Magyar Szó, 2003. május (60. évfolyam, 103-127. szám)

2003-05-03 / 103. szám

12KALAUZ kalauz@magyar­szo.co.yu Szabadka Vasárnap, a Városi Lóversenypályán az idei év második ügetőversenyét rende­­zik meg, Május elsejei futamok elneve­zéssel. A műsor délután három órakor kezdő­dik, és hét egyfogatos ügetőversenyt szurkolhatnak végig a sport kedvelői. ■ bajk ■ ■ a Vasárnap délután 4 órakor, a Népkör Kosztolányi Dezső-termében a Tornádó táncklub tavaszi táborának gálaestjét tartják meg. A belépődíj 50 dinár. Min­den érdeklődőt szeretettel várnak. a ■ a Zenta A zentai Kertek helyi közösség titkársága értesíti a polgárokat, hogy a köztisztaság fenntartásáról szóló községi határozat alapján (Zenta Község Hivatalos lapja 11/98. sz.), amelynek értelmében utcai közterületen tilos tárgyakat, szerszámo­kat (kapcsolható eszközök), építőanya­got, üzemképtelen járműveket tárolni és kirakni, megkezdte a polgárok felszólítá­sát. Ezúton is kérnek minden érintettet, tegyen eleget kötelességének, hogy elke­rülje a feljelentést a kommunális felü­gyelőségnél. Újvidék A Petőfi Sándor MME kistermében má­jus 4-én, vasárnap, 18 órai kezdettel Édesanyám, virágosat álmodtam c. anyák napi ünnepséget tartanak. Fellép­nek: a Művelődési Egyesület szakcso­portjai és a meghívott vendégszereplők. A rendezvény forgatókönyvírója: Beré­­nyi Ilona tanárnő, az irodalmi szakkör vezetője. A szervezőbizottság szeretettel meghívja az ünnepelt édesanyákat és nagymamákat. A belépés díjtalan. * B. I. ■ ■ ■ A Vojvodina utasszállító vállalat a belgrá­di Merkator bevásárlóközponttal együtt­működve minden pénteken és szomba­ton buszjáratot indít Újvidékről az emlí­tett központba. A bevásárlóbusz 9 óra­kor indul a Vojvodina Sport- és Üzlet­­központ elől, 14 órakor indul vissza.­A menettérti jegy ára 200 dinár. Bővebb információt a Vojvodina utasszállító vál­lalat irodájában kaphatnak (I. Péter ki­rály sugárút 28.) munkanapokon 8-tól 18 óráig, vagy a 339-161-es telefonszá­mon érdeklődhetnek. I A.A. ■ I­I A szombati, Fruska gora-i Maraton elne­vezésű hegymászó túra idejére a VKV 30 autóbuszt bocsájt a túrázók rendelkezé­sére. Az autóbuszok zömmel a vasútállo­másról indulnak Popovicára 6 és 11 óra között. Vissza 13.30 órakor indulnak a buszok. I­li Az Elektrovojvodina ügyfélszolgálata ér­tesíti az áramfogyasztókat, hogy a befize­tések zökkenőmentes elvégzése végett a pénztár szombaton, május 3-án 8-tól 12 óráig minden áramelosztó részlegben nyitva tart és fogadja a befizetéseket. I­­t A Petőfi Sándor Városi Fiókkönyvtárból a jövőben a tagok a könyvkölcsönzés mellett a napi- és a hetilapokat, valamint a folyóiratokat is hazavihetik olvasnivaló­ként néhány napra. Magyarcsernye Május 24-én, a béke világnapján a Cser­­nyei Nők Klubja is bekapcsolódik a Fény a békéért gyertyagyújtási akcióba. Május 24-én este 8 és 9 óra között Magyarcser­­nyén 50 gyertyát gyújtanak a békéért. Az egy óra alatt, amíg égnek a gyertyák, ver­seket olvasnak a békéről és eléneklik a béke himnuszát. Ezzel az akcióval is hir­detik, hogy a csernyeiek is a világbéke el­kötelezettjei. M­. E. ■ Közérdekű információk ■ Kanizsa Vasárnap reggel 7 órai kezdettel a kani­zsai Testvériség Sporthorgász-egyesület megszervezi az idei 3. házibajnokságot, harcsafogásban fenekező felszereléssel a Tiszán. Gyülekező a Horgásztanyán, 6.30 órakor. Részvételi díj versenyzőként 300 dinár (a 65 évnél idősebb személyek 50 százalékos kedvezményt élveznek). Jelentkezés: az Eurotrend horgászüzlet­ben Tito marsall utca 10. Tel.: 063/77­­33-573.