Magyar Szó, 2017. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2017-07-15 / 162. szám

22HÉTVÉGE hetvege@magyarszo.rs Mm­fii Típusok a strandon Lajber György A FÉLŐS FÜRDŐZŐ Általában a nők közül kerül ki, mert a férfiak ennyi ember előtt restellnék bevallani víziszo­nyukat. Ennél jobb módszerük van. Behúzód­nak a fák lombjai alá, a hűvösben kártyáznak, vagy éppen az árnyas büféteraszon szorongat­ják a sörösüveg nyakát. Hazaérve viszont nagy prüszkölve lezuhanyoznak langyos vízzel és nagy hangon dicsérik, hogy milyen nagyszerűt úsztak az olimpiai méretű medencében. A félős fürdőző nő egészen más. Ő közhírré teszi azt, hogy fél. Nem azért fél, mert fél, hanem azért fél, hogy mindenki lássa, ő nem akárki, ő fél, még önszántából sem megy a vízbe csak úgy félés nélkül. Félelmét igyekszik minél látványo­sabb kecsességgel közhírré tenni. A zuhanyozó alá először csak bal kezének kisujját dugja és aprókat sikkant, amikor ráhullik a vízpermet. Majd körülnéz, és amikor látja, hogy senki sem figyelt fel rá, egy újabb már valamivel erősebb sikoly kíséretében az egész karját a vízsugár alá teszi. Ezt követően fokozatos sikoly rituálé köze­pette teljes testtel bevonul a zuhany alá. A fejét, azt nem teszi be a vízsugárba, hanem gangos gúnár módjára kitartja, hisz fején féltő gonddal készült strandfrizura díszeleg. Külön élvezet a félős fürdőző vízbemenetele. Kecsesen elring a medence szélén vagy a­ vízpar­ton, majd óvatosan felemeli az egyik lábát, és a víz fölé tartja, úgy, hogy éppen csak érintse a víztükröt, majd egy kicsit beleengedi, sikkant és kortól függően aprókat szökdel. Ilyenkor jobban kifejezésre jut mindaz, amit a két számmal kisebb bikini takarásából kibuggyan. A félős fürdőzőnek, ha fiatalabb korosztály­ba tartozik, rendszerint egész udvartartása van fiatal, deli, izmos vagy éppen enyhén pocakoso­dó bátor fürdőzők közül. Ezek sóvár tekintettel kísérik minden mozdulatát és látszik rajtuk, hogy szemükkel máris kísérnék abba a zuhany­zó fülkébe, amelyre rá van írva: NŐKNEK. Ha a félős fürdőző a középkorosztályba tartozik, már nincs ekkora sikere. Sikkantásai­­ra esetleg csak a fa hűvösében szunyókáló férj figyel oda és bosszúsan dörmögi: - Mit hőbö­­rögsz?! Menj a vízbe, nem olvadsz el, vagy pedig maradj a fenekeden a szárazon! A BÁTOR FÜRDŐZŐ Ellentétben a félős fürdőzővel, a bátor fürdőző rendszerint a férfiak táborából kerül ki. Kortól függően változik a termete, testal­kata, de rendszerint a szabóságilag, válltömés­­sel fejlesztett férfiak sorába tartozik. Pocakját behúzza, horpadt felső testét felfújva sétál végig a strandon. Ez a séta csak addig tarthat, ameddig kibírja behúzott pocakkal, felszívott, kidüllesztett mellel. A kezeit a testétől kissé eltartva lazán lógatja, amivel azt a benyomást szeretné kelteni, hogy a nagyfene muszkliktól nem zárhatja szorosan a teste mellé. A víz előtt néhány vitorlázó mozgást tesz kezeivel, majd aprókat szökdécsel. Ha észreveszi, hogy bárki nézi, néhányszor le is guggol, de ötnél nem többször, mert hatodj­ára már nem is tudna felállni. Ezt követően szétnéz és szakszerű mozdulattal lehajol, vizet mer a tenyerével, amivel először nyakon löttyinti magát, majd