Magyar Ujság, 1871. május (5. évfolyam, 100-123. szám)

1871-05-04 / 102. szám

102-ik szám. ,­ Csütörtök, 1871. május 4. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-h­ivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hordva . Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre..................10 „ — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ TO „ Egyes szám ára 0 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr­. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kb. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ A előfizetési pénzek A „MAGYAR IJJSÁG“ kiadó­­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­­t­a­u­t­a­l­v­á­n­y­n­y­a­l eszközölhetni. Adakozás: Miskolczról Ferenczy Lajos úr a honvédmen­­házra a 17. részletet, 5 frtot, szerkesztőségünk­höz beküldte. Főösszeg szerkesztőségünknél 100 frt 77 kr. Pest, május 3. A franczia táviratok a valótlan állítások mesterművei. A hadi jelentések a közönség sze­mébe soha sem szórtak annyi port, mint jelen­leg. A versaillesi kormány mindennap tud vala­mi újabb hírt közölni, melyet a következő nap egy más hírrel maga c­áfol meg. Az Issy erőd­re vonatkozólag öt különféle tudósítás érkezett, melyek mindegyike mást mond. Először azt je­lentették, hogy az erődöt a fölkelők elhagyták azután jött nyomban a másik hir, hogy az erőd kapitulálni akar s az iránt az alkudozások meg is kezdettek, ezt követte az a tudósítás, hogy kapitulált, egy legutóbbi versaillesi távirat min­dent halomra dönt s azt mondja, hogy az alku­dozások nem vezetvén eredményre, az erőd bombáztatása tegnap újból megkezdetett. Az egészben pedig nyilván az lesz csupán igaz, hogy a felkelők az erődöt nem hagyták el s a kapituláció iránt azért bocsájtkoztak alkudo­­­zásba, hogy a megrongált erődítéseket kijavít­hassák s ezután a harcz tovább folytatta­­­tott. A versaillesi kormány nem tud biztos siker­ről hírt közölni s igy ebből azt lehet következ­tetni, hogy a felkelők oly hősiesen harczolnak, miszerint a kormány csapatoknak daczára a minden oldalról intézett támadásnak még eddig nem sikerült oly eredményt vivni ki, hogy Pá­­ris legyőzetése a közelebbi napokban bekö­vetkezzék. Sőt inkább a harcz esélye még min­dig kétes. A község a h­arczot a legvégsőig szándéko­zik folytatni, s ha bukik, kérdés, nem fogja ma­gát Paris romjai alá temetni. A község által tett hadikészületek legalább ezt gyanittatják, s a polgárháború csak Páris végpusztulásával fog végződni.­­ A legutóbbi hadi eseményekre vonatkozólag egy tegnapról kelt versaillesi távirat csak any­­nyit tud mondani, hogy tegnap éjjel egy vadász­zászlóalj szuronyszegezve elfoglalta a két párisi zászlóalj által védett clamarti pályaudvart. A párisiaknak 300 halottjuk s a versaillesiaknak csupán néhány sebesültjük lett volna. Egyúttal két ezred megtámadta az issy-i kastélyt, melyet a községi csapatok kénytelenek voltak el­hagyni. A kastély elfoglaltatott s 300 fogoly ejtetett kik Versaillesba vitettek. Ezen csatát a Vincy parancsnoksága alatt álló tartalék vívta. Egy más tudósítás szerint Mac-Mahon As­­nieresben van. Az összes rendelkezése alatt álló csapatok harczban vannak. Az ágyúzás iszonyú mélvben foly. A kedélyek izgatottsága roppant nagy. A kormány csapatok főtámadása, mely kez­detben a támadási pontok ellen irányult, újabb hírek szerint a nyugati rész felé