Magyar Ujság, 1873. április (7. évfolyam, 75-99. szám)

1873-04-08 / 81. szám

81. szám. in»y' nay­rWittistaffl« Kedd. Szerkesztői iroda: Egyetem-uteza 4-ik arám, II emelet.­­ In intézendő a lap »zellrml rt-Hiet illett; mind »ti közle­mény. Kásiratok x levuleU vUaza nem adatunk. - Bérmentet!­un le­­goink csak ismerős köröktől fogadtatnak el Kiadó-hivatal: Kg»«iom­uiota 4-ifc­­sá*4. foldotiat. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, a. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VII. évfolyamt. 1873. április 8. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre 16 frt. Ví*. Fél évre . 8 » — * Negyed évre 4 » — * Egy hónapra 1 » 40 * Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: fellenes hasábos petit,se: egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. ■im..—i .....................­ .............i'iiur'i'wnni-11' i rr~ miiiiiiiiihii um.....fr..... Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ czimu politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük márczius hó vécével lejár, — tisztelettel felkérjük, (hogy a la­­pok küldetésében fenakadás ne történjék), sziveskedjü­­n­­k az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési föltételek április 1-től kezdve: Évnegyedre (apr.—jun) ... 4 frt — kr. Félévre (april — szept.) . .­­ . 8 frt — kr. H­árom­negyedévre (apr.—decz.) . 12 frt — ikr. egy hóra­­...................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek a hírlapkiadó-hivatalhoz, Pest, egyetem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés 1 gczélszerűbben posta-utalvány­­nyal pszközölhe­t. Pest, márczius 1873. A kiadó-hivatal. Pest, áprilisa. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlésben Buffet elfoglalta az elnöki széket és ezzel, valamint a beállott szünidő bé­­kitő hatása mellett, remélhetőleg ismét helyreáll egy időre a pártok kebelében a tanácskozásra szükséges béke. Buffet a royalisták jelöltje volt, de megválaszta­tásának a bonapartisták örülnek leginkább, miután Buffet választása, ki az Ollivier minisztérium tagja v­olt, szerintük a végzetes napóleoni kormány számára rett bizalmi szavazatot. Londonban e hé­l­sején népes összejövetel volt a vasutaknak az állam által leendő beváltása ügyében. Allport vasúti főfelügyelő visszautasította Tyler kapi­tány állításait , kiemelte, hogy az angol vasúti igazga­tóságok a legpontosabban teljesítették mindenkor kö­­telességeiket az ország irányában; a vasutak száz mil­liókkal emelték az ország vagyonosodását, míg a rész­vényeseknek alig juttattak 31[4—4°[0-ot. Károsnak ta­lálta továbbá, hogy a kormány feltétlen rendelkezése alá bocsáttassák a vasúti roppant személyzet, mely je­lenleg 300.000 főre megy,­­ mely képviselőválasztá­soknál, a titkos szavazás mellett is, mindig a kormány mellett döntene. Szónok szerint a jelenlegi vasúti há­lózat megváltása egy milliárdnál többe kerülne az ál­lamnak, nem számítva itten a különböző csatornákat, dockokat, lóvasutakat és átszállító gőzhajókat, s nem is említve, hogy mihelyt hire járna, miszerint a kormány be akarja váltani a vasutakat, ezeknek ára óriásilag felszöknék, mint történt Izlandban. Szónok oly hosz­­szúra nyújtotta beszédét, hogy az elnök és a hallgatók többségének felszólalására félbe kellett azt szakítania. Többen szólottak ezután a beváltás mellett és ellene s néhányan előnyösnek mondották, hogy a kormány vegye kezébe a vasutakat. Anglia bevételei a múlt évről 76.608.770 font sterling volt, tehát körülbelül 50 millió forinttal több, mint előirányozva volt. Ebből a fogyasztási adók 25.785.000 fontot tesznek; előirányozva volt 23.310.000 beviteli vám (custon dull) *21.033.000 font, tehát 950.000 fonttal több. Bélyeg 9.847.000, tehát 247,000- rel több, posta 4.820.000, azaz 50,000 rel több, távirda 1.015.000 font, tehát 165,000-rel több, egyenes adók (in come tax) 7.500.000 font; előirányozva volt 6.940.000 font. Vegyes bevételek 3.796.770, előirá­­ s MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. április 8. