Sterija Játékok keretében. Milena Markovic: Pavilonok, a belgrádi Jugoszláv Drámai Színház vendégjátéka, Jovan Bordevic-színpad (20) GYERMEKSZÍNHÁZ: Nincs előadás. ÜGYELETES ORVOS: Felnőttek számára éjszakai ügyelet a Njegoá utca 4. szám alatti rendelőben (19-től 6 óráig). Gyermekek számára éjszakai ügyelet a Njegov utca 32. szám alatti rendelőben. GYÓGYSZERTÁR: Éjjeli ügyelet (20-tól reggel 7 óráig) a Bulvár Gyógyszertárban (Mihailo Pupin sugárút 7., tel.: 420-374). * * * A Vojvodina Sport- és Üzletközpont fedett uszodája 10-től 12, 12.30-tól 14.30 és 15.30-tól 17.30, valamint 21-től 23 óráig, a teniszpálya pedig 7-től 18 óráig tart nyitva. MÚZEUM A Vajdaság a paleolitikumtól a 20. század közepéig cmű állandó tárlat várja az érdeklődőket a Vajdasági Múzeumban (Duna utca 35-37.). A múzeum 9-től 19 óráig tart nyitva. * * * Az Újvidéki Múzeumban 9-től 20 óráig (Duna u. 29.) A 19. századi polgári portrék című állandó tárlatot lehet megtekinteni szeptemberig. A múzeumokba a belépőjegy felnőtteknek 20, diákok, egyetemisták és katonák részére pedig 10 dinárba kerül. PLANETÁRIUM A péterváradi Planetárium (tel:433- 308) kedden és csütörtökön 19 órától, szombaton és vasárnap 11 órától, más napokon pedig szervezett látogatás esetén megbeszélés szerinti időpontban látogatható. Újvidéken ma Koncert a Zsinagógában Ma, 21 órai kezdettel tartják meg a Zsinagógában a Zenekedvelő Ifjúság szervezésében a Teofilovic fivérek koncertjét. Fellép még Zori Grujic és Veljko Nikolic. Belépőjegyek a Templomudvar 2. szám alatt (második emelet) kaphatók, 8-tól 13 óráig, vagy pedig két órával a koncert kezdete előtt, a Zsinagóga bejárata előtt. VJ Jótékonysági képaukció Újvidéken Ma, 11 órai kezdettel a Ribnikar fivérek utca 32. szám alatt képzőművészeti árverést szervez a Milan Petrovic gyógypedagógiai általános- és középiskola. A kiállításon 263 képzőművészeti alkotást kínálnak eladásra, ami 185 képzőművész ajándéka az iskolának. Minden érdeklődőt, együttműködőt szeretettel várnak. Kérik, hogy az értékes képek megvásárlásával is segítsék az iskola épületének felszerelését. Ö.E. TEMERIN Mire költik a béralapadót? Június elsejétől életbe lépett a béralap szerinti adózás. Ennek bevezetéséhez azonban Temerinben is szükség mutatkozott a községi alapszabály módosítására, amiről a május végi önkormányzati ülésen döntöttek. Eddig ugyanis 4 százalékos kommunális térítményt és 1,3 százalékos szolidaritási lakásépítési járulékot fizettek a munkáltatók a foglalkoztatottak személyi jövedelme után, ezután pedig egységesen 3,5 százalékos béralapadót. Az adóból befolyt pénzt az alábbiakra fordítják: 1,70 százalékos adónak megfelelő összeget csatornaépítésre, 1,30 százalékot a költségvetés szükségleteire, és 0,5 százalékot a szolidaritási lakásépítésre. Az új adótörvény a közterheket illetően 1,8 százalékos megtakarítást jelent a temerini községgazdaságnak. G.B. Ideiglenes útlezárás Újvidéken A triatlon miatt június 10-én, vasárnap, Újvidéken 11 órától 13 óráig szünetel a forgalom a Stefan despota sugárúton, a Szabadság hídtól a Frunka Géra utcáig, továbbá a Népfront utcában és az Ivó Andrié utcában. A verseny alatt megváltozik az autóbuszok útiránya is, így a 4-es busz útiránya megváltozik a Lazar cár sugárút és a Frunka Gora út kereszteződésénél, úgy, hogy folytatja tovább a Lazar cár sugárúton és az Ivó Andric utcán, a Simán-4-en át a végállomásig. A 7-es busz a Lazar cár sugárút és a Felszabadulás sugárút kereszteződésétől a Lazar cár sugárúton és az Ivó Andric utcán halad a végállomásig. A 8-as autóbusz útiránya a 4-eséhez hasonlít. A 11A jelzésű busz a Lazar cár sugárúttól és a Fruska Gora utcától folytatja tovább a Lazar cár sugárúton a DuSan cár utcáig. A 11B. útiránya is változik, csak ellenkező irányban. Ö.E. Forgalomkorlátozás a pontonhídon Az újvidéki pontonhíd szétnyitása miatt a hétvégén szünetel a forgalom a hídon. Szombaton, június 9-én, 23 órától másnap 17 óráig a forgalmat átirányítják a közúti-vasúti és a Péterváradi hídra. BŰNÜGYI KRÓNIKA A kaszinóban érte utol a rendőrség A mitrovicai kerületi bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte Milorad Kopné (26) helybeli lakost rablás alapos gyanújával. Kopnic december 6-án 23 óra körül kirabolta a Mitrovica melletti Panpetrol benzinkutat, ahol 7000 dinárt zsákmányolt Gázpisztollyal felfegyverkezve másnap, a Sid közelében lévő Agropetrol töltőállomást vette célba, ahonnan mindössze 2500 dinárt és 70 márkát vihetett el. Kopric ezután a sidi Snack Bar kaszinóba hajtott, abban a reményben, hogy a szerencsejátékokon megduplázza a napi keresetét. A biztonsági embereknek gyanút