irányoztatik, hol a város közerődítése felé a közeledést mindin­kább világosan kezdik észrevenni. Mac-Mahon főhadiszállása Versailles-al­táv­­irda által van összekötve. A hadműveletekről minden órában érkeznek tudósítások, melyek azonnal a közönség tudomására hozatnak. Picard a nemzetgyűlésben a kormánycsa­patok által kivívott sikert megerősítette, de hogy ez minő siker ? ezt fölöslegesnek tartják a vi­lággal tudatni. Ha a Páris helyzetére vonatkozó hírek va­lók, úgy ott a zavar a tető­pontra hágott. Teg­­napelőttről már sem lapok sem levelek nem ér­keztek Parisból. Cluseret elfogatására vonatkozólag a részle­tek még hiányoznak , csak azt jelentik, hogy a község tegnap zajos ülésében, midőn a jelen voltak egymást a legkeserűbb szemrehányások­kal illették, Cluseret kardját leoldva, a földre veté­s a hadügyőrségről e szavakkal mondott le: Ily emberekkel nem lehet sikert aratni. Mire elfogatott s helyére Rossel neveztetett ki had­ügyminiszternek . Delescluse az elfogott Cluseret-t azzal vádo­ld, hogy diktátorságra törekszik. De miért,miért nem ? állásáról letetetett s szintén elfogatott. Tegnap pedig a község már arról tanácsko­zott volna, hogy nem kellene-e Cluseret-et s Megyt agyonlőni. A község egy rendeletben ki­jelenti, hogy a község tagjai semmi más bíróság elé nem állíthatók s csak maga a község ítélhet fölöttük. A község utolsó ülésében csak 22 tag szavazott a kapituláczió ellen. A közhatósági választások Thiers kormá­nyára mindenütt kedvező eredményei folytak le, t. i. conservativ republikánus azaz monarchikus szellemben. A vidéken mindenütt csend uralkodik. Garibaldi táborkari főnöke, Bordone tök. Marseilleben elfogatott s börtönbe vettetett. A versaillesi kormány parancsára Versaillesban, Bordeauxban s Bayonneban a nemzetköziek ügynökei elfogattak, kiknek elutazása London­ból az angol rendőrség által lett tudtul adva. A belgrádi „Vidovban“ a határőrvidék kérdé­sének végleges megoldását bevégzett ténynek mondja. Már május 4-én megjelen a császári mani­festum mely a határőrvidék megszüntetését kihir­deti, ekkor aztán az illető javaslatok fognak elkészí­tetni a két parl­ament részére. Az általános s részletes érdekek szigorúan fenn fognak tartatni a végvidéken. Jogtalanság senkit sem fog érni, mivel a kivételes állapotnak végre-valahára ele­jét akarják venni, szint a delegációk nyomán, részint pedig önmeggyőződése folytán létrehozott. Történelmi nevezetességet érdemel ez főkép azért,mert érdekeltsége nem önma­gából a nemzet életigényeiből, életérde­keiből indul ki; nála a sorrend nem „in­­cipit ab ego“ hanem főkép Bécs, a nagy­hatalmi állás, az osztrák politika, osztrák érdek, Trieszt stb., azután a centralisatió egyrészt Bécsben, egyrészt Pesten t. i. ott a főbb ügyek itt pedig az ország bel­­életének megrendszabályzásra nézve, hogy a megrendszabályzott ország enge­delmes gyermekként kövesse az őt vezető központi h­atalmiságokat — amerre a főbb ügyek irányí­tják. Ma például a bureaucraticus rendszer mintaképe, az első folyamodás­ bíróságok rendezése kerül szóba, mely rendkívül költséges, rendkívül tökéletlen s a ma­gyar önkormányzati rendszert minden szemben megzavaró intézményre leend pénze a „magyar nemzeti“ kormánynak és mostani törvényhozási többségnek, míg viszont egy önálló nemzeti bank felállí­tására úgy látszik még hajlama sincs. E napokban szintén szőnyegre