néhány marokkal egyéb testrészeit fröcsköli be. A hideg vízre­ alig észrevehetően megborzong. Nem egészen ilyennek képzelte, de az összhatás miatt hősiesen tűr. Ezt a műveletet leginkább sekély vízben vagy az úszni nem tudók medencéje szélén végzi, és a végén halált megvető bátorsággal gázol az alig térdig érő vízbe. A mély vízbe nem azért nem megy, mert fél, hanem csak azért, mert nem tud úszni. Valószínűleg a nagy bátorságától nem tanult meg. A VAKMERŐ FÜRDŐZŐ Rendszerint olyan helyen fürdik, ahol öles felíratok jelzik: FÜRDENI TILOS! A strandra való vonulást rendszerint hármasugrásokkal kezdi. Átvonul a békésen napozók között, majd a vízhez érve remekbe szabott hasast ugrik a sekélybe, aminek következtében vagy kerámia­kockákat ver fel, vagy iszapot kavar fel. Mindez nem veszi el vakmerőségét, mindenkit össze­fröcsköl, beúszik a labdázgatók közé, felbukkan a langyosban traccspartizó hölgyek között. Halált megvető bátorsággal veti be magát a játszótérre, és a tízéves korig fenntartott játékszereken külön műsort produkál. Mindezt addig csinálja, amíg rá nem szólnak, ilyenkor megsértődve elvonul. A MÉLTATLANKODÓ STRANDOLÓ Mindkét nemből kikerülhet. Méltatlankodá­sát már a jegyváltásnál kezdi, azért, mert szerin­te a belépőjegy drága és csak egy papírdarabkát kap pénzéért, nem pedig rubinköves toronyórát láncostól. Méltatlankodik azért, mert nincs szabad kabin, azért is mert van, de számára szűk, mert ő hozzászokott ahhoz, hogy odaha­za táncteremben vetkőzik. Később azért eszi a mérget, mert hét ágra süt a nap, vagy éppen azért, mert borús az idő. Aztán dühíti, hogy a víz éppen nedves. Felmérgesíti, ha mellette lángost majszolnak, az is, ha ő nem kap lángost. Méltat­lankodik, ha szól a hangosanbeszélő. Tajtékzik, ha a hangszórók némák, mert a strandvezetés éppen az ő pénzén kíván takarékoskodni, holott tudvalevő, hogy a hangosanbeszélő üzemelteté­sének költsége bele van kalkulálva a belépőjegy árába. Sokat méltatlankodik a többi vendég kinézete, viselkedése matt. Megbotránkoztatja a fiúk hosszú haja, a lányok zsebkendőnyi biki­nije, X-né termete, Y úr pocakja. A méltatlan­kodó strandoló rendszerint a vízbe sem megy bele, mert ő nem fürdeni jár a strandra, hanem méltatlankodni, megbotránkozni. A FÜRDŐZŐ FÜRDŐZŐ Ezekből van mégis a legtöbb, ezért nem is érdemes figyelmet szentelni nekik. 2017. július 15., 16., szombat-vasárnap Alkotótáborok a Malomfesztiválon Ha akarod, 9 napos is lehet számodra az idei Malomfesztivál! - üzenik a szervezők Idén 9 napig élvezheti a teljes Malomfesztivál­­hangulatot az, aki jelentkezik valamelyik alkotótá­borba. „Egy fesztivál nem fesztivál alkotótáborok nélkül.” Legalábbis szerintünk nem az, ezért ebben az évben bővítettünk a kínálaton, és este sem hagyunk senkit pihenni. Töltsd hasznosan a nyár végét, gyere óromra, és alkoss. Engedd szabadon a tested, nyisd ki a szemed, szíved, engedj a belső hangoknak, szabadítsd fel az agyad a nehéz gondolatoktól, inspirálódj a környezetből és tanulj a táborvezetőktől! FILM, FOTÓ, SZÍNÉSZET, MOZGÁS, ZENE, IRODALOM-KÉPZŐMŰVÉSZET várja az érdeklődőket, és kiváló kísérőprogramokkal, esti mulatságokkal is készülünk a táborlakók és minden érdeklődő