Magyar Ujság, 1871. április (5. évfolyam, 75-99. szám)

1871-04-08 / 81. szám

81-ik szám. Szombat, 1871. ápril 8 V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal: Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közleményt, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hordva . Egész évre . . . . 20 frt— kr Félévre...................l­ „ — „ Negyedévre . . . .­ „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára 0 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegül­­ minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyiltter : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint —kr. félévre . . . 10 77 77 évregyedre . 5 77 77 egy hóra .1­0 70­ 77 A előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG“ kiadó­­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) vitézemlék. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­­ta utalvány­nyal eszközölhetni. Pest, ápril 7. Páris mellett a polgárháború szünet nélkül dühöng. Hogy melyik fél leend­ győztes, azt az eddigi tudósításokból még most bajos volna meghatározni. A felkelők, úgy látszik, érzékeny vereséget szenvedtek, de a versailleis-i kormány azért még­sem tud oly eredményt felmutatni, mely a sikert részére biztosítani látszanék. A község katonái határozott ellenállást tanú­sítanak. Ezt bizonyítják a ma érkezett táviratok is. Sőt a község még a győzelemről sem mon­dott le s a párisi néphez intézett kiáltványában így szól: „Polgárok! A községtanács nem két­kedik a győzelemben. Erélyes rendszabályokhoz nyúlt. Az árulás és elpártolás által megzavart szolgálat rögtön szerveztetni fog, minden órát diadaltok előmozdítására fogunk felhasználni. A községtanács számít rátok, a­mint ti is számíthattok reá. A versaillesi royalistáknak nemsokára nem marad egyebük, mint gonosz tetteik gyalázatos emléke. Tietek lesz az örök dicsőség, hogy megmentettétek a köztársaságot és Francziaországot. Nemzetőrök! A községtanács üdvözöl ben­neteket s kijelenti, hogy a hazáért érdemeket szereztetek.“ Cluseretnek ápril 4-ről kelt kiáltványa je­lenti, hogy a mozgó századok rögtön szervez­tetni fognak. E századok tisztjei, altisztjei és legénysége apr. 7-étől fogva a tábori zsoldot húzzák. A községtanács tagjai f. hó 7-kén a Marsmezőn szemlét tartanak. A tábori zászló­aljak a 17—35 éves nőtelen férfiakból egészít­­tetnek ki. E szervezkedés arra mutat, hogy az ellen­állás a legvégsőig folytattatni fog. Tegnapelőtt este az Issy, Van­ves, Montrouge s a versaillesi ágyutelepek közt az ágyuharcz még egyre tartott. Napközben néhány jelenték­telen csatározás történt. Versaillesi távirat szerint a csapatok a föl­kelőket elfoglalt hadállásukból elűzték és foly­ton üldözik. — De merre?­s meddig nyomultak már előre? erre a versailles­i kormány a fele­lettel adós maradt. — Chatillonál az ágyuharcz folytattatik. A békés kiegyenlítésre vonatkozó kísérletek ismét fölmerültek. E czélból Párisban számos gyűlés tartatott. Hogy mindennek van-e alapja, azt nem lehet tudni. Párisi kereskedőkből álló küldöttség volt Versaillesban és Thierssel h­osz­­szabban értekezett a felett, mikép lehetne Pa­rist megbékíteni. — Az igazságügyminiszter törvényjavaslatot terjeszt a nemzetgyűlés elé az üldözési határidő megrövidítése iránt. A tör­vényjavaslat a jelen lázadással van indokolva. A fölkelők hivatalos lapja rendeletet kö­zöl, melynek értelmében mindenki, a­ki