keltett, hogy Kopric ilyen nagy összegű tétekkel ült a kártyasztal mellé, és értesítették a rendőrséget. A delikvens rövid időn belül „elkockázta” a pénzét, de a rendőrség ekkor már a helyszínen volt, és azonosítani tudta a benzinkúti rablót. TÍZKILÓS MARIHUANA CSOMAG A Sremska Raca-i határátkelőhelyen, a Zombor-Doboj között közlekedő autóbuszban a rendőrség őrizetbe vette Aleksandar Karadordevic (20) római lakost, akinél 9,5 kg-os szárított marihuana csomagot találtak. A kihallgatáson Karadordevic elmondta, hogy a csomagot az autóbusz-állomáson egy ismeretlen személytől kapta, hogy a határon egy bizonyos Stojiénak adja át. A fiatal csempészt 30 napos vizsgálati fogságba helyezték. A rendőrség feltételezi, hogy a római fiatalember az Albániából érkező kábítószer-kereskedelemi lánc egyik továbbítója volt. M.B.B. ÉLETÉT VESZTETTE A KERÉKPÁROS A Zombor melletti Ratkovo faluban súlyos, halálos kimenetelű közút baleset történt Eddig ismeretlen okokból Mile Antonic, északi lakos Opel Kadett típusú gépkocsijával elütötte Dusko Ralovic (58) ratkovói lakost. A kerékpáros a súlyos sérülésekben a helyszínen életét vesztette. A.R. A környezetvédelem jegyében Ma alkalmi rendezvényeket tartanak az újvidéki Szabadegyetemen A környezetvédelem világnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében ma az újvidéki Szabadegyetemen 9 órakor az Ökológiai moziban dokumentumfilmet vetítenek Bolondos bébik elnevezéssel. 9.30 órától Agnes Podkonjak kertészmérnök alkotóműhelyében a gyermekek virágot köthetnek. 11 órai kezdettel megnyílik a mai és a korábbi alkotóműhelyek munkáinak kiállítása. Délben két szerző munkáit mutatják be: dr. Vera Matanovic Ökológiai szakosztályok az általános iskolában, valamint Gordana Brun magiszter, köztársasági környezetvédelmi miniszeter tanácsadója Oktatás és nevelés a fennmaradásért és Ökológia és környezetvédelem című könyveit A rendezvények a Szabadegyetem termeiben, a Munkás u. 20. alatt tartják T. E. Áramszünet Újvidéken ma reggel 8-tól 12 óráig nem lesz áram a következő utcákban: Zmaj 4-28. és 1-25., Laza Telecki, Njegos 1-7. és 2-14., Miletic u. 2-28. és 1-29., Gvozda Gajsin, Pasic 2-18. és 1-23., Zlatna greda 1. és 3. Reggel 8- tól 14 óráig időnként nem lesz áram a Pasic, a Svetozar Markovic, a Danielé, a Gimnázium, a Loncar, a Zlatna greda, a Groko Skolska, Sumadija utcákban és a Köztársaság téren. 2001. június 8., péntek (ms) (Az Express Iroda felvétele) Az önkéntes véradók napja alkalmából Miodrag Perlesevi törökkanizsai polgármester fogadta a belgrádi vérátömlesztési központ képviselőjét, a helyi Vöröskereszt titkárát, valamint azokat a véradókat, akik több mint ötven alkalommal adtak vért. Törökkanizsa véradás tekintetében országos viszonylatban is a legjobbak között van. Lévai András, Branko Markovljev és Aleksandar Nadrijanski eddig több mint száz alkalommal bizonyították segítőkészségüket. Képünkön a polgármester (középen) a vendégekkel és az említett három véradóval. Fokozott védelem alatt a Laza Telecki utca Az újvidéki városi közlekedési és útügyi titkárság határozata értelmében ezentúl különleges védelemben részesül a Laza Telecki utca. Ennek érdekében a Trifkovic tér és a Laza Telecki utca kereszteződésénél oszlopokat helyeznek el a gépjárműforgalom megakadályozására. A titkárság érvelése szerint az említett utca az egyik legszebbnek számít az Óvárosban, egyúttal a gyalogosövezetbe tartozik. A fokozott védelemmel a Cistoca közvállalat járművei bejuthatnak majd a Laza Telecki és a Mita Rutic utcákba. T. E. Nemzedék-díj Kishegyesen Vasárnap ballagtak a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola nyolcadik osztályos diákjai. A Vak és az egyéb diplomák mellett kiosztották a Nemzedék díjat is. Ezt az a legjobb diák kapja, aki sokat tett az iskoláért az elmúlt nyolc év alatt. Az idei évben Csordás Tamás érdemelte ki a díjat. Tamás elmondta,hogy az év elején elhatározta, annyi versenyre készül, amenyi az erejéből telik. Öt versenyen vett részt. A községben a legjobb vegyész és matematikus, magyar nyelvből második, földrajzból és német nyelvből harmadik helyezést ért el. A körzeti versenyen magyar nyelvből 17., de a köztársaságin első lett. Hobbija a rovargyűjtés, a logikai játékok és az olvasás. Ami a jövőt illeti, Tamás Budapestre megy vegyészeire. A sikert és a jó eredményt édesapjának is köszöni, aki a tanulásban biztatta, valamint azzal, hogy ha valamit elkezd fejezze is be, Tamásnak sikerült. MA utata* VAJDASÁGI MAGYAR TARKA FARKAS Az első független politikai és kulturális 1 21 magazinműsor 1. * Minden szombaton reggel tíztől AZ ÚJVIDÉKI 021-ES RÁDIÓBAN 92,2 MHZ FM SZTEREÓ