kel­lene kerülnie a bankügynek. És ugyan mit gondolunk: eljut-e Magyarország, a nemes éretekben európaszerte elsőrendű gazdag Magyarország oda, hogy lassan­­kint nélkülözhesse az osztrák államje­­gyeket, ezt a furcsa pénzsurrogatumot melynek semmi, látható alapja nincs? El­juthatunk-e valahára oda, hogy ha rögtön önmagunk nem tudnánk kellő mérvű érct­­alapot összetenni, a külföldi tőzsdék vagy pénzkirályok kegyeiből mégis legalább egy, az ország legsü­rgősb igényeinek megfelelő bankot állíthassunk? Helyre leend-e állítva valahára a törvényes pénz­érték, a „valuta?“ Nem! Hanem mikép a kormány or­gánumainak eddigi nyilatkozataiból lát­hatjuk, az osztrák nemzeti bank támoga­tására, a függő adósságok biztosítására s tán fizetésére is leend pénzünk és hite­lünk ; de Magyarország számára nem s örüljünk ha Magyarország pénzügyi joga csak (!) 5—­­ évre leend feláldozva az osztrák bank kiváltságainak Magyaror­szágra törvényesen leendő kiterjesztése által. Az ágió üzleteiből úgy látszik so­kan szép jövedelmet húznak , s ez is akadálya a valuta helyreállításának. A mostani magyar kormánynak és törvényhozásnak bőven van pénze a közös ügyes hadsereg felszerelésére, gyarapítá­sára, mozgósítására, előléptetésére és ké­nyelmére van, vagy legalább volt óriási nagyhitele a stratégiai vasutak életbelépte­tésére, van a fővárosok csinosbitására és hagyni ?! — Biz ez kérdések kérdése — jön reá­m a felelet! Csikvári csak most véve észre, hogy kedve­sei körében is fogoly, miután minden lépésére vigyáztak, mert fájdalom a sok kém miatt ab­ban az időben, hasonlók valánk azon vándor­hoz, kinek kedves a hazája, és mégis bujdosni kénytelen, és ép ennek öntudatában rejlik sor­vadása ! hasonlók valánk még azon időben azon szerencsétlenhez, ki beteg lélekkel bujdo­­sik és betegségét magával viszi, egyik földről a másikra, a nélkül hogy azt megorvosolhatná ; épen úgy, mint ki forró nyavalyában szenved, nyoszolyájának változtatása által kíván magá­nak könynyebbülést szerezni, — de nem talál, — igen hasonló volt sorsunk azon szarvaséhoz, melyet a vadász mélyen megsebzett, s az fájdal­mában ut nélkül lót s fut hegyen, völgyön, er­dőn berken keresztül, de vérző ereiből utána csepeg élet világának kialvása! — Oh, bizo­nyára, szánandók valánk még abban az időben, mert a magyar nyiltszivüség s vendégszeretet annyira felbomlott a kémkedő rendszer követ­keztében, miszerint a legjámborabb erkölcs is, a gyanús emberek miatt, idegen földön, idegen emberek közt volt kénytelen magát találni! — Ilyen forma viszonyok közt tért haza Csikvári is hazájába! Hivatalától s szép gyűjteményétől megfosz­­tatva leghívebb barátja s feleségén kívül — ki maga is szülei kegyelméből élt — senkitől nem segíttetve, úgy állt Csikvári embertársai közt, mint Plató tollatlan embere. Ily helyzetben fo­lyamodott egyházi főnökei, a még porai közt is áldott emlékezetű Polgár Mihály és még most is élő Báthory Gábor urakhoz alkalmazást kérve balsorsában, kik mindketten nyomorult állapot­­ját figyelembe véve, ideiglenesen elrendelék még ugyanazon évben deczember havában Gyöngyösre, az akkor megürült, kisded, de fé­nyes egyházba, hogy igy segítve legyen álla­potán. Ezen derék magyar városról az olvasó egy időben valahol Csikvári : „Vígan megy az utas Gyöngyös városába, Mely fekszik a Mátra hegyének aljába, sok másra, de nincs pénze péld­­a Duna s