Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-25 / 19. szám

­l ÚJVIDÉK ujvidek@magyarszo.ro Újvidéki Színház Az intézmény születésnapi rendezvénysorozatának keretében ma este 7 órakor a kisteremben a TARA Civil Szervezet vendégjátéka: Ljudski dodir. Az előadás a szó szoros értelmé­ben az emberi érintésről szól. Egy ember a másik felé irányuló érintése­­ nem a véletlen, hanem az igazi, meleg, embe­ri érintésekről, amelyeknek akkora ereje van, hogy képesek lerombolni a falakat, amelyeket magunk köré építettünk. A belépőjegy ingyenes. Holnap este 7 órakor ! Reflektor teatar előadása: Halál a fasizmusra! (Smrt fasizmu! ( Ribarima i Slobodi), szerzője és rendezője Milena Bogavac, a belépőjegy 1000 dinár. Vasárnap 19 órakor az Újvidéki Színház fennál­lásának 45. évfordulóján a Tanyaszínház játszik: Pénz hova mész? c. vígjáték, rendezői Berta Csongor és Ricz Ármin. Ez előtt az előadás előtt a Komika kvartett muzsikál, utána a Baksheesh Band koncertezik. Tiltakozó megmozdulás a belvárosban Ma délután a Szerb Nemzeti Színház előtti platón ismét megszervezik az 1 az 5 millió közül tiltakozást. Az elégedetlen, a korrupciót és az erőszakot elítélő polgárokat 18 órára várják, a bejelentett terv szerint a tiltakozók a felszólalásokat követően végigvonulnak a belvároson, ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. Úszótanfolyamok a medencén A Vojvodina Sport- és Üzletközpontban február 1-jétől külön­böző, medencei tanfolyamokat szerveznek - úszás és vízitánc, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Reggeli és esti terminusok­ban foglalkoznak majd a jelentkezőkkel. A beiratkozás mától történik a SPENS épületében, a medence előtti pénztárnál, munkanapokon 10 és 20 óra között. A részvételi díjak 2200- 2500 dinár között mozognak. Dávid Csilla Taxisok és szemta­núk állítása szerint tegnap három helyen is összekoccantak városi autóbuszok. A Közlekedési Közvál­lalat sofőrei rendkí­vül hivatásszerűen végzik munkájukat, a kimutatás egyértelműsíti, hogy a balesetek túlnyomó többsé­géért a másik vezető, vagy valami­ valaki más okolható. A fotó az Újtelepen, a Jovan Ducic sugárút és Dronjak fivérek utca kereszte­ződésénél készült 10 óra körül. Holnap délelőtt Játszóház! A 2019. év sem múlhat el nélküle, minden gyermeket szeretettel várnak az idei év első játszóházába szombaton, 10 órakor a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ klubhelyiségében. A foglalkozás témája: Hóesés a szobában. A legkiseb­beket a Ringató várja, szintén 10 órakor, a nagyobb gyerekeket pedig 11 órai kezdettel a Mindenttudó Jómadarak. A belépés ingyenes. Zengő Délvidék A temerini Szirmai Károly MME tisztelettel és szeretettel várja a népzene és a népdalok kedvelőit az V. Zengő Délvidék rendezvényre, amelyet Bodor Anikó neves zentai népzenegyűjtőnk emlékére szervez­nek holnap este a magyar kultúra napja alkalmából. Bácskai és bánáti hangszeres együttesek, citera- és tamburazenészek, énekcsoportok és szólisták mutatkoznak be Temerinben szombaton 19 órakor a színház­teremben. A belépőjegy 200 dinárba kerül, érdeklődni az esti órákban a 021/843-411-es telefonszámon lehet, vagy a színház klubhelyiségében. Kovács Károly Zivko Markovic (1920-2010) újvidéki történész Mileva Marictyal kapcsolatosan végzett kutatásának anyagát rendszeresen elküldte a tudósnő rokonának, Dragisa Maricnak,­igen egyedi és értékes dokumen­tumanyagról van szó. Markovic előadásokat tartott a következő címekkel: Milos Marié - Sajkaski földrebel, Mileva Marié - iskolaévek, valamint Miteva és Albert Einstein újvidéki tartózkodása 1905-ban, 1907-ben és 1913-ban. Mileva és Einstein újvidéki együttlétét lokálpatriótaként intenzíven kutatta Schossberger Pavle (1922-2012) publicista is. Számunkra külö­nös jelentőséggel bírnak azok az adatok, amelyek­nek birtokába írásos és szóbeli úton jutunk hozzá a