gyanú­ban áll, hogy a versaillesi kormánynyal egyet­ért, elfogatik s 48 óra alatt külön bíróság elé állittatik. Párisban a jacobinusok nyernek túlsúlyt. — A lázadók kirabolták a Madeleine templomot. — Az elfogott párisi érsekkel a lázadók nagyon kíméletlenül bánnak. A „Constitutionnel,“ a „Journé des Debats,­ a „Paris Journal“ és a „Pays“ lapok ma betil­tattak. Hír szerint a Compiegne-i kastély, a­hol a német főhadiszállás volt, leégett. A lakosság vonakodott a tűzoltásban részt venni. A versaillesi kormány csapatainak, hogy a város kívüli része fölött a helyzet urai lehesse­nek, a clamart s meudoni magaslatokat kell el­­foglalniok s akkor még mindig kérdés, váljon az utczai harez véres pusztításától Páris meg lesz-e kimérve. Különben nagyon fontos azon magatartás, melyet Németország a párisi eseményeket ille­tőleg követ. Nézzük, mit mond a miniszteri hi­vatalokban szerkesztett „Prov. Corr.“ a franezia polgárháborúról. „Páris előtt — mond az említett lap — most véres polgárháború ál­tal ér véget azon végzetteljes esemény melyet a büszkén előidézett s még büszkébben folytatott háború Francziaországra hozott. Ugyanazon fér­fiaknak, kik állítólag Francziaország megmentése végett a nép forradalmi szenvedélyét fölkeltették, most az ország valódi megmentése végett ama szenvedélyeket polgárháború által kell lecsilla­­pítaniok; ugyanazon tábornokok, kik rövid idő előtt a párisi nép élén erős állásainkat hiában igyekeztek áttörni, most sánczainkat s erődité­­seinket a párisi nép ellen folytatott háborúban használják. — Bretagneből ugyanazon csapatok, kik a Sarth­e mellett eredménytelen h­arczokban estek el, hogy a „szent“ Páris megmentésére siessenek,most csapataink helyett ők állnak Ver­­saillesben, hogy az istentelen Baby­lont ismét körül fogják, ugyanaz a Mont-Valerien, mely hónapo­kon át kevés eredménynyel az ostrom-csapatokat ijesztgetni s akadályozni igyekezett, most halált s félelmet szór a párisi nemzetőrség sorai közé, s a várost újabb bombázással fenyegeti. Soha a viszonyok ily nagyszerű fordulata oly gyorsan s oly megrázkódtató módon nem hajtatott végre; a világtörténeti dráma, mely múlt júliusban a harcü­zenettel kezdődött, lépésről-lépésre ma­gasztos nagyság s hatalom, a mint az ó­tes­tamentum bibliai történetében találjuk föl csu­pán. Francziaország megmentésével valóban az államintézmény, az erkölcs­i polgárisultság meg­mentéséről van szó.“ Bismarcknak Favrehoz intézett ultimátuma valónak bizonyul, csakhogy a határidő az 500 millió fizetésére nem 13-dikáig, hanem 15-ig van kiszabva. Dirckheim gróf a strassburgi küldöttség egy tagja levelet intéz a „Niederrhein.Courrier“-hoz, melyben mondja, hogy erősen meg van győződ­ve, miszerint a német császári kormány komo­lyan törekszik Elsassnak szükségleteihez, óhaj­tásaihoz és szokásaihoz mért belalkotmányt s jó közigazgatást adni, az ejtett sebeket behe­­geszteni, a kedélyeket kibékítő s a tartomány érdekeit biztosító kormányzatot behozni, hogy nem fogja a tartományt meghódított tartomány­nak, hanem Németországgal egyenjogúnak fog­ja tekinteni. Nézete szerint ez a Rajnán túli mérvadó körök véleménye is. Az Elsass irányá­ban követendő eljárás be fogja bizonyítani,hogy nem csalódtak, s hogy­­ amint a Vogeseken túl minden korhadásnak indulva összeomlik, a Rajnán túl egészséges erő áll előttünk, mely­hez hazánk javára hozzá kell csatlakoznunk, ha akarjuk, hogy