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forra­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant. (34. Folytatás.) Matamor megragadá a kard hüvelyt és szilárdan megállni igyekezik a kövezet bemélyedésében. Scapin ez alatt a markolatot fogá meg, Pandolphe Scapint má­sik kézinél fogva húzta, a törvényszéki írnok pedig ugyanezt téve Pandolphtal. Néhány percznyi erőlkö­dés után végre engedett a vas a három ember húzásá­nak és mind­hárman a piacz másik szegletére gördül­tek, lábaikkal felfelé, a­mig a kérkedő velők szembe dűlt hátára, a kard, hüvelyét folytonosan két kezében tartva. Végre felemeltetvén, át­véve kardját s dagályosan mondá: — Már most Leander megszűnt élni, nincs más menekülése a halál elől, csak hogy más, messze levő földgömbbe költözzék. Még ha a föld mélyébe sülyedne,­ onnan is kihúznám, hogy kardommal átszúrjam, hacsak kővé nem válnék, gyűlölő medusai szemem hatalma alatt. Ezen megveretés daczára azonban, a makacs Pan­dolphe egy perczig sem kételkedik Matamor vitézsé­gén, és megmaradt bátor gondolata mellett, hogy e ki­tűnő urat adja leányának férjül. Izabella sírni kezdett és kijelenté, hogy inkább apácza lesz , semhogy ily emberhez menjen férjhez. Zerline a szép Leandert egész erejéből védé és erényére fogadá (szép fogadás), hogy ezen házasság nem fog létre jönni. Matamor e hi­deg fogadtatást túlzott szemérmességnek tulajdonítá, a szenvedély soha sem mutatkozván előnyösen nevelt egyéneknél. Különben pedig még nem udvarolt volt, nem mutatkozott teljes dicsőségében, Jupiter szerény­ségét utánozván e részben, kit midőn aztán Semele egész isteni hatalma fényében akart látni, elégvé ro­gyott össze és hamuvá változott. A két nő, nem hallgatva tovább reá, a házba visz­­szavonult. Matamor, igen udvarias kívánván lenni, inasa által gitárt hozatott magának; egyik lábát feltéve egy lépcsőre és elkezdé hangszere húrjait csipdesni, hogy nevetésre keltse­ őket. Aztán dömögni kezdett valami andalusiai versszakokat, oly nevetséges fenhan­­gon, oly váratlan változásokkal, hogy azt lehetett volna hinni, hogy Rominagrobis énekel a Chatte Blan­che eresze alatt. Egy pohár viz, melyet Zerline Matamor-ra öntött, azon gonosz ürügy alatt, hogy a virágokat öntözze, se olthatta el zenészed dühét. — Azon vízcseppek Izabbella szeméből hullott megilletődési könnyek — mondá — a hős nálam mű­­vészszel párosul, és úgy tudok bánni a lanttal, mint a karddal. Szerencsétlenségre e zene hallása háborgatni kezdé Leandert, ki a környéken bolyongott, visszajőve tehát és nem akarván tűrni, hogy e gonosz csont kedvese ab­lakai alatt muzsikáljon, kiránta a gitárt Matamor ke­zéből, ki odavolt a rémülettől, és olyant vágott avval fejére, hogy a hangszer kilyukadt és Matamor feje a lyukon kijött, nyakánál fogva maradt szegény. Leander a hangszer szárát nem ereszté el s Matamort annál fogva ide-oda ránczigálta, oly hirtelen mozdulatok­kal, oly hevesen, hogy a szegény ember egyszer a színfalakba vágta magát, máskor