Tisza valódi szabályzására,még kevesebb a vaskapu kitisztítására, holott viszont igenis hajlandó 5—6 millió forintnyi előleget elengedni vagyis odaajándékozni a volt kiváltságos osztrák Dunagőzhajózási tár­sulatnak, mely az államsegélyzés útján Magyarország terményei szállításából már oly nagyra nőtt, hogy nagyrészt mono­polizálja a Duna, Tisza, Száva hajózását. így vagyunk, mikép már évek óta hangoztatjuk, a köznevelési ügyekkel is, melyre edd­igelé kevesebb pénz adatott mint a katonai lótenyésztékre. A lótenyésztés már a nagyhatalmi po­litika „birodalmi“ igénye: ennek tehát meg kellett előznie az „országos“ érde­keket. Pedig ám furcsán gazdálkodtak atyánkfiai ezen érdekekkel, illetőleg pél­dául a lótenyészdőkkel. A bécsi pénzügyi bizottság ugyanis e napokban bámulva constatálta, hogy a radaótzi uradalom, melyet az osztrák kormány egy kicsit talán nagyon is ol­csón bérben bírt volt a bukovinai gör. ke­leti vallásalapból, s melynek szerződése 1880-ik évig tartott volna, egyik volt mi­nisztere által „élőszóval“ oda módosítta­tott, hogy a 28 négyszögmérföldet tevő uradalom egyik része 10 négyszög mér­föld erdő a vallásalap szabad rendelkezése alá vissza adatik, annak másik része pe­dig, mely 12 négyszög mértföldet tesz, Petrino urnak évi 10,000 írtért bérbe ada­tik. Tehát huszonnyolcz négyszög mér­földet 0000 írtért birt volt bérben az osz­trák kormány s ezen óriási nyeremény, mely eddig talán mind (?) a katonai lovak tenyésztésére fordíttatott,most a volt „fe­lelős“ de most már nem felelős miniszter által saját javára fordítható. Van nekünk továbbá sok szép pénzünk, többek közt Dalmátország rendben tartá­sára vagy a határőrvidék visszacsatolá­sára, holott, annak hogy a katlaniak za­­varogtak, mi legkevésbbé lehettünk oko­zói, a határőrség pedig melynek visszacsa­tolása, mint mondják, e napokban fog va­lóban testté válni, oly jogi kérdés mely­ben a nyerősét Magyarország levéli, a „perköltségeket“ ha ugyan nevezh­etnek igy, az eddigi jogtalan „usus fructuarius“ tartoznék viselni vagyis megtérülni Ma­gyarországnak. Ily gazdálkodás, ily berendezés Ma­gyarország államháztartásában valóban megérdemli a történelmi nevezetességet s ne hidje a kormány vagy országgyűlési többség, hogy ezt „véka alá rejteni“ lehet. Ennek sajnos következményei el nem ke­rülhetők. A váczi napok. — Történeti népies beszély. — Csuthi Zsigmond­tól. (Vége.) A főispán fúrt faragott, ében- s puszpáng­­fából — melyek Páris és Londonból hozattak —­ a szebbnél szebb asztali villák és kanalakat készítette. A hadvezér drótból pompás és ra­gyogó szerszámot állított össze, mely minden időben művészeti becseset fog minn. A pap ber­lini gyapotból kendőket, kézi kis és nagy ta­risznyákat, s táskákat kötött, egy szóval: min­denki foglalkozott kézzel, észszel, csakhogy napjait megrövidíthesse. Putnik Béla bácsme­­gyei vagyonos úri­ember lakosztályában egész műhelyt állított fel, mind­azon fúró, faragó, véső, fűrészelő kisebb s nagyobb eszközökkel ellátva, melyek bármely nagyvárosi műhelynek is dí­szére válhattak volna! Így történt aztán, hogy Osztrovszky József oly remek faragványu oltárt állított össze, mely legmagasabb helyiségben is elfoglalta volna diszes helyét. Okruczky Aurél ellenben, egy szepességi szellemdízs ifjú ember, a buda­pesti lánczhidat egy karperecz alakjá­ban oly bámulatos szép művészettel készíti