Elsass erőteljes jövőnek néz­zen eléje­­lanul, végére midőn a sor került volna, nemes ön­tudatában felállva igy szólott a herczeg felé fordulva: kegyelmes uram! én magyar ember vagyok, és katona, ilyen dologhoz nem vagyok szokva, több ütközetben vettem részt a franczia háború alkalmával, mindeniket becsülettel álltam ki, és soha gyalázat nem történt rajtam, ezt pe­dig annak tartanám, bocsásson meg tehát ne­kem nagy lelkűen, ha zsebem semmiféle halan­dónak megkutatni nem engedem. — A huszárok erre felugortak ülőhelyükből és riadozva a kérdéses huszár kapitány emlékére poharat ürítettek, kérvén gyermeki szeretettel a tisztes házi urat, hogy beszédét tovább is foly­tassa, miután, mint mondák, igen huszáros, és meg fogják tanulni, mint az iskolás gyermek leczkéjét! — A kapitány ellenszegülése — folytatá to­vább a házi úr — rettenetes vihart idézett elő a fényes urak körében, kik sértve érzék ma­gukat, a nyugdíjazott kapitány daczos magatar­tása miatt, meg nem foghatván, hogy mer ellen­szegülni egy oly fő ur asztalánál, kinek szem­pillantásától függ sorsa, állapotja, és minden létezése, és bármint sürgetnék is a megkutatást de az azért bizony csak hajótörést szenvedett. — Látva a herczeg, hogy a dolog tovább ment, mint akarta, sikerült neki , felháborodott vendégeit lecsendesiteni, kik ebéd végével, mind egy szálig azon meggyőződésben távoztak el a herczeg udvarából, miszerint a pikszis minden­esetre a kapitánynál maradt el, mert különben nem szegült volna ellene a megkutatásnak. — Másnap korán reggel az inas, ki rende­sen szokta tisztogatni a herczeg ruháit, a hosszú pongyola kaput aljában, melyben a herczeg az asztalnál ült, megtalálta a keresett pikszist, és nagy örömmel futva fel a lépcsőkön, átadá azt a herczegnek, ki inasát gazdagon megajándékoz­ván, megparancsolta, hogy senkinek a pikszis felől csak egy szót se szóljon. — Következő nap a herczeg újra mindazon vendégeit ebédre hívta meg, kik egymást gyanú­­sítva távoztak tőle el levert kedélylyel a pikszis Olaszországban Piacenzában ismét fordul­tak elő zavargások, melyeket nemcsak az ígért szabadságolási idő megtagadása, hanem legin­kább a franczia ügynökök hajtogatása idé­zett elő. Garibaldi a földmivelési minisztériumhoz egy tervet nyújtott be, mely szerint 30 millió líra tőkével egy részvényes társulat lenne alakí­tandó, hogy Szardínia szigetén 10 földmivelési gyarmat alakíttassák. 100 ezer hektár terület átengedését kéri, továbbá kisajátíthatási jogot, a gazdasági gépek s eszközök vám nélküli bevi­telét, végre azt a jogot, hogy az első 6 év alatt az utak építésénél a büntetés alatt lévő csapa­tokat alkalmazhassa. Ezért a kormánynak az első évben 100,000, a 2-ik évben 200,000 s a 3-ik évben 300,000 lírát s az eladott s általa megtérített terület váltságától 10 százalékot akar fizetni. A pápához több oldalról intéztettek ese­dező iratok, hogy a húsvéti ünnepélyek alkalmá­val, mint azelőtt, egész méltósággal ünnepelje meg. A pápa azonban legszigorúbb visszavonult­­ságban akar maradni, mellőzve minden fényes ünnepi szertartást, melynél fogva komolyabb ter­mészetű utczai botrányoktól lehet félni. Visconti Venosta — mint hírlik — a minisztériumból ki akar lépni. A pétervári olasz követ aggodal­maira az újabb orosz hadkészületek felett Gor­­csakoff azzal válaszolt, hogy ezen előkészületek a Kleina elleni hadjáratra szükségesek és esze­rint bennük