a gyertyáknál perzse­­lődött meg, a­mi igen nevettető látvány volt. Miután eleget mulatott, hirtelen eleresztő Leander Matamor-t, ki előre bukott, képzelhetni mily nevetséges volt így a földön e serpenyő formával fején, vetségesebb túlzással beszélni, váratlanabb mozdulato­kat tenni. Leandert a nők csodálták, bár az urak kissé hiúnak találták. Mindig ilyen ítéletet mondtak róla és tulajdonkép nem is óhajtott mást, több gondot fordít­ván személyére, mint tehetségére. Szerafin szépségé­nek imádói nem hiányzottak és nem egy ura is erősítő, hogy Szerafin gyönyörű nő, kitévén magát annak, hogy előtte ülő szép szomszédnéját megsértse. Sigognac a színfal mögött elrejtőzve éldelte és örömmel szemlélte Izabella játékát, bár néha irigynek érezte magát. Midőn Leandernek oly szelíd hangon fe­lelt, nem levén még szokva e szinlelt szinpadi szerel­mekhez, melyek néha mély undort és valódi ellenséges­kedéseket rejtenek. A­mint tehát vége jön a darabnak, Sigognac kissé kényszerített hangon kezdé az ifjú leányt dicsérni, melyet ez észrevett, és melynek köny­­nyen kitaláld okát. — Remekül játsza a szerelmes leányokat, Izabella, az ember majdnem azt hiszi, hogy való. — Hát nem-e mesterségem — felelé a színésznő mosolyogva — nem-e azért fogadott meg a társaság igazgatója ? — Az igaz — folytató Sigognac — de mennyire hiven utánozza a valódi szerelmet, azt lehetett volna hinni, hogy csakugyan szereti azt a hiú embert, a­ki semmit sem tud, csak fogait mutatni, mint egy fakutya, lábát kifeszíteni, és szépségét bámultatni! — Szerelem épen azt parancsolta, maradhattam volna-e mint egy darab fa, vagy mutathattam volna-e kellemetlen mogorva arczet ? s nem voltam-e mindig szerény, jól nevelt leányhoz illően, ha ebben hibáztam mondja meg, megjavítom magam. — Oh nem, ön szemérmes, finom modorú ifjú le­ánynak látszott, kit gondosan neveltek, és épen semmit sem lehetne hibáztatni helyes, igaz, szemérmes játékában, mely oly jól utánozta a természetet. (Folytatása kBt.) nyozva 3.300,000, többletösszeg 5.200,000 font. A „Times“ a kimutatásra megjegyzi, hogy az állam bevé­telei a múlt évben e szerint kedvezőbben ütöttek ki, mint a pénzügyminiszter valószínűleg kívánta, mert az állam szükséglete csak 72.000.000 font lévén, ily nagy­mérvű super az adóleszállítások iránti kérvényeket fogja eredményezni. Az olasz kamra amaz indítványt tárgyalja, hogy a szabály, mely szerint a kamra mint bizottság tanács­­kozhatik, megszüntetendő. Hogy mily állást foglaljon Olaszország Német- és Francziaországgal szemben még folyvást vita tárgyát képezi az Alpeseken túl megjelenő lapokban. Az „Ita­­lie“, a kormány közlönye, azt hiszi, hogy legjobb Fran­­cziaország iránt barátságosnak mutatkozni, dol N Német­­országgal is jó lábon állni s megjegyzi, hogy a­míg Francziaország Németország ellen boszut forral, utóbbi semmi esetre sem fog megtűrni franczia betörést Olasz­országba. Másrészt meg, bármennyire óhajtja is Fran­cziaország a pápa világi hatalmának visszaállítását,­­ mégis óvakodni fog Olaszországot háborgatni, nehogy ezt Németország hű szövetségesévé tegye. Visconti Venosta úr közlönye ezek folytán úgy találja, hogy Olaszország „igen kényes helyzetben­ van s czikkét következőleg végzi : „Francziaország utóbbi időben józanságának több jelét adta, nem lehet tehát róla föl­tenni, hogy megtartja kalandok után való régi hajlan­dóságát. Állása kényszeríti, hogy inkább barátokat, mint ellenségeket szerezzen magának. Ha volna is némi neheztelése ránk, az napról napra gyöngülni fog, mert oktalan, kibívó politikával nem szítjuk. Ne hagyja magát Olaszország elaltatni, de ne is siessen igen kérdé­ses neutralitásra készülni.