Magyar Szó, 2014. május (71. évfolyam, 99-123. szám)

2014-05-05 / 100. szám

10 ÜVEGGOLYÓ üveggolyo@magyarszo.com MumLia Iragyszünet Amikor nem megy a matek A diszkalkulia Gruik Zsófia Nincs is annál érdekesebb, mint a saját gyerekeink fejlődését figyelni. Amikor töri a lábacskáját a papucs, de nem tűnik fel neki, hogy fordítva húzta fel őket, amikor meséli, hogy tizenhúsz bárány volt a mezőn, amikor megállapítja, hogy tegnap megyünk vendégségbe, és reggel követeli a vacsorát. És mi tudjuk, hogy hároméves korban mindez teljesen természetes, és egyértelmű számunkra, hogy hamarosan el fog tudni számolni húszig, automatikusan jól veszi fel a cipőjét, me­sél majd arról, hogy tegnap volt a szülinapja, és már az uzsonnát is jókor követeli. De vannak gyerekek, akiknél bizony ezek a korai jelek, amelyek arra utalnak, hogy később problémái lesznek az iskolában. Akik majd a sok egyest hozzák matekból, mert utálják a tantárgyat - így mondják. Lehet, hogy nem is az érdektelenség a rossz eredmény oka, hanem a diszkalkulia, vagyis a számolási zavar. De mi is ez a mostanában elég sokszor hallott probléma? Mit jelent, ha a gye­rek megkapja a diagnózist, és honnan derül ki számunkra, hogy szakemberhez kellene vinnünk? A képlet egyszerű, a diszkalkulia valójában szint alatti matematikai teljesít­ményt jelent, amikor a gyerek (vagy felnőtt) matematikai teljesítménye a tőle elvárt szinttől elmarad. Mivel a számolás szükségessége először általában az iskolában jelenik meg, a problémára legtöbbször az iskolába indulás után derül fény. De vannak azért jelek, amiket észre lehet venni már óvodás gyerekeknél is. Ezek közül a legjelen­tősebb az orientációs zavar térben és időben, ilyenek a fent említettek példák is. Nagycsoportban nem tudja fölmérni, hogy ugyanaz a rakás gyurma nem lesz több vagy kevesebb, ha labdából krokodilt formálunk Azért elhamarkodottan sem kell ítélkezni, sok mindent figyelembe kell venni ilyenkor. A gyerekek érése egyéni, teljesítményük, érettségük nemcsak az adottságaiktól függ, hanem például a családi környezet hatásaitól, vannak-e nagyobb testvérei, esett-e át komolyabb betegségen. Viszont ami másfél, három- meg ötéves korban fejlődési lépcsőfok a gyerekek életében, az később valódi probléma tünete is lehet. Ezért javasoljuk mindig a szülőknek, hogy gyanú esetén a megfelelő szakemberhez el kell vinni a kicsit, mert az internet alkalmas az informálódásra, az iskolai-óvodai szakmun­katárs is sok mindenben tud segíteni, de a diagnosztizálás, a teljes körű és körül­tekintő szakértői vizsgálat nem tőlük várható. Nézzük, milyen gondokkal találkozik egy számolási nehézséggel küzdő tanuló. Kiemelném, hogy sajnos legtöbbször csak akkor derül fény a problémára, amikor a tanuló már messze elmarad a társai mögött. (Vagy még akkor se...) A diszkalkuliás gyerekek sokáig az ujjaikon számolnak, akkor is, amikor a többi gyerek a kortárscsoportból már régen nem. A számokat felcserélik, megfordítják őket, és ezt nem veszik észre. Az óráról az időt nehezen tanulják meg leolvas­ni, sokat hibáznak, nehezen értik meg az analóg és digitális közötti különbséget. A matematikában használatos jeleket nehezen értik meg és sokszor rosszul al­kalmazzák A gyerekek nehezen tudnak koncentrálni, a lényeget nem képesek kiemelni, vagy csak nehezen. Nehéz rávenni, hogy megcsinálják a feladatokat, odafigyeljenek, részt vegyenek az órán, a munkamenetben. Vannak korai tüne­tek is, amelyeket