Magyar Történeti Tanulmányok 11. (1979)
Varga Zoltán: Kossuth és a Békepárt
cos tábor jobb oldalán kell-e hagyni őket. Ami pedig az elhatárolás kérdését illeti: nemcsak a Habsburgokat kiszolgáló ellenforradalmárokhoz viszonyítva lenne helyes kijelölni elkülönült helyüket, hanem a liberális nemesség tőlük viszonylag balra elhelyezkedő csoportjaihoz képest is. Gondolok itt a külföldre távozókra és távolmaradókra is, mint Eötvös és Trefort vagy Deák, akik a polgári átalakulást nagyerejű szellemi fegyverekkel készítették elő, de a forradalmi események idején a politikai élettől visszavonulva, tettlegesen már nem segítettek, de nem is romboltak. * Az 1848. évi magyar forradalom, közelebbről az áprilisi törvények alapján megalakult felelős magyar minisztérium létrejötte következtében kormánypárttá vált ellenzék jobbszárnyából, az új kormány — lappangó, vagy inkább rejtőzködni kívánó — ellenzékévé alakult csoportosulás szervezkedésének kezdetei az úgynevezett Ullmann-házi megbeszélésekig nyúlnak vissza. Kovács Lajos az országgyűlésnek az olasz segély kérdésében hozott döntésétől számítja a kormánypárti jobbszárnú ellenzéki Békepárttá szerveződése folyamatának kezdetét, mivel — mint mondotta — e határozattal megtagadtuk kétségbevonhatatlan kötelességünket az uralkodócsalád iránt és a birodalomhoz fűződő őszinte szövetségünket. Másutt viszont helyesen azt állítja, hogy a párt, „melyet a forradalom alatt Békepártnak neveztek, csak 1849-ben Debrecenben létezett”. Kovács különösen Lamberg, majd Zichy kivégzésének reájuk tett rémítő hatását ecseteli. A szeptemberi napokat, az átélt forradalmi idők típusaként, reájuk nézve a legaggasztóbb időszaknak nevezi. Biztonságuk érdekében, a barátok óvatosságra intő tanácsára a saját lakásán tartott összejövetelről beszél, Kemény pedig a Szunyogh Rudolf lakásán tartott négy konferenciáról, amelyekre Kovácsot — félve, hogy ő a radikálisok megfigyelése alatt áll — meg sem hívták. Ismeretes, hogy a trónváltozás törvénytelenségét kimondó határozat meghozatala után több ízben Batthyány Kázmér lakásán gyülekeztek.10 A békepárti csoportosulásról mind ellenfeleik, mind a párt vezetőinek közel egykorú és később, a bírósági eljárás veszélyének elhárítási szándékáról ment nyilatkozatai figyelmeztető útmutatásokat tartalmaznak. A békepárti kezdeményezésektől sok tekintetben idegenkedő középnemesi tábor ellentétéről beszél Kazinczy Gábor.11 Kazinczy az országgyűlés székhelyéről 1849 február elején történt ideiglenes eltávozását az országgyűlési többség „minden jobb törekvés” iránt tanúsított „apathiájá”-val indokolta. Kazinczy írásának célja saját politikai szerepének az önkényuralom szervei előtt történő tisztázása volt ugyan, de a békepárt kezdeti talajtalanságát illetően nem túlzott. A nem védekezés célzatával, sőt nem is a kortársaknak író Pálffy Jánoshoz hasonló szellemben tett szemrehányást az országgyűlésnek. Az „örökös szégyen és gyalázat” bélyegét akarta rásütni a „balga inteligenciá”ból álló Házra, mert tagjainak többsége nem fogadta el Kovács Lajos elveit.12 Debrecenben azonban a szervezkedésre mégis kedvezőbbnek ítélték a helyzetet. A dermesztő hidegben lezajlott menekülés hányattatásait, az elhelyezkedés nehézségeit éppúgy törekvéseiket támogató tényezőnek vélték, mint a családjuktól elszakadt képviselők