“ Legutóbbi távirataink között jelentve volt Blaz­­novacz szerb miniszterelnök halála. Blaznovacz egyike volt Szerbia legjelentékenyebb államférfiainak s tagad­hatatlanul sok érdeme van hazája körül, bár azon poli­tika, melyet már a régensség utolsó idejében, de kivált­kép Milán nagykorusítása után inaugurált, felette pro­blematikus hasznos eredményeire nézve és sok előjelét láttuk benne azon kalandosságnak, mely egy idő óta a szláv törzsek politikáját a reális alapoktól chimaerák felé vonja. Mint távirati utón értesülünk, a fejedelem egyelőre Risticre bízta a hadügyi és Joannovics pénz­ügyminiszterre a közlekedési tárczát. Alkotmány és kényszerhelyzet. Az úgynevezett osztrák-magyar közös állam­­háztartásnak jövő évi előirányzatát következő bevezetéssel terjeszti elő a magyar országgyűlés bizottságához a közös minisztérium. „Ö cs. és apostoli kir. felsége legmagasabb jóváhagyásával van szerencséje a közös minisz­tériumnak a magyar-osztrák monarchia közös államháztartásának a két országos minisztérium befolyásával készített 1874-ik évi előirányzatát alkotmányos tárgyalás végett előterjeszteni.“ Az előterjesztés tehát alkotmányos tárgya­lásról beszél, miszerint a magyar delegatió saját belátása, meggyőződése, illetőleg Magyarország érdekei s teherviselési képességéhez képest, ál­lítólag jelentékeny módosításokat, törléseket tehetne. Pedig dehogy tehet, nem engedi ezt a dele­­gationális rendszer és kivált Kuhn hadügyér, akármit igényelne Magyarország vagy Ausztria jól felfogott érdeke. Magyarország érdekei ugyanis számos eset­­ben lényegesen eltérnek Ausztria érdekeitől. De ugyan, mit mondanának az osztrák delegátusok és mit mondana Kuhn hadügyér úr, ha a ma­gyar delegátusok Magyarország érdekeit érvényre akarnák emelni. Mit mondanának például Ausztria állam- és világpolgárai, ha most a magyar delegátió végig pillantva a közösügyes kiadásokon, azt mon­daná: Uraim, mi nem akarjuk Magyarországot nevetségessé tenni, mi nem akarunk tengeri nagyhatalmi szerepet játszani; nekünk ehez nincs elég nagy tengerünk, sem kereskedel­münk, nekünk nincsenek gyarmatországaink ; mi nem akarjuk a valódi nagyhatalmak féltékeny­ségét felébreszteni az­által, hogy a tengeri ha­dászatra 12 — 15 milliónként dobjuk ki a pénzt. Mi tehát nem szavazunk meg a tengeri nagyha­­talmiság affectálására egy fillért sem; ezt nem engedik Magyarország másnemű érdekei; nem engedik szükségletei és pénzetlensége. Azt mondanák és mondhatnák természete­sen, hogy ez a­z alkotmányos élet, hogy ne­­ktek nincs kellő alkotmányuk. Mi meg azt mondjuk, hogy ha az ily költsé­geket nekünk el kell fogadnunk, akkor ne­künk sincs kellő alkotmányunk. Ez a tények állása egyik és másik államra nézve egyaránt, mindaddig, míg a költségvetések tárgyalásánál a kényszerhelyzet követelései döntenek el minden tételt. Ne ámítsuk tehát egymást; azon „alkotmá­nyos tárgyalás“ mit a közös kislü­gyérség, aztán egyik és másik delegátió minduntalan emleget, csak üres szó, melylyel leplezni akarják helyze­tük ferdeségeit, holott végre maguk ezen testüle­tek csak mint eszközök szerepelnek a kényszer­­helyzet nyomasztóbbá tételére. Ne ámítsuk a világot s a történelmet azzal, mintha a delegációk határozatait valamely nép­képviselet útján létrejött határozatnak tekint­hetnék. Egyik állam korlátolja, befolyásolja a másik állam akaratát