Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-05 / 3. szám

2019. január 5., 6., 7., szombat­ hétfő Atazsia hetvege@magyarszo.rs HÉTVÉGE M1 Csapatként partnerségben, közösségben A Petőfi-program nyugat-bácskai ösztöndíjasával beszélgettünk L. Móger Tímea Nagy Karina a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor Prog­ramjának történetében a negyedik, Nyugat-Bácskában közösségi szol­gálatot teljesítő ösztöndíjas. Hiva­tását tekintve színművész, ebből kifolyólag friss és új színezetet tud adni a térségben nagy hagyomány­nak örvendő helyi műkedvelő szín­játszásnak, akár minden magyar közösségre vonatkozóan. Mentora, Péter István, a Dunatáj Egyesülés civil ernyőszervezet elnöke, illetve a zombori Szórványközpont vezető­je. Az ösztöndíjas szívesen és lelke­sen mesélt a nyugat-bácskai szór­ványban végzett eddigi munkájáról és további itteni terveiről. ■ Másodszor veszel részt a Nemzet­politikai Államtitkárság, a szórványt, illetve a diaszpórát segítő ösztöndíj programjában. Mi a motivációd, útke­resés, ismeretszerzés, nyilván segítő szándék...? - A második pályázatommal kerül­tem be először a programba, 2016-ban. Akkor Norvégiában, Oslóban teljesítet­tem szolgálatot. Bár Norvégia nem szere­pelt a terveimben, Vajdaság már akkor is (a pályázatomat akkor is beadtam a Petőfi-programra is, azon belül Vajdaság szerepelt első helyen), csodás szakasz volt az életemben. Az akkori motivációm egészen más volt, mint most. Akkoriban valóban egyfajta útkeresés volt; kíváncsi voltam, mi az, ami színházzal kapcso­latos, de ami hozzá­tesz valami többet a társadalomhoz. Missziót kerestem, és találtam. Aztán nem akartam többször pályázni, Magyarországon akartam maradni, de valahogy a Petőfi-program, vagyis a Kárpát-medence nem hagyott nyugodni, tudtam, hogy itt valami olyan erős magyarságot találok, amit eddig még nem. Bár Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, de ott nem éltem, csak négy éves koromig. Látni akartam a teljes magyar képet. Ha tehetném, mással nem is foglalkoznék, függőséget okoz a magyarság! Segítő szándék van bennem, persze, de itt nincs szükség segítségre. Persze, hagyományőrzési és kulturális értelem­ben. Támogatni tudom a szervezetek munkáját, és büszkélkedni velük. ■ Mennyiben hasonlít vagy éppen különbözik eddigi közösségsegítő tapasztalataidhoz képest a nyugat­bácskai szolgálat? - A norvégiai közösség három csoportból tevődik össze; három hullámban érkeztek: az ’56-os forra­dalom hatására, a ‘90-es évek elején, és napjainkban. Hatalmas különbség, hogy ez az ő választásuk volt, hogy az anya­országon kívül éljenek (kivéve az ’56-os magyaroknak­, itt más a helyzet. Mégis, pont ez a szép, és végtelenül megnyugta­tó számomra: a magyarok mindenhol a világon ugyanolyanok. Úgy látszik, van valami közös misztikus mag bennünk. Ez nekem nagyon nagy biztonságot jelent; mindenkit elküldenék egy kicsit utazgatni, hogy megérezze ezt a világot körbeszövő közösségi erőt. A program­jaim, feladataim teljesen mások, de nem érzek velős különbséget. ■ Hogyan érzed, látod, hivatásod, a színművészet mennyiben ad hozzá az itteni tevékenységedhez? - Magával a színjátszó szakkörök­kel ad hozzá. Álmomban sem mertem remélni, hogy olyan helyre kerülök, ahol ennyire fontos az embe­reknek a színház! A színjátszásnak azt a velős alapját szeretném átadni, hogy hogyan legyél jó partner. Fontosabb, mint az egyéni teljesítményed. Jó partner nélkül nincs jó egyéni teljesítmény. A kész egész, ami számít, ami maradandó, az pedig csak csapatmunkával teljesül. Arra trenírozom az „embereimet”, hogy odaadó, segítőkész társak legyenek. Vegyék észre, mikor kell a társuknak segítség, de ne hívják fel a figyelmet a tévedésre, hibára. Hogy vegyék észre, ilyen intenzitás és viszonyulás esik éppen jól a másiknak. Minden, amit felsoroltam, az élet­ben való társas jelenlé­tünk alappillérei. Éppen ezért szeretném olyan mélyrehatóan átadni, amennyire csak lehet­ zsigerből jövővé tenni. Természetesen tanítok nekik némi beszédtechnikát és színpadi tájékozó­dást