részben érintettünk már, és amiket a számolás kialakulása előtt észrevehetünk Ezek önmagukban nem jelentenek problémát, de amennyiben jel­lemzőek egy gyerekre, akkor nagyon résen kell lennünk, hogy időben reagáljunk, és a gyerek ne szerezzen életre szóló hátrányokat a nehézsége miatt. Például nem szívesen számol, nehezen tudja megmutatni az ujjain a számokat, keveri a testré­szeit, kerüli a koncentrációt igénylő feladatokat (rajzolás, társasjáték, gyurmázás), mozgásfejlődése késik, egyszerre csak egy utasítást tud megjegyezni, összekeveri a jobb és a bal oldalt. Sokszor tényleg arról van szó, hogy a gyereknek nem megy elsőre az az átko­zott matek, és lusta megerőltetni a fejecskéjét. Sokszor dacol, vagy nem érdekli a számok birodalma. És nem, tényleg nem kell mindenből ötösre tudni. De szörnyű érzés lehet, amikor igyekezne, de képtelen egy elfogadható osztályzatot produkál­ni Jobb tenni egy lépést, hogy a diszkalkuliával küzdő gyereknek legyen esélye, és szakemberhez juttatni. Még akkor is, ha sok „csakazért se” gyerek is van, aki nem hajlandó kicsit melegíteni a széket, és ezért kap egyest. Hoki Brigitta: Kakas (EmArt Műhely, Szabadka) Ahol mindenki szerette és megbecsülte egymást Az újvidéki Egység Sportegyesület kultúrtörténete Úri Ferenc A sportegyesület megalapításának gondolata a háború után, 1950 tavaszán született meg, azzal a céllal, hogy az újvi­déki magyarságot, különösen az ifjúságot, egyesületbe gyűjt­sék és sportolásra serkentsék. Mivel az érdeklődés igen nagy volt, a sportegyesület hamarosan megalakult. A Darányi-te­lepi valamikori Gazdakör színház­termében megszületett az Egység Sportegyesület 1945. június 9-én. A háború utáni Újvidék 64 ezer lakosának 20 százaléka volt magyar. Minden ötödik lakos magyar volt a városban. Az egyesület vezetősége a városi hatóságokhoz fordult, hogy megkapják használatra a valamikori lövölde épületét, az Anton Csehov utcában. Az egyesületben, amikor otthonhoz jutott, megkezdődött a sportszakosztályok alakulása. Először a labdarúgó- és az asztalitenisz-, majd a kosárlabda-szakosztály is létrejött. Ez a sportág elég ismeretlen volt a városban, tehát az Egység volt az úttörője. Majd következtek a kerékpározók, a birkózók, az ökölvívók és a súlyemelők. Hogy teljes legyen a létszám, ide tartoztak még az atléták, a tekézők, a sakkozók, a természet­­járók, a vívók, a röplabdázók stb. Az Egységnek 1950-ig már 15 szakosztálya volt! Tehát tömeges társadalmi és sportszer­vezetté alakult. Az Egység sportegyesület a magyar és más nemzetiségű fiatalok közismert gyülekezőhelyévé vált. Juhász Ernő visszaemlékezésében említi, igen fontos volt, hogy legyenek olyan emberek, akik hangulatossá, kellemessé tudták tenni az ott-tartózkodást, lehettek ezek idősebb spor­tolók, edzők, pedagógusok és más jóindulatú emberek, így a tornászoknál ott volt a Haller házaspár, Géza bácsi, Mariska néni. A kosárlabdázóknál Gőgös Árpád tanító, Dániel József, Csizmár, Bozó Oszkár edző. A természetjáróknál a Földvá­ri bácsi, Mondovics Sándor. A tekézőknél a Kaszper házas­pár. A kerékpározóknál Csordás és Lacsok. Az ökölvívóknál Bancic edző. A vívóknál Otos tanár. A labdarúgóknál And­­rasics bácsi, Balogh Klári. A súlyemelőknél Huber Elek és a Lexi bácsi. Az Egység Sportegyesületben nemcsak a sportjátékokra tanítottak, hanem neveltek is. Minden szakosztályban baráti szellemet alakítottak ki, amely emberszerető, -tisztelő, mindig derűs, családias, sportszerű viselkedésre nevelt. A szakosztály vezetői a játékosoknak útmutatást adtak az élethez: hogyan lesznek pontosak, szorgalmasak, kitartók stb., ami azután a játékban az ügyességhez, a győzelemhez vezet, megfelelő fel­készüléssel és taktikával. Pataki György volt az Egység mindenese. A pénz akkor is kellett, mert pusztán csak lelkesedésből akkor sem lehetett megélni. 