s mozgalmait — vagyis egyik sem bír kellő önállással a közös ügyek mi­att még a képviselőházakban sem : hát még a delegatiókban, hol Kuhn hadügyér szava dönt előlegesen a minisztertanácsban, azután dönt köz­­bentetőleg a delegatiókban és végre dönt a már megszavazott törvényeken. Íme például: a delegátiók elébe megszavazás végett előterjesztett okmányok közt egész füze­tet képez Kuhn hadügyér úr előadása: az 1871. évi zárszámadás szerint a rendkívüli szükséglet­nél igénybe nem vett egyes előlegezett mara­dékok felhasználási és kezelési határidejének meghosszabbítása, továbbá­ az 1872-ik évi rend­kívüli szükségletre megszavazott és a közös pénztárból nem valósított hitelmaradványok átvitelének engedélyezése tárgyában. Hogyan lehessen már itt szó alkotmányos tárgyalásról, holott az 1871-iki zárszámadások­nak már rég be kellett fejeztetniök, s az illető könyvek tényleg be vannak rekesztve — melye­ket tehát a hadügyér kedvéért most újra fel kell bolygatni. De egy év sem múlik el, hogy utólagosan jó­váhagyandó pótlékok, túlkiadások stb.ne fordul­nának elő, kivált Kuhn hadügyér költségvetései­ben s ha a delagátus urak az alkotmányosság eme sértegetése ellen felszólalnak, a hadügyér csak azt mondja: „elkerülhetlen szükség volt reá — delegátiók többet töröltek, mintsem a megsza­vazott összegekkel ezért lehetett volna élni — az előirányzat nem felelt meg a tényeknek — a közbe­jött drágulás miatt nem lehetett beérni az előírt összegekkel“ stb. Pedig a közös minisztérium gondoskodik De nyomorúságának még nem jön vége. Leander inasa, ismert képzelő tehetségével, ügyes fortélyt gon­dolt volt ki, hogy Izabella és Matamor házasságát meg­akadályozza. Általa megvesztegetett igen kaczér és hiú nő, Doralice, jelenek meg testvérével, ki nagy párbaj­­vivó és verekedő ember volt. Ezt a Zsarnok képviselte, legkegyetlenebb kifejezését vévén elő és karja alatt két hosszú vivószálat vive, melyek rettentő szent András keresztet képeztek. Az urhölgy panaszkodik, hogy Matamor hírnevét koczkáztatta, minekutána őt Iza­belláért, Pandolphe leányáért, odahagyta; gyalázat, melyért véres elégtétel igényeltetik. — Vágja le hamar ezt az orgyilkost — mondá Pandolphe, jövendő vejének — ez csak játék lesz az ön hasonlíthatlan vitézségének, mely egy egész sereg­től sem retken vissza. Akarata ellen is tehát, és ezer mesterséges vona­kodás után, védelmi állásba helyezé magát Matamor, de úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Doralice fivére az első összekoc­czanásra, kiveré kezéből vivószálját, és kardja lapjával addig vére, míg kegyelmet nem kért. Hogy e nevetséges helyzet még tetőzve legyen, Leonardo asszony jelenik meg ekkor, spanyol özvegynő öltözetében és szemeit zsebkendőjével törülgetve, úgy sóhajtva, hogy még a sziklák is megrepedtek volna. Pandolphe szeme előtt írott házassági ígéretet lebegte­tett, Matamor utánzott aláírásával. Újra elkezdték szegényt verni, kettős hűtlenség sülvén reá és egy­han­gúlag elitéltetett, kérkedései és gyávasága büntetéséül Leonardo asszony­nyal való összeketésre. Pandolphe megvetvén Matamort, többé nem vonakodók leányát Leandernek, e kitűnő nemes embernek nőül adni. E bohóság, mely a szinészek által élénken volt előadva, tüzesen megtapsoltatok. Az urak igen dicsé­rék az ügyes komornát, a nők elism­erék Izabella sze­mérmes kellemét, Matamor pedig a köztetsz­ést nyerő el, lehetetlen volt e szerepre alkalmasabbnak lenni, ne­másrészt arról is, hogy a biztosan emelkedő vám­jövedelmek jóval