is, ezek is fontosak, de ami a lényeg, az a partner előtérbe helyezése. ■ Milyen eddigi projektumokban, eseményekben vettél, veszel részt? - Állandó, rendszeres színjátszó foglalkozásokat tartok, a gombosi József Attila Általános Iskolában, Bezdánban, a Foki Tímea által vezetett gyerekszín-játszó körnek, Zomborban a Magyar Polgári Kaszinó ifijeinek, mindhárom csoportnak heti rendszerességgel. A gombosi gyerekeknek december 21-én volt a Kultúrotthonban a karácsonyi műsoruk, amelyre betlehemes verset „dramatizáltunk”, úgymond ez volt az első közös premierünk! A zombo­­ri ifisekkel pedig együtt készülünk az Ötösfogatra. Kéthetente Doroszlón tartom a Kukucska Színjátszó Szakkört, amelyhez bármikor lehet csatlakozni hatéves kor felett. Hetente kétszer bölcsődei foglalko­zást tartok Bezdánban, a Kuckó Gyer­meksarok szervezésében. Új terepként 2019 januárjától, havonta Nemesmilitt­még nem láttam. Nem tudom, hogy egész Vajdaságra jellemző-e, esetleg a Kárpát-medence valamennyi szórvány területére, ha igen, akkor örül a szívem! Mindenesetre meghat és lenyűgöz az itteni közösségek kultúrához való ragaszkodása. Nem tudom elképzelni, honnan merítenek erőt és inspiráci­ót, hogy egy kimerítő, mondjuk fizikai munkát végzett nap után, művészettel foglalkozzanak. Ráadásul nemcsak egy művészeti ággal, hanem zenélnek, ének­karba járnak, színjátszó csoportok tagjai, esetleg néptáncolnak, vagy modern táncolnak, és még hobbi festők is. Amikor idekerültem, éppen almaszüret volt, szerettem volna egy kicsit a bőrö­mön tapasztalni az ittlét milyenségét, így egy napra elmentem a zombori Nőegy­let szervezésében almát szedni. Hát, nekem aznap már nemigen kívánkozott kultúrával foglalkozni...! Ezt a földöntúli csodát emelném ki, mint legfőbb erős­séget! Azt az energiát, amit az itt élők kaptak Istentől, amellyel ragaszkodnak és éltetik, nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúrát. ■ A Vajdaságban töltött első hóna­pokban Szabadka a bázis számotokra. Milyen mértékben jártátok, járjátok be a terepet a többi itteni ösztöndíjas­sal, illetve segítitek egymás tevékeny­ségét is? - A teljes szeptembert Szabadkán töltöttük. Azért volt szükség erre, hogy feltérképezhessük Vajdaságot, kire hol van leginkább szükség. Heten érkeztünk, különböző kompetenciákkal. A helyi koordinátorokkal, Lutus Áronnal és Brezovszki Rolanddal nemcsak az összes Szórványközpontot, hanem minden rendezvényt meglátogattunk, ami abban a hónapban volt. Olyan volt, mint egy nagyon hosszú osztálykirándulás. A többi ösztöndíjas kicsit jobban össze tud dolgozni egymással, mint én velük. Akik Versecen (Izsák Zoltán), Muzslyán (Szabó Bernadette), Maradékon (Schön Bálint), Tiszakálmánfalván (Mitru Barbara) tevé­kenykednek, közelebb vannak egymás­hoz, és nem is tartozik hozzájuk olyan hatalmas terület, mint Nyugat-Bácska. Kisorosz szórvány településein szin­tén erős az amatőr színjátszás, tervezek odamenni egy-két alkalommal. ■ „Szívembernek” vallod magad. Hova húz a szíved, milyen további (szakmai) terveid vannak a Petőfi­­program utánra, a jövőre nézve? - A szívem most annyira itt van, hogy nincsenek terveim a jövőre nézve. Ide helyeztem minden fókuszomat, itt és most akarom a legtöbbet kihozni a rám bízott és magamra vállalt feladatok­ból. Június majd megmutatja az utamat - hallottuk Nagy Karinától. A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium. Csoportkép a doroszlói Kukucska Színjátszó Szakkör tagjaival és én is dolgozom majd az alsó tagozatos tanulókkal. Új projektem pedig egy videópályá­zat, korhatár nélkül, Mátyás Király-mese témában. Zsűritársaim, Szőke Zoltán színművész és Raffai Ágnes, aki nemcsak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövet­ség munkatársa, hanem tehetséges színésznő és logopédus is egyben. ■ Milyen erősségeit, illetve gyen­geségeit, hiányosságait tapasztaltad a nyugat-bácskai szórványközösségek­nek? - Nyugat-Bácska körzetet egy olyan birodalomnak tartom, amihez foghatót Nagy Karina Nagy Karina szakkör közben A bezdáni színjátszók

Next