számára. Nézzük a részletes kínálatot. A mozgásszínház iránt érdeklődők is teret és lehe­tőséget kapnak az idei táborokban. KISS ANIKÓ táncos koreográfus elképzelése, a szabadban való táncolás valósul meg idén először a Malomfesztiválon. „ETŰDÖK SZÁNTÓFÖLDRE” címen tanulnak és tapasztalnak a résztvevők kompozícióról mozgásról és színházról, az adott tér lehetőségeiről A tábor fő témája a tudatos térhasználat, a tartalmi közlés és természe­tesen az intenzív mozgás. A résztvevők életkora mini­mum 16 év, felső korhatár nincs. Részvételi díj 50 euró, ami az oktatást, napi 2 étkezést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartalmazza. A tábor aug. 11-én indul, a munkát 17-én mutatják be. Az IMPROVIZATÍV ZENEI MŰHELY szintén új színfolt a Malom alkotótáborainak sorában. Bár tavaly is volt „Zenebonály” tábor, amikor a gyerekeket szólítot­tuk meg, idén azonban a 16 éven felülieké a pálya! A zenei műhely lényege a közös örömzenélés, az egymás­ra hangolódás, a stílusok keveredésén túl az összhang megtalálása. A táborlakók vezetett improvizációkon keresztül jutnak el egy közös hanghoz, hangulathoz - amit még nem tudunk, hogy mi lesz, de az biztos, hogy megtöltjük a Malom környékét zenével. A tábor­vezetők BRESTYÁNSZKI DÍNA és BRESTYÁNSZKI BERNADETT. A jelentkezéshez fontos megírni, hogy milyen hangszeren és hány éve zenéltek Életkor mini­mum 16 év, felső korhatár nincs. Részvételi díj 40 euró, ami az oktatást, napi 2 étkezést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartalmazza. A műhely augusztus 13-án indul, de aki szeretne, leköltözhet már augusztus 11-én. A Symposion csapata is csatlakozik az alkotók­hoz, ami szintén újdonság az oromi (tábor)életben. SYMPOSION BRAINBOMBING / Contemporary Visual Literatourism címmel STARK ATTILA és SIRBIK ATTILA vezet foglalkozást, szintén augusztus 13-tól 17-ig. Aki a Symposion kiadványait ismeri, talán el is tudja képzelni, hogy miről lesz szó: természetesen az írás és képzőművészet különféle egymásba oltásáról/ olvadásáról A táborba olyan vizuális művészetekkel foglalkozó fiatalokat várnak, akik akár egymást inspi­rálva alkotnak Itt az alkotómunka, a folyamat nem egy eleve adott valami, dolgozunk érte. Életkor minimum 18 év, részvételi díj 40 euró, ami az oktatást, napi 2 étke­zést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartalmaz­za. Természetesen ide is megérkezhettek már 11-én a táborra hangolódni. A tavalyi sikernek köszönhetően az idén sem marad el a FILMES TÁBOR, ahol a résztvevők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, megtapasztalhatják, hogy hogyan is készül el egy film, egészen a kigondolástól a vetítésig, vagyis a premierig. A „MI VAN A VÁSZON MÖGÖTT” filmes tábor vezetője K. KOVÁCS ÁKOS, aki nyitott a beszélgetésekre, közös agyalásokra, de az egyéni munkát és ötleteket is támogatja. Vajon az idén milyen témában készül film? Mi­ is kíváncsian várjuk! Jelentkezők életkora minimum 16 év, felső korhatár nincs, a részvételi díj 50 euró, ami az oktatást, napi 2 étkezést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartal­mazza. A tábor 11-én kezdődik, a filmet 17-én, vagyis a Malomfesztivál első napján mutatjuk