el, hogy közönséges megegyezéssel 30 db. aranyra becsü­ltetett. A két végénél, a­mint azt egy ka­pocs összecsatolá­s egy gombostű nagyságú rézgombfok a készítőtől megnyomatván, egy krajczár alakú kerek kis tábla felpattant, és helyén, melyet elfedett, tisztán lehetett látni Kossuth a rczképét! Bizonyára ez a remekül összeállított, s finom metszésű ékes czirádákkal gazdag karperecz, mind a párisi, mind pedig a londoni kiállításokon, oly elismerésben részesült volna, melyre készítője mindenütt csak büszke lehet vala! A földszint lakó olasz fogolytársak is mű­ködtek, danoltak, terveztek, és tervük közül egy fogházi csin, már csak regényes oldalánál egos is megérdemli, hogy itt felemlítsük. Történeti nevezetességet érdemel azon államháztartási berendezés , melyet a „magyar nemzeti“ kormány s törvényho­zási többség részint a bécsi politika, ré-Ugyanis megemlékezve a világ alkotója ezen mondására : nem jó az embernek egyedül lenni, hanem szerzek neki segítőt, ki ő vele legyen,“ ezen szavaknak érvényt akarván szerezni, an­nak kiviteléhez hozzá is fogtak; még pedig a bölcs példabeszélőnek következő mondását vették fel zsinórmértékül: E hármak titkoltatok el én tőlem, sőt e négy dolgot nem tudom: a keselyűnek utat az égben, a kígyónak utat a kősziklán, a hajónak nyomát a mély tengerben, és a férfiúnak utat a leányzóval. Ez utóbbitól vezéreltetve, neki bátorodtak és eszközül szer­ződtek egy izmos péklegénynyel, ki mindennap reggel és estve nagy kosárban szokta behordani a fogdába a zsemlye és kifliféle ennivalót, mely ter­mészetesen csak jobbot vetett. A péklegény egy estve senkire sem ügyelve, — miután igen ismerős volt az őrség minden egyes tagjával is — már távolról elkezdő a hangos sípolást — be­ment egyenesen az illetők szobájába czipelve zsemlye helyett a tiszta fehér abroszszal beborí­tott leányzót, ki ott bent oly ügyesen kiugrott a kosárból, mintha egy madár szállt volna ki fész­kéből. És más­nap reggel ugyanazon utón, módon — miután a behozott kifli, egy pillanat alatt füstöt vetett volna, dolgát végezve vissza­szállt elébbeni helyére, megtörölve száját, azt monda : szemesnek áll a világ, vaknak az ala­mizsna. A­kik tudták és ismerték ezen kalan­dot, sokáig nevettek rajta, és tán ha előttük felmerül —■ még most is kaczagják! XVI. Az amnestia. Kegyelmet nyervén Csikvári, ugyanazon úton, melyen Josefstadtba vitetett, visszatért hazájába, azoknak szerető karjai közzé, kik neki legkedvesebbek valának. Három éves kis leánya sokáig nem is ismerte meg, csak kedves bácsinak nevezte. Épen szüret volt 1854-ben, September utolsó napjaiban, midőn első otthoni felkelése alkal­mával is már a zsandárokat nála megjelenni kénytelen volt látni, kik utasításuk folytán azt kérdezők tőle: mivel fog foglalkozni, és hol időzni, miután a kijelölt helyet nem szabad el­Gyönyörű szép város, nincsen neki párja, Gyöngyvirágból terem asszonya s leánya.