Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-11 / 7. szám
EI KÖZELKÉP kozelkep@magyarszo.rs IHlmSic Kosárnak a piros és a sárga fűzfavessző a jó Ma fejeződik be Szenttamáson az iskolások téli kézműves tábora Paraczky László A szenttamási Hagyományápolók Klubjának szervezésében az általános iskolás gyerekek számára immár 22. alkalommal rendezik meg a téli kézműves tábort a szünidőben. Az ötnapos táborban az idén is naponta más-más foglalkozások, kézműves termékek készültek. Hétfőn papírból és fűzfaveszszőből fontak kosarat a gyerekek, kedden a nemezelés, szerdán kis kézműves munkák voltak napirenden, köztük a gipszformaöntés, és folytatódott a nemezeléssel, csütörtökön gyertyaöntéssel, ma pedig a gyöngyfűzés van napirenden. A két hagyományos kézműves mesterség, a kosár- és gyékényfonás mellett sok egyéb apró dísz és kézimunka készítésének csínját-bínját is elsajátíthatják a gyerekek. Az idei táborba kizárólag helyi oktatókat hívtak meg a szervezők, ugyanakkor jelen voltak a klub tagjai is. Robotka Sarolta, az egyik csoportvezető segítségével a nemezelést sajátíthatták el a gyerekek. - Mintegy 70 gyerek jön naponta a táborba, minden korosztály megtalálja a magának legmegfelelőbb foglalkozást. A gyerekeknek az ollótól, ragasztótól, gyapjútól kezdve minden anyagot biztosítottunk, semmit sem kellett magukkal hozniuk. A nemezelők ma szappan és meleg víz felhasználásával kisebb táskát, edényalátétet és egyéb, otthon is használható tárgyakat készítettek. Bajda Karolina miközben az asztalnál ülőknek a papírból készült kis díszkosarak elkészítését magyarázta, elmondta, bár a munka igazán sok türelmet igényel, a gyerekek szeretik csinálni, és tetszetős munkák kerülnek ki a kis kezek alól. A papírt, főleg újságpapírt, hurkapálcika segítségével feltekerjük, majd leragasztjuk a két végét, hogy a forma megmaradjon. Ezáltal egy vesszőszerűséget kapunk, amit ugyanúgy kell fonni, mint a klasszikus kosarat. A kosárfonást az idén is Romoda Nándor tanította. Mint mondta, Szenttamáson már szinte sehol sem lehet jó minőségű fűzfavesszőt találni, lassan már fűzfát sem. A Krivaja partján, Füstös Illés tanyáján áll néhány fűzfa, amit annak idején külön erre a célra ültettek, innen sikerült hozni egy köteg fiatal hajtást, amellyel nem túl nehéz dolgozni, a gyerekek tudnak bánni vele. A fűzfavesszőről tudni kell, hogy a piros és a sárga a jó, a zöld színűvel már sokkal nehezebb dolgozni, mert keményebb és hamarabb törik. Használat előtt egy hónappal kell levágni, hűvös helyen tartani, akkor könnyebben hajlik. Kis kosarak és dísztárgyak készülnek, de főleg a kosarak iránt van érdeklődés - mondta a szenttamási kosárfonó mester. Haska Sándortól a gyékényfonás módját tanulják meg a gyerekek. Az idős ember elmondta, már a legelső táborban is itt volt, s azóta töretlen az érdeklődés a gyékénytáska készítése iránt. - Volt ugyan egy kis kihagyás, az egészségem is néha közbeszólt, de így 81 évesen is nagyon szívesen eljövök a táborba, szeretek a gyerekekkel dolgozni. Régi ez a szövőszék is már, fiatal koromban használtan kaptam, de kisebb javításokkal azóta is jól működik. Ami a tavalyi gyékény minőségét illeti, elégedett vagyok, hiszen a Krivaja iszaptalanításakor kikotorták a régi nagy töveket, és most mindenütt fiatal, friss hajtások nőnek. A gyékényt augusztus közepe táján kell vágni, és én úgy zölden az utcán kiterítem, hogy száradjon. Vigyázni kell azonban, nehogy megázzon, mert akkor pöttyös lesz és használhatatlanná válik. Amikor megszárad, kévékbe kötöm, és száraz helyen tárolom egészen januárig, ekkor elhozom a táborba - magyarázta a gyékényfonó mester. Arról, hogy a napi főtt étel idejében az asztalra kerüljön, mintegy 10 asszony gondoskodott. Szabados Etelka, a konyhai, azaz szakácsmunkák és a felszolgálás egyik koordinátora elmondta, a gyerekek víz helyett folyamatosan meleg, citromos teát kapnak, de az ebédet is gyorsan felszolgálják, hogy ne fékezze a munkát. Hetvenhárom adag ebéd készül naponta. Ma 68-an érkeztek, és nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, és kiszolgálhatjuk őket. Mi, felnőttek egymás között beosztottuk a munkát, és eddig minden zökkenőmentesen halad. Hétfőn csirkepaprikást főztünk krumplival és tésztával, kedden leves, fasírt és burgonyapüré volt az ebéd, szerdán krumplileves és palacsinta, tegnap, csütörtökön húsleves és rántott hús, ma pedig húsos tészta kerül az asztalra. A táborban készült munkákból ma 11 órakor közös kiállítást rendeznek. Több mint félszáz gyerek volt naponta a táborban Ragan a tészta... Készülnek a hópelyhek A szövőszék kismestere Vajon mi készül a szívószálakból? Paraczky László NYERHET! NYERHET! NYERHET! AzaSe 2019-es könyvnaptárával. A Magyar Szó napilap decemberben 75. életévébe lépett. Ezzel a kiadvánnyal nyitottuk meg a jubileumi évet. A bővített, 324 oldalas könyvben a Naptár történetében először színes oldalak is vannak. Többet adunk ugyanannyiért könyvnaptárunk ára továbbra is csak 300 dinár. Megvásárolható a lapárusoknál. KÖNYVNAPTÁRUNKKAL NYERHET IS! A FŐNYEREMÉNY: két személyre szóló, 400 eurós vásárlási utalvány a zentai Domus Utazási Irodától. Két vigaszdíjat is kisorsolunk, két darab két személyre szóló utazási utalványt két éjszakára, félpanziós ellátással a mórahalmi Elixir Szállodában. DOMUS . Muui.domus.travel UTAZZON VELÜNK! Az egészség esszenciája ■ 1 WMI ZENTA, PETŐFI SÁNDOR U 31.. DOMUS.SENTA@GMAIL.COM TEL: 024/814-922,063/779-1234W A 2019. január 11., péntek