1945 őszén már hetente két napon, szombaton és vasár­nap táncot rendeztek az ifjúságnak, a városi helyőrség katonai zenekarának részvételével. Megtörtént, hogy többször ötszáz belépőjegyet is eladtak. 1946 januárjában új vezetőséget választottak, az elnök Sesztán József, az alelnökök Bese Irma és Lénárd László let­tek. Az ügyvezető elnök Pataki György, a titkár Gőgös Ár­pád, a pénztáros Budák György. A hétvégi táncmulatságok alkalmával kultúrprogramokat is szerveztek. Az Egységnek a bálokon több vendégtáncosa volt, mint aktív sportolója, azért született az ötlet, hogy a táncok megszakításával sport- és kul­túrprogramokat iktatnak be. Itt bemutatkoztak a kerékpáro­zók, a tornászok, az ökölvívók stb., és bemutatták a sportágak szépségeit. Rátgéber László ismert kosarazó ezeket mondta: A lét­­fenntartáshoz az egyesület teadélutáni táncokat, hétvégi táncmulatságokat, batyubálokat rendezett, úgy szerezték be a pénzt, hiszen a város semmiféle segítséget nem adott, kivéve a lövölde épületét és a NAK labdarúgópályáját. 1946 februárjában már Angelo Vlatkovic és Bora Malesev zenekara játszott az Egységben. 1949-ben megalakult a kultúrszakosztály is a sportegye­sületben, együttműködve a Magyar Művelődési Egyesülettel. Közösen színre hozták Darvas József Szakadék című drámá­ját. Szerepelt benne Bese Edit, Bese Irma, Kirulla Irén, Pásztor Géza, Csizmár József és mások. A teadélutánokon nemcsak táncoltak, hanem általában félórás kultúrműsorokat szerveztek. Ha szép volt az idő, akkor az Egység udvarában, ahol színpad is volt, míg az őszi és téli időszakban a díszteremben rendezték a vasárnapi teadélutá­nokat. A kultúrprogramokban voltak szavalatok is, de Bartók és Kodály gyűjteményeiből magyar népdalokat is énekeltek. Az Egység udvarában lakott a házgondnok, Horváth Sán­dor, aki egyben az italboltot is vezette, mert az ital eladásával is segítették az egyesület pénzelését. 1949 nyarán, másfél hónapos önkéntes munka után, rend­be hozták a lövölde udvarát. Új kosárlabdapályát építettek, le­látóval. Erre az alkalomra ünnepélyes sportnapot rendeztek. Szeptember 3-án délután sportmérkőzésekkel nyitották meg az új kosárlabdapályát. Az Egység Sportegyesület ven­dége volt a Helyőrség, a telepi Proletár, a belgrádi Zeleznicar. Versenyeztek röplabdában, kosárlabdában, tekében. Este kultúrprogrammal folytatták. Fellépett a Magyar Művelődési Egyesület énekkara, előadva két népdalt. Kovács Marika zon­gorán eljátszotta az És csak hull a hó c. dalt, Horváth Magdi elszavalta Petőfi Sándor Befordultam a konyhára, Cser Vera pedig a Szeptember végén című versét. 