be! Már a második Malomfesztiválon is volt FOTÓS TÁBOR, mondhatjuk, hogy ez már hagyomány nálunk. Az idén MOLNÁR EDVÁRD fotográfustól tanulhatnak a táborlakók fényről, expozícióról, kompo­zícióról, és a sajtófotózás, a koncertfotózás, de a fekete­fehér dokumentarista fotózás rejtelmeit is kutathatják. Talán az idén több, mint 10 hivatalos fotósa lesz a fesz­tiválnak?! Az „ÖRÖKKÉ TARTÓ PILLANAT” képeit kiállítjuk 17-én, ez már biztos! A jelentkezéshez írjátok meg néhány sort a fotózáshoz való viszonyotokról és küldjétek maximum 5 db fotót. Életkor minimum 16 év, a részvételi díj 50 euró, ami az oktatást, napi 2 étke­zést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartalmaz­za. A kattogás 11 -én kezdődik. Természetesen az idén sem marad el a színésztábor - bár ide már csak két szabad helyünk van. A MÉSZÁ­ROS GÁBOR és KUCSOV BORISZ páros vezette tábor főleg az önismeretre, a kreativitás fejlesztésére és a felszabadult színpadi lét állapotának elérésére koncent­rálódik majd. Improvizáció éjjel-nappal, egyéni ötletek a kollektív gondolkodásban, kísérletezés és önfeltárás, a határok feszegetésével - izgalmasnak bizonyul. A mottó: „ENGEDD SZABADON MAGAD”! A részt­vevők életkora minimum 16 év, felső korhatár nincs, a részvételi díj 50 euró, ami az oktatást, napi 2 étkezést, a kísérőprogramot és a fesztiválbérletet tartalmazza. Csapjatok le gyorsan a szabad helyekre! Az igazi táborhangulatot a kísérőprogramok is segítik! Első nap az egész csapat együtt van, ismerke­dünk, hangolódunk egymásra és a terepre, a munkára - így felszabadultan kezdhetünk-másnap. A játékokat Toszán Ákos vezeti. Minden reggel napindító jóga várja az arra vágyókat Pintér Nikivel. De a lényeg mégis az esti programokon van, hiszen különleges embereket, vendégeket, előadásokat és filmeket hozunk el a tábor­lakóknak és minden érdeklődőnek. A tábor esti happe­­ningjei mindenki számára nyitottak és ingyenesek! Eljön hozzánk Halász Glória „Mi ez a cirkusz” és „Dr. Lala” dokumentumfilmjeivel - máris készülünk a fesztiváli cirkuszhangulatra. De megnézhetjük majd Ernelláékat Farkaséknál, sőt, beszélgethetünk is az alkotókkal, Hajdú Szabolcsokkal. Bemutatkozik az újdonsült Hát persze! zenekar is, aminek tagjai ismert vajdasági színészek/művészek, és a TANYASZÍNHÁZ is éppen akkor érkezik Oromra, amikor mi táboro­zunk! Emellett még olyan apró, kedves meglepetésekre számíthattok, mint a Malom quiz, irodalmi beszélgeté­sek, bemutatók, performance-ok és az éjjeli retro mese­mozi. A táborlakók szállása a sátor, amit magaddal kell hoznod­­ és minden hozzá tartozó eszközt, de fontos még, hogy ne felejtsd otthon a kiskanalat, villát, kést és tányérkát sem, gyűrd be minden esetre az esőkabátot, amire reméljük nem lesz szükséged, és a kreativitásod, amire viszont nagyon is! JELENTKEZNI SZERDA ZSÓFINÁL A desireso­­fi@gmail.com CÍMEN LEHET JÚLIUS 25-IG - vagy amíg el nem fogynak a helyek. Sőt, ha bármi kérdés van, akkor fordulj hozzá bizalommal. A táborokról még részletesebb infót kaphatsz a Malomfesztivál Facebook-oldal Malomfesztivál - Alkotótáborok eseményben, illetve a honlapon, és hamarosan felkerül a végleges, időpontokkal ellátott esti program is!

Next