­ Bővebb tájékoztató a szakosztály elnökénél, Szalma Gábornál a 063/834- 7541-es telefonszámon. A versenyen részt vehet minden polgár, aki érvényes tagsági könyvvel és horgász­engedéllyel rendelkezik. A szervezők a részvevőknek reggelit és ebédet adnak. A verseny reggel 7 órától 14 óráig tart. Minden versenyzőnek jó fogást kíván az egyesület. Go Sonny gou! Igaz, Sonny Vincent amerikai zenésznek, dalszövegírónak és nem utolsósorban multimediális művésznek nem kell ezt két­szer mondani. Mivel tény, hogy az amerikai punk rock min­denképpen legellentmondásosabb és a maga módján leghír­­hedtebb képviselőjéről van szó, amely háta mögött talán még punk keresztapja, Iggy Pop is elbújhat szégyenében (sicc!), nem beszélve a manapság hódító nyálas, egy-két slágeres kali­forniai szörf-punk csillagocskákról. És az is holtbiztos, hogy hősünk nem álszentként „űzi az ipart”. Életútja is ugyanannyi­ra fergeteges, tombolással teli, mint a zenéje. A „Nagy Alma” városában, New Yorkban látta meg a napvilágot. Gyermekko­rát többnyire az utcán és az éjszakai mulatók savanykás, alko­holtól átitatott levegőjében töltötte el. Alig tizenhárom évesen egy lánykollégiumban halt minden este, egészen addig, amíg a felügyelők ki nem rakták a szűrét. Két év múlva egy kicsit az iskola épületét is megcsodálhatta belülről, de viszonylag gyorsan megköszönte tanárai figyel­mességét és innen önszántából állt tovább, hogy a rockzenészek keserű kenyerét egye nap mint nap, abban a reményben, hogy egyszer ő is megtalálja a helyét a Nap alatt. Ehelyett azonban két szál füves cigi birtoklásáért még hűvösebb helyre került „Hála” az állam akko­riban igencsak szigorú drogtörvényének két évig egy fegyház vendégszeretetét „élvezhet­te”. 1976-ban megalakította első zenekarát Testers elnevezéssel, és keményen belevetette magát a zenei életbe, ami azt jelentette, hogy ha éppen nem koncertezett, akkor valamennyit éppen csücsült a rács mögött, ihletet szerezve az újabb szerzeményekhez. A nyolcvanas évek elején olyan kaliberű zenészekkel lépett fel mint Iggy Pop, Cramps, stb. Ezek után az em­ber azt hihetné, hogy végre bejött neki nyerő ötös, azonban Sonny barátunkat nem ebből a fából faragták. Az egyik fellépése során előbb összeverekedett Patti Smith kísérőzenekarának egyik tagjával, majd pedig a színpadon tüzet gyújtott, amelyet képtelenek vol­tak eloltani, és az egész klub kigyulladt, és hősünk bennragadt a tűzben, s csupán isteni csodának, no meg Nagy Alma tűzol­tóinak köszönhetően nem vált a punk rock mártírjává. Hősün­ket ekkor elmegyógyintézetbe utalták három hónapra, amely után filmezésbe kezdett és a multimediális művészet iránt kez­dett el érdeklődni, amely végül is sikert hozott számára, de ter­mészetesen a koncertezést sem hagyta abba. Számtalan fellé­pés világszerte, 37 hanghordozó, kiállítások, kisebb-nagyobb sikerek, a már-már hagyományos pihenőhelynek számító bör­tön és mindent élőttől kezdve újabb sikerek. Talán így lehet­ne legrövidebben jellemezni Lonnie Vincent ez idáig har­mincöt éves