kevesebbre irányozh­assanak elő, mint kellene. Innen vannak aztán az igénybe nem vett hitel-és pénztári maradványok, me­lyek évről-évre átszövődvén a költségvetésen, bongolódottabbá teszik azt, mintsem évek múlva is tisztán meghatározhatnánk, mibe került tehát, a hadsereg. Az ily eljárást pedig nem nevezhetjük aztán alkotmányos rendszernek, hanem örökös pressió­­nak — kényszer­helyzetnek. — .. — — A fővárosban keringő on­dit szerént Pírét, Iirnok végleg megválik a katonai szolgálattól. Egy kö­zelebb tartott értekezleten állitólag oly erős kifezések­­kel támadta meg a báró ur Szende Béla honv. minisztert, hogy egyikök lemondása elkerülhetlenné válván, József főrignek Piret magatartását kárhoztató megjegyzése folytán ez utóbbi jónak látta megelőzni a legf­ elhatá­rozást, s önként visszavonult a győzelemmel úgy sem kecsegtető csatat­éről.­­ A közösügyi magyar előterjeszté­sek késő szétküldése miatt panasz emeltetett a la­pokban a magyar delegatió elnöki irodája ellen. Erre nézve a magyar lapok bécsi megbízottja azon fölvilágo­­sítással szolgál, hogy ápril 2­ikán kérdést tett a közös kül- és pénzügyminisztériumnál és a magyar delegatió elnöki irodájában a magyar előterjesztések szétküldése iránt, mire azon egyező választ nyerte, hogy a közös pénzügyminisztérium, mely a nyomtatványok kiállítá­­sával és kezelésével meg van bízva, már hét nappal előbb leküldötte Budára a mi­­szterelnökséghez a la­pok és az országgyűlés számára szükséges példányokat. E szerint a magyar lapok a delegatió megnyitása nap­ján megkaphatták volna Budáról az előterjesztéseket, a delegatió elnöki irodája pedig épen nem okozható a késedelemért. A vörös könyv valószínű­leg hétfőn d.e. fog kiosz­tatni s a magyar lapok megbízottja a tapasztalt kése­delem folytán azon óhajt fejezte ki a külügyminisztéri­umban, hogy a pesti lapoknak szánt példányokat a mi­nisztérium vagy egyenesen küldje meg hivatalból minden egyes szerkesztőségnek, vagy adja át mielőbb a magyar lapok megbízottjának. — Színházi ügy. A színházi enquete mai ülésében befejezte tanácskozásait a Varietes színház kibérlése tárgyában s az egész ügyről most a következő hiteles felvilágosítást adhatjuk: Kulak, a gyapju-utczai rész­­vényszinház bérlője, a következő ajánlatot tette. Kész átengedni szinházát hetenként három magyar operai előadásra, melyekért fizetne a nemzeti színház havon­ként hatezer frtot. Viszonzásul meg a német színház kéri hetenként Ír­rom estére a budai színházat, melyért ha­vonként is száz frtot fizetne. A német részvényszínház az operára szükséges átalakítások megtétele alatt l­l - 2 hónapig zárva lenne s az idő alatti szünetelés­ért a nemzeti szinház ezután megállapítandó kárpótlást fizetne. A belügyminiszter ez ajánlatot a szinházi en­­quéte elé terjesztő, mely egyelőre is kijelenté, hogy a budai szinház átengedésében sehogy sem­­ nyughatnék meg s Kulak ajánlatai feletti véleményezésre albi­zottságot küldött ki. Az albizottság elvileg helyeselte a varietés színház kibérlését, Kulak ajánlatát azonban igen magasnak találta s a tervet egyátalában csak úgy pártolhatta volna ha a színházat egészen ki lehe­tett volna bérelni, mire azonban a kormány képvi­selőjének nyilatkozata szerint , Kulak nem haj­landó s e szerint úgy látszik, hogy az e tárgyban koráb­ban tett nyilatkozatot visszavonta. A három estére való kibérlést pedig már azért sem lehetett helyeselni, mert ily módon a nemz­­színház állítana a részvény­­színház számára operát, s igy azt tetemesen subventi.­

Next