semmiféle veszély az európai béke ellen nem rejlik. Madridban a cortes e hó 3-án nagy ünnepé­lyességgel kezdi meg ülésezését. A „D­r­e­s­d­­ner Jan­ő“-nak erre vonatkozólag távirják : „Midőn a király az ülésterembe lépett, a senatorok, képviselők s a karzati közönség ál­tal élénk éljenzéssel fogadtatott. A senatus az uralkodót távozásakor ugyanoly lelkesedéssel ü­dvözlé. A király a cortesbe menetelekor a nép által üdvözöltetett. Legkisebb rendetlenség sem fordult elő. Mindenütt nyugalom uralkodik. A király trónbeszédében a képviselőknek köszö­netét fej­ezé ki s hangsúlyozd, hogy Spanyolor­szágnak fő figyelmét s erejét a belreformokra kell fordítani. A király ezután több közigazga-­ tási s pénzügyi reformjavaslatot terjesztett elő s végül kijelenté, hogy érdeke a nemzet érde­kével szorosan egybe van tűzve.“­­ A vidéken pedig a köztársasági mozgalom egyre növek­szik. ...... Bukarestben újabb zavargások mutatkoz­tak. Radovit német főkonzult az utczán két ízben is megtámadták, midőn kikocsizott, e tett­­legességig fajulhatandott tüntetés mindannyi­szor meghiúsult. Az orosz hivatalos lap közli a török-orosz szerződés ratificatióját; e szerződés eltörli az 1856-os szerződést, mely orosz hajóknak a Fe­kete-tengeren való számát korlátozza. A váczi napok. — Történeti népiesbeszély. — Csuthi Zsigmond­tól. (Folytatás.) — Az elnök herczeg egészen elérzékenyülve h­allgatá végig a kapitányt, kit ezen nemes em­berbaráti szeretetéért, magánál ebédre megtartva a további intézkedésig, a társalgó terembe uta­sító, hol a többi hivatalos vendégek egymással vidáman beszélgetve várakoztak a gazdag ebédre.­­ A sütemények különböző nemeitől csak úgy ragyogott és csillogott a pompás asztal, mely mellett azután nem sokára magas rangú és fényes állású urak foglaltak helyt, csak a kapi­tány volt egy maga huszárosán öltözködve, ki­ppen ezért vitézkötéses öltönyével úgy kitetszett a fényes urak társaságából, mint szivárvány a sötét felhő közül. — Az ebéd nagyon vig volt, mert a jóféle tokaji nagyban megtette a maga hatását; mi közben a herczeg elnök ur elővéve tubákos pik­­szisét, vele vendégeit sorjában kínálá, kik csak már azért is mohón szippantottak belőle, mert maga a herczeg szenvedélyes tubákos volt. És ez igy ment vagy háromszor is kézről kézre. Végre a pikszis valahol elmaradt. Ez a kö­rülmény megzavaró az egész magas vendég ko­szorút, annyival is inkább pedig mivel a pikszis nagyon kedves tulajdona volt a herezegnek, ré­szint azért, mert ajándékba kapta egy kül­földi fejedelemtől; részint pedig mivel drága gyöngyök és kövekkel lévén kirakva, igen értékes volt. Az inditványoztatott tehát, hogy mindenki kutassa meg zsebét, tévedésből nem találta-e abba tenni a pikszist. Az indítvány ne­vetés és boszankodás közt elfogadtatván foga­natba venni kezdetett. Mindenki örömmel nyita meg zsebét, csak a kapitány maradt mozdulat­Az olvasók még emlékezni fognak azon három napig tartott külügyi vitára, melyet képviselőházunkban múlt márczius 18-án a 48-as párt előidézett. Emlékezni fognak még arra is, misze­rint a jobboldal s ennek közlönyei „idő­rab­lás“-nak mondák e vitát, mert sze­rintük természetesen csak az az idő van jól felhasználva, melyet az országgyűlés a nyakrafőre gyártott osztrák-magyar törvények megszavazására fordít. De ime, alig néhány nappal későbben hasonló „időrablás“ követtetett el azon miatt, így tehát a kapitány is vendégül jön meg­­hiva. — Mindenki fontolgatva, találgatni akará magában a herczeg másodszori meghívásának okát, annyival inkább pedig, mivel az ily rög­tön történik egymás után. A kapitány azt hitte, hogy most nyugdíjjá felemelése fog vele kezd­tetni.