család, a kátyi Dragisa Marie azon rokonaitól, akikre nemrégiben bukkantunk: a burgenlandi báró Ingo és felesége, Brigitte Marich von Mariendoltól, illetve Elena Parfenova, dr. Milos Milosevic Maric és Mari­ja Karpova fogadott lányának unokájától. Ezernyi dokumentummal és fotóval halmoztak el bennün­ket. Az alapos kutatás négy nyelven folyt: németül, magyarul, oroszul és szerbül, megemlítjük a bécsi, a budapesti, a zágrábi, a szerémségi, a kolozsvári és a dnyepetrovszki, valamint a szaratovi levéltárakban. Remélem, hogy az összegyűjtött anyag hamarosan egységes kiállításba áll majd össze, amelyet vagy a Matica srpska kiállítótermében, vagy az újvidéki Marié-házban, a Kiszácsi utca 20. alatt tartanik meg. Ezt a házat a hozzátartozók Mileva Marié fiától, Hans Albert Einsteintől igyekeznek visszakapni, pontosab­ban annak örökös tulajdonosától, a néhai Bernard Caesar Einsteintől. Most nagysokára jelentkeztek dr. Milos Milosevic Marié örökösei is, akik tisz­ta vizet szeretnének önteni a pohárba - követelni fogják azt, hogy az ebben a házban tervezett, inter­aktív múzeum ötletének megvalósítását gáncsoló­­kat, bűnözőkként kapják meg méltó büntetésüket, és hogy az illetékesek vonják meg tőlük szakmai engedélyüket! A Kiszácsi utca 20. alatt, a Marie-házában, Albert Einstein még életében az amerikai kormánynál fellebbezett a ház nacionalizálása ellen. A szalajkai városnegyedben lévő ház első örököse, Hans Albert lett. Halála után pedig (még a mai napig is) Bernard Caesar Einstein az örökös, aki hajlandó volt a ház utcai részét a városra íratni abban a esetben, ha ezt interaktív múzeummá alakítják. Időközben dr. Milos Maric és Maria Karpova örökbefogadott lányának unokája is jelentkezett, majd egy hónappal ezelőtt Moszkvából Újvidékre látogatott, elsősorban azért, hogy dr. Milos szüleinek és Zorka testvérének sírjá­ról földet vigyen Milos szaratovi sírjára. Dr. Milost a világháborúkban eltűntnek nyilvánították és neki semmi sem jutott a örökségből. Elena Parfenova egyezik az Einsteinek kezdeményezésével és egyetér­tett azzal, hogy a ház a felújítás után legyen interaktív múzeum. Elsősorban Mileva és Milos Maricé, vala­mint id. Milos Marié és az Osztrák-Magyar Monar­chia hadserege Galíciai regiment parancsnokának, báró Radovan Marich von Mariendol emlékszobá­ja, aki egyben Szerbia királyának Obrenovic Milan Takova-kereszt kitüntetésének a hordozója. A hely­zet bonyolult és zavaros, de az ötletből valóság csak akkor lesz, ha Einsteinék egyetértenek most már a burgenlandi és a moszkvai Mariéékkal, akárcsak a város kulturális hivatalával és Újvidék polgármes­terével is. Egy tudósnő szomorú életútja (15.) Kié legyen a Kiszácsi utcai Maric-ház? A titeli születésű Mileva Maric Albert Einstein felesége volt 1903-tól 1919-ig. Hogyan küzdötte fel magát Mileva a tudósvilágba, milyen volt viszonya Einsteinnel, egyáltalán milyen volt életútja, megtudhatják folytatásos tárcánkból, melyet pénteki számainkban közlünk. Elena Parfenova a kátyi Maricok társaságában Milos, Marija és Zorka Maric sírjánál Atai fia Holnaptól OPENS 2019! Sikeres együttműködés 42 ifjúsági szervezet között Folytatás az 1. oldalról­­ Az OPENS koordinálja mindazokat az eseményeket, amelyek Újvidéken történtek és a fiataloknak­ fiatalokról szólnak. Tavaly mint­egy 75 ezer fiatal és 42 szervezet vett részt az OPENS által megszervezett 47 projektumban. Ezek az adatok is arról tanúskodnak, hogy Szer­bia igyekszik felkarolni ifjúságát, és előtérbe helyezi érdekeiket. Nagy esemény elé nézünk, ugyanis szombaton, megtartjuk az Európa Ifjú­sági Fővárosa rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját. Nemcsak a titulus megünneplése, és büszkén viselése a célunk, hanem az is, hogy lefektessük városunk ifjúságügyi politikájának az alapjait, és hogy a jövőben még sikeresebb projektumokat valósítsunk meg - hangsúlyozta Milos Vucevic polgármester. A projektumok megvalósítására tavaly több mint 40 millió dinárt költöttek el költ­ségvetési forrásokból, az idén megduplázták az OPENS 2019 rendelkezésére bocsájtott összeget.