“ Így tehát nem csoda, h­a Csikvári is öröm­mel ment csikorgó kemény téli időben, ezen tör­ténetileg is oly nevezetes magyar városba. Nem is csalatkozott, mert csakhamar lelkes lakosai valláskülönbség nélkül megértvén viszontagsá­gos életét, üres éléskamráját mindenféle élelmi czikkekkel ugy megtöltötték, hogy volt elég mit apatni a tejbe. A Darvas, két Újhelyi, Klubecz Dely s más több úri házak egymással verse­nyezve siettek a kínszenvedés könyeit letörölni! De alig hogy kipihenné magát Csikvári a jó gyöngyösiek vendégszerető körében, azonnal megjött a pesti katonai parancsnokságtól a menydörgő rendelet, hogy Csikvári 24 óra alatt tartózkodási helyére Dabasra — hova felleb­­bezve van — visszautasíttassék, az illető hely­beli jó lelkű főszolgabíró Okolicsányi József fe­lelősége mellett! Mily sajnálkozva és érzelmeiben leveretve közölte említett nemes emberbarát a szigorú parancsot Csikvárival, ki azonnal feleségétől és már akkor édes­apjának ismert kis leányától megválva, balsorsán könnyező híveitől fél viz idején fellebbezési helyére vissza is küldetett! Csikvári útközben a megtörtént esetről tudó­­sitá egyházi főnökeit, kik levelét véve azonnal útra keltek és mentek egyenesen Budára báró Angus Antal ö­nméltóságához, az ügyben intéz­kedni, ki azt magáévá téve, felhatalmazá az il­lető egyházfőket, Csikvárit rögtön visszaküldeni és állomásán meghagyni. — Mi megtörténvén, Csikvári ismét, két 24 óra alatt Gyöngyösön volt! A hadparancsnokság dabasi szolgabiró Ho­­lecz úr által Csikvári eltávozásáról alig hogy az Gyöngyösre ért tudósittatván, ismét azon kelle­metlenséggel találkozott, hogy egy újabb szigo­rúbb rendelet folytán, másodszor is vissza pa­­rancsoltatott Dabasra, mely alkalommal már felesége is elkísérte, ki aztán Báthory Gábor ur társaságában személyesen ment ugyan csak b. Augusz Antal úrhoz, bepanaszolván előtte a meg­történt dolgokat. A helytartótanács érdemes alcímüké haragra lobbanva igy szólott: hát mit akarnak ezek az Államháztartásunk. Gondolatok a magyarországi kath­olikusok egyházi s vallási autonó­miáját szervező Congresses működéséről. Egy kath. paptól. H. (5-1-5) A katolikusok egyházi autonómiája korszerű megoldásának conditio sine qua nonjai : 1) a pü­s­p­ö­ki ja vak c o m m a­s s­a t­i­ó j­a. Nézetünk szerint a magyar püspökök roppant vagyona legnagyobb oka megközelitetlenségök s fenhéjázó, lenéző m­agukviseletöknek az alsó klérus iránt, a hivatalos „directe fini!“ csak­ a­ papiroson szokott figuráink in praxi pedig na­gyobb becsülésnek örvend a püspök urak részé­ről az ezüst vagy arany zsinóros püspöki huszár, mint a rongyos reverendás plébános vagy káp­lán. A püspökök évi fizetése ne haladja meg a 12.000 forintot, magától értetvén hogy hivatalo s hivatalnokai költségét nem ők, hanem a kö­zös kath. vagyon viselné. 2) A káptalanok elt­ö­r­l­é­s­e, s a­z á­ltalok birtokolt jav­a­d­a­l­m­a­k h­e­­ly­esebb ez él­okra fordítása. Valóban vétek, oly intézmény fentartásáról még csak gondolni, melynek számtalan hibái mellett egyet­len jó oldala nincsen. 3) Az a­­­papság illőbb ilotati­ója. „Dignus est operating mercédé­sua“ mondó Kristus; s mégis naponta tapasztaljuk, hogy mig az operariusok legnagyobb része éhez s nyomorog, addig az egyház kiváltságosai lucul­lusi módon lakomázván, a mértékletesség eré­nyéről klassikus irálya encyelikákat szerkesz­tenek. 4) E­g­y­h­­á­z­m­e­g­yei z­s­i­n­a­tok éve­­­­le in­ti megtartása, mely zsinat a maga kebeléből választaná az egyházmegyei tanács tagjait s határozna az egyházmegyét érdeklő minden nem dogmatikus ügyek felett. Sürgős elintézést igénylő ügyekben az egyházmegyei zsinat által választott egyházmegyei tanácsot összehívná a püspök, mely tanács érvényes ha­tározatokat hozna, mindazáltal az egyházmegyei zsinat jóvá­hagyásának fentartása mellett. Ma­gától értetvén, hogy az egyházmegyei zsinat az egyházmegyei papság s hívek választottjaiból állana, és pedig l/.i részben papokból,­­ rész­ben pedig világiakból. A zsinat egyházi elnöke lenne a püspök, két világi elnököt a zsinat sza­badon választana. 