­­• Az asztal épen oly gazdag volt mint előtte való nap, de még a vidám jó kedvből za­josabb, mivel a kedélyeket felvillanyozni maga a herczeg ment elől jó példával. A herczeg poharat fogva kezébe a kapitány egészségére azt fenékig kiürítette, mondván: Kapitány úr! Íme a pikszis — elővevén azt zsebéből, — melyet tegnap úgy kerestünk, s melyért zsebét nem en­­gedé kikutatni, megvan, hanem most már ké­rem őszintén, mondja meg itt nyíltan, miért nem engedé zsebét megkeresni, miután jól tudta hogy a pikszis nincs nála. — Minden szem a kapitányra nézett, ki fel­állva a herczeg kérdésére igy válaszolt: Kegyel­mes uram! midőn kihallgatásra méltóztatott en­gem felhívni, még csak távolról sem mertem gondolni, hogy nagy úri asztalánál mint vendég foglalhatok helyet. De arra is el valók készülve, hogy az ebéd ideje itt él, tehát hogy nekem is legyen ebédem, a piaczon keresztül jöttemben egy zsemlyét és egy darab virslit vettem mint legolcsóbb enni valót; az én két zsebemben en­nélfogva virsli és zsemlye volt. Már h­a zsebeim megengedem vala valakinek kotorászni, ez bizo­nyára megtalálta volna egyszerű ebédbeli kész­letem; mit természetesen felette reszeltem volna ily fényes úri körben mint az fűszerezve ékesíti kegyelmes uram asztalát. És épen ezen körülmény volt annak oka és semmi más. — A magas rangú urak felugrálva siettek a kapitány átölelésére, kinek most már az elté­vedt pikszis kérdésében feszes magatartását nagyra becsülték és benne a magyar jellemet oly annyira magasztalták, hogy annak viszhang­ IV. A vendégek elmennek és utánok mások jönnek. Januárius 8-án korán reggel, ezen szavak­kal kérték fel Csikvári urat ágyából: öltözköd­jék hamar, itt az ellenség. Egy két percz múlva mind talpon voltunk és az utczaajtóban már, hova széttekintés végett mentünk, 6 ellenséges vadászszal találkozunk, kik házról-házra járva, mindenütt azt kérdezék : vannak-e itt huszárok. A túlsó soron is épen igy történt. Kevés idő múlva, midőn a vadászok azon jelentéssel tértek volna vissza,hogy már mind el­mentek a huszárok, utánuk négy-négy fogatú két ágyú sebesen döbörgött végig az utczán, a lovakon ülő vasasok kivont kardot tartva kezük­ben, oly kihívó tekintettel, mintha már egyéb sem volna hátra, mint feltétlenül térdet-fejet hajtani. Balaton Mihály azonban e pillanatban, ki­szállásának hátulsó kert ajtaján tért vissza a va­sz „Ausztria“ meghozta régen várt adatait 1870-re „Ausztria ki­­s bevi­teli kereskedelmi forgalmáról“ beleértve Ausztria nemzetközi forgalmába Magyar­­ország összes t. i. az­ osztrák forgalom­mal összevegyített forgalmát, mikép illik azon közös ügyes gyomor orgánu­mához, mely Ausztriát és Magyarorszá­got egységes vámterületénél fogva, egy­séges államorganismusnak tekinti. Hát a mi hivatalos magy. kir. sta­tisztikai osztályunk mit hozott ? Azaz miért nem hozott semmit? Nem hozott eddig semmit, mert nin­csenek forrásai, hanem majd meghozza ez is amit hozhat az „Ausztria“ adatai s a helybeli kereskedelmi adatok nyo­mán, ha ugyan jól ki tudná választani: mit fogyasztott s mit adott tovább a szomszéd gyomra Magyarország nyers­terményeiből. Mert ezen óriási