­­ Az idén mintegy 90 millió dinár áll rendelkezésünkre. A szervezetekkel kiala­kított partnerkapcsolatok nagyon fontosak számunkra, hiszen a pályázatokat nem egye­dül csináljuk, hanem ezekkel az ifjúsági szer­vezetekkel karöltve íratjuk, és az elképzelé­sek megvalósításában is közösen veszünk részt. Az idén különböző tanfolyamokat is indítunk az ifjúsági szervezetek számára, mert úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos az, hogy fejlesszék képességeiket a projek­tumírás terén. Ifjúságunknak jobban meg kellene ismerkednie a költségvetési struk­túrával, a törvényekkel, ifjúsági szervezete­inknek növelniük kellene népszerűségüket! Fontos az, hogy felkeltsük a fiatalok érdek­lődését mindez iránt. Igaz, hogy tavaly mint­egy 75 ezer fiatalt mozgósítottunk, nagyon fontos az, hogy milyen eljárásmódot alkal­maztunk. Tribünöket, foglalkozásokat, kerek­­asztal-beszélgetéseket, koncerteket tartot­tunk, mert azt szerettük volna megmutatni, hogy van rá kapacitásunk és érdekeltséget tanúsító körünk is. Tavaly is, akárcsak az idén, projektumaink köztársasági, tartomá­nyi és városi szintű támogatásban is része­sültek - mondta Vukasin Grozdanovic, az OPENS koordinátora. ■ I­kó Az ifjúsági szervezetek képviselői politikusaink társaságában Otv^ndrá^^ Az önkormányzat döntése alapján csak azok az objektu­mok jogosultak a városi viz­es szennyvízhálózat hasz­nálatára, amelyeket legali­záltak. A Városi Vízművek munká­sai csak azokat az objektumokat csatlakoztathatják rá a városi víz- és szennyvízhálózatra, amelyeket már törvényesen bejegyeztek a kataszteri hivatalban. Az újvidé­ki önkormányzat tavaly novem­berben meghozott döntésének értelmében, az illegális objek­tumokat nem kapcsolhatják rá sem a városi ivóvíz-, sem a szennyvízhálózatra. Az időköz­ben megkezdett munkálatok ennek a döntésnek az értelmé­ben abbamaradnak mindad­dig, ameddig nem fejeződik be az objektum legalizálásának a folyamata - olvasható a 021.rs hírportálon. Abban az esetben, ha a Városi Vízművek közválla­lat szerződést kötött az illegális objektumok tulajdonosaival, a folyamat félbeszakad, és a legali­zálási folyamat befejezéséig nem folytatják a munkálatokat. Ez a gyakorlatban azt jelen­ti, hogy a peremvárosi városré­szekben sokkal lassabb tempóban folynak majd a rácsatlakozások a városi szennyvíz- és vízveze­tékhálózatra mint korábban, a tavalyi adatok szerint ezekben a városrészekben a szóban forgó objektumok 80 százalékánál folyamatban van a legalizációs eljá­rás. Az újonnan felépített objektu­mok esetében csak akkor fogad­ják el a szennyvízhálózatra és a vízvezetékrendszerre való rácsat­­lakoztatási kérelmeket, ha előző­leg benyújtják a városi engedélyt az építkezésre. Azoknak a személyeknek, akiknek ingatlanjait már rácsat­lakoztatták a városi hálózatokra, de még nem legalizálták objek­tumaikat, 5 év áll rendelkezésük­re ahhoz, hogy ezt a folyamatot befejezzék. Az új törvény értelmében abban az esetben, ha a Városi Vízművek olyan háztartásokat, illetve építmé­nyeket kapcsol rá a városi hálóza­tokra, amelyek illegálisak, közvál­­lalatként 1,5-3 millió dináros büntetést köteles fizetni, a rácsat­lakozást jóváhagyó, azaz a vállalat felelős személyére pedig 100.000- 200.000 dináros bírság vár. ■ Így Csapvíz csak legálisan! A Városi Vízművek hatalmas összegeket fordít a vízvezetékrendszer korszerűsítésére, a régi, elavult csöveket gyakran cserélik valahol. A törvénytelenül felépített épületekbe gyakran a vízvezeték-csatlakozást is törvénytelenül realizálják, az ilyen, és a hasonló módon elkövetett vízlopás egyre nagyobb gondot jelent. Dávid Csilla 2019. január 25., péntek

Next