5) A felesleges egyházi vagyon­nak hum­ani­s­tik­us s k­ulturcz él­ökre fordít­á­s­a. Ezáltal az alapítók intentiója tel­jesülne, a kik midőn egyes egyházi személyek javára hagyományoztak valamit, azáltal nem a sybaritaságot előmozdítani, hanem alapítványai­kat fidei com­missumként tekintetni óhajtották, melynek bizományosaiul egyházi személyeket választottak, bízván bennük, hogy intenzióiknak megfelelően, a rájuk bízottakat nemes czélokra forditandják. fi) A mindkét nemű szerzetes ren­dek eltörlése. Ellenkezvén a józan észszel és természettel azon fogadalom, mely minden szerzetest kötelez. A vak engedelmesség nem kevésbbé észellenes mint istentelen s az emberi társadalom elleni bűntény, mely észszerű hódolatot követel a törvényes felsőbbség ré­szére, a vak engedelmességet pedig maga a szent irás is kárhoztatja, intvén: „Obsequium­ vestrum sit rationabile.“ A szegénység mint a henge élet corolláriuma, a társadalom elleni merénylet, mely tagjait munkára serkenti, hogy munka s szorgalom által a szegénység­emberek, azt akarják tán, hogy egy kegyelmet nyert polgártársunk rabló legyen ?! Kérem tes­sék leülni, most mindjárt fogok intézkedni: író­asztala mellé ülve két levelet irt, egyiket a ka­tonai parancsnokhoz, másikat pedig Kapi Ede pest megyei főnökhöz, kik most már szelidebb érzelmekre hangolva, kiadták Csikvári részére a rendes útlevelet, mely mellett ismét visszament Csikvári Gyöngyösre, hol többé nem is h­ábor­­gattatott senkitől! De miután Csikvárit is sújtotta azon minisz­teri rendelet, mely szerint a haditörvényszékileg elitélt lelkészek csak mint segédek szolgálhat­nak, még pedig bizalmi és jóérzelmű lelké­szek mellett — Gyöngyösön — hol a ref. lelké­­szi hivatal kifogás nélküli rendes lelkésszel kel­lett hogy betöltessék, nem maradhatott tovább, mint a következő év május hava első napjáig. Ekkor az erő és hatalom előtt meghajolva, mint családos ember az egyházi törvényhatóságtól jövedelmesebb káplánságra Dömsödre rendelte­tett, az emberséges és becsületes jó dömsödiek társaságába, hol azonban még jó darab ideig nem mentetett fel a­ felügyelet alól, mit akkori dömsödi derék biró Kovács József édes örömmel vállalván magára, az érdekelt fél javára emberül teljesitett is. Dömsödön buktában ismerkedett meg Csik­vári dabi földbirtokos és volt hétszemélyes táb­lai biró méltóságos Nagy István úrral, és nemes szivü neje Hajós Zsuzsánna asszonnyal, kiknél szívesebb s jóltevőbb pártfogókat a gondviselés nem is állíthatott volna elő viszontagságos hely­zetében ! Ezek eszközlötték ki Csikvárinak, hogy a fellebbezés alól végkép felmentetett és hogy ismét rendes lelkészi állomásra léphetett. Most már mind­ketten pihennek az anyai föld­nek kebelében, áldva azokat, kikkel sokszor jót tettek, kiknek bajaik és fogyatkozásaikban oly sokszor segédkezet nyújtottak. Szendergő porai­kat béke lebegje körül! Csikvári jelenleg túl a dunai megyék közül azon megye egyik községében folytatja hivata­lát, küzdve az élet szenvedéseivel, melyről a kis tükör azt írja: „De hogy a nagy veszélyt életedre ne várd. A jó vörös bortól szád, mint lehet elzárd.“

Next