nagy gyomor so­kat emészt, minek mérvét nekünk jám­bor gyarmatosoknak nem szabad, tán nem is volna jó tudnunk. Bár­miként óvjon azonban a magy. kir. kormány és statistikai osztály a netalán kedvetlenséget és keserűséget okozható tudomásoktól vagyis adatok­rostól alig egy pár dűlőre lovagló pajtási köré­ből, ott felejtett csinos kis csutorájáért, az ut­­czára nyiló kapun, villámsebességgel kiugratott csak­nem szemközt találkozva a visszatért egy pár ágyú vezetőivel, kik közül az­ utolsó vissza­fordulva, utána rohant azt el akarván fogni. De a rendkívüli jeges utczán a két első ló mind 4 lábával megcsúszva, elesni akaró félben meg­állt. Mihály azt felhasználni akarván, hirtelen visszaugratott könnyű lova patkós lábával,­­ mint forgó szél a homokot úgy szórta maga kö­rül magasra föl a jégport, melynek sűrű apró darabjai csak úgy ragyogtak a tiszta légben és ezen szavakkal: ne neked úgy rásuhintott az egyik vasasra, hogy az ott csak elterült, maga pedig mint fergeteg csattogva, pattogva nyar­galt végig a kis­váczi utczán folytonosan kiál­tozva az ellenséges tábor megérkezése hírére a megdöbbent polgároknak : ne féljenek, még visszajövünk ! A zavar tetőpontját érte el, mert a huszáro­kat kutató vadászok is lövöldözve futottak visz­­sza és a vasasoknak is egy osztálya, kiknek a­ Katalin felé fekvő magaslatokról a magyar se­reg utórésze oly élénken felelt vissza, mintha el­lenfelét ütközet elfogadására hívta volna fel. De biz ezen puskatű­zzel való felelgetésből csak annyi lett hogy a magyarok tovább húzódtak, a németek pedig visszatértek a városba elszállá­­soltatván kiki a maga helyére. Vácz ezzel átalakult egy naponkinti mozgó táborrá, tol­l alá vonulás színhelyévé. A rét­, paplakra is két vasas tiszt szállásol­ta főtt egy közlegénynyel, s igy három lóval, me­lyek közül egyik szebb volt, mint a másik, szin­te jég és fagytól borítva, mint valának a hu­szárok lovai. Az istállóba lépve, azonnal látták a huszárok állását, s az egyik majd kardja, majd csizmája hegyével érintve piszkaié az ott maradt lótrágyát, mely még akkor is gőzölgő állapotban volt, és rosz magyarságggal mondá : „ez huszáré volt lováé, hol a szolga vinni ki muszáj.“ (Folytatjuk.) Idllrablás az angol parliamentben, parliamentben*, mely az összes parlia­­mentarismusnak mintául szokott szolgálni, s a­melyre maga a jobboldal is igen gyakran szeret hivatkozni, t. i. az a­n­­gol alsó­házban. Marc­ius 31-én Bail­lie Cochrane egy indítványt nyújtott be, mely csak­nem hasonmása azon határozati javaslat­nak, melyet Iványi 12 nappal előbb a 48-as párt nevében benyújtott, és csaknem ugyanazon szavakkal indokolta, melyekkel Simony­i Ernő egy döbbent irat. javas­latát indokolá. S mig minálunk időrablásnak keresz­telték e fellépést azon czim alatt is, hogy most már késő, a béke immár meg levélt kötve — az angol alsóházban még 12 nappal későbben igen természetes­nek találták, s természetesnek találta ma­ga Gr­a­d­stone — mint saját beszédé­ben monda — hogy az indítványozó föl­kérje a házat, hogy adjon kifejezést azon reményének, miszerint „Ő felsége kormánya, Európa jövendőbeli nyugalmának érdekében, igyekezni fog oda mű­ködni, hogy a porosz által Francziaországra erő­szakolt békefeltételek szigorúsága enyhíttessék.