pályafutását. Kompromisszummentes, mindent el­söprő zenéjét most a vajdasági közönség is megismerheti má­jus 3-án, szombaton este tíz órától a zentai Mojo blues club­ban, ahol mindenképpen rendhagyó élményre számíthatnak a kemény punk-rock kedvelői. * HORVÁTH Zsolt-Tádé Mum Sió PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS III. Apáczai Nyári Akadémia 2003 A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete pályázatot hirdet a következő nyá­ri pedagógus-továbbképzésekre: 1. Szülő öröme a boldog, gondtalan gyermek - osztályfőnökök, tanítók, tanárok részére. 2003. július 7-12., Újvidék, Apáczai Diákotthon. Cím: Úirpanov u. 54. 2. Magyarság és történelem - tanítók, tanárok, történelemtanárok részére. 2003. július 14-19., Újvidék, Apáczai Diákotthon. Cím: Úirpanov u. 54. 3. Természet egysége - fizika, kémia és biológia szakos tanárok részére. 2003. jú­­ lius 2i-2ö., újvidék, Apaczaí DiaKounon. vaut: carpanov u. 54. Pályázatunkra elsősorban e-mailen várjuk az érdeklődők jelentkezését. A jelent­­kezési lap beszerezhető e-mail címeinken: vmpe@Eunet.yu, vagy apkol@Eu­­net.yu, illetve letölthető a www.vmpe.org.yu honlapról. Postacím: VMPE, 21000 Újvidék, Cirpanov u. 54. Szíveskedjenek felbélyegzett vá­laszborítékot küldeni! Jelentkezési határidő 2003. június 20-áig. Nem pályázhatnak azok, akik a pályá­zati határidőt lekésik. Telefonon a 021/622-003-as számon adunk tájékoztatást. 2003. május 3., 4., szombat-vasárnap ■ Művelődési programok ■ Szabadka KORZÓ MOZI: Szakítópróba, amerikai (szombat, vasárnap, 18,20, 22) ZVEZDA MOZI: Pinocchio (szombat, va­sárnap, 17,19) * Pók (Spider), amerikai (szombat, vasárnap, 21) RENDEZVÉNY GYERMEKSZÍNHÁZ: Kevin Quain (CAN), blues-, dzsessz-, rockkoncert, a Mayflower művészeti rendezvénysorozat keretében (szombat, 20) VÁROSHÁZA: Eldad Tarmu (USA), dzsesszkoncert, a Mayflower művészeti rendezvénysorozat keretében (vasárnap, 20) Kanizsa MŰVÉSZETEK HÁZA: Eldad Tarmu kvartett (USA, H). Közreműködik: Eldad Tarmu (vibrafon), Patai György (zongo­ra), Horváth Barcza József (nagybőgő), Vasvári Róbert (dob), szombat MŰVÉSZETEK HÁZA: a beskai Branko Radicevic ME fellépése: Hasanagica (va­sárnap) Magyarcsernye SZÍNHÁZTEREM: a helybeli óvodások alkalmi műsora anyák napja alkalmából (vasárnap délután) torra akadva, 2., amerikai horrorparódia (vasárnap, 16.30) * Beszélj hozzá! (Talk to Her), spanyol (szombat, vasárnap, 18.30, 20.30,22.30) VOJVODINA: A dzsungel könyve, 2., ani­mációs (szombat, vasárnap, 17) Adaptá­ció, amerikai (szombat, vasárnap, 19, 21.30) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Jégkorszak, animációs (szombat, vasárnap, 17.15) * It's All About Love (szombat, vasárnap, 18.45) * A zongorista (szombat, vasár­nap, 20.30) * Chicago, amerikai, (szom­bat, vasárnap, 23) RENDEZVÉNY Szombaton, 20 órától az Izba kávézóban (Vasút u. 4.) fellép Josip Macsida (To­kió) és a belgrádi Cinc együttes Zombor NÉPMOZI: Téged szeretlek a legjobban, hazai (szombat, vasárnap, 19,21) Nagybecskerek RAJ­­KAN MOZI: Végső állomás, 2., ame­rikai (szombat, vasárnap, 18, 20, 22) Muzslya MŰVELŐDÉSI HÁZ: Török Rezső: Ró­zsadomb, a péterrévei Karinthy Frigyes Színjátszó Kör társulatának vendégsze­replése (szombat, 19.30) Kula DUGA MOZI: Pán Péter - Visszatérés Sohaországba, amerikai animációs (szombat, vasárnap, 