1953. június 8-án az Egység dísztermében sikeres népdal­estet rendeztek. Az Újvidéki Rádió énekesei léptek fel: Gubik Mira, Füstös Kató, Dévai Erzsébet, Kukucs Olga, Teleki Júlia és Verbanec István, zenei kíséret Virág Nándor vezetésével. Reiter Rudolf szórakoztatta a közönséget. Ebben az időben a műkedvelő szakosztály volt a legaktí­vabb. Rendszeresek voltak a rendezvények, műsoros estek, szombati táncok, vasárnap esti teadélutánok. A lövölde udvarában rendezték meg a népszerű szőlő-, alma-, regrutabatyubálokat. Emlékezetesek voltak a téli hó­napokban a díszteremben tartott események, a teadélutánok, a jelmezbálok, a disznótoros vacsorák és a szilveszteri mulat­ságok. Az ötvenes évekből megemlíteném a Molnár- és a Dömö­­tör-zenekart. Molnár István 1950-ben alakított zenekart, kimondottan amatőr alapon. Az öttagú zenekar tagjai voltak: Schumacher János (harmonika), R. Oreskovic (hegedű), P. Burke (szaxo­fon), Molnár István (dob) és Kovacevic Micike (zongora). Ez a zenekar a valamikori kábelgyárban alakult és működött. Jel­lemző volt a zenészekre, hogy kottából játszottak. Ezek voltak a menő slágerek: La Paloma Blanca, Tiko­tiko, Ramona stb. A Dömötör-zenekar 1953-ban alakult, dzsesszzenekar volt: klarinét, szaxofon, harmonika, nagydob kisdob, cintányér. A zenekar tagjai voltak: Barna József, Horváth Árpád, Igrácski Károly, Szűcs István, Szűcs László, Volep Károly és Dömötör Ferenc. A Dömötör-zenekar műsorán az ötvenes évek elején többször is énekelt Gubik Mira, a későbbi ismert rádióénekes. Gubik Mira, visszaemlékezése szerint, az Egységbe a negy­venes évek végén került, és szeretett volna kosarazni, de hama­rosan tornász lett. Több tarka esten, teadélutánon is fellépett, ahol elsősorban énekelt, de nem akárhogyan, számára az Egy­ség csak ugródeszka volt. Mert hamarosan felfigyeltek kelle­mes hangjára, és az Újvidéki Rádió énekese lett. Az Egységben tehát Mira nemcsak sportolt, hanem énekelt, színdarabokban szerepelt, villámtréfák jeleneteiben lépett fel. Tehát, ki is volt Gubik Mira? Lehrer Mira 1930. augusztus 2-án született Zimonyban. A család 1941-ben költözött Újvidékre, ahol befejezte az alsó- és közép-zeneiskolát. Ezután az Újvidéki Rádió énekese lett, ahol magyar nótákat, népdalokat és szórakoztató dalokat énekelt. Rövid ideig a Szerb Nemzeti Színházban operarész­leteket is énekelt. A nagyapja, Karl Lehrer neves építész volt Újvidéken. Több ismert épület építésze, többek között a lövöl­de épületét is ő emeltette, erről egy emléktábla tanúskodik a díszterem falán, három nyelven: Molnár György tervei alapján Karl Lehrer építette 1890-ben. Tehát 1953-ban az unoka, Miro ebben az épületben tornázott, énekelt. A háború után a városban érezhető volt több zenei hatás. Különösen fölkapott slágerdal volt a Bolyongok a város pere­mén, amelynek zenéjét Eros Scioriti szerezte, míg a magyar szöveget Németh P. István újságíró írta, később az Újvidéki Színház igazgatója. Gubik Lehrer Mira énekelte az Újvidéki Rádióban, míg a belgrádi Jugoton lemezen is megjelentette. 1955-ben Ákos Stefi is énekelte. Az Egység műkedvelő szakosztályának tagjai voltak: Fe­­renczi Jenő, Gubik Mira, Gubik László, Füstös Kató, Márton Ferenc, Gerich Endre, Katona Erika, Lepár Sándor, Fábián Fe­renc, Répási Lajos, Horváth Árpád, Gáspár András, Kukucs Olga, Kapmayer Ferenc, Fülöp Ida, Pásztor Géza és még sokan mások. A műkedvelő szakosztály 1958-ig működött, talán eddig tartott az Egység fénykora, amikor a sportolók országos baj­nokságot nyertek, kikerültek innen, egyesek a londoni olimpi­ára, vagy országos válogatottak lettek. A sportegyesület pénzforrásai állandóan szűkültek, és ez is hozzájárult, hogy az Egység Sportegyesület 1962-ig megszűnt létezni. Hiába változtatták az egyesület nevét NSK-re, a Novi­­szádnak már nem lehetett segíteni. Az élsportolók elhagyták az egyesületet. Vége lett egy hőskornak, mára már csak egy legenda maradt.

Next