“ Reméljük teh­át miszerint ellenfeleink utólagosan legalább meg lesznek győ­ződve róla, miszerint a magyar szélső­bal által előidézett vita nem volt sem felesleges sem időszerűtlen, mert nem tettünk egyebet, mint hogy megelőztük az angol parliamentet néhány nappal. De nem ennek constatálása késztet minket arra, hogy e tárgyra felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét. Megérdemli e tárgy a figyelmet sokkal fontosabb okoknál fogva. A felelet, melyet Gladstone az indítványozó képviselőnek adott, igen furcsa világot vet az osztrák-magyar politikára s kirívó ellentétét képezi an­nak amit Andrásy Gyula gr. a kül­ügyi vita alkalmával mondott. Gladstone ugyanis két dolgot constatál igen világosan. Először, hogy az osztrák-magyar diplomatia keze meg volt kötve az orosz tilalom által —­ mint helyesen mondá S­i­m­o­n­y­i — s amit most már kétség­be vonni lehetetlen, nem tudhatván ezt senki jobban az angol kabinetnél, mely­nek útján, mint Gladstone beszédéből kiderül, megküldetett az „intés“ a bé­csi kabinetnek. Másodszor, hogy a háború elején Ausztriának igen nagy hajlama volt Francziaország oldalára állani.íme idézzük Gladston saját szavait : „ We­­vere aware of a given amount of dispo­sition on the part of Austria to loan towards the side of France.“ Tehát helyesen ítélt pártunk egyik tagja, midőn azt mondá, hogy Andrássy et consortes a francziával kaczérkodtak ja felhatott a legmagasabb körökbe is, de ma­gának a fejedelemnek is fülét megcsendité. — így történt aztán, hogy a kapitány épen magától a fejedelemtől becsült magatartásának elismerése jeléül ezredesi rang és ezzel együtt járó nyugdíjjal megajándékoztatva ékesittetett föl és mint ilyen előléptetett tért vissza már ked­vesei körébe. Huszáraink öröme ezek hallatára csak úgy repkedett azezvonásaikon és ők is annak elis­meréséül hogy kedves volt az előttük elősorolt Imszár-kapitány esete, úgy hozzá fogtak az eli­­btik tett tormás kolbász felfalatozásához, hogy bizony még a tál tisztességre sem nézve, azt úgy elfogyasztották, hogy az öblös tál, mintegy hatalmas felkiáltó jel, úgy maradt az asz­talon. Még tovább is tartott volna a fesztelen este­lizés, ha félbe nem szakitá vala azt a kiadott további vonulási parancsolat, mely ennélfogva huszárvendégeinket is a maguk kötelességei tel­jesítésére utasitá, saidig­ mig ott egy despota uralko­dott, s mihelyt ennek helyébe a köz­társaság lépett, azonnal poroszokká lettek. Hogy az angol miniszterelnöknek ezen leleplezései nem igen tetszenek a mi osztrák-magyarainknak, azt tökéle­tesen értjük, de lehetetlen nevetséges­nek nem találnunk azon hangot, melyen a mai „Festi Napló“ tudtára adja a világnak, miszerint­­ „az angol prc­in­ie­r insi­n­u­a­t­ió­i­r­a n­e­m f­e­k­t­e­t s­ú­l­y­t.“­­ Megjegyzendő, hogy ugyane czikk­­ben a „Festi Napló“ Andrássy Gyu­lának ugyane tárgyra vonatkozó be­szédéről szólva, igy jellemzi: „Andrássy gf. utolsó nagy beszéde“ és „Andrássy gf nagy h­o­r­dere­j­ű­ nyila­t­k­o­z­a­­tai“— Et insu­m teneatis amici! Igen mulatságos az is,hogy a „Festi N­a­p­­­­ó“ Gladstone néhány szavát idéz­ve, a­hol e szó fordul elő „Ausztria“, zárjel közé teszi, hogy ezalatt az o­s­z­­trák-magy­ar monarchi­á­t „kell“ érteni. Ez épen olyan, mint mikor egy rosz festő, azért hogy valamely általa csinált arczképre ráismerjünk, oda írja : e­z N. N-n­e­k az a­r­c­z k­épe! De hála isten a világ sokkal oko­sabb a „Pesti Napló“-nál, és sehogy sem bir Ausztria elnevezése alatt Ma­gyarország képére ráismerni. Helig Ignácz: A szomszéd gyomra.

Next