18) * Solaris, ameri­kai (szombat, vasárnap, 20) Temerin FILM: Daredevil - A fenegyerek, ameri­kai (szombat, vasárnap, 20) SZŐREGI MOZI: A kívülállók, 2. (X - Man), ameri­kai (vasárnap, 11) Újvidék FILM ARENA (nagyterem): A múmia visszatér, amerikai (szombat, 17) * A skorpiókirály amerikai (vasárnap, 17) * A kívülállók, 2. (X-Man 2.), amerikai (szombat, vasár­nap, 19,21,15, 23.30) ARENA (kisterem): Buddy kosarazóku­tya (szombat, vasárnap, 11, 16) * Végső an­tifitás, amen­iai (szombat, vasárnap, 18.19.45,21.30, 23.15). JADRAN: Horrorra akadva, amerikai horrorparódia (szombat, 16.30) * Hor- ■ Hétvégi orvosi-fogorvosi ügyeletek­­ Szabadka ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőál­lomáson, este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551-373 ♦Járóbe­teg-szolgálat: a Zmaj utcai rendelőben * Gyermekgyógyászati rendelő: Duro Da­­kovic utca 14., tel.: 553-559 * Nőgyógyá­szati rendelő, tel.: 552-543 * Városi Kór­ház, tel.: 555-222 * Mentők: 551-373. ORVOS ÉS FOGORVOS: A Népi Ifjúság u. (Narodna omladina) 4. sz. alatti első­segély-szolgálatban, tel.: 94 vagy 562-066. Éjszakai ügyelet a Városi Kórházban, tel.: 343-330. Gyermekorvos a November 29. utcai rendelőben, reggel 7-től este 7 órá­ig, tel.: 565-858. GYÓGYSZERTÁR: Az I. A. Karadordevic utcai központi gyógyszertár tart egész na­pos ügyeletet, tel.: 562-263. Újvidék ORVOS: Felnőttek számára éjszakai ügyelet a Njegos u. 4. szám alatti rendelő­ben (19-től 7 óráig). Gyermekek számára egész napos ügyelet a Njegos utca 32. alatti rendelőben. KLINIKAI KÖZPONT: tel.: 612-022 KAMENICAI SZÍVGYÓGYÁSZATI INTÉ­ZET: tel.: 615-711 GYERMEKKÓRHÁZ: tel.: 615-200 GYÓGYSZERTÁR: Egész napos ügyelet a Bulvár Gyógyszertárban, Mihailo Pupin su­gárút 7., tel.: 420-374. év:Nagybecskerek Zombor ORVOS: Szombaton 7-től 13 óráig a Haj­dúk Veljko utcában, vasárnap 8-tól 12-ig a Milos kenéz utcában. FOGORVOS: Szombaton és vasárnap 8- tól 12-ig a Batina utcában. GYERMEKORVOS: szombaton és vasár­nap 8-tól 12-ig a Csöndes utcában. GYÓGYSZERTÁR: állandó ügyelet a Ra­domir Putnik körúton, a Vipera magán­gyógyszertár pedig szombaton 7.30-tól 20 óráig tart nyitva a Csöndes utcában. TOPOLYÁN/ Új tévécsatorna kísérleti adással A topolyai helyi önkormányzat a napok­ban indította tévéműsorát a tájékoztatási közvállalat révén, egyelőre kísérleti jel­leggel. A kétnyelvű, 24 órás műsor közér­dekű tudnivalókat, híreket, tájékoztató­kat tartalmaz, valamint egy felhívást a né­zőkhöz, hogy mondják el véleményüket, észrevételeiket és javaslataikat a műsor­ral kapcsolatban, ami 2-3 hónapig kísér­leti jellegű marad. A helyi hírközlő ká­beltelevízió adása az újabb típusú készü­lékeken fogható az S-17-es csatornán. *­nk VMSZ lakossági fórum Szenttamáson A Vajdasági Magyar Szövetség 2003. má­jus 6-án (kedden), 18 órai kezdettel la­kossági fórumot tart Szenttamáson, a Vá­rosháza nagytermében. Az összejövetel vendégelőadói Bunyik Zoltán, a VMSZ alelnöke, a Tartományi Végrehajtó Ta­nács oktatási és művelődési titkára és Varnyú Ernő tartományi gazdasági titkár­helyettes lesznek. A fórumon tájékozta­tót mondanak az oktatással kapcsolatos újításokról, valamint a tartomány által biztosított kölcsönökkel kapcsolatos le­hetőségekről. A szervezők minden ér­deklődőt szívesen látnak.

Next